Hírek Rengeteg embernek segített csalással jogi diplomához jutni a Völner-ügy kulcsfigurája: Rogán Antal kabinetfőnöke is köztük van

Így megy ez a NER-ben.

Schadl György, a Völner-botrány kulcsfigurája többeknek segített jogi vizsgák megszerzésében, derült ki a 444 birtokába került nyomozati anyagból.

Mint arról mi is beszámoltunk, Völner Pált, az Igazságügyi Minisztérium korábbi államtitkárát, fideszes országgyűlési képviselőt decemberben hivatali vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsították meg.
A vád szerint Völner Pál alkalmanként 2-5 millió forintot kapott Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől azért, hogy a Schadl által támogatott személyeket nevezze ki végrehajtónak.

A 444 cikkéből kiderül, hogy Schadl Györgyöt is többen megkeresték, hogy segítsen a jogi diplomához szükséges vizsgák letételében. Schadl többek közt Rogán Antal kabinetfőnökének, Nagy Ádámnak is segített ilyen módon megszerezni a jogi diplomát.

A cikk telefonbeszélgetések leiratait közli.
Az egyik ilyenben Völner azért hívta Schadl Györgyöt, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogot hallgató rokonának kérjen segítséget.
Schadl megkérdezte, miből megy vizsgázni az illető, aztán közölte Völnerrel, hogy intézi is a telefont. Ezután felhívta a Pázmány polgári jogi karán oktató ismerősét, hogy felhívja a figyelmét a másnap vizsgázó Völner-rokonra, és arra kérte, hogy figyeljen rá oda.
Ezután Schadl visszahívta Völnert, és megnyugtatta, hogy
minden rendben lesz.
A 444 anyaga szerint több hasonló alkalom is volt, Shcadl pedig nemcsak Völner Pálnak segített ilyen módon.
Május 25-én Mészáros Pál Emillel, a Pécsi Tudományegyetem Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszékének tanársegédjével beszélt a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal kabinetfőnökéről, Nagy Ádámról.
A telefonbeszélgetés leirata szerint a tanársegéd gyakorlatilag megüzente Schadllal Rogán emberének, hogy sikerült a vizsgája.
A nyomozati anyag szerint azonban Nagy Ádám nem is volt jelen a vizsgán, még
a Neptun-rendszerben való feljelentkezést is Schadl intézhette neki.
“A tavaszi szemeszter végén Schadl a nyomozati iratok szerint további három tanulmányi akadály leküzdésében segített Rogán kabinetfőnökének”
— írja a lap.
A cikkben több telefonbeszélgetés leiratát is közlik, amelyekben Schadl különböző személyekkel egyeztetve nyújt “segítséget” a sikeres vizsgákhoz. Az egyik ilyen beszélgetésben egyenesen az online vizsgákon való csalás lehetőségeitől a vizsgadublőr alkalmazásáig egyeztet az egyik tanársegéddel.
Schadl György több végrehajtónak, és az ő rokonaiknak is segített ilyen módon
jogi végzettséget szerezni.
További részleteket az ügyről >>ITT<< találsz.

diploma.jpg
 
ennek ellenére újra gyerekekkel kampányol hétfői videójának tanúsága szerint. Orbán a videóban egy olyan acsalagi óvodába látogatott el, amit a Bajnai-kormány záratott be.
Orbán nem üres kézzel ment az oviba és ha már ajándékokat vitt, nem hazudtolta meg magát: vitt magával egy labdát, valamint egy felállítható kaput is. „Ha van gyerek, van jövő. Nincs gyerek, nincs jövő. Se a családnak, sem az országnak” – foglalta össze velősen Orbán véleményét, majd kezet fogott a gyerekekkel is. Azonban az óvónénire nagyobb hatással volt, mint a kicsikre: „már nem éltem hiába” – jegyezte meg,
Épp most láttam igazán visszataszító milyen mélyre süllyed a lényegtelen kirakati dolgok irányába Orbán és a kampámy stábja
Bár ugyanez a véleményem
Az itt lévőkről kik kampány céllal sorba hozzák azt kinek nincs meg az a végzettsége amit beírt
Ez is egy kirakati lényegtelen, kizárólag politikai célra használható szellentés ügyek sorozata a nagy dolgokhoz képest
Mit vakarásznak zsarolgatnak igazítgatnak állandóan?
Mind két szekértábor
Budapestnél is van volt fontosabb mint, a milyen szinten beszél angolul.
De lealjasító saját magára nézve,aki olyan, nem eget rengető üggyel/váddal jött elő Gyurcsány Ferenc pécsi tanárképzőn 1984-ben írt szakdolgozata hová lett volt/nem volt
Mesterkélt politikai petárda fuffogatás
A Bangóné, a Kósa a Momentumos ügye:
Nem éri el az Országos gazdasági,közbiztonsági, oktatási, egészség védelmi, ügyészségi,államigazgatási,és igati komoly ország fejlődési ügyeket!!
Komoly dolgok helyett, politikai kampány aljas trükkök és véleményezések vannak
Én röstellem: ide süllyesztették a közérdeklődést
Tisztára szappanoperás feltüzelődés célú
De van mély emberi lélek torzulási látlelete: Az óvó néni mint hívő szavazó
Az Ország állapotról!!
Állatorvosi ló:

Azonban az óvónénire nagyobb hatással volt, mint a kicsikre: „már nem éltem hiába” – jegyezte meg,
A csigacsoport ezzel el lett intézve látványosan
Tűzijátékot hiányolom
És nem tették nemzeti ünneppé.
Az óvoda követeljük, vegye fel a párt első titkára (elnöke) nevét) bár az már nyílt személyi kultusz lenne
 
Utoljára módosítva:
S közben dübörög a kampány:
Hiába kapott négy éve a Nemzeti Választási Bizottságtól pontosan ezért 345 ezer forintos bírságot Orbán Viktor, a miniszterelnök ennek ellenére újra gyerekekkel kampányol hétfői videójának tanúsága szerint. Orbán a videóban egy olyan acsalagi óvodába látogatott el, amit a Bajnai-kormány záratott be.
Orbán nem üres kézzel ment az oviba és ha már ajándékokat vitt, nem hazudtolta meg magát: vitt magával egy labdát, valamint egy felállítható kaput is. „Ha van gyerek, van jövő. Nincs gyerek, nincs jövő. Se a családnak, sem az országnak” – foglalta össze velősen Orbán véleményét, majd kezet fogott a gyerekekkel is. Azonban az óvónénire nagyobb hatással volt, mint a kicsikre: „már nem éltem hiába” – jegyezte meg, miután találkozott Orbánnal.
A Györ-Moson-Sopron megyei Acsalag 1990-ben lett önálló település.
Lakóinak a száma 1960 óta permanens csökkent, 935 föröl. 2019-ben csupán 474-lakosa volt a településnek.
A település 1997-ben kénytelenek volt megszüntetni az elemi iskola felső tagozatát.

A község polgármesterei korábban függetlenek voltak, illetve már 12 éve Fidesz-KDNP tagok.
Tehát az "óvoda ügy" az ö fennhatóságuk alá tartozott.

1643099021665.png


Undoritó és káros a jelenlegi kormánynak ez az embereket egymás ellen heccelő, gyűlölet szító politikája,
Ennek a kormánynak mennie kell mielött teljesen tönkreteszi az emberek lelkét.
 
A Györ-Moson-Sopron megyei Acsalag 1990-ben lett önálló település.
Lakóinak a száma 1960 óta permanens csökkent, 935 föröl. 2019-ben csupán 474-lakosa volt a településnek.
A település 1997-ben kénytelenek volt megszüntetni az elemi iskola felső tagozatát.

A község polgármesterei korábban függetlenek voltak, illetve már 12 éve Fidesz-KDNP tagok.
Tehát az "óvoda ügy" az ö fennhatóságuk alá tartozott.

Csatolás megtekintése 1841034

Undoritó és káros a jelenlegi kormánynak ez az embereket egymás ellen heccelő, gyűlölet szító politikája,
Ennek a kormánynak mennie kell mielött teljesen tönkreteszi az emberek lelkét.
És ha nem mennek??
Akkor mi lesz?
Vagy azzal nem is kell foglalkozni?
(van egy történet egy középkori uralkodóról aki a tanácsadóival megbeszélte hogy az ellenséges országba hogy fognak bevonulni, ekkor látta hogy az udvari bolondja nevet miért nevetsz? azért mert az szépen elterveztétek hogy mentek be de, hogy jöttök ki?? )
 
És ha nem mennek??
Akkor mi lesz?
Vagy azzal nem is kell foglalkozni?
(van egy történet egy középkori uralkodóról aki a tanácsadóival megbeszélte hogy az ellenséges országba hogy fognak bevonulni, ekkor látta hogy az udvari bolondja nevet miért nevetsz? azért mert az szépen elterveztétek hogy mentek be de, hogy jöttök ki?? )
Ha nem mennek, akkor a himnuszban levő strófa a "balsorsról" egy újabb fejezettel fog bővülni. :)

Ha egy kormány magát csak aljassággal, alantas érzelmek keltésével, hazugsággal, lopással, félrevezetéssel tudja hatalmon tartani akkor ez azt jelenti, hogy nem tud maga mögött egy többséget.
 
Ha nem mennek, akkor a himnuszban levő strófa a "balsorsról" egy újabb fejezettel fog bővülni. :)

Ha egy kormány magát csak aljassággal, alantas érzelmek keltésével, hazugsággal, lopással, félrevezetéssel tudja hatalmon tartani akkor ez azt jelenti, hogy nem tud maga mögött egy többséget.
Dehát a többség még mögötte van.
Amit te negatívumnak tartassz az úgy látszik hívó szó a kormányt támogatóknak.
 
Nem aggódok. Hiába jönnek ha nincs választó joguk akkor max. a szendvicseket oszthatják...
CSak hiszed :(
Megint olyan mergres vagyok hogy az mar nem igaz:(
Ezek az
ngo-nak nevezett sohivatalok annyi kárt csinaélnak hogy nem kozonseges...
jonnek a valasztasok, hat elk3ezdtek kijarni a ciganytelepekre is
nem lattunk ott egyet sem soha, most meg lebasznak hogy fideszberenc csicskak nem csaljak el az embereket mikor ok ...
ehhhhhhhh
evek ota dolgozunk ott
jojjon ernoe aztan csinaljon oktatast a ciganyokmnak én meg mar szarom le az egedszetz politikastol ,meg mkindenestol egyutt :(
 
CSak hiszed :(
Megint olyan mergres vagyok hogy az mar nem igaz:(
Ezek az
ngo-nak nevezett sohivatalok annyi kárt csinaélnak hogy nem kozonseges...
jonnek a valasztasok, hat elk3ezdtek kijarni a ciganytelepekre is
nem lattunk ott egyet sem soha, most meg lebasznak hogy fideszberenc csicskak nem csaljak el az embereket mikor ok ...
ehhhhhhhh
evek ota dolgozunk ott
jojjon ernoe aztan csinaljon oktatast a ciganyokmnak én meg mar szarom le az egedszetz politikastol ,meg mkindenestol egyutt :(
Igen értem ezek nyomulnak elég sok helyen. ideológiailag túlképzett jogokban napra kész emberkék.
gyakorlati munkában nullák elméletileg meg legyőzhetetlenek...
 
Igen értem ezek nyomulnak elég sok helyen. ideológiailag túlképzett jogokban napra kész emberkék.
gyakorlati munkában nullák elméletileg meg legyőzhetetlenek...
En csak irni -olvasni akarom megtanitani azokat az embereket.
Ott vagyunk minden kedden delelott, erre megjelenik ez a ket csaj és még ok vannak felhaborodva, merthogy a helyzetuket kell megertetni veluk, ra kell ébereszteni oket arra hogy, és egyebkent is ezek a fideszberencek....
ááááááááááááááááááááááááááááááááá
Dolgozni egy sem akar de pofazni azt tudnak
 
Szart fosért lehet cserélni. De érdemes?
Igen mert pártosságod mondja a két szót
És van nagy különbség a szégyenlősen korrumpálódott régebbiek között
És Völner jelképezte velejéig rothadt rendszer (NER)
között
Még ezt is művelte a jellemük:
A nyomozati iratok szerint Schadl György nemcsak kenőpénzt adottVölner Pál államtitkárnak és nemcsak egyetemi vizsgákat intézett el hozzá és politikusokhoz közel álló embereknek,
De kék villogót is használt autóján, hogy a buszsávokban is tudjon haladni.
Ez a kék villogó jogtalan használat, nem ügy a többihez képest
Ez a jellemüket a gátlástalanságukat mutatja

Érdemes, nagyon is kirúgni őket!!
Magát a NER rendszert bevezetőjével együtt
Az urambátyám összefonódást a velejéig korrupt rendszert
A mi kutyánk kölyke kommunista típusú továbbjutást
A kontra szelekciós rendszert
A hűbér esküért élhetőséget
Még a kádári rendszer se volt ennyire romlott
A Gyógyítás nem ráolvasással ment
Képtelen orvosi hozzáállással.
Nagykutyát játszó orvostudor elnökkel (a mindenhez értő mint a Kárpátok géniusza)
Hátfőnként észt osztó összevissza kapkodó, valamikor tehetséges oxfordi diáktól.(egy évig tanult az egyetemen )
Akit azóta töröltek a hírességek tiszteletbeli faláról
Mindez nem mindegy
És érdemes
 
Utoljára módosítva:
Dehát a többség még mögötte van.
Amit te negatívumnak tartassz az úgy látszik hívó szó a kormányt támogatóknak.
A matematika megbízható, a Fidesz soha nem kapta meg a választok 2/3-ának a voksát.
Az ország lakóinak még az 1/3-a sem szavazott a Fideszre.

Igen eredményesebbek voltak 2010 óta a választásokon mint a többi párt, ez kétségtelen.
2010-ben minden bizonnyal tiszteségesen nyertek, amit a nemzetközi pénzügyi válsággal
és az egyre militánsabb szélső jobboldallal, (gárdák, cigányok lelövöldözése) magyaráz.

2014-ben már csak trükkel, hazugsággal, félrevezetéssel, törvények testre szabásával tudtak nyerni.
A 44%-os vótum ellenére változatlan a parlamenti ülések 2/3-dát bitorolják. Ez nem tükrözi a népakaratot.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,336
Legújabb tagunk
Pántlik László
Oldal tetejére