Hírek Oroszország és a NATO közti háborúvá fajulhat a konfliktus

A NATO vezetője aggodalmának adott hangot, hogy az ukrajnai harcok háborúvá szélesedhetnek Oroszország és a védelmi szövetség között − írta meg a The Independent.

Ha a dolgok rosszul alakulnak, annak szörnyen rossz vége lehet. Ez egy szörnyű háború Ukrajnában. Olyan háború is, amely a NATO és Oroszország közötti háborúvá fajulhat. Mindennap azon dolgozunk, hogy ezt elkerüljük

− mondta Jens Stoltenberg az NRK norvég műsorszolgáltatónak nyilatkozva.

Stoltenberg, Norvégia volt miniszterelnöke az interjúban azt mondta, hogy „kétségtelen, hogy lehetséges egy teljes körű háború”, hozzátéve, hogy fontos elkerülni egy olyan konfliktust, amely több európai országot érint.

A Kreml szerint a NATO is a konfliktus része​

A Kreml többször is azzal vádolta a NATO-szövetségeseket, hogy a konfliktus részesévé váltak azáltal, hogy fegyverekkel látják el Ukrajnát, kiképzik csapatait és katonai hírszerzési információkat adnak az orosz erők elleni támadásokhoz.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken videokapcsolaton keresztül több volt szovjet ország védelmi és biztonsági vezetőjéhez intézett beszédében ismét azzal vádolta a Nyugatot, hogy Ukrajnát eszközként használja országa ellen.

A Nyugat hosszú éveken át szégyentelenül kihasználta erőforrásait, népirtásra és terrorra buzdított a Donbaszban, és gyakorlatilag gyarmattá változtatta az országot. Most pedig cinikusan ágyútölteléknek, Oroszország elleni faltörő kosnak használja az ukrán népet azzal, hogy továbbra is fegyverekkel és lőszerrel látja el Ukrajnát, zsoldosokat küld, és öngyilkos pályára állítja az országot

Kovács Ferenc

1670679980487.png

Hogyan is néz ki MOST a front?
A papíron, maketten, néhány kirakat prototípusban létező orosz csodafegyverek nemhogy a háború menetét nem képesek befolyásolni, de még a harcmezőn sem jelentek meg (hello, Armata), vagy ha igen, akkor nagyon gyorsan leszerepeltek (hello, BMPT Terminator). A Fekete-tengeri flotta a Moszkva elvesztése után arra sem volt alkalmas, hogy fenntartsa a blokádot az ukrán partok mentén. A légierő hamar kifogyott a precíziós lőszerből és nem volt képes korlátozni az ukrán hadsereg tevékenységét, a szárazföldi csapatok közeli légi támogatását végző járművek pedig sorra esnek áldozatul a legegyszerűbb vállról indítható rakétáknak (a legmodernebb orosz támadóhelikopter, a KA-52-es flotta harmada már odaveszett).
. A G7 által kivetett ársapka az Urals típusú olaj árának összeomlását eredményezte, a héten az orosz sajtóban olyan cikk is jelent meg, ami arról írt, hogy Indiába már veszteséggel adják el az orosz költségvetést a felszínen tartó terméket.
Az orosz visszavonulás után Herszonban leálltak a hadműveletek, az erők nagy részét mindkét fél kivonta a Dnyeper környékéről. Az ukránok ezzel együtt továbbra is folyamatosan lövik az orosz logisztikai központokat. Zaporozzsjában az oroszok Vuhledar környékét ostromolták sikertelenül hosszú ideig. Néhány napja innen nyugatra Velika Novoszilkánál próbáltak meg egy offenzívát, ami súlyos orosz vereséggel zárult.
A legsúlyosabb harcok jelenleg Bakhmut környékén folynak. Az oroszok eddig nem tudták körbezárni a várost így frontális támadásokkal próbálkoznak, nem is eredménytelenül. Nyáron a fő problémát az jelentette számukra, hogy a tüzérségi fölényt nem tudták területi nyereségre váltani a kellő számú gyalogság hiányában. Ezt megoldotta az őszi mozgósítás, így most már képesek nagy tömegű gyalogosrohamok indítására.
Az ukrán fél által közölt orosz veszteségadatok közös jellemzője az utóbbi hetekben, hogy alig számolnak már be harcjárművek kilövéséről, az oroszok személyi vesztesége viszont a nyári napi átlag legalább kétszeresére ugrott. Ez is jelzi, hogy az orosz hadvezetés továbbra is a tüzérségi előkészítés után indított gyalogsági támadásokat erőlteti, csak a korábbiakhoz képest most már van hozzá elég lemmingjük, hogy ezzel eredményeket érjenek el.
Bakhmut körül az orosz gyalogsági nyomás a város külterületeire vitte a harcokat. Az ukrán fél az információk alapján több hibát is vétett a védekezésben, ami segítette az orosz előrenyomulást. A múlt héten leváltották az ott állomásozó egységeik egy részét, ezt azonban nem sikerült zökkenőmentesen végrehajtani, ami jelentős területfeladásokkal járt részükről a várostól keletre.
A helyzet mindenesetre sokat romlott az ukránok számára a város körül, de egyelőre messze van az elvesztése.
(ez csak zanzásított hisz így is hosszú olvasmány és a Tik-tok korban nem olvasunk 1 percnél több írást....)
 
...
(ez csak zanzásított hisz így is hosszú olvasmány és a Tik-tok korban nem olvasunk 1 percnél több írást....)
Én azért becsülettel végigolvastam és valóban tömörített, mert sok más dolog is törtent ( Kígyó sziget, admiral Kuznyecov,...).

Egyéébként többen részrehaljónak tartanak és bevallom, az ukránok pártjan állok.
Nem is értem, hogy kulturember hogyan adhatja a tamogatasat egy olyan orosz félnek, amely Búcsatol Marjupolig csak nepirtot, de most sem a katonakat tamadja, hanem az energetikai infrastrukturát, azaz polgári letesítmenyeket.
De az emberi oldalrol megközelítve is szegenysegi bizonyitvanx (pontosabban barbarsag), hogy pl. egy terhes katonanőt 5 honapig tartottak fogsagban, mielőtt fogocsere folytan elengedtek szüles előtt pár nappal.
Mielőtt bárki azzal jönne, hogy magának köszö heti, minek állt katonának, pláne terhesen, azoknak jelezném, hogy nem harcolo, hanem egészsegügyi katona volt, aki ápolta az alakulata sebesült tagjait az utolsó pillanatig.
Kerestem magyarul hírt róla, de xsak ezt talaltam:
 
Utoljára módosítva:
Lucan0,
igen dühös vagyok ! Aztán irason nemcsak Flamingonak volt cimezve , mivel manapság sikk az oroszokat de leginkább Putyin támadni ! Aztán ha új nagytestvérünket kritizálja az ember , esetleg felvetti az ö gaztetteit akkor az már a múlté azt ne emlegessük fel ! Furcsa dolog ez és pont itt ezzen az oldalon !
Öszinténmegmonom , nemhittem volna el hogy az oroszok tényleg megfogják Ukrajnát támadni , ezt én szinte lehetetlennek tartottam ! Az hogy Putyin behuzták a csöbe az szerintem egy dolog , de nagyon furcsa az a tény , hogy mi tapsolunk az ukrán náciknak akik Banderát "Istenitik" és bujunk az ülepükbe ! Szommorú szinjáték ! Most , hogy állitolag megkapják az EU-tagságot egyszere minden kisebbség jogokat kap , eddig meg füttyültek a kisebbség jogaira !
Befejezésül csak annyit , hogy utálatos ez a világ ! Amikor arról volt szó , hogy az IS bankszámláját a SWIFF bezárja akkor aztmondták az "illetékesek" hogy az lehetetlen mert a bankok igy a bankok ugy megszenvedik ! Amikor az oroszok SWIFFT kizárása volt akkor egy bank nemszenvedet ! Ezt a kisemberek itták meg igy a teherautóvezetök akik az egész kakiról nemtehettek ! Nálunk a faluba mert sok teherautóvezetö van élelmiszert gyüjtöttünk az orosz soföröknek akik máról holnapra még egy szelet kenyeret sem vehettek mert a bankkártyájuk érvénytelen lett ! Jó mert 3 parkoló van az autópályán a közelünkben ! Az ugynevezett "Oligarchák" máshol a müvelt világban milliárdosok meg röhögnek a markukba !
Gondoljátok ti mind , hogy az orosz energia hordozok nélkül illetve az olcsó ásványkincsük nélkül mi itt europában még "világbajnokok" lehetünk gazdaságilag ?? Emberek ébredjetek már fel ! Aztán aki meg szerintem háborúzni akar , hát tessék menjen oda személyesen , de ne a hátországba hanem a frontra oda !
"Es kozt mich an" , ez a kétszinüség , a fiam a lökött mint hivatásos katona Maliba védi a francia érdekeket az urán elszállitásáért viszik a börüket az UN égisze alatt a vásárra ! :mad: :mad:
 
Utoljára módosítva:
Ez nem is lenne probléma, addig, amíg a megválasztott nem csinál ellenséget a nem választóiból és a kissebség érdekei nem mellőzi teljesen.
Aki nincs velünk, az ellenünk van gondolkodásmód megintcsak nem újdonság.
Magyarországon csak szélsőjobb és csak szélsőbal van, még csak semleges sem lehetsz, mert akkor nem egy, hanem mindjárt két ellenséget szereztél magadnak.
Ami a legrosszabb az egészben, hogy egyik is, másik is, erőszakkal rád akarja kényszeríteni a saját igazát.
 
Ezzel az a problémám, hogy a "jobboldali" kormány cinikus módon rá is erőszakolja az akaratát a "kisebbségre", és ellehetetleníti a kontrolt a tevékenysége felett.

(Mivel egy megegyezésen alapuló politikai szisztémában lettem felnőtt, a magyar társadalom fejlődését a rendszerváltás óta egy katasztrófának tartom. Ráadásul orbán megosztotta az országot és banánköztársaságot csinált belőle.)
 
Mióta nincs áram ukrajnában (de gázolaj van, mert sokan azért generátorral megoldják), naponta 2000 ember jön romániába (hogy onnan hová, ki tudja, egyelőre az első nagyváros szupermarketjei szinte csak ukránokkal vannak tele), ez kb 1000 autó. ettől az ukrajnába igyekvó kamionok feldolgozása meghaladja a fináncok lehetőségeit és 40 km-es sor alakult ki... lehet, hogy az "okos" osztrákok előrelátták a schengeni csatlakozási szavazásnál...(a Ryan Air egyből törölte az összes járatát ebből a bizonyos nagyvárosból Dublin, London, Manchester, Róma, Milánó, Brüsszel irányába :)
 
Igen dühös vagyok ! Aztán irason nemcsak Flamingonak volt cimezve , mivel manapság sikk az oroszokat de leginkább Putyin támadni !
Már tettem be egy videót Palotás János értékelésével
Mi tartalmazott egy Nyílt Amerika okozza neki kell tárgyalni az oroszokkal
Beszédrészletet

Palotás igen élítélően beszélt róla (Orbánról)
De az itteni cenzúra nem tűrte az Amerika ellenes őszinte beszédet
Itt egy Kedvencük Tölgyessy Péter
És láss csodát Ő is bírálja a nyugati hozzáálást
Persze hosszabb mert csak 10 perc elemzése érinti az orbáni külpolitikát
46 Perc körül van az Ukrán elemzés
szankciók 50. percnél
Remélem nem törlik a másként látó Tölgyessy-t
Mert nem tetszik odaát hogy miként elemez
Ha 1100 embernek tetszett viseljék már ugyan el a cenzorok is
 
Utoljára módosítva:
...
Palotás igen élítélően beszélt róla (Orbánról)
De az itteni cenzúra nem tűrte az Amerika ellenes őszinte beszédet
Itt egy Kedvencük Tölgyessy Péter
Nem kedvencünk, de meghallgatjuk, bár akkor kellett volna harcosan kritikusnak lennie, amikor hatalmon voltak.

És láss csodát Ő is bírálja a nyugati hozzáálást
Miert ne bíralná, ha érvekkel támasztja alá?
Persze hosszabb mert csak 10 perc elemzése érinti az orbáni külpolitikát
46 Perc körül van az Ukrán elemzés
szankciók 50. percnél...
Remélem nem törlik a másként látó Tölgyessy-t
Még egyszer, nen törlik.
Mert nem tetszik odaát hogy miként elemez
Ho 1100 embernek tetszett viseljék már el a cenzorok is

A CH-n nincsenek cenzorok csak kormányosok, akik moderálnak.
 
Irak, Irán elleni agressziója, Irak Kuvait elleni agressziója. Szerintem közel kelet komplikált egymást is gyilkoló, terroristákat támogató eseményeivel, nem relativizálhatod az oroszok Ukrajna elleni háborúját.
Irak-Irán
két ország háborúja
Egy olyan határvitából mérgesedett el
A Shattel-Arab folyó mint határfolyó
1937-ben Irak és Irán megállapodott, hogy a határ a folyó iráni oldalán húzódik
Később ez már nem tetszett
Kezdődtek a határ incidensek 1958 tól
1974-ben a felek már tüzérséget, harckocsikat és repülőket is bevetettek a február 10-i határincidens során.
De még az az OPEC értekezleten 1975-ben megegyeztek:
A határ a folyó medervonalának a közepén húzódik,
Ezt én egy tipikus arab térségtől független háború kitörésnek tekintem.
Kivéve hogy már Szaddam Husszein kiutasította Khomeinit
Ez az után vált bajjá Amikor az amerika barát sah bukott
És Khomeini ajatollah lett Irán vezetője
Az iraki–iráni háború még abban is hasonlított a 20. század elején megvívott első globális konfliktusra, hogy az egyik kirobbantója, az iraki Szaddám Huszein úgy gondolta, hogy ellenfele, a forradalmi lázban égő Irán rövid időn belül összeomlik.
(egész iszlám világra kiterjedő iszlám forradalma)
Innentől teljesen igaz az átláthatatlan kezelhetetlen arab térségi viszonyok (1980-1988)

Irak-Kuvait
Ez messzebb vezet kitörési indokban
Itt már a nyugati hatalmak versengése háborúi adták az előzményt:
1913-as brit megszállás miatt alakult különálló országgá Kuwait.
A brit megszállás célja Kuvait megszállásával akkoriban az volt, hogy Németország befolyását csökkentse a térségben
Ez egy ország el nem ismerése, egy erőszakkal külső beavatkozásra létrejött állam
Nos lényegében nincs nagy különbségek háború és háború között
Vagy területi, gazdasági, konfliktus vagy ideológiai (vallási és etnikai is)
Ha Ukrajna kapcsán merült fel hogy nem hasonlítható.
Hát bizony nagyon is.
Területi etnikai, gazdasági áll.
Talán a vallási nem.

ideológiai ellentét?
Az igen ha a nyugat-Ukrajna ideológiában az európai értékek felé húzódott.
Közép és kelet-Ukrajna pedig ázsiai és Orosz (vagyis bűn minden nemi eltévelyedés az a sok genderség, nyugat Európa fertő és piszokul döntésképtelen, labilis)
Talán ez az ideológiai különbség
Közönséges háború a szokott okokkal.
És még a erősek beavatkozásáról
Volt ilyen is:
Irán elleni brit–szovjet invázió
Az invázió célja az volt, hogy megszerezzék az iráni olajmezőket,
 
Utoljára módosítva:
Nem kedvencünk, de meghallgatjuk, bár akkor kellett volna harcosan kritikusnak lennie, amikor hatalmon voltak.
De kedvencetek mert egyszer Tölgyessyt úgy bíráltam elméleti síkú és elemzései igaz hogy érdekesek.De gyakorlati politikusként semmi.
Mert nem tud megoldást
Erre letámadott M é G a két fő
Hogy pedig igenis
Abban a videóban is amit betettem elméleti síkon megállapította azt amit Palotás bírált Orbánon az az: Orbán kimondta a békét a két igazi hadviselő félnek kell megkötni USA és orosz közötti megállapodással
A Tölgyessy elméleti elemzésében ugyanerre jutott
És még azt tette hozzá:
Ismét elő fog állni a háború húzódásával el fogják ismerni Orbán élesebben látja a helyzetet.
No most ez kritikája az Orbánnak vagy elismerése?
Tölgyessy elméleti elemzésében?
Mi volt még?:
Az hogy az a nézőpont miszerint a nagyhatalmak döntenek kisebb országok felett nem elfogadható. (Orbán szerint igen)
Ez igaz, amit T mond, de ez se reális mert az erősebb leigáz, mióta létezik erősebb
 
Irak-Irán
két ország háborúja
Egy olyan határvitából mérgesedett el
A Shattel-Arab folyó mint határfolyó
1937-ben Irak és Irán megállapodott, hogy a határ a folyó iráni oldalán húzódik
Később ez már nem tetszett
Kezdődtek a határ incidensek 1958 tól
1974-ben a felek már tüzérséget, harckocsikat és repülőket is bevetettek a február 10-i határincidens során.
De még az az OPEC értekezleten 1975-ben megegyeztek:
A határ a folyó medervonalának a közepén húzódik,
Ezt én egy tipikus arab térségtől független háború kitörésnek tekintem.
Kivéve hogy már Szaddam Husszein kiutasította Khomeinit
Ez az után vált bajjá Amikor az amerika barát sah bukott
És Khomeini ajatollah lett Irán vezetője
Az iraki–iráni háború még abban is hasonlított a 20. század elején megvívott első globális konfliktusra, hogy az egyik kirobbantója, az iraki Szaddám Huszein úgy gondolta, hogy ellenfele, a forradalmi lázban égő Irán rövid időn belül összeomlik.
(egész iszlám világra kiterjedő iszlám forradalma)
Innentől teljesen igaz az átláthatatlan kezelhetetlen arab térségi viszonyok (1980-1988)

Irak-Kuvait
Ez messzebb vezet kitörési indokban
Itt már a nyugati hatalmak versengése háborúi adták az előzményt:
1913-as brit megszállás miatt alakult különálló országgá Kuwait.
A brit megszállás célja Kuvait megszállásával akkoriban az volt, hogy Németország befolyását csökkentse a térségben
Ez egy ország el nem ismerése, egy erőszakkal külső beavatkozásra létrejött állam
Nos lényegében nincs nagy különbségek háború és háború között
Vagy területi, gazdasági, konfliktus vagy ideológiai (vallási és etnikai is)
Ha Ukrajna kapcsán merült fel hogy nem hasonlítható.
Hát bizony nagyon is.
Területi etnikai, gazdasági áll.
Talán a vallási nem.

ideológiai ellentét?
Az igen ha a nyugat-Ukrajna ideológiában az európai értékek felé húzódott.
Közép és kelet-Ukrajna pedig ázsiai és Orosz (vagyis bűn minden nemi eltévelyedés az a sok genderség, nyugat Európa fertő és piszokul döntésképtelen, labilis)
Talán ez az ideológiai különbség
Közönséges háború a szokott okokkal.
És még a erősek beavatkozásáról
Volt ilyen is:
Irán elleni brit–szovjet invázió
Az invázió célja az volt, hogy megszerezzék az iráni olajmezőket,
Köszi a két konfliktus leírását.
Már éltem akkor. :)

A körtét is össze lehet hasonlítani az almával. Mindkettő gyümölcs.
 
De kedvencetek mert egyszer Tölgyessyt úgy bíráltam elméleti síkú és elemzései igaz hogy érdekesek.De gyakorlati politikusként semmi.
És ettől miert lenne kedvencünk?
Én pl. Vadaival egy szinren kezelem. (Aki esetleg nem tudná, annó államtitkár volt a HM-ben. Akkor kellett volna a seregért harcolni.)
Mert nem tud megoldást
Nekem ez a beszélni fekve is lehet kategória...
Erre letámadott M é G a két fő
Hogy pedig igenis
Dögöljön meg, ha tudom ki ez az M és G. (Sejtem, hogy moderatorok, hacsak az M nem Melitta, mert akkor az egyikük admin.)
Es belinkeltetted, hogy hol közli Tölgyessy a megoldását?
Mert azt kellett volna kérnef.
Abban a videóban is amit betettem elméleti síkon megállapította azt amit Palotás bírált Orbánon az az: Orbán kimondta a békét a két igazi hadviselő félnek kell megkötni USA és orosz közötti megállapodással
Akkor azt kell mondjam, elgurult a gyogyszer.
USA mint hadviselő fél? Ukrajnaban?
Motasson mar csak egyetlen amerikai harcolo egyenruhast Ukrajnában.
A Tölgyessy elméleti elemzésében ugyanerre jutott
És még azt tette hozzá:
Ismét elő fog állni a háború húzódásával el fogják ismerni Orbán élesebben látja a helyzetet.
Fejétől fideszesedik az szdsz?
Az egész EU (beleértve lengyel testvéreinket is) masképp latja, mint orban.
Persze lehet mindenki szembemegy a sztráldán..
No most ez kritikája az Orbánnak vagy elismerése?
Hívhatjuk pozotív kritikának, de attól meg nem lesz igaz.
Tölgyessy elméleti elemzésében?
Mi volt még?:
Az hogy az a nézőpont miszerint a nagyhatalmak döntenek kisebb országok felett nem elfogadható.
És ugyan mit lehet ellene tenni?
A V4 is egy próbalkozás volt az együtt erősebbek vagyunkra, amig V1-re nem redukálódott.Akkor hogyan lehet orbannak igaza?
(Orbán szerint igen)
Ez igaz, amit T mond, de ez se reális mert az erősebb leigáz, mióta létezik erősebb
 
Köszi a két konfliktus leírását.
Már éltem akkor. :)

A körtét is össze lehet hasonlítani az almával. Mindkettő gyümölcs.
Szerinted nem lehet
Leírtam miért lehet.
Mert minden háború kitörésének okai
Az arab térségben és mindenütt ugyanazok
Vagy nem olvastad csak köszönted?
Az hogy éltél de akkor se tudtad natúr csupaszon az okait:
gazdasági vagy (területi) nyereség, etnikai, ideológiai,(vallási is idetartozik)
Nagyon rég volt a sima olyan típusú bosszú az ok mint megölték a törzsfőt
Már Szarajevónál se bosszú volt az ok, csak indok.
Mind visszavezethető azonos okokra.
A világ minden táján
Így Orosz-Ukrajna esetén is
De ott 3 ok ismerhető fel
Még az USA beavatkozásánál is fellelhető 2.: gazdasági, ideológiai
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,681
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére