Érdekességek a történelemből

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Boldogok, szentek, legendák
Boldog Gizella


(894 körül-1065)

1662483540208.png Gizella keresztje

I. István felesége, Gizella adományokkal támogatta az egyházat, a templomok építését és a kolostorok alapítását. Özvegyként is bőkezűen segített a rászorulókon. Jótékonykodását Orseolo Péter a királyi javak pazarlásának tekintette, amiért be is záratta. Aba Sámuel halála után, 1044-ben visszatért hazájába, Bajorországba, s a passaui apácakolostorba vonult. Sokat imádkozott, böjtölt, önmegtartóztatást gyakorolt. Egy idő után főnökasszony lett. Halála után a kolostor templomában temették el. Sírja búcsújáró hellyé vált, boldogként tisztelték, de hivatalosan csak 1911-ben avatta boldoggá X. Piusz pápa.
Ma Münchenben őrzik azt az 1008-ban készült, róla elnevezett keresztet, amit imádkozás közben a kolostor főnökasszonyaként használt.

Boldog Kinga
(1224-1292)

IV. Béla lánya, Boleszláv lengyel herceg felesége templomokat, kolostorokat ispotályokat építtetett. Nevéhez kapcsolódik a wieliczkai sóbányák megnyitása is. A férje halála (1279)
után a klarisszák ószandeni kolostorába vonult, amelyet korábban ő alapított. Önmegtartóztató életet élt, segítette a szegényeket, s 1284-ben apátnővé választották. Halála tízhónapos betegeskedés után következett be. VIII. Sándor pápa 1690-ben avatta boldoggá, öt évvel később pedig XII. Ince Lengyelország védőszentjei sorába emelte.

Boldog Erzsébet
(1255 körül-1320 körül)

V. István lánya, a Nyulak szigeti kolostorban nevelték. Kétszer ment férjhez, s a második férje halála után Nápolyba költözött. Egy későbbi legenda szerint Milánóban a Szent Péter kolostorban élt. Alázatossága példamutató volt, a legdurvább munkákat is zokszó nélkül végezte. Boldogként tartják számon.

Boldog(ként tisztelt) Erzsébet
(1292- 1338)

1662483780450.png Töss város jelenlegi címere a jellegzetes Árpád-házi kettős kereszttel, Erzsébet emlékét őrzi.

III. András lánya. Hatévesen Vencel cseh herceggel jegyezték el, de a jegyességből nem lett házasság. Apja halála után a mostohaanyja kolostorba küldte. Szegénységet, tisztaságot, fogadott, visszautasította Habsburg Henrik házassági ajánlatát. A svájci Töss domonkos kolostorban élte le az életét. Nem avatták boldoggá, de a római katolikus egyház boldogként tiszteli.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Boldog Özséb, a pálos rend megalapítója
(1200 körül- 1270)

1662723955570.png Boldog Özséb, a rendalapító 1662724004524.png A pálos rend címere

Ő alapította az egyetlen magyar szerzetesrendet, a pálos rendet. Esztergomban született, vallásos szellemben nevelkedett, és papi pályára lépett. Később az esztergomi káptalan tagja lett. Szerényen élt, jövedelmét szétosztotta a szegényeknek. A tatárjárás után lemondott kanonoki tisztségéről, és 1246-ban érseki engedéllyel a Pilisszántó falu melletti barlangrendszer közelében kezdte meg remeteéletét. Azt vallotta, hogy a „Keresztben az üdvösség”, ezért rendjét még Mátyás idejében is a szent kereszt testvéreinek nevezték.
Egy éjjel látomása volt ima közben: sok apró lángocskát látott, amelyek eggyé olvadtak. Ezt úgy értelmezte, hogy össze kell fognia a remetéket. Ezután felkereste az ország remeteközösségeit, s azok tartományfőnökükké választották. 1250-ben építették fel templomukat és a monostorukat Szántó határában a szent kereszt megtalálásának emlékére. Ezután Özséb Rómába zarándokolt, ahol IV. Orbán pápa engedélyezte a rend működését, de a végleges engedélyt csak 1308-ban adta meg a Szentszék.
A rendalapító 24 évig élt a Pilisben, s a pálosokat 20 évig kormányozta.
A Szentszék 2008-ban engedélyezte hivatalosan a tiszteletét.
Az újabb kutatások szerint már a tatárjárás előtt létesültek pálos kolostorok Révfülöpön és Szentjakabon, tehát Özsébnek legfeljebb a meglévő remeteközösségek renddé szervezésében lehetett fontos szerepe, de még ez is megkérdőjelezhető. Miért? A renddel kapcsolatos XIII-XV. századi dokumentumokban egyszer sem említik a nevét, és a feltételezett sírja sem vált helyi zarándokhellyé. Életéről 1516-ban írt először Gyöngyösi Gergely pálos szerzetes, de az életrajza olyan elemekből állt össze, amelyek a kor legendáinak általános kellékei. A kutatók úgy vélik, hogy a rend névadója, Remete Szent Pál is kitalált személy, Szent Jeromos fantáziájának a szülötte.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekességek

Álmos nevének magyarázata


A latin eredetű, jótékony, kegyes … jelentésű álmus szót Anonymus szentnek értelmezte, mivel utódai közül több személyt szentté avattak. Mások szerint a szó török eredetű, szerzőt, vételt, ajándékot, esetleg megvásároltat, magasztost jelent.

Lehel kürtje

1663162053328.png A jászberényi múzeumban őrzött kürt

A 955. évi augsburgi vereség után elfogták és felakasztották Lél (Lehel), Bulcsu és Súr magyar vezéreket. A monda szerint Lél utolsó kívánságaként a kürtjébe akart fújni, s amikor a kezébe vette, halálra sújtotta vele Ottó német királyt, mondván, hogy szolgája lesz a másvilágon. A kalandozó vezér nem ölte meg Ottót, és az a kürt sem volt az övé, amelyet a jászberényi múzeumban őriznek. A 43 cm hosszú, peremén sérült elefántcsont hangszer X. vagy XI. századi mestermunka, vagyis készülhetett Lél halála után is.

A kegyetlen Géza fejedelem

1663162107120.png Géza fejedelem, Képes krónika

Thietmar merseburgi püspök szerint Géza „felette kegyetlen ember volt, aki „hirtelen haragjában sok embert megölt, és az ellenszegülő alattvalóit szigorúan megbüntette”.


Géza és az új hit

Géza uralma idején Querfurti Bruno püspök vezetésével német papok érkeztek az országba, s kezdetét vette a hittérítés. A fejedelmet Bruno Istvánnévre keresztelte, de nem lett meggyőződéses keresztény, nem mondott le a pogány szokásokról. Amikor emiatt az udvari papja korholta, azt mondta, elég gazdag és hatalmas ahhoz, hogy a pogány isteneknek és a keresztény Istennek is áldozzon.
 

eddy56

Állandó Tag
Állandó Tag
Lehel kürtje

Csatolás megtekintése 1881364 A jászberényi múzeumban őrzött kürt

A 955. évi augsburgi vereség után elfogták és felakasztották Lél (Lehel), Bulcsu és Súr magyar vezéreket. A monda szerint Lél utolsó kívánságaként a kürtjébe akart fújni, s amikor a kezébe vette, halálra sújtotta vele Ottó német királyt, mondván, hogy szolgája lesz a másvilágon. A kalandozó vezér nem ölte meg Ottót, és az a kürt sem volt az övé, amelyet a jászberényi múzeumban őriznek. A 43 cm hosszú, peremén sérült elefántcsont hangszer X. vagy XI. századi mestermunka, vagyis készülhetett Lél halála után is.
Annyit tegyünk hozza, hogy a Lech mezei vagy Augsburgurgi csata nem az első volt 955-ben.
A magyarok 910-ben egyszer mar megmerkoztek itt a bajorokkal, egesz pontosan a keleti frank birodalom és a bajor egyesult haderovel.
A Gyermek Lajos által vezérelt haderot teljesen szétverték, a kiraly is csak épp hogy be tudott jutni a fallal korulvett augsburgba. A magyar veszteségek annyira csekélyek voltak, hogy mindossze 10 nap elteltével legyőztek a masik német hadsereget is rednitznél.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Portré Saroltról

Egy nyugati forrásban azt írták róla, hogy „az egész országot kezében tartotta, kormányozta urát, és minden, ami uráé volt”. Egy másik szerint „módfelett ivott és katonásan ülte meg a lovat, s egy alkalommal így kilovagolva annyira a fejébe szállt a harag, hogy megölt egy férfit”.


Hány Árpád-házi királyunk volt?

A XI. és a XII. században nyolc-nyolc, a XIII. században hét király uralkodott. Mindig külföldi uralkodóházból, császári, királyi, hercegi családokból nősültek, leggyakrabban német földről.
A XI. században öt királynak nem volt fiúgyermeke a halálakor.


Királynék

A 23 Árpád-házi királynak összesen 29 feleségét tartják számon. E szám nő eggyel, ha bebizonyosodik, hogy az orosz Anasztázia I. András második felesége volt. A királynék közül háromról semmilyen adat nem bukkant elő, további háromnak pedig a származása ismert, ám a nevüket homály fedi.


Ellenkirályok

Aba Sámuel Orseolo Péter ellenében,
I. Géza Salamon ellenében,
I. Géza halála után I. László Salamon ellenében.
A főúri ligák II. István ellenében három személyt is kiszemeltek ellenkirálynak: előbb a Könyves Kálmán által megvakíttatott Álmos herceget, később Bors és Iván ispánokat.
II. László III. István ellenében,
IV. István III. István ellenében.
Ellenkirályként lépett fel Kun László ellenében III. Endre.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Néhány leg

A leghosszabb ideig I. István uralkodott királyként, 38 évig ült a trónon. A legrövidebb ideig, öt hónapig II. László és III. László, szűk öt hónapig pedig IV. István.
III. László ötévesen lépett trónra, Aba Sámuel 51 évesen.
A legkalandosabb életű király Salamon volt, a leghíresebb, legnépszerűbb I. László, a legműveltebb pedig Könyves Kálmán.

Néhány első

Kálmán volt az első, aki Szent Istvánt követve a fehérvári bazilikába temetkezett.
Aranybullát először II. Géza használt.
A királyi kancelláriát III. Béla hozta létre.
Első ízben az egyforintos hadiadót II. András vetette ki az 1217. évi keresztes hadjárat költségeinek részbeni fedezésére. A rendkívüli adót később rendszeresen behajtatta.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Meggyilkolt királyok

1663675977848.png Aba Sámuel meggyilkolása, Képes krónika

Aba Sámuel 1044 júliusában csatát veszített Ménfőnél az Orseolo Pétert támogató III. Henrik császárral szemben, és a vereség után saját hívei ölték meg menekülés közben.
IV. István Bizánc támogatásával szerette volna visszaszerezni a koronát III. Istvántól. Zimonyban tartózkodott, amikor a magyar sereg körbezárta a várat. A védők kilátástalannak ítélték meg a helyzetüket, s a szabadulás reményében a trónját vesztett királyt saját emberei mérgezték meg.
IV. Lászlót a kunok gyilkolták meg 1290-ben Körösszeg vára közelében a sátrában, az éjszaka leple alatt.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Kolostor Márton hegyén

1663935827753.png A főapátság ma

Géza fejedelem 996-ban bencés szerzeteseket hívott be az országba, akik a pannóniai születésű Szent Mártonról elnevezett hegy tetején alapítottak monostort. Ők alakították ki a monostoroknak azt a formáját, amelyet más rendek is átvettek. Szigorú napirend szerint éltek. Reggel öttől estig ötször vettek részt közös misén, szertartáson, s éjjel 11-kor vagy éjfélkor is misére gyűltek össze. Télen ötkor, nyáron hatkor feküdtek le. A monostor lakói gazdálkodtak, másolgatták a Bibliát, a szertartások szövegét, s a XI. században már iskolát is működtettek.

Vajkból István

1663935868533.png Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése (Gyermekkorában, és nem ifjúként keresztelték meg.)

Egy német krónika szerint első királyunkat a születése után Vajknak hívták. Hogy e török eredetű, hőst, vezért jelentő névre meddig hallgatott, nem tudjuk, de bizonyos, hogy még gyermekkorában megkeresztelték. Nevét az első keresztény vértanúról, Istvánról kapta, akit az I. században öltek meg Jeruzsálemben. Kérdéses A keresztelő személye is. Csupán valószínűsíthető, hogy a később szentté avatott Adalbert keresztelte meg, aki többször is járt Géza fejedelem udvarában.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
A könyörtelen és engedékeny István

István fokozatosan terjesztette ki hatalmát az egész országra. Megkoronázása után először Erdély urával, az anyja rokonságához tartozó Gyulával gyűlt meg a baja, aki mindenben szembeszegült vele. Nem volt hajlandó megkeresztelkedni sem, ezért István 1003-ban sereget küldött ellene, gazdag tartományát uralma alá hajtotta, Gyulát elfogatta, és börtönbe vetette. Gyula később a fogságból megszökött, és lengyel földre menekült, ahová a felesége is követte, mégpedig a király engedelmével.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Jöttek, nélkülöztek, mentek

Amíg István sógora, II. Henrik viselte a császári koronát, német támadástól nem kellett tartani. Henrik halála után II. Konrád került a trónra, s haddal tört Magyarországra. István nem csapott össze a páncélos sereggel, hanem oly módon hátrált, hogy mindent felégetett maga mögött. A taktika bevált, a betolakodók utánpótlása elfogyott, és gyors távozásra kényszerültek. A magyar had a nyomukban volt, s elfoglalta Bécs térségét.


Kis templomok, sustorgó hívek

1664291733469.png A tihanyi apátság altemploma, benne I. Andrásnak, az alapítónak a sírjával
A XI. századi templomok kicsinyek voltak, oltárként egy asztal szolgált, s azon állhatott gyertyák imbolygó fényétől megvilágítva a védőszent festett képe. A közelgő misére harang figyelmeztette az embereket, akik padok híján álltak, időnként meghajoltak, letérdeltek, s egy-egy állandóan ismétlődő latin mondatot is elmondtak közösen, válaszul a pap imádságaira. Mivel a szertartás szövegéből mit sem értettek, nem csoda, hogy sustorogtak, beszélgettek.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
István ezüstpénzei

1664533231202.png Szent István aranyobulusa

István első pénzeit, az ezüstdénárokat 1000 és 1004 között verték a királyi székhelyen, Esztergomban. Az 1,26 gramm súlyú érme egyik oldalára LANCEA REGIS feliratot véstek.
1020 után készültek azok a 0,76 grammos ezüstobulusok, amelyeken a STEPHANUS REX áll.
Jó minőségűek voltak, a kereskedők szívesen elfogadták.

Szent György ereklyéje

István a bizánci császár szövetségeseként elfoglalta Ohridát, de jóformán zsákmány nélkül tért haza. A kevés szerzemény között a király számára a legbecsesebb a keleti keresztények által igen tisztelt Szent György vértanú ereklyéje volt, amely két évtized múltán Franciaországba került.

István a paláston

1664533398616.png István a paláston

A Gizella keze munkáját is dicsérő, miseruhának szánt palástot 1031-ben adományozta a királyi pár a fehérvári bazilikának.
A felül gallérral toldott palástot egy y alakú díszítés osztja részekre. A központi alak egy oroszlánra taposó Krisztus, mellette kétoldalt Mária, illetve János evangélista. A felső sávban 14 próféta, a középsőben Krisztus, mellette a 12 apostol, az alsó sávban pedig 9 szent látható. Az utóbbi közepén Imre herceg, mellette kétoldalt István és Gizella hímzett képmása van. Az uralkodó fején püspöki süvegre emlékeztető korona, jobb kezében a királyi hatalmat jelképező lándzsa, baljában országalma van.
III. András 1290-ben ezt a palástot viselte a koronázásakor.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
AKTUÁLIS
Arad, 1849. október 5.


A mintegy 1500 honvédtisztből 498-at állítottak hadbíróság elé, közülük 231-et ítéltek halálra, de csak 41-et végeztek ki.

Október 5-én az aradi vár főterén díszalakzatban sorakoztak fel az osztrák katonák a rendkívüli eseményre. Miután megérkezett a hadbíróság, Ernst törzshadbíró egyenként vezettette elő a a 14 foglyot, majd mindegyiknek külön felolvasta az ítéletet.
„Őfelsége a Császár nevében! Ítélet, melyet … a hadbíróság … a magyar lázadó hadsereg vezéreivel szemben, egyhangúlag hozott meg … bűnösnek mondatnak ki hazaárulás bűntettében ...az osztrák hadseregben viselt rendfokozatuk és nyugdíjigényük mellett, az összes vagyonuk elkobzására, golyó általi halálra … kötél általi halálra … Ítéltetett!”
Ernst minden egyes ítélet felolvasása után átvett egy pálcát az írnokától, kettétörte, s az elítélt lába elé dobta.
A 14 vádlottból tizenhármat ítéltek halálra, a tizennegyediket, Gáspár Andrást felkelésben való részvétel miatt megfosztották osztrák katonai rendfokozatától, kitüntetésétől, és tíz esztendei várfogságot szabtak ki rá..

A megkettőzött őrség csőre töltött fegyverrel vigyázott az elítéltekre.

Arad, 1849. október 6.

Kora reggel dobpergés hangjára sorakozott fel négyszög alakban az őrség Tichy őrnagy vezényletével az aradi vár főterén. Ernst törzshadbíró helyett a századosi rangot viselő Zimmer hadbíró jelent meg Hewiger várparancsnok kíséretében. A hadbíró először a négy, golyó általi halálra ítéltet vezettette elő. A polgári ruhát öltött tábornokokról levették a vasakat, a kabátjukat, majd a kezüket hátrakötötték. Mind a négyen kérték, hogy ne kössék be a szemüket, de ezt csak Kiss Ernőnek engedélyezte Tichy. Mindegyikükre négy-négy lövész célzott, kettő a szívre, kettő a fejre.
Még hét óra sem volt, amikor a vár déli oldalán sorakozott fel az osztrák zászlóalj, ahol fenyőfából készített bitófák álltak. Előállították a polgári ruház viselő kilenc tábornokot, pontosabban a kilencediket, Damjanich Jánost parasztszekéren vitték a vesztőhelyre, mert a lába el volt törve. Miután a hóhérok elvégezték a feladatukat, a tragikus ceremónia résztvevői távoztak a helyszínről. A kivégzetteket Haynau utasítására csak este vették le a bitóról, mert halálukban is meg akarta szégyeníteni őket, s a bitófák alá hantolták el őket.


Amit a hagyomány megőrzött

Október 5-én, amikor Tichy őrnagy felolvasta Damjanich halálos ítéletét, a tábornok káromkodások közepette fennhangon kiáltotta, hogy: „Önök azt képzelik, hogy katonák, pedig csak gyilkosok!”

E napon Hewigwr tábornok üzent Damjanichnénak, hogy engedélyezi neki férje meglátogatását. Amikor a tábornok elárulta neki, hogy ki fogják végezni, az asszony elájult.

Damjanich az akasztás előtt így szólt a hóhérhoz: „Vigyázzon kérem a szakállamra, össze ne borzolja, mert az mindig kedves volt előttem!

A kivégzések sorrendjében utolsóként, Damjanich után Vécsey tábornok következett, aki már egy társától sem tudott elbúcsúzni, Damjanichhoz ment oda, letérdelt előtte, és kezet csókolt nek Nem volt felhőtlen a viszonyuk, mert Vécsey késve érkezett meg a szolnoki csatába, s Damjanich úgy vélte, hogy emiatt esett mintegy 150 katonája.

Beszélték, hogy Tichy Damjanics és Láhner holttestét 600 forintért átadta a hozzátartozóknak. E két tábornokot Csernovics Péter a mácsai kastélya parkjában temette el.

Tichy őrnagy fia 1899-ben interjút adott a Magyar Hírlap újságírójának, és úgy emlékezett, hogy a vértanúkat mezítelenül temették el, s a ruháik hosszú ideig náluk voltak zsákokban, kivéve egy fehér köpenyt, amit Damjanich viselt a kivégzés napján. Ezt az apja egészen a haláláig hordta, amikor hivatalos útra ment. A fehérneműket az akasztásnál és a sírok ásásánál segédkezők kapták meg.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Arad, 1849. október 6.

Kora reggel dobpergés hangjára sorakozott fel négyszög alakban az aradi vár őrsége Tichy őrnagy vezényletével az aradi vár főterén. Ernst törzshadbíró helyett a századosi rangot viselő Zimmer hadbíró jelent meg Hewiger várparancsnok kíséretében. A hadbíró először a négy, golyó általi halálra ítéltet vezettette elő. A polgári ruhát öltött tábornokokról levették a vasakat, a kabátjukat, majd a kezüket hátrakötötték. Mind a négyen kérték, hogy ne kössék be a szemüket, de ezt csak Kiss Ernőnek engedélyezte Tichy. Mindegyikükre négy-négy lövész célzott, kettő a szívre, kettő a fejre.
Még hét óra sem volt, amikor a vár déli oldalán sorakozott fel az osztrák zászlóalj, ahol fenyőfából készített bitófák álltak. Előállították a polgári ruház viselő kilenc tábornokot, pontosabban a kilencediket, Damjanich Jánost parasztszekéren vitték a vesztőhelyre, mert a lába el volt törve. Miután a hóhérok elvégezték a feladatukat, a tragikus ceremónia résztvevői távoztak a helyszínről. A kivégzetteket Haynau utasítására csak este vették le a bitóról, mert halálukban is meg akarta szégyeníteni őket, s a bitófák alá hantolták el őket.

Thorma János: Aradi vértanúk

1664981332397.png

Amit a hagyomány megőrzött

Október 5-én, amikor Tichy őrnagy felolvasta Damjanich halálos ítéletét, a tábornok káromkodások közepette fennhangon kiáltotta, hogy: „Önök azt képzelik, hogy katonák, pedig csak gyilkosok!”
E napon Hewigwr tábornok üzent Damjanichnénak, hogy engedélyezi neki férje meglátogatását. Amikor a tábornok elárulta neki, hogy ki fogják végezni, az asszony elájult.
Damjanich az akasztás előtt így szólt a hóhérhoz: „Vigyázzon kérem a szakállamra, össze ne borzolja, mert az mindig kedves volt előttem!
A kivégzések sorrendjében utolsóként, Damjanich után Vécsey tábornok következett, aki már egy társától sem tudott elbúcsúzni, Damjanichhoz ment oda, letérdelt előtte, és kezet csókolt nek Nem volt felhőtlen a viszonyuk, mert Vécsey késve érkezett meg a szolnoki csatába, s Damjanich úgy vélte, hogy emiatt esett mintegy 150 katonája.

Beszélték, hogy Tichy Damjanics és Láhner holttestét 600 forintért átadta a hozzátartozóknak. E két tábornokot Csernovics Péter a mácsai kastélya parkjában temette el.

Tichy őrnagy fia 1899-ben interjút adott a Magyar Hírlap újságírójának, és úgy emlékezett, hogy a vértanúkat mezítelenül temették el, s a ruháik hosszú ideig náluk voltak zsákokban, kivéve egy fehér köpenyt, amit Damjanich viselt a kivégzés napján. Ezt az apja egészen a haláláig hordta, amikor hivatalos útra ment. A fehérneműket az akasztásnál és a sírok ásásánál segédkezők kapták meg.

EGY ANEKDOTA

Haynau lakbére

Haynau, a bresciai hiéna Károlyi György grófot is letartóztatta, s a pesti Újépületbe záratta. Néhány nap múltán százezer forint bírság árán szabadon engedte. Míg Károlyi raboskodott, Haynau beköltözött a Károlyi-palotába, és ott lakott egészen a menesztéséig. Távozása előtt üzent a grófnak, kifizeti a lakás díját, csak mondja meg, mennyivel tartozik.
- Ha én - üzente vissza a gróf - az Újépület kicsi szobájában töltött néhány napért százezer forintot fizettem, könnyen kiszámíthatja őexcellenciája, mennyi a félévi bére a város legszebb részén egy egész első emeletnek.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Az aradi mártírokról

Miért éppen őket?


Két szempontot tartott szem előtt a törvényszék:
1. Mind a 13 tiszt a császári hadsereg tisztjeként kezdte katonai pályáját.
2. V. Ferdinánd 1848. október 3-án kiadott politikai kiáltványa után önálló seregtesteket vezényeltek. (Ehhez tábornoki rendfokozat kellett, amivel Lázár Vilmos augusztus 12-ig nem rendelkezett. E napon nevezte ki ezredessé Bem a IX. hadtest élére. A temesvári csatavesztés után Karánsebes felé vonult, és augusztus 19-én letette a fegyvert a császáriak előtt.)

Mivel vádolták őket?

Egyrészt fegyveres lázadással, másrészt felségárulással, mert a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetése után nem hagyták ott a magyar hadsereget.
A fegyveres lázadás vádját ingataggá teszi az a tény, hogy a király 1848 októberében jogtalanul oszlatta fel a magyar országgyűlést. Felségárulás? Ferenc József a törvények szerint nem volt magyar király.

Miért október 6-án?

Haynau bosszúból választotta ezt az időpontot, mert egy évvel korábban e napon tört ki az osztrák fővárosban a forradalom, s ugyanezen a napon gyilkolták meg a bécsiek Latour hadügyminisztert.


Megszégyenültek?

Megszégyenítésül és elrettentésül a holttesteket estig kinn hagyták. Ebben tévedtek Haynauék, mert környékbeli falvakból több ezren keresték fel a vesztőhelyet, s így tisztelegtek a vértanúk előtt.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Batthyány Lajos kivégzése



Az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, gróf Batthyány Lajost még 1849 januárjában letartóztatták. Ekkor a budai börtönbe zárták, onnan Pozsonyba, majd Laibachba, s végül Olmützbe szállították. Ügyében Olmützben ült össze a bíróság, amely a lázadáson kívül felségárulással is vádolta. mert a vádirat szerint közreműködött az 1848. október 6-i bécsi forradalom előkészítésében. Az ítélkező testület először börtönbüntetéssel és vagyonelkobzással sújtotta a volt miniszterelnököt, de a bécsi udvar nyomására a döntésüket kötél általi halálra változtatták, s az elítéltet a császár kegyelmébe ajánlották.
A foglyot szeptemberben szállították Pestre, az Újépületbe, így kegyelmet Haynautól kaphatott volna, az viszont ragaszkodott az akasztáshoz, s október 3-án jóváhagyta az ítéletet. Az akasztásra mégsem kerülhetett sor, mert a felesége az utolsó látogatásakor egy kis tőrt csempészett be neki, amivel Batthyány súlyos sérüléseket ejtett magán. Haynau ragaszkodott az időponthoz, és a golyó általi kivégzés mellett döntött.
Az ítéletet 1849. október 6-án állították a kivégző osztag elé az Újépület udvarán. Mielőtt a sortűz eldördült volna, féltérdre ereszkedett, s azt kiáltotta, hogy „Éljen a haza! Rajta vadászok!”
1665162370021.jpeg
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy kiegészítés:
Miért nem akasztották mind a tizenhármat?

Szeptember 26-án a 13 tábornokot kötél általi halálra ítélték, de Karl Ernst törzsbíró Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Schweidel József és Kiss Ernő ügyében enyhítésért folyamodott Haynauhoz, aki kegyeskedett változtatni a kivégzési módon. A megalázó akasztást helyett kivégzőosztag elé állhattak. Dessewffy és Lázár azért, mert az osztrákoknak adták meg magukat, Schweidelt és Kisst pedig azért, mert nem vezényeltek harcoló csapatokat osztrák hadak ellen.
 

Létrahuszár

Állandó Tag
Állandó Tag
Rendet” és rémuralmat teremtett

Haynau 1849 áprilisában az észak-olaszországi Bresciában fojtotta vérbe a Bécs elleni felkelést, s utána könyörtelen megtorlásba kezdett. Kivégeztette a forradalmárokat segítő férfiakat, mintegy ezer főt, a nők egy részét pedig megvesszőztette. Kegyetlenkedései miatt kapta a bresciai hiéna gúnynevet.

Ferenc József 1849. május 30-án nevezte ki a táborszernagyot a hazánkra támadó császári had új főparancsnokává, és utasította, hogy legyen kérlelhetetlen a lázadókkal szemben. „Sok fejnek kell lehullnia”- írta neki, vagyis szabad kezet kapott, és intézkedéseit csak utólag kellett jóváhagyatnia Béccsel. Ennek jegyében július elején megkezdődtek a megtorlások, de egyelőre polgári lakosokat, zömmel jegyzőket, tanítókat, papokat végzetek ki, akik támogatták a szabadságharcot.

Határozott tervvel érkezett az országba. „A lázadóvezéreket fel fogom köttetni, és minden cs. kir. tisztet, aki a forradalmárok szolgálatába állt, agyon fogok lövetni… Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni… a lázadók minden birtokát és vagyonát a kormány javára lefoglalom…”

A szabadságharc leverése után azzal büszkélkedett, hogy „én vagyok, aki az országot fegyverrel meghódítottam, én vagyok, aki rendet teremt”.

Számos politikai perben ok nélkül hozott halálos ítéletet, s amikor megtudta, hogy Bécsben ezt rosszallották, az elítéltek egy részét teljes kegyelemben részesítette, amire nem volt felhatalmazva.
A rendteremtőt 1850-ben nyugdíjazták.

1850-ben Ferenc József nyugdíjazta, ekkor 400 ezer gulden jutalmat is kapott, s ebből Szatmár megyében, Nagygécen vásárolt birtokot, ott telepedett le, és ott halt meg 1853. március 14-én.

Haynau 1849. december 10-én létrehozta a róla elnevezett „Haynau-alapítványt”, melynek célja a cs. és kir. had, valamint a honvédsereg háborúban rokkanttá vált közkatonáinak a támogatása. E célra Pest német ajkú polgáraitól 9 055 pengőt, 17 és fél krajcárt, valamint 4 aranyat gyűjtött össze. Az alapítvány 1850. július 1-jétől 1871-ig működött, s a rokkantság mértékét figyelembe véve napi 10, 14, 20 krajcárral segítette a szabadságharc alatt megcsonkult katonákat.

Haynau.jpg
 
Oldal tetejére