Hírek Biden: Putyin választotta ezt a háborút és most megfizet érte

Csernobilt is elfoglalták az oroszok, Biden szerint Putyin megfizet ezért a háborúért.

Egyedül Vlagyimir Putyin a felelős az Ukrajna elleni támadásért – jelentette ki csütörtöki beszédében az amerikai elnök. Joe Biden azt mondta, hogy az új szankciók az orosz elit tagjait, a legfontosabb bankjait és a technológiai exportot fogják megcélozni.
Biden a következő válaszlépéseket jelentette be:
  • korlátozzák Oroszország azon képességét, hogy dollárban, euróban, fontban és jenben üzleteljen, és hogy a globális gazdaság része legyen,
  • leállítják az orosz hadsereg finanszírozásának és bővítésének képességét (a vonatkozó bankok vagyonának befagyasztásával),
  • csökkentik a lehetőségét, hogy Oroszország részt vegyen a csúcstechnológiás 21. századi gazdaságban,
  • az Egyesült Államok szankcionálja az orosz bankokat, amelyek összesen mintegy 1 billió dollárnyi vagyonnal rendelkeznek.
Az elnök elmondása szerint nem csak az USA, hanem az Európai Unió 27 tagországa és a G7 országai is alkalmazni fogják ezeket a szankciókat.
Az USA további erősítést küld a NATO keleti határára és Németországba, de – jelentette ki Biden – az amerikai csapatok nem fognak harcolni Ukrajnában.
Az amerikai elnök felszólította az energiacégeket, hogy ne használják ki a növekvő olajárakat arra, hogy nagyobb profitot nyerjenek. Hozzátette, szükség esetén a kőolajtartalékokból fognak felszabadítani.
Arra a kérdésre, hogy ha az eddigi szankciók nem használtak, miért gondolják, hogy a mostani korlátozások használni fognak, Biden azt válaszolta: senki nem számított arra, hogy a szankciók meg fogják akadályozni azt, ami történt, de ezek a lépések arra valók, hogy megmutassák Putyinnak, hogy a nyugati országok kitartanak.
Biden kérdésre válaszolva elmondta, nem tervez tárgyalást Vlagyimir Putyinnal.

1645754329471.png
 
Azt hiszem épp ma dontottek vey tamogatáscsomagrol, amit igenyelni lehet, de a részletei még nem ismertek
Nagyon elégedett vagy a kormány segítségével.

Felsorolnád, hogy az elmúlt 3 hétben mit tettek Orbánék?
A hivatalos menekültügyi hatósági eljárást ne tedd ide, mert az jogszabályi kötelezettség.
Tehát, mi lenne az a "minden", amit a háború elől menekülőkért a kormány tett?

A teljes beszélgetés angol nyelvű.
Beállítások - Feliratok - Automatikus fordítás - Magyar beállítással a teljes beszélgetés megnézhető:

Most, hogy az EU pénzt ajánlott, rögtön nyitottak külön csarnokot az Ukrajnából érkezőknek.
Most, hogy kinéz egy kis pénz ...
Eddig csak a civilszervezetek és a máltaiak dolgoztak a területen főleg.
 
Március 3-án a segélyszervezetek a feladatok ellátására kaptak 3 milliárd forintot, amit eddig nem voltak hajlandóak arra a célra felhasználni, amire kapták.
Csodálom, hogy éppen az élő Magyar Közlöny helyi kiadását nekem kell tájékoztatni. MK március 3-i szám, az utolsó oldalon keresd a törvényt!
 
Nagyon elégedett vagy a kormány segítségével.
Ezekrol nem ir az ellenzéki sajt, mint pl ez:

A lakhatási és utazási költségek felét megkapják azok, akik a háború elől menekült ukrán állampolgároknak munkát adnak – derül ki a csütörtökön megjelent kormányrendeletből.

Heti húsz órás foglalkoztatás a feltétel​

Eszerint a kormány az Ukrajnában kialakult fegyveres konfliktus elől menekülő, Ukrajna területéről 2022. február 24-én vagy azt követően Magyarország területére érkezett, ukrán állampolgársággal vagy ukrán–magyar kettős állampolgársággal rendelkező személy Magyarországon történő foglalkoztatásának elősegítése érdekében támogatást nyújt a munkaadó részére, ha

  • a munkaadó az ukrán állampolgárt munkavállalóként 2022. február 24-én
  • vagy azt követően foglalkoztatja,
  • a munkavállaló foglalkoztatása Magyarország területén történik,
  • a munkavállaló munkaviszonya határozott vagy határozatlan időre, legalább heti húsz órában történő
  • foglalkoztatásra jön létre, és
  • a munkaadó megfelel az e rendeletben és a munkaerőpiaci programban foglalt egyéb feltételeknek.
A támogatásra munkaadóként az a gazdasági társaság jogosult, amely Magyarország területén székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkezik, és megfelel a munkaerőpiaci programban meghatározott feltételeknek:
 
De írt róla "az ellenzéki sajtó".

Lassan 4. hete zajlik a háború, s menekülnek emberek.
 
Március 3-án a segélyszervezetek a feladatok ellátására kaptak 3 milliárd forintot, amit eddig nem voltak hajlandóak arra a célra felhasználni, amire kapták.
Csodálom, hogy éppen az élő Magyar Közlöny helyi kiadását nekem kell tájékoztatni. MK március 3-i szám, az utolsó oldalon keresd a törvényt!
Az Orbánékhoz közeli vg.hu ezt írja:

Hárommilliárd forinttal támogatja a kormány a Karitatív Tanács szervezeteit​

"... a kabinet döntése értelmében 500-500 millió forintot kap a Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat, valamint a Magyar Vöröskereszt."

Ezzel szemben a napi segítség - tolmácsolás, vonatjegyek (helyjegyek) megvásárlása segítők által összeadott pénzből (mivel nincs forintjuk, eurójuk), WC-használat kifizetése (mivel a Keletiben 200 ficcs egy kör), szállás az 1-5 napig Mo.-on lévők számára, kutyák és egyéb állatok elszállásolása, befogadása (mivel az állataikkal együtt jönnek sokan), áram telefonok töltéséhez helyben, stb.:
1647895198024.png
 
Utoljára módosítva:
Az Orbánékhoz közeli vg.hu ezt írja:

Hárommilliárd forinttal támogatja a kormány a Karitatív Tanács szervezeteit​

"... a kabinet döntése értelmében 500-500 millió forintot kap a Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat, valamint a Magyar Vöröskereszt."
Igen, felosztották a BP-i pályaudvarokat, repteret és a nagy határátlépőket a segélyszervezetek között. Úgy gondolták, hogy ennek a feladatnak az ellátására ők legalkalmasabbak, mivel nekik már van ilyen irányú tapasztalatuk.
A Magyar Közlöny március 3-i számában megtalálod. Bár abban igazad van, hogy a MK is kormányközeli, az ellenzék nem gondolom, hogy valaha is hozhatott törvényeket.
 
..és nem tudjak mennyi idore, és megprobal aki tud dlgozni, mert nem csak milliomosok jonnek...
Egyelőre a többség kapcsolatokkal rendelkezik, s mennek tovább.
Ebben kellett volna őket segítenie a magyar kormánynak.

Ma azért sikerült szintet lépni - kiüríttették a Nyugatit és a Keletit, s Kőbánya-felsőn kell leszállni, ahonnan továbbviszik őket.
1647895774195.png

Egyelőre senki nem tudja biztosan, hogyan folytatódik a segítségnyújtás.
Remélhetően a menekültek számára hasznosan!
24.hu
1647895617805.png
 
Utoljára módosítva:
Igen, felosztották a BP-i pályaudvarokat, repteret és a nagy határátlépőket a segélyszervezetek között. Úgy gondolták, hogy ennek a feladatnak az ellátására ők legalkalmasabbak, mivel nekik már van ilyen irányú tapasztalatuk.
A Magyar Közlöny március 3-i számában megtalálod. Bár abban igazad van, hogy a MK is kormányközeli, az ellenzék nem gondolom, hogy valaha is hozhatott törvényeket.
 
Ennél amiket említett, szerintem sokkal fontosabb az, hogy az új helyen a segélyszervezetek könnyebben meg tudják szervezni és egymás között felosztani a 0-24 óráig tartó szolgálatot, és nem fordulhat elő, hogy nappal egymást érik a segítők, éjjel meg kevésnek bizonyul a létszám.
 
Az államnak kellene ezt szervezni 4. hete.
Éjjel is, nappal is.

A civil segítőknek valóban segítőknek kellene lennie, ám Orbánék addig a kisujjukat is alig mozdították, amíg valaki pénzt nem ígért cserébe.

Nem titok, nagyon nem bírom a hazug köpönyegforgatót, de elismerném, ha nem csak a markát tartaná.
Most sem sikerült.
 
Az orosz védelmi minisztérium közzétett egy videót a kijevi bevásárlóközpont elleni csapásról, és megindokolták azt is, hogy miért hajtották végre az akciót.
Azt azonban eddig nem lehetett tudni, hogy volt-e katonai indoka a támadásnak. Az orosz védelmi minisztérium most ezzel kapcsolatban közölt újabb információt. Azt írták:

A BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT AZ UKRÁN KATONÁK ARRA HASZNÁLTÁK, HOGY OTT RAKÉTÁKAT TÁROLJANAK, ÉS ÚJRATÖLTSÉK A SAJÁT JÁRMŰVEIKET.
Az Ukrajinszka Pravda hétfő este azt írta, hogy az Ukrán Biztonsági Hivatal (SZBU) őrizetbe vett egy embert, akiről azt gyanítják, hogy egy, a TikTok-on közzétett videóval ő árulta el az oroszoknak azt, hogy a katonák is használják a bevásárlóközpontot.

EZ AZ EMBER AZ ELLENSÉGNEK DOLGOZOTT. HOGY SZÁNDÉKOSAN-E VAGY VÉLETLENÜL, AZT A NYOMOZÁS FOGJA MEGÁLLAPÍTANI – KÖZÖLTE AZ SZBU.
A biztonsági hivatal mindeközben azt kérte a lakosoktól, hogy semmilyen formában ne áruljanak el információkat az ukrán haderőről vagy azok helyzetéről, mert ez ahhoz vezethet, hogy az oroszok lebombázzák őket.

Inkább az ellenkezőjét csinálják: mondják el nekünk, hol van az ellenség és az ukrán hadsereg garantálja a megsemmisítésüket!
 
Az orosz védelmi minisztérium közzétett egy videót a kijevi bevásárlóközpont elleni csapásról, és megindokolták azt is, hogy miért hajtották végre az akciót.
Azt azonban eddig nem lehetett tudni, hogy volt-e katonai indoka a támadásnak. Az orosz védelmi minisztérium most ezzel kapcsolatban közölt újabb információt. Azt írták:

A BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT AZ UKRÁN KATONÁK ARRA HASZNÁLTÁK, HOGY OTT RAKÉTÁKAT TÁROLJANAK, ÉS ÚJRATÖLTSÉK A SAJÁT JÁRMŰVEIKET.
Az Ukrajinszka Pravda hétfő este azt írta, hogy az Ukrán Biztonsági Hivatal (SZBU) őrizetbe vett egy embert, akiről azt gyanítják, hogy egy, a TikTok-on közzétett videóval ő árulta el az oroszoknak azt, hogy a katonák is használják a bevásárlóközpontot.

EZ AZ EMBER AZ ELLENSÉGNEK DOLGOZOTT. HOGY SZÁNDÉKOSAN-E VAGY VÉLETLENÜL, AZT A NYOMOZÁS FOGJA MEGÁLLAPÍTANI – KÖZÖLTE AZ SZBU.
A biztonsági hivatal mindeközben azt kérte a lakosoktól, hogy semmilyen formában ne áruljanak el információkat az ukrán haderőről vagy azok helyzetéről, mert ez ahhoz vezethet, hogy az oroszok lebombázzák őket.
Az orosz védelmi minisztérium?
Azok, akik a saját nemzetüket lövik Harkovban?

Te mit szólnál, ha Kárpátalját lőné a magyar katonaság, megölve magyar nemzetiségűeket? Járulékos veszteség?
 
Az orosz védelmi minisztérium?
Azok, akik a saját nemzetüket lövik Harkovban?

Te mit szólnál, ha Kárpátalját lőné a magyar katonaság, megölve magyar nemzetiségűeket? Járulékos veszteség?
Mii?
Ez hogy jön ide?
Kérlek légy figyelmes és ne olyanra válaszolj amit nem is írtam.
Háború van.
Egyik fél is mond dolgokat a másik is. Most a hír az volt hogy egy bevásárló központot bombáztak amire jött a válasz hogy ott fegyverraktár volt.
Ehhez hogy jön Kárpátalja???
 
Az államnak kellene ezt szervezni 4. hete.
Éjjel is, nappal is.

A civil segítőknek valóban segítőknek kellene lennie, ám Orbánék addig a kisujjukat is alig mozdították, amíg valaki pénzt nem ígért cserébe.

Nem titok, nagyon nem bírom a hazug köpönyegforgatót, de elismerném, ha nem csak a markát tartaná.
Most sem sikerült.
Persze, hogy az államnak kellett volna kézbevenni a szervezést és lebonyolítást is, nem másra bízni. Nagyon egyetértek fórumtársunkkal, aki korábban írta, hogy nagyon meg kell nézni, kinek utalunk adományt, ha azt akarjuk, hogy el is jusson a címzetthez. Részemről éppen ezért semmilyen segélyszervezetek, alapítványnak egy árva vasat se, utalom közvetlenül a célszemélynek!
 
Raketak sokasaga volt a mallba allitjak az oroszok, akkor bizony oriasi robbanas lett volna mikor talalat eri a mallt.
Azt azert mindneki tudja ha egy bomba eltalal egy raketakat tarolo helyet ott nem csak a bomba robban hanem a raketak is.
 
Mii?
Ez hogy jön ide?
Kérlek légy figyelmes és ne olyanra válaszolj amit nem is írtam.
Háború van.
Egyik fél is mond dolgokat a másik is. Most a hír az volt hogy egy bevásárló központot bombáztak amire jött a válasz hogy ott fegyverraktár volt.
Ehhez hogy jön Kárpátalja???
Úgy, hogy elhiszed.
Elhiszed annak a védelmi miniszternek, aki részese az Ukrajna elleni háborúnak.

Annak az Ukrajnának, ahol pl. Harkov lakosságának 49%-a orosz.
Gond nélkül lövik, éheztetik, kényszerítik őket 4. hete, hogy búvóhelyeken éljék az életüket.

Elhiszel bármit, bár az ukrajnai oroszok fegyverrel próbálnak harcolni a betörő oroszokkal szemben!
Putyin azt hitte, keblükre ölelik őt, de nem ez történt!
Úgy utálják, mint a pestist!
 
Tipikus beszédstílus.
De ettől még Zelinszkij le lesz váltatva, nem figura,( nem beszélnék így), hisz választott kormány volt.Egy féldemokrácia között, de akkor is.
De kormánya le lesz váltatva az oroszok ráhatása miatt.(ez meg a valóság)
És az a demokrácia is eltűnik mi volt.Mostantól kirakati működés lesz minden ott.
Zelenszij nem lesz leváltva. Vagy marad, vagy mártír lesz belőle. De, ahogy nézem, az ukrajnaiak azok után, ahogy szétlőtték a városaikat, lebombázzák a színházaikat, iskoláikat, plázáikat, ahogy lelövik a menekülőket, gyerekeket is, soha nem fognak megbocsátani az oroszoknak, Putyin és a fehéroroszok álma a nagy orosz összeborulásról sosem valósul meg. Ha Putyin elfoglalja Ukrajnát, valószínűnek tartom, hogy képtelen lesz megtartani, mert egyes számítások szerint kb. 900 megszállónak kellene ott állomásoznia, és tuti, hogy az ellenállók ahol tudnak, irtják majd őket. És - ne legyen igazam - az is csak idő kérdése, hogy mikor viszik át a harcot Oroszország területére. Gondolkozzunk csak, ha a mi életünket döntenék romba, ha a szeretteink halnának meg, ha egy bőrönddel kellene menekülnünk, mi ezt megbocsátanánk azoknak, akik megtámadtak bennünket?
 
Persze, hogy az államnak kellett volna kézbevenni a szervezést és lebonyolítást is, nem másra bízni. Nagyon egyetértek fórumtársunkkal, aki korábban írta, hogy nagyon meg kell nézni, kinek utalunk adományt, ha azt akarjuk, hogy el is jusson a címzetthez. Részemről éppen ezért semmilyen segélyszervezetek, alapítványnak egy árva vasat se, utalom közvetlenül a célszemélynek!
Az a helyzet, hogy senki nem kért pénzt az államtól, hanem jöttek a menekültek, az állam nem volt sehol, és beléptek segíteni.

Miután ezt nem lehet korlátlanul, támogatást kértek. Ezek adományok, amelyekkel az adóhatóság felé el kell számolniuk.

Azonban a megoldás az állami segítség lett volna.
Nem a civilszervezeteknek, hanem a menekültek ellátáshoz, ami nem volt.
Mellveregetés volt megint.
Fényképezkedés, híradó riport, megvédünk minden magyar embert duma - ez ment.
Gyakorlati segítség nem.
Ez a gond.
 
Hát nem tudom, szerinted mennyit kellett volna a szervezeteknek adni ahhoz, hogy azonnal ráugorjanak a feladatra, és ne passzolják tovább az önkénteseknek majd 3 héten keresztül, még a pénz megérkezése után is?
Mi nagyon nem egyformán gondolkodunk, az biztos. Nagyon meglátszik, hogy egyikőnk az állami, másikónk a versenyszférában húzta le az évtizedeit. Ezzel a hozzáállással én még Magyarországon is éhen haltam volna, nemhogy külföldön is megálljam a helyem.
Én, ha tudok korcsolyázni, akkor ingyen is tudok.
Ha meg nem tudok korcsolyázni, fizethetnek érte akármennyit is, akkor sem tudok!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,678
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére