Hírek Rengeteg embernek segített csalással jogi diplomához jutni a Völner-ügy kulcsfigurája: Rogán Antal kabinetfőnöke is köztük van

Így megy ez a NER-ben.

Schadl György, a Völner-botrány kulcsfigurája többeknek segített jogi vizsgák megszerzésében, derült ki a 444 birtokába került nyomozati anyagból.

Mint arról mi is beszámoltunk, Völner Pált, az Igazságügyi Minisztérium korábbi államtitkárát, fideszes országgyűlési képviselőt decemberben hivatali vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsították meg.
A vád szerint Völner Pál alkalmanként 2-5 millió forintot kapott Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől azért, hogy a Schadl által támogatott személyeket nevezze ki végrehajtónak.

A 444 cikkéből kiderül, hogy Schadl Györgyöt is többen megkeresték, hogy segítsen a jogi diplomához szükséges vizsgák letételében. Schadl többek közt Rogán Antal kabinetfőnökének, Nagy Ádámnak is segített ilyen módon megszerezni a jogi diplomát.

A cikk telefonbeszélgetések leiratait közli.
Az egyik ilyenben Völner azért hívta Schadl Györgyöt, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogot hallgató rokonának kérjen segítséget.
Schadl megkérdezte, miből megy vizsgázni az illető, aztán közölte Völnerrel, hogy intézi is a telefont. Ezután felhívta a Pázmány polgári jogi karán oktató ismerősét, hogy felhívja a figyelmét a másnap vizsgázó Völner-rokonra, és arra kérte, hogy figyeljen rá oda.
Ezután Schadl visszahívta Völnert, és megnyugtatta, hogy
minden rendben lesz.
A 444 anyaga szerint több hasonló alkalom is volt, Shcadl pedig nemcsak Völner Pálnak segített ilyen módon.
Május 25-én Mészáros Pál Emillel, a Pécsi Tudományegyetem Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszékének tanársegédjével beszélt a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal kabinetfőnökéről, Nagy Ádámról.
A telefonbeszélgetés leirata szerint a tanársegéd gyakorlatilag megüzente Schadllal Rogán emberének, hogy sikerült a vizsgája.
A nyomozati anyag szerint azonban Nagy Ádám nem is volt jelen a vizsgán, még
a Neptun-rendszerben való feljelentkezést is Schadl intézhette neki.
“A tavaszi szemeszter végén Schadl a nyomozati iratok szerint további három tanulmányi akadály leküzdésében segített Rogán kabinetfőnökének”
— írja a lap.
A cikkben több telefonbeszélgetés leiratát is közlik, amelyekben Schadl különböző személyekkel egyeztetve nyújt “segítséget” a sikeres vizsgákhoz. Az egyik ilyen beszélgetésben egyenesen az online vizsgákon való csalás lehetőségeitől a vizsgadublőr alkalmazásáig egyeztet az egyik tanársegéddel.
Schadl György több végrehajtónak, és az ő rokonaiknak is segített ilyen módon
jogi végzettséget szerezni.
További részleteket az ügyről >>ITT<< találsz.

diploma.jpg
 
Nem nem....én nem erre írtam hanem az állami híradásokra.
Az általad belinkelt portálnak milyen egyéb lehetőségei vannak?? Tv műsorok napi , heti sajtó?
Lehet, csak feltunt, hogy a kormanyoldalnak azert nem szokasa fogyatekosokkal peldalozni negativ ertelemben.
Mondhatnank, hogy elszolas, de vajon mi az elfogadas tagadasa ha nem ez?
 
Igen mert pártosságod mondja a két szót
És van nagy különbség a szégyenlősen korrumpálódott régebbiek között
És Völner jelképezte velejéig rothadt rendszer (NER)
között
Még ezt is művelte a jellemük:
A nyomozati iratok szerint Schadl György nemcsak kenőpénzt adottVölner Pál államtitkárnak és nemcsak egyetemi vizsgákat intézett el hozzá és politikusokhoz közel álló embereknek,
De kék villogót is használt autóján, hogy a buszsávokban is tudjon haladni.
Ez a kék villogó jogtalan használat, nem ügy a többihez képest
Ez a jellemüket a gátlástalanságukat mutatja

Érdemes, nagyon is kirúgni őket!!
Magát a NER rendszert bevezetőjével együtt
Az urambátyám összefonódást a velejéig korrupt rendszert
A mi kutyánk kölyke kommunista típusú továbbjutást
A kontra szelekciós rendszert
A hűbér esküért élhetőséget
Még a kádári rendszer se volt ennyire romlott
A Gyógyítás nem ráolvasással ment
Képtelen orvosi hozzáállással.
Nagykutyát játszó orvostudor elnökkel (a mindenhez értő mint a Kárpátok géniusza)
Hátfőnként észt osztó összevissza kapkodó, valamikor tehetséges oxfordi diáktól.(egy évig tanult az egyetemen )
Akit azóta töröltek a hírességek tiszteletbeli faláról
Asszem ladysla fogalmazta meg a legütősebben a herceggel meg a fehér lóval. De egyenlőre se herceg, se fehér ló, még a láthatáron sem.
 
Lehet, csak feltunt, hogy a kormanyoldalnak azert nem szokasa fogyatekosokkal peldalozni negativ ertelemben.
Mondhatnank, hogy elszolas, de vajon mi az elfogadas tagadasa ha nem ez?
Ennyire nem szoktam a kormányoldal nyilatkozatait figyelemmel kísérni és ráadásul ha ilyet kiejtettek volna szájukon a cenzura már el is tüntette volna a hírt.
Ráadásul nem vagyok ennyire piszi hogy zavarjon a fogyatékosozás.
 
CSak hiszed :(
Megint olyan mergres vagyok hogy az mar nem igaz:(
Ezek az
ngo-nak nevezett sohivatalok annyi kárt csinaélnak hogy nem kozonseges...
jonnek a valasztasok, hat elk3ezdtek kijarni a ciganytelepekre is
nem lattunk ott egyet sem soha, most meg lebasznak hogy fideszberenc csicskak nem csaljak el az embereket mikor ok ...
ehhhhhhhh
evek ota dolgozunk ott
jojjon ernoe aztan csinaljon oktatast a ciganyokmnak én meg mar szarom le az egedszetz politikastol ,meg mkindenestol egyutt :(
Ez nem igaz.

Ezek mind megbecsült munkát végző civilszervezetek, s csak néhány a sokból.
 
Utoljára módosítva:
Ezek mind megbecsült munkát végző civilszervezetek, s csak néhány a sokból.
Nekem is új volt hogy ennyi NGO-van
Non-profit jótékony célú szervezet.
Az emberek jobbak mint a kormány.
Köszönöm hogy próbáltad megmutatni Eddy56 nak
A magát latin tudással fitogtató, de nagyon előítéletes rövidlátóság és korlátok között létező alak(alak és árny)
ma leírta 50 szer fideszbérencezik

Miért is?
 
valoszinu az vagyok.
vagyis voltam maig, mert eleg volt!
innentol magamnak dolgozok, penzt keredsek inkabb es hagyom a francba azt a politikat, ahol a duma tobbet szamit mindennel!
 
valoszinu az vagyok.
vagyis voltam maig, mert eleg volt!
innentol magamnak dolgozok, penzt keredsek inkabb es hagyom a francba azt a politikat, ahol a duma tobbet szamit mindennel!
Nem számoltam de ezt is elmondtad már esküvel
És maradtál aki addig
Nem szabadulhatsz, a időnként álságosan költészet mögé bújó
politikai meneküléstől mikor nincs már szavad vagy igaz érved
És jöhet a latin idézet
Tiszta PC hűség
de nem bírja ha rámutatnak nem úgy van
Pont mint a cigánységból keletkezett ernői vitádnál
De megmutatták az NGO sem úgy van mint beléd verte a hazug orbáni NGO-zás
Ami épp úgy hazug mint a sorosozó, migránsozó
Kormánykommunikáció
Legalábbis nem szabad kiönteni a fürdővízzel a gyereket
Nem minden sorosozás és nem minden migráns naplopó
És nem minden cigány munkakerülő jövőtlen
És nem minden hajléktalan lesz saját tehetségtelenségéből hajléktalan
Ne nézd selejteknek embertársaidat
Nem csak az ér valamit és annyit amije van.
Már Lázár is szégyenli hogy ekkora arca volt.
 
Utoljára módosítva:
valoszinu az vagyok.
vagyis voltam maig, mert eleg volt!
innentol magamnak dolgozok, penzt keredsek inkabb es hagyom a francba azt a politikat, ahol a duma tobbet szamit mindennel!
Írj nevet, kivel van bajod, de ne általánosíts!
A civil szervezetek (mert magyarul beszéljünk) többsége hasznos és jó.
 
Írj nevet, kivel van bajod, de ne általánosíts!
A civil szervezetek (mert magyarul beszéljünk) többsége hasznos és jó.
Ezt 56 A civil szervezetekre írta
íme:
CSak hiszed :(
Megint olyan mergres vagyok hogy az mar nem igaz:(
Ezek az
ngo-nak nevezett sohivatalok annyi kárt csinaélnak hogy nem kozonseges...
jonnek a valasztasok, hat elk3ezdtek kijarni a ciganytelepekre is
nem lattunk ott egyet sem soha,
most meg lebasznak hogy fideszberenc csicskak
És szerintem igaza van ebben:

jönnek a választások, hat elk3ezdtek kijárni a cigánytelepekre is
nem láttunk ott egyet sem soha,
Ezekre a jogvédőkre én is haragszom
rosszabbak mint a Svejk a derék katonából a szenteskedő kirakati szívbarátok kik bort és elemózsiát vittek a "cse katona jó katona"
beszéddel a hercegi háztól
Egyszeri szívbarátok
Épp csak eddy sem viseli jobban a szívén az elesettek sorsát
Bár az nem világos miért mondja "annyi kárt csinálnak hogy nem közönséges"
Még sose fejtette ki
Én elmondom helyette tömören a megértő, de kritikus oldalról
Azért mert lovat adnak alájuk és nekik, ez, az, amaz jár szemléletet erősítik.
 
Utoljára módosítva:
CSak hiszed :(
Megint olyan mergres vagyok hogy az mar nem igaz:(
Ezek az
ngo-nak nevezett sohivatalok annyi kárt csinaélnak hogy nem kozonseges...
jonnek a valasztasok, hat elk3ezdtek kijarni a ciganytelepekre is
nem lattunk ott egyet sem soha, most meg lebasznak hogy fideszberenc csicskak nem csaljak el az embereket mikor ok ...
ehhhhhhhh
evek ota dolgozunk ott
jojjon ernoe aztan csinaljon oktatast a ciganyokmnak én meg mar szarom le az egedszetz politikastol ,meg mkindenestol egyutt :(
Remelem nem ilyen tarsalgasra tanitod a roma diakokat? Nincs kizarva hogy teged es a roma programot a NGO finanszeroza.
ELeg sok penz tunt mar el a roma felzarkoztatasra az eredmeny siralmas, es nem biztos hogy a romak a hibasak, hogy csak dumalnak.
Az se lesz baj ha csak beszelgetni fognak veluk es felvilagositsak oket ,hogy nem kell eladniuk magukat egy zsak krumliert a fidesznyikoknak.
Sajnalom de jo hogy elmennek , es megnezik milyen oktatas is van imar hosszu evek alatt ami semmit nem javit a helyzeten.
Ha egyaltalan tanar feleseg vagy akkor megszomorubb a helyzet, mert minden segitsegnek orulni kene hamar te nem birsz a feladattal megbirkozni.
Ezek szerint megnezheti magat az a roma aki nem a fidesznyikok dumajanak ul fel.
A romakrol egy rossz szot nem kell mondanod,mert lehet elcsenek egy tyukot, a fidesznyikok meg milliardokat lopnak csalnak korumpalodnak. Oket kene tisztesegre megtanitanod.
 
Ennyire nem szoktam a kormányoldal nyilatkozatait figyelemmel kísérni és ráadásul ha ilyet kiejtettek volna szájukon a cenzura már el is tüntette volna a hírt.
Ráadásul nem vagyok ennyire piszi hogy zavarjon a fogyatékosozás.
És az nem is volt fogyatékosozás igazából
A rá adott felháborodást egy mű felháborodásnak tartom
Ott abban az esetben kevés eszű, tájékozatlant jelentett
Lehülyézte a fineszhívőket MZP
a többi műbalhé.
 
Nem számoltam de ezt is elmondtad már esküvel
És maradtál aki addig
Nem szabadulhatsz, a időnként álságosan költészet mögé bújó
politikai meneküléstől mikor nincs már szavad vagy igaz érved
És jöhet a latin idézet
Tiszta PC hűség
de nem bírja ha rámutatnak nem úgy van
Pont mint a cigánységból keletkezett ernői vitádnál
De megmutatták az NGO sem úgy van mint beléd verte a hazug orbáni NGO-zás
Ami épp úgy hazug mint a sorosozó, migránsozó
Kormánykommunikáció
Legalábbis nem szabad kiönteni a fürdővízzel a gyereket
Nem minden sorosozás és nem minden migráns naplopó
És nem minden cigány munkakerülő jövőtlen
És nem minden hajléktalan lesz saját tehetségtelenségéből hajléktalan
Ne nézd selejteknek embertársaidat
Nem csak az ér valamit és annyit amije van.
Már Lázár is szégyenli hogy ekkora arca volt.
Lázár szégyell bármit is?
Kizárt!
 
És az nem is volt fogyatékosozás igazából
A rá adott felháborodást egy mű felháborodásnak tartom
Ott abban az esetben kevés eszű, tájékozatlant jelentett
Lehülyézte a fineszhívőket MZP
a többi műbalhé.
Itt is csak azt tudom írni: kommunikációs szakembereket kell mellétenni, tanítsák. Nem szégyen az, s akkor nem fog ilyen hibát elkövetni.

A "fogyatékos" szó önmagában bántó, degradáló. Régen
azt is használták "hülye". Volt "Hülyék tan- és nevelőintézete".
1643218331141.png

Ha azt mondta volna, hogy hülyék, mindenki érti.
Az eltérő fejlődésű, sérült emberekkel foglalkozó szervezeteknek ezt nem kellett volna megjáratni - fölösleges.
Egyértelmű, hogy a jelző mit akart jelenteni.

Ettől eltekintve nem szerencsés.
Jöjjenek a kommunikátorok, Márki-Zay pedig tanuljon.

DE! Ez törpe gond Orbánék tolvajlása mellett, az ország jogrendjének kisajátítása mellett, az ellenvélemények elnyomása, az ezek ellen uszítás, a gyülőletkeltés mellett.

Nehogy szem elől tévesszük, ki árt ennek az országnak!!!
 
Ezt 56 A civil szervezetekre írta
íme:

És szerintem igaza van ebben:

jönnek a választások, hat elk3ezdtek kijárni a cigánytelepekre is
nem láttunk ott egyet sem soha,
Ezekre a jogvédőkre én is haragszom
rosszabbak mint a Svejk a derék katonából a szenteskedő kirakati szívbarátok kik bort és elemózsiát vittek a "cse katona jó katona"
beszéddel a hercegi háztól
Egyszeri szívbarátok
Épp csak eddy sem viseli jobban a szívén az elesettek sorsát
Bár az nem világos miért mondja "annyi kárt csinálnak hogy nem közönséges"
Még sose fejtette ki
Én elmondom helyette tömören a megértő, de kritikus oldalról
Azért mert lovat adnak alájuk és nekik, ez, az, amaz jár szemléletet erősítik.
Le kell írni, melyik szervezet munkatársai "kezdtek most kijárni" a cigánytelepre.
A BAGÁZS, amit elsőként idéztem, folyamatosan dolgozik.

Annyira uncsi az, hogy mindenkit összemosnak mindenkivel.
Tessék neveket írni, s hulljon a férgese!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,657
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére