Hírek Szabálysértő lehet 18 fokosra csökkenteni a középületek fűtését

Gulyás Gergely a Kormányinfón bejelentette, hogy a kormány arra kötelezi az állami intézményeket (a kórházakat és a szociális intézményeket kivéve), hogy 25 százalékkal csökkentsék a gázfelhasználást. A miniszter azt is mondta, hogy az otthoni munkát nem támogatják, de azt igen, hogy az állami intézményekben, így például a Miniszterelnökségen is 18 fok legyen a fűtési maximum.

Erről még nem jött ki rendelet, de a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének vezetője, Boros Péterné a HVG-nek azt mondta:

ez az intézkedés szabályt sért, mert ülőmunka esetén fél méter magasan 20-22 fokot kell biztosítani, ami azt jelenti, hogy ez a 18 fok az ülőmunkát, szellemi munkát végzőknek egészségügyi kockázatot jelenthet.

A munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló törvény kimondja, hogy: „Zárt munkahelyeken a végzett munka jellegétől és az évszakoktól függően, a munka nehézségi fokát jellemző munkaenergia-forgalmat figyelembe véve, álló munkánál 1 m magasságban, ülő munkánál 0,5 m magasságban a 2. számú melléklet szerinti megfelelő hőmérsékletet (klímatényezőt) kell biztosítani, ami hideg évszakban biztosítandó 20–22 °C léghőmérsékletet jelent.”

A 18 fokos hőmérséklet könnyű fizikai munkánál sem lenne teljesen szabályszerű, ott is a minimum lenne (18–20 fok az előírás), közepesen nehéz fizikai munka esetén 14–18, míg nehéz fizikai munka esetén 12–14 Celsius-fokos munkahelyi hőmérsékletet kell biztosítani a dolgozóknak. Persze az MKKSZ szerint ha kikérik a véleményüket, ülőmunkánál akkor is minimum 19 fokot kértek volna, mint Németországban.

Boros Péterné a lapnak azt mondta, a kormánynak értesítenie kellett volna a dolgozókat, de ez csak a Kormányinfóból derült ki. Pedig korábban jelezték, hogy szeptemberre össze kellene hívni a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot, aminek a működtetése Gulyás Gergely minisztériumi feladatkörébe tartozik.

Herczeg Márk

1662649404872.png
 
Csatolások

  • 1662649284906.png
    1662649284906.png
    3.4 MB · Olvasás: 5,085
Ursula von der Leyen utasítás a spórolás ... most mit javasol a magyar ellenzék, mit mond az EU parlamentben?
Mi legyen ezzel az EU -s követeléssel, a kormány hajtsa végre vagy ne?
 
Kezdek utána olvasni.
A főpolgármester azt írja, amikor nyáron a Fővárosi Önkormányzat kereste azokat a lehetőségeket, amikkel át tudnák vészelni az energiaválságot, „lejárató cikkek százai születtek, hogy majd télen megfagynak a budapestiek az intézményekben, ahol a kollégáim sapkában és sálban üldögélnek”. „Augusztusban bejelentettük Budapest első energiacsomagját, 21 fokos fűtési határt állapítottunk meg, kivéve természetesen az idősotthonokban és az ápolási tevékenységet végző intézményekben. Ez az intézkedés aztán újabb muníciót szolgáltatott a lakájmédiának” – emlékeztetett Karácsony.

Karácsony: Vajon a lakájmédia a kormányt is kigúnyolja, amiért csak 18 fokra szabad fűteni az állami intézményeket?​

Nalunk is minden le van hutve azaz nincs kelloen felfutve. Nem csak az allami epuletekbe de korhazakba is a fene majd megeszi az embert olyan hideg van. Muszaly bevinni termos kontost + pokrocot.
A duma itt is nagy adnak egy flanel felmeligitett lepedot takaro gyanant ami 5 perc alatt kihul.
Igaz van aki birja ezt a hideget en nagyon nem birom, fazok allandoan foleg ha kulonbozo vizsgalatoknal a hideg fem meg jobban elviselheetetlen.
 
Nem 100-as ez a szakszervezetis sem...19 C....még a 20 is kevés ülőmunkához. Volt 'szerencsém' hozzá... :(
Sok munkahely van, ahol nem lehet/szabad halina csizmában, hárász kendőben ücsörögni.

ovi ezek szerint potyára nyalta P seggét ? ... :oops:
 
Persze hogy kevés az a hőmérséklet.
Most a kormány azt mutatja hogy együtt érez az emberekkel és példát akar mutatni.
 
Mit mondanak? Nem vagyok állandóan képben.
Néha dolgozni is kell amíg van hol...
*
Nem néha kell dolgoznunk, hanem folyamatosan. Mivel a költségeink is folyamatosak, így a bevételeinknek is annak kell(ene) lennie. Félő, hogy sokan állás nélkül maradnak, mert boltok, vendéglátóhelyek, kisebb üzemek, saját nyomdák - akik szórólapokat, esküvői meghívókat stb. készítettek - bezárnak. Mert nem bírják a számláikat fizetni. Azok felhalmozását ésszerűtlennek tartják, mert a számlákra jön a kamat, a kamatos kamat, végül a végrehajtás, v. inkább csőd. Minden rossz, mert emberek sorsa, élete van most függőben, vagy ha most nem, pár hónap múlva következik be. Semmi, de semmi nem tervezhető, a hitelek nem fizetése miatt több ingatlan "dobra kerül". Nem károkog, csak felmértem a jelenlegi és a jövő helyzetet... Bár ne lenne igazam.
 
Persze hogy kevés az a hőmérséklet.
Most a kormány azt mutatja hogy együtt érez az emberekkel és példát akar mutatni.
De ezek a direktívák nem brüsszelböl jönnek, nem jár bünti ha nem tartja be a magyar kormány?
Ez nem olyan mint a migráns vagy LMBTQ direktíva? ... jönnek az ország elleni eljárások, ha nincsenek betartva.
 
*
Nem néha kell dolgoznunk, hanem folyamatosan. Mivel a költségeink is folyamatosak, így a bevételeinknek is annak kell(ene) lennie. Félő, hogy sokan állás nélkül maradnak, mert boltok, vendéglátóhelyek, kisebb üzemek, saját nyomdák - akik szórólapokat, esküvői meghívókat stb. készítettek - bezárnak. Mert nem bírják a számláikat fizetni.
ez sajnos így van, ez az elhibázott embargós politika eredménye ... nem kellene így legyen, de megtiltják az embereknek, hogy olcsó energiát vegyenek az oroszoktól
Azok felhalmozását ésszerűtlennek tartják, mert a számlákra jön a kamat, a kamatos kamat, végül a végrehajtás, v. inkább csőd.
nem ennyire tragikus, a szolgáltató nem vár a végtlenségig, inkább egy-kettőre lekapcsolja a nem fizető fogyasztót
Minden rossz, mert emberek sorsa, élete van most függőben, vagy ha most nem, pár hónap múlva következik be. Semmi, de semmi nem tervezhető, a hitelek nem fizetése miatt több ingatlan "dobra kerül". Nem károkog, csak felmértem a jelenlegi és a jövő helyzetet... Bár ne lenne igazam.
de, tökéletesen igazad van, sőt biztos, hogy ez az állapot marad, mindent az EU elhibázott embargós politikájának köszönhetünk.
Az oroszok teljesen átirányítják az olaj, gáz vezetékeket kelet felé ( India, Kína), vége az EU -ba érkező olcsó energiának.
 
Utoljára módosítva:
De ezek a direktívák nem brüsszelböl jönnek, nem jár bünti ha nem tartja be a magyar kormány?
Ez nem olyan mint a migráns vagy LMBTQ direktíva? ... jönnek az ország elleni eljárások, ha nincsenek betartva.
A takarékosság az javaslat. S nem utasítás.
A migráns alatt kit értesz?
Ha olyan lenne akkor a miniszterelnök azt is bemondta volna.
Helyette ezt nyilatkozták. : Gulyás a lakosságot is arra kérte, hogy az ésszerűség keretein belül mindenki bánjon óvatosan az árammal és a gázzal. A miniszter szerint nem az a probléma, hogy elfogyhat a gáz, a magyar tározók több mint 65 százalékban fel vannak már töltve. A kérdés inkább az, hogy mennyiért lehet hozzájutni az energiához.
 
Tényleg nagy a válság. A háború komoly gondokat okoz, és egész Európára kemény tél vár. Azzal nincs is gond, baj, hogy akkor mondjuk 18 fok lesz az állami intézményekben. A spórolással nincs gond. Az a fő probléma, hogy a Fidesz elhitette, hogy ez minket nem fog érinteni. Nálunk van gáz, mi jóban vagyunk az oroszokkal. Mi ugye nem fogunk itt télen meghagyni, ők meg szülhetnek férfiként. Hát izé. Rosszul öregedett. Az egész fideszes média azzal támadta a németeket, hogy náluk mekkora a gáz, a pánik, hogy ott 19 fok lesz. Ment a nevetés, hogy hehe, de ciki, mekkora szarok. Erre nálunk meg maximum 18 fok.
Amíg a fideszes droidok nevettek a nyugaton, most biztos éljenzik a kormányt. Lám, milyen bölcs vezetőink vannak. Nyomorult és szánalmas.
A Fidesz azzal támadta az ellenzéket, ha nyernek, akkor nem lesz gáz, meg drága lesz a rezsi, meg spórolni kell.
Igaza lett a Fidesznek. Minden, amivel riogattak bevált. Drága a rezsi, spórolni kell, válság van, az infláció, élelmiszerárak az egekben. De itt minden rendben. Brüsszel és a szankciók miatt. Ha Márki-Zay lenne kormányon, akkor minden is miatta lenne.
.......ők tudnak kormányozni, ugye….
(

Magyari Gábor írói oldala )​

Tényleg nagy a válság.
mert az EU ezt akarja, tiltja a tagországoknak hogy olcsó energiát vegyenek
A háború komoly gondokat okoz, és egész Európára kemény tél vár.
mi közünk nekünk a háborúhoz?
Tudod, hogy Ukrajna üzemaníagának a 80% -át honnan szerezte be? Vajon mivel fognak fűtenia télen? szerintem az EU kell majd szállítsa az üzemanyagot.
Azzal nincs is gond, baj, hogy akkor mondjuk 18 fok lesz az állami intézményekben.
de ez baj, ez nem jó...nem kellene így legyen .. az ellenzék is fel kellene emelje a szavát, hogy brüsszel abberációkat követel
A spórolással nincs gond. Az a fő probléma, hogy a Fidesz elhitette, hogy ez minket nem fog érinteni.
nem is érintene, ha nem lennének kötelezőek a brüsszeli uatsítások, azolban a tagországokban ahol nem függnek az orosz energiától talán lehet 22 fok a közintézményekben?
A svákcaknál meg aztán nem a közintézményekről van szó, hanem otthon a lakásban szabják meg hány fok lehet.
Nálunk van gáz, mi jóban vagyunk az oroszokkal. Mi ugye nem fogunk itt télen meghagyni, ők meg szülhetnek férfiként.
pontosan így is van ... de azt is mondták, hogy elveszik a magyaroktól a gázt ha úgy tarják jónak...úgyhogy sírni kell, hogy nincs gáz
A Fidesz azzal támadta az ellenzéket, ha nyernek, akkor nem lesz gáz, meg drága lesz a rezsi, meg spórolni kell.
Igaza lett a Fidesznek. Minden, amivel riogattak bevált. Drága a rezsi,
az a drága rezsi a legolcsóbb Európában
spórolni kell, válság van,
ezek nem csak az oroszok vagyonát kobozzák el, a magyar gáztartalékokat is kiürítik seperc alatt .. tehát nem szabad kilógni a sorból, sírni kell (de ugye semmi börtön nem jár ha véletlenül 22 fok lesz az irodában ;) )
az infláció, élelmiszerárak az egekben. De itt minden rendben. Brüsszel és a szankciók miatt.
pontosan, Brüsszel akarja megmondani mennyi legyen az orosz gáz ára, ha én kezdenék cirkuszolni mondjuk a Tescóban, hogy mennyi legyen a vaj ára azt mondanák megbolondultam.
 
Utoljára módosítva:
mert az EU ezt akarja, tiltja a tagországoknak hogy olcsó energiát vegyenek

mi közünk nekünk a háborúhoz?
Tudod, hogy Ukrajna üzemaníagának a 80% -át honnan szerezte be? Vajon mivel fognak fűtenia télen? szerintem az EU kell majd szállítsa az üzemanyagot.

de ez baj, ez nem jó...nem kellene így legyen .. az ellenzék is fel kellene emelje a szavát, hogy brüsszel abberációkat követel

nem is érintene, ha nem lennének kötelezőek a brüsszeli uatsítások, azolban a tagországokban ahol nem függnek az orosz energiától talán lehet 22 fok a közintézményekben?
A svákcaknál meg aztán nem a közintézményekről van szó, hanem otthon a lakásban szabják meg hány fok lehet.

pontosan így is van ... de azt is mondták, hogy elveszik a magyaroktól a gázt ha úgy tarják jónak...úgyhogy sírni kell, hogy nincs gáz

az a drága rezsi a legolcsóbb Európában

ezek nem csak az oroszok vagyonát kobozzák el, a magyar gáztartalékokat is kiürítik seperc alatt .. tehát nem szabad kilógni a sorból, sírni kell (de ugye semmi börtön nem jár ha véletlenül 22 fok lesz az irodában ;) )

pontosan, Brüsszel akarja megmondani mennyi legyen az orosz gáz ára, ha én kezdenék cirkuszolni mondjuk a Tescóban, hogy mennyi legyen a vaj ára azt mondanák megbolondultam.
Ott a baj hogy nem figyeltél eléggé a fél évvel ezelőtti ellenzéki politikusokra ŐK már akkor megmondták hogy ez lesz.
De, jobb volt gondolkodás nélkül menni ...a falnak . Igaz a kormány pártok elsöprő erejű győzelmet arattak.
 
A takarékosság az javaslat. S nem utasítás.
szerintem utasítás, és elveszik attól a gázt akinek túl sok van .... a szép megfogalmazás "a szolidaritási alapú uniós gázelosztás"
A migráns alatt kit értesz?
az illegálisan, dokumentumok nélkül érkező migránsokkal kapcsolatos EU direktívákat említettem
Ha olyan lenne akkor a miniszterelnök azt is bemondta volna.
Helyette ezt nyilatkozták. : Gulyás a lakosságot is arra kérte, hogy az ésszerűség keretein belül mindenki bánjon óvatosan az árammal és a gázzal. A miniszter szerint nem az a probléma, hogy elfogyhat a gáz, a magyar tározók több mint 65 százalékban fel vannak már töltve. A kérdés inkább az, hogy mennyiért lehet hozzájutni az energiához.
így van mint említettem sírni kell, de tudni kell mit jelent a magyar gáztartalékok feltöltöttsége (hány hónapig bírja az ország ellátását) és tudni kell a német tárolók hány hónapig bírják a németek ellátását.... és a szerbek felöl jön rendesen a gáz.

Ugye, Gulyás, semmifele büntetést nem emlegetett ha a lakásban 24 fok lesz, vagy az irodában több lesz 18 foknál.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,807
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére