Hírek Márki-Zay a külföldön élő magyaroknak: Jöjjenek haza, szavazzanak itthon április 3-án

Márki-Zay Pétert kapcsolta Berlinből az ATV Egyenes Beszéd című műsora kedd este. A német fővárosból jelentkező ellenzéki politikus az ukrán helyzettel kapcsolatban elmondta, hogy határozottabb kiállást vár Orbán Viktortól, és hozzátette: hogyha a „NATO úgy dönt, hogy fegyverekkel kell támogatni Ukrajnát”, akkor egy általa vezetett kormány így fog eljárni.

Németországi látogatásával kapcsolatban azt mondta Márki-Zay, hogy biztosították „a német kormányt és a német ipart is közvetett módon arról, hogy mindannyian jobban fognak járni, ha tolvajok helyett tisztességes emberek kormányozzák majd Magyarországot, akik nem Putyint, hanem az Európai Uniót és a NATO-t tekintik legfőbb szövetségesüknek.”

A külföldön élő magyarok szavazásával kapcsolatban elmondta: az, hogy „az Orbán-kormány diszkriminált, és évekig nem adta meg azt a levélben szavazási jogot, mint mondjunk a Kárpát-medencében élő magyarságnak, az minden egészséges gondolkodású, tisztességes hazafit felháborít. Az a célunk, hogy Orbán kormányának leváltása után azonos szavazati joggal lássuk el a nyugaton élő magyarokat is, ne érje őket diszkrimináció. Addig is arra kérjük, a nyugaton élő magyarokat, hogy minél nagyobb számban valóban térjenek haza, akár telekocsi szervezésével, amire szintén volt már kezdeményezés, akár chartergép szervezésével.”

Ezen a félmilliónál is több emberen igenis múlhat a következő kormány sorsa
-tette hozzá.

Márki-Zay szerint Berlinben és Londonban a kormány ellehetetlenítette azt, hogy mindenki biztonságosan és kulturált körülmények közt szavazhasson. „Aki tervezi a hazalátogatást ebben az időszakban, az időzítse április 3-ára. Tudjanak abba együttműködni, hogy a telekocsi rendszerbe, hogyha valakinek pénze nem lenne, akkor azt más, jótékony módon fogadja be az autójába, és hozza haza.”

Végül újra hangsúlyozta:

Jöjjenek haza, ha lehet, itthon adják le a szavazatokat.

Iványi Gáborék NAV ellenőrzésével kapcsolatban azt mondta: „Engem is felháborít az, hogy a hajléktalanokat, a legelesettebb embereket támogató szervezetet 30 fegyveres NAV-ellenőr zaklat a tartozásai miatt”. Ezzel szemben Márki-Zay szerint „olyan bűnözők, gyanúsítottak, vagy vádlottak”, mint Simonka, vagy Völner „szabadon járkálnak, sőt, szavaznak a Parlamentben.”

Nagy Gergely Miklós

1645611214788.png
 
A beszéd után lehetett kérdezni, sokan éltek vele és praktikus jövőről szól kérdéseket adtak fel.
Állítólag van egy aktiv magyar kommune Münchenbe, egyszer voltam velük tüntetni.
A családom nem beszél magyarul, a város messze van, ugy hogy csak akkor megyek magyarok közé ha muszáj.
Most ugy éreztem muszáj volt.
 
Utoljára módosítva:
A beszéd után lehetett kérdezni, sokan éltek vele és praktikus jövőről szól kérdéseket adtak fel.
Állítólag van egy aktiv magyar kommune Münchenbe, egyszer voltam velük tüntetni.
A családom nem beszél magyarul, a város messze van, ugy hogy csak akkor megyek magyarok közé ha muszáj.
Most ugy éreztem muszáj.
Sajnálom is, hogy nem tudtam ott lenni, de éppen délutános voltam.
 
remelem addigra folnyilik mindenki szeme es legordul a halyog rola es vegre
tisztan lat hogy kit akarna beultetni mo vezeto szekebe
Biztos, hogy van magyar politikus az ellenzékben aki az izélésednek, vagy az enyémnek jobban megfelelne de
most egy különleges helyzetben van az ország.

A kérdés az, hogy ki tud a leg jobban 6 különböző pártot összefogni, hogy leváltsák Orbánt.
Ugy néz ki, hogy MZP erre alkalmas és egyre jobban csinálja. A széthúzásnak most nincs helye.

MZP-t lehet kritizálni, ez igazolja, hogy a pártok nem olvadtak össze és nem is szükséges.
Egy demokratikus kormányra van szükség, amelyik gyorsan visszaállítja a jogállamiságot.
Ha Orbán nyer akkor kivezeti az országot az EU-ból és Brüsszel helyett Moszkva lesz.
 
Biztos, hogy van magyar politikus az ellenzékben aki az izélésednek, vagy az enyémnek jobban megfelelne de
most egy különleges helyzetben van az ország.
Ezzel egyetértek! Ha ő az az ember, aki nem mélyíti az ellentéteket, hanem össze tudja fogni a magyarságot, akkor legyen ő!
A gödör aljáról már csak egy út van, de az FÖLFELÉ vezet! :)
 
Ezzel egyetértek! Ha ő az az ember, aki nem mélyíti az ellentéteket, hanem össze tudja fogni a magyarságot, akkor legyen ő!
A gödör aljáról már csak egy út van, de az FÖLFELÉ vezet! :)
MZP nem akar 16 éven keresztül miniszterelnök lenni, olyan sem akinek a családja 4 év alatt milliárdos lesz.

azok is egytol egyig candy citizenek voltak es 95% - a erdelyi ( megneztem a listat )
mennyire meglepo a sokadik valasztas eredmenye hogy a tobbi elcsatolt teruletrol valok
valahogy mindig tavol maradnak
csak az erdelyi erez kesztetest az anyaorszag belugyebe valo belepofazasba
1f1ed_1f1fa.png
Állampolgársági eskütétel mindig kiemelkedő esemény és felemelő érzés a főkonzulátus életében is. 33 honfitársunk tett ünnepélyes esküt a főkonzulátuson és gazdagodott a magyar nemzet. Gratulálunk, Isten hozta Önöket!
1f1ed_1f1fa.png
1f91d.png
1f1ed_1f1fa.png
1f44f.png

EGGGGEN ezek itt a valasztasok elotti olcsojanosok kollotttek orban szavazoknak
honfitarsai a gorcsnek
 
Több figyelemreméltó gondolatot mondott MZP a müncheni tartózkodása alatt.

Egy felszólaló - az egészségügyi szektorból, orvos-nö, vagy hasonló - azt szerette volna tudni, hogy
mennyi jövedelemmel számolhat egy rendszerváltás után ha haza menne?
(Elnézést ha nem jól adnám vissza, a kérdezők vagy halkan beszéltek a mikrofonba, vagy a hangerő nem volt kellő ahol ültem)

A válasz nem szó szerint de tartalmilag igy hangzott, hogy:
- a privát praxissal rendelkező orvosok többsége már most jól keres Magyarországon ...
- azt nem tudom megígérni, hogy mennyit fog valaki keresni, de azt igen, hogy az esélyeket egyenlővé fogjuk tenni.
- Ha egy polgármester 4 év alatt dús gazdaggá válik azt meg kell vizsgálni

Ez a válasz mutatja, hogy egy realisztikusan gondolkodó politikus MZP
Mert a kérdező is arra utalt, hogy már próbálkozott Mo.-on letelepedni de ugy látta protekció nélkül nem megy semmi
Mindenki akinek jól megy bele van ékelve a Fidesz hálózatba, a maffia tartja fenn öket.

Nekem is ez a tapasztalatom.
Mig a Kádár rendszerben a poziciót látva csak sejtette az ember, hogy valaki párttag, ma ez mindenki a homlokán hordja.
A papok koronás címerrel, kokárdával a miseruhán (stola, sutane, surplice) verbuválnak a Fidesznek
Aki nem közismert kormány-párti annak semmi esélye egy pályázatot megnyerni
Gondolom a protekcionizmusra nem kell példákat mondani, aki ott él az tudja mi van
 
Nem jogerősen elveszítette a Márki-Zay Péter által indított sajtópereket a közmédia és a 888.hu, mivel azt állították, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt „leépítené” vidéken az egészségügyi ellátórendszert, pedig éppen ennek ellenkezőjéről beszélt.
(persze még jogerősen bukhatja...)
De, ez azt jelenti hogy még ilyen bírói , ügyészi nyomással sem sikerül a hazugságot a szőnyeg alá seperni. (mert van )
Csak valamiért ez az embereket (majdnem azt írtam hogy a vidéki embereket) nem nagyon érdekli. Valamiért jobban szeretnek a kormány mellé állni.
 
Most kell a pereket folytatni mert a választás után "eső után köpönyeg"

A sok hazugság amit az ellenzéki összefogás szájába ad a kormánypárt választási csalás!! Különösen azért mert a közmédiákban terjeszti ezt a kormány és az ellenzéknek nincs lehetősége a hazugságokat ott dementálni.

Minden hazugságra rögtön reagálni kell, ugy a magyar bíróságon mint a választási megfigyelőknél előre jelenteni kell.
 
De, hidd el az embereket NEM érdekli a hazugság csak ismételgetik folyamatosan. (már említettem a migráns kifejezést) de, van más is úgy adják elő nekem a pedofil illetve gyermek nem váltó műtétek elleni reklámokat mintha dokumentum filmet láttak volna.
Sajna nem tudok ilyenkor reagálni mert ilyenek nem láttam. De, azt harsogják hogy az óvodásokat is átoperálhatnak más neművé.....hogy ezt honnan jön??
Márki-Zay meg ...arról meg csak rosszat mondanak nem is hajlandók más megérteni. Községekről beszélek ahol piacokon illetve falu bálokon váltok szót emberekkel.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,699
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére