Hírek „Azt hihettük, hogy Orbán tébolya már elérte a csúcsát, de rá tudott tenni egy lapáttal"

A Frankfurter Rundschau című német lap szerint Orbán Viktor őrületes stratégiát eszelt ki a nemzeti ünnepre: azt hiszi, hogy harcban áll az EU-val és arra szólítja fel honfitársait, hogy barikádozzák el házaikat. Merthogy jön Brüsszelből az invázió, az unió el akarja rabolni a magyaroktól a hazájukat és kultúrájukat. A legnagyobb veszély fenyegeti a szabadságot, a családot és a nemzetet.


A Népszava által szemlézett Frankfurter Rundschau szerint azt lehetne gondolni, hogy ez már a téboly csúcsa, ám a kormányfő rá tudott tenni még egy lapáttal, amikor

gyújtó beszédét pont az oroszok által legázolt forradalom évfordulóján mondta el.

Az üzenet az, hogy Brüsszel az új Moszkva, az unió birodalmi uralomra tör.

De ha ilyen rettenetes a helyzet, akkor miért nem jelenti be, hogy Magyarország kilép?

A válasz igencsak egyszerű: a pénz miatt. A földrészen egyetlen más politikus sem húz ekkor hasznot a tagságból, mint éppen ő.

Ám a kellemes langymeleg alighanem rövidesen véget ér, mert a Bizottság a jelek szerint elszánta magát húsbavágó szankciókra. Orbán számára itt már nincs visszaút,

ezért a konfrontációval próbálkozik. Pont akkor, amikor megkezdődött a választási hadjárat és a másik oldalon az egységes ellenzék sorakozott fel.

orban2.jpg
 
Ő csak egy pártvezér felesége, vagy lenne valami fontos szerepe a politikában? Rajta kívül még van 20 képviselője az országnak az EP -ben,
Na látod, itt mutatkozik meg az igazi szervilizmus...Orbán beleégette az agyatokba, hogy Gyurcsányné, és képtelenek vagytok ettől elvonatkoztatni... az meg, hogy egy nő a férje hátszelétől függetlenül képes önálló karrierre, olyan távol áll, mint Kaleta a gyermekvédelemtől.... az, hogy Dobrev az Európai parlament alelnöke, 4 nyelvből felsőfokú nyelvvizsgával, több mint 20 éves államigazgatási és politikai tapasztalattal rendelkezik, a Forbes a 7. legbefolyásosabb nőnek választotta, ezek mind mellékesek.... a lényeg, hogy vakakinek a felesége.... nem tudom, hogy te nő, vagy férfi vagy, de férfiakat megszégyenítő hímsovinizmussal rendelkezel:confused:
 
Szerintem, szó sincs semmiféle demokráciáról...egyszerüen gazdasági érdekekről van szó, kell a nyuganak a keleteurópai munkaerő ( a Kalergi terv nem válik be, a más földrészekről behozott migránsok nam akarnak melózni). Szóval a nyugatnak csak a piac és az olcsó képzett munakerő kell, az ujonan csatlakozott országokból.
Nem mondod... az hogy lehet, hogy kelet-magyarországra tömegesen jönnek ukrán, meg egyéb vendégmunkások? Hát még sem mi vagyunk a legolcsóbb munkaerő? Vagy szimplán csak a milliárdos adókedvezményekért jönnek, amit Orbán odavet nekik egy kis félrekacsintásért, de a melós már nem kell, van ócsóbb is....
 
Igaz.
Mi muveletlen, buta, hajlott gerincu emberek csak ezt ertjuk!
Meg azt, hogy konföderacio a tortenelemben soha nem élt meg hosszu idot!
Próbálták ezt még az usaban is annó és lám mi lett belőle, hova tünt a Dixie!?
Ne zavarjanak össze bennunket ilyen dolgokkal, hogy federacipo vagy konfederacio

Akkor még sem olyan rossz az a föderáció, ha mindenki odaigyekezett?
 
Vagyis idehozzák az árucikkeket és elviszik a munkaerőt....akkor ki fogja megvásárolni amit idehoznak??
igen itt adják el a saját üzlethálózatukon keresztül az olcsó silány minőségü árujukat, amit az olcsó munkaerővel itt állítanak elő, de itt adják el azt a németországban trancsírozott húst, amit a keleteurópaiak dolgoznak fel Németországban.
De a lényeg az volt hogy megszerezzék a bankszektort, energiaszektort az összes keleteurópai országban
Az egész arról szól amit írtál hogy az állampárt megakarja szerezni a kiskereskedelmi hálózatokat is.
Evidens, mit gondolsz jótékonyságból nyit bevásárlóközpontot a Jysk vagy Auchan ... miért baj a a kitalicskázott profit marad?
Nem vált be a magánosítás nekik államosítás kell.
Lásd a ferihegyi reptér esetét. Eladni most meg vissza.
ez van, ez a tapasztalat, jobb ha az állam tulajdonában van "kinek egyszer megégette száját a kása, az aludttejet is megfujja"
 
Na látod, itt mutatkozik meg az igazi szervilizmus...Orbán beleégette az agyatokba, hogy Gyurcsányné, és képtelenek vagytok ettől elvonatkoztatni.
férj, feleség, párt ... ezek tények, ez van, ez a valóság ... volt már ilyen, hogy férjet és feleséget éljenzett a párt
.. az meg, hogy egy nő a férje hátszelétől függetlenül képes önálló karrierre, olyan távol áll, mint Kaleta a gyermekvédelemtől....
ha a férje nem teszi a pártja választási listájának ez első helyére, ki tudja ma hol lenne
az, hogy Dobrev az Európai parlament alelnöke, 4 nyelvből felsőfokú nyelvvizsgával, több mint 20 éves államigazgatási és politikai tapasztalattal rendelkezik, a Forbes a 7. legbefolyásosabb nőnek választotta, ezek mind mellékesek.... a lényeg, hogy vakakinek a felesége.... nem tudom, hogy te nő, vagy férfi vagy, de férfiakat megszégyenítő hímsovinizmussal rendelkezel:confused:
alelnökökből az EP -ben, nem is tudom pontosan hány van ... 20 éves politikai tapasztalat, nem túlzás egy kicsit? Eddig még soha nem választották meg semminek, még valami városi képviselőnek sem.
 
Utoljára módosítva:
igen itt adják el a saját üzlethálózatukon keresztül az olcsó silány minőségü árujukat, amit az olcsó munkaerővel itt állítanak elő, de itt adják el azt a németországban trancsírozott húst, amit a keleteurópaiak dolgoznak fel Németországban.
De a lényeg az volt hogy megszerezzék a bankszektort, energiaszektort az összes keleteurópai országban

Evidens, mit gondolsz jótékonyságból nyit bevásárlóközpontot a Jysk vagy Auchan ... miért baj a a kitalicskázott profit marad?

ez van, ez a tapasztalat, jobb ha az állam tulajdonában van "kinek egyszer megégette száját a kása, az aludttejet is megfujja"
Akkor visszajön a szocializmus.
Nem tudom az baj-e ? De, nagyon kényszerút ez.
Silányáru haha...azért mennek tömegek pl: a LIDL-be. Pedig mehetnének a COOP-ba is....
Olcsó munkaerő...annyira nem lehet olcsó mert mert inkább oda mennek dolgozni mint hogy itthon tegyék azt.
Trancsírozott hús....már a megfogalmazásod is megalázó a munkások felé . Hol látsz ilyen trancsírozott húst? Voltál már disznó vágáson na nem mint vendég akkor ott láthattál trancsírozást ha nem szakember végzi el.
A hús iparban nem sokáig marad ott az aki nem tud jó munkát végezni.
A hasznot kiviszik,,,....hm ilyen ez. Nézd már meg mennyire elégedettek a dolgozók azokban az áruházakban.
 
ez van, ez a valóság

ha a férje nem teszi a pártja választási listájának ez első helyére, ki tudja ma hol lenne

alelnökökből az EP -ben, nem is tudom pontosan hány van ... 20 éves politikai tapasztalat, nem túlzás egy kicsit? Eddig még soha nem választották meg semminek, még valami városi képviselőnek sem.
Hihetetlen ez a gyülölet egy politikus ellen. Mintha azt az idős hölgyet látnám hallanám aki orbánhoz szaladt hogy beszámoljon arról a filmről amit látott...
 
Kit végezték ki?
Lee tabornokot, a deli hadsereg foparancsnokat(korabban a West Point parqancsnokat)
Egyebkent mindossze 170 év koruli volt amikor vegre kegyelmet kapott Carter elnoktol, és Ford elnok 1975-ben allitotta vissza az állampolgari jogait.
Tehat turelem!

Az utod Grant lett, és ő volt qaz eszaki sereg foparancsnoka is. Ennek kapcsan nem birom megallni, hogy ne irjak le egy vele kapcsolatos adomat:
Kozismerten állandoan ivott Grant ennek ellenere gyozelmet gyozelemre halmozott. Voltak ellenlábasai jocskan, akik a hadszinterr3e nem szivesen mentek ellenben irigyeltek Grant dicsoseget( lám lám ezekben a hosideokben is voltak ilyen emberek) ezert folyamatosan panaszkodtak, intrikaltak Lincoln elnoknel.
Az vegul megsokallta, és ezzel intette le oket: - Uraim! Tudjak meg mit iszik Grant, és én ezzel fogom kinalni a többi tabornokomat is
 
Utoljára módosítva:
tolino
Csomagold be mondandod mert senki nem kotelez ra hogy Dobrev Klarara szavaz. Nem tetszik a programja ott a MZP es a fidesz.
A bank szektor honan vett volna penzt ?
A rabszolga torveny Mo -on a fidesz kormany vezette be. Remelem hogy te is elvezed hatasat es maris el tudod donteni jo vagy nem.
JeLenleg lasszoval fogjak a munkasokat mert munkerohiany van. PL soforokbol. Europaba es Amerikaba.
Az a menekult is dolgozni fog ahogy az alapszinten beszeli a nyelvet. HA nincs munkaja segitenek atkepezik stb.
Senki ne allitsa hogy nem dolgoznak a migransok. Nemetbe a torokok is dolgoznak nalunk is mindenki minnel elobb igyekszik munkat talalni. Adofizetokke valnak 1-2 even belul.
Magyarok is kozel 1 millioan elindultak nyugatfele jobb munka remenyebe.
MInket befogadhatnak de mi nem fogadunk be senkit, kiveve Rogean letelepedesi kotvennyel erkezoket vagy 2-30ezret.
 
Lee tabornokot, a deli hadsereg foparancsnokat(korabban a West Point parqancsnokat)
Egyebkent mindossze 170 év koruli volt amikor vegre kegyelmet kapott Carter elnoktol, és Ford elnok 1975-ben allitotta vissza az állampolgari jogait.
Tehat turelem!

Az utod Grant lett, és ő volt qaz eszaki sereg foparancsnoka is. Ennek kapcsan nem birom megallni, hogy ne irjak le egy vele kapcsolatos adomat:
Kozismerten állandoan ivott Grant ennek ellenere gyozelmet gyozelemre halmozott. Voltak ellenlábasai jocskan, akik a hadszinterr3e nem szivesen mentek ellenben irigyeltek Grant dicsoseget( lám lám ezekben a hosideokben is voltak ilyen emberek) ezert folyamatosan panaszkodtak, intrikaltak Lincoln elnoknel.
Az vegul megsokallta, és ezzel intette le oket: - Uraim! Tudjak meg mit iszik Grant, és én ezzel fogom kinalni a többi tabornokomat is
Kivégezték Lee-t?
 
Ezen az elven az elobbi hozzaszolo sem himsoviniszta, mert mint tudjuk Dobrev Klára ugyan Gyurcsany felesége, ugyan Apro Antal unokaja, Apro Piroska lánya, de karrierjét nem ennek koszonheti, hanem ...mit tudom én minek
Nos ő csak akkor kedveli a nőket ha jobboldali elkötelezettségűek.
Ha nem akkor csak a férfiak által tud előbbre jutni....
Így kell elfogadni mondhatnám hogy tipikus vidéki földmunkás véleménye ez. Az asszony a férjéé és a konyhában a helye meg a gyerek mellett.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,670
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére