Pránanadi

T

Táltos

Vendég
Elnézésed kérem a rosszul fogalmazott kérdő mondatért. Pozitív értelemben tettem föl, hiszen csodálatos dolog, ha ilyen nagy tudású emberek nem zárkóznak el egymástól, hanem keresik a találkozási lehetőségeket is. Ezért érdeklődtem, hogy hol hallottatok, ill. hol olvastatok erről.
Bízom benne, hogy a félreértést helyreigazítottam.
Üdv.

Igen.

Semmi baj! Érdekes nem, hogy egy kérdőjel mennyiren megváltoztazja a dolgok értelmét.:rolleyes: :confused:

Jó is, hogy időnként találkoznak, legalább kicserélik tapasztalatikat, gondolataikat - nem mondanak egymásra kígyót-békát, mint teszik egyesek. A bizalom kölcsönös, hiszen Laci elmondta, leviszi a lányát hozzá.
Teljesen mindegy, hogy milyen célból, az a lényeg, hogy az egymás iránti tisztelet megvan közöttük, bárki, bármít is mond.:D
 
galfi3

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves galfi3!
Nagyon eredeti figura lehetsz! Egy ideje benézegetek ide, mert kíváncsi voltam hová jut az eszmecsere. A lényeg, amire kíváncsi vagy, íme:

Pránanadi gyógyítói és általános titoktartás
  • A Pránanadi gyógyító köteles a mesterek által meghatározottak szerint védeni a kapott tanításokat, információkat; a kapott titkokat megőrizni.
  • A Pránanadi gyógyító titoktartásával tiszteletet is tanúsít azon mesterek előtt, akik életüket adták a módszerért, annak tisztaságáért.
  • A Pránanadi gyógyító felelős azért, hogy módszert változtatás nélkül, a kapott módon adja tovább, ha az átadásra jogosult.
  • A Pránanadi gyógyító köteles a beteg titkait, Pránanadi gyógyítói ténykedése során vele kapcsolatos információit, időbeli korlátozás nélkül megőrizni.
  • Nem jelenti a titoktartás megsértését a betegre vonatkozó Pránanadi gyógyítói információk átadása, ha erre másik Pránanadi gyógyítónak további kezelés miatt szüksége van.
  • A beteg halála esetén közeli hozzátartozóját a gyógykezelésről, a halál okáról, avval összefüggésbe hozható körülményekről tájékoztatni kell.
  • A Pránanadi gyógyító mentesül a titoktartási kötelezettség alól, ha a beteg ez alól felmenti vagy mások életének, testi épségének, egészségének védelme szükségessé teszi.
Szeretnélek megkérni, hogy az általad említett, fénnyel való táplálkozásról írjál még, illetve arról, hogy hol nézhetnék utána? (Ha lehet magyar nyelven.)

Üdv Kedves Mira* . Na hát köszönöm szépen, hogy válaszoltál nekem. És Táltosnak is köszönöm, hogy válaszolt helyettem. Az az igazság, hogy én is ugyanazt mondtam volna mint táltos...

Na de bocsi hogy csak most válaszolok. Hát nem tudom azt hiszem azért nem válaszoltam mert nem tudom miért, vagy mert nem olvastam a forumot, vagy egy kis időre nem volt időm válaszolni. Mindenesetrepontosan valamiért nem :) :) :) :) :)

Harjá Chi kung!!! én is a mondoja vagyok, hogy az a tuti, mindamellett, hogy nem létezik abszolut technika semmire.
Személyes véleményem, ha a csi vel akarsz foglalkozni akkor le a gátakkal és le a dogmákkal mert minden megtörténhet. = ami megtörténhet az már meg is tőrtént mondjuk a jövőben.

na de bocsi, hogy megzavartam a forum menetét...
 
Mira*

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Galfi3!
Hát túlzás lenne, hogy elsőre felfogtam amiket írtál, pedig esküszöm, hogy szemüveg is van rajtam!
De aztán utánanéztem "hogyisvolt" az a kérdés-válasz eset...
A Táltos által ajánlott könyvet még nem szereztem be, de utánanéztem a prána-evésnek. Amiket itt a neten olvastam, abból számomra az derült ki, hogy erre a dologra meg kell érni és akkor működik, ha szinte magától jön az egész, ha nincs kétség az illetőben, mármint, hogy éhen fog halni, vagy bármi baja eshet. Eszerint az éhezőknek nem jelent megoldást, legalábbis jelenleg nem.
Az éhezők enni akarnak és nem lemondani a kajáról, egyúttal lehetőséget nyújtanak egy másik rétegnek, hogy adakozást, szeretet gyakoroljon...

Miért éppen chi kung? És mi történt meg? Te tudsz valamit...! Elmondod?
 
marcsiptoth

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!Nagyon szépen leírtad Spekker Éva.Én 2-es fokozatot végeztem.Sokminden megváltozott körülöttem.Jól vagyok,a többi nadis társammal.Szeretettel üdvözlök mindenkit.
 
Kajgi72

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Én ketteske vagyok, és a családból többen is követjük Anyut, ő már ötös fokozatnál tart.
Említettétek a kövecskét, amit Petrezselyem J. csinált a "semmiből", olyat Anyu is kapott tőle, érdekes, hogy az övé nem tűnt el, sőt, nagyobb lett, mióta megvan.
 
Mira*

Állandó Tag
Állandó Tag
Eddig csak figyeltem a prána nadit, kóstolgattam. Most hétvégén voltam 3-ason, a mesterin.
Már előtte tudtam, hogy megváltozik az életem, és mondhatom, hogy tényleg...
Több gátló dolog történt velem, a felkészülés egy hónapja alatt, de megcsináltam. Kihívás és próbatétel az egész. Ahogy egyik társam mondta, az igazi tudás 3-nál kezdődik. Te jó ég, mi jöhet még?

Mélységesen tisztelem a tibeti népet, hogy évezredeken keresztül, hányattatások között meg tudta őrizni ezt a tudást, bárhonnan származik, hogy egyszerű és tudatos (nem megvezetett) életet él, melyben mindennapi dolog a tradíció. :656:
(Bár nem tanítják, gyanítom, hogy nem földi eredetű.)

Egyébként a kövekről annyit hallottam, hogy ha illetéktelen fogja meg elenyészik és attól is függ a léte, hogy aki kapta hogyan fejlődik. Lehetséges, hogy akinek eltűnik, valamit nem jól csinált, megállt, visszafejlődött...
 
szabjass

Köszönöm ezt a nagyon pozitiv megnyilvánulást!!!!

Én 1 hónappal ezelött végeztem el az 1-es fokozatot, úgyhogy én még kisdobos vagyok ezen a területen. Meg kell mondanom, hogy eléggé elkeseredtem amikor olvastam ezen a fórumon a negativ megnyilvánulásokat a nadiról, mert én tényleg lelkesen fogtam neki a dolognak.
Ez a pozitív tapasztalat amit írtál nagyon jólesett és feltöltött lelkesedéssel.
Hadd kérdezzem meg, hogy Te mikor kezdtél el változásokat és javulást tapasztalni magadon?
Még egyszer köszi, és ÉLJEN a nadi!
Ági
 
Szia Ági!
Hogy őszinte legyek, amíg nem köteleztem el magam és csak úgy benne voltam a prána nadi megismerésében és itt olvastam az előzményeket engem is sikerült megingatni.
Valójában mindent lehet jóra és rosszra használni, leglábbis földi viszonyok között. Aztán, ha jobban belemerülünk észrevesszük, hogy ha mindenben benne van a Teremtő, akkor a rosszal is célja van, vagyis azt is meg akarja tapasztalni.
El kell tudni fogadni, hogy van, akinek még azt kell megtapasztalnia, mivel csiszolódik és terelődik valami felé.

Hogy a kérdésedre is válaszoljak, ha szorgalmasan gyakoroltál és betartottad a diétát, érezned kell a változásokat. Jelenleg a cél, hogy az energiavezetékek kitisztuljanak, akkor minden egyébnek változnia kell. Tudod, a fizikai testet felfoghatjuk több energiatest és burok látható, kicsi részének, mely nem a legfontosabb. Természetesen itt a Földön fontos, de akkor is csak eszköz az EGY-hez vezető úton.

Azt tanácsolom neked, hogy sokat gyakorolj és kezelj másokat is, mert akkor egyszerűbb lesz továbblépni. Amint elhatároz valamit az ember, pl. azt, hogy segíteni szeretne és tényleg hisz a módszerben megjelennek a rá igényt tartók is. Talán ebből is le lehet mérni, hol tartunk.

Sok sikert és örömet a prána nadiban! kiss
 
Voldemort

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Nem tudjátok, melyik fokozat megszerzésekor kell több napig folyamatosan az avatóhelyen maradni?
 
Abigel573

Állandó Tag
Állandó Tag
Végigolvastam a hozzászólásokat, és elgondolkodtam rajtuk. Ha valami hiteles "felsőbb" forrásból származik, az miért titok? És ha meg akarom ismerni, miért kell fizetnem érte? Számomra az a mester, aki pénzért árulja a nem ellenőrizhető forrásból szerzett tudását, az nem hiteles. A mások gyógyítása egy nagyon szép és nemes cselekedet. Feltéve, hogy az illetőt szolgálják vele. Mert a lélek sokszor veszi elő a betegség fegyverét, ha az elmét meg szeretné tanítani valamire. Ha egy gyógyító ebbe a folyamatba illetéktelenül beavatkozik, azzal jót tesz? Úgy tudom, az igazi hiteles és beavatott gyógyító addig nem kezdhet hozzá a gyógyításhoz, amíg "felsőbb" helyről erre engedélyt nem kap. Engedély nélkül is ténykedhet, de vagy ő kapja meg a büntetést, vagy a beteg esik egy idő után vissza, vagy mindkettő bekövetkezhet.
A gyógyítók hitelességéről sokszor a külső is sokat elárul... mert hogy képes másokat gyógyítani az, aki maga is betegségek tucatjaival küzd elhízottan?
A rezgésekről... miközben végigolvastam a fenti hozzászólásokat, megfájdult a fejem... ez is egy érdekes tapasztalat...:rolleyes:
 
Voldemort

Állandó Tag
Állandó Tag
"Ha valami hiteles "felsőbb" forrásból származik, az miért titok? "
Talán azért, mert ha tapasztalatla nemberek kezdenék egymást beavatni, akkor abból nekik bajuk származhatna, valamint a pránanadi irányzat is elvesztené hitelét, ha csupa hozzá nem értő végezné a gyógyítást, ami esetleg csak nevében lenne gyógyítás - a tudás, képességek hiánya miatt-.

"És ha meg akarom ismerni, miért kell fizetnem érte?"
Valamiből nekik is élniük kell, nem gondolod? Amúgy nem sok pénz az, amit elkérnek, a megszerzett képességekhez képest (bár én csak az első szint díjáról tudok nyilatkozni). Másrészt pedig a reiki alapítója is ingyen kezdte tanítani tudását, de alig volt valaki, aki jelentkezett volna a tanfolyamra, de mihelyst jópénzért kínálta csak a tanfolyamait, máris sokan jelentkeztek, így terjedt el a reiki. Az emberek jobban becsülik azt, amiért fizetni kell, mint amiért nem..

"Feltéve, hogy az illetőt szolgálják vele. Mert a lélek sokszor veszi elő a betegség fegyverét, ha az elmét meg szeretné tanítani valamire. Ha egy gyógyító ebbe a folyamatba illetéktelenül beavatkozik, azzal jót tesz?"
És az orvosok mit csinálnak? Ők is beavatkoznak, csak még durvább eszközökkel. Egy nadis is csak akkor gyógyíthat, ha engedélyt kap a betegtől rá. Olyan felfogással, amire te gondolsz, nem kellene gyógyítani semmilyen halálos betegségben szenvedőt se, mert a lélek meg akarja tanítani az elméjüket valamire. Ugye? Szóval ilyen felfogással semmiféle orvostudományra sincs szükség: aki meghal egy betegségben, az a javát szolgálja, ha megbénül, az is, ha túléli az is. Minek beavatkozni?

"A gyógyítók hitelességéről sokszor a külső is sokat elárul... mert hogy képes másokat gyógyítani az, aki maga is betegségek tucatjaival küzd elhízottan?"
Úgy tudom, nem a saját energiájukkal gyógyítanak, s a saját életvezetési felfogásuknak sincs beleszólása a gyógyítás folyamatába. Ergo ők mint személy függetlenek a gyógyítás hatásfokától, ez a beavatási szinttől függ.
 
Attól, hogy valahol elolvashatnám, mi is az a pránanandi, mert a megadott linkről csak a szabadalmat lehet olvasgatni, még nem válna belőlem gyógyító, ugye? És egy hiteles mesternek tudnia kell (ene), kit avathat gyógyítóvá...

Ebbe inkább nem megyek bele, mert más a megélhetéshez szükséges pénz, és más az extra profit...
"Feltéve, hogy az illetőt szolgálják vele. Mert a lélek sokszor veszi elő a betegség fegyverét, ha az elmét meg szeretné tanítani valamire. Ha egy gyógyító ebbe a folyamatba illetéktelenül beavatkozik, azzal jót tesz?"
És az orvosok mit csinálnak? Ők is beavatkoznak, csak még durvább eszközökkel. Egy nadis is csak akkor gyógyíthat, ha engedélyt kap a betegtől rá. Olyan felfogással, amire te gondolsz, nem kellene gyógyítani semmilyen halálos betegségben szenvedőt se, mert a lélek meg akarja tanítani az elméjüket valamire. Ugye? Szóval ilyen felfogással semmiféle orvostudományra sincs szükség: aki meghal egy betegségben, az a javát szolgálja, ha megbénül, az is, ha túléli az is. Minek beavatkozni?
Szépen ferdítettél... Azzal kezdtem, ha az illetőt szolgálja vele, miért ne gyógyíthatna... érdekes végeredményre jutottál...
"A gyógyítók hitelességéről sokszor a külső is sokat elárul... mert hogy képes másokat gyógyítani az, aki maga is betegségek tucatjaival küzd elhízottan?"
Úgy tudom, nem a saját energiájukkal gyógyítanak, s a saját életvezetési felfogásuknak sincs beleszólása a gyógyítás folyamatába. Ergo ők mint személy függetlenek a gyógyítás hatásfokától, ez a beavatási szinttől függ.
Szomorú, ha így van, hogy a gyógyító személyétől nem függ semmi... nem ezt hívják úgy, hogy vaktában végzett cselekedet?
Tehát, ha valakit a legmagasabb beavatásban részesítenek, mert elég pénze van és jó helyen volt jó időben, akkor azt tesz amit akar? Függetlenül az elfogadott erkölcsi-etikai normáktól? Tudja valaki itt egyáltalán, mire képes egy megnyílt 3. szem?
Vajon miért nem a szív csakrával kezdenek? Mert azzal csak szeretetre képes és nem tud kárt okozni magában sem és másokban sem?
 
Voldemort

Állandó Tag
Állandó Tag
Attól, hogy valahol elolvashatnám, mi is az a pránanandi, mert a megadott linkről csak a szabadalmat lehet olvasgatni, még nem válna belőlem gyógyító, ugye? És egy hiteles mesternek tudnia kell (ene), kit avathat gyógyítóvá...

Nem. el kell menni a tanfolyamra, és ott beavatnak, és gyakorolsz is.

Szomorú, ha így van, hogy a gyógyító személyétől nem függ semmi... nem ezt hívják úgy, hogy vaktában végzett cselekedet?

Ha tudod hova kell rakni a kezed, és hogy ki a beteg akit meg kell gyógyítani, akkor nem vaktában lesz a dolog. A vaktában cselekvés az lenne, ha az egészségeshez mennél oda, vagy máshol gyógyítanád a beteget, mint ahol kellene.

Tudja valaki itt egyáltalán, mire képes egy megnyílt 3. szem?

Én nem tudom. Ha te igen, kérlek meséld el nekem.

Vajon miért nem a szív csakrával kezdenek? Mert azzal csak szeretetre képes és nem tud kárt okozni magában sem és másokban sem?

nem tudom. én is jobban örültem volna egy szív-csakrás nyitásnak.
 
Abigel573

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem akarok hit-vitákba belemenni, csupán jelezni akartam, hogy máig nem tudom, mi az a pránanandi, a reikiről legalább el lehet olvasni egy-két könyvet.
Az is elgondolkodtató, hogy lassan több a természetgyógyász, mint aki nem, mégis egyre több a beteg ember...
Remélem, azért senkinek sem vettem el a kedvét egy tanfolyamtól sem, nem ez volt a célom. Mindenki saját választásának gyümölcseit élvezi. Ha savanyú lenne az íze, az nem az Univerzum hibája...
 
Mira*

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Nem tudjátok, melyik fokozat megszerzésekor kell több napig folyamatosan az avatóhelyen maradni?

Ez a 3. fokozat. Éppen ezen vagyok túl. Jó kis próbtétel, jobban megismerhetjük magunkat és másokat is. Mégis felemelő...

Kedves Voldemort!
Nagyon tetszik, ahogy válaszolgattál. De bevallom, nem értem miért ezt a nevet választottad. Kicsit belebicsaklott az ujjam, amikor leírtam, hogy kedves... (Van magyarázat, vagy el kell fogadni és kész? :D )
 
Voldemort

Állandó Tag
Állandó Tag
A 3.? Arra már úgysem hiszem, hogy elmennék. Még a kettest megcsinálom. Nekem abban nincs felemelő, hogy idegenek után használjam a wc-t.. szeritnem egy házban a wc a legfontosabb, bár ez most nem illik ide:) Igazából nem tetszik ez az össszezárás-dolog, ez kissé visszataszít, nem vagyok az a táborozós fajta ember.

Örülök, ha tetszettek a válaszok! A Voldemort név használatának oka van, de az már tényleg nem a topikba tartozik.
 
Mira*

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem akarok hit-vitákba belemenni, csupán jelezni akartam, hogy máig nem tudom, mi az a pránanandi, a reikiről legalább el lehet olvasni egy-két könyvet.
Az is elgondolkodtató, hogy lassan több a természetgyógyász, mint aki nem, mégis egyre több a beteg ember...
Remélem, azért senkinek sem vettem el a kedvét egy tanfolyamtól sem, nem ez volt a célom. Mindenki saját választásának gyümölcseit élvezi. Ha savanyú lenne az íze, az nem az Univerzum hibája...

Abigél!
Ahhoz képest, hogy nem tudod mi az prána nadi elég szépen van véleményed róla.
Nagyjából egyetértek a válaszokkal amiket eddig kaptál. Talán azt tehetem hozzá, hogy a természetgyógyászat és ezoterika sok ágát tanultam, hol tanfolyamokon, hol könyvekből, mégis azért bólintottam éppen erre, mert
akkor kezdi a gyógyítást, ha megkéri rá a beteg és
azzal kezdi, hogy engedélyt kér rá.
Karmikus betegségbe nem avatkozik (legfeljebb enyhít rajta), hiszen azzal ítélkezne a másik ember felett.
Prána nadis nem kér pénzt a gyógyításért, gondolom elfogadni szabad, elég időigényes dolog. A tanfolyamért természetesen kérnek, hiszen helyiség és tanítók (ideje) szükséges hozzá.
Eddig én is azt vallottam, hogy a Földön folyamatosan történnek beavatások és nem elsősorban ember által, de most azt mondom, hogy tanulni mindig szabad. Különösen egy olyan hagyományozott tant, ami segít a saját egészség visszaállításában. Hiszen ez az elsődleges cél. Sok emberrel találkoztam, aki komoly betegségekből épült fel a prána nadi által. Jól tenné, ha megtartaná magának a tudását és a módszert?

Amúgy olvastam valahol, hogy erre meg kellett érnie a nyugati emberek tudatának, hiszen addig a tibetiek őrizték a tudást és nem is olyan régen nyitottak. Én bízom annyira bennük, hogy van rálátásuk, mikor mennyit adhatnak át.
Nagyon nagy dolog, hogy tisztán megőriztek több ezer éven át egy komplex módszert!

A 3. szem megnyitásáról mit sem tudok, de érzem, hogy gyakorlás során folyamatosan fáj a homlokom. Valószínűleg az agyam olyan részeit dolgoztatom, amiket eddig pihentettem. Szándékosságról nem tudok...

Ez egy módszer, természetesen a használata mindig az egyénen múlik. Hasonlóan voltam a radiesztéziával is, bár tanultam, másoknak soha sem mértem, mert az egyén tudatától függ hogyan hat rá a földsugárzás, hiszen a földsgárzás értelmes, intelligens lény. Hiába helyezem át az ágyat, ha a beteg gondolkodásán és életén nem változtat, viszont komoly betegnél segítség lehet arra, hogy időt kapjon a számára helyes út megtalálásában.
 
[/quote

Kedves Abigél!

Ha rámentél volna a pránanadi oldalra, akkor sokat olvashattál volna a nadiról, de úgy, hogy meg sem kisérled megkeresni, nem megy, nem repül senki szájába a sültgalamb. Hogy könnyebb legyen megtalálnod: http://prananadi.lap.hu Itt annyi mindent találsz, csak győzd elolvasni és főleg megérteni - ha megérintett, akkor érdemes elmenned egy tanfolyamra, másként semmi értelme.
Egyébként a könyvesboltokban is kaphatók könyvek a különböző nadi irányzatokról.
Nem értem a negatív véleményedet, hiszen, mint leírtad, nem tudsz semmít a nadiról - igazság szerint akkor nincs is mivel összevetned.

A pránanadiról ezen az oldalon mindent elolvashatsz, a második linre kattintva, s a könyvben lapozva.

Jó olvasást, s annak megértését kívánom.

http://www.prananadi.hu/nadi/
 
Abigel573

Állandó Tag
Állandó Tag
Abigél!
Ahhoz képest, hogy nem tudod mi az prána nadi elég szépen van véleményed róla.
Nagyjából egyetértek a válaszokkal amiket eddig kaptál. Talán azt tehetem hozzá, hogy a természetgyógyászat és ezoterika sok ágát tanultam, hol tanfolyamokon, hol könyvekből, mégis azért bólintottam éppen erre, mert
akkor kezdi a gyógyítást, ha megkéri rá a beteg és
azzal kezdi, hogy engedélyt kér rá.
Karmikus betegségbe nem avatkozik (legfeljebb enyhít rajta), hiszen azzal ítélkezne a másik ember felett.
Prána nadis nem kér pénzt a gyógyításért, gondolom elfogadni szabad, elég időigényes dolog. A tanfolyamért természetesen kérnek, hiszen helyiség és tanítók (ideje) szükséges hozzá.
Eddig én is azt vallottam, hogy a Földön folyamatosan történnek beavatások és nem elsősorban ember által, de most azt mondom, hogy tanulni mindig szabad. Különösen egy olyan hagyományozott tant, ami segít a saját egészség visszaállításában. Hiszen ez az elsődleges cél. Sok emberrel találkoztam, aki komoly betegségekből épült fel a prána nadi által. Jól tenné, ha megtartaná magának a tudását és a módszert?

Amúgy olvastam valahol, hogy erre meg kellett érnie a nyugati emberek tudatának, hiszen addig a tibetiek őrizték a tudást és nem is olyan régen nyitottak. Én bízom annyira bennük, hogy van rálátásuk, mikor mennyit adhatnak át.
Nagyon nagy dolog, hogy tisztán megőriztek több ezer éven át egy komplex módszert!

A 3. szem megnyitásáról mit sem tudok, de érzem, hogy gyakorlás során folyamatosan fáj a homlokom. Valószínűleg az agyam olyan részeit dolgoztatom, amiket eddig pihentettem. Szándékosságról nem tudok...

Ez egy módszer, természetesen a használata mindig az egyénen múlik. Hasonlóan voltam a radiesztéziával is, bár tanultam, másoknak soha sem mértem, mert az egyén tudatától függ hogyan hat rá a földsugárzás, hiszen a földsgárzás értelmes, intelligens lény. Hiába helyezem át az ágyat, ha a beteg gondolkodásán és életén nem változtat, viszont komoly betegnél segítség lehet arra, hogy időt kapjon a számára helyes út megtalálásában.
Kedves Mira!
Véleményt nem írtam magáról a pránanadiról, mivel nem ismerem. A többi sorod akár én is írhattam volna, egyezik a véleményünk.:)
 
Oldal tetejére