Hírek AB: Nem alkotmányellenes, hogy Angliából nem, Erdélyből viszont lehet levélben szavazni

Az Alkotmánybíróság (AB) szerdai döntése kimondja, hogy nem ütközik az alaptörvénybe, hogy a választási törvény nem teszi lehetővé a magyarországi lakcímmel rendelkező, de a szavazás napján külföldön tartózkodók számára a levélben szavazást, ez ugyanis nem korlátozza a szavazáshoz való jogot.

Egy Angliában élő magánszemély azzal a kifogással fordult az AB-hez, hogy Magyarországtól több ezer, az ottani külképviselettől több mint száz kilométerre tartózkodik, így a szavazatának érvényes leadásához több tízezer forintot kellene utazásra költenie, míg egy vele összehasonlítható helyzetben levő, Magyarországon kívül tartózkodó, de magyarországi lakcím nélküli választópolgár – így több ezer határon túli magyar – ugyanezt megteheti levélben.

Az AB 8:5 arányban dobta vissza az indítványt, mely szerint ez a rend sérti többek között a diszkrimináció tilalmát, a jogegyenlőség alkotmányos alapelvét. Az Alkotmánybíróság indoklása szerint viszont

nincs hátrányos megkülönböztetés a két eljárásban, mert nem azonos csoportokról van szó.

Sőt, a magyarországi lakcímmel rendelkező szavazók esetében a többletteher még indokolt is, ugyanis nekik közvetlenebb és erősebb a kapcsolatuk az állammal, „tőlük elvárható, hogy szavazataikat személyesen, akár a külképviseleteken adják le”.

Az AB szerint azt sem ellenőrizhető, hogy a választópolgár valóban külföldön tartózkodik a szavazás napján, így következmények nélkül tehetne akár olyan hamis tartalmú nyilatkozatot, mely szerint a szavazás napján külföldön tartózkodik, ez pedig veszélyeztetné a szavazás tisztaságát.

A határozatot Czine Ágnes, Lévay Miklós, Pokol Béla, Stumpf István és Szalay Péter nem fogadta el, az AB elnöki posztjáról rövidesen távozó Lenkovics Barnabás sem külön-, sem párhuzamos véleményt nem fogalmazott meg.

szavazas.jpg
 
Már hogyne lennének egyenlő jogaik ... csak például a választással kapcsolatban a jogokat korlátozzák bizonyos kritériumok, mint az életkor vagy valamilyen büntetőeljárás, a választási törvény szabályozza.
Vajon erről miért az az absztrakt vicc jutt eszembe, hogy mi a különbség a krokodil között? (Aki esetleg nem tudná a választ: hosszabb, mint zöld.)
Az életkor, az esetleges közelettől bíróságilag eltiltás mindenkire vonatkozzik.
A külföldön élők viszont meg vannak különböztetve, hogy van-e magyar lakcímük vagy sem...
 
Az életkor, vagy a közélettől való eltíltás egy-egy kritérium, pontosan mint a lakcím. Például 50 éve a svájciaknál kritérium volt a kedves állampolgár neme és a hölgyek 1971 -ig nem szavazhattak.
 
Utoljára módosítva:
Egyenlő, de mégsem, mert akinek van magyar lakcíme, az nem csak listára szavazhat, hanem a lakókörzetében induló képviselő-jelöltekre is.
1640161721503.png

Visszautalva Orwellre: "..mi állatok mind egyenloek vagyunk, de van aki még a tobbinel is egyenlobb.."
A külföldön élők viszont meg vannak különböztetve, hogy van-e magyar lakcímük vagy sem...
(Különböztetve?)Az kevés még jobban meg kell
Annyira mint A Fidesz álláspontja volt 1993-ban
Ezt a problémát is Orbánék csinálták
Az ukrán nyugdíj szerződést nem,
( 1963. július 1-jén kelt „Együttműködés a szociális ellátás területén” )
csak a turizmusára segítettek rá
És nem szorgalmazták ők sem az egyezmény felmondását korlátozását ellenőrzését, miként élnek vissza vele
 
Utoljára módosítva:
Az életkor, vagy a közélettől való eltíltás egy-egy kritérium, pontosan mint a lakcím. Például 50 éve a svájciaknál kritérium volt a kedves állampolgár neme és a hölgyek 1971 -ig nem szavazhattak.
Egyrészt a XXI. században , másrészt az EU-ban élünk (legalábbis a magyar lakhellyel rendelkező megkülönböztetettek) és tudtommal az EU alapjogikartaja kimondja, hogy szabadon választhatunk lakhelyet.
Halkan jegyzem meg, hogy Svájc nem EU tag és pár éve meg az ENSZ-nek sem volt tagja (csak úgy 20 éve).
 
...
(Különböztetve?)Az kevés még jobban meg kell
Annyira mint A Fidesz álláspontja volt 1993-ban
Ezt a problémát is Orbánék csinálták
Az ukrán nyugdíj szerződést nem,
( 1963. július 1-jén kelt „Együttműködés a szociális ellátás területén” )
csak a turizmusára segítettek rá
És nem szorgalmazták ők sem az egyezmény felmondását korlátozását ellenőrzését, miként élnek vissza vele
Bajnai azt nyilatkozta, hogy az ő kormanyzasa alatt már előkészítették az egyezmeny felmondásat, Orban viszont 2 evente meghosszabbítja...
Egy apró érdekesseg:
Közeli ukran ismerósöm majd 40 éve el Magyarorszagon (több az itt igazolt munkaviszony, mint a kinti) es a nyugdijhoz közeledven hiába küldte be az akkori munkakönyve másolatat a nyugdíjfolyósitónak, azt irtak, hogy egyelóre nem tudjak beszamítani, mert a kijevi nyufignál nincs róla dokumentum.
Persze amilyen nagyeszűek, csak az asszonynevet irták meg Kijevbe, a leánykorit nem és az itteni adó-, TAJ meg személyi számmal kint ugyan mit tudnának kezdeni (merthogy ilyeneket mind kapott).
 
Egyrészt a XXI. században , másrészt az EU-ban élünk (legalábbis a magyar lakhellyel rendelkező megkülönböztetettek)
így van ezért vannak többletjogaik, szavazhatnak hogy ki legyen a polgármesterük, országos pártlistákra és egyéni választókerületben szavaznak míg aki nem lakik Magyarországon nem szvazhat például a polgármesterre ... a lényeg a választójog
és tudtommal az EU alapjogikartaja kimondja, hogy szabadon választhatunk lakhelyet.
Halkan jegyzem meg, hogy Svájc nem EU tag és pár éve meg az ENSZ-nek sem volt tagja (csak úgy 20 éve).
Igy van, aki csak teheti messzire elkerüli az EU -t, a tehetősebb európai országok természetesen nem EU tagok.
 
Igy van, aki csak teheti messzire elkerüli az EU -t, a tehetősebb európai országok természetesen nem EU tagok.
Szeretnél meglenni EU- nélkül, de nem tudsz.:D
Nem mondanám, hogy Hollandia, Belgium, Luxemburg stb. olyan sóher lenne.
"Aki csak teheti messzire elkerüli"- jóformán mindenki benne van és ovi még bővíteni is szeretné.
Ha esetleg nem lenne térképed, Te is a sötétkékek közé tartozol.

1.svg.png
 
Utoljára módosítva:
Ki tart vissza benneteket, hogy kérvényezzétek pl. a román állampolgárságot?
*
Eszembe sem jutott eddig. Fülig vagyok a magyar hivatalos dolgokkal, semmi nem klappol, mindig telefonálni kell, írni, piszkálni, hogy intézzék ezt vagy azt, s ha végre sikerül, vagy rosszul, vagy képtelenség kivárni.... Vannak tapasztalataim. Most ezek után, miért is akarnék én román állampolgár lenni? Kell-e, szükségem van-e nékem a hivatalok packázásaira, ráadásul semmi kötődésem nincs. No igen, ha arról beszélünk/írunk, nagyapám gyerek korában a Jugoszláv tengerparton nyaralt, mert ott volt házuk, tavasztól késő őszig... Pesten született és tőzsgyökeres pesti volt. De akkor még más szelek fújtak. Dédnagyanyám még az I. Világháború idején Szerbiából követte dédapámat Magyarországra, mert olyan szerelmes volt. Igaz, hogy ismerte, főzte a szerb ételeket, de az is igaz, hogy magyarnak, de szerbnek is tartotta magát.
 
Szavazás és választási körzetek és azok módosítása.
Ezekről olvasok itt tőletek. Eléggé félelmetes (számomra) a hasonlóság egy most olvasott hírről.
Ez az IRA és az általa szabadságharcnak nevezett de az angol kormány által terroristáknak hívott összeütközésekről szól.,
Csak egy idézet belőle...:
A protestáns brit többség megakadályozta, hogy az ír katolikus kisebbség az irányításba beleszóljon, az írek általában szegény szociális lakásokban éltek, a gyerekeik szegregált iskolákba jártak. A választó körzeteket úgy alakították ki, hogy az írek ne tudjanak a helyi parlamentbe bejutni. Olyan városokban, mint Belfast, vagy Derry a katolikusok gettókban éltek elszigetelten, munka nélkül, szegénységben.
A két vallási csoport számos alkalommal rontott egymásra. Lakónegyedek harcoltak egymás ellen.
(tudom eléggé megerőszakolt ez az analógiám de, ne legyen igazam)
 
és egyesek ezt szimplán asszimilációnak nevezik és örvendetes dolognak tartják, állítják milyesn hasznos a multikulti...csak nem értik a viccet az írek, a baszkok Spanyolországban, a magyarok az elcsatolt területeken, az oroszok Ukrajnában ....
 
Az asszimiláció és a multikulti az egy és ugyanaz?
Az asszimiláció során nem veszik el a kultúra, ? Míg a multi kultúrának meg nem az a sajátja hogy megmaradnak egyedinek is?
 
Az asszimiláció és a multikulti az egy és ugyanaz?
Az asszimiláció során nem veszik el a kultúra, ? Míg a multi kultúrának meg nem az a sajátja hogy megmaradnak egyedinek is?
Például Ernoe fórumtársunk szerint ugyanaz. Véleményem szerint a kisebbség eltüntetését, bedarálását jelenti.
Szerintem csak a hasonló kultúrák, egy bizonyos határon belül maradnak meg békésen egymás mellett. Nem véletlenül irritálja például a németországi bevándorlót a kereszt a bírósg falán, az asszimiláció jó példája a németországi müezzinek hívó szava (arrafelé az őslakosokat asszimilálják).
 
Érdekes amit írsz de, mi van akkor ha ez nem érdekli az ország polgárait?
Nekik nem számít hogy harang vagy műezzin....
Tudom ezt jelenti az asszimiláció.
Vagy.
Vagy.
Az inga túllendül és erőszakba torkollik az egész befogadó (asszimilációs) politika.
Merthogy beilleszkedésről nem lesz szó.....azok fognak a legjobban csalódni akik bármely oldalon is vannak (helyiek vagy bevándorlók) akik bíznak a megbékélésban hiszen a győztes oldal számukra is előírja hogy csatlakozz vagy távozz....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,732
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére