Hírek Tapasztalt kanadai diplomata vezeti a választásokat megfigyelő EBESZ-missziót

Jillian Stirk kormánytagként a stratégiai politikáért, globális kérdésekért és az európai ügyekért volt felelős.

A kanadai Jillian Stirk volt nagykövet és miniszterhelyettes-helyettes lesz a magyarországi választásokat megfigyelő Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) misszió vezetője.

Mint lapunk elsőként beszámolt róla, a misszió csütörtökön kezdi meg a működését. A választási megfigyelők első csoportja a jövő héten érkezik hazánkba. Jillian Stirk kormánytagként a stratégiai politikáért, globális kérdésekért és az európai ügyekért volt felelős. Pályafutása során számos témával foglalkozott, többek között biztonsággal, béketámogató műveletekkel, emberi jogokkal és demokráciával.

2020-ban ő vezette az EBESZ-hez tartozó Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) választási megfigyelő misszióit Szlovákiában és Grúziában. 2014 óta a Simon Fraser Egyetem Párbeszéd Központjának a munkatársa. Számos nonprofit szervezet igazgatósági tagja volt az oktatás és a kutatás területén.

1645706970791.png
 
Az ellenzék örül a kormány meg értetlenkedik.
De milyen értelme lesz?
Megismeri a méltán hires magyar konyhát. Márha máshol is az a szokás mint a szülőfalumban, ahol a választási bizottság meg a megfigyelők összedobnak egy kis pénzt, a hölgyek ebből bevásárolnak és van töltött káposzta meg hasonlók a bizottsági tagoknak meg a megfigyelőknek :)
 
Nálunk mlegszendvics volt....
 
Az ellenzék örül a kormány meg értetlenkedik.
De milyen értelme lesz?
Fordítsuk a szendvicsről komolyabbra?
Hát nem épp azért van az EBESZ hogy a biztonságra ügyeljen?
fő funkciói: a korai előrejelzés, a konfliktusmegelőzés,
A legátfogóbb európai biztonsági szervezet, 57 résztvevő + 11 partnerállammal.
10 alapelv (dekalóg): szuverenitás, emberi jogok, viták békés rendezése.
Az orosz befolyás olyan nagy már Orbán alatt.
Van egy, amúgy is létező konfliktus Ukrajnában(határszomszéd)
Hát még ínkább indokolt odafigyelni mindenre, még a választások zavartalanságára is
Ha már olyan nagy játékkel is vádolták az oroszt mint az amerikai választásokba való számítógépes beavatkozás.

-----------------
Jillian Stirk kormánytagként a stratégiai politikáért, globális kérdésekért és az európai ügyekért volt felelős. Pályafutása során számos témával foglalkozott, többek között biztonsággal, béketámogató műveletekkel, emberi jogokkal és demokráciával.

Én nem kételkedek kompetenciájában
 
Utoljára módosítva:
választási bizottság meg a megfigyelők összedobnak egy kis pénzt, a hölgyek ebből bevásárolnak

A hölgyek és az etetés régi lekenyerezés
De van Bernard Shaw ki többet ért

A kilencvenéves Shaw hatvan esztendős politikai tapasztalatainak végső összefoglalása ez a könyv, amelynek azt a címet is adhatta volna, hogy "A demokratikus kormányzás ábécéje". Alapgondolata nagyjában úgy fejezhető ki, hogy a kapitalizmust teszi felelőssé a két világháborúért, de kíméletlen őszinteséggel mutat reá a szocializmus, a szakszervezet, a választójog és a parlamentárizmus hibáira. Igen magasrendű követelményekkel lép fel az államvezető egyéniségével szemben, akiknek elégtelen tudásában látja nagyon sok baj és hiba kútforrásait.Rendkívüli éleslátással, maró, sokszor kegyetlen gúnnyal veszi tollhegyre a társadalmi élet minden jelenségét. De nemcsak bírál, hanem a legtöbbször megmutatja az üdvösséghez vezető utat is.
ec0463063fb55dcb650278669947460b_big.jpg

Korrupció, pártrendszer, bankok, pénzpiac, törvényhozás, demokrácia, zsarnokság, háború, nevelés, vallás... Bernard Shaw könyve a modern demokráciák és diktatúrák működésének minden fontosabb területére elkalauzolja az olvasót. Feltárja e társadalmak jellegzetességeit: jót és rosszat egyaránt. Mindezt fergeteges stílusban, lenyűgöző anekdotákkal, káprázatos okfejtésekkel, szellemes megállapításokkal tarkítva. A Politikai ábécé segít abban, hogy átlássuk és megértsük környezetünket, a társadalom életét és helyünket a társadalomban. A Nobel-díjas szerző könyve minden gondolkodó ember számára alapmű.
 
Köszi, ezt még nem olvastam, ha tudom, majd beszerzem.
 
Köszi, ezt még nem olvastam, ha tudom, majd beszerzem.
Igyekezz mert én is onnan tudom hogy valaki itt kérte az ebookban
1000 Ft ért megveszted (kapható) bedigitalizálod
és közreadod.(mindezt én nem tudom)
Így az illetőnek is meglesz neked helyet se foglal.
Közreadva más is olvashatja.
A megvett könyv árát én meg elküldöm.
Nagyon ráfér a magyar olvasókra a demokráciáról szóló bármilyen bölcselet és tapasztalat.
 
A választási kampány meg dübörög....
Tállai Andrásé...
1646811023455.png

Volt itt hegedülés is nőnap alkalmából...
1646811067066.png

Nincs baj ezt sugallja a kép.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,650
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére