Hírek Az LMP autómentes Lánchidat szeretne

Tartsa meg autómentesnek a Lánchidat a főváros! – sürgette keddi sajtótájékoztatóján Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője. Az ellenzéki politikus szerint óriási lépés az élhetőbb, szerethetőbb belváros felé, hogy jelenleg a hidat csak a kerékpárosok, a buszok és a megkülönböztetést használó járművek használhatják. A járda elkészülése után pedig a gyalogosok is.

Bakos Bernadett úgy véli, hogy a korábbi forgalmi rend egyetlen közlekedőnek sem vált előnyére. Szerinte a híd autómentessé tételével az autósok nem vesztettek sokat, miközben a közösségi közlekedés és a kerékpárosok óriásit nyertek. A politikus szerint a kormány fenyegeti, az autóslobbi pedig nyomasztja a fővárost ebben a kérdésben, holott a felújítás előtti időszak tapasztalatai megmutatták, hogy a szűk keresztmetszetű Lánchídon folyamatos a torlódás, a dugó, miközben a fővárosi hidak forgalmának alig 4 százalékát fogadja be.

Hangsúlyozta: ha a Lánchidat nem használhatják a személygépkocsik, az nem okoz fennakadást az autós közlekedésben, de nagy lehetőség a sokkal zöldebb közösségi közlekedés számára.

Nem mindenki osztja az LMP álláspontját. A Fővárosi Önkormányzat Fidesz-frakciója kifejezetten szeretné, ha a gépkocsik ismét használhatnák az átkelőt. Láng Zsolt fideszes országgyűlési képviselő – megválasztásáig az önkormányzat kormánypárti frakcióvezetője – arról beszélt az Index.hu-nak: addig nem kapja meg az önkormányzat a Lánchíd felújítására szánt állami pénzeket, amíg nem engedik fel rá az autókat. Ha ez történne, akkor hatmilliárd forinttól esne el a főváros. Szavai szerint az állami támogatás lehívásának feltétele, hogy „gépjárműforgalom ezen közúti szakaszon való teljes vagy részleges korlátozása ne haladja meg a 18 hónap időtartamot”.

MTI

1672232544392.png
 
Van a dolognak egy olyan oldala is, hogy az emberek egy városban nem csak tuntetni, politizálni, mellet dongetni, hanem élni is szeretnének!
Ennek része a mobilitás!
Az összehasonlításod nevetséges.
A fékezetlen mobilitás teszi tönkre a várost. A budapestiek gépkocsihoz kötött mobilitás készségét nem fékezi semmi.
Katasztrófális a forgalom. A belvárosban több sávos autópályák vannak.
 
Pedig én csak a liberális és baloldali véleményt irtam le!
Csak az pár éve volt kimondva!

A 2000 évek nagy problémája volt itthon a munkanelkuliség. Ennek is legnagyobb gondja az a fajta munkanelkuliség, ahol nem esett egybe a munkaherly, és a munkavéllalo tomeg.
A keleti országrészben sorra zartak be az uzemek, sok munkanelkuli meg a 90-es évekbol jott, ugyan akkor a nyugati országrész fejlodott!
Akkor ezek a csodas emberek azt mantraztak, hogy a mobbiiiilitááás...
Menjenek Ozdrol, Nyiregyhazarol Gyorbe, Veszprembe, Bp-en nem várjon senki olyan munkahelyet ami a szájába megy, szokjanak hozza ahhoz, hogy a munkahelyek elérés...stb...

Aztan most az EU az energiat mantrazza, meg a fentarthatosagot, most mar nem kell mobilitás, meg egyébként is a 2010-es években a munkanelkuliseg elfogadhatto mertekre csokkent...

Aztan persze majd ujra kezdik ha eljon az ideje :)

Hajozni kell! tartja asmondas!
(de tény lehjet kotekedni is mindennel)
 
Budapestről van szó.
 
Mindenki maskeppen latja es eli meg a forgalom korlatozasokat.
A legkisebb korlatozasok vagy a Metrot helyetesito buszokkal potolni komolyan megerzik az ott lakok, eletet a hatalmas dugo a levego a smog stb.
Lezarni az autok elol akkor lenne jo ha van hova terelni valami uj utvonal.
Az hogy a pesti Rakpart , a koruton egysavra szukiteni az utat. lezarni egy hidat az autok elol csak a dugot fogja novelni.
Parkolok a varos szelen szinten nem oldodott meg, ami javitana a helyzeten.
A Lanchid forgalma is nagy , ha vegervenyesen nem lehet autoval atmenni akkor a tobbi hid lesz tulterhelve megjobban ami ido elott felujitasra fog szorulni az meg csillagos arban van.
A zoldeknek is igazuk van de ha meglevo fakat keptelenek megvedeni hogy ne vagjak ki akkor ilyen zold ugyekre nem kell hivatkozniuk es auto utalatukat ervenyre jutatni.
MAsik ok a bicigli ami nagyon egeszseges de nem a smogos varosba, ott csak az autok kozotti szalomozastol tudorakot lehet kapni, arrol nem is beszelve ha egyaltalan tud biciglizni az idosek es a fiatalok szinte kizarodnak ebbol a kor miatt. EGy ember teker az atoval szemben ahol akar 4-5 ember is tud kozlekedni az autoval.
 
Igen, az a fo gond, hogy a nyugdijasok és politikusok másképpen kátják, mint azok akik a munkahelyre akarnak eljutni, és be szeretnenek utana vásárolni.

Pedig ok azok akik eltartják ezt a vilagot, a munkavállalok!
 
Fiatal koromba sokat bicigliztem 30km volt a leghosszabb ut amit letekertem , igaz rakovetkezo napokban megfogadtam soha tobbe nem ulok biciglire.
Ma is tudok biciglizni de egyik saroktol a masikra eppen,hogy eltudok tekerni, azert alairom nem voltam es vagyok egy sport lady.
40-50 korul az ember kezd ovatos lenni es nem pattan fel a bringara hogy a koruttol a Lanchidon at elmenjen Budara akar dolgozni akar vasarolni. Az idojarast is be kell kalkulalni mert ilyen teli idoben akar tudogyulladast is lehet kapni a bringazastol vagy a nyari husegben, hoban esoben ez a fiatalok sportja.
Ahogy oregszik az ember elkenyelmesedik , es le nem cserelne az autojat biciglire meg ha a politikusok szeretnek akkor se.
 
A megoldas szerintem egy tiszta, jol mukodo, suru járatu korrekt és olyannyira olcso tomegkozlekedés lenne, ami elgondolkodtatja az embereket.

Ha a munkahelyet el lehet vele konnyen érni, a bevásárlást, a napi dolgokat meg lehet oldani általa, akkor ha az tényleg olcso, akkor sok ember ezt hasznalna.
De tényleg feltételnek látom a tiszta, kulturalt, suru járatokat! Erre kellene inkabb koncentrálni mint a tiltasra.
Ha nem tudunk alternativat kinalni az auto helyett, akkor csak szájtépés és szuarpofozás minden más!
 
Nos ...
A tervek szerint az Európai Unió 2027-től szén-dioxid-adót vezet be a közúti közlekedésnél, valamint az otthonok fűtésénél használt fosszilis tüzelő anyagokra.
a többletköltségek arra ösztönöznék a lakosságot, hogy jobban ügyeljenek otthonaik megfelelő szigetelésére, valamint térjenek át elektromos autókra, illetve a közösségi közlekedésre.
A terv kritikusai szerint mindez még nehezebb helyzetet teremt a legszegényebbek számára, akik jövedelmük nagyobb hányadát költik energiára – fűtésre és üzemanyagra. Nekik ráadásul kevesebb lehetőségük van a fenntarthatóbb alternatívákra való átállásra.
(...Meg egy zsenialis otlet nyugatrol… ezeknek komolyan lovesuk nincs, hogy a keleteuropai orszagokban milyen az infrastruktura. Megnezem egy panelt milyen hoszivattyuval fognak futeni. Ezek unatkozo klimakativistak lazalmai, hogy mindenkinek 20 millios elektromos autoja es napelemes, hoszivattyus haza lesz.
Akkor talán mutogatás helyett a különbségek kiegyenlítésén kellene dolgozni, és nem állandóan azokat támogatni, akik támogatások nélkül is vígan megélnének a fizetésükből. De már megint a 30 év alatti gyereket vállalókat akarják adómentessé tenni ahelyett, hogy azoknak engednék el életkortól és gyerekektől függetlenül, akiknek a fizetése x összeg alatt van.....)
 
Mindenki maskeppen latja es eli meg a forgalom korlatozasokat.
A legkisebb korlatozasok vagy a Metrot helyetesito buszokkal potolni komolyan megerzik az ott lakok, eletet a hatalmas dugo a levego a smog stb.
Lezarni az autok elol akkor lenne jo ha van hova terelni valami uj utvonal.
Az hogy a pesti Rakpart , a koruton egysavra szukiteni az utat. lezarni egy hidat az autok elol csak a dugot fogja novelni.
Parkolok a varos szelen szinten nem oldodott meg, ami javitana a helyzeten.
A Lanchid forgalma is nagy , ha vegervenyesen nem lehet autoval atmenni akkor a tobbi hid lesz tulterhelve megjobban ami ido elott felujitasra fog szorulni az meg csillagos arban van.
A zoldeknek is igazuk van de ha meglevo fakat keptelenek megvedeni hogy ne vagjak ki akkor ilyen zold ugyekre nem kell hivatkozniuk es auto utalatukat ervenyre jutatni.
MAsik ok a bicigli ami nagyon egeszseges de nem a smogos varosba, ott csak az autok kozotti szalomozastol tudorakot lehet kapni, arrol nem is beszelve ha egyaltalan tud biciglizni az idosek es a fiatalok szinte kizarodnak ebbol a kor miatt. EGy ember teker az atoval szemben ahol akar 4-5 ember is tud kozlekedni az autoval.
Miért záródna ki bárki is a kerékpározásból? Münchenben már az óvodába is bicajjal tekernek a gyerekek, kb egyidőben tanulnak meg járni és biciklizni. Az idősek is inkább mennek kerékpárral vásárolni, mint gyalog, mert a tekerés kevésbé terheli meg a lábakat, mint a gyaloglás.
 
Ahol en laktam ott az autok kozvetlen mellette lehetett biciglizni, en nem engedtem egyik gyerekemet se bringazni mert feltettem hogy egy auto elcsapja oket.
60-70 eves nenike szalomozni fog az autok kozott? Bevasarolni ugyan hogyan fog kint hagyja a jarganyat a falnak tamasztva mert kerekpar parkolo az ritka mint a feher hollo.
Videken valamivel konyebb mert van egy fo utca es meg ha egyik vegebol a masikba kell kerekparozni felkezed eleg hogy megszamold hany km kell letekerni.
Ha a Gellert szalloban vagyok kerekpar felvigyazo...
En a koruton laktam az Andrasy utig meg nem is olyan sok km, de vegig kell tekerni a LAnc hidig onnan a rakparton a Gellertig. Ez a munkam is hamar vege lenne mert oda vissza fizikailag mar nem tudnam megtenni.
 
Budapesten az az egyetlen akadálya a kerékpározásnak, hogy nincs kerékpárút, amin biztonságosan lehetne közlekedni.
 
Miért záródna ki bárki is a kerékpározásból? Münchenben már az óvodába is bicajjal tekernek a gyerekek, kb egyidőben tanulnak meg járni és biciklizni. Az idősek is inkább mennek kerékpárral vásárolni, mint gyalog, mert a tekerés kevésbé terheli meg a lábakat, mint a gyaloglás.
Isten óvjon a bickliző nyuggerektől. :)
Ha indulnak, természetesen elől a lámpánál, kilengenek jobbra balra.
Ha elérnek egy zebrát, szétnézés nélkül ráfordulnak, mert szerintük ott nekik van előnyük.
Ebben főleg az öreglányok a mesterek. Van benne tapasztalatom. Egy időben a munkám miatt állandóan úton voltam.
Jobban féltem tőlük mint a gyerekektől vagy a gyalogos öregektől.
-----
Budapesten még hozzá jön az autósok és a biciklisek baromi agresszív viselkedése.
Pesten nem nagyon láttam bicikliző öreget. Párat rollerral.
 
Utoljára módosítva:
A megoldas szerintem egy tiszta, jol mukodo, suru járatu korrekt és olyannyira olcso tomegkozlekedés lenne, ami elgondolkodtatja az embereket.
Van sok ember, aki előbb éhen halna, mint otthon hagyja az autóját, mert annyira el van idegenedve az ismeretlenek közt utazástól, hogy elmondani nem lehet...

Másrészt Lánchíd. Ha ott nem áll a dugó, akkor gyorsabban átjut a busz. Viszont! A budai oldalon ott a Clark Ádám téri körforgalom. Ha a híd felől csak busz jön, akkor a Fő utca felől mindenki azonnal bejut a körforgalomba, és ők jobbára a túloldalon mennek ki, és elsőbbségük van az Alagút felől jövő busszal szemben, vagyis a busz ott fog állni... (Ha jönne autó is a híd felől, az jó eséllyel az alagút felé jönne ki, és addig van esélye a busznak bemenni a körforgalomba.)
Ugye a körforgalom megvan még? Szóval nehéz ügy...

Olcsó tömegközlekedés? Drága gázolaj meg miegymás, és tán tegnap járt le a Főváros áram vásárlási szerződése... És törvény tiltja számukra az áremelést? Vagy kormányrendelet?

Ha azt akarják, hogy kevesebb autó legyen, akkor egyszerűen pl. 2 évente vizsgára kéne kötelezni minden vezetői engedély tulajdonost. Érezhető részük kibukna, és annyival kevesebb lenne az autó... És kivonni a forgalomból minden járművet, melyet érvényes vezetői engedély nélkül vezettek.
 
Magyaran menjunk vissza a szocializmusba, és buntessunk, kotelezzunk, es dugjuk a homnokba a fejunket.

A masik, hogy ok, elfogult vagyok, mert videken élek, és kicsit mar kezd zavarni a fovarosiak arroganciaja! Kovetelik maguknak a pénzeket erre arra, a videkiekre meg nagy ivbe ...
Ha az orszag keleti felébol át akarsz menni a nyugatiba, csak Bp érintésével teheted.
Ha az M3-rol az M1-re vagy az M 7re akarsz jutni azt csak a varos sziven keresztul teheted!
Astoria, Erzsebet hid, hegyaljai ut aztan hajra.

Lehet van más ut is a fovarosban, de abban a kozlekedési káoszban egy videkitol - mint én! - senki ne varja el, hogy ismeri a kerulo utakat!
Az M0 egy hatalmas vicc!
Probaltam hasznalni, de kalvaria, nem lehet!
Ha Keszthelyre akarok menni a kis keleten lévo videki varoskambol, az ut idoben 3 egyenlo reszre oszlik. Tolunk a fovarosi - 180 km - aztan át Bp-en kb 20 km, es aztan irany keszthely ami szinten jo 180-200 km .
Ez a harom utszakasz idoben egyenlo, az otod hatod hossztuságu fovarosi szakasz idoben ugyan annyi min t a masik ketto!

Hat ez a vicc!

Mentem mar fel Vácnak, de a kis utakon kalvaria szinten lekóvályogni egy tisztesseges utra a dunai átkelés után.

Az egesz magyar utrhalozatot szetszakitja a fovaros, és az ott élok ugy tesznek, mikntha ok a vilag legfontosabb helyén élnének, ami kihagyhatatlan

Szoval ez sokkal nagyobb gond szerintem!
Az M0 nem old meg semmit csak elképesztoen magas áron megbonyolit!
 
Magyaran menjunk vissza a szocializmusba, és buntessunk, kotelezzunk, es dugjuk a homnokba a fejunket.

A masik, hogy ok, elfogult vagyok, mert videken élek, és kicsit mar kezd zavarni a fovarosiak arroganciaja! Kovetelik maguknak a pénzeket erre arra, a videkiekre meg nagy ivbe ...
Ha az orszag keleti felébol át akarsz menni a nyugatiba, csak Bp érintésével teheted.
Ha az M3-rol az M1-re vagy az M 7re akarsz jutni azt csak a varos sziven keresztul teheted!
Astoria, Erzsebet hid, hegyaljai ut aztan hajra.

Az egesz magyar utrhalozatot szetszakitja a fovaros, és az ott élok ugy tesznek, mikntha ok a vilag legfontosabb helyén élnének, ami kihagyhatatlan

Szoval ez sokkal nagyobb gond szerintem!
Biztos vagyok benne, hogy sok autós nem tudja felvenni a közlekedés ritmusát, és akadályozza a többieket. Mások meg forgalmi okból a kereszteződés közepén ácsorognak. Az utakat egyszerűen nem ennyi autóra találták ki. És nem agglomerációra... Különben bármi megoldás is lehet, ami csökkenti az autók számát. Nem az a leghumánusabb, ha kiszűrjük a legalkalmatlanabbakat?

Kelet-Nyugat: Ha az M3 helyett játszhat a 4-es út, akkor van híd Dunaújvárosnál. De biztosan nem lesz az egész autópálya...
Esetleg egy autópálya Budapesten át? Az Andrássy út már meg is van, csak le kell zárni minden keresztutcát. Aztán az Oktogon és a Blaha közt a Körutat. Aztán a Rákóczi utat, és a Hegyalja utat, majd a Budaörsi utat. (A Budaörsi szerintem már pont olyan is...) Lehetne menni 120-130-al, nem tudom mi most a szabály. 1-2 km-enként lehajtó csomópontok. A Főváros meg oldja meg a közlekedést.
Mi legyen az M2, M5, M6 sorsa? Azok nem fontos utak?
Más. Éjjel autózni? Ismerős már a '70-es években is csak éjjel ment az M7-en a kenesei nyaralójába, mert akkor lehetett haladni.
Egy Debrecen-Sármellék repülőjárat a sietősöknek? :)

Már az ókorban is minden út Rómába vezetett. (A mellékutakat gondolom nem kövezték le...)

A Lánchíd pedig... Gondolom egyszerűen a 6 milliárdról van szó... A többi csak kifogás...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,681
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére