Hírek Biden: Putyin választotta ezt a háborút és most megfizet érte

Csernobilt is elfoglalták az oroszok, Biden szerint Putyin megfizet ezért a háborúért.

Egyedül Vlagyimir Putyin a felelős az Ukrajna elleni támadásért – jelentette ki csütörtöki beszédében az amerikai elnök. Joe Biden azt mondta, hogy az új szankciók az orosz elit tagjait, a legfontosabb bankjait és a technológiai exportot fogják megcélozni.
Biden a következő válaszlépéseket jelentette be:
  • korlátozzák Oroszország azon képességét, hogy dollárban, euróban, fontban és jenben üzleteljen, és hogy a globális gazdaság része legyen,
  • leállítják az orosz hadsereg finanszírozásának és bővítésének képességét (a vonatkozó bankok vagyonának befagyasztásával),
  • csökkentik a lehetőségét, hogy Oroszország részt vegyen a csúcstechnológiás 21. századi gazdaságban,
  • az Egyesült Államok szankcionálja az orosz bankokat, amelyek összesen mintegy 1 billió dollárnyi vagyonnal rendelkeznek.
Az elnök elmondása szerint nem csak az USA, hanem az Európai Unió 27 tagországa és a G7 országai is alkalmazni fogják ezeket a szankciókat.
Az USA további erősítést küld a NATO keleti határára és Németországba, de – jelentette ki Biden – az amerikai csapatok nem fognak harcolni Ukrajnában.
Az amerikai elnök felszólította az energiacégeket, hogy ne használják ki a növekvő olajárakat arra, hogy nagyobb profitot nyerjenek. Hozzátette, szükség esetén a kőolajtartalékokból fognak felszabadítani.
Arra a kérdésre, hogy ha az eddigi szankciók nem használtak, miért gondolják, hogy a mostani korlátozások használni fognak, Biden azt válaszolta: senki nem számított arra, hogy a szankciók meg fogják akadályozni azt, ami történt, de ezek a lépések arra valók, hogy megmutassák Putyinnak, hogy a nyugati országok kitartanak.
Biden kérdésre válaszolva elmondta, nem tervez tárgyalást Vlagyimir Putyinnal.

1645754329471.png
 
Az az igazság, hogy etetnek minket mind a ket oldalrol.
Pl meg a haboru kezdetén felkerult a netre az oroszok embertelen viselkedeserol egy ikonikus felvétel.
A szoveg szerint egy orosz tank rahajtott egy ukran civil jármuvere.
Na most egyreszt ez ami a képen van nem tank.
Egy pancelozott jarmu, lövészpáncélos, amire egy Strela 10 légvédelmi rakétarrendszer van telepitve.
Kérdés, hogy mit keresne egy orosz strela kievben?
Kulonosen kérdéses ez akkor, ha tudjuk, hogy az orosz hadseregben már nincsennek harcállományban ezek az eszkozok, az ukranban viszont vannak!
Szóval megy ám a hulyités minden oldalrol:
 
Akkor látnod kell, hogy ott is egyre inkább átveszik a kezdeményezést azok az erők, akik demokratikusabb világban szeretnének élni, és még hisznek abban, hogy a meglévő korrupt rendszeren tudnak változtatni.
Ez mindenképpen megbecsülést és tiszteletet érdemel.
Nem, nem látom!
Én csak azt látom, hogy együtt menekül ukrán, magyar, orosz! EGYÜTT! Érted?
Ezrével jönnek a köszönetnyilvánítások mind az ukrán, mind az orosz ajkúaktól, akiknek a magyar ember lehetőségei szerint (és még sokszor azon is túl) segítséget ad.

Bízom benne, hogy a következő választáson az ukrán szavazópolgárban is felül kerekedik a józan ész, és tudnak választani nem csak a két habzó szájú radikális szélsőség között, akik NEM AZ UKRÁN NÉP ÉRDEKEIT KÉPVISELI.
Ez a háború jó tanulság lehet mindenki számára.
Ha elhibázott a politika, a vezetést kell lecserélni, nem a lakosságot!!!
 
Pl. Finnország is az, mégsem hallani, hogy ne tudnának békésen meglenni az orosszal. Pedig ők is rendelkeznek orosz ajkú kisebbséggel.
Talán meg kellene tőlük kérdezni, hogyan képesek rá, hogyan csinálják.
Ha az anyatejjel szívják magukba, akkor annak kellene az elsődleges importcikknek lenni Ukrajnába!
Mi több...

1917ig nem is volt Finnország.
 
Mi több...

1917ig nem is volt Finnország.
Mondd el mikortól ország egy ország?
adaléknak 1: (Finnország közel 700 éves kapcsolata a svéd királysággal 1154-ben kezdődött, a kereszténység és IX. Erik svéd király révén. A svéd uralom idején a vallás és az államélet nyelve a svéd volt)
adalék 2 (Régi skandináv mondák és egyes történészek (mint például a dán Saxo Grammaticus vagy az arab al Idríszi) szerint Finnországnak már a svéd uralom előtt is voltak királyai. )
1646746461877.png
 
Utoljára módosítva:
Egy pancelozott jarmu, lövészpáncélos, amire egy Strela 10 légvédelmi rakétarrendszer van telepitve.
Kérdés, hogy mit keresne egy orosz strela kievben?
Kulonosen kérdéses ez akkor, ha tudjuk, hogy az orosz hadseregben már nincsennek harcállományban ezek az eszkozok, az ukranban viszont vannak!
Szóval megy ám a hulyités minden oldalrol:
Igen megy a hülyítés
Én mindent faarcal fogadok
Már a mobiltelefonos felvételeket is sőt a hangokat mik odahallatszanak a női sikongatásokat is úgy tekintem a felvétel drámai hatásának fokozása
sőt én még azt is kétséggel fogadom te a videóról felismerted volna mi van pontosan a képen.
Ha viszont nem felismerhető akkor olvastad!
Ebben az esetben megint egy akárhonnét származó, akárki általi, akármilyen céllal készült, akár hamis állítás is lehet.
Igen
megy a hülyítés
1646748106794.png
 
Utoljára módosítva:
Akkor látnod kell, hogy ott is egyre inkább átveszik a kezdeményezést azok az erők, akik demokratikusabb világban szeretnének élni, és még hisznek abban, hogy a meglévő korrupt rendszeren tudnak változtatni.
Ez mindenképpen megbecsülést és tiszteletet érdemel.
Igen latszik hogy megy a hiszti hogy miert nem Europa Unios tagok
miert nem kellenek europanak mikor ok is reszesei
szoval merem remelni hogy soha a budos eletben NEM lesznek EU es NATO tagok
mert ez Europa tobbek kozt a te erdeked IS !!!
atkene latni a mierteket es az azerteket mert minden miertnek van azertje !!!
 
Miért nem kellettek Európának?
Mert Angela Merkel állandóan igazodott Putyin aktuális véleményéhez.
S közben tönkretámogatta, a mi kontónkra, Orbánt is.

Ha talán nem Putyin osztaná az észt folyamatosan a támadhatóságukról, akkor lehetne normálisabban élni a világban.

Addig, amíg valaki hátba nem vágja, mindenki haptákba, mert Putyin pajtás úgy gondolja?
Arra várunk, hogy végre kihaljon, s utána esetleg élhetünk másképp?
S ha újabb Putyin jön, vagy Brezsnyev, vagy Sztálin, akkor megszívtuk?

Mindenesetre úgy fest, az ukránok most nem hagyják magukat, még áldozatok árán sem, orosz gondnokság alá helyezni.
 
Igen latszik hogy megy a hiszti hogy miert nem Europa Unios tagok
miert nem kellenek europanak mikor ok is reszesei
szoval merem remelni hogy soha a budos eletben NEM lesznek EU es NATO tagok
mert ez Europa tobbek kozt a te erdeked IS !!!
atkene latni a mierteket es az azerteket mert minden miertnek van azertje !!!
A mellett hogy egyetértek.
Meg kell jegyeznem véleményedet te sem úgy szülted hogy Ukrajnában élsz.
Még csak nem is Oroszországban!
Mint ahogy mások sem Amerikában élnek mikor Amerikáról írnak
Vagy Merkel mellett se voltál, mikor a migráció van szóban
Vagy mikor a bundeswehr fegyverkezéséről beszélsz mai német ország kapcsán.Se ott ülsz egy tankon
Még talán Európába se szagoltál bele évtizedek óta
Nem attól függ hogy ismerünk e valamit hogy ott lakik például egy afrikai szalmakunyhóban amikor a nehéz víz nélküli életről írsz

És miközben azt mondja minden média nem adnak fegyvert Ukrajnának
Itt a hír:

Újabb fegyvereket kaphat az ukrán hadsereg Németországtól

válságövezetekbe irányuló fegyverexportot elutasító álláspontját megváltoztatva úgy döntött, hogy mégis küld fegyvereket az ukrán hadseregnek.

atkene latni a mierteket es az azerteket mert minden miertnek van azertje !!!
Kétszínű a világ politika is
Hazudik minden média és politikus
Azt hazudik amit hallani akarsz mert érzelmekre IS hatnak
A populizmus oda is jellemző ahol ész
 
Utoljára módosítva:
Nem, nem látom!
Én csak azt látom, hogy együtt menekül ukrán, magyar, orosz! EGYÜTT! Érted?
Te meg azt értsd meg, hogy ezek putyin nagyhatalmai álmai miatt kénytelenk menekülni, aki be akar kerülni a jövő történelemkönyveibe, hogy ő kezdte visszaépíteni egy országba az összes oroszt.

Bízom benne, hogy a következő választáson az ukrán szavazópolgárban is felül kerekedik a józan ész, és tudnak választani nem csak a két habzó szájú radikális szélsőség között, akik NEM AZ UKRÁN NÉP ÉRDEKEIT KÉPVISELI.
Ez a háború jó tanulság lehet mindenki számára.
Ha elhibázott a politika, a vezetést kell lecserélni, nem a lakosságot!!!
Miii vannn?? szarházi oroszok lerohannak egy független országot és az ukránok cseréljenek vezetőt??!? te nem vagy normális, ilyet a 10 éven át M1-el hülyített fanatikus orbánszavazók mondanak, meg a a netre rendelt fizetett orosz bértrollok.
 
most akkor te lennel az intenziv politikai activista ennyi tudassal ????

nezz mar korbe hogy MIERT ennyire csak nem vagy ostoba !!!
aki a sajat erdeket SEM ismeri fol arra mit lehete mondani ???

azert NEM KELLHETNEK az EU -nak mert potencialis veszelyzonak CAPIS ????
HA megis beengedik az EU-ba az vegzetes es belathatatlan kovetkezmenyekkel fog jarni !!

joreggelt ez itt a vilagbekerol szol es nem egy orokke elgedetlenkedo forrongo kupacrol
Barmennyire is tamogatjuk ukrajnat, azt hinni, hogy oroszorszag, az orosz hadsereg nem fogja legyozni az ujrant naivitas!
Zselenszkij nem tudta kihasznalni a rendelkezesre álló időt.
Az az erzesem, hogy a nagy hurraoptimizmus utan az europai vezetok sem gondoljak mar komolyan amit korabban mondtak.
A NATO nem akar nyilt konfrontáciot.
Az ukran valsag tartok attol hogy a katonai veresegukkel fog megoldodni
 
téged se az eszedért fognak ellopni, képtelen vagy az okot az okozattól elkülöníteni ...
nem ukrajna veszélyes az EU-ra, nem ukrajna jelent biztonsági rizikót, hanem oroszország, aki háborút is indít h. a cári oroszország határaira újra kiterjessze területét. A végeredmény Európára nézve ugyanaz, csak épp az ok nem ukrajna, hanem oroszország.
a világbékét épp ezért nem az ukránok, hanem a háborút elindító orosz medve fenyegeti és az erő poziciójából agressziv hódító külpolitkát képvisel. Ezt kb. érettségivel képes bárki felfogni, hacsak nem szívta túl jól magába anno szovjet eszméket és a szocialista erkölcsöt, illetve nem imponál neki valamiért a brutális erőpolitika.

Az teljesen más kérdés, h. Ukrajna a társadalmi fejlettsége okán jelenleg tényleg nem való az EU-ba, mint ahogy a törökök sem, ők is ezért csak tagjelöltek több évtizede.
 
aztan hallottal mar olyanrol hogy PUFFERZONA ????
nnna mielott zodeket firkalsz lapozd fol a torikonyvedet hatha nem irsz ekkora okorseget !!!

a társadalmi fejlettségnek ehhez aztan vegkepp semmi koze !!
Finnország - nem utolso sorban pomnt az oroszok kivansagara - nem tagja katonai szövetségnek.
Az oroszok - nekunk ez tetszik, nem tetszik . nem szeretnek átjárot egy ellenséges katonai tomb részérol az orszaguk felé.

Mielott putyinistanak bélyegeznek, ellene vagyok minden olyan megoldasnak, ami fegyveres, deeeeeeeee...

Mi europaban és amerikaban tul nagy jelentoseget tulajdonitunk az alárit szerzodeseknek!
Ha valaki erosnek érzi magát, akkor ezeket lexarja!
Oroszorszag a tortenelme folyaman mar sokstzor kerult szembe azzal, hogy megtamadtak.
A tataroktol kezdve a nemetek támadásáig - akiket a csud to jegén göztek le , ahogy az a J3egmezok lovagjaban is van - a franciak, a lengyelek, aztan ujra a németek, a japanok, a kinaiak......

Szoval ha eliteljuk is, azt el kell fogadnunk, hogy nekik is vannak elbvarasaik a biztonsagpolitikajukat illetoen!
 
Barmennyire is tamogatjuk ukrajnat, azt hinni, hogy oroszorszag, az orosz hadsereg nem fogja legyozni az ujrant naivitas!
Zselenszkij nem tudta kihasznalni a rendelkezesre álló időt.
Az az erzesem, hogy a nagy hurraoptimizmus utan az europai vezetok sem gondoljak mar komolyan amit korabban mondtak.
A NATO nem akar nyilt konfrontáciot.
Az ukran valsag tartok attol hogy a katonai veresegukkel fog megoldodni
Ez mind igaz és tedd hozzá még a szankcióktól is sokan visszalépnek.
A fegyver embargó se igaz pedig
Az a Volodimir Olekszandrovics Zelenszkij is belelovallta magát a hős ellenálóba.
Mostmár végig kell csinálnia.
És ez a halálához is vezethet
Ami az Ukrán eddig meghaltak okán illendő is lesz.
Majd rendeznek hősi hantolást.
Jól mutat majd a médiában amit az USA is felkap.
Mert neki meg jól jön a meglévő ellentéteihez Oroszországgal szemben.
 
Utoljára módosítva:
Szoval ha eliteljuk is, azt el kell fogadnunk, hogy nekik is vannak elbvarasaik a biztonsagpolitikajukat illetoen!
egyetertek !
leirtam mar nehanyszor szoval akkor ujra
mikor az 1600km-es pufferzona lecsokken 160-ra majd az latszik hogy ZERO lesz
nos ott egyertelmu hogy azt egyetlen hatalom SEM TURI es nem is engedi JOGOSAN !!!
mikent azt nemturte Amerika sem mikor az latszott hogy az o pufferzonaja 200 mile (320km) lesz

mint mar irtam putyint milosevics melle ultetnem mert elvakulkt lett
azzal is egyet kell ertsek hogy ezt az ukranok elvesztettek folosleges vesztesegeik az elnokuk hulyesege miatt
 
es folyik tovabb a hulyites :(
Marcius 7-i kép a twittreren Mariupolbol.
Egy elfoglalt orosz harckocsi elott fenykepezkedik egy azivista.
Aki otthon van benne:
ez egy T64-BV. Az oroszok mar vagy tiz eve kivonták a harcállományból a T64-t.
A BV változat egyébként is az ukran hadseregben lett kifejlesztve :(
FNRU3CAXwAUVXNr
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,703
Tagok
615,669
Legújabb tagunk
ssstik
Oldal tetejére