Hírek Zelenszkij: Arra ne számítson senki, hogy Ukrajna beletörődik abba, hogy tartósan "ütközőzóna" lesz a Nyugat és Oroszország között

Szinte menthetetlenül törékennyé vált a nemzetközi biztonsági rendszer, ezért Ukrajnának új garanciákra van szüksége a világ vezető hatalmaitól biztonsága megőrzéséhez - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).

Az ukrán elnök az ország keleti részét sújtó katonai feszültségről szólva elmondta, hogy nagy a háború kockázata, de még nagyobb lenne, ha reagálnának a térségben tevékenykedő erők provokációira. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna "jó kezekben van", és megvédi magát, a lakosság pedig "nem pánikol".

Mint mondta, nem tudja, mi Vlagyimir Putyin orosz elnök célja, éppen ezért szeretne találkozni vele. Az biztos, hogy Ukrajna katonai konfliktus helyett diplomáciai megoldást és biztonsági garanciákat kíván. Erről az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai, valamint az Európai Unió, Németország és Törökország részvételével kell csúcstalálkozót tartani minél hamarabb, bárhol - tette hozzá.

Ez az új megállapodás sürgetően szükséges, mert a globális biztonsági rendszer vészesen törékeny, szabályai nem működnek, és az a veszély fenyeget, hogy a nemzetközi közösség megfeledkezik a 20. században elkövetett hibákról - fejtette ki az ukrán államfő.

Volodimir Zelenszkij egyben támogatást kért országa nyugati partnereitől, kiemelve, hogy a fegyverszállítmányok nem "adományok" Ukrajnának, hanem hozzájárulás az európai és a nemzetközi biztonsághoz.
Azzal kapcsolatban, hogy Németország nem hajlandó fegyverekkel segíteni az ukrán hadsereget, Zelenszkij köszönetet mondott azoknak az országoknak, amelyek "szavakkal, gesztusokkal és tettekkel is támogatták Ukrajnát", és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egyes országok nem mutatnak egyértelmű elkötelezettséget országa védelme mellett.

Kiemelte, hogy az ukrán NATO-tagság kérdésének kezelését sem tartja megfelelőnek. Mint mondta, az ukránok "őszinte válaszokat" várnak nyugati partnereiktől arra, hogy hazájuk elnyerheti-e a tagságot a szövetségben. "Ha nem mindenki akar ott látni minket, akkor mondják meg" - jelentette ki. Arra viszont ne számítson senki - folytatta -, hogy Ukrajna beletörődik abba, hogy tartósan "ütközőzóna" lesz a Nyugat és Oroszország között.

MTI

1645303195384.png
 
gyűlölködés.. érdekes szó.
A következők csak stilisztikai elmélkedés.
Lassan már ez is olyan lesz. mint amit magyarosságon bármire kialakítottak bélyegnek!!
Aki nem tetszik, arra mondják gyűlölködik.
Aki ami, nem tetszik arra mondják hazaáruló.stb
Valamint ott fröcsög stb.. szó.
De mindezek nem más szavak, mint a többi ember ki más véleményen van, annak megbélyegzése.
Érdekes, hogy ezt kulturált emberek is átveszik.
Valamint önmagukat liberálisnak mondók is az szerint bélyegzik a más gondolaton levőket, hogy nem az ő véleménye.
Ezek a leegyszerűsítő krimianalizálások.
Csökkentik a közösségi élet szabadságát.
És laposítják beszédünket kiüresítenek szavakat.
De valójában ide tartozik még a politikai közbeszéd silányulása.
A más párton lévőkre aggatott szavak.
Nem jó ha libernyákoznak.
Nem jó ha komcsiznak mindent mi nem tetszik.
Nem jó ha fidesznyikoznak olyat mi nem tetszik.
Akinek feljebb nem sikerült amaz:

Bár szerintem ennek most nincs köze, ahhoz hogy Putyin gépezetét ráküldte Ukrajnára .Nem pogrom folyik hanem birodalom növelés és határok biztosítása.
@Aleppo tárgyilagos elemzése se lépett túl a történelmi ismereteinek közlésével semmit
 
Utoljára módosítva:
Ilyen tárgyilagos értékelést még nem olvastam, nem láttam, mint az alábbi Partizán műsorban
Feledy Botond külpolitikai szakértőtől:
Engem elsőre Az Iványi Gábor által elmondott dolgok bénítottak meg.
Mert nem tudtam mi történik a történelmi egyházzá elismertetés folyamán
 
A két helyzet nagyon hasonló, s azóta már Koszovót le is szakították Szerbiáról. Senki, Amerika vagy a NATO sem hangoztatta, hogy meg kell őrizni Szerbia területi egységét, mint most Ukrajna esetében.
Az oroszok most odaütöttek ennek a rasszista ukrán rezsimnek, aki minden etnikumát elnyomja (hozzáteszem nem éppen a legjobbkor). Ugyanezt tette Amerika jó húsz évvel ezelőtt Szerbiával. Most akkor az jogos volt, Putyin meg maga az új Hitler?!? Tényleg az ukránokat kell siratni??? Nem azért, mert nyalták Amerika s@ggét?
Jártas vagy, elismerés
 
Utoljára módosítva:
Nem szeretem Putyint, az oroszokért se vagyok oda,
de érdemes megnézni az ukrán elnök mit tett az elmúlt napokban!
- hadgyakorlat közben: nem félünk Oroszországtól!
- hadgyakorlat végén: legyőzzük Putyint
- támadás hajnalán: legyőzzük Putyint
- pár órával később: próbálja belezsarolni Európát és a világot a III. világháborúba
- megint pár óra múlva, mikor a világ és Európa nem akar beavatkozni: hason csúszva könyörög Putyinnak, hogy tárgyaljanak, nyitott mindenre, a NATO csatlakozást is elengedi, amire azt a választ kapja, hogy leülnek vele és felcsillan a remény
- egy utolsó próbát tesz, hogy végleg belezsarolja a világot a háborúba, és azt nyilatkozza, őt valószínűleg ma látják utoljára élve
- majd pár óra múlva kicsit megcsibészelik Washingtonból: nem tesszük le a fegyvert, legyőzzük Putyint
- pénz és fegyver érkezik Ukrajnába, a határhoz pedig NATO katonák
felszólítja az ukrán civil lakosságot, hogy kezdjenek el harcolni az orosz hadsereggel. Gyújtogassanak!
Magyarul, a civil lakosságot erőszakkal belekeveri!

Közben kiderül, hogy a történet eleje óta háborús híreket hamisítottak. Például a 13 hős, aki szembeszállt az oroszokkal és az életük árán védték a rájuk bízott szigetet, akiket hősé is nyilvánított, élnek és virulnak, megadták magukat.
De hát mit is tehetett volna, Igaz? Például lemond!
Az elvakult ide vagy oda szurkolók kedvéért:
Nem védem az oroszokat! Putyin épp olyan álszent, mint a nyugati hatalmak vezetői!
De itt és most az ukrán elnökről van szó,
aki a hatalma megtartása érdekében civileket küld háborúba, és, aki minden erejével azon munkálkodik, hogy a világot belerángassa a III. világháborúba. És aki a legkisebb áldozatot sem hozta meg a sajátjai érdekében, csak össze-vissza pózol, és ahhoz igazítja a retorikáját, ami az aktuális túlélését biztosítja.
 
Nem szeretem Putyint, az oroszokért se vagyok oda,
de érdemes megnézni az ukrán elnök mit tett az elmúlt napokban!

Nagyon jó! Gyakorlatilag mindent elmondtál erről a Zelenszkijről, ami lényeges és aggodalomra ad okot...
Régen asszem ezeket mondták sarlatánoknak, szédelgőknek, vásári mutatványosoknak, kikiáltóknak...
Amúgy a Szovjetunió egy csomó utódállamát ilyenek vezetik. A belerusz Lukasenka, aztán ott vannak az azeriek, kazahok, üzbégek, tadzsikok, mind amolyan banánköztársaság-szerű vezetővel....
 
Amúgy ebben a konfliktusban legalább annyira érthetetlen az amerikaiak szerepe, akik szeretnék berángatni Ukrajnát a NATO-ba, kétségtelen azért, hogy hosszú időkre sakkba tarthassák az oroszokat.
A kétszínű amerikai vezetés arról hablatyol, hogy Ukrajna önálló, független állam, csak a csúnya oroszok...
De amikor az "önálló" Kubába 1962-ben a szovjetek rakétákat vitték, USA már invázióval fenyegetőzött!
22 évvel később még ugyanez volt a helyzet, ahogy ez a1984-es rövid cikk is mutatja:
MagyarHirlap_1984_03__pages187-187.jpg
Most amit ő (USA) nem engedett meg, azt a demokráciára és hasonló sunyi jelszavak hangoztatásával elvárná, hogy az oroszok szó nélkül benyeljék!?!
Amerikának nem ez lesz a fő pofon, hisz most izmozni akar az oroszokkal, de ez kicsit Kínának is szól. Ha nem is idén, de előreláthatólag már nem is olyan soká, a kínai hadsereg is megindul, hogy birtokba vegye Tajvant. Kína akkora gazdasági erejével beéri az USA-t, de a lakossága négyszerese Amerikának. Úgyhogy az ilyen szundítgatós elnöknek, mint Biden is (és a többi őt követő hasonlónak), lesz még oka a fejét vakargatni...
 
Nem amerikaval kene foglalkozni mikor egy kopesre van a haboru a MO hataratol.
CSak sakkba kene tartani Putyint mert Ukrajna se akar Orosz fenhatosagot, es ezt akar szavazassal is meg lehetne kerdezni. A vilag karakan fonoknek tekintik az ukran elnokot akinek felajanlottak hogy kimenekitik, de o nem fuvart ker hanem fegyvert hogy megtudja vedeni hazajat.
A komcsi ideologiatol mindenki szabadulni akar csak Mo van ilyen sok hive. Felnott koru onnallo gondolkozo emberek elnek a volt tagallamokba is akik maguk akarjak sorsukat intezni.
Egymas utan bizonyitja Putyin az agressziv haboruskodasra valo igenyet.
 
Nem amerikaval kene foglalkozni mikor egy kopesre van a haboru a MO hataratol.
Csak beszélgetünk... vagy próbálnánk. Utálom a komcsizást, meg libernyákozást.
Írjátok be a hír elejére, ha csak olyan véleményt lehet leírni/hozzáfűzni, hogy Putyin cezaromán, kis-Hitler, az ukránok meg mind a szabadság bajnokai!
Mellesleg én hozzám van közelebb a háború, s nem hozzád!
 
Amúgy ebben a konfliktusban legalább annyira érthetetlen az amerikaiak szerepe, akik szeretnék berángatni Ukrajnát a NATO-ba, kétségtelen azért, hogy hosszú időkre sakkba tarthassák az oroszokat.
Hozzátok példának Kubát.
Mint független állam és fenyegetésként.
De kifelejtitek a még inkább hasonló Grenada esete amikor lerohanták. 1983-ban.

Ennek a lerohanásnak is a célja a sima nekik nem tetsző rendszer megbuktatása(ekkor épp katonai Junta volt) mert vita keletkezett párton belől
Szembe került Bernard Coard miniszterelnök helyettessel és 1983 ban őrizetbe vették Bishopot
és a belső polgárháborúra hasonlító harcok során megölték Bishopot
upload_2020-3-9_14-57-8-png.1723505
Ronald Reagan amerikai elnököt már régóta aggasztotta a mérsékelt grenadai kormány megbuktatása és a kommunistának tartott népi erők hatalomátvétele. A szigeten – kubaiak irányításával – építés alatt álló repülőteret, amely nehéz katonai szállítógépek landolását is lehetővé tette, a szovjet–kubai katonai behatolás előkészítéseként fogta fel.
upload_2020-3-9_14-57-8-png.1723505


Előzmény:
Maurice Rupert Bishop esete 1979-ben Bishop pártja forradalmat robbantott ki
Bishop Grenada miniszterelnöke lett, és felfüggesztette az alkotmányt.
az USA Grenada lerohanása után visszaállították a forradalom előtti alkotmányt.

A lerohanás Ronald Reagan amerikai elnök épp olyan agresszív (de akkor hidegháborús) feltételezése miatt történt.
Mint Putyin és Ukrajna most

Az akkori dolgok még:
upload_2020-3-9_14-57-8-png.1723505
Bishop hatalomátvétele után kapcsolatot létesített Kubával . Számos projektet kezdeményezett, ezek közül a legjelentősebb egy új nemzetközi repülőtér megépítése a sziget déli csücskén (2009 májusában nevezték át az emlékére). A repülőtér építésének finanszírozása és munkaerő Kubából származott, bár a repülőtér infrastruktúrájának nagy részét európai és észak-amerikai tanácsadók tervezték. Ronald Reagan amerikai elnök azzal vádolta Grenadát, hogy az új repülőtér hosszú "leszállópályáját" a szovjet katonai repülőgépek úticéljaként kívánja használni.
upload_2020-3-9_14-57-8-png.1723505


A végső esemény:
upload_2020-3-9_14-57-8-png.1723505
1983. október 25-én hajnalban az Egyesült Államok Hadserege 75. Ranger Ezredének 1. és 2. zászlóaljából több mint 500 vadőr kockázatos, alacsony magasságban ejtőernyős rohamot hajtott végre a befejezetlen repülőtérre. [4] A grenádi fegyveres erők (PRA – Népi Forradalmi Hadsereg) és a felfegyverzett kubai építőmunkások ellenállása ellenére a Rangers minden célját gyorsan elérte a repülőtéren. A repülőtér elfoglalása lehetővé tette, hogy az Egyesült Államok Légierejének C-141-es szállítógépei leszálljanak 14:05-től, és kirakjanak hat zászlóalj ejtőernyősöket a 82. légideszant hadosztálytól , a megszálló haderőtől
Az Egyesült Államok inváziója Grenada ellen 1983. október 25-én hajnalban kezdődött. Az Egyesült Államok és hat karibi nemzetből álló koalíció megszállta a Venezuelától 160 kilométerre északra fekvő Grenada szigetországot . Az amerikai hadsereg által Sürgős düh hadművelet fedőnevű művelet néhány napon belül katonai megszálláshoz vezetett. Ezt a népi forradalmi kormányon belüli viszály váltotta ki, amelynek eredményeként házi őrizetbe vették és kivégezték Grenada előző vezetőjét Bishopot


Az USA beavatkozásának is behívást tettek indoknak:
Részben Bishop meggyilkolásának eredményeként a Kelet-Karibi Államok Szervezete (OECS), valamint Barbados és Jamaica nemzetei az Egyesült Államokhoz fordultak segítségért, ahogy Grenada főkormányzója , Paul Scoon is , Ronald Reagan amerikai elnök pedig inváziót indított .
Hogy ezek közül akik tettek egy behívást, kik voltak a jogosak és kik a Regan külpolitikájának bábjai
Sir Paul Godwin Scoon az akkori kormányzó később azt állította Ő hívta be az amerikaiakat.De a térségből más szigetállam azt mondja (Trinidad és Tobago) nem konzultált senkivel.
Én már megmondani nem tudom. De indokot gyártani lehet.

Az eseményeket áttekintve Grenada is kormányváltásokat ért meg miközben belső harcok is voltak. Ebben a helyzetben hamis indoklás során Az USA katonailag beavatkozott.A Reagan-doktrína felfogásaként. Ami a másik Katonai tömb fenyegetéséről szól
A Regan doktrínát arra tervezték, hogy csökkentse a szovjet befolyást ezekben a régiókban
Mint ahogy Putyin is épp így gondolkodik határai közelében.

Hisz az 1983 USA megszállás után visszaállították a forradalom előtti alkotmányt.


Megjegyzésem az általatok Kubát hozott példához és Grenadához
A két elnök és két eset, világ esemény szempontjából különböző(de jelzi a nagyhatalmak hozzáállását
De amikor az "önálló" Kubába 1962-ben a szovjetek rakétákat vitték, USA már invázióval fenyegetőzött!

A Kubai egy már valóságos fenyegetettségé nőtt konfliktus(rakéta válság) volt Egy felelős elnökkel
Addig a Grenadában elég volt Regannak egy hosszú-pályás repülőtér valós vagy vélt fenyegetése.
Az ország is jelentéktelenebb volt büntetlenül cselekedhetett.
Grenadát nem védte semmi.
Mint ahogy Ukrajnát se védi Nemzetközi katonai szervezet
És ezek után ki volt inkább agresszor?
Regan/Putyin ma
Mindketten keményvonalasak.
Azt is nézhetjük az USA mikor célját elérte Grenadában.Nem maradt ott épp csak kormányt váltott.
Jó eséllyel Putyin sem marad Ukrajnában épp csak kormányt vált.
A harcok ideje és nagysága közt azért van ekkora különbség mert Ukrajna sokkal nagyobb,védelmi képessége Grenadához képest nagyságrendekkel jobb.
 
Utoljára módosítva:
Nem szeretem Putyint, az oroszokért se vagyok oda,
de érdemes megnézni az ukrán elnök mit tett az elmúlt napokban!
- hadgyakorlat közben: nem félünk Oroszországtól!
- hadgyakorlat végén: legyőzzük Putyint
- támadás hajnalán: legyőzzük Putyint
- pár órával később: próbálja belezsarolni Európát és a világot a III. világháborúba
- megint pár óra múlva, mikor a világ és Európa nem akar beavatkozni: hason csúszva könyörög Putyinnak, hogy tárgyaljanak, nyitott mindenre, a NATO csatlakozást is elengedi, amire azt a választ kapja, hogy leülnek vele és felcsillan a remény
- egy utolsó próbát tesz, hogy végleg belezsarolja a világot a háborúba, és azt nyilatkozza, őt valószínűleg ma látják utoljára élve
- majd pár óra múlva kicsit megcsibészelik Washingtonból: nem tesszük le a fegyvert, legyőzzük Putyint
- pénz és fegyver érkezik Ukrajnába, a határhoz pedig NATO katonák
felszólítja az ukrán civil lakosságot, hogy kezdjenek el harcolni az orosz hadsereggel. Gyújtogassanak!
Magyarul, a civil lakosságot erőszakkal belekeveri!

Közben kiderül, hogy a történet eleje óta háborús híreket hamisítottak. Például a 13 hős, aki szembeszállt az oroszokkal és az életük árán védték a rájuk bízott szigetet, akiket hősé is nyilvánított, élnek és virulnak, megadták magukat.
De hát mit is tehetett volna, Igaz? Például lemond!
Az elvakult ide vagy oda szurkolók kedvéért:
Nem védem az oroszokat! Putyin épp olyan álszent, mint a nyugati hatalmak vezetői!
De itt és most az ukrán elnökről van szó,
aki a hatalma megtartása érdekében civileket küld háborúba, és, aki minden erejével azon munkálkodik, hogy a világot belerángassa a III. világháborúba. És aki a legkisebb áldozatot sem hozta meg a sajátjai érdekében, csak össze-vissza pózol, és ahhoz igazítja a retorikáját, ami az aktuális túlélését biztosítja.

te az oroszok nemzetközi propagandagépezetének a kanada.hu-ra beépült trollja vagy? Az oroszok megtámadtak egy szuverén országot, pusztitják a civil lakosságot is és az a bajod, hogy a megtámadott fél (mit) nem csinált? Szerintem nézz kevesebb M1-et és olvass kevesebb origót és próbálj minimálisan objektívebb lenni.
 
Voda
(csak hogy ne kelljen szomjan haldod :D )
Az nem wasser te?
vagy mléko minden fontos nyelven(ez is ital)
az összes szláv nyelv tudja.
A Voda azért hibás mert a Google nem tudja.
arra a mobilhálózat jön fel nem a víz.
Na de várj majd most fordul a kocka.
Ha még sokáig kormányon marad az ukrán elnök Zelenszkij
ki maradt volna inkább előadóművész és jog végzett semmi mert ahhoz se ért
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,650
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére