Hírek Itt vannak a különadók részletei: akár 9750 forintot is fizethetnek a légitársaságok utasonként

Szombat este jelentek meg a részletek a Magyar Közlönyben, így kiderült, mennyit von el a kormány a kiskereskedőktől, bankoktól, biztosítóktól, telekommunikációs cégektől, és gyógyszerforgalmazóktól.

Orbán Viktor május 25-én jelentette be, hogy rezsivédelmi és honvédelmi alapot hoznak létre, és kötelezik a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy extraprofitjuk nagy részét ebbe a két alapba fizessék be.

Június 4-én a kormány el is fogadta a különadók kivetéséről szóló rendelkezéseket, azóta meg is jelent a rendelet, amelyből a bank360.hu készített egy összefoglalót.

Többek között azt írják, hogy a július 1-től élő repülőjegyadóra, amit a kormány légitársaságok hozzájárulásának hív, két tarifa van.

Ha az utas végső úti célja az Európai Unió, Nagy-Britannia, Észak-Írország, valamint Albánia, Andorra, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Izland, Koszovó, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegró, Norvégia, San Marino, Svájc, Szerbia és Ukrajna, akkor utasonként 3900 forintot kell fizetni. Ha más ország a végső úti cél, akkor pedig 9750 forintot kell fizetni a repülőtéri földi kiszolgálást végző cégeknek.

A kiskereskedőknek a jelenleg fizetett kiskereskedelmi adójuk 80 százalékát kell befizetniük pótadóként 2022-ben.


2023-ban megemelkedik a kiskereskedelmi adó, amelynek mértéke 500 millió forintot meghaladó, de 30 milliárd forintot meg nem haladó bevétel után 0,15 százalék, a 30 milliárd forintot meghaladó, de 100 milliárd forintot meg nem haladó része után 1 százalék, a 100 milliárd forintot meghaladó része után 4,1 százalék lesz.

A banki különadót a helyi adó adólapját az adóévet megelőző adóévi éves beszámoló alapján meghatározó nettó árbevétel alapján kell fizetni. Ennek mértéke 2022-ben 10 százalék, 2023-ban pedig 8 százalék.

A biztosítási pótadót a biztosítási díj alapján kell fizetni a biztosítóknak, mértéke 2022-ben magasabb, a díjbevétel nagyságától és a szolgáltatástól függően 2-14 százalékig terjed. 2023-ban ugyanez 1-7 százalék.

A gyógyszerforgalmazókat a társadalombiztosítási támogatásnak a termelői árral vagy importbeszerzési árral arányos részére a 10 ezer forintot meg nem haladó termelői áras gyógyszerek esetén 20 százalékos, a 10 ezer forintot meghaladó termelői áras gyógyszerek esetén 28 százalékos mértékű befizetési kötelezettség terheli.

A távközlési pótadót is a helyi adóknál számított nettó árbevétel alapján kell fizetni a cégeknek. Az adó mértéke az 1 milliárd forintot meghaladó, de 50 milliárd forintot meg nem haladó része után 1 százalék, az 50 milliárd forintot meghaladó, de 100 milliárd forintot meg nem haladó része után 3 százalék, a 100 milliárd forint feletti része után pedig 7 százalék.

Az energiapiacon a különadó alapja az Oroszországból származó és a világpiaci nyersolaj árkülönbözetének hordóban mért mennyiségének a szorzata. Az adó mértéke 25 százalék, amit havonta kell megfizetni. Ezen felül nő a hazai kitermelésű olaj- és gáz bányajáradéka is.

Mindezek mellett

emelkedik a dohánytermékek, a szeszes italok jövedéki adója, valamint az energiaitalokat, üdítő italokat, sós snackeket, ízesített söröket érintő népegészségügyi adó mértéke is.

Lényegében megduplázódik a cégautóadó: 50 kW-s teljesítményig a jelenlegi havi 7700-16500 forint helyet júliustól 14000-30500 forintot kell fizetni, 120 kW felett pedig 22000-44000 forint helyet 41000-81000 forintot - környezetvédelmi besorolástól függően.

1654490330197.png
 
A kormányunk megvédi a magyar emberek érdekeit - a rezsicsökkentés marad – ezért, és a választási osztogatás költségvetési hiánya miatt - extraprofit adót vetett ki a piac "kiválasztott" szereplőire – akik ezt természetesen visszaterhelik a magyar emberekre!

Akkor valójában ki és mit fizet?

Persze csak vicceltem….
 
Orbán Viktor szerint a nehéz gazdasági helyzetet Magyarországon is főként a "háborús infláció" okozza, a háború elhúzódásában érdekelt üzleti köröket ezért "meg kell állítani". Ebbe a körbe sorolta a kormányfő Soros Györgyöt, mint háborús uszítót, aki csak "keresni akar a háborún"
(persze Soros mindig kéznél van.....az ilyen és hasonló megnyilvánulásokkal tudott és tud hatalmon maradni megcáfolni nem lehet a milliók meg csak bólogatnak nekik ennyi elég ...kivéve a vidékieket azok .......nos nem véletlen hogy a kormány támogatói az ukrán politika ellen vannak. Nem értik miért nem adják fel a háborút . )
 
Ismét megmondta a tutit a miniszterelnök.
˝A háborús infláció egyetlen ellenszere a béke!˝
De, hol az ellenzék?
Most látszik igazán hogy a média TELJESEN a kormánypárt oldalán van.
Semmilyen ellenzéki hír nem szivárog át rajta maximum ha lejáratódnak.
De, az is lehet hogy nincs igény más hírekre csak a sikerre.
 
Ismét megmondta a tutit a miniszterelnök.
˝A háborús infláció egyetlen ellenszere a béke!˝
De, hol az ellenzék?
Most látszik igazán hogy a média TELJESEN a kormánypárt oldalán van.
Semmilyen ellenzéki hír nem szivárog át rajta maximum ha lejáratódnak.
De, az is lehet hogy nincs igény más hírekre csak a sikerre.
Meg az is lehet, hogy üllnek és semmi hasznos nem jut eszukbe azon kivul, hogy mikor lesz a fizetés átutalása
Jakab-P%C3%A9ter-%C3%A9s-Potocsk%C3%A1n%C3%A9-K%C5%91r%C3%B6si-Anita-1-HPGy-1000x600-1-e1633359594502.jpg
 
Meg az is lehet, hogy üllnek és semmi hasznos nem jut eszukbe azon kivul, hogy mikor lesz a fizetés átutalása
Jakab-P%C3%A9ter-%C3%A9s-Potocsk%C3%A1n%C3%A9-K%C5%91r%C3%B6si-Anita-1-HPGy-1000x600-1-e1633359594502.jpg
Dehogynem....Az MSZP brandje megkopott és avíttá vált Ujhelyi István szerint, és ő nem is toldozná-foltozná tovább, helyette a párt teljes átalakítását és újjászületését ígéri –
A polgári körök mintájára meghirdette az Esély-köröket: olyan helyi mozgalmakat indítana országszerte, amelyben nem várják el a párttagságot.

„Ez nem arról szól, hogy mindennap tüntessünk az Orbán-rendszer ellen. Azt mindenki tudja, hogy milyen a rendszer. Ez arról szól, hogy megtaláljuk egymást, akik hasonlóan gondolkodunk, az ország minden pontján jelen legyünk, és segítsünk” – fejtette ki a Telex kérdésére a politikus.
( Kísérleteznek.....vagy ez már pánik? )
 
Igaz nem különadó. De, ez a hír is bemutatja hogy meddig jutott a magyar média.
....és a magyar gondolkodás.
Parlamenti képviselő és Lázár János államtitkára lett Nagy Bálint keszthelyi fideszes polgármester, ezért időközi választást tartanak a Balaton-parti városban. Amin az ellenzék annak ellenére sem indít jelöltet, hogy 2019-ben itt szoros versenyben, 45 százalékot elérve, 3021-3676-ra kapott ki Nagytól a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE) színeiben induló Czuth Zoltán László -
És hogy most miért nem indítanak polgármesterjelöltet?
“Nincs is most olyan helyi, aki ki merne állni a fideszes jelölttel szemben. Senki sem akarja kockáztatni a jó hírnevét, az egzisztenciáját.”
...........
(valaki kétségbe vonta ezt az állítást erre egy kommentelő válaszolta ezt:
talán emlékszel még Juhász Péterre, aki a budapesti belvárosban indult: több száz cikkben hazudta róla a revolvermédia, hogy veri a feleségét, minden fórumon lejáratták, a családját zaklatták. Most egymás után nyeri meg a pereket, bebizonyosodott, hogy egy szó sem volt igaz az egészből, színtiszta rágalmazás volt.
Ahogy Bajnaival szemben is, hogy bármi köze lett volna a debreceni libatenyésztők anyagi kárához, pláne az öngyilkosságokhoz. Minden fórumon minden pert megnyert ezzel kapcsolatban, a hazug sajtó kénytelen is volt közölni, hogy valótlanul állította, amit, mégis egy fél országnyi agyhalott még mindig "libás Bajnai"-zik. Ezért nem indul senki, mert nyerni úgy sem lehet, feleslegesen meg minek tegye ki magát aljas rágalmaknak.
A történelemkönyvekben egyszer majd ezek Magyarország legsötétebb évei között fognak szerepelni. )
 
Úgy néz ki, ez nem a 2harmad akarata szerint fog működni.

"A fogyasztóvédelem után már a jegybank is vizsgálatot helyezett kilátásba, ha a bankok szabálytalanul emelnék a díjaikat az extraprofit-adó miatt. Az elrettentésnél sokkal komolyabb eszköz ugyanakkor nincs az állam kezében."

Törvény nem, csak a piac korlátozhatja, hogy „az emberekkel fizettessék meg” a különadókat.


1y1y.jpg
 
A történelemkönyvekben egyszer majd ezek Magyarország legsötétebb évei között fognak szerepelni. )
Nem egy dicsőségesen sikerült rendszerváltás inkább emlékezetből kitörendő pártokkal.
Főleg mióta megírtak egy gránitot(sötét évek sötétülnek) a rendeleti kormányzás sem fényesíti.
Egy jó és átütő siker történt: Pintér művek szaktudós és gyakorlati szakember
megkapta az orvosi és pedagógusi tálcát.:cool:

Ja és Varga Judit az igazság bajnoka karöltve minden ügyésszel tovább védelmezi az igazságot.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,731
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére