Hírek Litvániában rendkívüli állapot lépett hatályba a fehérorosz határon

Rendkívüli állapot lépett hatályba kedd éjféltől Litvániában a fehérorosz határ térségében az ott kialakult migránsválság miatt.

Az egyelőre csak egy hónapra szóló rendkívüli jogrend bevezetéséről a litván parlament hozott döntést. Az intézkedés a határ menti öt kilométeres sávra vonatkozik, illetve azokra a befogadóhelyekre, ahol a Fehéroroszországon át érkezett afrikai és ázsiai illegális bevándorlókat szállásoltak el.

A határövezetbe csak külön engedéllyel lehet belépni (ez nem vonatkozik a helyi lakosokra), és tilos ott gyülekezni. A befogadóhelyeken tartózkodó migránsok nem használhatnak elektronikus távközlési eszközöket és internetet, kizárólag a hatóságokkal való kapcsolattartáshoz lehet azokat igénybe venni.

Viktorija Cmilyte-Nielsen parlamenti elnök azt mondta, hogy

az illegális migráció elleni harchoz már nem elegendőek a kormány rendelkezésére álló eszközök olyan körülmények közepette, amikor a Lengyelország elleni "hibrid támadások" erősödése Litvánia nyugalmát is fenyegetik.

Az éve eleje óta a litván-fehérorosz határon több mint négyezer illegális bevándorlót vettek őrizetbe, ötvenszer többet, mint a tavalyi év egészében.

A Fehéroroszországgal szomszédos uniós tagállamok, Litvánia, Lengyelország és Lettország határaihoz hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók, legtöbbjük Irakból. Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy az ő rendszere szervezi a migránsok szállítását a határra, megtorlásul a Fehéroroszország ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért.

A lengyel hatóságok szerint jelenleg több ezer migráns tartózkodik a határ fehérorosz oldalán, és ők újabb támadást akarnak indítani a sikertelen hétfői tömeges határátkelési kísérlet után. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő kedden arra figyelmeztetett, hogy a lengyel-fehérorosz határon uralkodó helyzet az egész Európai Unió stabilitását veszélyezteti.

A dpa német hírügynökség közölte, hogy a lengyel hatóságok kedd este feltartóztatták a Seebrücken Deutschland és a LeaveNoOnBenihd nevű szervezet aktivistáit szállító buszt. A két szervezet humanitárius segélyt szállított a határnál összegyűlt migránsoknak, akiket Németországba akar szállíttatni. A német belügyminisztérium arra figyelmeztetett, hogy ennek büntetőjogi következményei lehetnek.

MTI

migransok.jpg
 
Nem maradt ki!
Gepeket hoztunk, felszantottal, olyan emberek képezték volna oket akik egész életukben ezt csinaltak!
Mindezt ugy, hogy nem "megmondtuk " nekik mit csinaljanak, hane,m kikényszeritettuk beloluk, hogy ok akarjanak más életet maguknak.
Aztan a kezdeti lelkesedés utan az lett amit leirtam :()
A vetoanyagot megettek, a szerszamokat eladtak, és mentek oda ahol termet...mert a betakaritas az nem volt ellenukre :(

A helyi gazdakat hadd ne idezzem! (..ha nekunk is annyi lehetoseg lenne mint ezeknek...kezdetu tiradakat!)
Értem.
 
Maig sem tudom, hogy sikernek vagy bukasnak iteljem azt a 6-7 évet amit ezzel toltottem :(
Ami zavar amikor azok, akik csak qa szajukat jartatjak, és csak "diszciganyokat" ismernek elkezdik magyarazni, hogy hagyan kellett volna:(
Én meg csak azt tudom mondani amit Bathory Istvan erdelyben:_ " azt hogy mit kellett volna tenni Mi is tudtuk, de mi azt tettuk amit lehetett..."
 
Nem csak varosba esTorontoba elnek romak , hanem farmokon , videken falvakba. OLdalakon keresztul magyarazod miert nem lehet felzarkoztatni oket. HIaba adsz foldet ha semmi mezogazdasagi ismeretei nincsenek. NEkem volt otthon egy telkem es rohogo gorcsot kapnal mennyire nem ertettem hoza.
Elso volt tujakkal beultettem ahol elkepzeltem majd lesz a bejarat a meg a nem letezo fahazhoz. Nekem is szoltak hogy van egy bacsi aki felszantja a foldet loval. Ok jojjon hat a tujaimnak annyi lett mert azt mondta az oreg mit kepzelek en a lo fogja kerulgetni ? vettem zoldborsot, elultettem 4kg bizony kapalni nem is gondoltam hogy kell, vettem kapat, de a nagy kerdes az volt melyik a zoldborso es melyik a gaz vagy mas noveny. Fogalmam se volt mennyi zoldborso lesz 4kg-bol.
Tuleltek a zord zoldsegnevelest johet a szuret. Az egesz csalad pecsenyere egett egesz nap szedtuk szedtuk. HAza vittuk egesz heten kuraltuk magunkat mert ugy leegtunk se ulni se allni, es bontottuk a zoldborsot a huto hamar megtelt jottek a rokonok , baratok ismerosok sose akart elfogyni a borso. Kovetkezo hetre kiirtam a hazba ingyen viheto zoldborso de le kell szedni. Kocsival levittem a nyugdijasokat akik tobb hetvegen takaritottak be a termest. LAtni se birtam tobbet zoldborsot.
Egy eletre megtanultam minden mezogazdasai munkat meg kell tanulni , ugy nem fog sikerulni mint nekem se hogy lovat is akkor lattam eletembe eloszor elobe.
 
Utoljára módosítva:
LAtni se birtam tobbet zoldborsot.
Egy eletre megtanultam minden mezogazdasai munkat meg kell tanulni , ugy nem fog sikerulni mint nekem se hogy lovat is akkor lattam eletembe eloszor elobe.
Te meg nem láttál olyan turelmes idos embert, mint azt aki az egesz dolog szakmai iranyitoja volt.
Ha tizszer kerdeztek tizszer mondta el ugyan azt - ha volt kinek!-!

Lehet hogy tok hulye fidesznyik bunkonak nezel, de annyi eszem nekem is van, hogy olyan embert keresek a feladatra aki ért hozza!!!!!!
De tenyleg hagyom, mert ez a dolgog sokaknak csak politika(csendesen jegyzem meg, azoknak a ciganyoknak akiket probaltunk segiteni az eletuk volt!!!!)

Zaraskent egy mosolyogtato tortenet:
PAr eve( a jarvany elotti8 nyáron) mentem egy ismerosomhoz, mikor megallt mellettem egy svéd rendszamu volvo80-as.
Kiszállt belole egy pasi - (vagy 180 kilos) - és örömmel üdvözölt.
Az egyik kozeli faluban elt egy putriban 7 gyerekével akkoriban mikor ott dolgoztunk. Aztan kiment svedorszagba.
- Szia moreeee! - igy koszontott aztan egy ido utan:
- Kéne nekem egy ember aki itt képvisel engem magyarorszagon, merthogy kereskedek ezzel azzal... - és olyan fizetést ajanlott, ami csak a meseben van :)
Azota is eszembe jut neha, hogy el kellett volna fogadni .)
 
Nem csak varosba esTorontoba elnek romak , hanem farmokon , videken falvakba. OLdalakon keresztul magyarazod miert nem lehet felzarkoztatni oket. HIaba adsz foldet ha semmi mezogazdasagi ismeretei nincsenek. NEkem volt otthon egy telkem es rohogo gorcsot kapnal mennyire nem ertettem hoza.
Elso volt tujakkal beultettem ahol elkepzeltem majd lesz a bejarat a meg a nem letezo fahazhoz. Nekem is szoltak hogy van egy bacsi aki felszantja a foldet loval. Ok jojjon hat a tujaimnak annyi lett mert azt mondta az oreg mit kepzelek en a lo fogja kerulgetni ? vettem zoldborsot, elultettem 4kg bizony kapalni nem is gondoltam hogy kell, vettem kapat, de a nagy kerdes az volt melyik a zoldborso es melyik a gaz vagy mas noveny. Fogalmam se volt mennyi zoldborso lesz 4kg-bol.
Tuleltek a zord zoldsegnevelest johet a szuret. Az egesz csalad pecsenyere egett egesz nap szedtuk szedtuk. HAza vittuk egesz heten kuraltuk magunkat mert ugy leegtunk se ulni se allni, es bontottuk a zoldborsot a huto hamar megtelt jottek a rokonok , baratok ismerosok sose akart elfogyni a borso. Kovetkezo hetre kiirtam a hazba ingyen viheto zoldborso de le kell szedni. Kocsival levittem a nyugdijasokat akik tobb hetvegen takaritottak be a termest. LAtni se birtam tobbet zoldborsot.
Egy eletre megtanultam minden mezogazdasai munkat meg kell tanulni , ugy nem fog sikerulni mint nekem se hogy lovat is akkor lattam eletembe eloszor elobe.
Kemény munka a mezőgazdaság ha komolyan csinálja az ember.
 
Különösen most nincs szükség sehol szakképzetlen, nyelvet nem beszélő tömegekre, amikor az egész kereskedelem-vendéglátás-turizmus, ami korábban fel tudta szívni ezt a réteget, a padlón van, és ez belátható időn belül nem is fog visszaállni a régi állapotra.
Ennek ellenére a gyerekes családok, a fiatalok szívesen vannak fogadva, mert
a "szakma-nélküli, írástudatlan babyk-böl" akár mi is lehet, az élőlényeket a tanulékonyság tünteti ki.

Te holnap, holnap után hazamész mint egy angolna a születési helyére de akik itt nőnek fel azok ezt az országot fogják a hazájuknak tekinteni.

Ezt már 2015 után rohamléptekben be kellett volna vezetni, és nem kotlani rajta még egy-két évtizedet.

2015-ben Németország, Ausztria mentette meg Magyarországot az ott megragadt menekültektől,
Orbán semmit nem tett Europa "megvédése" vagy a menekültek érdekében.
Ellenkezőleg, az embercsempészeknek csinált propagandát azt hazudva, hogy Németországban "várják öket, lakást, autót, pénzt kapnak csak ugy".

A sors iróniája, hogy voltak rossz körülmények között élö Magyarok akik 2015-ben felültek a menekültek mellé a vonatba azt remélve ök is részesülnek a "terrülj-terülj asztalkámból" amit Orbán hazudott nekik. Tessék kérem megnézni, menyi magyar jött ez időben Németországban csak ugy "hirtelen", mennyien vettek részt az "integrációs" tanfolyamokon, mi alatt munkanélküli segélyt kaptak....
Kanada évente 25ezer menekültet fogad, Németország nyakába viszont kb. 850ezer zúdult fél év leforgása alatt. Kanadának 850ezer ember befogadása és integrálása kb. 35-40 évre oszlik el. Nagyon nem mindegy!

A bevándorlásnak különböző kategóriai vannak Kanadában:
Gazdasági-, családösszevonási- és menekültstatus védelemre szorulók részére.

Kanadában Magyarországgal ellentétben ahol Orbán egy "Rassenhygiene-politikát" folytat, létezik egy törvény,
a Multiculturalism Act, ami a multikulturalizmus megőrzését és erősítését biztosítja.

Az Orbán kormány az idegen gyűlöletet tekinti a magyar örökségnek,
Kanada az identitását, az örökséget a multikulturalizmusban látja, ez tartja össze ott az embereket.

Kanadába a metto-migráció évente 252.145 fö. 2014 ota a jelen pillanatig 2.484.481 ember vándorolt be Kanadába.

1636713853995.png

Egy szép kiegyensulyozott népesség növekedés, ellentétben a kihalóban levö magyarországgal.

1636713981409.png

Most gondolkozz el kérlek, mikor jöttek a leg többen Németországban és kik?

1636714143879.png

Azért van rád szükség itt mert hála istennek sokan vagyunk!
Továbbá ne feledjük, hogy emberek nemcsak jönnek hanem mennek is.
Nemcsak a temetőbe, hanem a Németek is szeretnek kivándorolni.

Ezekröl a számokról miért nem beszélsz? Németországnak évente 500-900.000 ember fordít hátat,
mert van még a földtekén sok szép gyönyörű hely ahol élni érdemes.

Ez egyáltalán nem túlzás, 2015-ben kb. 850 ezer menedékkérő jött július-december között. De lehet, hogy volt az 900 ezer is.

Miért nem mondod el, hogy Németországban a migrációs háttérrel rendelkezök 65% Europai?
Nem tudom, hogy te milyen alapon élsz itt, nem is érdekel de emlékezzünk:

flucht-europa.jpg

Ismétlem, Németországban azért jött 2015-ben olyan sok ember mert Magyarország és a többi volt szovjet szatelit megtagadta a segitséget és a világ nem tudta nézni az embertelen bánásmódot, Orbán ujja a löfegyvereken volt.

Itt számomra inkább a mennyiségi kérdés, amivel nem vagyok tisztában, valóban bármennyi menedékkérő érkezik az adott ország határára, azt valamennyit köteles az adott ország befogadni?

Befogadni senkit nem köteles egy ország de a kérvényét bedolgozni, emberként kezeni igen.
Magyarország nem tett eleget a kötelezettségének, Orbán minden menekültet terroristának titulált. "Minden menekült egy terrorista, a különbbség csak mikor érkeztek" - mondta, továbbá a "bör szin és az etnikai homogenitás" megzavarása ami miatt visszautasitotta öket.

Nem tudom milyen alapon, Orbán egy 1000 éves kulturára hivatkozik, azonos alapon egy Közép-keleti, vagy Afrikai akár 10.000 éves kulturát is magáénak mondhat.

Hiába, ha kitoloncolni nem képes az elutasítottakat (pl. afgánok). A férőhelyek száma pedig véges. Évek óta konténerekkel próbálják megoldani az elhelyezésüket, de ehhez is infrastruktúra kell, ami a városon kívül szintén hiányzik, a városban pedig már nem nagyon talál szabad helyet. Most is beígérték a választások előtt az 1 millió szociális bérlakás építését, de kb. annyi fog megvalósulni belőle, mint az előző ciklusban.

Nem akarok hosszan irni de ha ismernéd Németországot ahol élsz, tudnád, hogy a 90-es években csak a volt Szovjetunióból 2,5 millió embert vett fel az ország, egy fél millió Orosz, egy fél millió Amerikai katona ment haza.

Lakásprobléma mindig is volt. Magyarországon évente 30.000-rel kevesebb ember él, falvak, városok néptelenednek el.
Ugyan ez Szlovákiával, ha mindenki csak egy kicsit megeröltette volna magát már rég elfelejtettük volna az egészet.

Szerintem még letelepedésivel sem, nemhogy állampolgársággal. Utóbbihoz 8 év kell.
De közben keresgéltem, és találtam. 2016-ban borult ki a bili.

Mit gondolsz hány Magyar ment már a 80-as években, "Duldung-gal" a szülöhazájába látogatóba?

Mit gondolsz mit jelent "illegális bevándorló"? Pont azt, hogy nem volt utlevele illetve vizuma.
Te mint volt Jugoszláv állampolgár tudhatnád, hogy ilyen esetben hogy járnak el a német hivatalok.

A Horvát, vagy Afgán menekült családnak haza kell utznia (néha elég az apa vagy anya) és az ottani Német követségen be kell adni egy vizum kérelmet, hogy az itt-tartózkodása legalás legyen, addig nem kap Asylt!
Ez egy nagy rizikó, mert lehet, hogy nem engedik vissza.

A legtöbb menekült ellen azonban nincs elfogató parancs. Ezt neked tudnod kéne a baráti körödböl!
Több esetet tárgyal most is a német sajtó, ahol az Afgán férfi, az uj helyzet miatt nem tud visszajönni.
Az ilyen utakat egyébkén papirbeszerzésre vagy családi okból (haláleset) engedélyezni szokták.

Ha alaposan elolvastad volna a cikket akkor tudnád, egyedi esetekröl van szó.
Remélem nem azt akartad igazolni, hogy Közel és közép keleten nincs háboru?

Az indoklást imádom: a menedékkérő munkanélkülinek is megjár éves szinten 21 nap szabadság, amikor szabadon elhagyhatja az országot a juttatás megvonása nélkül. Az utazás tényét köteles bejelenteni, de a célországot nem. :D
Ha tudomására is jut a hivatalnak, hogy éppen ott nyaral a menedékkérő, ahonnét elmenekült, a bevándorlásiak felé akkor sem jelentheti adatvédelmi okok miatt. :D
Erre varrjál gombot! :D

Ez a jogállam és az önkényrendszer közötti különbség. Fennt elmagyaráztam iröl van szó.

Az eritreaiakkal is borult a bili, nem csak itt, Svájcban is, Szudánon vagy Etiópián keresztül utaznak haza és vissza.
"Es ist schon praktisch, nicht nur einen, sondern zwei Pässe oder Ausweispapiere zu haben." - ez meg mindent visz. :D
A cikk 2019-böl származik és tudjuk, hogy az IS Sziriában ez idö alatt fel lett számolva,
Szerintem alapjaiban semmi kivetnivaló nincs abban ha valaki keresi a visszatérés lehetöségét.
Azt sem emlitetted meg, hogy az illetö a gyerekeit látogatta meg akiket nem tudott magával hozni.
Nekem nem adatott meg, hogy az apám temetésére elmenjek és ez nem a Németeken múlott.

Nagyon praktikus, ha nem csak egy, hanem két útlevél vagy személyazonosító okmány van.

azert szegyen a XXI. szazad computer vilagaban HA kitudjak jatszani a financot
az nem az ugyeskedo okossaga hanem a rendszer eszementsege es nagy hianyossaga

Azt is elfelejtetted megemliteni, hogy a német hatóságok nagyon is nézik, hogy valaki becsapja a szociális kasszát!
A cikk megjelenésének az évében, csupán az elsö félévben 40.000 menekültkérelmet vont vissza a hatóság.

Gondolom bizonyos dolgokat direkt hallgatsz el!

Meséljek neked magyar migránsokról akik Balatoni nyaralókat tartottak fent munkanélküli segélyböl évtizedeken keresztül? Innen küldték a turistákat és zsebelték be valutába a pénzt. Ha jól emlékszem a szigoritást Gyurcsány idejében vezették be ugy, hogy nem csodálom, hogy sok haragosa van annak az embernek. :)
Melitta, ennek semmi köze orbánhoz, a belinkelt cikkek mind német nyelvűek, tehát a célországból, Németországból származnak, nem Magyarországról. A német sajtó szabad, felette nincs Orbánnak hatalma.

Azert nem vagy öszinte mert a Wéber-röl szóló cikk az Origo, MTI és a "Visegrádi négyek" által kiadott V4NA német nyelvü "Orbán News" portálról szedted.

Csodálom a szorgalmat amivel itt megpróbálod lejáratni a menekülteket, mindenröl beszélsz csak, hogy eltereld a figyelmünket a Lengyel határon levö tragédiáról. Mi motivál téged?

belarus-kritik-un-100~2400x1350
 
Utoljára módosítva:
2015-ben Németország, Ausztria mentette meg Magyarországot az ott megragadt menekültektől,
Orbán semmit nem tett Europa "megvédése" vagy a menekültek érdekében.
Ellenkezőleg, az embercsempészeknek csinált propagandát azt hazudva, hogy Németországban "várják öket, lakást, autót, pénzt kapnak csak ugy".
Érdekes hogy ezzel nyugtatgatod magad. Magyarországot BIZTOS nem mentették meg hisz megtudja magát védeni.
Talán elfoglalták volna az országot?
Megmenteni....vicces vagy.
Menekültek???? Tudod németországig menekültek ....
Hazudott hogy mi várja őket németben?? .......az várta őket amit írtál.
 
Mindenkinek ajánlom ennek az oldalnak a megtekintését: Elevenítsük fel a történtetek.

1636733047187.png

2015-ben 177.135migrációban levő tartózkodott Magyarország területén.
Ez nem sok, kevesebb mint kétszer a Wembley Stadion, vagy háromszor a Puskás stadion.

Ennyi ember kérvényét kellett volna a nemzetközi törvények szerint Magyarországnak bedolgoznia.
Az Orban kormány erre képtelen volt. De visszatartani sem volt képes, egy eszkaláció fenyegetett.
Nyilván nem foglalták volna el a migrációban levők az országot, csak Orbán fenyegetett azzal, hogy:
"elakarják venni az országunkat, a földjeinket, ki akarják cserélni a gyerekeinket..."
Még 2021-ben is azzal fenyegetett, hogy jön Brüsszel és menjünk a ház elé és védjük meg az országot.

Szerinted mi történt volna ha Ausztria és Németország nem vette volna át a regisztráció feladatát?
2010-ban 2.095 ember kért menedékjogot Magyarországon, az ország lakosága pedig 32.242 fövel csökkent.
2011-ban 1.690 ember kért menedékjogot Magyarországon, az ország lakosága pedig 31.874 fövel csökkent.
2012-ban 2.155 ember kért menedékjogot Magyarországon, az ország lakosága pedig 31.464 fövel csökkent.
2013-ban 18.895 ember kért menedékjogot Magyarországon, az ország lakosága pedig 30.922 fövel csökkent.
2014-ban 42.775 ember kért menedékjogot Magyarországon, az ország lakosága pedig 29.680 fövel csökkent.
2015-ban 177.135 ember kért menedékjogot Magyarországon, az ország lakosága pedig 27.991 fövel csökkent.
2016-ban 29.430 ember kért menedékjogot Magyarországon, az ország lakosága pedig 25.968 fövel csökkent.
2017-ban 500 ember kért menedékjogot Magyarországon, az ország lakosága pedig 24.078 fövel csökkent.
2018-ban 670 ember kért menedékjogot Magyarországon, az ország lakosága pedig 22.731 fövel csökkent.
2019-ban 500 ember kért menedékjogot Magyarországon, az ország lakosága pedig 22.573 fövel csökkent.
2020-ban 115 ember kért menedékjogot Magyarországon, az ország lakosága pedig 23.548 fövel csökkent.

Szerinted mi történt volna ha Ausztria és Németország nem vette volna át a regisztráció feladatát?
Nyilván lelövöldözte volna Orbán öket, ebben elméletileg megegyeztek a német AfD-vel.
Egy biztos, a nyugat egy nagy terhet vett le a magyarok váláról, ki tudja mi történt volna abban az országban.
Egy kapu becsukását, amit mezitláb ki lehetett nyitni ugy ünneplik a nacionalisták mint Hunyadi gyözelmét-

Valoszinü elfelejtetted, hogy mivel veri a mellét Orbán: "Még senki sem védte meg Európát úgy a tömeges bevándorlástól, mint Orbán Viktor" - hát hol vannak a menekültek?

Az M1 szerint 100.000 menekülttől védet meg bennünket csak az idén Orbán? Hát hol vannak ezek az emberek?
 
Mindenkinek ajánlom ennek az oldalnak a megtekintését: Elevenítsük fel a történtetek.

Csatolás megtekintése 1826956

És mi lett volna, ha a regiztrációt elvégezték volna a görögök? Mi lett volna, ha az eljárás végét meg sem várva a menekültek nem taposnak át egy csomó országon, hogy elérjék Németországot? Mi lett volna ha a vándorlás alatt nem tömik egy csomó pénzzel az embercsempészek zsebét? Ha annyira fontosak lennének, miért fizet az eu a törököknek, hogy tartsa őket ott. Stb. A menekültek 99,999999999% nem magyaroszágra akar jönni.
 
ki az a cimeres okor aki egy csoro kottogo nyomorgo velejeig corrupt orszagba akar menni egy ujabb nyomorultnak
ahol meg az utszeli ciganygyerek IS megalazza oket
egy rasszista orszagba biztos hogy nem kivankozik senki
ezt pedig a nyacsarnyik vivta ki nektek
S áldottak ama országok, akiknek gyarmatai vala, arannyal bővelkedve megtömék zsebüket, mostanmár minden más országot is bosánatkérésre kötelezvén Ők büneikért.
A bevándorlók száma meg összeségében növekszik, bár főleg az ukránok nyomják meg, akiknek egy része határon túli magyar.
 
És mi lett volna, ha a regiztrációt elvégezték volna a görögök? Mi lett volna, ha az eljárás végét meg sem várva a menekültek nem taposnak át egy csomó országon, hogy elérjék Németországot? Mi lett volna ha a vándorlás alatt nem tömik egy csomó pénzzel az embercsempészek zsebét? Ha annyira fontosak lennének, miért fizet az eu a törököknek, hogy tartsa őket ott. Stb. A menekültek 99,999999999% nem magyaroszágra akar jönni.
A Magyarországon tartózkodás, az el nem végzett munka nem feltételes mód.

Törökország, Szíria és Irak szomszédja, a menekültek az életüket mentették és találtak oltalmat Törökországban.
Egy ilyen méretű exodust természetesen csak nemzetközi segítséggel lehet enyhíteni.
2015-ben még nem volt kész a menekülttábor, az EU Görögország problémái miatt nem tudott elégé segíteni.
Ez eszkalált, Görögország az államcsőd miatt nem tudta ellátni a feladatát....
Megjegyzem a volt Szovjet szatellit államok nem voltak hajlandók a Görögöket anyagilag támogatni...

Magyarország nem szolidáris, sem a helybeli támogatásnál (Törökország) sem a menekültek felvételénél.
Te is csak gyűlöletet szítasz, soha nem halottam a szádból, hogy a menekülteket emberszámba vetted volna.
Nem csodálom, a führer kiadta neked az ukázt.

36111631_303.jpg
 
A Magyarországon tartózkodás, az el nem végzett munka nem feltételes mód.

Törökország, Szíria és Irak szomszédja, a menekültek az életüket mentették és találtak oltalmat Törökországban.
Egy ilyen méretű exodust természetesen csak nemzetközi segítséggel lehet enyhíteni.
2015-ben még nem volt kész a menekülttábor, az EU Görögország problémái miatt nem tudott elégé segíteni.
Ez eszkalált, Görögország az államcsőd miatt nem tudta ellátni a feladatát....
Megjegyzem a volt Szovjet szatellit államok nem voltak hajlandók a Görögöket anyagilag támogatni...

Magyarország nem szolidáris, sem a helybeli támogatásnál (Törökország) sem a menekültek
Menj már!
Sziriat és Irakot ki döntötte romba?
Vagy az nem szamit ki dobálja rájuk a bombakat a szent demokracia nevében?
Eluldozik az embereket a hazajukbol, és nem iteled el azokat akik ezt teszik. ÁÁÁááááá nem! Azokat akik nem akarjak befogadni oket.
Azt igen!
Ettol képmutatobb álszentebb álláspontot nem tudok elkepzelni!!!!!!!!
 
S áldottak ama országok, akiknek gyarmatai vala, arannyal bővelkedve megtömék zsebüket, mostanmár minden más országot is bosánatkérésre kötelezvén Ők büneikért.
A bevándorlók száma meg összeségében növekszik, bár főleg az ukránok nyomják meg, akiknek egy része határon túli magyar.
Lehet, hogy Orbán valóban ott volt a honfoglaláskor és most egy zombi de nem hiszem.

A nyugati országok elhatárolják magukat a kolonializmustól és bocsánatot kérnek-
A magyar kormány ezzel szemben még a 75-80 évvel ezelőtt elkövetett bűncselekményeket is a szőnyeg alá sepri.
Olyan náci jamboree ami Budapesten idő obligatorisch, nincs egy nyugati országban sem.
 
Menj már!
Sziriat és Irakot ki döntötte romba?
Vagy az nem szamit ki dobálja rájuk a bombakat a szent demokracia nevében?
Eluldozik az embereket a hazajukbol, és nem iteled el azokat akik ezt teszik. ÁÁÁááááá nem! Azokat akik nem akarjak befogadni oket.
Azt igen!
Ettol képmutatobb álszentebb álláspontot nem tudok elkepzelni!!!!!!!!
Megérkeztünk, már a menekülés jogosságát is kétség akarod vonni-
1956-ban még két hetet sem dörögtek a fegyverek máris 180.000 magyar elmenekült félelmében.

Sehol sem mondtam, hogy fogadjon be Magyarország valakit, csak tekintse embernek az embert.
Orbán már 6 éve üldözi a menekülteket, diszkriminálja öket, gyűlöletet szit ellenük és egyoldaluan tájékoztat rolluk.

Aki nem szolidáris azzal a közösség sem lesz szolidáris.
Nincs kizárva, hogy Orbánnak nemsokára menekülnie kell a jog sújtó keze elöl. Vajon ki fogja öt befogadni?
 
Lehet, hogy Orbán valóban ott volt a honfoglaláskor és most egy zombi de nem hiszem.

A nyugati országok elhatárolják magukat a kolonializmustól és bocsánatot kérnek-
A magyar kormány ezzel szemben még a 75-80 évvel ezelőtt elkövetett bűncselekményeket is a szőnyeg alá sepri.
Olyan náci jamboree ami Budapesten idő obligatorisch, nincs egy nyugati országban sem.
Csak néha ki kell tenni pár embert a német hadseregből mert túlzásba viszi a történelmi rajongást. Az nyugati országok politikusa meg képmutatóak. Ott a katalán népszavazás körüli hümmögés, de a Benes dekrátumok sem téma az Eu szerint. Amugy meg vallási suliba jártál, hogy csak két oldal létezik számodra? Ha valaki nem ért veled együtt az csak Orbán hívő lehet? Totál nem értek egyett az eu jelenlegi menekültstratégiájával, mert szerintem nem működik. A migráció nem fog megállni, főleg a klimaváltozás magasabb fokra kapcsolásával. Megoldás kell, ahoz meg az EU bürokratáknak el kellene ismerni, hogy mi nem működik és megoldani, akkor könyebb lenne befogni viktor és társai száját, de amig ezt nem lépik meg, addig Viktornak is lesz bizonyos szempontból igazsága a kérdésben, s minnél tovább huzza a dolgoz az EU annál jobban jár Viktor.
 
Nincs kizárva, hogy Orbánnak nemsokára menekülnie kell a jog sújtó keze elöl. Vajon ki fogja öt befogadni?
azert aki nem hulye az latja hogy nem veletlen es celtalan a nagy del-amerikaba adakozas
meg az azsiai vilagvegi kisorszagok intenziv segitese
es ha veszed a faradtsagot mar latod is hogy nincs kiadatasi egyezmeny
nahaaat meg ilyet kinek nem egyertelmu a menekulo ut elokeszitese
mert ez meg egy ostoba hatelemisnek is szemetszur
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,336
Legújabb tagunk
Pántlik László
Oldal tetejére