Hírek A vallástudós úgy beolvasott a vadászatról baromságokat beszélő Semjénnek, hogy egy hétig pépeset fog enni a KDNP-elnök

A vadászatot antropológiai kontextusba helyező és metafizikai összefüggésekkel keretező Semjén Zsolt arról szónokol, hogy a vadászszenvedély az ember antropológiájának meghatározó része (a dolgot ennél valamelyest bonyolultabbnak gondolván, ebbe most nem mennék bele), s – így Semjén – nem az a kérdés, miért vadászunk, hanem az szorul magyarázatra, „miért tagadja meg valaki az őseinek az örökségét…”


Na mármost, miután Semjén egy olyan kormánynak a tagja, amely kormány törvényalkotói munkásságában is előszeretettel hivatkozik Isten kinyilatkoztatott szavának Bibliába foglalt szent hagyományára (lásd például család, sze×uális orientáció stb.), emlékeztetném a vadászó miniszterelnök-helyettest, hogy volt a Biblia elején egy ember, valószínűen olvasott róla valahol, ha máshol nem, egy képes vagy kifestő Bibliában egészen biztosan, aki vadász volt.


Ézsaura gondolok, Jákob testvérére, tehát a vadászra, aki vadászként tagadta meg őseinek az örökségét, s egy tál lencséért adta el az elsőszülöttségi jogot ikertestvérének, az állattartással foglalkozó Jákobnak, ami aztán odáig vezetett, hogy kizáratta magát az apai örökségből.


Az atyai áldást az állattartó Jákob kapta, csodálatos ígéretet a termékeny földre, a föld kövérségére, búzára, borra, dicsőségre, s arra, hogy „legyen átkozott, aki átkoz, és áldott, aki áld téged” (1Mózes 27-29). Ezzel szemben Ézsau, a vadász a fenti atyai áldás antitézisét kapta: földje nem lesz termékeny, nem fog ráhullani az égi harmat, s testvérének kell majd szolgálnia (1Mózes 27,39-40).


Most akkor hogyan is van ezzel a vadászattal és az őseink örökségének a megtagadásával? Ki tagadott meg és mit?


És csak a rend kedvéért: Ézsau előtt már egy másik vadászt is emlegetett a Biblia, Nimródot, aki nagy vadász volt ugyan, csakhogy Kámnak, Noé gonosz fiának utóda, aki erőszakkal terjeszkedett, s tett szert hatalmas birodalomra.


A hagyomány azt is tudni véli róla, hogy az emberiség egyik legnagyobb bűne, Bábel tornya felépítésének mérhetetlen gőgből fakadó ötlete is tőle származott.


Erről azért is kellene tudnia Semjénnek, mert a biblikus hagyomány ezzel magyarázza, hogy az addig egynyelvű és egy népet alkotó emberiség beszédét az Örökkévaló büntetésből összezavarta, s így alakultak ki a nyelvek, hogy mostantól ne értsék meg az emberek egymást, s ne tudják véghez vinni dölyfös tervüket: azt, hogy eljussanak az Istenig, s olyanná váljanak, mint az Örökkévaló.


Hát ezért alakult úgy, hogy maga Semjén sem érti meg a többi népet, mert azok nem tanultak meg magyarul, ő pedig nem tanulta meg egyetlen más nép nyelvét sem.


Gábor György

agancs.jpg
 
Semjén a hittani végzettségével, lelkész helyett linkész lett.
Miniszterelnök helyettesként Magyarország egyik leglinkebb állását kapta meg.
Kitüntéseket osztani, semmi vizet nem zavarni, igenisezni és az odasúgott törvényjavaslatokat bemondani a feladata.
Imádja is Orbánt. Az üléseken olyan imádattal nézi, mint az olasz szűzlányok a Madonna szobrot. ;)

Dolgozott:


3000 iskola felújítása jobbat tenne az országnak...
Sajnos Magyarországon most nagy divat és jövedelmező produkció lett a kereszténykedés, illetve álkerszténykedés, de állítom az ebben résztvevőknek eszükbe nem jut az Isten, vagy Jézus Krisztus mikor épp nem a kamerák előtt állnak.
 
Semjén a hittani végzettségével, lelkész helyett linkész lett.
Miniszterelnök helyettesként Magyarország egyik leglinkebb állását kapta meg.
Kitüntéseket osztani, semmi vizet nem zavarni, igenisezni és az odasúgott törvényjavaslatokat bemondani a feladata.
Imádja is Orbánt. Az üléseken olyan imádattal nézi, mint az olasz szűzlányok a Madonna szobrot. ;)

Dolgozott:


3000 iskola felújítása jobbat tenne az országnak...
Egy templom mellett lakom amit épp most újítottak fel rengeteg pénzért kívülről belülről. Még valódi arannyal bevont keresztet is kapott a csúcsára. Mindeközben megszüntették a közeli orvosi rendelő laboratóriumi ellátásat, a közeli kórház sürgősségi ellátását pénzhiány miatt. A templom padsorai mindig üresek a misék alatt, a két orvosi szolgáltatás viszont annyian vették igénybe 1 hét alatt, mint ahányan beteszik a lábukat ebbe a templomba 1 év alatt. Mégis a templomra van pénz ahova szinte senki nem jár csak az állandó harangozással őrítik meg környék lakóit. Érti ezt valaki?
 
Emlitettem, hogy csak Németországban 300.000 kobór-házi-macskát és 30.000 kutyát lönek le a vadászok.
Europában élnek ugyan vad macskák "lux" de itt házi állatokról van szó akikért a gazdájuk felelös.

Tudom milyen kártékony a macska mert nem csak egeret eszik, én is gyakran elkergetem a szomszéd cicáját ha madarak után leselkedik.

A kérdés, hogy Semjén miért nem kutya- vagy macska-pecér lett, mit keres a hittan diplomával a parlamentben?

Emlékszem gyerekkoromban Pesten gyakran lehetett "kutya-pecért" látni, lovas-kocsivar járták a kertes kerületeket,
a szekér egy bodega volt, ráccsal az egyik oldalon, a kutyák meg nyüszitettek akiket összeszedett.

De az is lehet, hogy "sintérnek" hivták öket. Itt épen halott kutyákat szállit valaki élökkel.

gyomaendrod-gyepmester-halott-elo-kutyak.jpg
Azért ez egy elég kétélű dolog amibe kívülállóként nem feltétlenül lát bele valaki pár újságcikk alapján. Igen, lelőheti a kóbor macskát és kutyát a vadász, akár hivatásos akár hobbi vadász legyen. Ezzel nincs is semmi gond, sőt fontos is a vádállomány védelme érdekében, hiszen rengeteg vadat és védett állatot pusztítanak el az elszabadult házi kedvencek, leszámítva a humánusság részét, de valahol érthető, hogy ennyi kóbor állat sorsát lehetetlenség megoldni humánusan. Csak arról már nem szól a történet, hogy a hobbi vadászok tevékenysége nem merül itt ki. Sokuk szó szerint mindenre lő ami mozog ész nélkül, élvezetből. Így nem ritkán lőnek ki gazdája mellől pár méterre eltávolodó kutyát, vagy akár vasmacskát is ami VÉDETT FAJ! csak ők nem tudják megkülönböztetni a házimacskától. És sajnos más védett fajok is terítékre kerülnek. Vagy olyan állatokat is lelőnek aminek semmi értelme, pl mókus, rigó, veréb csak azért mert mozog. Szóval 2 oldala van ennek az éremnek. Még mindig azt mondom, hogy jó érzésű embernek szórakozása a gyilkolás.
 
Én sem a magyar nyelv helyes használatáról ;) Intelligencia kérdése kinek mi nyújt szórakozást. Ez a kis irományodon is látszik.
Vagyis aki állatokat nevel majd levágja őket ezáltal élelmet rak el a családja és saját maga részére az nem intelligens annyira mint az aki elmegy a boltba és ott megveszi?
 
Egy templom mellett lakom amit épp most újítottak fel rengeteg pénzért kívülről belülről. Még valódi arannyal bevont keresztet is kapott a csúcsára. Mindeközben megszüntették a közeli orvosi rendelő laboratóriumi ellátásat, a közeli kórház sürgősségi ellátását pénzhiány miatt. A templom padsorai mindig üresek a misék alatt, a két orvosi szolgáltatás viszont annyian vették igénybe 1 hét alatt, mint ahányan beteszik a lábukat ebbe a templomba 1 év alatt. Mégis a templomra van pénz ahova szinte senki nem jár csak az állandó harangozással őrítik meg környék lakóit. Érti ezt valaki?
Harangzúgás azt most nem szabad emlegetni mert a kereszténység elleni vétek!!!
Jobban szeretnéd ha müezzin kiabálna a minaretről?? (ez a válasz)
 
Latimeria ,
ha nöm tötszik a hells irásom akkor ne olvasad el oszt kész , de mint már elnézést gondolom nem szakmabeli ne itélkezz se te se más a vadásztról , az hogy hülye ember van az nem vitatható , de az nem csak magyar találmány . Illen volt oszt lesz Amikában meg Nimetországban is pont ugy mint Magyarországon .
 
A templom padsorai mindig üresek a misék alatt, a két orvosi szolgáltatás viszont annyian vették igénybe 1 hét alatt, mint ahányan beteszik a lábukat ebbe a templomba 1 év alatt. Mégis a templomra van pénz ahova szinte senki nem jár csak az állandó harangozással őrítik meg környék lakóit. Érti ezt valaki?
Némi következetlenséget érzek az elozo és e között a post között!
Az egyikben arra panaszkodsz hogy divat templomba járnoi, ebben meg arra miklyen uresek a templomok :p
 
Latimeria ,
ha nöm tötszik a hells irásom akkor ne olvasad el oszt kész , de mint már elnézést gondolom nem szakmabeli ne itélkezz se te se más a vadásztról , az hogy hülye ember van az nem vitatható , de az nem csak magyar találmány . Illen volt oszt lesz Amikában meg Nimetországban is pont ugy mint Magyarországon .
De, ítélkezek. Mert van véleményem. Szükség van rájuk.
 
Némi következetlenséget érzek az elozo és e között a post között!
Az egyikben arra panaszkodsz hogy divat templomba járnoi, ebben meg arra miklyen uresek a templomok :p
Igen akkor megyünk ha fontos emberek vannak ott. Hétköznap nem érek rá....de, ha ott tartózkodik az országgyűlés képviselő Úrunk akkor ráér az ebéd főzés.
 
Igen akkor megyünk ha fontos emberek vannak ott. Hétköznap nem érek rá....de, ha ott tartózkodik az országgyűlés képviselő Úrunk akkor ráér az ebéd főzés.
Kis falvakban nincs orszaggyules :)
Autosok azt hiszem meg tudnak erositeni, hogy kalvaria amikor mise utan kell keresztulhajtani egy fqalun. Vonulnak haza az asszonyok, és természetesen a fouton, mert azt ugy kell!
Sokszor megállok és mosolyogva várom ki mig elvonulnak a kapuk elott meg trecselve kicsit!
(ez nem a mult hanem a ma)
 
Eddy
megtudlak erösiteni , de még a múltban is igy müködött még a "Kádár-i idöszakban" is akkor a budaörsi úrnapi körmenetre még pöströl is kijárt a jónip !
 
Eddy
megtudlak erösiteni , de még a múltban is igy müködött még a "Kádár-i idöszakban" is akkor a budaörsi úrnapi körmenetre még pöströl is kijárt a jónip !
Annyira meg vannak gyozodve a nenik arrol, hogy a közut erre valo, hogy 3-4 nő ,megy egymás mellett karonfogva, az autok meg lépésbe utanuk :)
Aztan mint régen amikor a helyi pásztor hajtotta haza a teheneket a falu végéig szép lassan elfogynak, ki ki megy a sajat udvaraba :)
 
Akár, hogy csűrjük csavarjuk én egy államférfinek megtiltanám, hogy hobbyból állatokra lövöldözőn. Mit szólna a világ ha Semjén másodállásban egy vágóhídon dolgozna kedvtelésből, holott a vágóhídon az állatot a legyilkolás elött elkábítják.

A célba lövést lehet sportnak nevezni de a vadászatot nem, mert a sportolóval ellentétben nem a vadász kapja az érmeket, hanem a levadászott, érett, kapital-bok vagy szarvas trófeája.

Összefoglalva elmondható: A vadászatnak semmi köze a sporthoz!

A vadászok nem rendeznek versenyeket egymás között, csak arra büszkék, hogy egy nagy vadat eltettek láb alól.
Fogadok a vice miniszterelnök a leg szívesebben elefántra, oroszlánra vagy hasonlóra lőne.
 
Régebben nagyon szerettem Széchenyi Zsigmond és Fekete István könyveit. Mindketten nagy vadászok, és természetszerető, csodálatos emberek.
 
Teljesen egyetertek a vadaszat nem sport hanem oldoklesrol szol. Felhaborit hogy ezt meg reklamozzak, es kotelezoen viszik a gyerekeket erre a kiallitasra.
MAs a mesekonyvekbol megismerni a vadalatokat akik egy szemoldok rancolastol lesznek "felelmetesek" es mas elonagysagba vadallatokat kitomve ugyan de latva az ossze fogat igen felelmetes latvany egy gyerek szamara. Biztos sokuknak remalmai lesznek ilyen helyek latogatasatol.
Nem szabad lerombolni a gyerek elom vilagat es fantaziajat felelmetes vadalatok latvanyatol. Nem Walt Disney mesefigurak oroszlanok bemutatoja ez a kialltias
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,649
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére