Hírek A kormány államosítana, majd az V. kerületnek adna három fővárosi kiemelt közterületet

A Podmaniczky Frigyes tér, a Vörösmarty tér és a Széchenyi István tér kerülhet az állam kezébe.

Egy készülő törvényjavaslat szerint augusztustól a Fővárosi Önkormányzattól állami tulajdonba vennék a Podmaniczky, a Vörösmarty és a Széchenyi teret – értesült a hvg.hu.
Rogán Antal volt V. kerületi polgármester javaslatára az állami tulajdona vétel után mindhárom tér felügyeletét megkapná a jelenleg is fideszes vezetésű V. kerület.
A tervezet előterjesztőjeként a Pénzügyminisztérium az elfogadásra váró jogszabály szövegében azt írta:
alkotmányossági aggályok merülhetnek fel.
Az anyagi ellentételezés nélkül állami tulajdonba kerülő tereket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-n keresztül átjátszanák az V. kerületi önkormányzatnak. A HVG cikke szerint a következő területek kerülnének az V. Kerülethez:
  • Podmaniczky Frigyes tér: Az Arany János utcai metrómegálló fölötti tér a Bajcsy-Zsilinszky út mentén.
  • Vörösmarty tér: A Váci utca végállomása a Deák Ferenc utca és a Vigadó utca között, a város egyik leghíresebb tere, a karácsonyi vásár hagyományos, fő helyszíne, egyúttal a kisföldalatti végállomása.
  • Széchenyi István tér: A Széchenyi István tér az V. kerületben, a Lánchíd pesti lábánál fekszik, a Duna-parti világörökségi helyszín része. Itt található a Magyar Tudományos Akadémia épülete, a Gresham-palota, valamint a Belügyminisztérium is.
A tervezet szerint azért van szükség az államosításra, mert új közösségi tereket akarnak teremteni, a régiek fel szeretnék fejleszteni, újabb zöldfelületeket is létrehoznának, valamint javítanák a belvárosi lakosság életminőségét is.
A lap úgy tudja, hogy a majdani vagyonkezelő V. kerület egységes közterület használati rendszert működtetne az ingatlanokon. Azért fontos részlet ez, mert a közterületek hasznosítása is az V. kerület hatásköre lenne, így a kerület szabná meg azt is, hogy mekkora lenne a tereken bérbe adott területek ára, az így befolyt összeget is az V. kerület kapná meg, nem a főváros.
A tervezetet már a parlament nyári, rendkívüli ülésén is elfogadhatják. A javaslat annyi ellentételezést biztosít a jelenlegi üzemeltetőnek, vagyis a fővárosnak, hogy a tulajdonjog elvesztésével a főváros mentesül a fenntartási költségektől. A tervezettel kapcsolatban megszólalt a Pénzügyminisztérium is. A javaslatban írt ellentételezésre utalva azt közölték, hogy a tervezet
megkérdőjelezhető módon ellentételezett
– írják a közleményükben, majd hozzáteszik:
a megoldás az önkormányzati tulajdonjog Alaptörvényben foglalt sérelmének megállapításával járhat.

Sebes György

1655302599110.png
 
Csatolások

  • 1655302116102.png
    1655302116102.png
    2.5 MB · Olvasás: 7,622
  • 1655302270338.png
    1655302270338.png
    641 KB · Olvasás: 110
Ha egy város nem fideszes
államosítják majd fideszes városként létrehozzák.
vagy meglévő helytartóhoz adják
Vagy kineveznek rá helytartót a provincia élére

Íme egy mondat mi velejéig cinikus:
A javaslat annyi ellentételezést biztosít a jelenlegi üzemeltetőnek, vagyis a fővárosnak, hogy a tulajdonjog elvesztésével a főváros mentesül a fenntartási költségektől.
Magyarul:
Ha elvesszük az autód, jól jársz mert nem kell tankolnod semmi gondod vele ezentúl.
 
Utoljára módosítva:
A Podmaniczky Frigyes tér, a Vörösmarty tér és a Széchenyi István tér kerülhet az állam kezébe.

Egy készülő törvényjavaslat szerint augusztustól a Fővárosi Önkormányzattól állami tulajdonba vennék a Podmaniczky, a Vörösmarty és a Széchenyi teret – értesült a hvg.hu.
Rogán Antal volt V. kerületi polgármester javaslatára az állami tulajdona vétel után mindhárom tér felügyeletét megkapná a jelenleg is fideszes vezetésű V. kerület.
A tervezet előterjesztőjeként a Pénzügyminisztérium az elfogadásra váró jogszabály szövegében azt írta:

Az anyagi ellentételezés nélkül állami tulajdonba kerülő tereket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-n keresztül átjátszanák az V. kerületi önkormányzatnak. A HVG cikke szerint a következő területek kerülnének az V. Kerülethez:
  • Podmaniczky Frigyes tér: Az Arany János utcai metrómegálló fölötti tér a Bajcsy-Zsilinszky út mentén.
  • Vörösmarty tér: A Váci utca végállomása a Deák Ferenc utca és a Vigadó utca között, a város egyik leghíresebb tere, a karácsonyi vásár hagyományos, fő helyszíne, egyúttal a kisföldalatti végállomása.
  • Széchenyi István tér: A Széchenyi István tér az V. kerületben, a Lánchíd pesti lábánál fekszik, a Duna-parti világörökségi helyszín része. Itt található a Magyar Tudományos Akadémia épülete, a Gresham-palota, valamint a Belügyminisztérium is.
A tervezet szerint azért van szükség az államosításra, mert új közösségi tereket akarnak teremteni, a régiek fel szeretnék fejleszteni, újabb zöldfelületeket is létrehoznának, valamint javítanák a belvárosi lakosság életminőségét is.
A lap úgy tudja, hogy a majdani vagyonkezelő V. kerület egységes közterület használati rendszert működtetne az ingatlanokon. Azért fontos részlet ez, mert a közterületek hasznosítása is az V. kerület hatásköre lenne, így a kerület szabná meg azt is, hogy mekkora lenne a tereken bérbe adott területek ára, az így befolyt összeget is az V. kerület kapná meg, nem a főváros.
A tervezetet már a parlament nyári, rendkívüli ülésén is elfogadhatják. A javaslat annyi ellentételezést biztosít a jelenlegi üzemeltetőnek, vagyis a fővárosnak, hogy a tulajdonjog elvesztésével a főváros mentesül a fenntartási költségektől. A tervezettel kapcsolatban megszólalt a Pénzügyminisztérium is. A javaslatban írt ellentételezésre utalva azt közölték, hogy a tervezet

– írják a közleményükben, majd hozzáteszik:

Sebes György

Csatolás megtekintése 1865816
Nagyon is eszüknél vannak a fityeszesek... Ha csak a karácsonyi vásárt számolom, milliók ütik a fityesz markát, vagyis az V. kerület gazdagodna a karácsonyi vásári bevételek után és nem a főváros. Jól ki van ez találva. Ennyi. Szél ellen képtelenség pipilni... Tudjuk. De ezt a sok eszement választónak is kellett volna tudnia, akik bedőltek a sok rémisztgető dumának, melyet minden fityesz által vezérelt helyen nyomtak. A DK-t úgy emlegették, mint a magyar nép ellenségét... De sokan felültek ennek az eszement dumának. Most aztán jajgathatnak, ha még rosszabb lesz a közlekedés, úgy értem a BKK közlekedés, az utcák, házak rendbetétele...Nem sorolom. Budapestet, mint Magyarország szívét - sarokba szorították. No persze, arról a bizonyos erkélyról azért van aki jól "kidicsekszi" magát.... "Tudjuk ki az" - de a napi szükségletek, süllyesztőbe vannak téve.
 
igaz egyetértek
 
Igennnnn! És éjjjen Rákosi! Izé. Valamit elirtam... Megvan! Éjjjjen Orbánc!
 
Nagyon is eszüknél vannak a fityeszesek... Ha csak a karácsonyi vásárt számolom, milliók ütik a fityesz markát, vagyis az V. kerület gazdagodna a karácsonyi vásári bevételek után és nem a főváros. Jól ki van ez találva. Ennyi. Szél ellen képtelenség pipilni... Tudjuk. De ezt a sok eszement választónak is kellett volna tudnia, akik bedőltek a sok rémisztgető dumának, melyet minden fityesz által vezérelt helyen nyomtak. A DK-t úgy emlegették, mint a magyar nép ellenségét... De sokan felültek ennek az eszement dumának. Most aztán jajgathatnak, ha még rosszabb lesz a közlekedés, úgy értem a BKK közlekedés, az utcák, házak rendbetétele...Nem sorolom. Budapestet, mint Magyarország szívét - sarokba szorították. No persze, arról a bizonyos erkélyról azért van aki jól "kidicsekszi" magát.... "Tudjuk ki az" - de a napi szükségletek, süllyesztőbe vannak téve.
Ja, és a migránshelyzet megint fokozódik, asszem az O...n olvastam. Vagy nem is, egy reklámszünetben a Tények mutatta, nem fordultam el elég gyorsan, és ezért láttam. Ami a jajgatást illeti, dehogy jajgatnak, fideszes rokonaim szerint minden rendben megy az országban, mert itt az árstop, a rezsicsöki, szóval jó mindenkinek. Csak Brüsszel, a baloldal és Ukrajna az, ami minden rossz és veszély forrása. A szomorú, hogy még mindig ezt hiszik, mert Orbán a Varázsló, ők meg a Mariók. Esélyét sem látom, hogy felébrednek majd.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,550
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére