Kanada húszezer afgán menekült befogadására készül

Kanada több mint húszezer afgán menekült befogadását tervezi, hogy megvédje őket a radikális iszlamista tálibok megtorlásától - jelentette be Marco Mendicino kanadai bevándorlási miniszter pénteken. Mindez kiegészíti azt a kezdeményezést, amelynek keretében a kanadai kormánnyal együttműködött több ezer afgán tolmácsot és nagykövetségi dolgozót, illetve családjaikat telepítenék át az észak-amerikai országba.

„Ahogy a tálibok egyre több területet szereznek meg Afganisztánban, egyre több afgán élete kerül fokozottan veszélybe” - mondta a miniszter, bár az áttelepítésekre vonatkozó ütemtervet nem közölt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az új kanadai elképzelések

a különösen kiszolgáltatott társadalmi csoportokra összpontosítanának, így a többi között a női vezetőkre, az emberi jogi aktivistákra, újságírókra, az üldözött vallási kisebbségek tagjaira ésa melegekre.

Hozzátette, hogy a program nemcsak azokra vonatkozik, akik jelenleg Afganisztánban vannak, hanem azokra is, akik a szomszédos országokba menekültek. „Tudjuk, hogy elkeserítő a helyzet. Ráaadásul óráról órára rosszabb lesz.”

Harjit Sajjan kanadai védelmi miniszter részletek említése nélkül arról számolt be, hogy kanadai különleges alakulatok működnek közre Afganisztánban az áttelepítések lebonyolításában. Mint mondta, jelentős kihívásokkal szembesülnek. A kanadai nagykövetség munkatársait is most evakuálják, de erről biztonsági okokból nem beszéltek részletesen. Kanada 2011-ben szüntette be afganisztáni katonai jelenlétét, 158 katonát és 7 civil halottat hagyva hátra. Azóta humanitárius és fejlesztési pénzekkel segítették az országot.

Az elmúlt nyolc napban a tálibok az afgán tartományi székhelyek közel felét már elfoglalták. A nagyvárosok közül már csak Kabul, Mazar-i-Saríf és Dzsalálábád áll a kormányerők felügyelete alatt. A radikális iszlamisták jelenleg a dél-ázsiai ország területének nagyjából kétharmadát ellenőrzik. Friss hírek szerint 11 kilométerre vannak csak Kabultól.

Az Európai Unió tagországai nem hogy nem terveznek menekülteket befogadni, hanem külön kérték a Bizottságot, hogy a visszadeportálásokat se szüneteltessék, mert az rossz üzenetet küldene.

Urfi Péter

afganok.jpg
 
Nyugat sem mézesbödön. Nekem is vannak kint rokonaim. Valahol minden ok. Valahol meg sokat romlott a dolog a migránsválság után. Főleg az "ügyeskedők" idegesitik az egyik rokonomat. Ők a felségével 5000 euró körül keresnek egy pékségben, ahova Abu mindennap beugrik 2 láda vallásilag megfelelő kenyérért (német állam támogatta a pékség fejlesztését) egy 150 000 eurós kocsival és segélyből él meg a 20 főnél nagyobb családjával.
 
Csakhogy itt nem menekültekről van szó! Nem kell keverni a dolgokat!
Olyan emberek életével szórakoznak akiket kihasználtak Afganisztánban, ígértet tettek nekik, hogy kimenekítik őket családostul az esetleges retorziók elől. Most meg megkapják, hogy esetleg segítünk kijutni! Esetleg!
Nem látom át teljesen, hogy működik a rendszer, de ha ezeknek az embereknek nem jár meg a menekültstátusz, akkor mégis kinek?
 
Azért te se gondoltad komolyan a válaszod erre
"Ezek az emberek már évszázadok óta harcolnak! "
Én azt írtam ezek(mármint az afgánok) fognak is
Kik még azok akik a függetlenségükért országukért évszázadok óta harcolnak?
Nem olyan sok az kik fegyveres harcot vívnak
A Kurdokról tudom
Na halljam miért kicsinyelted és általánosítottad
Az Afgánokra tett állítást?
az afgánok a függetlenségükért harcolnak??
Ez valami új. Egyáltalán van olyan hogy afgán?
Csoportok törzsek vannak és a minnél nagyobb hatalomért harcolnak.
Ne akard az európai viszonyokat kivetíteni egy ázsiai muzulmán szövetségre.
Évszázadok óta fegyveres harc...elég sok európai ország.Magyarországon legutóbb 1956-ban volt.
a balkánon a 90 -es években is harcoltak még..ukrajnában most is...
Meddig soroljam??
 
Persze hogy nem vonatkozik mert olyan munkát végeznek amit a magyar nem végez.
Ráadásul ha végez a munkával akkor haza megy. Nem kell támogatás segély neki...
Nem kell neki támogatás???? A jogtalanul felvett nyugdíj miatt sem csal, és hazudik, a jogtalan egészségügyi szolgáltatás miatt sem tolja ide a pofáját?
 
Látod? Mit látsz? Éltél közöttük akár egy napig is, ismersz közülük bármennyit is? Könnyen jártatod a szádat!
Nem is nagyon foglalkoztatnak látom a tévében olvasom a netet ennyi bőven elég belőlük.
Ott volt a lehetőség hogy felzárkózzanak nem éltek vele. Most büszkék lehetnek az állítólagos önállóságukra.
Nehogy már ne lehessen véleményem. Mert nem élek velük.
Igen könnyen járatom a számat mert bízok a kormányban hogy nem hoz olyan embereket akik olyan kultúrából jönnek ahol a gyilkosság az természetes dolog.
 
A gyilkosság sokkal inkább természetes dolog itt, mint náluk! És mégis hova kellett volna felzárkózniuk? Egy olyan kultúrába, mint az itteni például? Ahol a pedofilt, a gyermekpornográfiával rajtakapottat kimenekítik a felelősségre vonás elől? Ahol a vezető politikusok között a feleségverés természetes? Ahol alkoholista, drogfüggő lehet kormánytag? Ahol az ország kirablása dicsőség?
Igen, van mire büszkének lenniük, nem tűrik a hazájukban az agresszorokat, és ha belepusztulnak akkor is kiverik őket! Ráadásul mindezt úgy, hogy a becsületkódexet nem szegik meg, képesek az ellenségüket megvédeni akár az életük árán is, ha az a segítségüket kéri!
 
Mese meskete.
Sokan az USA, NATO stb. kudarcának tarják ezt. Szerintem inkább Afganisztán (ha létezik ilyen?) kudarca elsődlegesen. Nem csak külső okok, hanem döntően a belső viszonyok vezettek ide. Mindig hiányoltam az afgánok elszántságát saját országuk rendbetételére. Bár, igaz, hogy "mi" a nyugat is óriási tévedésben voltunk. (Pl. amikor magyar, olasz, német stb. rendőrökkel akarta az EUPOL a helyi rendőrséget "felépíteni". Még nézni is rossz volt...) Ugyanakkor az afgánok nem akarnak szembe nézni azzal, hogy a békét, a stabilitást és a jólétet nem kapjuk, azért meg kell dolgozni (küzdeni). Lehet, hogy ez a mostani is ennek a sajátos afgán történelmi fejlődésnek az egyik állomása (lesz)
a nyugati sajtó egyoldalú a tálibok megítélésvel kapcsolatban, amit a közvélemény (itt az FBn is a kommentek) százezerszer visszhangoznak vissza. Ezzel félrevezetik magukat az emberek és a kormányok is. Én szakirodalomat is olvasok. Azt hangozom vissza, az sokkal kiegyensúlyozottabban vizsgálja a tálibokat. Amit nálam lát, az a frusztráció, mert már eleve felmegy bennem a pumpa, ha olvasom a tálib bashing cikkeket, amelyek egy szűk nyugatos afgán elit szempontját adják vissza. Képzeljen el egy korsó sört, a tetején habbal. Na az az afgán elit, miközben alig tudunk valamit az alatt levő emberekről, életükről, céljaikról, és hogy ők hogyan viszonyulnak a tálibokhoz vagy az afgán kormányhoz/demokráciához. A cikkekt olyan elvont értékeket vetnek rendszeresen a tálibok személre, ami egy átlag (tehát a hab alatti) afgán számára sokadrangúak. Szakáll, burka, nők jogai, zenehallgatás. Nem tudom milyenek lesznek a tálibok, majd most kiderül, de az biztos, hogy a kép egyoldalú (..)
 
Na, akkor hogy legyen okod fetrengeni a röhögéstől, és még a szeretett kormányodra is büszke lehetsz vigyorgás közben!

az Egyesült Államok vezetésével 70 ország közös nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelentik, hogy az Afganisztánt elhagyni kívánó afgánoknak és nemzetközi állampolgároknak engedélyezni kell a távozást, és a repülőtereknek, valamint a határátkelőknek nyitva kell maradniuk. Ehhez huszonöt európai uniós ország is csatlakozott, kettő uniós tagállam nem írta alá: Magyarország és Bulgária.

Andrej Babiš cseh kormányfő a Twitteren jelentette be, hogy a kabuli repülőtéren megkezdődött a cseh diplomáciai képviselet dolgozóinak evakuálása. 46 cseh és helyi követségi dolgozót, illetve a családtagjaikat fogják Prágába szállítani, míg a szlovák kormányfő arról beszélt, hogy egyelőre néhány szlovák állampolgár kérte az Afganisztánból való kimenekítését, és a szlovák kormány arról is döntött, hogy menedéket nyújtanak tíz olyan afgán állampolgárnak, akik az utóbbi években intenzíven együttműködtek az EU tagállamaival. Ezen felül pedig Szlovákia bekapcsolódott az afgán és az uniós állampolgárok biztonságos helyre szállításába, és rendelkezésre bocsátottak egy speciális katonai szállítógépet is.
 
Mese meskete.
Sokan az USA, NATO stb. kudarcának tarják ezt. Szerintem inkább Afganisztán (ha létezik ilyen?) kudarca elsődlegesen. Nem csak külső okok, hanem döntően a belső viszonyok vezettek ide. Mindig hiányoltam az afgánok elszántságát saját országuk rendbetételére. Bár, igaz, hogy "mi" a nyugat is óriási tévedésben voltunk. (Pl. amikor magyar, olasz, német stb. rendőrökkel akarta az EUPOL a helyi rendőrséget "felépíteni". Még nézni is rossz volt...) Ugyanakkor az afgánok nem akarnak szembe nézni azzal, hogy a békét, a stabilitást és a jólétet nem kapjuk, azért meg kell dolgozni (küzdeni). Lehet, hogy ez a mostani is ennek a sajátos afgán történelmi fejlődésnek az egyik állomása (lesz)
a nyugati sajtó egyoldalú a tálibok megítélésvel kapcsolatban, amit a közvélemény (itt az FBn is a kommentek) százezerszer visszhangoznak vissza. Ezzel félrevezetik magukat az emberek és a kormányok is. Én szakirodalomat is olvasok. Azt hangozom vissza, az sokkal kiegyensúlyozottabban vizsgálja a tálibokat. Amit nálam lát, az a frusztráció, mert már eleve felmegy bennem a pumpa, ha olvasom a tálib bashing cikkeket, amelyek egy szűk nyugatos afgán elit szempontját adják vissza. Képzeljen el egy korsó sört, a tetején habbal. Na az az afgán elit, miközben alig tudunk valamit az alatt levő emberekről, életükről, céljaikról, és hogy ők hogyan viszonyulnak a tálibokhoz vagy az afgán kormányhoz/demokráciához. A cikkekt olyan elvont értékeket vetnek rendszeresen a tálibok személre, ami egy átlag (tehát a hab alatti) afgán számára sokadrangúak. Szakáll, burka, nők jogai, zenehallgatás. Nem tudom milyenek lesznek a tálibok, majd most kiderül, de az biztos, hogy a kép egyoldalú (..)
Mjad kielemzik kinek a kudarca, de az biztos, hogy sokat árt főleg az USA és szövetségesei megbizhatóságának. Sokkal nehezebb lesz egy másik országban akár csak segítőket (tolmács) toborozni, ha azt látják, hogy ha bajban vannak nem mentik ki őket. Erre rá fog játszani az amerika ellenes országok médiája is.
 
Na, akkor hogy legyen okod fetrengeni a röhögéstől, és még a szeretett kormányodra is büszke lehetsz vigyorgás közben!
Olyan emberektől olvasok akik TAPASZTALTAK hisz afganisztánnal foglalkoznak. Nem íróasztal mögöttiekkel.
Írod a közös nyilatkozatot...ez nulla ki veszi komolyan?
Ja nem írták alá jajj mi lesz most .
A menekültek törökország felöl jöhetnek csak. Azokkal meg jó a viszony....vagyis nem papír kell hanem tettek!!!!
 
A tálibok elől Afganisztánból menekülő emberek ügyében nem szabad ismét elkövetni a 2015-ös menekülthullámhoz vezető hibákat – mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,619
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére