Hírek Annyi energiát termel ez az új turbina, amennyit 12 napelemmel lehet előállítani

Az Idenergie nevű kanadai startup szerint az országoknak vízturbinákat kellene telepíteniük, mert azok éjjel-nappal biztosítják a szükséges energiát.

Olyan úgynevezett hidrokinetikus turbinát tervezett egy kanadai vállalat, amely szerint a fejlesztésből egyetlenegy is több energiát termel, mint amennyire 12 napelem képes. A turbina a vízfolyamból kinyerhető energiát hasznosítja, illetve alakítja át árammá – írta meg az Interesting Engineering.

A legtöbb ország már most is nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy áttérhessen a megújuló energiaforrásokra. Ehhez azonban szükség van olyan eszközök kifejlesztésére, amikkel ez a cél megvalósítható. Ezen a téren jelenthet nagy előnyt az Idenergie újdonsága.

A cég szerint a turbina egy Darrieus típusú rotorral dolgozik, nem károsítja az ökoszisztémát, és újrahasznosítható anyagból készítették. Ez azért is hangsúlyos, mert a közelmúltban sok céget ért kritika, amiért a legyártott vízturbinájuk károsította a növényzetet, vagy megzavarta az élővilágot.

Az Idenergie termékét szétszerelve szállítja, ám állítják: az összeállítása gyerekjáték. A borítást úgy alakították ki, hogy víz egyáltalán ne jusson bele, ami a karbantartására fordított költségeket is csökkenti – legalábbis a cég szerint.

Ami a teljesítményt illeti: a vállalat azt állítja, hogy a turbinából egyetlen darab 12 kWh áramot képes termelni. A kialakítása miatt pedig még kisebb fokozatban is elegendő energiát állít elő, hogy a legtöbb háztartásban megtalálható eszközt, például a hűtőszekrényt vagy a televíziót működtetni lehessen vele.
A turbina a cég szerint sekély vizekben is működik.

1651059674077.png
 
Egy kis videó is hozzá.
Ma Május 15 van és még mindig nem tortent semmi azon kivul, hogy mára minden kipusztult :(
 
Sajnos minden vízforrásunk veszélyben van.
Elképzelhető, hogy annyira leromlik a Balaton vízminősége a közeljövőben, hogy már csak 10-15 évig lehet fürödni benne – mondta Tóth Viktor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa.
Egyes vélemények szerint 2050-re akár ki is száradhat.
Hogy ivásra meddig alkalmas, arról nem tesz említést egyik oldal sem.
A NER hotel építési terrorja sokat javít majd a Balaton víz minőségén. ;)
 
A NER hotel építési terrorja sokat javít majd a Balaton víz minőségén. ;)
Meg az a rengeteg apartman-ház, amik már szinte teljesen körbezárják a tavat.
Az a része nem is érdekelne hogy ha néhány év múlva majd csak a kiszáradt medret nézegethetik belőlük az ablakon, de az ivóvíz tönkretétele több százezer embert érint - köztük engem is.
Az öntözéses gazdálkodást meg el lehet felejteni, pedig korábban több tóközeli gazdaságnak ki volt építve az öntözőrendszer.
 

Hőhullám Indiában: Delhiben 49 fok van​

D Sivananda Pai, az Éghajlatváltozási Tanulmányok Intézetének igazgatója szerint viszont a klímaváltozáson túl a növekvő népesség és az abból eredő erőforrás-hiány is probléma
(ráadásul vízre meg szükség van..)
 
A magyar szakaszon Sajópüspokinel, és már Sajokazanal is vörös a sajo.

Itt tartunk most:
Egyelőre hiábavaló Orosz Örs Nyitra megyei képviselő és környezetvédő társai látványos kampánya, a mérgezett szennyvíz továbbra is ömlik a Sajóba a felvidéki Alsósajó község térségében található Siderit vasércbányából, annak ellenére hogy immár két hete múlt, hogy a szlovák kormány megígérte az intézkedést. Ám összesen annyi történt, hogy sorompóval tették megközelíthetetlenné a kifolyót…

 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,612
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére