Románia csaknem annyi külföldit fogad be, mint az Egyesült Államok

A román kormány augusztus 11-én a duplájára emelte az éves bevándorlási kvótát, így már 50 ezer embert is befogadhat a Magyarországgal szomszédos ország, ahol így próbálják megoldani a jelentős munkaerőhiányt.

A romániai magyar portál beszámol róla, hogy az ország hoteltulajok szövetségének elnöke, Calin Ile vasárnaparról beszélt egy új bukaresti szálloda megnyitóján, hogy a külföldi munkaerő nélkül gyakorlatilag nem tudna működni a szegmens,

ezért a jókora munkaerőhiányt kénytelenek az Európai Unión kívüli országokból érkező vendégmunkásokkal megoldani. A vállalati elnök szerint az ágazatban a lehetőségeikhez képest igyekeznek egyre nagyobb fizetésekkel csábítani a dolgozókat, de ők inkább Spanyolországba és Olaszországba mennek, sokkal több fizetésért, ezért Romániában elsősorban Bangladesből, Srí Lankáról és Vietnamból érkező munkavállalókat alkalmaznak.

Calin Ile arról is beszélt, hogy támogatják a hazai vendéglátással kapcsolatos képzéseket, és

igyekeznek legalizálni a borravalót, hogy ezzel is versenyképesebb jövedelmet tudjanak felajánlani,

ezzel megpróbálva visszacsábítani a külföldön dolgozókat, ám amíg ez megtörténik a bevándorlási hivatalnál kénytelenek házalni, hogy az akut munkaerőhiány csökkentésére tovább emeljék az évente befogadott külföldiek számát, illetve leegyszerűsítsék a bevándorlási folyamatot.

Érdekes adat, hogy leköszönt amerikai elnök, Donald Trump mindössze 15 ezer külföldit fogadott be évente az Egyesült Államokba, és ezt a számot utódja, Joe Biden is 62 500 főre növelte, míg Romániában ez a szám már 50 000 augusztus 11. óta.

romania.jpg
 
Mi ebben a problémád ?

Mi is ez az ok?
Nyilván nem tetszik nekem ha egy Europai tagálamban a kormány faji megkülönböztetésre heccel,
már csak azért sem mert ilyet nem akarok anyagilag támogatni, továbbá egy kis közöm azért csak van
ahoz az országhoz, az én véremben pedig ahogy látom több tucat etnikum vére folyik mégsem érzem
magam a "fajkeveredés pestisének". Nem akarom, hogy meg egyszer megtörténjen ami már volt Mo.-on.
 
Johnson viszont képmutatónak tűnhet, ha megfeddi a „muszlimozás” miatt Orbánt, mert épp a héten adtak ki egy jelentést a kormányzó Tory párton belül tapasztalt muszlimellenességről. És az anyagban felemlegették azt is, hogy Johnson sokakat mélyen megsértett, amikor – szerinte csak viccelődve –, postaládához hasonlította a csadort viselő nőket, és amiért suta bocsánatkérésre kényszerült.
(oppsz Ernő)
Johnson szóvivője a találkozó után pedig azt írta, hogy „a miniszterelnök jelentős aggályokat fogalmazott meg az emberi jogok – köztük a nemek közti egyenlőség, az LMBT-jogok és a sajtószabadság – kérdésében”.
( a rémület járja át a magyar kormányt és a polgárokat)
Johnson születésétöl fogva egy multi-kulturális országban él, Angliában nincs államilag elrendelt idegengyülölet.
Lehet, hogy egy buta viccet csinált, nem a csadort kell tolerálni hanem az embert aki alatta van és Johnson ezt be is tartja.

Aggályok azok mindig helyén vannak de a magyar kormány egyszerüen homofób és tudatosan gyűlöletet szit,
az emberek alantas ösztönére apellál, hogy ne veszitse el a választást.
 
Nyilván nem tetszik nekem ha egy Europai tagálamban a kormány faji megkülönböztetésre heccel,
már csak azért sem mert ilyet nem akarok anyagilag támogatni, továbbá egy kis közöm azért csak van
ahoz az országhoz, az én véremben pedig ahogy látom több tucat etnikum vére folyik mégsem érzem
magam a "fajkeveredés pestisének". Nem akarom, hogy meg egyszer megtörténjen ami már volt Mo.-on.
Ami már megtörtént magyarországon miért is? Mert volt ország ami rákényszerítette az álláspontját hazánkra.
 
Johnson születésétöl fogva egy multi-kulturális országban él, Angliában nincs államilag elrendelt idegengyülölet.
Lehet, hogy egy buta viccet csinált, nem a csadort kell tolerálni hanem az embert aki alatta van és Johnson ezt be is tartja.

Aggályok azok mindig helyén vannak de a magyar kormány egyszerüen homofób és tudatosan gyűlöletet szit,
az emberek alantas ösztönére apellál, hogy ne veszitse el a választást.
Akkor akár mondhatnám azt is hogy orbán is buta viccet csinált.
De, az úgy van ahogy írod a hatalomért megtesznek mindent
 
Ami már megtörtént magyarországon miért is? Mert volt ország ami rákényszerítette az álláspontját hazánkra.
Már megint a témánál vagyunk,
Magyarország volt a második a proletárdiktatúra és elsö a fasiszta országok közül.
Ennek a következménye lett Trianon.
 
Már megint a témánál vagyunk,
Magyarország volt a második a proletárdiktatúra és elsö a fasiszta országok közül.
Ennek a következménye lett Trianon.
Érdekes, én úgy tudom az antant 1916-ban odaígérte Erdélyt és Kelet-Magyarországot a Vásárosnamény-Debrecen–Csongrád-Tisza vonalig a Román Királyságnak, ha az hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának. Erdéllyel kapcsolatban ez már csak így szokott lenni, mindenkinek kell egy cél.

Ezt az állításodat sem értem:
"Nem akarom, hogy meg egyszer megtörténjen ami már volt Mo.-on."

Mi volt az a politikai, társadalmi különlegesség amelyik más európai országban nem volt?
 
Nem, trianon az elvesztett I. világháború következménye volt.
Olyannyira mint a Honfoglalás, az egyik nélkül nem történt volna meg a másik.

Trianon 2 évvel a háború után lett kimondva, nyugatnak tele volt az erszénye azzal, hogy a Magyarok nem voltak képesek békében maradni, (Tanács-köztársaság, Fehér-terror...) ezért huzták meg a határokat a geográfia szerint.

Az Osztrák-Magyarország Monarchia egy "etnikailag" nem homogén ország volt, egy "multi-kulti" ami ellen a jelenlegi kormány is harcol. Nyilvánvaló, hogy a nacionalisták nem akceptálták volna a velük együtt élőket.
 
Érdekes, én úgy tudom az antant 1916-ban odaígérte Erdélyt és Kelet-Magyarországot a Vásárosnamény-Debrecen–Csongrád-Tisza vonalig a Román Királyságnak, ha az hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának. Erdéllyel kapcsolatban ez már csak így szokott lenni, mindenkinek kell egy cél.

Ezt az állításodat sem értem:
"Nem akarom, hogy meg egyszer megtörténjen ami már volt Mo.-on."

Mi volt az a politikai, társadalmi különlegesség amelyik más európai országban nem volt?
Ami volt arra nincs befolyásunk,
de a jelenlegi Magyar kormány olyan ideálokat követ amiktől az egész világ örül, hogy megszabadultunk.
 
Magasabb életszinvonal, magasabb fizetés, magasabb megélhetési költség. Hiába keresel 3x többet ha 3x többe is kerül a megélhetés. Mindig birom, amikor a szüleim felhozzák, hogy ez vagy az a rokon németországban ennyit meg annyit keres. Aztán kiderül, hogy néha több mint a fele elmegy csak az albérletre. Negyede meg megélhetésre, kaja, stb. A maradék meg annyi, amit akár idehaza is megkaphatna jobb helyeken. Persze néha több. Munkája válogatja.
Németországban az átlagos elvonás 82 %. Azaz, a normális élethet minden elvonás után 100 megkeresett brutto €-ból ténylegesen 18 € felett rendelkezhetsz.

Mielött Ernoe s egyéb alakulatok nekem esnének, a forrás a DESTATIS.
 
Utoljára módosítva:
de a jelenlegi Magyar kormány olyan ideálokat követ amiktől az egész világ örül, hogy megszabadultunk.

Úgy látom, hogy az aktuális politikusok most ugyanazt ismétlik amit a magyar politika mondjuk 2015 -ben mondott az ellenőrizetlen migrációval kapcsolatban, a magyar kerítést másolják.
Az EU még csak most akarja bevezetni a nemek szempontjából semleges nyelvhasználatot, most akar versenyezni a gendersemleges magyar nyelvvel, ahol teljes egyenjogúság uralkodik ;)
 
Utoljára módosítva:
Németországban az átlagos elvonás 82 %. Azaz, a normális élethet minden elvonás után 100 megkeresett brutto €-ból ténylegesen 18 € felett rendelkezhetsz.

Mielött Ernoe s egyéb alakulatok nekem esnének, a forás a DESTATIS.
Teljes mértékben igazad van, a kérdés csak az hogy
- mennyit kell azért a 18 €-ért dolgozni itt és ott?
- milyen életkörülmények között laksz, élsz, mozogsz?
- milyen portékák között választhatsz és
- milyenek a politikai viszonyok, embernek tekintenek vagy leszarnak

Évtizedeken keresztül csak álmodtak az emberek Magyarországon arról amit egy magyar emigráns megélt nyugaton.
Nem csupán a genialitás miatt lett sok ember befutott nyugaton hanem a lehetőségek miatt amit te ki zárójelezel.
 
Úgy látom, hogy az aktuális politikusok most ugyanazt ismétlik amit a magyar politika mondjuk 2015 -ben mondott az ellenőrizetlen migrációval kapcsolatban, a magyar kerítést másolják.
Az EU még csak most akarja bevezetni a nemek szempontjából semleges nyelvhasználatot, most akar versenyezni a gendersemleges magyar nyelvvel, ahol teljes egyenjogúság uralkodik ;)
Már ne haragudj de az illegális menekültek egy része Magyarországról jött
Volt olyan, hogy egy nap 8000 menekült érkezet a Müncheni pályaudvarra.

Igazán ne bennünket sajnálj, miközben ennyien érkeztek, Münchenben 3 hét alatt több mint 6 millió ember, nagy részük külföldről, sörözött az Oktoberfest alkalmával, hanem azokat akiket a mai napig üldöz a magyar állam nem veszi öket ember számba.

Azok akik itt vannak, itt maradtak azok jó része ma Németország kedvelt, hasznos polgárjai közé tartoznak,
A magyar kormány médiája nem tájékoztat benneteket a sikeres bevándorlókról, a kormány nem tartja öket embernek.
Aki itt él, minden nap találkozik velük a képernyőkön, személyesen az utcán, üzletekben, színházban, sportpályákon, iskolákban, egyetemeken.. Mi áldozattok útján rengeteg embernek adtunk átvészelést, otthont, jövöt és különösen sok gyereknek (a menekültek 40%-a fiatalkoru volt)

Nézz erre a képre és láthatod a valóságot.

1630065230486.png
 
Már ne haragudj de az illegális menekültek egy része Magyarországról jött
Volt olyan, hogy egy nap 8000 menekült érkezet a Müncheni pályaudvarra.
Már ne haragudj, de mióta van közös határa Magyarországnak és Németországnak? A valóság az volt, hogy a "menekültek" átutazták egész Európát, keresve a lehető legmagasabb életszinvonalat és csak ott mondták magukat menekültnek ahol a legmagasabb segélyt kapták. Görögországtól, Németországig jópár békés, befogadó országon kellett áthaladni sehol sem kérték a menekültstátust.
Azok akik itt vannak, itt maradtak azok jó része ma Németország kedvelt, hasznos polgárjai közé tartoznak,
Szuper, kár hogy kitettétek a megtelt táblát ... Erdogán szívesen küldene még pár millió ilyen hasznos polgárt
Nézz erre a képre és láthatod a valóságot.

Csatolás megtekintése 1813333
Valaki mégis erre a pici pontra szállította az illegálisan érkezők százereit ... vajon ki irányította oda őket????
 
Nézz még egyszer a térképre.
Tudtad, hogy
- Horvátország felé a határ le volt aknázva a Jugoszláv háború óta?
- az EU sebtében felszedette az aknákat amikor Orbán felhuzta a keritést?
- Törökországban nem volt hely és ennivaló a menekültek számára, a tábor még nem volt kész?
- Leszbosz szigetén még a temetök is megteltek menekültekkel?
- a menekülésben levök szétosztás a Magyarok és az Olaszok enyhitésére lett kitalálva amit Orbán is aláirt?
- a Keleti menekülökhöz egy csomó Balkáni csatlakozott akik közül sokan Jugoszlávia széteséséig No.-ban dolgoztak?
- 2015-ben kapásból 29.000 Magyar jött a menekültekkel és vett részt az ingyenes integrációs programon?
- a Skandináviába, Ausztriába, Németországba, Hollandiába... tartok számára Magyarország volt a rövidebb út?
- a menekülésben levök jó része angolul, franciául és németül beszéltek a magyarral nem mentek volna semmire?
- sok menekülésben levő embernek már volt rokona, ismeröse a nyugati országokban, Magyarországon viszont senkinek?
- a Magyarországi körülmények nem feleltek meg a nemzetközi követelményeknek, a fogvatartás jogellenes volt?
- Orbán nem volt hajlandó színes bőrű, más vallásu embereket befogadni ?
- az embercsempészek leg hatásosabb propagandistája Orbán volt?
- Orbán veled együtt még most is azt hazudja No.-ban mindent kapnak az emberek, ami igy nem igaz.

Hogy Magyarországon a leg szarabb az életszinvonal és a szociális segély azt nem vetheted a menekültek szemére.

Szuper, kár hogy kitettétek a megtelt táblát ... Erdogán szívesen küldene még pár millió ilyen hasznos polgárt
- 2015 egy különleges, katasztrofális év volt, hiányzott az előrelátás, a menekültek támogatása a helyszinen
- Németországban nincs "Megtelt" tábla, ha muszály segiteni akkor segit Németország
- 2015-ben pl. a Magyaroknak nyújtottak a Németek segitséget azáltal, hogy átvette a több tizezer menekültet
- Az Erdogánnal kötött szerzödésben nem áll, hogy Europa nem fogad be többet menekülteket.

Egy dolog ami valahol a véka alá került.
- Az 1990-es évek elején, sok millió menekült jött a szétesett Szovjet-imperium területéröl.
- Csak orosz 2,5 millió, Még a Kelet-Németek is menekülttáborban laktak (idestova 4 millióan hagyták el a DDR-t)
- Aztán 2010-körül elkezdték lebontani a menekült-otthonokat, ugy hogy 2015-ben nem volt elég hely.
Valaki mégis erre a pici pontra szállította az illegálisan érkezők százereit ... vajon ki irányította oda őket????
- Akkor most szerinted hányan mentek át Magyarországon?
- Orbán 2015-ben megint kijátszótta a "zsidó-kártyát" és az ország egy része rábukott mint korábban, jött a Sorosozás.
- Nézz már rá még egyszer a térképre, merre kellett volna menjenek Török-, Görög-országból jövet?
- Számold össze hányan jöttek Közép-Keletröl, Afrikából.
- Magyarország átpasszolta az összes menekültet, ugy hogy nem segitett se a menekülteknek se Europának.

Karte_Fl%C3%BCchtlingskrise_in_Europa_2015.png
 
Olyannyira mint a Honfoglalás, az egyik nélkül nem történt volna meg a másik.

Trianon 2 évvel a háború után lett kimondva, nyugatnak tele volt az erszénye azzal, hogy a Magyarok nem voltak képesek békében maradni, (Tanács-köztársaság, Fehér-terror...) ezért huzták meg a határokat a geográfia szerint.

Az Osztrák-Magyarország Monarchia egy "etnikailag" nem homogén ország volt, egy "multi-kulti" ami ellen a jelenlegi kormány is harcol. Nyilvánvaló, hogy a nacionalisták nem akceptálták volna a velük együtt élőket.
Érdekes ...lapozzunk.
 
Már ne haragudj de az illegális menekültek egy része Magyarországról jött
Volt olyan, hogy egy nap 8000 menekült érkezet a Müncheni pályaudvarra.

Igazán ne bennünket sajnálj, miközben ennyien érkeztek, Münchenben 3 hét alatt több mint 6 millió ember, nagy részük külföldről, sörözött az Oktoberfest alkalmával, hanem azokat akiket a mai napig üldöz a magyar állam nem veszi öket ember számba.

Azok akik itt vannak, itt maradtak azok jó része ma Németország kedvelt, hasznos polgárjai közé tartoznak,
A magyar kormány médiája nem tájékoztat benneteket a sikeres bevándorlókról, a kormány nem tartja öket embernek.
Aki itt él, minden nap találkozik velük a képernyőkön, személyesen az utcán, üzletekben, színházban, sportpályákon, iskolákban, egyetemeken.. Mi áldozattok útján rengeteg embernek adtunk átvészelést, otthont, jövöt és különösen sok gyereknek (a menekültek 40%-a fiatalkoru volt)

Nézz erre a képre és láthatod a valóságot.

Csatolás megtekintése 1813333
Húha ha az a kis határ ennyi menekülttől mentette meg a nyugatot akkor az jó ötlet volt!!
 
Magyarország átpasszolta az összes menekültet, ugy hogy nem segitett se a menekülteknek se Europának.
Épp most írtad hogy mekkora segítség volt ez európának és a menekülteknek hisz beilleszkedtek.
Még hálás is lehetnél értük.
- 2015-ben pl. a Magyaroknak nyújtottak a Németek segitséget azáltal, hogy átvette a több tizezer menekültet
Nem vett át az senkit. Ezt kitaláltad és jó pár éve ezzel nyugtatod magadat.
 
a Skandináviába, Ausztriába, Németországba, Hollandiába... tartok számára Magyarország volt a rövidebb út?
Biztos hisz már pánikolnak ausztriában hogy sok a menekült....
Karl Nehammer osztrák belügyminiszter Magyarországot bírálta amiatt, hogy nem őrzi megfelelően a határait az illegális bevándorlókkal szemben – írta a Kronen Zeitung
Az akcióval a menekülteknek is üzenni akarnak: nem érdemes útra kelni, és több ezer eurót vagy dollárt fizetni a szervezett bűnözésnek. Az illegálisan érkezőket visszatoloncolják akár Afganisztánba is – fogadkozott Nehammer.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,066
Tagok
615,630
Legújabb tagunk
LarryAspem
Oldal tetejére