Hírek Attól félnek a kutatók, hogy globális pánik lenne úrrá az emberiségen, ha felfedeznénk egy idegen civilizáció létezését

Attól tartanak, hogy egy ilyen észlelést követően „fejetlen csirkeként” viselkedne kollektíven az egész emberiség.

Mindennapi nyűgjeink mellett erre talán kevés gondolatot szánunk, de a tudósok már készülnek rá, hogy egy nap üzenetet fogunk egy fejlett földönkívüli civilizációtól – emiatt is állították fel a SETI Post-Detection Hub-ot (magyarul nagyjából: SETI Észlelést Követő Központ) a St Andrews-i Egyetemen.

A központ lényege, hogy a tudósok felkészültek legyenek az esetlegesen beérkező rejtélyes jelek elemzésére, és kitalálják azt is, hogyan reagáljanak minderre. Míg a SETI kutatóinak már léteznek útmutatásai arra vonatkozóan, hogy mi a közvetlen teendő, ha kétségtelenül egy idegen civilizációra utaló technológiai lenyomatot („technosignature”-t) vagy csillagközi üzenetet érzékelnek, a következő lépésekkel kapcsolatban már alig akad bármiféle irányadás.

Korábban már írtunk (lenti cikk) egy olyan vitáról is, ahol két megoldást is javasoltak arra, hogy miként kerüljük el itt a Földön a nukleáris konfliktust a nemzetállamok között, amit egy ilyen észlelés egyesek szerint kiválthatna. A vita során az egyik fél kizárólag a szűk nemzeti érdekeket képviselte, és lényegében az adott ország (jelesül az USA) teljes titoktartásában látta a megoldást, míg a másik fél már globális jelentőségű felfedezésként kezelte volna a kérdést, és épp ezért a teljes átláthatóságot tartotta volna kívánatosnak.

A St Andrews-i Egyetemen működő központra visszatérve – ez egyre inkább határozott formát ölt, mint arról a The Guardian beszámolt. A központ egy nemzetközi kutatócsoportot fog össze, hogy tervet dolgozzanak ki tehát a külöböző forgatókönyvekre, egyben ösztönözzék az ENSZ-t, hogy vállaljon vezető szerepet a Föld válaszlépéseinek koordinálásában. Mint látható tehát, a központ is az átláthatóság pártján áll egy ilyen felfedezéssel kapcsolatban.

A kutatók szerint a leginkább az ad okot az aggodalomra, hogy ha ilyen üzenetet kapnánk, annak pontosan milyen társadalmi és kulturális hatásai lehetnek. Mint azt Dr. John Elliott, számítástechnikai szakértő és nyelvész elmondta:

„Megvizsgálnánk a társadalmi hatást, az információterjesztést, a médiát, a vallásokra és a hitrendszerekre gyakorolt hatást, a dezinformáció lehetőségét, és azt hogy milyen elemző képességekre lesz szükségünk, és még sok minden mást. Fontos, hogy stratégiák legyenek, és átláthatóak legyünk azzal kapcsolatban, hogy mit tudunk és mit nem.”

Az a lehetőség, hogy üzenetet kapjunk egy fejlett földönkívüli civilizációtól, nem olyan távoli, mint amilyennek látszik. Az elmúlt 30 évben a technológia fejlődése növelte az ilyen üzenetek észlelésének esélyét. 1992 óta, amikor a csillagászok először fedeztek fel egy Naprendszeren túli bolygót, több mint 5000 ilyen planétát észleltek. A tudósok azt is feltételezik, hogy a Tejútrendszer 300 milliárd csillagának többsége saját bolygócsaláddal rendelkezik. Ezenkívül ma már erősebb távcsöveket használunk, vagy sokkal erősebb távcsövek és egyéb technológiai lehetőségek válnak elérhetővé a földönkívüli civilizációk jeleinek keresésére a közeljövőben.

Ez azt jelenti, hogy az égbolt jóval nagyobb részén tudunk majd jeleket keresni. A SETI kutatói már most figyelik a földönkívüli élet jeleit, és fedeztek is fel már érdekes jeleket, de eddig ezek egyikéről sem bizonyosodott be, hogy egy fejlett civilizációból származna.

Dr. Elliott hozzátette még, hogy:

„Ha üzenetet kapnánk egy fejlett földönkívüli civilizációtól, az transzformatív esemény lenne az emberiség számára. Fontos, hogy felkészüljünk egy ilyen eseményre mind tudományos, mind társadalmi szempontból. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy tudományosan, társadalmilag és politikailag is rosszul reagáljunk egy olyan eseményre, amely bármikor megtörténhet, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy ezt hibásan kezeljük.”

Felkai Ádám

1672997839965.png
 
Orson Welles Világok harca rádiójáték 1938.
Jelenkori állítás szerint csak a média fújta fel a "pánikot", közel sem volt akkora, mint írták/mondták.

Ha megnézzük a "fejlett" világ mindenféle hírrel naponta bombázott lakosságát (kivéve az UFO hívőket), valószínűleg szemük se rebbenne egy ilyen bejelentésre.
Az emberiség túlnyomó többsége pedig nem is szerezne róla tudomást.
 
A Föld meg lapos... :)
 
Ez a cim marhasag.
Ha az emberek zome ide jarna a forumra, és olvasna Ernoe irasait, akkor az idegen civilizácioval valo talalkozas mar csak angol kisasszonyok teadélutánja lenne a számára
 
A magyar kormány biztonsági szakértöjét (a magyar származású volt bajor rendőrt) egyszer már állítólag elrabolták az Alienek és egy "security clearance" alá vetették. :)

Én csak attól félek, hogy mi lesz ha kiderül, hogy az Alieniek nem férfiak vagy nök hanem hermafroditák mint a csigák. :)

Van politikus aki már állást foglalt és leszögezte: "Nagyon fontosnak tartom, hogy az etnikai homogenitást meg kell őrizni!"

Utoljára módosítva:
Egyszer talán már elsutottem itt, de nem tudom kihagyni mert ide illik:

Hawkingot egy beszelgetésben megkérdezte egy ujsagiro:
- Professor ur, az Ön véleménye szerint van értelmes élet a foldon kivul.
Hawking nemi gondolkodas utan:
- Hat talan.. a földön kivul talan van...
 
A 3 IQ biztosan pánikolna, de talán tudomást sem szereznének róla, mert az M1-et nézik. :)
Egyébként meg: „A világegyetem elég nagy hely. Nagyobb, mint bármi, amit bárki valaha is megálmodott. Ilyen kevés emberre, vétek lenne elpocsékolni” :) Ennyi! :)
Orson Welles Világok harca rádiójáték 1938.
Jelenkori állítás szerint csak a média fújta fel a "pánikot", közel sem volt akkora, mint írták/mondták.

Ha megnézzük a "fejlett" világ mindenféle hírrel naponta bombázott lakosságát (kivéve az UFO hívőket), valószínűleg szemük se rebbenne egy ilyen bejelentésre.
Az emberiség túlnyomó többsége pedig nem is szerezne róla tudomást.
Nem hinném, hogy ilyen egyszerűen játszódna le a találkozás.

Könnyen beszél az aki még nem látott UFO-t. Én láttam.
Annak ellenére, hogy sosem hittem benne és egy idegen civilizáció érkezésében sem hiszek, teljes megdöbbentet a reakcióm.

Mint a villám csapott belém a felismerés, hogy mégis VANNAK.
Hogy úgy mondjam, először is megált az eszem. Ha nem is pánik,
de egy különös hideg érzés állt a gyomromba. Na most mi lesz ???? rohant át az agyamon.

Végtelennek tűnő kellemetlen másodpercek után vettem észre, hogy egy fényjátéknak ültem fel. :D

Ez több mint 20 évvel ezelőtt történt, de úgy emlékszem a látottakra és az érzésekre, mintha tegnap lett volna.
 
Utoljára módosítva:
Essunk át a lú tulso oldalara :p

"
Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a Földön: emberek és magyarok. (Isaac Asimov)

- Enrico Fermi kiemelkedő tehetség volt, akit a magfizikán kívül sok más is érdekelt. Arról is nevezetes volt, hogy híres kérdéseket tett föl. A Fermi-kérdésekhez hosszú bevezető szöveg tartozik, például ez: - "Az Univerzum hatalmas kiterjedésű, csillagok milliárdjai vannak benne, közülük sok hasonló a mi Napunkhoz. Számos csillag körül bolygók is keringhetnek. E bolygók számottevő hányadának felszínén folyékony víz és gáznemű légkör létezhet. A csillagból áradó fény szerves vegyületek szintézisét indíthatta meg rajtuk, ezáltal az óceán híg, meleg levessé alakulhatott. A szénvegyületek egymáshoz kapcsolódva önreprodukáló struktúrákat hoztak létre. A legegyszerűbb élőlények szaporodnak, természetes kiválogatódás folytán fejlődnek, egyre komplexebbé válnak, végül is aktív gondolkodólények alakulnak ki. Civilizáció, tudomány, technika bontakozik ki. Új és friss világokra vágyva elutaznak a szomszédos bolygókra, később a közeli csillagok bolygóira, Így szétterjednek az egész Galaktikában. Ilyen magasan fejlett tehetséges népek aligha hagyhatják figyelmen kívül ezt a csodaszép bolygót, a Földet. - És ekkor Fermi elérkezett a lényeges kérdéséhez:

- Ha mindez így igaz, hát akkor hol vannak ők?

Szilárd Leónak jó humorérzéke volt, így válaszolta meg Fermi retorikáját:

- Itt vannak közöttünk, de magyaroknak mondják magukat."
 
Ja és még egy "cáfolhatatlan" bizonyitek arra, hogy az Alienek bizony bizony meglatogattak már minket:

"
Leon Lederman könyvében (Az isteni atom, 116. oldal) a motívumukat is leleplezte:

- Nem, most nem egy második űrtanmese következik, a történet igazi marslakókról szól. Azokról, akik a 20. század első felében beszivárogtak a világ legjobb egyetemeire és kutatóintézeteibe; pontosabban arról az előőrsükről, amelyik bolygónkon első bázisukat létrehozta. Azon buktak le, hogy - bármilyen soká gyakorolták is egyetlen földi nyelvet sem tudtak idegen akcentus nélkül beszélni. Volt egy ügyes trükkjük erre is: magyar emigránsoknak álcázták magukat, hiszen köztudott, hogy a magyarok beszédének van ez a furcsa sajátossága. Olyan fizikusok tartoztak közéjük, mint Eugene Wigner (marsbeli nevén Jenő), Edward Teller (anyanyelvén Ede), Leo Szilárd (eredetileg Leó), vagy a modern matematika géniusza, John von Neumann (a Marson Jancsi). Talán el is hitték volna róluk, hogy igazán magyarok, csakhogy Sherlock Holmes kiderítette: mind ugyanannak a városnak (Budapest) ugyanazon részéből (Pest) rajzottak ki. Ez természetesen már több volt, mint gyanús. Dr. Watson a helyszínen nemsokára rábukkant annak a személynek a nyomára, aki a magyar oktatás legfőbb irányítójaként fedezte, sőt közvetve maga szervezte meg a marsiak "gimnáziumnak" álcázott titkos hídfőállását. Ezt a személyt úgy hívták, hogy báró Eötvös Loránd."
 
Ja és zárásként:)
A film fovarosaban tobb helyen is szerepelt ez a mondat:
"
Nem elég magyarnak lenni, tehetségesnek is kell lenned..."​

„Nem elég magyarnak lenni, tehetségesnek is kell lenned.” Megoszlanak a vélemények, hogy ki mondta/mondhatta a hollywoodi magyar filmesek közül. Mert voltak ott néhányan bő évszázada, a kezdet kezdetén. Az 1910-es években az „alapító atyák”: Adolph Zukor és Fried (Fox) Vilmos. Aztán jöttek a rendezők: Kertész (Curtiz) Mihály, George Cukor.

Úgy gondolom, hogy az ember ismeretlentől való félelme valószínűleg pánikot keltene.
Plusz simán el tudom képzelni, hogy tőlünk jóval fejlettebb faj(ok) is léteznek.
 
Úgy gondolom, hogy az ember ismeretlentől való félelme valószínűleg pánikot keltene.
Plusz simán el tudom képzelni, hogy tőlünk jóval fejlettebb faj(ok) is léteznek.
Ez egy olyan okoskodas, ami kicsit santit.
Mivel az emberiseg ma meg nem képes tavoli rendszerekbe eljutni, elég logikusnak latszik, hogy a nalunk fejlentlenebbek is képtelenek a foldre jonni.

Ha itt alienek jelennek meg, azok csak fejlettebbek lehetnek nalunk.

A kérdés persze a prioritas, mi szamit fejlettnek.
A technikai tudas, a gondolkodasmod, a humanum tisztelete, stb
 
Ha azt vesszük szerintem úgy is lehetnek tőlünk fejlettebb fajok ha nem tudnak eljutni hozzánk. Én hiszek abban, hogy rajtunk kívül, a folyamatosan táguló univerzumban van más faj is, tőlünk fejlettebb és fejletlenebb is.

Mindenesetre egyetértek veled, hiszen eléggé tág fogalom az, hogy valami fejlettebb egy adott alapul szolgáló fajtól.
 
Ja és még egy "cáfolhatatlan" bizonyitek arra, hogy az Alienek bizony bizony meglatogattak már minket:

"
Leon Lederman könyvében (Az isteni atom, 116. oldal) a motívumukat is leleplezte:

- Nem, most nem egy második űrtanmese következik, a történet igazi marslakókról szól. Azokról, akik a 20. század első felében beszivárogtak a világ legjobb egyetemeire és kutatóintézeteibe; pontosabban arról az előőrsükről, amelyik bolygónkon első bázisukat létrehozta. Azon buktak le, hogy - bármilyen soká gyakorolták is egyetlen földi nyelvet sem tudtak idegen akcentus nélkül beszélni. Volt egy ügyes trükkjük erre is: magyar emigránsoknak álcázták magukat, hiszen köztudott, hogy a magyarok beszédének van ez a furcsa sajátossága. Olyan fizikusok tartoztak közéjük, mint Eugene Wigner (marsbeli nevén Jenő), Edward Teller (anyanyelvén Ede), Leo Szilárd (eredetileg Leó), vagy a modern matematika géniusza, John von Neumann (a Marson Jancsi). Talán el is hitték volna róluk, hogy igazán magyarok, csakhogy Sherlock Holmes kiderítette: mind ugyanannak a városnak (Budapest) ugyanazon részéből (Pest) rajzottak ki. Ez természetesen már több volt, mint gyanús. Dr. Watson a helyszínen nemsokára rábukkant annak a személynek a nyomára, aki a magyar oktatás legfőbb irányítójaként fedezte, sőt közvetve maga szervezte meg a marsiak "gimnáziumnak" álcázott titkos hídfőállását. Ezt a személyt úgy hívták, hogy báró Eötvös Loránd."

Einstein szinte élete végéig nem beszélt tiszteségesen angolul, mindent papírról olvasott, mig Neumann János 5 nyelven beszélt és gyorsabban mint azok akiknek ez az anyanyelvük volt. :)

Lám milyen büszkék vagyunk a tehetséges magyarokra csak sokan azt felejtik el, hogy
- évszázadokon keresztül akadályoztuk ezeket az "Alieneket", hogy attraktiv szakmákban tevékenyek legyenek
- A kiegyezés (1867) tette ezt először lehetővé a számukra de 50 év múlva Magyarországon ujra megkezdték a kirekesztésüket.
- A főispán annak a székében ül ma, aki a "vegyesházasságok" elleni törvényt hozta és ez a betegség valoszinü a széken keresztül ragályos.

- Megjegyzem a numerus claususnak nem voltsemmi értelme mert ezek az "Alienek" nem törtettek meglevő tanszékekre,
- ök teljesen új tudomány szakokat indítottak amik addig még nem voltak (pl. kvantumelmélet, psychologia),
- a meglevőkből pedig az un. "nem attraktiv" foglalkozásokat (fogorvos, urológus, sexual pszichologia) árasztották el.

Ezek az "alienek" menekültként érkeztek Europából, ezt, tekintettel a jelenlegi helyzetre, ne felejtsük el kérem

Magyarország a kiegyezés után kezdett hires lenni a matematikusaik által, a tanárok, a pedagógus hivatás ekkor lettek felértékelve.
Különösen fontosnak tartom, hogy ma felfigyeljünk arra, hogy tanárok nélkül nincs jövö.

Errte a valaszra most mar tenyleg csak azt tudom irni: szánalmas!

Ha valaki nem véresen komoly, és nem szidja kello lendulettel Orbant, akkor baromsagok tomege zudol a nyakaba!
Ha valaki egy gorbe tukrot mutat maganak, a magyarságnak, mosolyogtato vagy nevetésre ingerlo tortenetet mutat - amit egyebkent nem magyarok irtak - az már támadásra ingerel pár olyan "magyart" aki itt hagyta ezt az orszagot!

Isac Asdimov - tudomasom szerint még csak magyar felmenoi sincsennekl- !
A másik akit ideztem szinten egy echte amerikai: Leon Lederman reszecskefizikus(melesleg, vagy talan nem melesleg Nobel dijas)

Ideirtam par mosolyogtato tortenete, és Te egesz vérvádat zuditottal rám érte!

Legyek oszinte?: utalom az ilyen ermbereket!
Nem tudom becsulni azt, amikor valaki azt mondja magarol, hogy van humopra, de nevetni csak azon tud ha Jancsi bohoc orra esik a cirkuszban!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,465
Tagok
615,603
Legújabb tagunk
Szerencsi Andrea
Oldal tetejére