Hírek Ferenc pápa: Majdnem sátáni a családon belüli erőszak

A lezárások kezdete óta egyre gyakoribb a családon belüli erőszak, emiatt beszélt a pápa a katolikus egyház kommunikációjához képest meglepően kemény szavakkal.

„Majdnem sátáni” a nők ellen elkövetett családon belüli erőszak – mondta Ferenc pápa .

A pápa arról beszélt: „nagyon-nagyon magas” azoknak a nőknek a száma, akiket a saját otthonukban vernek vagy bántalmaznak.

Arra kérte a nőket, akik ilyen bántalmazást szenvednek el, ne érezzék azt, hogy elvesztették a méltóságukat.

A nyilatkozatról beszámoló BBC azt is hozzátette: a járvány és a lezárások kezdete óta sok helyen, így Olaszországban is egyre több a családon belüli erőszak.

Az olasz rendőrség novemberben tett közzé egy statisztikát, amely szerint naponta átlagosan 90 bejelentést kapnak nőktől erőszakról, ezek 62 százalékában a férj vagy valamelyik más családtag az elkövető.

papa1.jpg
 
Csak a napokban hozta nyilvánosságra a The Jerusalem Post, hogy Ferenc pápa szeptemberi budapesti és felvidéki útjának zárórendezvényén, a szlovák nemzeti kegyhelynek számító Sasváron szeptember 15-én tartott szabadtéri szentmisén azonosítottak és ártalmatlanítottak egy ellenséges drónfenyegetést – írja a The Jerusalem Post nyomán a Magyar Hang.
 
A lezárások kezdete óta egyre gyakoribb a családon belüli erőszak, emiatt beszélt a pápa a katolikus egyház kommunikációjához képest meglepően kemény szavakkal.

„Majdnem sátáni” a nők ellen elkövetett családon belüli erőszak – mondta Ferenc pápa .

A pápa arról beszélt: „nagyon-nagyon magas” azoknak a nőknek a száma, akiket a saját otthonukban vernek vagy bántalmaznak.

Arra kérte a nőket, akik ilyen bántalmazást szenvednek el, ne érezzék azt, hogy elvesztették a méltóságukat.

A nyilatkozatról beszámoló BBC azt is hozzátette: a járvány és a lezárások kezdete óta sok helyen, így Olaszországban is egyre több a családon belüli erőszak.

Az olasz rendőrség novemberben tett közzé egy statisztikát, amely szerint naponta átlagosan 90 bejelentést kapnak nőktől erőszakról, ezek 62 százalékában a férj vagy valamelyik más családtag az elkövető.

Csatolás megtekintése 1834083
*
Sajnos világszerte "dívik" a nők bántalmazása. Az ilyen férfinek született gonosz ember, tele van kishitűséggel, féltékenységgel, kisebb rendűséggel, sőt a másutt kapott kudarcait, a feleségén, szeretőjén, gyerekein veri le. A törvények nem kemények, itthon sem. Ha bíró lennék, úgy osztogatnám a 15-20 börtön éveket, hogy öröm volna látni. Természetesen dolgoztatnám a börtönben, s az ellátásért levonnék a bérből, sőt gyerekeknek is küldenék az ottani fizetéséből. A maradékból gazdálkodhat, már ami maradt. Még látogatásra sem engedném ki, bármennyire is a szép és jó oldalát mutatná. Ugyanezt tenném az állat kínzókkal. Nem ismerném a kegyelmet, egyik oldalon sem.
 
Ha ez ilyen egyszerű volna.
Nem mentegetek senkit sem, a férfiak általában az erőszak fizikai oldalát választják míg a nők a verbálisat. Hogy melyik volt előbb ok és okozat.?
Az a baj hogy az erőszak legvégét látjuk illetve tapasztaljuk hogy addig hány évig mérgezték magukat a társak azt nem lehet tudni egyszer kirobban és utána már csak ........marad a pokol.
Egy kapcsolathoz két ember kell akik valami miatt megváltoznak. S általában a férfi fizikai ereje dönt.
 
Nem mentegetek senkit sem, a férfiak általában az erőszak fizikai oldalát választják míg a nők a verbálisat. Hogy melyik volt előbb ok és okozat.?
Ehhez csak azt a tudományos vizsgálati megállapítást teszem hozzá
Miszerint a nők beszédközpontja képessége fejlettebb ez a verbális képesség
Amit régen lepcses feleselésnek neveztek, egy agresszivitáson túl. Magyarul
Agresszív mocskos-szájú
Ne ebből látszik a férfiak képtelensége a verbális veszekedésre.legalábbis eleve vesztes verbálisan
(Anatómia mint a test többi alapképessége)
Akkor hát mikor kerül elő az erőszak?
Ha megelégelte és úgy-érzi verik szájjal.
Hát teljesen gyakori esetté válhat ilyen párosításban.
Egyiknek fel kell adni önmagát.Visszavonulni (okos enged tartja a mondás)
Ezért kettőn áll az ügy
És fentebb lévő "dívik mostanában" mondatra mondom: Nem dívik és nem mostanában Ősidőktől
Az alábbi is igaz kb
Az a baj hogy az erőszak legvégét látjuk illetve tapasztaljuk hogy addig hány évig mérgezték magukat a társak azt nem lehet tudni egyszer kirobban és utána már csak ........marad a pokol.
Igen a legvége a pofon
Vagy erőszak,
de én olvastam olyat is hol a legvége gyilkosság és ebédre megfőzése a testnek volt
Ezt egy évekig tartó, nőt megalázás esete.
Ki a végére megölte és családi ünnepi ebédre feltálalta.
A cikk 1985-s volt az akkori NŐK lapjában
és talán Kazahsztáni történés

A lezárások kezdete óta egyre gyakoribb a családon belüli erőszak,
Ennek pedig simán a túl sokat együtt töltés az oka.
És semmi köze a családhoz.
Bármely közösségben növekszik az összezártsággal az erőszak
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,741
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére