Hírek Ungár Péter az amerikai kampánypénzekről: ha tudtuk volna, nem fizetünk be ennyit az ellenzéki kampányba

A politikus arról beszélt, fogalma sem volt róla, mennyi támogatás érkezett Amerikából a tavaszi ellenzéki kampányra a 24.hu-nak adott interjúban.

Megkérdezték tőle, hogy mit gondol az Action for Democracyn keresztül Magyarországra érkező 1,8 milliárd forintnyi amerikai támogatásról.

„Ha tudtuk volna mi, LMP-sek hogy ennyi külföldi pénz jött, akkor nem fizetünk be ennyit az ellenzéki kampányba. Akkor azt mondtuk volna, hogy oldják meg. Micsoda dolog ez?! Nem tudott erről senki. Ott voltam a pártelnöki találkozókon, és senki sem tudott erről. Egyébként is hol látszódott ez a pénz? Mert a kampányban nem. Hova lett elköltve?” – fogalmazott a politikus

A politikus szerint az ő jelöltjeik ebből a pénzből semmit nem láttak, csak tollakat kaptak egyszer. „Ezzel a pénzzel valaki vagy elsétált, vagy a jó isten tudja, mire költötte, de eredményes kampány nem lett belőle” – mondta.

„Dermesztő ez a pénz. És dermesztő, hogy sokan nem érzik problémának. Ez egy súlyosan problémás dolog.” Ungár szerint nem az a problémás, hogy magyar állampolgárok fizettek egy pártnak, hanem az, hogy ez a kampány végéig nem derült ki, és utána is csak egy elszólásból tudták meg az ellenzéki összefogás pártjai, hogy honnan és mennyi pénz érkezett a kampányra.

1667496555031.png
 
A felesleges és nem kicsit felelőtlen beszédeivel
Ami, mivel jelképes embere volt az ellenzéknek, ráégett az az egész ellenzékre.
Így csinálta MZP.
Politikai analfabéta de szájmenéssel
Persze ez csak a legjobban látható ok
De hogy hogy még mindig itt tartotok?
És még ma is csinálja a bajt
Akkora magas-labdákat dob a Fidesz-kommunikjációnak.
Bártan felköthetné már az útilaput és visszatakarodna Kanadába
(Persze az is igaz amit írsz)
A guruló dollárok kifejezés is neki köszönhető ma
Bármit beszél tesz tett mind az ostoba fecsegésének köszönhető

Nem kell szeretni MZP-t de azért tudni illik, hogy az M1 milyen módszerekkel dolgozik.
MZP nem az M1-ben "keveredett ellentmondásban" hanem csak a bemondó agyában.

A Fidesz, az MTVA-án keresztül mondja meg
mit gondol, akar, tesz az ellenzék és ez önmagában egy figyelmeztetés kellene legyen
: Ez egy hazugsággyár!

Ha az M1-et nézem akkor "Németország már nem is létezik; A Nyugat térdre rogyott, de mi (Magyarország) meg se rezdültünk"
Orbán nem egy Háry János, hanem egy krónikus hazudozó, csaló.

Nem kell szeretni MZP-t
Ahogy a kormánypárt megtalálta a szaros madzagot Gyurcsány Ferenc személyében, úgy az ellenzék is megtalálta a magáét, MZP személyében.
Mehet minden tovább a lenini úton!
Ja, mégsem!
Az mintha azt mondta volna, hogy tanulni, tanulni, tanulni.
 
Úgy őszintén, vállalta valaki is a felelősséget a szégyenteljes vereségért az ellenzéktől?
Levonta valaki a tanulságot az ellenzek vezeteséből?.
 
1669450464909.png

"A nagy hazaárulózás közepette szeretném megkérdezni a kormányt, hogy mi a helyzet, azzal a közel 11 milliárd forinttal, amit a szélsőjobboldali Le Pennek juttattak a francia választások alkalmával?" ... (MZP)
 
Sosem értettem (tanárként persze, nyilván ez a baj), hogy akarunk úgy nyerni, ha hátulról a sajátjainkat lőjük?
Ismered a "Könnyen jött, könnyen megy" elvet?
Ők ezt az emberekre is értelmezik, mert megtehetik. Olyannyira, hogy egyes parancsnokok "egyszer használatosnak" titulálják a katonáikat.
A rakétáknak lassan vége, de a 140 millióból mindig lesz 1-2 millió, akit agyutölteléknek használhatnak.
 
A választási kampány külföldön is zajlott, én nem láttam, hogy dőzsöltek volna a résztvevők.
Az 1,8 milliárd forint az kb. 4,4 millió Euronak felel meg.
A 3 milliárd forint amit a Fidesz plakátokra adott ki az 7,4 millió Euronak felel meg.

Slide1-750x420.jpg

Hasonlítsuk össze a pártok által kiadott összegeket

A kormányoldal márciusban 3 milliárd forintos összköltséggel 12.171 darab plakáttal tarolta le a plakáthelyeket,
míg az egységes ellenzéki tömb 1.564 darabos plakátkampánya 390 milliós összegbe került.

Listaáron számolva az ellenzékhez képest nyolcszoros túlerővel és a törvényi előírásokat közel háromszorosan túlköltve zajlott a Fidesz érdekében a plakátkampány márciusban.
Ebben a Fidesz segítségére volt a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a kormányzati propaganda is.
A Fidesz kampányában a CÖF és a kormánypropaganda közreműködése „csak” tisztességtelennek tekinthető, ellenben a kormánypárt túlköltése törvényileg védhetetlen.
A K-Monitor, a Political Capital és a Transparency International Magyarország közös gyorselemzése a politikai pártok 2022. márciusi közterületi kampányköltéseiről. - itt olvashato.
Én azt olvastam, hogy 800 milliárdot tolt bele a kampányba a FIDESZ. Nem is értem, hogy miről beszélnek. Hogy van bőr a pofájukon megmukkanni. Ha egyszer végre megbuknak, mehetnek mind a sittre. Ez lenne a legjobb és legnagyobb rezsicsökkentés Magyarországnak.
 
r
Én úgy tudom - remélem, igaz - hogy mindennel el tud számolni.
Ez is lehetseges,de hogy az ellenzek vezetoje akart lenni ugy hogy nem tajekoztatta a partokat nem kell csodalkozni hogy mindenki kritikusan fogadta a nyilatkozatait .
Vele volt a legnagyobb bukas az ellenzeknek.
Sokan mondjak Orban-2 , mert o donti el kit mikor tamogat pl a tanarok tamogatasa. en nagyon mellettuk allok hogy duplazni kene a fizetesuket ,de ha o elkezd osztogatni 1 milliokat ,ugyan rajuk fer de az ugyuk egy jogtanyit se fog elore menni, vissza is utasitottak, hisz nem csak a fizetes a problema.
Orban vasarol krumpliert szavazokat, de a tanarok nem kaphatok leglabbis nagyreszuk.
Az emberek a szavazok atlattak a duman.
Azota szinte mindenki elpartolt mellole. Meg 4 evvel meghosszabbitotta Orban ualkodasat.
A szavazok az isten aldott nep meg 21% inflaciot er meg es 40% elelmiszer arat, es sokszorosa villany gaz emelest.
Amennyiben o akar miniszter elnok lenni, kell csinalni neki egy partot vagy becsaklakozni valamelyikhez es a legkozelebbi valasztason ujbol megmeretetni magat, nepszeruseget hitelet tamogatottsagat stb.
 
Én azért reméltem, hogy győzhet, mert mindenféle felmérések azt mutatták, hogy a magyarok inkább konzervatívok. /És mert HMVH-en nyert, és jól végezte a dolgát, bírta az ütéseket, változtatott, igyekezett megvalósítani az ígéreteit, visszaszerzett pénzeket, szóval ügyes volt./ Dobrev remek lett volna, de a családja miatt úgy véltem, nem nyerhet. Karácsony talán nyerhetett volna, de Dobrevvel szemben az előválasztáson valószínűleg alulmarad, és akkor a második mondatom lép érvénybe. Jakab rengeteg követőt gyűjtött, jól csinálta, de a baloldal nem támogatta volna. Karinak még normális pártja sem volt. Fekete-Győr és a lányok vezetésével a Momentum jól szerepelt volna, de FEGYA szerintem nem lett volna alkalmas jelölt, el is bukott. És akkor ki marad? Ne felejtsd el, hogy addig karaktergyilkolták, míg Gyurcsány lett a mumus. Gordon ellen pedig ott volt a hazug libázás, és ő amúgy sem tülekedett előre. Szóval? És mint azt az ellenzéki pártok akkori vezetői /pl. Jakab/ beismerték, ők is felelősek voltak a bukásért. Nem támogatták megfelelően. Emlékszel? A vereség beismerésekor csak a családja állt mellette a színpadon.
Ráadásul szemben a rogáni propagandagépezettel tényleg nem volt esélye. A szavait kiforgatták, hazudoztak róla, és az ellenzékről, háborúpártisággal vádolták, azt mondták, ha Gyurcsány nyer, nem lesz rezsicsökkentés, belevisznek a háborúba, szóval az emberek legnagyobb félelmeire alapoztak, ami ezúttal is bevált. Aljas módszerek, de amíg övék a média, amíg 2000 milliárdot kioszthatnak a népnek a választások előtt, és 800-at költhetnek propagandára, mit várunk?
 
Nem kell szeretni MZP-t de azért tudni illik, hogy az M1 milyen módszerekkel dolgozik.
MZP nem az M1-ben "keveredett ellentmondásban" hanem csak a bemondó agyában.

A Fidesz, az MTVA-án keresztül mondja meg
mit gondol, akar, tesz az ellenzék és ez önmagában egy figyelmeztetés kellene legyen
: Ez egy hazugsággyár!

Ha az M1-et nézem akkor "Németország már nem is létezik; A Nyugat térdre rogyott, de mi (Magyarország) meg se rezdültünk"
Orbán nem egy Háry János, hanem egy krónikus hazudozó, csaló.

Nahát! Te nézed az M1-et? Mazochista vagy, vagy mi?:)
 
Sosem értettem (tanárként persze, nyilván ez a baj), hogy akarunk úgy nyerni, ha hátulról a sajátjainkat lőjük?
Ja, ez a nagy erkölcsi tisztaság/magasság, amelyről letekintünk a romlott fideszbagázsra. Így robbantotta szét Fodor az SZDSZ-t, nemtudomkik a szocikat, újabban a Momentumot, így lett az LMP-ből minipárt. Mert a csodás ellenzék nem csinálja azt, amit a FIDESZ, hogy bort iszik, és vizet prédikál. Inkább szomjan hal. "A tiszta erkölcs, mely minket vezet." Aha. Az enyészetbe, barátaim.
 
Rákay Philip azt ígéri, lerántja a leplet a baloldal kétes ügyleteiről​

(A baloldal tehetetlen minden téren a Fidesszel szemben! A Fideszes kétharmaddal semmilyen jogot vagy törvényt nem tudnak rugdosni! Tehát így nincs itt semmi látnivaló! )
(....bejelenti, hogy ő igazából Kálmán...)
 
Én azért reméltem, hogy győzhet, mert mindenféle felmérések azt mutatták, hogy a magyarok inkább konzervatívok. /És mert HMVH-en nyert, és jól végezte a dolgát, bírta az ütéseket, változtatott, igyekezett megvalósítani az ígéreteit, visszaszerzett pénzeket, szóval ügyes volt./ Dobrev remek lett volna, de a családja miatt úgy véltem, nem nyerhet. Karácsony talán nyerhetett volna, de Dobrevvel szemben az előválasztáson valószínűleg alulmarad, és akkor a második mondatom lép érvénybe. Jakab rengeteg követőt gyűjtött, jól csinálta, de a baloldal nem támogatta volna. Karinak még normális pártja sem volt. Fekete-Győr és a lányok vezetésével a Momentum jól szerepelt volna, de FEGYA szerintem nem lett volna alkalmas jelölt, el is bukott. És akkor ki marad? Ne felejtsd el, hogy addig karaktergyilkolták, míg Gyurcsány lett a mumus. Gordon ellen pedig ott volt a hazug libázás, és ő amúgy sem tülekedett előre. Szóval? És mint azt az ellenzéki pártok akkori vezetői /pl. Jakab/ beismerték, ők is felelősek voltak a bukásért. Nem támogatták megfelelően. Emlékszel? A vereség beismerésekor csak a családja állt mellette a színpadon.
Ráadásul szemben a rogáni propagandagépezettel tényleg nem volt esélye. A szavait kiforgatták, hazudoztak róla, és az ellenzékről, háborúpártisággal vádolták, azt mondták, ha Gyurcsány nyer, nem lesz rezsicsökkentés, belevisznek a háborúba, szóval az emberek legnagyobb félelmeire alapoztak, ami ezúttal is bevált. Aljas módszerek, de amíg övék a média, amíg 2000 milliárdot kioszthatnak a népnek a választások előtt, és 800-at költhetnek propagandára, mit várunk?
Sok minden jarult hozza, hogy az utolso valasztasok igy sikerultek. Media hianya valasztasi modszer atrajzolasa a valaszto keruleteknek stb.
Az elovalasztasnal Karacsonyi nem a 3. helyen vegzonek MZP nek adja szavazatait hanem az elso helyen vegzo Dobrevnek, mar maskeppen alakul az eredmeny. Lehet nem gyoztek volna de nincs 2/3 es az mar siker .
Az igaz hogy egy resze az orszagnak konzervativ, de en nem hiszek azoknak akik cserelgetik a vilagnezeteiket a dumajukat a jellemuket. Egy igazi jobb oldalinak nincs mit keresni a baloldalon, mert el kellene dontenie kit is kepvisel jobb vagy baloldalt.
Ha csak hasznalja a valasztokat, hogy celjat es egyeni sikeret elerje az soha nem fog se hazafinak lenni se jo vezetoje az orszagnak.
/Orban hany fele nezeteket kepviselt? a liberalistol a konzervativ stb/
A kemeny fidesz mag hivok tabora akik eszik a propagandat, de az emberek tudjak es tapasztaljak a kormanynak a hazugsagait a lopasait az embereknek egyre nehezebb megelheteset, es a rengeteg penz elbukast amit Orban csinal, Norveg alaptol az Eus penzek stb.
Aki Gyurcsanyozik az a fidesz propagandat nyomja. 12 eve nincs Gy.F vezeto beosztasba. Volt a fidesznek 12 eve hogy ha lopott volna birosagra vigye es iteletet kapjon , de nem sikerult nekik meg ugy se hogy a kormany nagy resze jogasz vegzettsegu, a Petike ugyeszrol nem is beszelve.
A mai ellenzeki felhozatal mellett Dobrev meg mindig a legjobb. Igaz ma a legtobbet dolgozo akik naponta mennek ki az emberekhez ,forumokat tartani stb. Az eredmeny is latszik hisz a DK a legerosebb legtamogatottabb ellenzeki part. Hogy a "fiatalok" Momentumosok vagy LMP stb miert nem igy csinalja ?......A kozvelemeny kutatoknal lathatnak ,hogy cserelni kene ,mert a duma nem eleg.
 
Aki Gyurcsanyozik az a fidesz propagandat nyomja. 12 eve nincs Gy.F vezeto beosztasba. Volt a fidesznek 12 eve hogy ha lopott volna birosagra vigye es iteletet kapjon , de nem sikerult nekik meg ugy se hogy a kormany nagy resze jogasz vegzettsegu, a Petike ugyeszrol nem is beszelve.
Miért vinnék bíróságra?
Hogy bebizonyosodjon hogy nem történt se bűncselekmény sem szabálysértés.?
Így a jobb, a pletykák sokkal többet árthatnak az embereknek mint egy szemtől szembe vád.
Mindig lebecsülik a kormánypártot .
 
Ismered a "Könnyen jött, könnyen megy" elvet?
Ők ezt az emberekre is értelmezik, mert megtehetik. Olyannyira, hogy egyes parancsnokok "egyszer használatosnak" titulálják a katonáikat.
A rakétáknak lassan vége, de a 140 millióból mindig lesz 1-2 millió, akit agyutölteléknek használhatnak.
Ja, ez a nagy erkölcsi tisztaság/magasság, amelyről letekintünk a romlott fideszbagázsra. Így robbantotta szét Fodor az SZDSZ-t, nemtudomkik a szocikat, újabban a Momentumot, így lett az LMP-ből minipárt. Mert a csodás ellenzék nem csinálja azt, amit a FIDESZ, hogy bort iszik, és vizet prédikál. Inkább szomjan hal. "A tiszta erkölcs, mely minket vezet." Aha. Az enyészetbe, barátaim.
Félreérthető lehettem.

Én az ellenzéki politikusok mögött állok még most is, minden hibájukkal (lásd Márki Zayt, akit nem kedvelek) együtt.

Mert Orbán és a tolvaj, gazember sleppje az alternatíva.

Ha most is arra megy el az energia, hogy az ellenzéki politikusokat ekézik az emberek, akkor Orbán malmára hajtják a vizet.

S ebben, sikuaki, nagyon-nagyon egyetértünk: a "hótiszták" hátulról kritizálnak. Kiállni, politizálni, megmérettetni, azt nem.
A Kéri Lászlók, a Ceglédi Zoltánok, a Horn Gáborok, a Lengyel Lászlók, a Király Júliák, stb., stb. ... mérhetetlenül unalmas társaság.

Ezért sem szidom az ellenzéki politikusokat. Sem Karácsonyt, sem Dobrevet, sem Jakabot, sem Kunhalmit, sem Tóthot, sem Fekete-Győrt (annak ellenére, hogy róla azt gondolom, jelentős felelőssége van a momentumosoknak a 2018-as választási vereség miatti 2/3-os parlamenti erőszak kiépülésében).

Lehet, hogy nem ők a csúcsok csúcsa, de legalább demokraták, nem félművelt autokraták a legrosszabb fajtából, mint Orbán.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,622
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére