Hírek Kanadának könyörögnek a németek, hogy adja vissza Putyinnak a turbinát

A felszerelés a szankciók hatálya alá esik, de nélküle adut adnak Vlagyimir Putyin kezébe, hogy ne indítsa újra az Északi Áramlat-1-et a karbantartás után.

A német gazdasági miniszter és alkancellár nyilvánosan könyörgött a kanadai kormánynak, hogy adják vissza egy, az Oroszország elleni szankciók hatálya alá eső, de az Európába irányuló gázáramlás szempontjából kritikus turbinát. Robert Habeck a Bloombergnek nyilatkozott, és azt mondta, hogy a turbinát muszáj visszajuttatni még jövő hétfő előtt, amikor megkezdődik az Északi Áramlat-1 szokásos éves karbantartása. Szerinte a létfontosságú felszerelés leszállítása esetén Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nem lenne hivatkozási alapja arra, hogy ne indítsa újra a gázszállítást, amitől egyre többen tartanak.

„Én leszek az első, aki harcolni fog egy további erős uniós szankciócsomagért, de az erős szankciók azt jelentik, hogy azoknak jobban kell fájni és ártani Oroszországnak és Putyinnak, mint a mi gazdaságunknak" – mondta Habeck. – „Ezért megértést kérek, mert meg kell fosztanunk Putyint ennek a kifogásnak az esélyétől” – tette hozzá.
A vezeték karbantartása július 11-én kezdődik, és elméletileg 21-én fejeződik be. A rajta átáramló gáz mennyiségét azonban a Gazprom már júniusban hatvan százalékkal csökkentette a turbinaprobléma miatt, és ez akadályozza Németország erőfeszítéseit, hogy elegendő készletet tároljon a téli időszakra. Berlin az elkövetkező hónapokban kénytelen lehet adagolni az energiát, ami sújtja a vállalkozásokat és a fogyasztókat, és recesszióba sodorhatja Európa legnagyobb gazdaságát.

„Szükségünk van Az Északi Áramlat-1 kapacitására ahhoz, hogy feltöltsük a tárolóinkat" – mondta Habeck, aki azt is hangsúlyozta, hogy „a feltöltött németországi tárolókapacitások nemcsak a német, hanem az európai piac és az európai ellátás biztonsága szempontjából is fontosak”.
A kérdéses turbinát a Siemens építette, és javításra küldték Montrealba, de a Justin Trudeau miniszterelnök kormánya által múlt hónapban bejelentett, az orosz olaj- és gáziparral szembeni szankciók miatt ott ragadt. Habeck elismerte, hogy a kanadai szankciók jogi kötöttséget okoznak, de előállt erre egy javaslattal.

„Ha ez jogi kérdés Kanada számára, akkor szeretném világossá tenni, hogy nem arra kérem őket, hogy szállítsák a turbinát Oroszországba, hanem arra, hogy hozzák Németországba. Nehéz szívvel kellett ezt kérnünk" – mondta.
Kanadai illetékesek egyelőre diplomatikusan reagáltak a német kérésre. „Ezután is súlyos árat fizettetünk a Putyin-rezsimmel, amíg folytatódik az indokolatlan invázió. Továbbra is támogatni fogjuk európai barátainkat és szövetségeseinket azáltal, hogy dolgozunk az energiapiacok stabilizálásán és az energiaellátásra vonatkozó hosszú távú és fenntartható megoldások kidolgozásán" – reagált Ian Cameron, Jonathan Wilkinson természeti erőforrásokért felelős miniszter szóvivője e-mailben a Bloombergnek.

Bár a Gazpromnak vannak Oroszországban turbinái, a cég állítása szerint nem mindegyik működőképes, és az illetékes állami hatóság leállította a rendszeres karbantartásra váró berendezések használatát.

Medgyesi Csilla

1657246784860.png
 
97%-on a koltsegvetes, megegy nagy legendat kell bealldozni a fidesznek , ami megjobban fog fajni a fideszeseknek is.
Ez meg mindig keves lenne akkor lekoszon a fonok mert nincs tovabb. Csodbe vitte az orszagot.
De, miért lenne jó ha lemondana?
Olcsóbb lenne valami?
Vagy miben reménykednek egyesek?
Mi az amit most nem lehet megcsinálni de, ha lemond akkor meglehetne?
Vagy ki lenne helyette?
Csak csinálja ő vállalta.
 
A nepnyuzo roman hazaspar

Nicolae Ceaușescu​

borzalmas volt,de az orszagot nem adositotta el.
Ezzel szemben ez nem mondhato el ORbanrol.
HA nem mond le ,akkor tapsolni fognak ha csodbe mennek?
Szerintem mivel a fidesz nyert a valasztasokon valamelyik fidesznyikot betesznek helyette a kovetkezo valasztasokig.
Az is lehetseges bar nem valoszinu kiirnak uj valasztast.
Akarmilyen szakembert meghallgatsz egyontetuen allitjak nagy a baj. Se a Kata se a rezsi csokkentes megszunese nem eleg kimaszni ebbol a helyzetbol.
Erthetetlen a tovabbi osztogatasa .
 
97%-on a koltsegvetes, megegy nagy legendat kell bealldozni a fidesznek , ami megjobban fog fajni a fideszeseknek is.
Ez meg mindig keves lenne akkor lekoszon a fonok mert nincs tovabb. Csodbe vitte az orszagot.
Nagyon nem vagyok belemélyülve a politikába, ezért nem értem, hogy miért megy csődbe az ország, hiszen minden adata jó.
Azóta már készen van a költségvetés, a híradóban bemondták, hogy meg lett szavazva és szinte minden területre több pénz jut 2023-ban, mint az idén. Ez nem arra utal, hogy kevesebb lenne a pénz.
A gáz árát pedig csak az átlagtól többet fogyasztóknak emelik és ezt az ellenzék követelte eddig, hogy ne a medencéjüket fűtőknek kedvezzen a kormány.
 
Aggodalomra Putyin ad okot, ö megpróbálja zsarolni a nyugati világot és az Orbán kormány az ö támogatója.
Orbán mindent megtesz, hogy legyen pénze az agresszornak a háború folytatásához, ösztökél bennünket a vásárlásra.
Te is ugy beszélsz mintha az Ukrajnával való szolidaritás lenne a probléma, nem az, hogy Putyin fék nélkül öl és gyilkol.
A háború kitörésének első napjaiban láttam egy videót Putyin beszélt arról, hogy ne avatkozzon bele senki a háborúba kívülről, mert neki vannak a legmodernebb nukleáris fegyverei! - ez elég ijesztő volt a számomra. Egyáltalán nem ismerem a nukleáris fegyvereket (felvilágosíthat róla), de nekem erről az atomháború jut eszembe, ami egyenlő lenne a 3. világháborúval.
Ott is tévedsz, hogy a Németek tartanák vissza a turbinát
Ezt tudom, hogy Kanadában javítják és a németek azért kérik vissza, mert ennek a hiányára hívatkozva nem jön a gáz. Hozzánk is csak 60 %-on jött, de nem tudom a turbina miatt-e v. azért mert karban tartják a vezetéket.
Világos, hogy aggodunk mielőtt az utolsó adut is kijátsszuk a kezünkből,
mi lesz ha a turbina birtokában Putyin leállítja a gáz szállítást?
Sajnos a turbina nélkül is ugyan annyi esély van rá, hogy leállítja. Nem régen olvastam nem tudom igaz volt-e, hogy Németo.. 9 milliárdot akart adni fegyverekre Ukrajnának, de akkor elzárták a gázt náluk. Utána le mondták a németek az adományt. bombázta le.Putyin eddig is megakadályozta a külföldi beavatkozásokat, volt amikor a vasútállomást és a síneke
Nyilván nem fogunk megfagyni, jobban kell a magyar hajléktalanokat félteni.

A hajléktalanoknak van elég szállás és ők meglepően jól bírják a hideget, mert nem élnek a szállók adta lehetőséggel.
Magyarországon még az Ukrán menekültek sem maradnak ahogy hallom (max. 2% kér segítséget)
830 ezren jöttek át eddig a határon, de nem mindenki kéri a menekült státuszt, de attól sokan itt vannak, mert soknak már itt laknak a rokonai v. barátai korábbról és azok befogadták őket.
"Ők leszerelték a szélerőműveket, leállították az atomerőműveiket." itt valoszinü el írtad magadat
Nem írtam el ebben a hitben voltam, hogy zöldprogram miatt ezt tették. Olvastam is hogy megkezdték a működésre képes atomerőműveik visszaállítását.
Biztosíthatlak, hogy én még jövő tavasszal is itt leszek a canadahun oldalain. :)
Bízom benne, hogy én is, nekem van fáskazánom és tartalékban tűzifám is. Sokan nem szerelték le, most jól fog jönni.
 
Nagyon nem vagyok belemélyülve a politikába, ezért nem értem, hogy miért megy csődbe az ország, hiszen minden adata jó.
Azóta már készen van a költségvetés, a híradóban bemondták, hogy meg lett szavazva és szinte minden területre több pénz jut 2023-ban, mint az idén. Ez nem arra utal, hogy kevesebb lenne a pénz.
A gáz árát pedig csak az átlagtól többet fogyasztóknak emelik és ezt az ellenzék követelte eddig, hogy ne a medencéjüket fűtőknek kedvezzen a kormány.
Kedves mari, ha a Magyarország "minden adata jó" akkor
- miért kell a kormánynak a 2/3 ellenére különleges állapotokat kihirdetni és ezt már évek óta?
- egyszer a menekültekre, majd a Corona járványra, most Ukrajnára hivatkozva, europában egyedülállóan

Egyre kevesebb az esély arra, hogy a magyar kormány, és az EU megállapodjon egymással.
A kormány kapkodva, átgondolatlan próbálja visszaszedni azt a pénzt amit a választások megnyerésének érdekében kiadott (rezsicsökkentés csökkentése, kata) de ezzel a mostani pénzügyi, gazdasági problémákat aligha oldja meg vele.
 
A háború kitörésének első napjaiban láttam egy videót Putyin beszélt arról, hogy ne avatkozzon bele senki a háborúba kívülről, mert neki vannak a legmodernebb nukleáris fegyverei! - ez elég ijesztő volt a számomra. Egyáltalán nem ismerem a nukleáris fegyvereket (felvilágosíthat róla), de nekem erről az atomháború jut eszembe, ami egyenlő lenne a 3. világháborúval.

Ha Putyin öngyilkos akar lenni akkor elég ha azt teszi amint a bajuszos Berlinben, nem kell ahhoz atombombához nyúlni.
Nagy kárt tudna okozni Putyin egy atombombával de nem hiszem, hogy ö maga túlélné, vagy valami haszna lenne belőle.
A volt KGB-tiszt ezzel a háborújával politikai öngyilkosságot követett el.

Ezt tudom, hogy Kanadában javítják és a németek azért kérik vissza, mert ennek a hiányára hívatkozva nem jön a gáz. Hozzánk is csak 60 %-on jött, de nem tudom a turbina miatt-e v. azért mert karban tartják a vezetéket.

Ha jól tudom 6 Siemens turbináról van szó amit a Kanadai részlegben tartottak karban.
Kanada az embargó miatt nem küldheti vissza Oroszországba a turbinákat,
ezért küldte el Németországba a Siemens anya vállathoz.

A Németek egy Dilemma elött álnak, mert még szükségük van egy darabig az orosz gázra.
A helyzet per pillanat patt, mert turbina nélkül nincs gáz de nemcsak a Németeknek hanem az Oroszoknak sem.

Sajnos a turbina nélkül is ugyan annyi esély van rá, hogy leállítja. Nem régen olvastam nem tudom igaz volt-e, hogy Németo.. 9 milliárdot akart adni fegyverekre Ukrajnának, de akkor elzárták a gázt náluk. Utána le mondták a németek az adományt. bombázta le.Putyin eddig is megakadályozta a külföldi beavatkozásokat, volt amikor a vasútállomást és a síneke

Ukrajna kezdetben csak pénzt kapott fegyverekre nyugatról, vegyen fegyvereket ahol tud, ma fegyvereket is küldenek,

Putyin egy villámháborút tervezet, azt gondolta a Kijevi kormány elmenekül mint az Afgánok a Talibánok elöl.
Ez nem jött be szerencsére, mert az beindított volna a dominó-effektust, Orbán Michael-Archangyal képében vitte volna az ország kulcsát Putyi csapatai elébe.

Németország bizonyos esetekben helyesen tartózkodó, ami az ország múltját ismerve érthető is. Oroszország ezzel ellentétben állandóan a honvédelmi háborús szerepéröl beszél és közben imperialista törekvéseket követ mint itt Ukrajnában is.

A hajléktalanoknak van elég szállás és ők meglepően jól bírják a hideget, mert nem élnek a szállók adta lehetőséggel.
Van elég kelet-europai hajléktalan nyugaton, beszélgessél el egyszer velül az utcán.
Különösen télen jönnek szívesen nyugatra mert itt jobb az "ellátás".
Magyarországon már évek ota háromszor anyi a fagyhalott mint Ausztriában pedig nálluk vannak az Alpok.

830 ezren jöttek át eddig a határon, de nem mindenki kéri a menekült státuszt, de attól sokan itt vannak, mert soknak már itt laknak a rokonai v. barátai korábbról és azok befogadták őket.
A hátáron átjöttek alig 2%-a jelentkezik le Magyarországon, a többi jön tovább nyugatra.

Tudod, hogy mennyi 820.000 ember? Az több min fél Budapest, 4-szer Debrecen, 8-szor Székesfehérvár, Szombathely..
Itt van a nagy magyar városok listája, nézz már bele.

Nem írtam el ebben a hitben voltam, hogy zöldprogram miatt ezt tették. Olvastam is hogy megkezdték a működésre képes atomerőműveik visszaállítását.

Igen a Német kormány vizsgálja, hogy a néhány lekapcsolás elött levö atomerömü még üzemben maradhat vagy sem. Mindent meg kell tenni, hogy Putyin ne tudjon bennünket zsarolni.

Putyin nagyon rafináltan időzítette a zsarolási akcióját, látva, hogy a világ a klima-válság miatt ki akar lépni a fosszilis energia használatból és egy átállási folyamatban van. Ez csak egy további igazolás az aljasviselkedésre.

Bízom benne, hogy én is, nekem van fáskazánom és tartalékban tűzifám is. Sokan nem szerelték le, most jól fog jönni.

??
 
eddy56
Nagyon keves ember fogja elhinni ezt a baromsagokat. HAboruba akar hol vannak a civilek sajnos celpontok a lovoldozesnek.
MI lenne ha nem rohantak volna le az oroszok Ukrajnat es akkor nem kene ennyire utalnod az ukranokat.
Mindig 1956 jut eszembe hogy ugyan mit mondasz? jol tettek az oroszok hogy elfolytottak? akiket felakasztottak a lampa vasra ha azt allitana valami orult , hogy a forradalmarok a sajat embereiket akasztottak fel. TAlan meg el is hinned ezt. Az ENSZ mindig is sohivatalhoz hasonlitanak. Sok konfliktusba az igazsag ellenkezoje melle tette le voksat.
Jogos a kiutasitas ha fals hireket kozvetetinek, es propaganda dumat nyomnak Putyin mellett.
Ennél szebben meg sem fogalmazhattam volna, bravó.
Sajnos sokan nem tudják átérezni mások szenvedését egészen addig, amíg az nem kopogtat az ő ajtajukon.
 
Azt irja az MTI, hogy a Gazprom keres egy turbinát a Siemensen.....

"még májusban vártuk, hogy kapunk egy megjavitott hajtómüvet a Siemenstöl de a mai napig nem kaptuk meg"

Volt, nincs, eltünt,elveszett, ülnek rajta, ellopták.

Forrás az MTI hire 19:59kor.

Valakinél esetleg a spájzban volna egy ilyen? Mert akkor iziben, különben német barátaink fázni fognak ám....
 
Utoljára módosítva:
Jó hir....megvan egy turbina. S a korrektség kedvéért, legalábbis ebben a tekintetben, az oroszokat rehabilitálni kell.

Elökerült az a turbina...Mühlheimban van...a németek kotlanak rajta mióta az Kanadából visszaérkezett Németországba. Igy azután nem csoda, hogy nem tudják az oroszok a nyomást s igy a teljesitményt biztositani a NS1 vezetéken.

Hogy mit akarnak a németek, azt a manó érti csak.Nyavalyognak hogy az oroszok csak 20 % kapacitással küldik a gázt - s ez minket is érint - ami meg kellene a normális üzemmenethez, azt meg visszatartják. Ugy tünik, hogy fel akarják tornázni a gáz árát, ezzel pedig egy füst alatt a lakósságot elszegényiteni.

Ez persze csak spekuláció - de valahogy összeáll.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,803
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére