Hírek Saría: mi vár most a nőkre és a melegekre Afganisztánban?

Hatalomba való visszatérésük után a tálibok bejelentették, hogy a saría, tehát az iszlám jog szigorú értelmezése szerint fogják kormányozni az országot. Azt ígérték, nem térnek vissza húsz évvel ezelőtti önmagukhoz, a nők jogait és a sajtószabadságot "az iszlám törvények keretein belül" tiszteletben tartják. Kérdés, hogy ez mit jelent.

A tálibok 1996-tól öt éven át tartó hatalomgyakorlása szabályos rémuralom volt. Szigorúan korlátozták az egyéni szabadságjogokat, különösen a nőkét, akik nem dolgozhattak, a fiatal nőknél bevezették a kényszerházasságot, a tíz évesnél idősebb lányokat kivették az iskolákból, nehogy tanuljanak. A gyilkosokat és állítólagos házasságtörőket nyilvánosan kivégezték, a melegeket halálra kövezték, a tolvajoknak levágták a kezét vagy az egész karját.

A mostani hatalomátvételnek már az első napjaiban világossá vált, hogy nagy űr tátong a hangzatos ígéretek és a valóság között. A nőkre ismét burkát kényszerítettek (a CNN riporterét még így is félreállították, mert nő), újságírókra és családtagjaikra vadásznak, a vallási és szexuális kisebbségek rettegnek. Megkezdődött a keresztényüldözés, listák alapján keresik és végzik ki azokat, akiknek a mobilján Biblia-applikációt találnak. De ez lenne valóban a saría?

Milyen utat taposnak ki?​

A fundamentalista tálibok értelmezése csak egy a saría számos értelmezési lehetősége közül, amely szó szerint azt jelenti, hogy "a kitaposott út". A szokások, vallási és erkölcsi szabályok összessége két fő forrásból merít: a Koránból és a szunnából, Mohamed próféta évszázadok során összegyűjtött cselekedeteiből és magatartásformáiból. Tehát nem egy írott és kodifikált szövegről van szó.

A saría nem egyetlen, monolitikus tömb, amelyet időtlen és statikus módon újratárgyalnak
fogalmazott az Euronewsnak Nicola Fiorita egyházjogi szakértő, aki szerint az iszlám a saría számos változatát ismeri el, négy hivatalos szunnita iskolát és a különböző síita iskolákat is. A Korán verseinek csak egy töredéke tartalmaz pontos jogi előírásokat, a többi része a jogtudósok értelmezésén alapul, amelyek az adott hagyománytól és régiótól függően változhatnak.

A nem dogmatikusan értelmezett saríának is egyik alaptétele azonban, hogy minden nagykorú nő potenciális feleség, ezért "nem helyesli, ha a férfi egy olyan nővel marad kettesben, aki elvileg a házastársa lehetne. Ez ugyanis paráznasághoz vezethet." A saría jog szerint ráadásul megengedhető a nők megverése.

Szakértők attól tartanak, hogy a tálibok az iszlám jognak ismét a már látott, szigorú változatát fogják feléleszteni. Újra ellenőrizni akarják majd a nők testét, szexualitását, maximálisan korlátozni a vallásszabadságot. Máris elkezdődött a nők üldözése, megerőszakolása, 12 éves lányokat is elhurcolnak szexrabszolgának.

A saría bevezetése azt jelenti, hogy "nőgyűlölő, de facto párhuzamos rendszerek válnak normává, széles körben elterjedtek a becsületgyilkosságok és a homofóbia, és fokozódik a zsidók ellen elkövetett erőszak" - írja könyvében Bill Warner amerikai iszlámszakértő, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy "a saría törvény szerint a különböző embercsoportokat nem illeti meg egyenlő védelem. Az igazságszolgáltatás kettős, más jogszabály vonatkozik a muszlim férfiakra és más a nőkre, illetve a nem muszlimokra."

Az életükért aggódnak a melegek​

Számos muszlim országban súlyosan, sokszor halállal is büntetik a homoszexualitást (míg érdekes módon jóval elnézőbbek például a transzneműekkel szemben, ez a helyzet pl. az amúgy drákóian szigorú Iránban), és minden jel szerint ez vár az afganisztáni melegekre is. Egy tálib bíró még a hatalomátvétel előtt nyíltan elmondta Bild német lapnak, hogy a melegekre megkövezés vár, illetve rájuk omlasztanak egy magas falat.

A hazájából elmenekült, jelenleg Amerikában élő meleg afgán író, Nemat Sadat a Pink News c. brit lapnak elmondta: a szélsőségesek hatalomátvétele után komoly aggodalomra ad okot a nők, lányok és LMBT-emberek biztonsága és jóléte Afganisztánban. A tálibok ugyanis várhatóan mindenhol érvényre juttatják a saría szélsőséges értelmezését, ami sok nő és LMBT-ember üldöztetésével járna, a homoszexuális embereket és a nőket halálra is ítélhetik.

Sadat attól tart, a tálibok azt a taktikát alkalmazzák majd, hogy "informátorokat" jelölnek majd ki, akik "online és nyilvános helyekre csalogatják a meleg és biszexuális férfiakat, majd elviszik őket egy félreeső helyre, megölik őket, és eltüntetik a holttestüket."

Azt azonban ő sem tartja valószínűnek, hogy a tálibok nyilvánosan végzik ki az LMBT-közösség tagjait. "A tálibok értenek a PR-hoz, és nem a világ szeme láttára akarják végrehajtani a melegellenes tisztogatást".

773x435_cmsv2_8d5c3009-cead-54be-8200-f9d2b9c7ea5d-6004270.jpg
 
Az eddigi információk szerint öngyilkos merénylők követték el a terrorcselekményt, amelyben rengetegen megsérültek. Helyszíni beszámolók szerint a robbantások után az egyik helyszínen tűzharc vette kezdetét.

A LEGFRISSEBB ADATOK SZERINT 72 KÖRÜL VAN A HALÁLOS ÁLDOZATOK SZÁMA, SÉRÜLTEKBŐL PEDIG 165-NÉL IS TÖBB LEHET.

A halottak közül 60-an afgán civilek, 12-en pedig amerikai katonák voltak (köztük 15 sérült van). A halott civilek közt gyermekek is vannak. A Pentagon azt mondta, hogy szerintük a merényletet az Iszlám Állam követte el,

NEM SOKKAL KÉSŐBB PEDIG A TERRORSZERVEZET FEL IS VÁLLALTA EZT.
Csütörtök délután robbantásos merénylet történt Afganisztánban, a kabuli repterén.
 
Azok a nők idomítva vannak. Az orosz időkből vannak történetek, hogy kik voltak a hegyi afgánok legkegyetlenebb tagjai...
Történetek vannak és regény
például Lee Child - (13.)Elveszett holnap
Ahol a legvérszomjasabb és elevenen megnyúzó, még az orosz időkben elvadult anya és lánya
 
Utoljára módosítva:
Az eddigi információk szerint öngyilkos merénylők követték el a terrorcselekményt, amelyben rengetegen megsérültek.
Ezt már tegnap is mondta a hírek szabadúszó öngyilkos és ezek önálló személyek
Nem lehet következtetést vonni belőle
Sok önjáró dolog létezik
NEM SOKKAL KÉSŐBB PEDIG A TERRORSZERVEZET FEL IS VÁLLALTA EZT.
Mennyi mindent példát ismerünk a felvállalásokra és elkövetési szándékra
A hozott híred félrevezető mert ollózol:
Mellé teszem mit kihagytál és nem rudsz tovább riogatni féligaszságokkal:

Kenneth McKenzie amerikai tábornok azt mondta, hogy az Iszlám Állam várhatóan újabb akciót fog megkísérelni a jövőben.

Hozzátette: véleményük szerint a tálibok nem voltak bűnrészesek a történtekben. A tábornok arról is beszélt, hogy az ISIS mellett „más, rendkívül aktív” fenyegetések is vannak Kabulban, amelyekkel számolniuk kell.
ISIS-K lehet a merénylet mögött.(Khorasan Tartomány Iszlám Állama)
És nem a tálibok
Még mindezeken túl ott van amit írtam az önjáró akciós merénylő
 
Utoljára módosítva:
A tábornok arról is beszélt, hogy az ISIS mellett „más, rendkívül aktív” fenyegetések is vannak Kabulban, amelyekkel számolniuk kell.
Itt megint tipikus hatalmi vákuum miatt jött létre
Az Iraki elnök Irakban vaskézzel uralkodott
Öni csak neki volt szabad.Az amik után ott is iszlám állam lett
Itt jelen pillanatban az amik támogatta kormányerők kipucoltak az amik után vagy előtt.
Bejött hamar, a szintén még meg nem erősödött új hatalom a tálibok
Ez még mindig hatalmi vákuum.
De már ott vannak az ismét helyet kereső ISIS terroristák.
Most azon gondolkodjatok már el.
Ki az, aki a kevésbé rosszat a tálibokat, akármi volt előző esetben.1996 és 2001 között
De erős központi hatalomként ne tartaná kívánatosnak?
A hatalmi vakumnak kell megszűnni.
Félő hogy tálibok se lesznek képesek kiverni a ISIS katonáit
És az lesz az igazán rossz.
Nem a zene pillanatnyi hiánya

Íme a terrorszervezet, amitől még a tálibok is félnek

Utoljára módosítva:
Ezt már tegnap is mondta a hírek szabadúszó öngyilkos és ezek önálló személyek
Nem lehet következtetést vonni belőle
Sok önjáró dolog létezik

Mennyi mindent példát ismerünk a felvállalásokra és elkövetési szándékra
A hozott híred félrevezető mert ollózol:
Mellé teszem mit kihagytál és nem rudsz tovább riogatni féligaszságokkal:

Kenneth McKenzie amerikai tábornok azt mondta, hogy az Iszlám Állam várhatóan újabb akciót fog megkísérelni a jövőben.

Hozzátette: véleményük szerint a tálibok nem voltak bűnrészesek a történtekben. A tábornok arról is beszélt, hogy az ISIS mellett „más, rendkívül aktív” fenyegetések is vannak Kabulban, amelyekkel számolniuk kell.
ISIS-K lehet a merénylet mögött.(Khorasan Tartomány Iszlám Állama)
És nem a tálibok
Még mindezeken túl ott van amit írtam az önjáró akciós merénylő
Mi volt ebben a féligazság??,
Hiszem most az usa és a tálibok összefogtak az isis ellen.
Persze hogy ott van Pl: al-kaida, Haqqani hálózat...és itt van kapcsolat hisz a tálib vezetésben több családtag is részt vesz.
Most likvidálták az ameriakaiak egy drónnal az iszlám állam egy tagját.
 
Itt megint tipikus hatalmi vákuum miatt jött létre
Az Iraki elnök Irakban vaskézzel uralkodott
Öni csak neki volt szabad.Az amik után ott is iszlám állam lett
Itt jelen pillanatban az amik támogatta kormányerők kipucoltak az amik után vagy előtt.
Bejött hamar, a szintén még meg nem erősödött új hatalom a tálibok
Ez még mindig hatalmi vákuum.
De már ott vannak az ismét helyet kereső ISIS terroristák.
Most azon gondolkodjatok már el.
Ki az, aki a kevésbé rosszat a tálibokat, akármi volt előző esetben.1996 és 2001 között
De erős központi hatalomként ne tartaná kívánatosnak?
A hatalmi vakumnak kell megszűnni.
Félő hogy tálibok se lesznek képesek kiverni a ISIS katonáit
És az lesz az igazán rossz.
Nem a zene pillanatnyi hiánya

Íme a terrorszervezet, amitől még a tálibok is félnek

(most te saját magaddal beszélgetsz?)
 
Most likvidálták az ameriakaiak egy drónnal az iszlám állam egy tagját.
Na és nincs vége ettől még a tálibok a kevésbé rosszak
Ők meg tudnák-e adni az erős és vágyott központi hatalmat?
Ez a fő kérdés

Mert A kisebb rossz az ahol erő központi hatalom van és érdeke rendet tartani
Még a ISIS-K is sokkal rosszabb lenne

A hatalmi vakumnak kell megszűnni.
Félő hogy tálibok se lesznek képesek kiverni a ISIS katonáit
És az lesz az igazán rossz.
Nem a zene pillanatnyi hiánya

Íme a terrorszervezet, amitől még a tálibok is félnek

Pedig azt lehetett gondolni, hogy a 2014-ben Szíria és Irak szunnita felekezetű régióiban fundamentalista terror- és maffiaállamot építő, a világot virális kivégzésekkel, illetve rafinált (és kevésbé rafinált, de annál véresebb) terrortámadásokkal sokkoló kalifátusnak egyszer s mindenkorra leáldozott. Az Iszlám Állam 2017-re elvesztette szíriai és iraki területeit, 2019-ben amerikai kommandósok végeztek a szervezet alapítójával, Abu Bakr al-Bagdadival, maradék hívei pedig apró sejtekre szakadva bujkálnak a Szír-sivatagban a rájuk vadászó szír, kurd és iraki erők elől.

Annak ellenére azonban, hogy az Iszlám Állam eltűnt a hírekből, egyáltalán nem jelenti azt, hogy a szervezet vagy az azt megalapozó szélsőséges ideológia megsemmisült volna. Az Iszlám Állam ugyanis a dzsihadista mozgalom nagy túlélője, mely 2014-es hódításai előtt (még az al-Kaida helyi szervezeteként) is többször elvesztette teljes vezérkarát. Az örökség továbbvitelét azonban a sokszori lefejezés ellenére is több tényező segíti.

Értelmes elemzést olvasni itt:
 
Most likvidálták az ameriakaiak egy drónnal az iszlám állam egy tagját.
A drón támadó eszközéről többet is meglehet tudni...
A Pentagon egy speciális, robbanóanyagot nem tartalmazó módosított Hellfire rakétával támadta az Iszlám Állam fegyvereseit szombaton,
A jól ismert Hellfire rakétákat úgy alakították át, hogy a robbanótöltet helyett az orrba több mint száz font (negyvenöt kiló) fémet helyeztek, és így anélkül képes járművek vagy épületek tetejét átszakítani, hogy a közelben tartózkodókat is megsebesítené.

Ez olyan, mintha egy ágyúból kilőtt üllő zuhanna az égből a célszemélyre,
fogalmaztak az illetékesek.
Az R9X jelzésű fegyver emellett hat hosszú pengével is rendelkezik, amelyek néhány másodperccel a célba érés előtt kicsapódnak annak köpenyéből, így biztosítva a célpont megsemmisítését. A rakétát a hadseregen belül informálisan csak

nindzsabombának
becézik.
 
Mi vár azokra a hozzátartozókra akik várták haza a hozzátartozójukat afganisztánból...
Legalább tizenhárom amerikai katona és 170 afgán halt meg csütörtökön a repülőtéren, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. Az első ötöt már meg is nevezték; Max Soviak tengerész orvost és Rylee McCollum, David Lee Espinoza, Kareem Nikoui és Jared Schmitz tengerészgyalogosokat – írja a Daily Mail.
Soviak nővére, Marianne egy Instagram-posztban azt írta, hogy bátyja azért volt ott, hogy „segítsen az embereken”:

„Az én gyönyörű, intelligens, folyton doboló, idegesítő, bájos kisöcsémet tegnap megölték, miközben segített életeket menteni. Ő egy k****ott orvos volt. Azért volt ott, hogy segítsen az embereken, és most meghalt, és a családom már soha nem lesz ugyanaz.”
McCollum első gyermekét várta feleségével. Áprilisban vezényelték Afganisztánba.
Nikoui elmondta, hogy tudta, hogy a fia meghalt, amikor csütörtökön este negyed nyolckor két tengerészgyalogost látott közeledni az otthonához.

Elmondása szerint leült a két elérzékenyült tengerészgyalogossal, akik többet sírtak, mint ő.

„Valójában próbáltam megvigasztalni őket. De ugyanakkor azt akartam, hogy minél hamarabb távozzanak, hogy a családomból senki ne jöjjön vissza és ne lássa meg őket. Úgy gondoltam, helyénvaló, hogy én mondhassam el nekik”
– mondta.
(mert van másik oldal is)
 
Akár igy, akár ugy békén kellene már hagyni ázsiát!

Nekik megvannak a maguk évezredek alatt kialakult szokasaik, megvan a maguk kulturája, és ebben nagyon jól érzik magukat!
Az a fajta cgondolkodas ami itt a ch-n is tertet nyer néha, hogy mi jobban tudjuk minek fogtok majd orulni enyhén vitathato!

A legtobb ember teljesen ossze-vissza beszel rólu7k! Keveredik a perzsa az arabbal, a kurdok csak eszközök a nyugat kezében, kihasznaljak szegenyeket, csak az olaj és az ásványkincsen szamitanak!
Ennek megszerzésére kitalálunk valami baromságot, hogy mi majd elvisszuk nektek a demokraciat - ezutan abban fogtok élni ha beledoglotok is! - és igyekeznek minel tobbet lopni toluk.

Muszaj ehhez csatlakozni?
 
Igen ezt szeretné kína is.
Na zavarják meg az agresszív terjeszkedését, földön vízen.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,639
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére