II. Erzsébet halála hatalmas sokk a nemzet és a világ számára

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Liz Truss Azt mondta: "mindannyiunkat lesújtott" a királynő halálhíre, amely "hatalmas sokk a nemzetnek és a világnak". A királynőt egy sziklának nevezte, amelyre a modern Nagy-Britannia épült.

Hozzátette, hogy Nagy-Britannia neki köszönheti, hogy olyan nagyszerű ország ma, amilyen. Azt is elmondta, hogy számára is, ahogy sok britnek a királynő személyes inspirációt jelentett.

II. Erzsébet 96 éves volt. A halálhírt a királyi család közölte. II. Erzsébet 1952 óta volt az Egyesült Királyság királynője és további 14 nemzetközösségi állam, valamint az anglikán egyház feje. Idén ünnepelte uralkodásának 70. évfordulóját, azaz platinajubileumát.

images.jpg
 

Csatolások

  • 1662672737459.png
    1662672737459.png
    92.6 KB · Olvasás: 4

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Liz Truss Azt mondta: "mindannyiunkat lesújtott" a királynő halálhíre, amely "hatalmas sokk a nemzetnek és a világnak". A királynőt egy sziklának nevezte, amelyre a modern Nagy-Britannia épült.

Hozzátette, hogy Nagy-Britannia neki köszönheti, hogy olyan nagyszerű ország ma, amilyen. Azt is elmondta, hogy számára is, ahogy sok britnek a királynő személyes inspirációt jelentett.

II. Erzsébet 96 éves volt. A halálhírt a királyi család közölte. II. Erzsébet 1952 óta volt az Egyesült Királyság királynője és további 14 nemzetközösségi állam, valamint az anglikán egyház feje. Idén ünnepelte uralkodásának 70. évfordulóját, azaz platinajubileumát.

Csatolás megtekintése 1880471
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Állam(férfiként) döntött, intézkedett, de a szíve Angliáért dobogott. szolgálta hazáját mérhetetlen tisztelettel és becsülettel. Mindent, még a saját életét is alárendelte a hazája jobbításáért, az ott élők biztonságáért. Igen, igen, voltak, vannak gyarmatok, de azokra is figyelt. Mindenre és mindenkor, napi 24 órában: szolgálatban volt. Hajthatatlan volt bizonyos dolgokban, döntéseit mindig megfontolta, s okkal tette meg a neki még oly fájó lépéseket is.
Nyugodjék békében. Éles eszével, kemény, de megfontolt döntéseivel, mértéktartó királynői viselkedésével, eleganciájával, mindörökre beírta nevét a világ történelem nagy könyvébe.
1662705731591.png
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós

Uralkodóváltás - Új zászló, pénz és himnusz jön​


Jó időbe telik, mire a királynő képmását a királyé váltja majd bélyegen, lobogón, pénzen.



VI. György halálával az akkor épp Kenyában tartózkodó II. Erzsébet automatikusan uralkodóvá vált bő 70 évvel ezelőtt: ugyanez a folyamat zajlott le most az uralkodó balmorali halálát követően III. Károllyal, ő tehát ugyancsak 70 éven át volt egy bizonyos pozícióban, a trónörökösiben.



Egy pillanatnál hosszabb időbe telik ugyanakkor az, hogy II. Erzsébet ikonográfiáját II. Károlyé váltsa fel - írja a The Guardian.

A zászló biztosan változik​

Zászlók ezreit kell az országnak lecserélnie, mivel azokon a EIIR felirat szerepel, Erzsébet személyére utalva. A katonai ezredek a "királynő színeit" használják lobogóikként, amelyek közül sokat aranyszínű hímzett EIIR felirattal díszítettek; a tűzoltóság zászlaja a királynő monogramját tartalmazza. Mindezen felül azokban az országokban, ahol a királynő továbbra is államfő - így Ausztráliában, Kanadában és Új-Zélandon -, a zászlószakértők által "E-zászlóknak" nevezett személyes zászlókat használtak, ha az uralkodó oda látogatott.
Lehetséges az is, hogy a Royal Standardnek nevezett zászló is változik Erzsébet halála után.
Ez jelenleg Írország és Skócia jelképei mellett az angol arany oroszlánokat tartalmazza duplán - létrehozása óta Walesnek is önálló zászlaja van, amelyet beemelhetnek az új Royal Standard lobogóba.

A pénzcsere sokáig eltart​

4,5 milliárd darab olyan papírpénz van forgalomban nagyságrendileg az országban, amely szintlén Erzsébet képmását viseli: ezek összértéke 80 milliárd font. Mire az összeset III. Károly arcmását viselő papírpénzre cserélik, az két évbe is beletelhet: a legutóbbi, az ötven fontost érintő cserefolyamat 16 hónapig tartott. A pénzérmék cseréje ennél lassabban is történhet.
II. Erzsébet trónra lépésekor egyébként még nem szerepelt az uralkodó arcmása a pénzeken, ez a változás 1960-ban következett be. Ahhoz, hogy az új király arca a pénzekre felkerülhessen,

egy elfogadott portrénak is kell róla készülnie.

A királynő arca szerepel a kanadai 20 dolláros bankjegyeken, az új-zélandi érméken, valamint a kelet-karibi központi bank által kibocsátott valamennyi érmén és bankjegyen, valamint a Nemzetközösség más részein is.

A himnusz gyorsan más lesz​

Az egyik leggyorsabb változás a himnuszban következik be: királynő helyett mostantól királyról énekelnek az egyébként 1745 óta használt szövegben. Az anglikán egyház fejeként az uralkodót egyes imákban és a szentáldozás körüli szövegekben is említik, ezeket is meg fogja változtatni az egyház. A királyi címer ugyanakkor maradhat változatlan, kivéve, ha az új uralkodó akárcsak a Royal Standerden, úgy ezen is meg akarja jeleníteni Walest. A királyi családnak jelenleg hivatalosan beszállító cégek életében ugyanakkor biztosan változás következik be, státuszukat Erzsébet halálával elvesztik, kivéve, ha az őj uralkodó is megbízatást ad nekik.
Nem valószínű ugyanakkor, hogy a postaládákat, amelyeken Erzsébet monogramja szerepel, kicserélnék:
állnak még olyanok is az országban, melyek hetven év elteltével is VI. György nevét viselik, a bélyegeket ugyanakkor lecserélik.
A parlament tagjainak a királynő halálát követően ismételten esküt kell tenniük, ez alkalommal már III. Károlynak. A nemzetközösség egyes tagországainak alkotmányában szereplő királynő nevét is cserélni kell a királyéra, akárcsak minden olyan törvény szövegezésében, ahol eddig II. Erzsébet szerepelt.

1662715738003.png
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nagy-Britannián kívül még tizennégy ország gyászolja államfőjét

A királynő a Nemzetközösség 15 országának volt az államfője: az Egyesült Királyság mellett Ausztráliának, Kanadának, Új-Zélandnak, Antigua és Barbudának, a Bahamáknak, Belize-nek, Grenadának, Jamaicának, Pápua Új-Guineának, Saint Luciának, a Salamon-szigeteknek, Szent Kitts és Nevisnek, valamint Szent Vincentnek és a Grenadine-szigeteknek.
Tudom, hogy számos új-zélandi, akinek volt szerencséje találkozni Őfelségével, le volt nyűgözve élénk érdeklődésétől, melegségétől és humorérzékétől. Emlékszem, hogy az Őfelségével való legelső találkozásom alkalmával meg voltam illetődve attól, milyen mélyreható ismeretei vannak Új-Zélandról, annak győzelmeiről és kihívásairól
– emlékezett vissza Jacinda Ardern, Új-Zéland miniszterelnöke. A szigetországban félárbocra eresztik a zászlókat a királynő halála miatt.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is megemlékezett az uralkodóról:
A legnehezebb szívvel értesültünk Kanada leghosszabb ideig uralkodó államfőjének, II Erzsébet királynőnek a haláláról. Állandóan jelen volt az életünkben – és a kanadaiaknak tett szolgálatai örökre fontos részei maradnak országunk történelmének.
Anthony Albanese ausztrál kormányfő legmélyebb együttérzését fejezte ki az uralkodó család felé.
Hét évtizedes uralkodása alatt szokatlan és megnyugtató állandóságot képviselt a gyors változások közepette.
– fogalmazott Albanese.
Csatlakozunk a Nemzetközösségben élő testvéreinkhez, akik gyászolják halálát, és imádkozunk családtagjai és az Egyesült Királyság népe vigaszáért, akik szeretett királynőjük elvesztését gyászolják.

1662716014505.png
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
a QUEEN Iványi Gábornál... 1993
Engem az hökkentett meg, hogy ÜLNEK a királynő jelenlétében, miközben az áll.
A protokoll ezt aligha engedi meg. De nyilván nagyon rozogák voltak ezek a férfiak, a szó minden értelmében, s ez így volt a legbiztosabb. Méltóságteljes megoldás, ami igencsak dicséri mind a királyi vendég, mind a vendéglátó ízlését, lelki finomságát.


1662763591452.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
" Fülöp, a mókamester ... Őrt áll az angol királyi testőrség egyenruhájában, hogy megviccelje a királynőt. Erzsébet kuncog, amikor észreveszi, hogy a férje az ..."
A legaranyosabb kép róluk.
1f5a4.png

Most már együtt ...
1f5a4.png

1662795416967.png
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós

Meghalt a királynő, nem tudták, kire is esküdjenek, elhalasztották az állampolgársági ceremóniát Kanadában​


II. Erzsébet királynő halála sokakat sokként ért, és lesz bőven adminisztrációs hercehurca is: át kell írni a himnuszt, lecserélni a bankjegyeket, stb.

Kanadai állampolgárságot szerzők egy csoportjának pedig meg kell várnia a hivatalos állásfoglalást, miután elhalasztották csütörtöki állampolgári ceremoniájukat. Nem tudták ugyanis, hogy kire kellene felesküdniük.
A virtuális ceremónián 141-en vettek volna részt, ők lehetnek az első kanadaiak, akik már II. Károly királyra tehetnek majd állampolgári esküt kis csúszással.
Kanada 1931 óta a (Brit) Nemzetközösség tagja, amelynek a mindenkori brit uralkodó a feje.

1662943845859.png
 

Szeplőske

Állandó Tag
Állandó Tag
Liz Truss Azt mondta: "mindannyiunkat lesújtott" a királynő halálhíre, amely "hatalmas sokk a nemzetnek és a világnak". A királynőt egy sziklának nevezte, amelyre a modern Nagy-Britannia épült.

Hozzátette, hogy Nagy-Britannia neki köszönheti, hogy olyan nagyszerű ország ma, amilyen. Azt is elmondta, hogy számára is, ahogy sok britnek a királynő személyes inspirációt jelentett.

II. Erzsébet 96 éves volt. A halálhírt a királyi család közölte. II. Erzsébet 1952 óta volt az Egyesült Királyság királynője és további 14 nemzetközösségi állam, valamint az anglikán egyház feje. Idén ünnepelte uralkodásának 70. évfordulóját, azaz platinajubileumát.

Csatolás megtekintése 1880471
Anglia és Erzsébet már régóta egyet jelent az angoloknak.

" Fülöp, a mókamester ... Őrt áll az angol királyi testőrség egyenruhájában, hogy megviccelje a királynőt. Erzsébet kuncog, amikor észreveszi, hogy a férje az ..."
A legaranyosabb kép róluk.
1f5a4.png

Most már együtt ...
1f5a4.png

Csatolás megtekintése 1880650
Látszik,hogy összetartoznak!

A fotóról átjön a megértés és a tisztelet egymás iránt . Szeretem ezt a fotót.

Egy élet képeken.

Egy hosszú élet állomásai.
 
Oldal tetejére