Hírek Tíz év börtönt kapott Bróker Marcsi

Másfél milliárd forint erejéig kártérítés megfizetésére is kötelezték, bár a tényleges kárösszeg a vádiratban szereplő 12 milliárd forintnál is nagyobb lehet.
A Szolnoki Törvényszék sikkasztás és csalás bűntettében bűnösnek mondta ki D. S. N. Máriát, 10 év börtönre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől.


Marcsiként elhíresült nő emellett 5,4 millió forintos pénzbüntetést is kapott, legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után kerülhet szabadlábra az elsőfokú ítélet alapján. A cikk szerint vádlottat a sértettek felé összesen körülbelül 1,5 milliárd forint erejéig kártérítés megfizetésére is kötelezték. Az ítélethirdetésen sem a vádlott, sem a sértettek nem voltak jelen.

A beszámoló szerint az ítélethirdetésen a bíró részletezte, melyik sértettnek hány millió forint kártérítést kell fizetnie a vádlottnak, majd hosszan sorolta, milyen vagyontárgyakat foglaltak le a Kun-Mediátor cégtől és az asszonytól.
A Kun-Mediátor Kft. egykori vezetője ellen 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat. A vádirat szerint a Kun-Mediátor papíron utazási irodát üzemeltetett, valójában tiltott betétgyűjtést folytatott, azonban miközben az ügyfelek azt hihették, hogy betétekbe, értékpapírokba kerül a pénzük, ez nem történt meg.

A tényleges kárösszeg a vádiratban szereplő 12 milliárd forintnál is nagyobb lehet, mert sokan nem jelentkeztek károsultként.
Volt olyan sértett, aki egymilliárd forintot meghaladó összeggel károsodott, de sokan voltak olyanok is, akik több tíz millió forintot veszítettek a vádlottal kötött „üzleti befektetés” miatt.
Az asszony – cége nevében – 1999 nyarától 2015 tavaszáig az átlagosnál jóval kedvezőbb haszonnal kínált kecsegtető befektetési lehetőséget főként a Karcagon és környékén élőknek. Tette mindezt úgy, hogy a Kun-Mediátornak nem volt engedélye ilyen tevékenységre.

A befolyt pénzt saját és családja költségeire fordította, illetve – a jó üzletmenet látszatának fenntartásáért – az érintettek egy részének kifizetésére használta fel. Bróker Marcsi 2015 tavaszán eltűnt Magyarországról, végül mintegy másfél évvel később a közép-amerikai Belize-ben fogták el.
Az asszonyt 2016. december közepén letartóztatták. 2019-ben, mivel a letartóztatás időtartama elérte a törvényi maximumot, az ügyben első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék elrendelte a terhelt bűnügyi felügyeletét, a mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával, 2021-ben pedig meghosszabbították az intézkedést.


1643441091683.png
 
Tíz év az átlátható de, a kártérítési összegek azok már nem.
Ennyi erővel lehetett volna nagyobb összeg is azt behajtani és kifizetni hosszú idő és lehet hogy lehetetlen is.
 
Szeretem ezeket az embereket. lenyulnak egy csomó pénzt, aminek csak a töredéke kerül elő, leül szerintem ebben az esetben 5-7 évet, aztán majd előkerül a pénz egy része és él mint Marci hevesen. Akinek meg oda lett minden :(
 
Másfél milliárd forint erejéig kártérítés megfizetésére is kötelezték, bár a tényleges kárösszeg a vádiratban szereplő 12 milliárd forintnál is nagyobb lehet.
10 év börtönre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől.

+ 5,4 millió forintos pénzbüntetést is kapott,
a sértettek felé összesen körülbelül 1,5 milliárd forint erejéig kártérítés megfizetésére is kötelezték.

legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után kerülhet szabadlábra
12 milliard minusz 1.5 milliard = 10.5 milliard minusz 5.4 milliard = 5.1 milliard ez megmaradt
szabadulhat 6 ev utan ami 72 honap
5.1milliard 5 100 000 000 : 72= 708 000 000 azaz 708 millio
tehat havi 708 millioert ucsorog a bortonben
haaaat ennyiert akarki elucsorogne ott 6 evet
 
12 milliard minusz 1.5 milliard = 10.5 milliard minusz 5.4 milliard = 5.1 milliard ez megmaradt
szabadulhat 6 ev utan ami 72 honap
5.1milliard 5 100 000 000 : 72= 708 000 000 azaz 708 millio
tehat havi 708 millioert ucsorog a bortonben
haaaat ennyiert akarki elucsorogne ott 6 evet
Ennek talán több esze volt, mint Tribuszernénak
 
igen túl lő a célon néhány jogszabály vagy rendelkezés
A mérlegelést is engedhetné
Most attól függetlenül mennyit csalt
Itt vannak egy bírósági teremben
akkora vastaglánccal rögzítik mintha életveszélyes gyilkos lenne.
Ez a szememben megalázás és elrettentés ami nem neki szól hanem a hatalomtól felénk.
Túlzás és galád.
 
Igen ez üzenet.
a fenyegetés az már terror egy bizonyos szinten túl
Nevezhető embertelennek is(elrettentés sok féle középkori módszer van)
A karóba húzás a kaloda is elmúlt az is üzenet volt
Lényegében megértetted: üzenet, de nagyon hibás
Mert barbár.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,712
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére