Hírek Az LMP nem vette át a Gyurcsány-ellenes propagandát, nem támogatja ebben Márki-Zay Pétert

Ungár Péterrel és Kanász-Nagy Mátéval, az LMP vezető politikusaival, amelyben meglepően korrekt és higgadt módon beszéltek Gyurcsány Ferencről, akit Márki-Zay Péter arra kért meg, hogy ne kampányoljon. Ungár Péter azt mondta, “a magyar nép úgy döntött, hogy a DK a legnagyobb ellenzéki párt, és annak a tudatában döntöttek így, hogy tudták, hogy ki Gyurcsány Ferenc, és ő vezeti a pártot. Tudjuk, hogy ez a 10 millió politológus országa, de hagyjuk a vulgárpolitológuskodást. Gyurcsány Ferencre szükség van. Személyileg is.”


Már az is furcsa, hogy Magyarországon meglepetést okoz, hogy valaki így beszél, s nem áll be az Orbán által folytatott Gyurcsány-ellenes gyűlöletpropagandába, és ki mer állni a közellenséggé tett DK-elnök mellett, holott ez lenne nemcsak a normális, hanem uszítás esetén a minimálisan elvárható magatartás. Orbán propagandagépezete egy hazugságra épülő narratívával, szinte lincselést követelő hangnemben uszított a 2006-os zavargások évfordulóján Gyurcsány ellen, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje pedig ezzel az uszítással azonosult, így szerezte meg az elsőséget.


Az Amerikai Népszava Gyurcsány Ferenc és a DK legnagyobb kritikusa volt, amikor a párt legitimálta az Orbán-rendszert és a törvénytelen alaptörvényt azzal, hogy bement Orbán álparlamentjébe. Azt nem lehet mondani, hogy lapunk Gyurcsány Ferenc és a DK fenntartás nélküli híve, támogatója vagy kritikátlan kiszolgálója lenne. Az ellenzéki sajtó legélesebb hangú kritikáit mi fogalmaztuk meg vele és a DK-val szemben, amikor érzésünk szerint Gyurcsány Ferenc és pártja engedményeket tett az elvszerűség rovására. De egy ember aljas, fasiszta üldözését a legmélyebben elítéljük.


Márki-Zay Péter nem tud semmi olyat tenni, amivel megbocsátható lenne az, hogy a leváltandó fasiszta diktátor gyűlöletpropagandáját átvette, saját karrierje, előválasztási győzelme érdekében azt felhasználta. A bűnbakképzés náci technikájával és a goebbels-i propaganda stílusával előállított Gyurcsány-ellenes gyűlöletkampányt nem utasította el, hanem behozta a demokratikus ellenzékbe, legitimmé tette a demokratikus oldalon, miközben kereszténységről és szeretetről papolt. Márki-Zay ezzel örökre kiírta magát a demokraták közül, nevezze magát akárminek, ő fasiszta gazember.


Megbocsáthatatlan, hogy az orbáni gyűlölködést a vele szemben álló humanista demokratikus oldal részévé tette, az ellenzéki oldalt megosztotta és szembefordította önmagával. Az orbáni szellem a két világháború közötti antiszemita, fasiszta rendszer szellemisége. Ennek nincs helye demokraták között. Márki-Zay pedig megfertőzte ezzel a demokratikus oldalt, igazat adott az orbáni uszítás, a gyűlölet politikájának, s azt a demokratikus oldal legitim részévé tette. Ez elfogadhatatlan. Ki kellett volna zárni az előválasztásból, és az ellenzéki összefogás pártjainak tiltakozniuk kellett volna.


Megengedhetetlen demokraták között, hogy valaki úgy állítsa be magát, hogy csak ő lehet képes egyedül legyőzni a politikai ellenfelet, és aki őt nem támogatja, az hazaáruló. Márki-Zay ezt mondta, és ezt gondolta, mert aki nem ezt gondolja, az nem mondja ezt. Ez egy hazugság, mert Orbánt akkor fogják leváltani, ha az ország elsöprő többsége, szavazók milliói lázadnak fel ellene, s akkor egy háromlábú szamár is lehet a kijelölt ellenfele, akkor is elsöprik. Amíg ilyen többség és népakarat nincs, mert be tudja csapni az embereket, addig Jézus Krisztus is lehetne a jelölt, az sem győzne.


Nincs bocsánat, függetlenül attól, hogy kiről van szó. Ilyen aljasságnak jogállamot hirdető demokraták között nincs helye. Márki-Zay ezzel Orbán mellé állt. Mindezt csak azért, hogy elhitesse azt a hazugságot, hogy Orbánt csak ő tudja leváltani, és megszerezze az ellenzék miniszterelnök-jelölti posztját. Ez a hataloméhség és gátlástalanság mindent elmond róla. Márki-Zay nem demokrata. A demokratikus ellenzék legnagyobb pártjának elnökéről kijelentette, hogy vele nem lehet nyerni, miközben neki annyi támogatója sincs a DK nélkül, hogy hódmezővásárhelyi polgármester legyen.


Ezért üdítő ez a higgadt, értelmes, tárgyilagos hangnem, a józan ész hangja, amelyet az LMP két politikusa megütött. Ez egybecseng Donáth Anna, a Momentum elnökének hangvételével is, ami azt mutatja, hogy Márki-Zay-nak nincs helye ebben az ellenzékben. Idegen test, valójában Orbán Fideszéhez tartozik, és leginkább Orbán Fideszét szeretné megszerezni. Magát kereszténynek nevezi, ezért tudnia kell, mit jelent, hogy a juhok ismerik a pásztor hangját. Ez nem a jó pásztor hangja. Demokratikus szabad sajtóként mi a juhokat képviseljük, és tiltakozunk ellene. Ez a farkas hangja.


Ez elfogadhatatlan, Márki-Zay összes többi szövegével együtt. Egy gátlástalan fasiszta karrieristának tartjuk, attól a pillanattól kezdve, hogy egy demokratikus párt elnökének felesége ellen Orbán gyűlöletkampányát bevetette, s ezzel az ellenzék miniszterelnök-jelölti pozícióját elragadta saját magának. Mindent elmond róla, hogy győzelme után bejelentette, hogy leváltotta az ellenzéket. A szív bőségéből szól a száj, mondja a Biblia, ezzel bizonyságát adta, hogy mit akar: ő magát helyezte az ellenzék helyébe, megpuccsolta az ellenzéket. Ez történt.


Egy farkas becsapta a juhokat, akik farkast választottak a nyáj vezetésére. Amerikában élt, tudhatja, hogy ha valaki “bullyzik” másokat, még az iskolából is eltanácsolják. Ő pedig ezt tette. Fasiszta módszer a bűnbakképzés, ellenségkép kinevezése, és az ellene irányuló gyűlölet felkorbácsolása. Márki-Zay a gyurcsányozással ezt tette, s azóta is ezt folytatja. Ő egy senki, és kirekeszti az ellenzék legnagyobb pártjának elnökét a választási kampányból és a közéletből. Honnan veszi a jogot? Mindezt egy fasiszta diktátor gyűlöletpropagandájának átvételével. Egy volt miniszterelnököt.


Egy olyan ember teszi ezt, aki akkora hülyeségeket beszél, hogy a fal adja a másikat, aki szerint az elmúlt 30 év legjobb kormánya az első Orbán-kormány volt. Annak az ellenzéknek, amelynek ő lett a miniszterelnök-jelöltje, az első Orbán-kormány is az ellenfele volt, az első Orbán-kormánytól is irtózott, amely már akkor is fasiszta volt és korrupt. Ha neki az tetszett, akkor mondjon le az ellenzék vezetéséről, mert nem ezen az oldalon van a helye. Induljon el a Fideszben az elnöki posztért, ha arra a pártra vágyik. Vagy mérettesse meg magát előbb az új pártjával.


Majd ha az ellenzéki összefogás szavazói nélkül Márki-Zay Péterre és a Fideszből kiszuperált elvbarátaira (akik senkinek nem kellettek, még Orbánnak sem), többen szavaznak, mint Gyurcsányra, akkor járassa a száját, hogy Gyurcsány akadálya Orbán leváltásának. Megköszönheti, hogy Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára ilyen nagyvonalúan és türelmesen, az ország érdekeit szem előtt tartva viszonyul az aljasságához, mert ha ők azt mondják, hogy akkor kiveszik a DK-t Márki-Zay mögül, és győzze le a templomba járó zseni Orbánt nélkülük, mehetne vissza házalni Ohió-ba.


Mindenkinek joga van a közéletben szerepelni, amitől senki nem tilthatja el. Amit Márki-Zay követel, azt még Orbán sem engedte meg magának. Ha Orbán Viktor, aki megdöntötte az alkotmányos rendet, önkényesen eltörölte a jogállami alkotmányt, bevezetett egy fasiszta rendszert, aki egy felcsúti gázszerelő stróman nevén százmilliárdokat lopott el a köz vagyonából, akinek a családja egy tipikus maffiacsalád, lehet a magyar közélet legitim része, akivel szemben választáson veszik fel a küzdelmet, akkor Gyurcsány Ferenc is lehet, mert ő töredékét sem követte el annak, amit Orbán.


Aljas, nevetséges és primitív hazugság az is, hogy az elmúlt harminc év Orbán és Gyurcsány párharca lett volna, ahogy most sem az. A DK az ellenzék egyik pártja. Aki ezt állítja, az a riválisától akar megszabadulni, mert a DK a politikai karrierjének útjában áll. Annak a DK szavazói kellenek a pártjuk nélkül. El akar tüntetni mindenkit az útjából, mert ő akar lenni az új diktátor. Se nem jobb, se nem bal, hanem csak Márki-Zay. Aki meg akarja haladni a jobboldal és a baloldal ellentétét, az diktatúrát akar, az a centrális erőteret hirdeti.


Gyurcsány Ferenc követett el hibákat, miközben a pártja ellene dolgozott, és fel is dobta Orbánnak. Másik oldalról egy nagyképű koalíciós partner támadta, ahol csak tudta. Orbán puccskísérletet is végrehajtott ellene, és tíz éve semmit nem tesz, mint őt kriminalizálja, mert az egyetlen nagy formátumú politikusnak tartotta magával szemben, aki legyőzte. Majd a történészek mérleget vonnak a teljesítményéről. Nem angyal és nem ördög, de semmiképpen nem az, amit Orbán mond róla. Az is elfogadhatatlan, amikor azt mondják, hogy tudomásul kell venni a lejáratását. Nem kell.


Ha tetszik, ha nem, Gyurcsány ma már egy történelmi személyiség. Márki-Zay sem felkészültségben, sem tapasztalatban, sem teljesítményben, nyomába sem léphet. Akkora baromságokat, amiket ő beszél, Gyurcsány biztos nem mondana. De Gyurcsány Ferenc hátralépett. Dobrev Klára pedig talán még nála is felkészültebb, európai színvonalú politikus, államigazgatási tapasztalattal, Márki-Zay a táskáját nem hordhatná. Azzal együtt nyerte simán az első fordulót, hogy Gyurcsány Ferenc a férje. Márki-Zay pedig Orbán gyűlöletpropagandájával győzte le, mert ő visszafogott maradt.


Egy alázatos ember inkább tanácsokat kérne, kikérné a véleményüket. Márki-Zay a kereszténységével kampányol, de egy keresztény ember alázatos. Márki-Zay ezzel szemben trappol, hőzöng és csörtet, mint aki mindenkinél jobban tud mindent, akihez képest mindenki csak egy hülye. Miközben az ellenzék pártjainak minden megszólaló politikusához képest egy súlytalan, dilettáns senki. A legfeltűnőbb a szellemiség és a hangvétel közötti különbség. Az LMP-sek interjúját is jó elolvasni, az embernek az a véleménye, hogy ezek intelligens, kedves emberek.


Márki-Zay-ról ez nem jut eszünkbe. Róla az jut eszünkbe, hogy egy beképzelt akarnok, egy öntelt hólyag. Zengő érc és pengő cimbalom.


Mitől keresztény Márki-Zay, ha valakit üldöznek, nem áll az üldözött mellé? Az általa lenézett, megvetett, humanista, liberális demokraták, mint az LMP politikusai nem olyanok, mint ő. A gyűlölet hiányzik belőlük, ami a jó “keresztény” Márki-Zay-ban megvan. Az ellenzék kultúrájához az tartozik, hogy ha valakit aljas módon támadnak, akkor mellé állnak, megvédik attól, nem pedig átveszik és felhasználják a maguk hasznára. Ehhez kereszténynek sem kell lenni. De az ilyen keresztényekből éppen elég volt. Senkit nem érdekel, hogy keresztény, üsse meg a normális emberi szintet.


Érdeklődéssel várjuk, hogy a közös kampánycsapat mikor kezdi meg a működését, ha egyáltalán megkezdi, a mindenkinél okosabb Márki-Zay mennyire veti alá magát egy ilyen kampánystábnak. Megjósoljuk: semennyire.


Amerikai Nepszava

ungar-lmp.jpg
 
Visszatérhetünk????
Még sosem voltunk ott!
Előbb ugye megértetted mit akart mondani
arra adnál egy komoly választ aztán elviccelheted
Így olyan mint orbán dakota viccei és a "boldog karácsonyt" mellébeszélés
Mindent egysoros poénnal elütni nem lehet
De igen voltunk a XXI században talán 2010-ig
Onnan kezdődött a feudalizmusba visszalépés
És ne gazdasági viszonyokra gondolj
Gagamail is politikai felépítményre gondolt
"NEM lehet tagja az, aki nem gazsulál ennek a brancsnak, s a "kiválasztottjaiknak"."
Hűbéri felépítmény
A feudalizmus (vagy hűbéri rendszer, hűbériség) olyan társadalmi, jogi, gazdasági és politikai berendezkedés (függési rendszer), amely a hűbérurak, vazallusok és szolgák közötti kölcsönös magánjogi kapcsolatok rendszerére épül.
 
Utoljára módosítva:
Két különböző mondat de egyik nem cáfolja a másikat mert alma és körte.
Ugyan mi beteges lenne a Gyurcsány fóbiájában orbánnak?
Hisz reálisan tart tőle (ha reális nem lehet fóbia)
A hiszti kampány meg csupán kampány a választókban akar fóbiát erősíteni.
Válaszd már külön a médiát és orbán politikai gondolatait.
A hiszti szerintem nem csak a kampány része - Orbánnak komoly személyiségzavara van, ezt látni a viselkedésén.
Megalomán, skizoid.

Azt nem lehet kampánynak tekinteni, ha nyíltan uszít egy másik emberre, konkrétan gyűlöletkeltés, amit csinál.
1639839401525.png

Ez a legjellemzőbb.
Mi a gond Gyurcsánnyal? - kérdezem.
Max. a hazudottig jut a delikvens, s ha erre megkérdezem, mi a helyzet Orbánékkal, akkor az a válasz, hogy hááát, igen, ezek is ..., de Gyurcsány.

Ezt megfejelni egy szemét filmmel, ami Dobrev Klárát tünteti fel főbűnösként, s amit a Híradó úgy kommentál, hogy valós, hiteles, megtörtént, mindezt Orbán helyeslésével, akkor ez bizony átlépi a kampányt, jócskán!

Ez komoly gond!
 
A hiszti szerintem nem csak a kampány része - Orbánnak komoly személyiségzavara van, ezt látni a viselkedésén.
Megalomán, skizoid.
Ez megint kicsit alma és körte
Illetve ha jobban érted egyszerre fennálló de egymástól elkülönülő két dolog
azt állítod skizoid személyiség zavara van
Ez Gyurcsány nélkül is egy betegség.
Nem kapcsolódik egymáshoz
Hogy Gyurcsány-ellenes hiszit épít a kampányban
Az teljesen józan és racionális
Épp csak egyre kevésbé hat
Az hogy megalomán
Az megint nem függ Gyurcsánytól
Eleve már mikor nekiindult a politikának már akkor megalomán tünetei voltak
De ennek megint nincs köze egy jól csinált kampányhoz
Tessék szétválasztani a dolgokat
A politizálási népirányítási képességéhez egyik betegség tünethez sincs köze
Összes pszichiátriai jelenségeivel együtt egy jól lavírozó éles-eszű politikus
Épp csak ezek a jelenségek nem teszik alkalmassá államférfinak
Kihagytad a kompromisszum-képtelenségét
Legfőképp ez nem teszi alkalmassá államvezetőnek
 
És ne gazdasági viszonyokra gondolj
Gagamail is politikai felépítményre gondolt
"NEM lehet tagja az, aki nem gazsulál ennek a brancsnak, s a "kiválasztottjaiknak"."
Hűbéri felépítmény
Vidéken ez nem csak az elmúlt 10, hanem az elmúlt 30-40 évre jellemző volt. Mindig volt "brancs", és kiválasztottak is.
Sógor-koma-pereputty, ezt megelőzően még hozzájött a párttagság. Olyan, hogy valaki kizárólag az esze alapján tudott volna/tudna érvényesülni, csak a mesében. Vagy külföldön.
 
Ez megint kicsit alma és körte
Illetve ha jobban érted egyszerre fennálló de egymástól elkülönülő két dolog
azt állítod skizoid személyiség zavara van
Ez Gyurcsány nélkül is egy betegség.
Nem kapcsolódik egymáshoz
Hogy Gyurcsány-ellenes hiszit épít a kampányban
Az teljesen józan és racionális
Épp csak egyre kevésbé hat
Az hogy megalomán
Az megint nem függ Gyurcsánytól
Eleve már mikor nekiindult a politikának már akkor megalomán tünetei voltak
De ennek megint nincs köze egy jól csinált kampányhoz
Tessék szétválasztani a dolgokat
A politizálási népirányítási képességéhez egyik betegség tünethez sincs köze
Összes pszichiátriai jelenségeivel együtt egy jól lavírozó éles-eszű politikus
Épp csak ezek a jelenségek nem teszik alkalmassá államférfinak
Kihagytad a kompromisszum-képtelenségét
Legfőképp ez nem teszi alkalmassá államvezetőnek
A megalománia egyik vezető tünete, hogy mindig neki van igaza.

Nem baj, ha nem értünk ebben egyet - mert szerintem nem lehet elkülöníteni a gyurcsányozást - a konklúzió ugyanaz: alkalmatlan arra, hogy egy országot vezessen.
Legyen pártelnök, s imádják a hívei jobbról-balról-alulról-felülről-előről-hátulról, de nem erőszakolhatják meg az ország minimum másik felét, megspékelve a regnálásukat, még a jelenlegi jogrend szerint is, bűncselekményekkel.
 
zt megfejelni egy szemét filmmel, ami Dobrev Klárát tünteti fel főbűnösként, s amit a Híradó úgy kommentál, hogy valós, hiteles, megtörtént, mindezt Orbán helyeslésével, akkor ez bizony átlépi a kampányt, jócskán!
Ez ugyebár egy olyan jelenséget mutat be ami egy ideje az összes kampánystílust jellemzi
Én azt hittem ezt Orbán hozta be Magyarországra
De épp úgy elfogult voltam mit te vagy
a lejárató beszennyező negatív kampányt ithon Ron Werber
2002 ben az MSZP alkalmazásával került be
De már bőven túl lépte Habony Árpád féle Fidesz stílus
És ne feledkezzünk meg Finkelstein-ről 2008 óta tanácsadó a Fidesznél
az Ő módszere a szitokszóvá tétele az ellenfélről
Én sem bocsájtom meg a mocskoló stílusú kampányokat
De tévedsz ha ezt csak a Fideszhez kötöd
A média túlsúlya és féktelen gátlástalanságuk miatt tűnik határtalannak.
Hogy visszalépni ebben az 1989 körüli módszerekre már nem lehet könnyen
És inkább elfordít mindenkit (sokakat) a politikától.
Még a nézésétől is
 
A megalománia egyik vezető tünete, hogy mindig neki van igaza.
Nem ugyanazt értünk megalománián
Hitler és Amerika megalomániában szenved
Ceaușescu építkezései is megalomániások
De Sztáliné is
Ezek között mind diktátor hajlamú
És itt vágom ketté a diktátor megalomániás e?
Nem feltétlenül de gyakran
Kína megalomániás e?
Talán igen
De másképp is összefügg
Megalománia a gazdasági nagyság vagyis a hatalom és a gazdagság
Megjelentetési formája
a gazdag országok épületeiben megjelenik a monumentalitás a túl nagy bemutatása
Legmagasabbra legkülönösebbre való törekvés
A Fáraók megalomániája monumentalitása vajon diktátori volt-e?
A hatalom mutatni akarja magát és ünnepeltetni
A "hogy mindig neki van igaza."
Ez ellentmondást nem tűrő diktátori hajlam
Kompromisszumképtelenség
uralkodni vágyás
 
Utoljára módosítva:
Amerika megalomániában szenved

Ez a beszed van sulykolva evtizedek ota, es mar mindenki magaeva is tette.
Amerika nagy mindenben elsosorban mereteiben, demokracia megteremteseben, az egyen sikeres elorementeleben, gazdasagilag.
MEzokovesd meretu helysegben meg sem epitenek hatalmas stadiont, mint pl Felcsut.
NEm Amerikanak van megalomaniaja hanem az Orbannak. A korupcio a lopas buncselekmeny es szazeveket lehet kapni erte. A felsoroltak nem csak megalomaniasok hanem diktatorok is voltak.
New York city lakossaga tobb mint Mo-e. NEm hiszem hogy diktalasi pozicioba tud kerulni legfeljebb a legek konyvebe a legtobb stadion van , sajnos a legtobb halaleset is szamaranyosan .
Akikre buszkek lehetunk azok a tudosokra akik kiemelkedo teljesitmenyt ertek el a vilagba.
Sajnos ma is tobb tudos kenytelen kint elni mert otthon ellehetetlenitettek mukodeset.
roman a nemet diktarokok is belebuktak tenykedesukbe.
 
Vagyis itt nem sok mindenkit érdekel hogy mi lenne ha váltás lenne csak orbán menjen....
Szomorú
Ha nem tudnak minden választói rétegnek valamit ígérni akkor már inkább maradjon a régi.
Mert ha engem nem tudnak megszólítani akkor miért is szavazzak rájuk?
Csak?
Orbán menjen!!!
Öröm
Anyádnak apádnak tisztességes nyugdíj helyett ingyen sírhely.
És hogy ne érezd magad megszólíttatlanul, SZIA!
csak
 
Orbán menjen!!!
Öröm
Anyádnak apádnak tisztességes nyugdíj helyett ingyen sírhely.
És hogy ne érezd magad megszólíttatlanul, SZIA!
csak
Nos az ilyen hozzáállás miatt biztos nem fogják leváltani.
Vagy külföldön élsz vagy nem látod a sok elégedett embert.
Ne gyer azzal hogy kizsákmányolja az embereket . Jó ember figyelj már ide! Akik családosok és visszakapják az adójukat azok 1-2 millió forinttal lesznek gazdagabbak!! Fiataloknak nem kell adót fizetniük!! Nyugdíjt is emelik.
Mi az ami annyira hiányzik a számodra?
(ja én ezek közül egyiket sem kapom)
Az hogy mi a tisztességes nyugdíj...hm...megfoghatatlan megfogalmazás. Soha nincs annyi hogy ne legyen elég.
 
Nos az ilyen hozzáállás miatt biztos nem fogják leváltani.
Vagy külföldön élsz vagy nem látod a sok elégedett embert.
Ne gyer azzal hogy kizsákmányolja az embereket . Jó ember figyelj már ide! Akik családosok és visszakapják az adójukat azok 1-2 millió forinttal lesznek gazdagabbak!! Fiataloknak nem kell adót fizetniük!! Nyugdíjt is emelik.
Mi az ami annyira hiányzik a számodra?
(ja én ezek közül egyiket sem kapom)
Az hogy mi a tisztességes nyugdíj...hm...megfoghatatlan megfogalmazás. Soha nincs annyi hogy ne legyen elég.
Tehát a pénztárcádat félted.

Nem számít más, csak a pénz, a pénz, a pénz.
Megvettek kilóra, mint a disznótorost.

Nekem vannak utódaim.
Nemcsak a saját jelenem a tét.
 
Tehát a pénztárcádat félted.

Nem számít más, csak a pénz, a pénz, a pénz.
Megvettek kilóra, mint a disznótorost.

Nekem vannak utódaim.
Nemcsak a saját jelenem a tét.
Kérlek olvasd el amit írtam.
NEM azt írtam hogy én kapok....oda van írva.
A választókra írtam hogy ők majd valószínű az alapján döntenek.
Ja, igen fontos a pénz.
Elvekből nem lehet jóllakni.
 
Kérlek olvasd el amit írtam.
NEM azt írtam hogy én kapok....oda van írva.
A választókra írtam hogy ők majd valószínű az alapján döntenek.
Ja, igen fontos a pénz.
Elvekből nem lehet jóllakni.
Tehát mégis csak megvettek kilóra...vagy legalábbis arra számítasz, hogy megfognak.... most kaptak egy kis alamizsnát a nyugdíjasok, egy kicsit a gyerekesek, a 25 év alattiak, arra számítasz, hogy te is sorra kerülsz? Nem fogsz, ez most borítékolom. Ez csak 4 évente, kampány időszakban van, már észre vehetted volna...arról nem beszélve, hogy ez az osztogatás mind devizahitelből van, a sokszorosát fogjuk visszafizetni.
 
.vagy legalábbis arra számítasz, hogy megfognak....
Az elvtelent megvehetik alamizsnával vagy LMBTQ
szöveggel.Ami a műellenséget kreálja
A alábbi cikket egy óvodapedagógus írta:

Orbán Viktor ma reggel azt nyilatkozta a Kossuth Rádióban, hogy az óvodások itthon csakis azért nem kérnek nemátalakító műtétet karácsonyra, mert azt Magyarországon törvény tiltja.
Van egy olyan sanda gyanúm, hogy Miniszterelnök Úr még a jó életbe nem volt 2 percnél többet óvodában, következtetem ki ezt például abból, hogy fogalma nincs a pedagógusok emberfeletti munkájáról. Mert ha lenne, nem alázná meg őket ilyen szégyenletesen alacsony „fizetéssel.”
Én viszont óvodapedagógus létemre néhányszor tartózkodtam már ebben a közegben, szóval engedje már meg Miniszterelnök Úr, hogy adjak Önnek egy gyorstalpalót, hogy is néz ez ki a való életben.
Az Ön elképzelése, és az elképesztően bosszantó, mélysötét szintekig lemenő propaganda kommunikációja alapján ugyebár reggel 7-től este 5-ig bőrtangás, félmeztelen, szivárványos zászlókat lóbáló tömegek szokták ostromolni valamennyi magyarországi óvoda ajtaját, melyet vasból, külön ezen alkalmakra megformált kolosszális méretű szájgolyókkal próbálnak betörni. Teszik mindezt csakis azért, hogy a Süni, Méhecske, Nyuszi és Mackó csoport mindegyik tagjának az óvoda 5 órás bezárásáig át tudják adni a nemváltoztató műtéteket vállaló, számukra bevált orvosuk névjegykártyáját.
Tudom Miniszterelnök Úr, hogy Ön minden egyes nap abban a szellemben hajtja álomra a fejét, hogy országszerte minden óvodát megmentett. Most már nem csak az óvodásokat kizsigerelő Brüsszeltől, a kisgyerekeket evő migránsoktól, hanem az agresszív, zabolázatlan LMBTQ aktivistáktól is. Julcsika ugyanis Ön szerint azért tér ma is haza vérbeli Julcsikaként, mert Ön Magyarország miniszterelnöke.
Ki kell ábrándítsam Miniszterelnök Úr, és remélem, nem zaklatom ezzel fel teljesen az amúgy nem kevés kivetnivalót hagyó lelki világát, de az óvodákban az egyetlen egy dolog, ami minden nap folyik, az 20-25 gyermek okossá, becsületessé, kedvessé és csupaszívvé nevelése azért, hogy ne az olyan elnyomó, gyűlölködő, egysíkú gondolkodású, szemrebbenés nélkül emberek millióit kisemmiző személyek számát tarkítsák felnőttként, melybe Ön és a sleppje is beletartozik.
Tudja, hogy mi miatt nem gondolkodnak el az óvodás gyermekek egyetlen egy percig sem a nemátalakító műtéten?
Mert tudják, hogy ők úgy jók, ahogyan vannak.
Mert a gyerekek nem ítélkeznek, nem kegyetlenek, nem szívtelenek, és nem kirekesztőek. A gyerekek szíve a helyén van, és egy másodpercig sem feltételezik azt sem másról sem saját magukról, hogy ők ne úgy lennének tökéletesek, ahogy vannak, legyenek bármilyenek. Mert nekik nem számít a nemi identitás, a bőrszín, vagy bármi más.
Szerintük mindenki tökéletes és egyenlő, és ezért a mosolyukra mindenki érdemes a világon.
Látogasson el egy ilyen intézménybe,
töltsön el ott egy napot, és tanuljon ezektől az alig pár éves kicsi emberektől. Bőven lenne mit, Miniszterelnök Úr.
 
Tehát mégis csak megvettek kilóra...vagy legalábbis arra számítasz, hogy megfognak.... most kaptak egy kis alamizsnát a nyugdíjasok, egy kicsit a gyerekesek, a 25 év alattiak, arra számítasz, hogy te is sorra kerülsz? Nem fogsz, ez most borítékolom. Ez csak 4 évente, kampány időszakban van, már észre vehetted volna...arról nem beszélve, hogy ez az osztogatás mind devizahitelből van, a sokszorosát fogjuk visszafizetni.
Ajjaj...elég furcsa közegben élsz ha számodra nem fontosak az anyagiak.
Vagy szokatlan hogy valaki fel említi hogy a bevásárlást ellentételezni szokták.
Biztos sokan fogják az anyagi támogatást visszautasítani mert a fidesztől jön.......
Már vespanianus is megmondta hogy a pénznek nincs szaga. Amit adnak fogadd el ha ütnek fussál el.
Igenis arra várok hogy valamely párt olyan programot tegyen fel amiben én is megtalálom a célomat. Akkor majd elmondhatod hogy megvettek kilóra!!
Mert arra várok hogy megvegyenek!!
De, eddig semmi.....
 
elvtelenektől, pedig nincs jövője az országnak
Ez nem igaz. Közhelyeket puffogtatsz.
Mutass már elvtelen embereket?
Azért mert valaki jobban akar élni akkor az elvtelen....a karrierista szintén az.
Szakadj már el az ideológiáktól. Anyagiak szükségesek ahhoz is hogy a kedvenc pártod, mozgalmad életben tudjon maradni vagy már elég sok netes hírforrás.
Nézzük a mai ,agyr kormányt évtizedek óta hatalmon van vagyis van jövője akkor ha a te véleményedet követem az orbán kormány NEM elvtelen.
Íme a gondolatmeneted.
 
Ajjaj...elég furcsa közegben élsz ha számodra nem fontosak az anyagiak.
Vagy szokatlan hogy valaki fel említi hogy a bevásárlást ellentételezni szokták.
Biztos sokan fogják az anyagi támogatást visszautasítani mert a fidesztől jön.......
Már vespanianus is megmondta hogy a pénznek nincs szaga. Amit adnak fogadd el ha ütnek fussál el.
Igenis arra várok hogy valamely párt olyan programot tegyen fel amiben én is megtalálom a célomat. Akkor majd elmondhatod hogy megvettek kilóra!!
Mert arra várok hogy megvegyenek!!
De, eddig semmi.....
El vagy tévedve, ez nem anyagi támogatás, hanem annak a visszacsepegtetése, amit egy évtizede folyamatosan elvesz.... akkor miért is kellene térdre borulnom? És valóban, nem az anyagiak a legfintosabbak, mert amim van, azt kizárólag magamnak köszönhetem, nem arra vártam, hogy megvegyenek kilóra...és főleg nem egy párttól vártam, hogy megtaláljam a célomat.... nekem sokkal fontosabb, hogy ne lopjanak ilyen nagyüzemi módon a közösből, mert amit nem lopnak el, az máris itt marad nálad-nálam, mindenkinél, nem kell, hogy nagy kegyesen és nagy csinnadrattával vállveregetve visszaadják...és az is fontosabb, hogy ha külföldre megyek, emelt fővel tehessem, és ne kelljen letakarni a rendszámtáblán a H betűt.
 
Utoljára módosítva:
El vagy tévedve, ez nem anyagi támogatás, hanem annak a visszacsepegtetése, amit egy évtizede folyamatosan elvesz.... akkor miért is kellene térdre borulnom? És igen, nem fontosak az anyagiak, mert amim van, azt kizárólag magamnak köszönhetem, nem arra vártam, hogy megvegyenek kilóra...és főleg nem egy párttól vártam, hogy megtaláljam a célomat.... nekem sokkal fontosabb, hogy ha külföldre megyek, emelt fővel tehessem, és ne kelljen letakarni a rendszámtáblán a H betűt.
Ha nem várod akkor miért is nekem írod e sorokat?
Kit vesznek meg kilóra?
A gyerekeseket???
A nyugdíjasokat?
A 25 év alattiakat?
Ez elég sértő számukra.
Ha nem vársz semmit a pártoktól akkor legalább nem kell rész venned a választáson.
Nyugodtan utazgathatsz... ˝h˝ nélkül...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,538
Tagok
615,613
Legújabb tagunk
mmara4
Oldal tetejére