Hírek IMF: Európa nagy bajban van

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) sürgeti az európai uniós tagállamokat, hogy hárítsák át a fogyasztókra az emelkedő energiaköltségeket. Szerintük ennek a lépésnek az lenne az eredménye, hogy az emberek energiatakarékosabban fogyasztanának és környezetbarátabb energiaforrásokra térnének át.

Az európai kormányoknak – amelyek eddig árszabályozással, adócsökkentéssel és támogatásokkal próbálták megvédeni a háztartásokat – az IMF szerint „engedniük kellene, hogy az üzemanyagköltségek teljes emelkedését áthárítsák a végfelhasználókra, ezzel is ösztönözzék őket az energiatakarékosságra és a fosszilis tüzelőanyagokról való leszokásra” – írta blogbejegyzésében Oya Celasun, az IMF európai részlegének igazgatóhelyettese.

Celasun szerdai írásában kiemelte, hogy a kormányoknak ugyanakkor prioritásként kell kezelniük az alacsony jövedelmű háztartások támogatását, hiszen kevésbé képesek megbirkózni a megugró energiaárakkal.

A FOGYASZTÓI ÁRAK AZ ENERGIAI TERÉN ÉVES SZINTEN KÖZEL negyven SZÁZALÉKKAL EMELKEDTEK AZ EURÓÖVEZETBEN,

az Egyesült Királyságban pedig 57 százalékkal. A pandémiát követően a gáz és az olaj nagykereskedelmi ára folyamatosan emelkedni kezdett, majd ezt fokozta az orosz–ukrán háború. Ez jelentős terheket ró a szegényebb háztartásokra, amelyek pénzük nagyobb részét Európa-szerte most áramra és gázra költik. Ezért az IMF sürgeti a széles körű támogatási intézkedéseket és segélyeket.


Szinte minden kormány beavatkozott az árakba

Az Európában bevezetett intézkedések közé tartozik az energiaár-korlát. Ezeket a kormányok Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában és Magyarországon vezették be. A villamosenergia-adót Németországban és Hollandiában csökkentették, de van, ahol az energiaár-támogatás mellett döntöttek: Olaszországban és Görögországban. Ehhez hasonló támogatások vannak még Németországban és az Egyesült Királyságban is.

Mivel azonban „a fosszilis tüzelőanyagok valószínűleg még egy ideig drágák lesznek, a kormányoknak hagyniuk kell, hogy a kiskereskedelmi árak emelkedjenek. Ezzel az energiatakarékosságot segítik, de meg kell közben védeniük a szegényebb háztartásokat” – mondta Celasun. Az IMF arra figyelmeztetett, hogy a meglévő széles körű támogatási rendszerek nemcsak késleltetik az energiasokkhoz való alkalmazkodást, hanem magas szinten tartják a globális energiakeresletet és -árakat is.

Az IMF becslése szerint sok országban az emelkedő energiaárak elleni küzdelem költségei idén meghaladják a GDP 1,5 százalékát.

Andrew Kenningham, a Capital Economics közgazdásza szerint az európai kormányok az elkövetkező hónapokban a célzottabb támogatás irányába fognak elmozdulni, „egyszerűen azért, mert az egyetemes energiatámogatások költségei megfizethetetlenek lesznek”. Kenningham megjegyezte, hogy az IMF csak korlátozottan támogatja a villamosenergia-termelőkre kivetett egyszeri, váratlanul felmerülő adókat – ahogy arról a Financial Times beszámolt.

Szabó Gyula

1659566088009.png
 
Ott volt a válasz.
Tisza István magyar miniszterelnök ellenezte a háborút Szerbiával, mert attól tartott, hogy a konfliktus európai méretűvé szélesedhet. Álláspontjával azonban egyedül maradt,
Igenis egyetértés kellett a hadüzenethez.

Haha.
Egy fórumozó társunk írta hogy Ő visszaemlékezéseket olvas.
Nos jól teszi.
Csatolás megtekintése 1877385
Csatolás megtekintése 1877386
Szóval fogalmam sincs....
Csatolás megtekintése 1877387


Mi lenne ha a kérdésre válaszolnál?
 
Ha a magyar miniszterelnök nem támogatja a hadüzenetet akkor nincs hadüzenet.
Namost a blöffödhöz annyit, hogy a magyar Minisztertanácsnak nem sok szava volt a hadüzenethez s a hadüzenetet a Koronatanács döntötte el. Bécsben. Ott egyetlen ellenszavazat volt, Tiszáé. S mit tesz az ég - a magyar ME. nem egyezett bele, s mégis tk. hadüzenet lesz.


1914.VII. 23-án van egy magyar MT ülés, ahol a Szerbiának átadandó tiltakozó jegyzéket a magyarok tudomásul vehetik. UTOLAG!! Ahogy azt a mellékelt MT ülés jegyzökönyve mutatja.Ennyi.

"tudomásul vétetik ". Egy szó nincs az ülés jegyzökönyvében arról, hogy megvitatás. Tudomásul veszi. Utólag.

28.-án háború.

A Koronatanácsban pedig a magyar oldal eleve marginális volt. Magyar vétójog állitásoddal szemben nem volt. Hisz akkor Tisza ellenszavazata alapján nem tört volna ki a háboru.

A legközelebbi magyar MT ülés az VII.30. Addig hivatalosan a magyar vezetök még csak össze sem jöttek.

Ennyit erröl.

Baromi jó lenne, ha leszoknál arról hogy alaptalanságokat állitasz s ezeket a célszerü ámde igaztalan s nemzetellenes kitalációkat sárdobálásra használod.
 

Csatolások

  • 1914 VII 23 MT ülés1.png
    1914 VII 23 MT ülés1.png
    673 KB · Olvasás: 77
Utoljára módosítva:
Mas velemenyen vagyunk,es nem kivanok vitazni. Hogy csapni valo volt a kulpolitikaja Mo-nak ahoz ketseg nem fer.
Lehet masokra kenni a sajat hibainkat ebben jeleskedunk. Horthyt feherre mosni, Szalasinak tapsolni, tonkre vagtak az orszagot, Ma ugy szinten mindenki hibas Brusszel, mi nem. Az utolso szaz ev tortenelme semmilyen szemszogbol nem tekintheto jonak a ket v.h millioszamba a halottak stb.
A belfoldi osszecsapasok ujabb halotakat hoztak.
Par evtized es fejetetejere all minden. 1956 hos szabadsagharc, az eros jobboldali emberek az orosz oldalon allnak az ukran orosz klonfliktusba. Orban haverja Putyin, aki "kizavarta"az oroszokat ma kebelbaratja.
 
A Koronatanácsban pedig a magyar oldal eleve marginális volt. Magyar vétójog állitásoddal szemben nem volt. Hisz akkor Tisza ellenszavazata alapján nem tört volna ki a háboru.
Vétójogot TE említed én ilyet nem említettem.
Nem ellenszavazata volt hanem NEM támogatta a háborút. Eleinte.
Majd német nyomásra támogatta a hadüzenetet.
Hiszen némat támogatás nélkül a monarchia nem támadhatott hisz szerbia oroszország szövetségese volt.
A legközelebbi magyar MT ülés az VII.30. Addig hivatalosan a magyar vezetök még csak össze sem jöttek.
Mii?
Ez alatt mit értessz?
A magyar kormány folyamatosan tárgyalt. Julius 9-én pedig a magyar kormány tudomásul vette a miniszterelnök eljárását.
Ráadásul igen is folyamatos volt az ingajárat bécs és budapest közt.
Baromi jó lenne, ha leszoknál arról hogy alaptalanságokat állitasz s ezeket a célszerü ámde igaztalan s nemzetellenes kitalációkat sárdobálásra használod.
Sajnállak remélem túl teszed magad ezen a frusztrációdon.
Alaptalanságot nem állítottam (igaz nem voltam ott a kormány üléseken) De, visszaemlékezéseket és elemzéseket elég sokat olvasok.
Nemzetellenes??
Sárdobálás?
Persze biztos valami titkos háttérhatalom robbantotta ki a világégést.
Ehhez a magyar vezető rétegnek semmi köze nem volt. Pedig a valóság az hogy a monarchia kezdte.
 
Vétójogot TE említed én ilyet nem említettem.
Nem ellenszavazata volt hanem NEM támogatta a háborút. Eleinte.
Majd német nyomásra támogatta a hadüzenetet.
Hiszen némat támogatás nélkül a monarchia nem támadhatott hisz szerbia oroszország szövetségese volt.

Mii?
Ez alatt mit értessz?
A magyar kormány folyamatosan tárgyalt. Julius 9-én pedig a magyar kormány tudomásul vette a miniszterelnök eljárását.
Ráadásul igen is folyamatos volt az ingajárat bécs és budapest közt.

Sajnállak remélem túl teszed magad ezen a frusztrációdon.
Alaptalanságot nem állítottam (igaz nem voltam ott a kormány üléseken) De, visszaemlékezéseket és elemzéseket elég sokat olvasok.
Nemzetellenes??
Sárdobálás?
Persze biztos valami titkos háttérhatalom robbantotta ki a világégést.
Ehhez a magyar vezető rétegnek semmi köze nem volt. Pedig a valóság az hogy a monarchia kezdte.
Nagy duma s elkenés érvek helyett.

Ezt vajon ki irta tegnap 21:02kor??
"
Tisza István magyar miniszterelnök ellenezte a háborút Szerbiával, mert attól tartott, hogy a konfliktus európai méretűvé szélesedhet. Álláspontjával azonban egyedül maradt,
Igenis egyetértés kellett a hadüzenethez."

Komolytalan.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,792
Tagok
615,334
Legújabb tagunk
Rencsi1018
Oldal tetejére