Hírek Nem engedték vizet inni, milliárdokra pereli a légitársaságot

Egy 68 éves amerikai nő 10 millió dolláros, átszámítva több mint hárommilliárd forintos kártérítést követel a Southwest Airlines légitársaságtól, miután leszállították egy járatról, amiért levette a maszkját, hogy igyon-írja az Insider.

Nincs kivétel​

Medora Clai Reading a New York-i kerületi bíróságon perelte be a légitársaságot. A periratból kiderült, hogy a nő légzési és vércukor problémákkal, szívbetegséggel, valamint klausztrofóbiával küzd. Állítása szerint előre jelezte egészségügyi állapotát a társaság munkatársának, mikor megvette a Washington D.C-ből a floridai Palm Beach-re tartó (kb. 2,5 óra) járatra a jegyét. A dolgozó az információ birtokában direkt az utastér elejére foglalt jegyet a nőnek. Úgy tűnt, miden rendben van, a becsekkolásnál azonban már gondok merültek fel.

Közvetlenül a beszállás előtt ismét jelezte, hogy le kell majd vennie a maszkot a repülőút során, hogy igyon és bevegye gyógyszereit. A Southwest alkalmazottjai figyelmeztették, hogy nem veheti le a maszkját, illetve közölték, hogy nem érdekli őket a nő egészségügyi állapota-olvasható a keresetben. A nő a „dorgálás” ellenére felszállt a gépre.

„Minket ez nem érdekel”​

Az indulásra várva Reading kért egy üveg vizet az egyik légiutaskísérőtől. A nő elmondása szerint elővette egészségügyi mentesítési igazolását, hogy bizonyítsa, valóban szüksége van a gyógyszereire, illetve folyamatosan hidratálnia kell magát. A légiutaskísérő erre közölte, őket nem érdekli, hogy milyen problémái vannak, az arcát pedig folyamatosan el kell takarnia az út során.
Reading végül levette a maszkját, hogy igyon. Erre a légiutaskísérő kiabálni kezdett vele, majd mikor a nő ismét megpróbálta elmagyarázni, hogy szüksége van a vízre, újra ráordított, hogy ne jártassa a száját, ha nem visel maszkot. A 68 éves asszonyt végül leszállították. A periratban kifejtette, hogy miközben könnyes szemekkel elhagyta a repülőt, összefutott a pilótával, aki gúnyosan kinevette. A mimikáját tökéletesen meg tudta figyelni, ugyanis a pilótán nem volt maszk.

Az már csak hab a tortán, hogy jogosult lett volna a repjegy teljes árának visszatérítésére, de az összeget a mai napig sem kapta meg.
Végül pert indított a vállalat ellen, 10 millió dolláros kártérítést követel.
Miután leszállították, néhány rendőr a segítségére sietett, akik megjegyezték, hogy mostanában túl gyakran történnek hasonló esetek, többnyire a Southwest utasaival.

A Szövetségi Légiközlekedési Hivatal tájékoztatása szerint a légitársaságok dolgozói 2021-ben 5981 szabályszegő utast jelentettek, ebből 4290 esetben a maszkviseléssel kapcsolatos szabályok miatt kellett intézkedni.

1643008278138.png
 
Nem volt egy nyomi szivószáll sem a gépen. AZ ilyen a szabály a szabály mögé elbujó emberkék miatt is van egyre több embernek tele a putonya egyes dolgokkal. Olyan piszok nehéz lett volna mondani, hogy repülés közben nem veheti le a maszkot, de szivószálat betolva alá ihat.
 
9 alkalommal repült a lányom az elmúlt 1 hónap során, egyetlen légitársaságnál sem volt ilyen szabály, étkezés idejére le szabad venni a maszkot.
 
Csatolás megtekintése 1840766
*
Ez egy embertelen eljárás. Jómagam is beperelném - kegyetlenül! - a légitársaságt. Vannak gyógyszerek, melyeket időre kell bevenni, micsoda dolog ez? Mindent megértek, sőt toleráns is vagyok, egészen addig, amíg az egyén egészségét, életét az nem veszélyezteti. Nem hiszem el, hogy addig, amíg a vízzel teli üveget, poharat a szájához emeli, s a gyógyszeréhez szükséges vízet magához vegye, addig "öntse" magából a virusokat. Azért mindennek határa van, az emberségnek is, sőt a toleranciának is, no meg a megértésnek is. Ez már a hisztin is túl van.
 
Majd minden legitarsasagnal es ahova utazik csak beoltva lehet menni, sok helyen 3. ill vagy teszt vagy a 4 oltas is kell.
Nem hiszem hogy sok fertozes van a gepen mikor ennyire ellenorzik az utasokat, biztos senkinek semmi baja nem lesz ha valaki vizet iszik leveszi a maszkot. MI van a kajaval amit felszolgalnak vacsora reggeli az hogy eszik ennel a cegnel?
 
A többi cégnél egy zacskó csipsszel a kezedben maszk nélkül is átrepülheted akár az óceánt is, nem fognak szólni érte, mert evés-ivás idejére le szabad venni a maszkot.
 
Majd minden legitarsasagnal es ahova utazik csak beoltva lehet menni, sok helyen 3. ill vagy teszt vagy a 4 oltas is kell.
Nem hiszem hogy sok fertozes van a gepen mikor ennyire ellenorzik az utasokat, biztos senkinek semmi baja nem lesz ha valaki vizet iszik leveszi a maszkot. MI van a kajaval amit felszolgalnak vacsora reggeli az hogy eszik ennel a cegnel?
Nem adnak kaját meg vizet. Ezzel is spórolva .
 
Nem volt egy nyomi szivószáll sem a gépen. AZ ilyen a szabály a szabály mögé elbujó emberkék miatt is van egyre több embernek tele a putonya egyes dolgokkal. Olyan piszok nehéz lett volna mondani, hogy repülés közben nem veheti le a maszkot, de szivószálat betolva alá ihat.
Nem, mert a szívószál használata tiltott, káros az óceánok élővilágára, és mivel viszonylag keveset használtunk belőle, így a szerényebb haszonkulccsal lehetett értékesíteni is.
A covid gyorstesztek, FFP2-es maszkok, gumikesztyű, cipővédő sokkal nagyobb mennyiségben fogy, így a nyereség is nagyobb, valamint a halak is szívesebben fogyasztják.
 
Nem adnak kaját meg vizet. Ezzel is spórolva .
az europai olcsojanos fapadosain
a tengerentuli gepek utjain minimum ketszeri KOTELEZO etkeztetes van
az elitebb utaztatok felorankenti kinalast is fontosnak itelik
az amerikai un. fapadosan IS van snack es ital kinalas
az europai fortelmeken elen a Wizzar -ral a zero utaskenyelem a mervado
remelem kiselejtezik mar ezt a semmitero szutyok tarsasagot
 
Sajnos nem lesz kiselejtezés. Egyik svájci gazdasági újság szerint a Wizzairnak nagyon jó esélyei vannak, a növekedéshez. Főleg Kelet-Európában.

Sok nemzeti légitársaság bizonyos járatokon már a Business osztály beszüntetésén gondolkodik.

Még a járvány előtt a Wizzair igazgatója agresszívan rátámadt a Zürichi repülőtér vezetőségére, mert nem kap olcsó landolási engedélyt.
Idáig a fülük botját se mozgatták a zürichiek.

Gondolom nem volt szükségük visszahagyott utasokra és csomagokra.
 
Utoljára módosítva:

valamit magara ado legikikoto be sem engedi a wizzairt
Eszak amerikaba egyszer tehette a gepet az is a jarvany elejen emergency mentesre
a mocsok tarsasagnak NEM adnak landolasi platformot
a svajciak biztonsagi rendszere nem is tudja elfogadni
az olyan minimalista gep landolast mint a wizzardok
ezt konkretan tudom mert a gyerkocom irta a teljes zürichi repteri protokolt
es az O iranyitasaval is uzemeltek be
 
Bp-Luton-Bp 20ezer forint alatt volt a Wizzairnál, ennél olcsóbban tényleg csak gyalog lehet megtenni a távot. Az meg ugye nem 2 óra, szóval én sem sok esélyt látok rá, hogy érdektelenség miatt megszüntessék.
Maga az utazás nem is volt problémás, 2 órát azért még kibírok evés-ivás nélkül.
Amiben teljesen eltért a korábban megszokottól, az a lutoni reptér tranzitja volt, ami inkább emlékeztetett Mary Carson pajtájára mint egy reptéri tranzit váróteremre.
 
London -Bp jarata alig egy honapja 14 Canadai dollar volt ami 3570 Ft
mire a vegere ertem a foglalasnak es elfogadta a fizetesemet 104 canadai dollar azaz 26520 Ft lett
ami a kezdo ar 7 es felszerese ergo 750% plussz
az ut minosegerol meg annyit hogy elvitt A pontbol B-be
 
Ott dolgozik most is?
Keresgéltem volna a hírekben, de semmit nem találtam hogy mi volt 10-én este a Zürich-Bp járattal.
NEM csak megirta a repter biztonsagi protocoljat
majd 3 hetig az iranyitasaval beuzemeltek erre csak felkertek a svajciak

miert minek kellett vooona lennie
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,699
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére