Hírek IMF: Európa nagy bajban van

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) sürgeti az európai uniós tagállamokat, hogy hárítsák át a fogyasztókra az emelkedő energiaköltségeket. Szerintük ennek a lépésnek az lenne az eredménye, hogy az emberek energiatakarékosabban fogyasztanának és környezetbarátabb energiaforrásokra térnének át.

Az európai kormányoknak – amelyek eddig árszabályozással, adócsökkentéssel és támogatásokkal próbálták megvédeni a háztartásokat – az IMF szerint „engedniük kellene, hogy az üzemanyagköltségek teljes emelkedését áthárítsák a végfelhasználókra, ezzel is ösztönözzék őket az energiatakarékosságra és a fosszilis tüzelőanyagokról való leszokásra” – írta blogbejegyzésében Oya Celasun, az IMF európai részlegének igazgatóhelyettese.

Celasun szerdai írásában kiemelte, hogy a kormányoknak ugyanakkor prioritásként kell kezelniük az alacsony jövedelmű háztartások támogatását, hiszen kevésbé képesek megbirkózni a megugró energiaárakkal.

A FOGYASZTÓI ÁRAK AZ ENERGIAI TERÉN ÉVES SZINTEN KÖZEL negyven SZÁZALÉKKAL EMELKEDTEK AZ EURÓÖVEZETBEN,

az Egyesült Királyságban pedig 57 százalékkal. A pandémiát követően a gáz és az olaj nagykereskedelmi ára folyamatosan emelkedni kezdett, majd ezt fokozta az orosz–ukrán háború. Ez jelentős terheket ró a szegényebb háztartásokra, amelyek pénzük nagyobb részét Európa-szerte most áramra és gázra költik. Ezért az IMF sürgeti a széles körű támogatási intézkedéseket és segélyeket.

Szinte minden kormány beavatkozott az árakba

Az Európában bevezetett intézkedések közé tartozik az energiaár-korlát. Ezeket a kormányok Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában és Magyarországon vezették be. A villamosenergia-adót Németországban és Hollandiában csökkentették, de van, ahol az energiaár-támogatás mellett döntöttek: Olaszországban és Görögországban. Ehhez hasonló támogatások vannak még Németországban és az Egyesült Királyságban is.

Mivel azonban „a fosszilis tüzelőanyagok valószínűleg még egy ideig drágák lesznek, a kormányoknak hagyniuk kell, hogy a kiskereskedelmi árak emelkedjenek. Ezzel az energiatakarékosságot segítik, de meg kell közben védeniük a szegényebb háztartásokat” – mondta Celasun. Az IMF arra figyelmeztetett, hogy a meglévő széles körű támogatási rendszerek nemcsak késleltetik az energiasokkhoz való alkalmazkodást, hanem magas szinten tartják a globális energiakeresletet és -árakat is.

Az IMF becslése szerint sok országban az emelkedő energiaárak elleni küzdelem költségei idén meghaladják a GDP 1,5 százalékát.

Andrew Kenningham, a Capital Economics közgazdásza szerint az európai kormányok az elkövetkező hónapokban a célzottabb támogatás irányába fognak elmozdulni, „egyszerűen azért, mert az egyetemes energiatámogatások költségei megfizethetetlenek lesznek”. Kenningham megjegyezte, hogy az IMF csak korlátozottan támogatja a villamosenergia-termelőkre kivetett egyszeri, váratlanul felmerülő adókat – ahogy arról a Financial Times beszámolt.

Szabó Gyula

1659566088009.png
 
Nem tudom, miért idézel egy wdr.de hirt ebben a kérdésben. Az olyan lenne mint a királyi magyar TV véleménye a magyar kormány egy állásfoglalásairól. Ugye WDR az ARD része, amit a TV-dijból finansziroznak, s a német kurmány propaganda szócsöve.
Elvagy tévedve Németországban nincsenek magyar viszonyok,
- itt az újságírók kemény kritikával bombázzák a politikusokat.
- Magyarországon négy évente 5 percet kap az ellenzék a közmédiában

A német nyelvtudásoddal gond van. Sehol nincs a szövegben arról szó, hogy "- technikailag nincs szükség a Düsseldorfban levő turbinára."
Meg kell állapítsam, neked van problémád a némettel ha nem látod a magyar és Német közmédia közötti különbséget.
A videoban rengeteg a kormányt kritizáló hang is megszólal.

Nem célom, hogy permanens leleplezzelek de ha legközelebb hazudni akarsz akkor ne 2 perc után mondjad, hogy a 3/4 órás videoban nem találod amit mondtam.

Hogy ne kelljen keresgetni, szövegben:
"Auch Siemens-Energy-CEO Christian Bruch widerspricht. Es gebe keine technischen Gründe, warum über die Ostseepipeline aktuell nur noch 20 Prozent Erdgas aus Russland ankommen. „In der Verdichterstation im russischen Portowaja stehen sechs solcher Turbinen, plus zwei kleinere. Es braucht fünf für die volle Leistung. Aktuell läuft davon nur eine. Das können wir aus technischer Sicht nicht nachvollziehen“, kritisierte Bruch scharf in Richtung Russland. Dem Unternehmen lägen außerdem keine Meldungen über technische Mängel an anderen Turbinen vor."

Amugy meg ha az oroszok ki akarnának tólni a németekkel, akkor nem szállitanának nekik egy vödör gázt sem. Technikai okoknál fogva, természetesen.

Kellemes gázszámlát IX.1.töl.

Ha Putyin lezárta volna a gázt akkor hiányzott volna neki egy pár turbina, szerződésszegést követett volna el és elesett volna egy csomó pénztől. Hogy csak néhány okot említsek.
 
Elvagy tévedve Németországban nincsenek magyar viszonyok,
- itt az újságírók kemény kritikával bombázzák a politikusokat.
- Magyarországon négy évente 5 percet kap az ellenzék a közmédiában

Meg kell állapítsam, neked van problémád a némettel ha nem látod a magyar és Német közmédia közötti különbséget.
A videoban rengeteg a kormányt kritizáló hang is megszólal.

Nem célom, hogy permanens leleplezzelek de ha legközelebb hazudni akarsz akkor ne 2 perc után mondjad, hogy a 3/4 órás videoban nem találod amit mondtam.

Hogy ne kelljen keresgetni, szövegben:
"Auch Siemens-Energy-CEO Christian Bruch widerspricht. Es gebe keine technischen Gründe, warum über die Ostseepipeline aktuell nur noch 20 Prozent Erdgas aus Russland ankommen. „In der Verdichterstation im russischen Portowaja stehen sechs solcher Turbinen, plus zwei kleinere. Es braucht fünf für die volle Leistung. Aktuell läuft davon nur eine. Das können wir aus technischer Sicht nicht nachvollziehen“, kritisierte Bruch scharf in Richtung Russland. Dem Unternehmen lägen außerdem keine Meldungen über technische Mängel an anderen Turbinen vor."

Ha Putyin lezárta volna a gázt akkor hiányzott volna neki egy pár turbina, szerződésszegést követett volna el és elesett volna egy csomó pénztől. Hogy csak néhány okot említsek.
Hát, No.-ban az állami médiával erös gondok vannak. Amennyiben annak zenéjét huzza aki fizeti öt a melósok propagandaadójából. Az most éppen ugy havi 20 euro körüli. Akkor is ha nincs TV-je a családnak. Elhallgat, mellébeszél, hazudik, s tólja ezerrel a kiadott propagandát. De ez mellékes itt.

"Auch Siemens-Energy-CEO Christian Bruch widerspricht. Es gebe keine technischen Gründe

Ugy tünik,nagyobb a baj miont gondoltam...

Ebben a besszurt forrásoldalban
/ https://www1.wdr.de/nachrichten/ruh...ziert-nordstream-turbine-in-muelheim-100.html /
ez
/Auch Siemens-Energy-CEO Christian Bruch widerspricht. Es gebe keine technischen Gründe.../

nincs benne
.

S innen, a nivótlan komolytalanság miatt nem szeretném az idömet ilyesmi pazarolni. Szépen elkerüljük egymást.
 
Teljesen más téma műsorszolgáltatási díj, ennek semmi köze a tartalomhoz. Magyarországon az állam meg sem mondja mennyit vonnak le az adódból erre a célra csak elveszi és pártpropagandára költi.

Nem vagy körültekintö, mert akkor tudnád, hogy a közmédiák nemcsak TV-n, rádión keresztül elérhetők hanem számitógépen és okos-telefonnal is. Az sincs a barátodnak?

"Auch Siemens-Energy-CEO Christian Bruch widerspricht. Es gebe keine technischen Gründe

Ugy tünik,nagyobb a baj miont gondoltam...

Ebben a besszurt forrásoldalban
/ https://www1.wdr.de/nachrichten/ruh...ziert-nordstream-turbine-in-muelheim-100.html /
ez
/Auch Siemens-Energy-CEO Christian Bruch widerspricht. Es gebe keine technischen Gründe.../

nincs benne
.

S innen, a nivótlan komolytalanság miatt nem szeretném az idömet ilyesmi pazarolni. Szépen elkerüljük egymást.

Majd utánanézek a teljes videonak de ha láttad volna a teljes Tagesschaut ahol Scholz meglátogatta a turbinát, hát ott benne van.
 
Olaf Scholz német kancellár szerint az ország atomerőműveinek élettartamának meghosszabbítása "ésszerű" lehet.Az orosz gázlezárás veszélye miatt ismét vita alakult ki az atomenergia kivezetésének elhalasztásáról. Míg a három kormánypárt közül a legkisebb, a liberális Szabad Demokraták azt akarja, hogy az erőművek tovább működjenek, a Zöldek mindig is határozottan ellenezték ezt a lépést. A közelmúltban azonban a zöldek vezetői jelezték, hogy nyitottak lehetnek az erőművek nyitva tartására.
 
jeeeeee de okosak..

fizese ki az egyszeru ember az energia dragulast?

azzal nem is lenne gond, ha az energia termelo/szolgaltato cegek epp nem zsebelnek be a hatalmas profitokat...
jah hat igen, jo nagy osztalekokat kell fizetni a reszvenyeseknek es a igazgatosagi tanacsnak..jo kis kifogas
 
Még azzal nem is lenne baj ha ki kell fizetni ha valami drágul, mert hozzá szokhattunk már ehhez. De ha már nincs mit kifizetni akkor mi a helyzet? Mert ma akartam palackos gázt cserélni, és égen földön nem kapni. A tűzifa ára az egekben, egy köbméter 32-35 ezer forintra ment fel. Ha most veszel, ha tudsz venni,(mert az sincs mindenhol már) akkor jó esetben tudsz főzni egy tűzhelyen és még azt mondom oké. De ha már az egyszerű dolgok sincsenek meg azt sem tudják biztosítani, az már nem kis baj. Ők így is úgy is kiveszik a pénzt maguknak mindenből, ők nem fogják a komolyabb dolgokat sem érezni, ahogy mi az apróbbakat. Amik jelen állás szerint nem is olyan aprók.
 
Olaf Scholz német kancellár szerint az ország atomerőműveinek élettartamának meghosszabbítása "ésszerű" lehet.Az orosz gázlezárás veszélye miatt ismét vita alakult ki az atomenergia kivezetésének elhalasztásáról. Míg a három kormánypárt közül a legkisebb, a liberális Szabad Demokraták azt akarja, hogy az erőművek tovább működjenek, a Zöldek mindig is határozottan ellenezték ezt a lépést. A közelmúltban azonban a zöldek vezetői jelezték, hogy nyitottak lehetnek az erőművek nyitva tartására.
Ne felejtsük és tegyük mindig hozzá, a meghosszabbítás ha lesz "átmeneti jellegű" lesz.

Putyin nagyon jól tudta, hogy a nyugat komolyan veszi a klíma változás megakadályozását, a fosszilis energiák használatának a leépítését. Nálunk ezért drága már régóta az áram és a benzin, mert az adóból az átállást finanszírozzuk.

Ezért időzítette Putyin a háborút erre a számunkra nehéz időszakra.

Orbán Trumphoz hasonlóan tagadni próbálta a klíma változás tényét, nem tett semmit a jövö érdekében,
az un "rezsicsökkentéssel" hatalmas összegeket kanalizált át a saját és barátainak a meggazdagodásához,
port hintett a választók szemébe... A végén csattan az ostor.
 
Putyin nagyon jól tudta, hogy a nyugat komolyan veszi a klíma változás megakadályozását, a fosszilis energiák használatának a leépítését. Nálunk ezért drága már régóta az áram és a benzin, mert az adóból az átállást finanszírozzuk.
nagyon tévesek az információid .... szerinted az egész EU hány százalékkal járul hozzá ehhez a klímaváltozáshoz amit a fosszílis tüzelőanyagok elégetése okoz? Ha az egész EU visszatérne a középkorba, akkor lenne változás?
Legyél reális ez az egész EU -s önsanyargatás, onfeláldozás NEM SZÁMÍT
Ezért időzítette Putyin a háborút erre a számunkra nehéz időszakra.
ezt se értem, eddig arról szólt a mese, hogy az EU -nak nem kellenek a véres orosz energiahordozók, se az olaj se a gáz ... németek ha már rúbelben fizetnek, kérjék, hogy nyissák meg a vadi új gázvezetéket. Ha Scholz, németországban nézegeti azt a turbinát, döntse el van embergó vagy nincs és vihetik a turbinát vagy nem.
Orbán Trumphoz hasonlóan tagadni próbálta a klíma változás tényét, nem tett semmit a jövö érdekében,
senki se tagadja .. az okárol vitázik az emberiség, még az sincs eldöntve például, hogy az emberek vagy a vulkánkitörések járulnak hozzá jobban a klímaváltozáshoz
A végén csattan az ostor.
ezt várja mindenki
 
Utoljára módosítva:
Ühüm...vagyis ha felemelik a 10szeresére az árakat akkor majd áttérünk a ...a...mire is??
Napelemet minden házra? Nappal ha süt a nap oké de, ha nem?? Akkor meg honnan ?
Szélerőműveket? Erről nagyon hallgatnak.
Árapályerőmű...hm...errefelé nem nagyon működne...
Vízierőmű? Ahhoz víz kellene ...ami lett volna sajna nem kellett.
Atomerőmű? Ahhoz is víz kell ami egyre kevesebb...
Infravörös fény felhős időben is tudunk főzni vele, megfelelő parabola szerkezettel. Egyszerű tudatlanság, vagy rakjunk a tűzre úgyis ropog már.
 
Infravörös fény felhős időben is tudunk főzni vele, megfelelő parabola szerkezettel. Egyszerű tudatlanság, vagy rakjunk a tűzre úgyis ropog már.
Ezt mondjátok el egy kisnyugdíjasnak, vagy minimál bérből élőnek, akik már most is csak éppen vegetálnak. Szerinted a drága technikákat meg tudják fizetni oly hirtelen? Nem a változtatás ténye ami felháborító, mert szükség van rá, csak a kivitelezés. Ha az iskoláknak át kell állniuk fatüzelésre, az állam bácsi adja rá a pénzt, akkor tegye ezt a rászorulókkal is. Mert aki tehette, eddig is telepített napelemeket, esetleg kisebb szélturbinákat. Persze hogy van más megoldás, az mindig van. De egy kiszolgáltatott és teljesen eladósodott munkás-nyugdíjas rétegnek ki fogja állni az átállását ha már most is ők fizetik meg jobban a kormány régóta elkövetett idétlenkedéseit?
 
nagyon tévesek az információid .... szerinted az egész EU hány százalékkal járul hozzá ehhez a klímaváltozáshoz amit a fosszílis tüzelőanyagok elégetése okoz? Ha az egész EU visszatérne a középkorba, akkor lenne változás?
Legyél reális ez az egész EU -s önsanyargatás, onfeláldozás NEM SZÁMÍT

ezt se értem, eddig arról szólt a mese, hogy az EU -nak nem kellenek a véres orosz energiahordozók, se az olaj se a gáz ... németek ha már rúbelben fizetnek, kérjék, hogy nyissák meg a vadi új gázvezetéket. Ha Scholz, németországban nézegeti azt a turbinát, döntse el van embergó vagy nincs és vihetik a turbinát vagy nem.

senki se tagadja .. az okárol vitázik az emberiség, még az sincs eldöntve például, hogy az emberek vagy a vulkánkitörések járulnak hozzá jobban a klímaváltozáshoz

ezt várja mindenki
Talán kár is vitázni rajta. A természeti dolgok mellé mi emberek még ráteszünk egy lapáttal, vagy annál is többel. Nézd meg a Kínát. A legnagyobb környezet szennyező ország az ipara miatt, de nem is érdekli őket. Napi szinten irtják az őserdőket, egy-két focipálya nagyság minden áldott nap eltűnik. Az elmaradottabb vidékeken, (de nem csak ott) rengeteg lepusztult járművet látni amik okádják a füstöt. A mérgező anyagokat kibocsátó gyárak, akik inkább büntetést fizetnek mert olcsóbb mint szűrőket felszerelni. A sok légköri kisérletezés, robbantgatások. Ezt lehetne sorolni oldalakon át, de felesleges mert mindenki tisztában van vele. Szerinted? Mi emberek saját magunkat pusztítjuk el. És mivel megy az egymásra mutogatás globális szinten, nem sok esélyünk van a túlélésre. Szép lassan feléljük, kimerítjük, lepusztítjuk a földet.
 
Az éghajlat változása szerintem is tény.
De mik a globális klímaváltozás okai? Százalékos arányban kifejezva vajon milyen mértékben okozzák az emberiség által kibocsájott üvegházhatású gázok a Föld hőmérsékletének emelkedését?

Tegyük fel teljesen megszüntetnénk az üzemagyagok elégetését. Most az aktuális életmőddal kb. 0,2% -al járul hozzá Magyarország a károsanyagkibocsájtáshoz.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Üvegházhatást_okozó_gázok_kibocsátása_országok_szerint
Mi értelme a szenvedésnek, önsanyargatásnak (mesterségesen magas üzemanyagárak, korlátozások), ha világos, hogy nem mi okozzuk a világvégét, minek eröltetni valamit ami evidens, hogy nem tőlünk függ.

Ráadásul, több milliárd embert képviselők, azt állítják, nem az emberiség okozza a klímaváltozást, klímaváltozás mindíg is volt ... nem is foglalkoznakaz EU -s szabályokkal, rájuk nem is érvényesek az EU -s önkínzások.
 
Utoljára módosítva:
Az éghajlat változása szerintem is tény.
De mik a globális klímaváltozás okai? Százalékos arányban kifejezva vajon milyen mértékben okozzák az emberiség által kibocsájott üvegházhatású gázok a Föld hőmérsékletének emelkedését?

Tegyük fel teljesen megszüntetnénk az üzemagyagok elégetését. Most az aktuális életmőddal kb. 0,2% -al járul hozzá Magyarország a károsanyagkibocsájtáshoz.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Üvegházhatást_okozó_gázok_kibocsátása_országok_szerint
Mi értelme a szenvedésnek, önsanyargatásnak (mesterségesen magas üzemanyagárak, korlátozások), ha világos, hogy nem mi okozzuk a világvégét, minek eröltetni valamit ami evidens, hogy nem tőlünk függ. És több milliárd embert képviselők, ráadásul azt állítják, nem az emberiség okozza a klímaváltozást, klímaváltozás mindíg is volt.
Szerencsére vannak még értelmesebb, a jövőért aggódó emberek.
 
Amin neha eltunodok, az az hogy Dosztojevszkij, Puskin, Tolsztoj és a tobbiek betiltása mennyivel járul hozzá a klimaváltozás elleni harchoz
 
persze azok hoznak törvényt, hogy télen 19 fok lehet a közintézményekben, fizessünk magas energiaárakat ....
a Kárpátok géniuszát, Ceausescut agyonlőtték azokért a törvényekért, amit az EU most akar a lakosságára kényszeríteni
Ezzel a válasszal teljesen diszkvalifikáltad magad.

Csak azért kommentáltam most, hogy ne törölhesd le;))
 
Utoljára módosítva:
Ezzel a válasszal teljesen diszkvalifikáltad magad.

Csak azért kommentáltam, hogy ne törölhesd le;))

Viccesnek lalálod a helyzetet, de vonjunk párhuzamot, nézzük van -e hasonlóság.

A mostani nagy megszorítások azért vannak mert tiltja az EU az energiaimportot, energiaforrás van bőségesen.
A mostani EU -s kampányban arra buzdítják az embereket: kapcsolják le a központi fűtést és zuhanyozzanak kevesebbet, belengetik a várható melegvízkorlátozásokat .... a 80-as években Ceasescu napi rendszerességgel rendelt el áramszünetet, melegvíz csak néhány órára volt, télen a fütés is korlátozva volt.
 
Sporoljunk!!!!!
megjobban mint eddig, hisz ki az ki pocsekolta az energiat mikor maga fizette ki.
Az a futesi rendszer ami termostattal szabalyozhato az nem fogja ejjel feltenni a futest es kinyitni az ablakot hadd menjen ki a meleg a kertbe, az utcara.
Soha nem volt annyira olcso az energia hogy a haztartasok ne sporoljonak.
Tobb tizezer Forint kifizetese utan nem kivan az ember ugy sporolni ,hogy vacogjon a foga mert olyan hideg a lakas. Egyeb hatranya a hideg lakasnak a megfazas, a gyogyszer szamla, munkabol valo kieses.
kozel 40fokos melegbe nem luxus a lakas hutese, mert a melegtol is nagyon sok ember rosszul lehet a szivbetegek a erendszeri betegek stb.
Bp-n sok oreg epulet van aminek belvilaga 4m vagy akar tobb, az felhuteni lehuteni sporolosan is sok penz volt mindig, de most meg tobbe kerul.
Sporoljon az allam az energian. Hanyszor eg az utcai vilagitas ejjel nappal? Sok sok peldat lehet meg sorolni , vegul is az allamnak kene eloljarni a sporolasba.
Viszont jön a fatüzelés, kivágjuk a fákat, és Mo. még jobban elsivatagosodik. Ez is biztos Tiborcz vagy Mészáros zsebét tömi.
A spórolásról, azt mondta egy illetékes elvtárs, hogy nem kell naponta mosni.
Szerintem ez attól függ, hány gyerekes egy család. Van, ahol kell.
Nem azt mondta, hogy nem kell az úszómedencéket fűteni, szaunázni. Miért? Mert azok, akiknek ilyenük van, továbbra is könnyedén fizetik majd a számlát. Mint például az államtitkárok, stb. a megemelt fizetésükből.
Volt itt egy hozzászólás, egy fiatal s...fejről, aki 17 éves, és szórja a pénzt. Na, ezekből lesznek a drogosok, és végül egy árokban végzik. Hányszor olvasom most is, hogy XY celeb nem tud megélni a nyugdíjából! Miért nem tett félre, amikor jól keresett? Csakhogy rengetegen vannak ebben az országban, akik nem tudnak félretenni, napról napra élnek, és sajnos a mi tisztelt kormányunk ezeket nagy ívben lesz...ja.
 
Viccesnet lalálod a helyzetet, de vonjunk párhuzamot, nézzük van -e hasonlóság.

A mostani nagy megszorítások azért vannak mert tiltja az EU az energiaimportot, energiaforrás van bőségesen.
A mostani EU -s kampányban arra buzdítják az embereket: kapcsolják le a központi fűtést és zuhanyozzanak kevesebbet, belengetik a várható melegvízkorlátozásokat .... a 80-as években Ceasescu napi rendszerességgel rendelt el áramszünetet, melegvíz csak néhány órára volt, télen a fütés is korlátozva volt.
Nem tiltja. Hadd idézzem be ide Ernoe-t:
Per pillanat nincs olaj embargó, először 2023-tól.
- Gázembargóról pedig egyáltalán nem esett szó, csak Putyin nem szállit
- Végül pedig a Magyarok minden alól fel vannak mentve, mégis orosz propagandát folytatnak
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,550
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére