Hírek Nagy a titkolózás: Zárt tárgyalást rendeltek el az aberrált fideszes ügyében

Saját nevelt lányát kukkolta a ped0fil fideszes.

F. Tivadar, a XVII. kerület volt fideszes alpolgármestere nem ismerte el a bűnösségét az ellene folyó eljárásban, ezért az ügyben januárban elindul a büntetőeljárás .
A bíró a téma érzékenysége miatt zárt tárgyalást rendelt el a volt alpolgármester ügyében, csütörtökön tartották az előkészítő ülést.
Dezső András, korábban az Index, jelenleg a HVG újságírója tárta fel a Fidesz újabb pedofilbotrányát tavaly.

Dezső cikkéből kiderül, hogy Fohsz Tivadart, a XVII. kerület korábbi alpolgármesterét két évvel ezelőtt azért vonta háttérbe a Fidesz, mert pedofil tartalmú képeket és videókat tartott a laptopján, rejtett kamerákat helyezett el feleségével és nevelt lányával közös otthonukban, utóbbiról pedig
ped0fil felvételeket készített.
A vád szerint F. Tivadar úgy szerelt fel kamerákat a budapesti otthonába 2011-ben, hogy arról sem a feleségét, sem szintén ott élő, akkor 16 éves nevelt lányát nem tájékoztatta.

2011-ben és 2012-ben a vádlott több p0rnográf jellegű felvételt is készített a sértettről, ezután a felvételeket megvágta, és azokat egy adatrögzítőre tette.
A Blikk információi szerint a felvételeket végül
maga a sértett találta meg
nevelőapja laptopján 2018-ban.
F. Tivadar ellen a vád gyermekp0rnográf felvételek tartása, az ügyészség ezért próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kért rá, illetve végleges hatállyal való eltiltást minden olyan foglalkozástól, amikor 18. életévét be nem töltött személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülhet.

F. Tivadar, a XVII. kerület volt fideszes.jpg
 
Nem az új "meleges" tövény alá esik ez az ügy, vagy még a régi vonatkozik rá?
Hasit az igazságszolgáltatás, csak 3 évbe telt eljutni ide. Egy komolyabb NER elleni per sem lenne gyorsabb, sőt lassabb. Szóval 2030 minimum.
 
Nem tudom ez az aberráció kötelező a kormánypárti politikusoknál?
Eljárást indít az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatósága Dr. Pergel Elza, Győr megyei jogú város egyik alpolgármestere ellen, tájékoztatta lapunkat közleményében a Háttér Társaság melegjogi szervezet.
azon merengett, hogy a közösségi oldalakon "keresetlenül sok" a "köcsög". Miután a hivatalos oldalán közzétett poszt eltűnt, a magán Facebook-oldalára posztolt képet egy köcsögről, amit úgy kommentált, hogy "[a]mit most felraktam az egy szép köcsög, még a régi, rendeltetése szerinti". Miután ez a posztja is eltűnt, egy újabb, köcsögöt ábrázoló képet posztolt.
 
Saját nevelt lányát kukkolta a ped0fil fideszes.

F. Tivadar, a XVII. kerület volt fideszes alpolgármestere nem ismerte el a bűnösségét az ellene folyó eljárásban, ezért az ügyben januárban elindul a büntetőeljárás .
A bíró a téma érzékenysége miatt zárt tárgyalást rendelt el a volt alpolgármester ügyében, csütörtökön tartották az előkészítő ülést.
Dezső András, korábban az Index, jelenleg a HVG újságírója tárta fel a Fidesz újabb pedofilbotrányát tavaly.

Dezső cikkéből kiderül, hogy Fohsz Tivadart, a XVII. kerület korábbi alpolgármesterét két évvel ezelőtt azért vonta háttérbe a Fidesz, mert pedofil tartalmú képeket és videókat tartott a laptopján, rejtett kamerákat helyezett el feleségével és nevelt lányával közös otthonukban, utóbbiról pedig

A vád szerint F. Tivadar úgy szerelt fel kamerákat a budapesti otthonába 2011-ben, hogy arról sem a feleségét, sem szintén ott élő, akkor 16 éves nevelt lányát nem tájékoztatta.

2011-ben és 2012-ben a vádlott több p0rnográf jellegű felvételt is készített a sértettről, ezután a felvételeket megvágta, és azokat egy adatrögzítőre tette.
A Blikk információi szerint a felvételeket végül

nevelőapja laptopján 2018-ban.
F. Tivadar ellen a vád gyermekp0rnográf felvételek tartása, az ügyészség ezért próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kért rá, illetve végleges hatállyal való eltiltást minden olyan foglalkozástól, amikor 18. életévét be nem töltött személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülhet.

Csatolás megtekintése 1822737
Érdekes?! Minden hónapra jut egy fideszes botrány... Fura egy politikusok rendezik az országunk és a mi sorsunkat, meddig, meddig lesz ez így?! Valami mindig kipattan a fidesznyikok egyik v. másik "harcosáról", polgármesteréről... Érdekes?! Nem. Leginkább szomorú dolognak titulálnám. S, ennek véget kell(ene) vetni, de mielőbb. Pszichikai szűrésen is át kellene esnie mindazoknak, akik vezető beosztást töltenek be. Alkalmasak-e, avagy nem?! Ha nem, azonnal eltanácsolni, felfüggeszteni (örökre)... No szóval, leírtam. Követendőnek remélném.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,738
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére