Hírek A “Szent Ferenc Box Akadémia” dickensi világa: Böjte Csaba arra használja az árvákat, hogy bokszolókat neveljenek Orbánnak

Lassan a XIX. századi angol árvaházak dickensi világa tárul fel Böjte Csaba dévai árvaházhálózata körül. Böjte a Transindexnek adott interjújában úgy adta elő, hogy nevelési célzattal küldött 150 gyereket bokszolni. Mint mondta: “Azért teszem, mert az élet ilyen. Küzdeni kell. A ringben nincs fejlesztő pedagógus meg pszichológus, ott te vagy a két öklöddel. Vagy megvéded magad, vagy kiütnek.” Ez is szörnyen hangzik, de a valóság ennél sokkal sötétebb. A gyerekeket azért bokszoltatják, hogy “10 éven belül világversenyeken” fellépő bokszolókat neveljenek belőlük.

Kizárt, hogy 150 gyerek bokszolni akarjon, vagy alkalmas legyen a bokszolásra Böjte árvái közül. Hány bokszoló vagy bokszolni vágyó van ezer ember között? Kiszolgáltatott helyzetükkel visszaélve rendelik őket a ringbe, mint a gladiátorokat, hogy egymás fejét verjék, és Orbánnak szerezzenek majd dicsőséget. Böjte azért fogdossa össze az árvákat, hogy bokszolót csináljanak belőlük az Orbán által alapított bokszoló akadémián. Az árvagyerekeket arra szemelték ki, hogy bokszolók legyenek. Mire alkalmas egy utcagyerek, ha nem verekedésre?

Ez a filozófia áll a “Szent Ferenc Box Akadémia” koncepciója mögött. Önmagában ez a név is blaszfémia, tragikomédia, hogy “Szent Ferenc Boksz Akadémia”. A madarakkal beszélő, szelíd Szent Ferencről elnevezett Box Akadémia. A bokszról bebizonyították, hogy agykárosodást okoz. Ezeket a szülő és gondviselő nélküli árvákat kicsi koruktól arra tréningezik, hogy egymás fejét verjék, ami agylágyulást okoz. De ezek a gyerekek azok, akikért nem kár, akikért senki nem fog szót emelni. Akinek vannak szülei, az menjen focizni, akinek nincs, az legyen bokszoló. Ennyit érnek.

Ennek a szorítóba kényszerített szőke kisfiúnak biztos bokszolónak kell lennie? Nem félelem van a szemében? Ha lennének szülei engednék ezt? Ha kikap, ha kiütik, Böjte neki is elmondja, hogy gyenge, selejt, “fonnyadt alma, amiből pálinkát főznek”? Nem szakad meg az ember szíve?

Az fel sem merül, hogy ezek között a gyerekek között a jövő könyvtárosai is meglapulhatnak. Az árvaságukat arra használják fel, hogy bokszolókat neveljenek belőlük, és pénzt termeljenek Orbán rendszerének és embereinek. Lesz egy csomó gyerek, akiből nem lesz világbajnok, csak éveken át szétverik a fejét, és vadállatot nevelnek belőle. A képlet tökéletesen megfelel azoknak a filmeknek, amelyekben az ilyen kiszolgáltatott gyerekekből janicsárokat, gladiátorokat, cirkuszi mutatványosokat csinálnak, és pénzt keresnek velük. Eszközökké silányítják, tárgyiasítják őket.

bojte-okolvivas.jpg

Orbán a futballakadémiák mintájára szeretne kitenyészteni bokszolókat is, erre hozták létre Gyergyószentmiklóson a boxoló központot, amelyhez Orbán 452 millió forintot adott az adófizetők pénzéből. Böjte Csaba “testvér” nemcsak az árvákkal foglalkozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, hanem az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportközpont tiszteletbeli elnöke is. Orbán adja hozzá a csarnokot, Böjte szállítja le az emberanyagot, az árva gyerekeket. Az alapkövet Bajkai István Fidesz-képviselő, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke fektette le, aki az Orbán család ügyvédje is.

Amerikai Nepszava

bojte-boksz-gyerekek-e1629427522611.jpg

Böjte ezt úgy adja elő, hogy ez a “kitörési lehetőség” a gyerekeknek, valójában visszaélnek a helyzetükkel. A legjobb kitörési lehetőség az lenne, ha tanulnának, de ehelyett a bokszot ajánlják nekik. “Erdély bokszbajnokait” akarják kinevelni belőlük, akik világversenyeken is bokszolhatnak majd. A bokszcsarnok elkészült, a megnyitóra az orbáni nagyzolás szellemében Mike Tysont akarták meghívni. Böjte pedagógiai elvei, miszerint meg kell tanulni győzni, és az erősebb életben marad, a gyenge elpusztul, csak egy irányt jelöl ki Déván egy árva gyereknek: a szorítót.

Azt nem tudjuk, hogy Erdei Zsolt, aki magyar részről az erdélyi bokszolás egyik mozgatója, mit tud arról, hogy Böjte árvái milyen presszió, pszichikai ráhatás, kiszolgáltatott helyzet következtében mennek bokszolni. Vajon maguktól is akarnának-e bokszolni? Van-e választási lehetőségük, milyen más alternatíva létezik számukra? Milyen életfilozófiát hallanak, ami a kötelek közé viszik őket? Böjte azt állítja, hogy ezzel “embert nevelnek” belőlük, de ez vajon csak boksszal lehetséges? Aki nem bokszolt, abból nem lett “ember”?

Ennél súlyosabb, megalázóbb visszaélést nehéz elképzelni árvákkal szemben. Megrázó, mit művelnek ezekkel a gyerekekkel. Ennél még az is jobb lenne, ha zsebtolvajlásra tanítanák őket, mert az legalább nem okoz maradandó sérülést. Böjte, ez az ember az “árvák jótevője”, a “szent”, aki Orbán fasiszta rendszerének átadja az árvákat, hogy a kötelek közt verjék szét a fejüket. Azért, hogy a NER fasiszta szellemének megfelelően, kineveljenek a többszáz gyerekből egy bajnokot Orbán dicsőségére, és majd megfejjék őket, ha pénzt is keresnek velük. Szent Ferenc nevében.
 
Ez az ember mar tobb mint 25 éve dolgozik ezen.
Kulonosen tiszteletreméltó, hogy ezek kozul a gyermekek kozul nagyon sok olyan kornyezetbol jon, amit arrafele megvetessel kezelnek. Igyekszik megtalálni minden kiugrasi lehetoseget az árváknak, állami gondozásba kerulteknek.
Az erdelyi ciganyok gondozasba kerult gyermekeirol beszelek!
A sajtóban már hosszu évek ota(nagyjabol 2000-től )folyamatosan tdhatunk meg egyre ujabb dolgokat arrol, hogy mit tesz a gyerekekért.
Miért muszáj mindenkirol megvetéssel beszelni, aki nem azt a nézetet vallja amit mi?
Ő egy katolikus szerzetes, aki a gyermekekre tette az életét.
Hihetetlen ,de ha te mondod biztos ugy van.
A gyerek. Utik vagjak otthon nem torodnek vele, elveszi az allam vagy a szent atya, hogy jobb kurulmenyek koze keruljonek. BAr rideg tartas lehet ha nem biztos hogy tulelik a telet, a gyereket konnyu motivalni a bunyora hisz ebbe nott fel addig, es allja is es birja is a jobb egyeneseket, de te nagyon jol tudod hogy ez nem motivacio a jobb elet remenyere. HA nem sikerul eleg magas szinten uzni ezt a sportot nem fogja tudni csinalni ha nincs extra kaja penz nyugodt pihenes stb. Visszakerul abba a kozegbe ahonan kiemeltek.
ILyen hatranyos korulmenyek kozul erkezo gyerekeket felzarkoztatni kell es nem box versenyekre vinni.
25 ev alatt egy komoly versenyzo nem jott ki ebbol a biniszbol, de ha megvizsgalnak azt a sok gyereket lehet parszazat, hanynak van agyi elvaltozasa, lehet meglepodnenk.

Majd minden sport veszelyes , es okozhat akar agyi karosodast . A box kimondotan arrol szol hogy a fejet ussek amilyen erovel csak lehet, ergo szerintem a legveszelyesebb sort.

1629485176516.png

Ezek az intézmények a Böjte Csaba által létrehozott St. Ferenc alapitvány által mukodtetett árvaházak erdélyben. 1992 óta ez tölti ki az életét:

A gyermekotthonnak ma már Erdély több városában van intézménye. A szervezetet működtető Szent Ferenc Alapítványhoz befolyó adományokból több telket és ingatlant vásároltak. Költségvetésük szinte teljes részét adományokból finanszírozzák, állami támogatást Romániától igen csekély mértékben kapnak. Volt azonban olyan év (2005), amikor a magyarországi személyi jövedelemadó 1%-át felajánlók között a hetedik helyen szerepelt az alapítvány mint célintézmény. 2016-ban a szovátai gyermekotthon sportpályájához a magyar állam 15 millió forinttal hozzájárult.[1]

A szervezet a megjelölt évtől kezdve a következő településeken működtet bentlakóintézményt:

Napközi otthonok: Ágya, Erdőhegy, Simonyifalva, Székelyhíd (Napraforgó csapat), Bihardiószeg, Majlát, Zerind, Feketegyarmat, Udvarfalva, Búzásbesenyő, Nyárádszereda (Szent Veronika), Nyárádremete (Szent Imre), Illyésmező, Parajd (Szent Borbála), Parajdbánya, Alsósófalva, Felsősófalva (Remény), Farkaslaka (Szent Fausztina), Oroszhegy (Tamás György Szeretet Háza), Szászváros (Szent Bernadett), Szentkirály (Szent Mónika), Székelyvarság (Szent Péter és Pál), Zetelaka (Dr. P. Boros Fortunát), Máréfalva (Összefogás Háza), Kápolnás (Szent Johanna), Szentkeresztbánya, Szentegyháza, Csíkszentdomokos (Márton Áron), Gyergyóremete, Csutakfalva (Árpád-házi Szent Margit), Gyergyóditró, Gyergyószentmiklós 1–2., Gyergyóújfalu, Gyergyóalfalu, Tekerőpatak (Keresztelő Szent János), Mádéfalva, Gyergyócsomafalva (Páli Szent Vince), Orotva, Borszék, Salamás, Csíkkarcfalva, Hidegség, Csatószeg, Bükszád, Esztelnek (Szent Rita), Kézdiszentlélek (P. Bartók Albert)
 
Minden sportnak van kockázata, de sok embernek ez az egyetlen kitörési lehetősége. Tengernyi fekete sportoló van, mert igy kaphattak ösztöndijat az egyetemre, cserébe játszottak az egyetemi csapatban. Lehet, hogy nem ért egyet vele Böjte, hogy ilyen sportra neveljék az árvákat, de ez is egy kitörési lehetőség. Valakinek erre van tehetsége.
Az meg külön vicces, hogy mindenbe bele látják Orbánt vagy Gyurcsányt. Ilyen alapon minden apa aki focizik a gyerekével, az Orbánnak nevel focistát?
 
Az meg külön vicces, hogy mindenbe bele látják Orbánt vagy Gyurcsányt.
Többek között ezért sem lehet változásra számítani az elkövetkező 20 évben sem.
Attól még, hogy valaki tegnapelőtt kommunistának tartotta magát, tegnap szocialistának, ma demokratának, holnap meg a jó ég tudja minek, attól még ugyanaz az ember maradt, és marad is.
Az a generáció pedig, amelyik már képes elrugaszkodni az Orbán-Gyurcsány kettősétől, és annál tovább is látni, az most lépett át a felnőttkorba. De idővel ők lesznek többségben.

Lehet, hogy nem ért egyet vele Böjte, hogy ilyen sportra neveljék az árvákat, de ez is egy kitörési lehetőség. Valakinek erre van tehetsége.
Ilyen alapon egy proli se akarjon politikus lenni, csak azért, mert ebben lát kitörési lehetőséget!
 
Lassan a XIX. századi angol árvaházak dickensi világa tárul fel Böjte Csaba dévai árvaházhálózata körül. Böjte a Transindexnek adott interjújában úgy adta elő, hogy nevelési célzattal küldött 150 gyereket bokszolni. Mint mondta: “Azért teszem, mert az élet ilyen. Küzdeni kell. A ringben nincs fejlesztő pedagógus meg pszichológus, ott te vagy a két öklöddel. Vagy megvéded magad, vagy kiütnek.” Ez is szörnyen hangzik, de a valóság ennél sokkal sötétebb. A gyerekeket azért bokszoltatják, hogy “10 éven belül világversenyeken” fellépő bokszolókat neveljenek belőlük.

Kizárt, hogy 150 gyerek bokszolni akarjon, vagy alkalmas legyen a bokszolásra Böjte árvái közül. Hány bokszoló vagy bokszolni vágyó van ezer ember között? Kiszolgáltatott helyzetükkel visszaélve rendelik őket a ringbe, mint a gladiátorokat, hogy egymás fejét verjék, és Orbánnak szerezzenek majd dicsőséget. Böjte azért fogdossa össze az árvákat, hogy bokszolót csináljanak belőlük az Orbán által alapított bokszoló akadémián. Az árvagyerekeket arra szemelték ki, hogy bokszolók legyenek. Mire alkalmas egy utcagyerek, ha nem verekedésre?

Ez a filozófia áll a “Szent Ferenc Box Akadémia” koncepciója mögött. Önmagában ez a név is blaszfémia, tragikomédia, hogy “Szent Ferenc Boksz Akadémia”. A madarakkal beszélő, szelíd Szent Ferencről elnevezett Box Akadémia. A bokszról bebizonyították, hogy agykárosodást okoz. Ezeket a szülő és gondviselő nélküli árvákat kicsi koruktól arra tréningezik, hogy egymás fejét verjék, ami agylágyulást okoz. De ezek a gyerekek azok, akikért nem kár, akikért senki nem fog szót emelni. Akinek vannak szülei, az menjen focizni, akinek nincs, az legyen bokszoló. Ennyit érnek.

Ennek a szorítóba kényszerített szőke kisfiúnak biztos bokszolónak kell lennie? Nem félelem van a szemében? Ha lennének szülei engednék ezt? Ha kikap, ha kiütik, Böjte neki is elmondja, hogy gyenge, selejt, “fonnyadt alma, amiből pálinkát főznek”? Nem szakad meg az ember szíve?

Az fel sem merül, hogy ezek között a gyerekek között a jövő könyvtárosai is meglapulhatnak. Az árvaságukat arra használják fel, hogy bokszolókat neveljenek belőlük, és pénzt termeljenek Orbán rendszerének és embereinek. Lesz egy csomó gyerek, akiből nem lesz világbajnok, csak éveken át szétverik a fejét, és vadállatot nevelnek belőle. A képlet tökéletesen megfelel azoknak a filmeknek, amelyekben az ilyen kiszolgáltatott gyerekekből janicsárokat, gladiátorokat, cirkuszi mutatványosokat csinálnak, és pénzt keresnek velük. Eszközökké silányítják, tárgyiasítják őket.

bojte-okolvivas.jpg

Orbán a futballakadémiák mintájára szeretne kitenyészteni bokszolókat is, erre hozták létre Gyergyószentmiklóson a boxoló központot, amelyhez Orbán 452 millió forintot adott az adófizetők pénzéből. Böjte Csaba “testvér” nemcsak az árvákkal foglalkozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, hanem az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportközpont tiszteletbeli elnöke is. Orbán adja hozzá a csarnokot, Böjte szállítja le az emberanyagot, az árva gyerekeket. Az alapkövet Bajkai István Fidesz-képviselő, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke fektette le, aki az Orbán család ügyvédje is.

Amerikai Nepszava

Csatolás megtekintése 1812198

Böjte ezt úgy adja elő, hogy ez a “kitörési lehetőség” a gyerekeknek, valójában visszaélnek a helyzetükkel. A legjobb kitörési lehetőség az lenne, ha tanulnának, de ehelyett a bokszot ajánlják nekik. “Erdély bokszbajnokait” akarják kinevelni belőlük, akik világversenyeken is bokszolhatnak majd. A bokszcsarnok elkészült, a megnyitóra az orbáni nagyzolás szellemében Mike Tysont akarták meghívni. Böjte pedagógiai elvei, miszerint meg kell tanulni győzni, és az erősebb életben marad, a gyenge elpusztul, csak egy irányt jelöl ki Déván egy árva gyereknek: a szorítót.

Azt nem tudjuk, hogy Erdei Zsolt, aki magyar részről az erdélyi bokszolás egyik mozgatója, mit tud arról, hogy Böjte árvái milyen presszió, pszichikai ráhatás, kiszolgáltatott helyzet következtében mennek bokszolni. Vajon maguktól is akarnának-e bokszolni? Van-e választási lehetőségük, milyen más alternatíva létezik számukra? Milyen életfilozófiát hallanak, ami a kötelek közé viszik őket? Böjte azt állítja, hogy ezzel “embert nevelnek” belőlük, de ez vajon csak boksszal lehetséges? Aki nem bokszolt, abból nem lett “ember”?

Ennél súlyosabb, megalázóbb visszaélést nehéz elképzelni árvákkal szemben. Megrázó, mit művelnek ezekkel a gyerekekkel. Ennél még az is jobb lenne, ha zsebtolvajlásra tanítanák őket, mert az legalább nem okoz maradandó sérülést. Böjte, ez az ember az “árvák jótevője”, a “szent”, aki Orbán fasiszta rendszerének átadja az árvákat, hogy a kötelek közt verjék szét a fejüket. Azért, hogy a NER fasiszta szellemének megfelelően, kineveljenek a többszáz gyerekből egy bajnokot Orbán dicsőségére, és majd megfejjék őket, ha pénzt is keresnek velük. Szent Ferenc nevében.
*
A focival még kiegyeznék, igaz ott is előfordulhatnak sérülések, de a boksz-ot egészségügyi okból gyűlölöm. A legtöbb bokszoló agysérülésben halt meg, vagy idősebb korában ezzel kezelték. No erre jöttek még a többi idegrendszeri gondok, hiszen nem véletlenül, mivel egy-egy meccsen mennyi, de mennyi ütés éri a sportoló fejét. Fejvédőt pedig ritkán használnak.
Böjte Csabáról megvan a külön véleményem, mivel fél Európát körben kérincséli, mert ugye hatalmas felelősség és gond ennyi gyereket eltartani. Úgy tudom, jól ütemezve mennek az adományok, csak valóban azt nem értem, honnan kerülnek elő az elhagyott gyerekek? Igaz, sajnos itthon is sokan vannak különféle árvaházakban, nevelő családoknál, sőt még az SOS falukban is. Itthon is megvannak a saját problémáink... Gondjaink. Böjte Csaba elláttatja a gyerekeket, de ez a bokszolás nálam -rendesen- kiverte a biztosítékot, sőt nagyon dühös lettem, e sorok elolvastán.
 
Többek között ezért sem lehet változásra számítani az elkövetkező 20 évben sem.
Attól még, hogy valaki tegnapelőtt kommunistának tartotta magát, tegnap szocialistának, ma demokratának, holnap meg a jó ég tudja minek, attól még ugyanaz az ember maradt, és marad is.
Az a generáció pedig, amelyik már képes elrugaszkodni az Orbán-Gyurcsány kettősétől, és annál tovább is látni, az most lépett át a felnőttkorba. De idővel ők lesznek többségben.

Ilyen alapon egy proli se akarjon politikus lenni, csak azért, mert ebben lát kitörési lehetőséget!
Sajnos ebben igazad van. Sok emberkével beszélgettem más fórumokon is, de sokan azt mondják, a fideszt ismerjük, de az ellenzék egy zsákba macska. Nem csak sok "érdekes" közös jelölt van, hanem a programjuk sem sokatmondó még. Sokan a kétfarkuakra tennék a voksot.
 
A ketfarkuak fogjak az Euba rendbe hozni a szenankat amit Orban el pavatancolt? Viccnak talan elmegy.
VAn 6 jelolt es mind alkalmas jelolt.
 
A kétfarkuak inkább egy daganat a plitikai testén, aminek az az oka, hogy a politikai elit nem lett valódi elit csak ovisok a homokozóban. Ha egy párt ami örök életet, meg ingyen sört igér, tehát nyiltan hazudik, már lassan ot tart, hogy nem csak bejut a parlamentbe, de akér a mérleg nyelve is leht a két blok között abban, hogy ki kerül végül hatalomra, az mutatja, az iszonyatos hitelvesztését, miind az ellenzéki, mind a kormány oldalon, az emberek, végső soron a szavazók felől.
Mondjuk a kormánynak van könyebb dolga, alapitanak egy nonprofit sörfőzdét, elnevezik a sört örök életnek és mndenki kap alanyi jogon havi 1 palackkal :D +1 az egész támogatására bevezetik a Karácsony adót.
 
Az meg külön vicces, hogy mindenbe bele látják Orbánt vagy Gyurcsányt.
Mi ebben a vicces?
Ők törnek egymás vérére évek óta.
És Gyurcsány tűnik kevésbé hatalom mániásának
Nincs is médiája hol Bőjte Csaba mellett vagy ellen beszéhetne
Ő nem tudja és nem is akarja Böjte Csabát bevonni a politikába
Mert nem is menne
Nos Nincs ebben benne egyáltalán a Gyurcsány

A kétfarkuak inkább egy daganat a plitikai testén, aminek az az oka, hogy a politikai elit nem lett valódi elit csak ovisok a homokozóban. Ha egy párt ami örök életet, meg ingyen sört igér, tehát nyiltan hazudik, már lassan ot tart, hogy nem csak bejut a parlamentbe, de akér a mérleg nyelve is leht a két blok között abban, hogy ki kerül végül hatalomra, az mutatja, az iszonyatos hitelvesztését, miind az ellenzéki, mind a kormány oldalon, az emberek, végső soron a szavazók felől.
Nagyon hibásan kezded
Daganat helyett tünet
És nem érted a vicceit mert nem ő hazudik
Hanem kifigurázza az választási hazugokat.
Paródiában ne keress hazugságot
És igen az baj hogy az egész politika olyan mértékű hitelvesztésen ment át hogy komolyan fontolóra veszik sokan
Egy apolitikus pártra szavazzanak
Amiben hadd gondolkodjam, baj-e hogy a mérleg nyelve lennének?
Mivel következetesen kormány-kritikusak
És ebben sem hazudnak
Ha a mérleg nyelveként az ellenzéket segíti
Akkor nem baj
Mert bárhogy bírálod is, van világnézetük
És az demokrata
Vagyis ezért vannak kormánybírálaton
És mert lusta a kormány
Nem csinál buszvárót.
Nem csinál aszfaltot
Hát mennek a kutyapárti aktivisták és megcsinálják maguk
Az aszfaltnál a kátyút gyakran saját erőből befoldják
És ha nincs saját erőből elég pénzük
Akkor performance-val kifestik
És hatására megcsináltatja az önkormányzat, mert röstellni kezdi magát:rohog:
 
Utoljára módosítva:
Mi ebben a vicces?
Ők törnek egymás vérére évek óta.
És Gyurcsány tűnik kevésbé hatalom mániásának
Nincs is médiája hol Bőjte Csaba mellett vagy ellen beszéhetne
Ő nem tudja és nem is akarja Böjte Csabát bevonni a politikába
Mert nem is menne
Nos Nincs ebben benne egyáltalán a Gyurcsány

Nagyon hibásan kezded
Daganat helyett tünet
És nem érted a vicceit mert nem ő hazudik
Hanem kifigurázza az választási hazugokat.
Paródiában ne keress hazugságot
És igen az baj hogy az egész politika olyan mértékű hitelvesztésen ment át hogy komolyan fontolóra veszik sokan
Egy apolitikus pártra szavazzanak
Amiben hadd gondolkodjam, baj-e hogy a mérleg nyelve lennének?
Mivel következetesen kormány-kritikusak
És ebben sem hazudnak
Ha a mérleg nyelveként az ellenzéket segíti
Akkor nem baj
Mert bárhogy bírálod is, van világnézetük
És az demokrata
Vagyis ezért vannak kormánybírálaton
És mert lusta a kormány
Nem csinál buszvárót.
Nem csinál aszfaltot
Hát mennek a kutyapárti aktivisták és megcsinálják maguk
Az aszfaltnál a kátyút gyakran saját erőből befoldják
És ha nincs saját erőből elég pénzük
Akkor performance-val kifestik
És hatására megcsináltatja az önkormányzat, mert röstellni kezdi magát:rohog:
Majd kiderül. A medece széléről könnyű megmutatni hogyan kellene uszni.
Orbán és Gyurcsány a két állócsillag a magyar politika egén. Egyébként a cikk cimére refrektáltam. Ami a szerző gyűlölettől csöpögő világlátását prezentálja, amiben mindent is gyűlölni kell, amihez kötődik Orbán, de a másik oldalon sincs sajnos hiány ilyen szerzőkből. Különösen ez a mondat "tetszik": "Ennél súlyosabb, megalázóbb visszaélést nehéz elképzelni árvákkal szemben. Megrázó, mit művelnek ezekkel a gyerekekkel. Ennél még az is jobb lenne, ha zsebtolvajlásra tanítanák őket, mert az legalább nem okoz maradandó sérülést." Biztos nem jár Afrikában, Ázsiában, vagy csak az Eu keleti határain túl. Rengeteg árva lesz a gyerekkereskedelem, szervkereskedelem, a prostitució, vagy a gyerekmunka, gyerekkatona és stb. áldozata. Ezezkhez viszonyitva, hogy boxolnak semmiség. De ott van pl. a friss kanadai példa, amikor előkerülnek a volt zárt kollégiumokból a temetők, tele gyerekcsontokkal.
Persze példával elől járni lehet, nosza mutassa meg a szerző Ő hogy segít az árvákon.
 
Nem mentseg hogy regen meg ki is nyitak a gyerekeket otthonokba, jo hogy ma nincs ilyen azokon a helyeken ahol a gyilkosagok tortentek.
Roman torvenyek vonatkoznak rajuk, amiket en nem ismerek nagy melysegig.
Azt visoznt bizton allithatom , hogy az arvaknak szeretet kell.. a rossz korulmenyek kozott elo es kiemelt gyereknek szinten. HIaba ad 1 millirdot Orban a reformatusoknak hogy tamogassa az otthonokat, penzzel nem lehet szeretetet vasarolni.
Sajnos nincs lehetosegem segiteni , ha tehetnem odautaznak es sajat szememmel gyozodnek meg a valosagrol.
A szerzo szot emel mert valakinek fel kell hivni a figyelmet ,hogy valami nem ok ott. NEm baj ha van controll ott ahol emberek vannak kiszolgaltatott helyzetbe.
Raadasul gyerekekrol van szo, maradando serulesekkel atelt vagy elszenvedett gyerek korrol.
NEm a hirhozot kell kritizalni , hanem azt amire felhivja a figyelmet.
 
De nem mindegy, hogy hivja fel a figyelmet. Ezzel nem csinál mást, csak minium fentartsa az Orbán Gyurcsány tengelyt, ami megakasztotta a magyar politikai fejlődést. Már rég nyugdíjban kellene lenniük mindkettőnek.
Xy kitoltották a xy fórumról, mert megszegte a szabályokat.
Xy kizátrák a véresszályú Gyurcsány\Orbán imádó moderátorok, mikor jogos kritikával élt.

Orbánnak semmi köze sincs, hogy pontosan mit és hogyan csinálnak egy intézményen belül. Ő pénzt ad, learatja a médiahasznot, de szerintem ennyi, nem követi, mit csinálnak. Ha még a felcsuti fociakadémián lenne egy ilyen valami, akkor igen, oda állítólag ki szokott menni és nézi az edzéseket.
 
Na mar te is elkaptad a Gyurcsany fobiat? vagy ki van adva neked is minden temaba be kell hozni ha benne van ha nincs. Az mar nem is erdekes hogy nem indul ergo csak a karaktergyilkolaszas a cel.
Biztos jogos a kizaras mert off-olni a temat nem lehet.
Engem kimondottan zavar hogy nem vagyunk az ORban hatsojaba, hogy azt csinaljuk amit o kiad a fanjainak.
De nem lehet szo nelkul hagyni mikor mindenert GY .F okolja holott mar tobb mint egy evtizede o uralkodik.
MIlliardokat kolt lejaratasara , de azt nem tudja a reklam az reklam es nem neki dolgozik. Nem az van a reklam tablan aki fizet hanem GY F. hethatarbol latni a hatalmas tablat ,hogy mi van ra irva kit erdekel es csak kozelebbrol olvashato ugyis, autobol meg szinte csak a kep ivodik be .

Hogyne lenne koze Orbannak hozza o a fonok es nem Gy.F. o adja a lovet es nyilvan tudja mire szorja el az adofizetok milliardjait mert az osszeg az irgalmatlanul nagy penz.
JA lattam hogy ujabban nem mecsekre jar hanem edzesekre. a lejto lefele megy nem felfele.

Kar hogy a ellenzek nem foglalkozik Bojte pap ugykodeserol.
 
Amiben hadd gondolkodjam, baj-e hogy a mérleg nyelve lennének?
Mivel következetesen kormány-kritikusak
És ebben sem hazudnak
Ha a mérleg nyelveként az ellenzéket segíti
Akkor nem baj
Mert bárhogy bírálod is, van világnézetük
És az demokrata
Vagyis ezért vannak kormánybírálaton
És mert lusta a kormány
Nem csinál buszvárót.
Nem csinál aszfaltot
Hát mennek a kutyapárti aktivisták és megcsinálják maguk
Az aszfaltnál a kátyút gyakran saját erőből befoldják
És ha nincs saját erőből elég pénzük
Akkor performance-val kifestik
És hatására megcsináltatja az önkormányzat, mert röstellni kezdi magát:rohog:
Valaki adhatná nekik az ötletet, hogy golfversenyt hirdessenek egyes útszakaszokra.
Talán az útkezelő is elszégyellné magát, és egyszer megcsinálná becsülettel, mert évtizedek óta csak a kátyúzást ismerik, ami egy telet sem bír ki.
 
Na mar te is elkaptad a Gyurcsany fobiat? vagy ki van adva neked is minden temaba be kell hozni ha benne van ha nincs. Az mar nem is erdekes hogy nem indul ergo csak a karaktergyilkolaszas a cel.
Biztos jogos a kizaras mert off-olni a temat nem lehet.
Engem kimondottan zavar hogy nem vagyunk az ORban hatsojaba, hogy azt csinaljuk amit o kiad a fanjainak.
De nem lehet szo nelkul hagyni mikor mindenert GY .F okolja holott mar tobb mint egy evtizede o uralkodik.
MIlliardokat kolt lejaratasara , de azt nem tudja a reklam az reklam es nem neki dolgozik. Nem az van a reklam tablan aki fizet hanem GY F. hethatarbol latni a hatalmas tablat ,hogy mi van ra irva kit erdekel es csak kozelebbrol olvashato ugyis, autobol meg szinte csak a kep ivodik be .

Hogyne lenne koze Orbannak hozza o a fonok es nem Gy.F. o adja a lovet es nyilvan tudja mire szorja el az adofizetok milliardjait mert az osszeg az irgalmatlanul nagy penz.
JA lattam hogy ujabban nem mecsekre jar hanem edzesekre. a lejto lefele megy nem felfele.

Kar hogy a ellenzek nem foglalkozik Bojte pap ugykodeserol.
Hehe. Karaktergyilkolás? Ők már zombik, vagy nem is vámpírok. Komolyan mondom, bár nyugdijba mennének. Viktor azért rángatja vissza mindig Ferit, mert Ő az Ősveszély amit csak Ő a szent Viktor tud legyőzni. Ha hihetünk a felméréseknek, egy Viktor Feri választáson Viktor nyerne. Feri megitélése országosan nem túl fényes, aztán egy kampányban erre rá is tennének pár 1000%-ot. Nem véletlenül mossa össze a kormánymédia az ellenzék minden összefogási tevékenységét Ferivel. Szerintem nyugdijasként többet használna az összefogsának, mint aktiv politikusként. hisz ott a felesége példája, óriásplakáton nyomják a Gyurcsánynét, meg a gyurcsány bábja szöveget, a fórumokon menő durvább véelményekről nem is beszélve.
Másrészt a közigazgatás ugy müködik, hogy a főnök, jelenleg Viktor azt mondja, épits ide egy parkot, aztán vagy 5-10 fizetési szintel lejebb dolgozók megtervezik, kiszámoják a dolgot, a magasabb fizetési szintüek rádobják az árra a NER haszonkulcsot, aztán a végén Viktor rábólint, hogy akkor épüljön (közben meg drágul is). Ha meg karaktergyolkolászást akarsz olvasni ott a cikk cime. Részben erre utaltam a példámmal. Lehtett volna egy tök normális informativ cikk, csak mindenképpen bele kellett pakolni Orbánt. A másik oldal meg bele rakja Gyurcsányt a hasonló cikkekbe.
Amugy Feri is akarta támoatni anno Böjtét a tevékenysége miatt, ha jól látom: "2005-ben kezdődött, amikor Böjte Csaba gesztusára – december ötödike miatt nem volt hajlandó átvenni Gyurcsány Ferenc kitüntetését és emiatt jelentős pénzösszegtől esett el.... "https://www.e-nepujsag.ro/articles/déva-viii""
 
Általános megnyugvást, ami az egész ország érdeke lenne, valóban csak az a helyzet hozna, ha mindkettő a lehető legtávolabb maradna a politikától.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,946
Tagok
615,342
Legújabb tagunk
Kovács Lászlóné13
Oldal tetejére