Hírek Ideutaztak Amerikából a nagy lapoktól, de a Bálna ajtajában nem engedték be őket a konferenciára

A Telex szerint a nyugati sajtó képviselői közül egyedül az AFP hírügynökség fotósának sikerült bejutnia a CPAC Hungary-re, neki is csak hosszas kérlelés után.

Csütörtökön és pénteken tartják az amerikai jobboldal éves konferenciájának kisebb magyar kiadását Budapesten, a Bálna Rendezvényközpontban. A CPAC Hungary eseményre nemcsak politikusok és szakértők, de újságírók is érkeztek az Egyesült Államokból, őket azonban nem engedték be az épületbe - írja a Vice.

Információik szerint nemcsak a saját kollégáiknak, de a Rolling Stone, a Vox Media és a New Yorker munkatársainak belépését is megtagadták a Bálna bejáratánál, pedig az American Conservative Union politikai szervezet többször is biztosította őket arról, hogy részt vehetnek a konferencián. Szintén így jártak a nem magyar sajtótermékek közül a Guardian és az Associated Press újságírói, akik már hónapok óta próbáltak akkreditációt szerezni az eseményre.

A Telex úgy tudja, a Reuters újságírói sem jártak sikerrel, a nyugati sajtó képviselői közül egyedül az AFP hírügynökség fotósának sikerült bejutnia, neki is csak hosszas kérlelés után.

1653037606797.png
 
Ezek a nyugati újságírók is csak sírdogálni tudnak.
Hova tűnt a nagy harciasságuk meg az igazsághoz való jog?
 
Ha már nincs erről a valamiről infójuk a nyugati újságok egy részének akkor tessék...:
Pénteken Donald Trump volt amerikai elnök a CPAC Hungary közönsége előtt lejátszott meglepetés-videóüzenetében kijelentette: nagy harcot vívnak a konzervatívok, gratulált Orbán Viktornak, aki szerinte nagyszerű vezető, és megtiszteltetés volt a számára, hogy támogathatta őt.
 
Megtanulták hol lakik a magyarok (orbán) istene.
Olvasom hogy azért nálatok is vannak súlyos problémák :D
Bárcsak ilyen lenne világszerte a legnagyobb gond:

Szomszédok között dúló, szőrmókos vita került a bíróság elé. Egy nő etette a szomszédja macskáját, a gazda erre beperelte.
Az idős nőt azzal vádolták, hogy Micit, a szomszéd vörös cirmosát éjszakára is beengedte a házába, és a gazdi tiltakozása ellenére nedves és száraz táppal etette. Az 59 éves asszony így szerette volna magához édesgetni a macskát.
A csábítót most "jogellenes kisajátításban" találta bűnösnek egy svájci bíróság – és mintegy 500 ezer forintnyi pénzbírságra ítélete.
Mici a perpatvart nem követhette, mert a jogi vita miatt visszavitték arra a menhelyre, ahonnan származott.
Egy állatvédelmi jogra szakosodott jogász szerint nem ritka, hogy a szomszédok mások macskáját etetik. Ez elvileg nem tilos. De mások macskáinak szisztematikus etetése az állattulajdonos tulajdonjogainak megsértését jelentheti - írja a heute.at
 
A végén felmentették a nőt a vád alól. :)

Barátommal ez fordítva történt meg. Földszinti kertes lakásban élt feleséggel, gyerekkel és Mao nevű vörös macskával az erdő mellett.
Amikor jött a második gyerek, egy emelettel feljebb kapott egy nagyobb lakás. A probléma csak az lett, hogy a macseknak esze ágában sem volt költözni.
Szerencséjére az új lakók átvették Maot. A hálátlan jószág utána még nem is üdvözölte őket, ha összefutottak.:D
 
Ennyi hülyét egy rakáson. :rohog:

CPAC Hungary: Trump kedvenc influenszere szerint a feministák el akarják törölni a férfiakat...

K.Róbert
"Csak én érzem úgy, hogy akik a legharciasabban próbálják védeni a férfiasságukat, általában azokba szorult a legkevesebb?"
 
Előzetesen jóváhagyott és érvényes akkreditáció nélkül miért gondolták, hogy bejuthatnak az eseményre. Annak a tudatában jöttek ide, hogy a kapunál úgyis megállítják őket, így viszont máris fogalmazhatják az indokolatlan kizárásukról szóló írásokat. Ezek már csak ilyenek.
 
"már hónapok óta próbáltak akkreditációt szerezni az eseményre"
 
A CPAC-kal kapcsolatban. Többek közt azért küzdenek, hogy megállítsák azt az őrületet, amit a linken is találsz.

HOGY ÉRZÉKENYÍTI-E A GENDER LOBBI A GYEREKEKET VAGY SEM, ITT A LEGÚJABB BIZONYÍTÉK.
Gondolom ezek a kis sz@rkupacok nem a tinédzsereknek, vagy a fiatal felnőtteknek készültek.
Ismét leírom: minden olyan ember, aki a népszavazáson szándékosan érvénytelenül szavazott, ki nem ejthetné többé a száján, hogy demokrácia. A szavazás nem volt kötelező.

https://www.shopdisney.eu/uniquely-disney/disney-pride-collection
 
Amelyik szekér nem vesz fel azután nem futok.
Ha az újságírók így gondolkodnának, hírtelen életünk lenne. Én mint olvasó elvárom tőlük, hogy ha százszor visszautasítja a parlamentnél egy magyar politikus, ne csüggedjen és kérdezze százegyedszer is.
Ismerek magyar újságíró nőt akit Gyurcsány idején kritikus kérdései miatt le "orbánmacáztak", most "libsiszopónak" titulálják. Szégyen lenne számára ha nem "futna a szekér után".
 
Naná én is elvárom hogy legyenek agilisek. (csak ne csodálkozzanak hogy jéé nem engednek be)
Ugyanúgy furcsállom hogy vannak ezek a kormánypárti összeröffenések és SEMMI sem szivárog ki...hol is vannak az újságírók?
Vagyis azt látom hogy még ezek a médium szereplők is túlélésre játszanak.
(nem engednek be...akkor meg mi a fen..é...nek jöttél ide??? én mint hír fogyasztó elvárnám hogy legyen infóm az eseményekről . S nem valami íróasztalnál kitalált harmadkézből származó...)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,549
Tagok
615,323
Legújabb tagunk
laptrinhvienfptaptech
Oldal tetejére