Novák Katalin üzent a Sinopharmmal beoltottaknak: kapjátok be!

Nem tervezi a kormány, hogy országos ellenanyag-mérési programot indít – közölte Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, majd hozzátette,hogy ez mindenkinek a saját döntése, magánúton tudja ellenőrizni. A családbarát kormány családügyi minisztere szerint ugyanis a kormánynak nem az a dolga, hogy ellenanyagot méregessen, nézegessen.

Ha volna ezzel kapcsolatos teendője, akkor nyilván méregetne és nézegetne, mert a kormány mindig azt teszi, ami az ő népének jó, a nemzetnek hasznos és haza számára előremutató. A kérdés egyébként úgy vetődött fel, hogy számos kritika érte a Sinopharm nevű kínai oltóanyag hatékonyságát, mert kiderült, hogy nem véletlenül idegenkedtek tőle a magyarok, valamint az sem volt véletlen, hogy az EU illetékes bizottsága nem fogadta el ezt a vakcinát. A Sinopharm ugyanis, mint a mérések kimutatták, a 60 év feletti lakosság egy részében nem termelt a koronavírussal szemben ellenanyagot, ami a védettség egyik feltétele. Ráadásul, amint azt a Videoton vállalat a saját költségén – fejenként ötvenezer forintért – elvégzett mérései kimutatták, a 60 év feletti dolgozók harmadánál nem termelődött ellenanyag, és ezen egyharmad esetében pedig senkinél nem alakult ki immunitás, azaz, védettség.

Nem véletlen az sem, hogy a Fővárosi Önkormányzat mintegy húszezer tesztet vásárolt, hogy a hatvan évnél idősebb, Sinopharmmal beoltott budapestiek megbizonyosodhassanak arról, védettek.-e a vírussal szemben, vagy sem. Novák Katalin szerint azonban erre nincs szükség, egy összetett és sokféle módszerről van szó ugyanis, ezért a kormány nem tervezi, hogy „mi ezt teljesen országos akcióvá tegyük, hogy ellenanyagot méregessünk, nézegessünk.”

A családbarát kormány családügyi minisztere mindezt nem találhatta eléggé cinikusnak, ezért még hozzátette, hogy aki kíváncsi arra, van-e a szervezetében antitest, méresse meg magánúton.

Itt most egy nagy és szaftos káromkodást tessék elképzelni, Novák Katalin vegye úgy, hogy az ügyben amúgy ártatlan édesanyját emlegették, őt magát pedig elküldték melegebb éghajlatra, ráadásul egy nyomdafestéket nem tűrő kifejezéssel. Novák Katalin ugyanis egy jól kereső miniszter, aki megengedhetné magának, hogy ilyen tesztekért kifizessen pár tízezer forintot, bár erre neki nincs szüksége, lévén, nincs még hatvan éves, ha meg annyi volna, akkor a minisztérium állná a költségeket. Jobb helyzetben van tehát, mint azok a hatvan év felettiek, akiknek a puszta megélhetés is gondot jelent, folyó huszadikán már alig van mit enniük, sakkoznak a sárga csekkekkel, nemhogy egy ilyen költséges „mérést és nézegetést” megengedhetnének maguknak. És akkor arról még nem is szóltunk, hogy a világpiaci árnál drágábban megvásárolt Sinopharm vakcinát az a családbarát kormány szabadította rá a hatvan év feletti magyarokra, melynek minisztere most cinikusan és lekezelően azt mondja, hogy nem tervezik, hogy antitesteket méregessenek és nézegessenek.

Novák Katalin egy tisztes szegedi orvoscsaládból származik, nem életszerű, hogy a szülei erre nevelték annak idején odahaza. Sokkal inkább feltehető, hogy a családbarát kormány családügyi minisztere a Fideszben szedte magára ezt a lekezelő, pökhendi és gyomorforgatóan tahó hangvételt, melyre a hevesebb vérmérsékletű magyarok körében minimum anyázás a reakció.

Föld S. Péter

Sinopharm.jpg
 
Tudom, hogy nem fog tetszeni sokaknak a véleményem, de akkor is leírom, mert ÉN ezt gondolom!! Semmi mást nem szeretnék csak a gondolataimat megosztani a COVID19-cel kapcsolatban:

Átestem a COVID19 fertőzésen.

Szeretném leszögezni előre, hogy a további ismereteim a COVID 19-ről az különböző honlapokról, TV-ből, stb. szereztem. Én csak a saját logikám alapján írom le a következőket:

Két embercsoport van, aki megkapta, vagy meg fogja kapni. A tünetek szélsőségesek: nincs tünettől a halálig. Sok ember nem is tudja, hogy egyáltalán átesett rajta és mégis tagadja a vírus (betegség) létét. Sajnos sokan nem hisznek a fertőzésben, a járványban. Nincs is vírus, gyógyszergyárak által generált pénzbeszerzési kampány, stb. Attól, hogy valamit nem ismerünk, attól még létezik. A COVID19 vírust ismerjük. A hatását az emberi szervezetre? Sok idő lesz (évtizedek?), mire minden tünetét, hatását megismerjük. Ne felejtsük azt, hogy a COVID egyik variánsával már régebben (kb. 5 éve) találkozott az orvostudomány. Látták, hogy veszélyes az emberre és elkezdték a kutatását, az esetleges ellenanyag kifejlesztésére a kísérleteket elkezdték. A kutatások biztos folynak, de igazából nincs hír róluk.
Az emberkísérletek ugye tiltottak, de valljuk be, jelenleg egy világméretű emberkísérlet folyik.

A COVID19 az influenza vírussal rokon.
A tapasztalat alapján az influenza vírusról tudjuk, hogy az emberi szervezetnek csak ideiglenes védelme van vele szemben, hiába oltják be az embert, a védőhatás elmúlik. Évente ajánlják az oltást, de pontosan nem tudom, hogy ténylegesen meddig fejti ki a hatását. Egy a lényeg, hogy az adott járvány alatt elvileg véd azokkal a vírustörzsekkel szemben, amelyekre védelemmel rendelkezik.
Elvileg a COVID19 elleni oltás minden variáns súlyos következményei ellen jó!(?)
A tapasztalat azt mutatja, hogy időjárástól függően körülbelül októberben megjelenik és a járványhullám csillapodik december végére. De teljesen nem múlik el és márciusban újra kezdődik körülbelül májusig. A nyár viszonylag csendes. Tehát két hullám van egy évben.
Ismerőseim körében számtalan esetet ismerek, amikor két oltás (mindegy milyen oltóanyagról legyen szó) után valaki igazoltan elkapta a COVID19-t. A védelem valamilyen szinten fennállhatott, mert nem kerültek kórházba, a betegség lefolyása nem volt olyan súlyos. Aki megfertőződött, az a COVID19-t tovább is tudja adni! (Ellenkezőjéről semmilyen hír nem jelent meg!! - Olyan tesztről, kísérletről sem olvastam, ahol ténylegesen beoltott, esetleg a betegségen már átesett, azaz "védettséggel" rendelkező embereket próbáltak volna megfertőzni, tesztelve a megfertőződésre és a fertőződés továbbadására vonatkozó lehetőséget.) Tehát az oltási igazolványnak a magyar és az EU-s hivatalos kommunikációval szemben (!!!!) semmilyen releváns hatása nincs a járvány terjedésére!!! Mindenki számára egyformán kellene elrendelni a magyarországinál szigorúbb intézkedéseket: maszk viselése, tömegrendezvények betiltása, stb. Mindezt észszerűen! Ha nincs hova menni, akkor kijárási tilalom is felesleges....

A spanyolnátha nem volt más, mint az influenza első világszintű megjelenése: 1918 elején adtak hírt a betegségről az 1. világháborúban semleges Spanyolország újságjaiban. A hadban álló felek minden ilyen hírt katonai titokként kezelték (ismerős??). Nincs adat arról, hogy hány katona betegedet meg. A járvány hivatalosan 2018-tól 2022-ig tartott, bár lehet, hogy hamarabb kezdődött, de ez ugye katonai titok....
Több híresség is meghalt benne és nem feltétlenül akkor, amikor először elkapta az influenzát. 4. Károly az utolsó magyar király 2022-ben halt meg, amikor másodszorra kapta el az influenzát.
Ezektől az évektől datálják a víruskutatást!

Az emberi szervezet alapvetően nem változott 100 év alatt. Az emberi populáció (emberi szervezet) kb. 5 év alatt alkalmazkodott, fejlesztett ki egyfajta védelmi reakciót az influenzával szemben, amely később a spanyolnáthához képest sokkal kisebb mérvű halálozást hozott (spanyolnátha áldozatainak száma a Földön: 50-100 millió!!!!!). Igaz, hogy most az oltások segítenek a védelem kialakulásában, de semmilyen egyéb tapasztalat nincs. És az oltás nem a betegséget akadályozza meg, hanem annak súlyos kimenetelét!
Ne feledjük, hogy a COVID19 is egyfajta influenza vírus! Ezért sajnos nagy valószínűséggel a COVID19 vírus ilyen szintű megjelenésével kb. 5 évig itt lesz köztünk!!! Az emberi szervezet alkalmazkodóképessége miatt van ez! Egy biztos: ugyanúgy, mint az influenza vírus, a COVID19 vírus is itt marad köztünk!!!

Az oltás csak a betegség súlyos lefolyásától, szövődményeitől véd meg!

Az oltás fontossága: Mindenkinek a saját jól felfogott érdeke, hogy minél nagyobb, legalábbis minimális védettsége legyen. Két útja van: vagy éles dózist kap (elkapja a COVID19-t), vagy vakcinával beoltják. Nem kérdés, hogy az oltás mindenképpen csak jobb lehet. Aki elzárkózik az oltástól megfelelő orvosi indok nélkül, annak - úgy gondolom - "öngyilkossági" hajlamai vannak! Komolyan, ez olyan, mint nagyforgalmú autópályán 190-nel száguldozni biztonsági öv nélkül. Nem az a kérdés, hogy karambolozik, csak az, hogy mikor!! Biztonsági öv nélkül nincs esélye a gyakorlatilag a túlélésre. A COVID19-nél is ez a helyzet, nem az a kérdés, hogy elkapja-e valaki, hanem az, hogy mikor! Valamint az hogy a vírus hogyan hat a szervezete, a szervezet hogyan reagál! Sajnos több embertől is hallom, hogy nem akarja beoltatni magát. Az emberi szervezet nem egy egységes szerkezet. Egyediek vagyunk nemcsak mint emberek (invidiumok) , hanem a szervezetünk is az. Nincs két egyforma szervezetű ember. Mindenki egyedi kísérleten megy át! Persze nagyon sokan vannak, akik ugyanúgy reagálnak egy-egy gyógyszerre, betegségre. De ez nem matematika, ez a természet!!! Vannak, akik különbözően reagálnak!! Te melyik vagy??? Tudod?? Ne próbáld ki az orosz rulettet! Az oltással növelheted az esélyedet a túlélésre!!!

Véleményem szerint hat havonta a várható járványhullám előtt bizony be kell oltatnunk magunkat, amíg a járványhullámok (2025?) el nem múlnak. Ráadásul a COVID19 vírus olyan szinten mutálóik, amivel csak a folyamatos immunizációval lehet felvenni a versenyt a túlélés érdekében!!! Hasonlóan, ahogy az influenza vírus elleni oltóanyagot is mindig az adott időszakban előforduló influenza törzsek alapján keverik ki.

Ez csak a saját véleményem!! És még egy dolog: nem az egészségügyben dolgozok, és nincs is semmilyen egészségügyi végzettségem!

Véleményem idézése csak a szöveg teljes egészével tehető meg, részleteket tilos kiragadni!!!
 
Nos..........(....) Miért mi lesz ha kiragadok részleteket? Még ilyet.....
 
Az oltás fontossága: Mindenkinek a saját jól felfogott érdeke, hogy minél nagyobb, legalábbis minimális védettsége legyen. Két útja van: vagy éles dózist kap (elkapja a COVID19-t), vagy vakcinával beoltják. Nem kérdés, hogy az oltás mindenképpen csak jobb lehet.
A harmadik oltás az új második oltás: az elmúlt napok statisztikái alapján egészen elenyésző már a második oltásra jelentkezők száma - első oltásért már hónapok óta nincs tülekedés. Kedden az Operatív Törzs friss tájékoztatása szerint mindössze 4082-en kapták meg a védőoltás első, és csupán 3963-an a második dózisát, közben a harmadik oltást 34201-en adatták be. Magyarán az átoltottsági arány lényegében nem változik, csak a már beoltottak erősítenek a védelmükön.
 
Tudom, hogy nem fog tetszeni sokaknak a véleményem, de akkor is leírom, mert ÉN ezt gondolom!! Semmi mást nem szeretnék csak a gondolataimat megosztani a COVID19-cel kapcsolatban:

Átestem a COVID19 fertőzésen.

Szeretném leszögezni előre, hogy a további ismereteim a COVID 19-ről az különböző honlapokról, TV-ből, stb. szereztem. Én csak a saját logikám alapján írom le a következőket:

Két embercsoport van, aki megkapta, vagy meg fogja kapni. A tünetek szélsőségesek: nincs tünettől a halálig. Sok ember nem is tudja, hogy egyáltalán átesett rajta és mégis tagadja a vírus (betegség) létét. Sajnos sokan nem hisznek a fertőzésben, a járványban. Nincs is vírus, gyógyszergyárak által generált pénzbeszerzési kampány, stb. Attól, hogy valamit nem ismerünk, attól még létezik. A COVID19 vírust ismerjük. A hatását az emberi szervezetre? Sok idő lesz (évtizedek?), mire minden tünetét, hatását megismerjük. Ne felejtsük azt, hogy a COVID egyik variánsával már régebben (kb. 5 éve) találkozott az orvostudomány. Látták, hogy veszélyes az emberre és elkezdték a kutatását, az esetleges ellenanyag kifejlesztésére a kísérleteket elkezdték. A kutatások biztos folynak, de igazából nincs hír róluk.
Az emberkísérletek ugye tiltottak, de valljuk be, jelenleg egy világméretű emberkísérlet folyik.

A COVID19 az influenza vírussal rokon.
A tapasztalat alapján az influenza vírusról tudjuk, hogy az emberi szervezetnek csak ideiglenes védelme van vele szemben, hiába oltják be az embert, a védőhatás elmúlik. Évente ajánlják az oltást, de pontosan nem tudom, hogy ténylegesen meddig fejti ki a hatását. Egy a lényeg, hogy az adott járvány alatt elvileg véd azokkal a vírustörzsekkel szemben, amelyekre védelemmel rendelkezik.
Elvileg a COVID19 elleni oltás minden variáns súlyos következményei ellen jó!(?)
A tapasztalat azt mutatja, hogy időjárástól függően körülbelül októberben megjelenik és a járványhullám csillapodik december végére. De teljesen nem múlik el és márciusban újra kezdődik körülbelül májusig. A nyár viszonylag csendes. Tehát két hullám van egy évben.
Ismerőseim körében számtalan esetet ismerek, amikor két oltás (mindegy milyen oltóanyagról legyen szó) után valaki igazoltan elkapta a COVID19-t. A védelem valamilyen szinten fennállhatott, mert nem kerültek kórházba, a betegség lefolyása nem volt olyan súlyos. Aki megfertőződött, az a COVID19-t tovább is tudja adni! (Ellenkezőjéről semmilyen hír nem jelent meg!! - Olyan tesztről, kísérletről sem olvastam, ahol ténylegesen beoltott, esetleg a betegségen már átesett, azaz "védettséggel" rendelkező embereket próbáltak volna megfertőzni, tesztelve a megfertőződésre és a fertőződés továbbadására vonatkozó lehetőséget.) Tehát az oltási igazolványnak a magyar és az EU-s hivatalos kommunikációval szemben (!!!!) semmilyen releváns hatása nincs a járvány terjedésére!!! Mindenki számára egyformán kellene elrendelni a magyarországinál szigorúbb intézkedéseket: maszk viselése, tömegrendezvények betiltása, stb. Mindezt észszerűen! Ha nincs hova menni, akkor kijárási tilalom is felesleges....

A spanyolnátha nem volt más, mint az influenza első világszintű megjelenése: 1918 elején adtak hírt a betegségről az 1. világháborúban semleges Spanyolország újságjaiban. A hadban álló felek minden ilyen hírt katonai titokként kezelték (ismerős??). Nincs adat arról, hogy hány katona betegedet meg. A járvány hivatalosan 2018-tól 2022-ig tartott, bár lehet, hogy hamarabb kezdődött, de ez ugye katonai titok....
Több híresség is meghalt benne és nem feltétlenül akkor, amikor először elkapta az influenzát. 4. Károly az utolsó magyar király 2022-ben halt meg, amikor másodszorra kapta el az influenzát.
Ezektől az évektől datálják a víruskutatást!

Az emberi szervezet alapvetően nem változott 100 év alatt. Az emberi populáció (emberi szervezet) kb. 5 év alatt alkalmazkodott, fejlesztett ki egyfajta védelmi reakciót az influenzával szemben, amely később a spanyolnáthához képest sokkal kisebb mérvű halálozást hozott (spanyolnátha áldozatainak száma a Földön: 50-100 millió!!!!!). Igaz, hogy most az oltások segítenek a védelem kialakulásában, de semmilyen egyéb tapasztalat nincs. És az oltás nem a betegséget akadályozza meg, hanem annak súlyos kimenetelét!
Ne feledjük, hogy a COVID19 is egyfajta influenza vírus! Ezért sajnos nagy valószínűséggel a COVID19 vírus ilyen szintű megjelenésével kb. 5 évig itt lesz köztünk!!! Az emberi szervezet alkalmazkodóképessége miatt van ez! Egy biztos: ugyanúgy, mint az influenza vírus, a COVID19 vírus is itt marad köztünk!!!

Az oltás csak a betegség súlyos lefolyásától, szövődményeitől véd meg!

Az oltás fontossága: Mindenkinek a saját jól felfogott érdeke, hogy minél nagyobb, legalábbis minimális védettsége legyen. Két útja van: vagy éles dózist kap (elkapja a COVID19-t), vagy vakcinával beoltják. Nem kérdés, hogy az oltás mindenképpen csak jobb lehet. Aki elzárkózik az oltástól megfelelő orvosi indok nélkül, annak - úgy gondolom - "öngyilkossági" hajlamai vannak! Komolyan, ez olyan, mint nagyforgalmú autópályán 190-nel száguldozni biztonsági öv nélkül. Nem az a kérdés, hogy karambolozik, csak az, hogy mikor!! Biztonsági öv nélkül nincs esélye a gyakorlatilag a túlélésre. A COVID19-nél is ez a helyzet, nem az a kérdés, hogy elkapja-e valaki, hanem az, hogy mikor! Valamint az hogy a vírus hogyan hat a szervezete, a szervezet hogyan reagál! Sajnos több embertől is hallom, hogy nem akarja beoltatni magát. Az emberi szervezet nem egy egységes szerkezet. Egyediek vagyunk nemcsak mint emberek (invidiumok) , hanem a szervezetünk is az. Nincs két egyforma szervezetű ember. Mindenki egyedi kísérleten megy át! Persze nagyon sokan vannak, akik ugyanúgy reagálnak egy-egy gyógyszerre, betegségre. De ez nem matematika, ez a természet!!! Vannak, akik különbözően reagálnak!! Te melyik vagy??? Tudod?? Ne próbáld ki az orosz rulettet! Az oltással növelheted az esélyedet a túlélésre!!!

Véleményem szerint hat havonta a várható járványhullám előtt bizony be kell oltatnunk magunkat, amíg a járványhullámok (2025?) el nem múlnak. Ráadásul a COVID19 vírus olyan szinten mutálóik, amivel csak a folyamatos immunizációval lehet felvenni a versenyt a túlélés érdekében!!! Hasonlóan, ahogy az influenza vírus elleni oltóanyagot is mindig az adott időszakban előforduló influenza törzsek alapján keverik ki.

Ez csak a saját véleményem!! És még egy dolog: nem az egészségügyben dolgozok, és nincs is semmilyen egészségügyi végzettségem!

Véleményem idézése csak a szöveg teljes egészével tehető meg, részleteket tilos kiragadni!!!
Leirtad elolvastuk a sajat velemenyedet, es nem ertunk vele egyet, mivel semmilyen ilyen iranyu vegzettseged nincs mint irod, es meg igy nagy tomegbe gyogyszer oltas kiprobalva nem volt mint a Covid oltasok kifejlesztesere es tesztelesere.
OLtva is el lehet kapni a jarvanyt, de nem mindegy hogy lelegezteto gepen vegzed vagy meguszod az intenziv kezelesekkel.
NEkem is van ismerosi korombe aki allitja atesett a jarvanyon, de szerintem csak egy nathaval meguszta, annyira azert nem volt beteg hogy ezt a diagnozist ne maga allitsa fel hanem elment volna orvoshoz. Ebbol kovetkezik, neked orvos allapitotta meg teszttel, vervetellel hogy atestel a covidon?
Az en velemenyem, az emberek nagyresze hipochonder , elolvasa a tuneteket es maris ugy gondolja ,hogy neki ez is, van az is, a tunetek megegyeznek ,akkor neki biztos covidja volt 2 honapja.
A felelotlenseggel parosul, ha megis ilyen covidos tunetek vannak, es nem megy orvoshoz akkor fertozheti le a kornyezetet.
Az oltas jelenleg a legjobb vedekezes a maszkkal egyutt, A pestis a feketehimlo tbc stb jarvanyos betegsegek ellen az oltas vedelmet ad. A legjobb pelda a kanyaro ami par eve tunt fel. Mo -on kotelezo oltas volt nem is volt ilyen betegseg. Romaniaba nem volt kotelezo ott felutotte a fejet ismet a baj es terjedt ujbol mar mas orszagokba is.
MInden evben megkapom az influenza oltast es hosszu evek ota nem betegedtem meg ebben a betegsegben. A virus mutalodik es minden evben a tudosok osszerakjak az uj oltoanyagot.
MI hoza nem ertoknek nem szabad oltas ellenesseggel korteskedni mert 5 millional tobb ember meghalt ebben, es Mo-on tobb mint 30 ezer halott.
Nehogy az ozvegyen arvan maradt emberek legyilkosozanak mert egy egy weboldal nem veti ki magabol a kuruzsloi korteskedoket.
Aradon csinaltak egy riportot a covid osztalyon a HEti NAplo musorban

Mi senkit se ra se le nem beszelunk hogy oltassa -e be magat.
A jelenlegi tudosokat , orvosok viruskutatok stb velemenyet kepviseljuk, es hiszuk el , es nem a hozza nem erto nem szakemberek velemenyet fogjuk elfogadni. Veletlenul se akarunk helyt adni a virustagadoknak, lehet nyitni uj weboldalat es ott nyomni a virustagadast , oltas elleneseget.

Tovabbi velemenyedetol kimeljel meg minket ebben a temaban.
 
Zalatnai Sarolta szerint "Segbe kellett volna rúgni Kóbor Jánost, hogy oltassa be magát"

Vannak olyanok akik nemcsak az oltás hatásosságát hanem egyáltalán a virus létezését vonják kétségbe.
Az ilyeneket meg kéne hívni beteg-látogatóba egy intensive osztályra, természetesen maszk nélkül.

A HIV ellen véd a megtartoztatás és a Condome, miért ne védene bennünket a maszk, vagy a távolság tartás?

Az állatvilág és az emberiség azért nem halt ki eddig mert a betegségek le bénítják az élőlényeket, ágynak dölnek, nem tudnak nagy távolságra menni és sok embert megfertőzni. A technika ezt az akadályt ma feloldotta, akár Kínából, akár Dél-Afrikából rövid idö alatt (még a halálunk elött) eljuthatunk a Föld másik felére.
 
Nos ez rendben...de, miért is írtad?
 
Leirtad elolvastuk a sajat velemenyedet, es nem ertunk vele egyet, mivel semmilyen ilyen iranyu vegzettseged nincs mint irod, es meg igy nagy tomegbe gyogyszer oltas kiprobalva nem volt mint a Covid oltasok kifejlesztesere es tesztelesere.
OLtva is el lehet kapni a jarvanyt, de nem mindegy hogy lelegezteto gepen vegzed vagy meguszod az intenziv kezelesekkel.
NEkem is van ismerosi korombe aki allitja atesett a jarvanyon, de szerintem csak egy nathaval meguszta, annyira azert nem volt beteg hogy ezt a diagnozist ne maga allitsa fel hanem elment volna orvoshoz. Ebbol kovetkezik, neked orvos allapitotta meg teszttel, vervetellel hogy atestel a covidon?
Az en velemenyem, az emberek nagyresze hipochonder , elolvasa a tuneteket es maris ugy gondolja ,hogy neki ez is, van az is, a tunetek megegyeznek ,akkor neki biztos covidja volt 2 honapja.
A felelotlenseggel parosul, ha megis ilyen covidos tunetek vannak, es nem megy orvoshoz akkor fertozheti le a kornyezetet.
Az oltas jelenleg a legjobb vedekezes a maszkkal egyutt, A pestis a feketehimlo tbc stb jarvanyos betegsegek ellen az oltas vedelmet ad. A legjobb pelda a kanyaro ami par eve tunt fel. Mo -on kotelezo oltas volt nem is volt ilyen betegseg. Romaniaba nem volt kotelezo ott felutotte a fejet ismet a baj es terjedt ujbol mar mas orszagokba is.
MInden evben megkapom az influenza oltast es hosszu evek ota nem betegedtem meg ebben a betegsegben. A virus mutalodik es minden evben a tudosok osszerakjak az uj oltoanyagot.
MI hoza nem ertoknek nem szabad oltas ellenesseggel korteskedni mert 5 millional tobb ember meghalt ebben, es Mo-on tobb mint 30 ezer halott.
Nehogy az ozvegyen arvan maradt emberek legyilkosozanak mert egy egy weboldal nem veti ki magabol a kuruzsloi korteskedoket.
Aradon csinaltak egy riportot a covid osztalyon a HEti NAplo musorban

Mi senkit se ra se le nem beszelunk hogy oltassa -e be magat.
A jelenlegi tudosokat , orvosok viruskutatok stb velemenyet kepviseljuk, es hiszuk el , es nem a hozza nem erto nem szakemberek velemenyet fogjuk elfogadni. Veletlenul se akarunk helyt adni a virustagadoknak, lehet nyitni uj weboldalat es ott nyomni a virustagadast , oltas elleneseget.

Tovabbi velemenyedetol kimeljel meg minket ebben a temaban.
Tudtam, hogy lesznek, akik nem értenek egyáltalán a véleményemmel egyet, vagy csak egyes részeivel. Mindenkinek van saját véleménye, döntése. Ez van! Nem is szeretnék másokkal vitatkozni erről, mert a véleményem nem csak úgy egyszerre fogalmazódott meg bennem. Csak úgy gondoltam megosztom veletek. :)

Nos a COVID19-cel elég sokáig voltam kórházban, bár hál Istennek gépre nem kerültem. Tehát orvosilag, vérvétellel, mindennel együtt igazolt COVID19-s voltam! Így személyes élményem van a betegségről és annak utóhatásairól! :(

Hogy miért írtam hogy részeket ne ragadjanak ki belőle? Ennek főleg a fórumon kívül van jelentősége!! Idebent nem gond, hisz visszakereshető, amit írtam.
Úgy általában utálom, ha egy nyilatkozatból, állásfoglalásból (stb.) úgy ragadnak ki részletet, hogy mást magyaráznak bele!!
Ha máshol esetleg megjelenne, akkor lép életbe! (Hmmm. lehet, hogy beképzelt és naiv vagyok?? :-/, :D)
 
Miután pl. a gyermekbénulás elleni oltás is olyan tipusú, mint a kínai Sinopharm vakcina, ami egy előlt vírus, hiába mérjük, hogy van-e antitest, mert először amikor a gyermekbénulást okozó sejt bekerül a szervezetbe, akkor fog a szervezet reagálni és csak akkor fog úgynevezett antitestet termelni. Akkor most mit mérjek és miért? Lehet, hogy igaza van a magyar kormánynak és szokás szerint a magyar ellenzéki politikusok fújják fel a dolgot, anélkül hogy konyítanának a dologhoz? Szerintem meg kéne várni, amíg az igazi egészségügyi szakemberek, professzorok kialakítják ebben az álláspontjukat és azt kellene követni!
Akkor az magyarázd meg légyszives még, hogy hogyan lehetséges, hogy a kínaival oltott lakosság 2/3-nál mérhető az antitest, 1/3-nál pedig nem.
 
Amikor be akartak oltani influenza ellen, odatartottam a karom.
Gyerekkoromban is tobb oltast kaptam.
Nem kaptam el az influenzát, pedigsokat utazok buszon, tomegkozlekedesen.

Ilyen cirkusz viszont még sosem volt.
A kommunikáció nyíltságának hiánya miatt van
És a képernyőre kiállított nem hozzáértő de politikai komisszárok összevissza nyilatkozatok miatt van a bizonytalanság
Kisebb mértékben persze mindig vannak oltás ellenzők.
De nagyban felelős a tájékoztatás
 
Ez ugy marhaság ahogy le van irva!
Korabban soha nem volt ekkora nyiltság!
Nem volt rá példa, hogy mindenki elmondhatta a véleményét, "szakmai" iranymutatasat - vizvezetékszerelotol a kazankovacsig, a virulogus orvosig! -

Mindig a tájékoztatással foglalkozni nagyon szuklatoköru!
 
A tájékoztatás szakmailag alátámasztott ismeretek nyújtása.
A vízszerelőtől a kazánkovácsig pedig max. vélemény, ahogy írtad.

A kettő ég és föld.
 
Ez ugy marhaság ahogy le van irva!
Korabban soha nem volt ekkora nyiltság!
Nem volt rá példa, hogy mindenki elmondhatta a véleményét, "szakmai" iranymutatasat - vizvezetékszerelotol a kazankovacsig, a virulogus orvosig! -

Mindig a tájékoztatással foglalkozni nagyon szuklatoköru!
Viz szerelotol nem kerdezel semmit csak kifizeted amit mond? Nem erdekel hogy milyen melyen rakja le a csoveket a foldbe, vagy milyen nyomas lesz a zuhanyzoba ha nem a megfelelo csovet hasznalja.
Erdekes, az unatkozo milliomosok hagyjak magukat az orruknal fogva vezetni.
A hiteles tajekoztatas nagyon fontos /Orban nem erossege, hisz akkor nem oltatta volna be az orszag idos lakossagat kinai oltassal./
Az orvosok az egeszsegugyben dolgozok nem nyilatkozhatnak ,alairattak veluk. Szoval akkor a kazankovacstol erdeklodjunk a virus ujabb terjeszkedese felol, vagy hol jarnak az abc-be a mutansok elnevezesenel?
Van a virus tagadok ,laposfold hivoktol varjuk az infokat?
SAjnalom de engem nem tudnak meggyozni ezek az emberek.

Feltettem a HAti Naplo riportjat Aradrol, es ott is elhangzik ,hogy nem nyilakozhatnak, nem kapnak se forgatasi engedelyt a Covid osztalyon.
Mindig a tájékoztatással foglalkozni nagyon szuklatoköru!
A tajekoztatas informacio mindennek a lenyege, aki ezt nem tudja az a szuklatokoru, hogy ne eljek erosebb jelzovel.
A vak hit, Orbanba nem eleg, o egy Mr.pancser az egeszsegugybe, lehet kolcsonkeri Kaslertol a bibliat azt tarthatsz az o tudomanyukkal.
 
A tajekoztatas informacio mindennek a lenyege, aki ezt nem tudja az a szuklatokoru, hogy ne eljek erosebb jelzovel.

Parlamenti (ellenzéki) felszólalás,
az eredeti riportból online sajtó készült, és az írott verzióban az adatokat megváltoztatták.
Az eredeti interjúban az hangzik el, hogy Szent János kórház covid osztályán az ápolt betegek 2/3-a oltott. (müncheni ápolónők is hasonló arányokról számolnak be).
Ennek a hullámnak az elején még az volt a jellemző, hogy az oltatlanok voltak többségben, most viszont már a beérkező betegek 2/3-a oltott!
Buda környéki háziorvos nyilatkozata szerint a praxisában 2 hét alatt 42 covid pozitív esetből 3-4 volt oltatlan, a többiek 2-3 oltással jelentkeztek az orvosnál.
A kormány ezek után azt hangoztatja, hogy az oltatlanok mások életét veszélyeztetik.
 
összevissza nyilatkozatok miatt van a bizonytalanság

Tény az oltásokkal kapcsolatban, hogy azokat a szerződéseket, amelyeket például az Európai Unió kötött a vakcinagyártókkal, nem ismerhetjük.

Az is tény, hogy sem a gyártók, sem a kormány, sem az oltóorvos a vakcinák, oltások következményeiért nem vállalnak felelősséget.

Az is tény, hogy ezekkel az oltásokkal kapcsolatban hosszú távú tapasztalata senkinek nincs.

Az is tény, hogy amit egy évvel ezelőtt akár a mellékhatásokról, akár a védelem időtartamáról mondtak, például Merkely Béla mondott, az nem igaz.

Az is tény, hogy nem tudják megmondani, hogy ez ellen a legújabb variáns ellen, ami néhány napja bukkant fel a világban, ezek az oltások védeneke egyáltalán; maguk a vakcinagyártók sem tudják.
 
Parlamenti (ellenzéki) felszólalás,
az eredeti riportból online sajtó készült, és az írott verzióban az adatokat megváltoztatták.
Az eredeti interjúban az hangzik el, hogy Szent János kórház covid osztályán az ápolt betegek 2/3-a oltott. (müncheni ápolónők is hasonló arányokról számolnak be).
Ennek a hullámnak az elején még az volt a jellemző, hogy az oltatlanok voltak többségben, most viszont már a beérkező betegek 2/3-a oltott!
Buda környéki háziorvos nyilatkozata szerint a praxisában 2 hét alatt 42 covid pozitív esetből 3-4 volt oltatlan, a többiek 2-3 oltással jelentkeztek az orvosnál.
A kormány ezek után azt hangoztatja, hogy az oltatlanok mások életét veszélyeztetik.

Egy szelsoseges part vezetosegi tagja szamodra hiteles rendben, nekem nem es a szakembereknek se.
NApi jelentest kell leadni mindne orszagnak vilagjarvany eseten, a lady mint ha ultizna cserebereli a szamokat poker arccal.
JObban jarsz ha Karinko Katalin kutatasait , sikereit olvasgatod mint a Duro asszonyet.
 
A kórház orvosa nyilatkozott.
Karikó a kutatásokról tud nyilatkozni, de arról, hogy adott kórházban mik a tények, valószínűleg a kórház pontosabb információval tud szolgálni, mint a kutató.
 
Gyakorlo orvos aki korhazba dolgozik a covidosokkal annak hozd ide a nyilatkozatatit ne ennek nonek akinek semmi koze az egeszsegugyhoz .
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,714
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére