Hírek Huxit Pártra nevezik át a Volner Pártot

„A Volner Párt életének első, másfél éves szakasza a mai nappal lezárult. A jövőben – jelezve következő, nagy célunkat – Huxit Párt néven folytatjuk tovább. Legfontosabb célunk, hogy elérjük Magyarország kilépését az Európai Unióból” - írja Volner János, aki az elmúlt években független képviselőként volt tagja az Országgyűlésnek, de a következő ciklusra nem szerzett mandátumot.

Volner valaha a Jobbik alelnöke volt, 2018 előtt még a bokorba is követte a kormánymédia lesifotósa. Aztán kilépett a pártból, átment a Mi Hazánkhoz, majd velük is szakított. Közben népszerű vendég lett a kormánybarát stúdiókban, és az elmúlt években rendre a Fidesz számára kedvezően politizált.


2020-ban az ő javaslatára módosították a választási törvényt, majd kétharmadhoz segítette a Fideszt, hogy ezermilliárdnyi közvagyon kerülhessen alapítványi kézbe. Ősszel megtámadta a Kúrián Karácsony Gergely Fudan-ellenes népszavazását, majd megszavazták a javaslatát, ami szűkíti a választásokkal egy napon tartott népszavazásoknál a jogorvoslati lehetőségeket.

Pártja el sem indult az idei választásokon, amit Volner úgy indokolt, hogy ha nem érné el az 5 százalékot, azzal az ellenzék malmára hajtaná a vizet.

Szurovecz Illés

1652029557178.png
 
szóval, te elhiszed az ukrán szöveget, hogy az oroszok támadják az orosz gázvezetékeket? Nagyon naív vagy.
Ha ez igaz, akkor az EU vezetésében tokeletesen hulye emberek ulnek.
Ebben az esetben a szankciok amiket az EU hoz pont az orosz érdekeket mozditjak elo !

ehhhhhh nem irom...
 
Pedig sokkal szélesebb koru tajekoztatást lehet kapni, ha a 444.hu-t, a Telexet, a hvg-t vagy a nepszavat olvasod



 


Na a Mércét előbb kihagytam, meg persze az Átlátszót is.
A sokoldalu tajekoztatasnak ezek is nelkulozhetetlen darabjai
 
kimondottan tetszik mikor emlegetik a független médiát :rohog: és szidják a jogállamiságot

Összehasonlításképpen, a lekérdezett független médiatermékek összesen hét helyreigazítási pert vesztettek, ilyen arányokkal:

RTL Klub (3/1),
Átlátszó (15/4),
Index (10/1),
HVG (24/1),
24.hu (28/1),
Magyar Hang (7/0),
444 (11/0)
 
kimondottan tetszik mikor emlegetik a független médiát :rohog:

Összehasonlításképpen, a lekérdezett független médiatermékek összesen hét helyreigazítási pert vesztettek, ilyen arányokkal:

RTL Klub (3/1),
Átlátszó (15/4),
Index (10/1),
HVG (24/1),
24.hu (28/1),
Magyar Hang (7/0),
444 (11/0)
Minden esetre nem az állam, olvasd adófizető, csecsén lógnak.
(Az Index nem ide tartozik)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,264
Tagok
615,596
Legújabb tagunk
Herceg Pálné
Oldal tetejére