Hírek Az EU kidobta a fideszes alapítványi egyetemeket a támogatotti körből

Mivel az Orbán-kormány továbbra is fideszes politikusok irányítása alatt tartja az alapítványi működtetésű egyetemeket, egyelőre kihagyják azokat az EU egyes oktatási- és kutatási projektjeiből.

Ez azt jelenti, hogy ezek az "alapítványi" vezetésű egyetemek nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból sem.

Erről az Európai Bizottság illetékes főigazgatóságai már december végén értesítették a testület szolgálatait és a pénzek kezelésével megbízott nemzeti hatóságokat. A 21 magyarországi alapítványi egyetem többsége mostanáig jelentős támogatásokban részesült, és 2020-ban 22 622 magyar vett részt az Erasmus+ külföldi csereprogramjaiban 40,45 millió eurónyi értékben.

Az ok, hogy ezeknek az alapítványi fenntartású egyetemeknek a működési modellje "nem biztosította a közösségi források átlátható kezelését, ugyanis sem a közbeszerzési, sem az összeférhetetlenségi szabályok nem vonatkoztak rájuk".

Például magasrangú politikai tisztségviselők is bekerülhetnek az alapítványok vezető testületeibe, a kuratóriumokban főként fideszes politikai kinevezettek ülnek, akik teljhatalmat élveznek az egyetemek irányításában, ezért a kiszervezett egyetemektől egyelőre megvonták a jelzett támogatást.

1673354621864.png
 
Ezert tartjuk kovetendo peldanak az angolokat.
Az angol konnyulovas tisztek tradicionalis pohárkoszontoje volt: isten éltesse a feleségeinket és szeretoinket, és szinten ő gondoskodjon arrol hogy soha ne talalkozzanak egymassal :p
Amirol fogalmad sincs miert nem tajekozodsz? Katonasag rendorseg es minden allami pohar koszonto csak is elsosorban a Kiralynonek szolt, mondhatom mint ha kotelezo lenne , tiszteltek respektaltak stb. Tobb katona partyn veteran partyn voltam ahol ezzel kezdtek es meg tartott a hivatalos vacsora addig tobbszor is felallt mindenki es a Kiralynore kocintottak es ittak. Angliaban meg jobban van ez a protokol.
 
Bocs, ezt egy angol hadtortenesz irta, de tovabbitani fogom neki, hogy legyen ettol tajekozottabb!
 
Helyes, mert nem fog artani ha tudja.
Csak csendesen mondom, mert bár leirtam, ez a konnyulovas tiszteket jellemezte!
Ez a réteg az angol arisztokracia másod-harmadszulotteibol állt.
Az angol jog szerint a cimeket és a vagyoknt az elsoszulott orokolte, ezert ezek az emberek zomeben vagy katonanak, vagy papnak kellett álljanak!
Egy link, troger felalkoholista társaság volt szemben az angol nehézlovassággal, ami egy ekit alakulat volt. Hosok voltak de linkek!
Waterlonal elpusztult a britt fonemesség masod harmad szulotteinek jo resze.
Nagyon jol jellemzi Lord Cardigannak a krimi haboruban balaklavanal mondott szovege oket.
Parancsot kaptak, hogy inditsanak tamadast egy olyan helyen ahol a torok ágyuk tomege védett egy szuk volgyet. CArdigant a parancsnokukat tobb tiszt is agitalta, hogy reklamaljon mert ez marhasag, de ő csak ennyit mondott:
- Nekunk nem az a dolgunk, hogy válaszokat keresgessunk a miertekre, hanem hogy belovagoljunk a halal volgyebe!

Suppe operettje és meg sok mas a hosiesseg iskolapeldajakent emliti. A hadtorteneszek meg a hulyeség klasszikus eseteként, mert gyakorlatilag a teljes konnyulovassag elpusztult meg mielott elertek volna az ellenséges vonalakat.

Be hari de nem fogok butaságokon vitazni!

Tisztelem a tanarok, pedagogusok jorészének a munkajat!
Nem azert mert pedagogusok, hanem mert sokan tenyleg kiteszik szivuket lelkuket azert amit celul tuztek maguk elé!
Dolgoznak azert hogy a jovo generáciojanak szebb, jobb legyewn!

Ja és hogy mit tartok elcsépelt szlogennek: azt a hozzaallast, hogy ebben az orszagban csak egy bizonyos csopotrt, egy réteg dolgozik!
A tobbinek nem lehet véleménye sem, mert neki nem ez a szakmaja, hat fogja be a szajat!

Hidd el, hogy ez igy nem fog menni!
Az orszag, vagy csak kisebb régioi is csak akkor fognak elore lépni, ha egyutt tudunk dolgozni!
Nem azt szajkozzuk ki a fideszes meg ki a dk.s hanem hogy mit tehetunk, hogy jobb legyen!

ezt most igyx utolag: kaptam egy kokit a fejemre a baratnomtol aki elolvasta mit irok, de azt inkabb nem irom le milyen szavakat hasznalt arra, amire reagaltam!
Egyebkent magyar tortenelem szakos tanar!
A világért nem venném a lelkemre, hogy fizikai terror áldozata légy!

DE!
Remélem, a kokit azért kaptad, mert a barátnőd pontosan tudja, hogy ez is egy szakma, s nem keverjük a politikával.
Vélemény lehet, miért ne.
Nem erről írtam.
Arról, hogy akinek nem szakmája, nem tanulta, nincs gyakorlata benne, álljon hozzá eszerint. Én meghajolok a vízszerelőnk előtt is, a villanyszerelőt is tisztelem a tudásáért, mert szakembernek fogadom el.

S amiről még írtam, az a kormány hatalmas pénzkidobása volt, miközben egyre nagyobb az elszegényedő családok száma, ezzel együtt a lemaradó gyerekeké is.

660 ezer millió forintot állami iskolákra kellett volna fordítani, annak minden területi fejlesztésével, mert ez akadályozná meg, hogy a munkát vállalni nem tudók száma tovább nőjön.

Nem akkumulátorgyárra, nem libanoni templomokra, nem telefoncég vásárlására, hanem a gyerekek oktatásának csúcsrajáratására kell milliárdokat fordítani!

S ebben szívesen dolgozom együtt bárkivel.
 
Ebben nagyon sok igazsag van de egy valamirol elfeledkezel!
Egy orszag, vagy akar csak kis térség fejlodesenek a kulcsa nem egy ágazat csucsrajaratása, hanem a komplexitás!

A tanar munkaja nagyon fontos, hiszen az ő keze alol kerulnek ki a jovo értékteremtoi!
De ha egy tanar nem hagyx beleszolast a munkajaba csak más tanároknak, akkor képtelen lesz kiszolgállni a jovo iparanak kereskedelmének a szukségleteit, pedig ez kulcs!

Aztan masik nekulozhetetlen dolog a szállitási infrastuktura!
A jobb és baloldal ma is kokod egymasra ha trianon szoba kerul. Pedig tortent ott nagyobb sulyosabb dolog is mint a politika.
Az utak vasutak teljesen foghijasak lettek.
Az északi teruleten van olyan ut meg ma is ami 5-6 km szlovakiabanb aztan meg magyarorszagon.
A vasut szinten.
CSak egy ergyszeru pelda: Ozd Salgotarján 54 km. Trianon elott kb haromnegyed ora volt oda a vonat.
M?a 5-6 ora ket átszállással minimum!
Ez egy emb ernek is sok, de itt most gondoljunk az iparra, a vallalkozokra!
Hogy vigye el a gyártmányát.
Az egesz orszag egy elvarazsolt logisztikara épul!
Minden autopalya budapestre fut be!
Évtizedewk ota kerjuk, hogy valahol Dunaujvaros alatt hozzanak már végre létre egy logisztikai kozpontot, hdat a dunan, és ott legyen az utak kozpontja, mert ez ami most van elvagja egymnastol magyarorszag ket felét!
De ez még mindig csaík pár dolog, pedig millio van, amit fejleszteni kell ahhoz, hogy egy kiegyensulyo9zott gazdasag jojjon letre.

A tanarok szerepe nelkulozhetetlen. Mint ahogy nelkulozhetetlen a kohasz, a villanyszerelo, a festo, a fodrasz stb...

Minden egyszerre kellene de ehhez valami irtozatos osszegre lenne szulseg!

A kulkcsszo tenyleg a komplexitas, ahol odafigyel a vezetés az oktatásra, az iparfejlesztésre, a logosztikara, az emberek piheneset szolgallo varosok élhetosegere!

Na ez megy nehezen nalunk, és ha csak egy terulet fejlesztése kerul sorra, az azt eredmenyezi, hogy annak a teruletnek a képviseloit elkezdik utalni az emberek!
Ez meg nem lehet cél!

Gondsolj csak a nagy kultuszfilmre, ahol a végén egfy "galad" farmer lelovi a fohosoket.
Akik senkit nem bántanak!
De mig az a farmer kora hajnaltol keso estig dolgozik azert, hogy a gyermekeinek jobb legyen, hogy jo egyetemre vtudja oket kuldeni, hogy azok tobbek legyenek mint ő, addig masok jol elnek a semmittevesbol is!
Az Easy Riderre gondolok!
Egy kis feloldodasnak a klasszikus részlet
:

Indítsd be a motorodat
Menj ki az autópályára
Kalandot keresve
És bármi jön az utunkba
Igen, Kedves, csak vezess boldogan
Szeretettel öleld át a világot
Lőj az összes fegyvereddel egyszerre
És robbanj be a világűrbe

Én, mint a füst és a villám
Kemény fémes mennydörgés
Verseny a széllel
És az érzés, aminek hatása alatt vagyok
Igen, Kedves, csak vezess boldogan
Szeretettel öleld át a világot
Lőj az összes fegyvereddel egyszerre
És robbanj be a világűrbe

Mint a természet igazi gyermeke
Születtünk, vadnak születtünk
Mi így magasra emelkedünk
Soha nem akarok meghalni

Vadnak születni
Vadnak születni
 
Friss hír a Mennyi magyar élhet külföldön? témához, forrás: Magyarország Bécsi Nagykövetsége

Bécsben gimnáziumi magyar anyanyelvi
1f1ed_1f1fa.png
oktatás indul 2023 őszétől, magyar anyanyelvi órákkal, érettségi lehetőséggel.
1f4cd.png
Helyszín: Bécs, 18. kerület Klostergasse
✍️
A jelentkezés már megindult!
 
Nincs benne semmi meglepő. 25-30 ezer magyar lakik Bécsben, és tartok tőle, hogy ez csak növekedni fog. Az ausztriai munkavállalók száma 100-120 ezer. A kint lakóké 95 ezer.
 
Utoljára módosítva:
Amirol fogalmad sincs miert nem tajekozodsz? Katonasag rendorseg es minden allami pohar koszonto csak is elsosorban a Kiralynonek szolt, mondhatom mint ha kotelezo lenne , tiszteltek respektaltak stb. Tobb katona partyn veteran partyn voltam ahol ezzel kezdtek es meg tartott a hivatalos vacsora addig tobbszor is felallt mindenki es a Kiralynore kocintottak es ittak. Angliaban meg jobban van ez a protokol.
Eddy csak provokál, ne kapd fel az agyvizet. Olykor jót tesz a léleknek egy kis cikizés.
 
Csak csendesen mondom, mert bár leirtam, ez a konnyulovas tiszteket jellemezte!
Ez a réteg az angol arisztokracia másod-harmadszulotteibol állt.
Az angol jog szerint a cimeket és a vagyoknt az elsoszulott orokolte, ezert ezek az emberek zomeben vagy katonanak, vagy papnak kellett álljanak!
Egy link, troger felalkoholista társaság volt szemben az angol nehézlovassággal, ami egy ekit alakulat volt. Hosok voltak de linkek!
Waterlonal elpusztult a britt fonemesség masod harmad szulotteinek jo resze.
Nagyon jol jellemzi Lord Cardigannak a krimi haboruban balaklavanal mondott szovege oket.
Parancsot kaptak, hogy inditsanak tamadast egy olyan helyen ahol a torok ágyuk tomege védett egy szuk volgyet. CArdigant a parancsnokukat tobb tiszt is agitalta, hogy reklamaljon mert ez marhasag, de ő csak ennyit mondott:
- Nekunk nem az a dolgunk, hogy válaszokat keresgessunk a miertekre, hanem hogy belovagoljunk a halal volgyebe!

Suppe operettje és meg sok mas a hosiesseg iskolapeldajakent emliti. A hadtorteneszek meg a hulyeség klasszikus eseteként, mert gyakorlatilag a teljes konnyulovassag elpusztult meg mielott elertek volna az ellenséges vonalakat.

na, pont erre gondoltam
 
Nincs benne semmi meglepő. 25-30 ezer magyar lakik Bécsben, és tartok tőle, hogy ez csak növekedni fog. Az ausztriai munkavállalók száma 100-120 ezer. A kint lakóké 95 ezer.
Igény Münchenben is lenne szerintem, ezek után remény is van, hogy itt is lesz, itt kb. 15ezer (egy magyar kisvárosnyi) magyar állampolgár él.
 
Azt hittem, hogy volt eddig valami korlátozás. Sorra is fog kerülni, mert a fidesz marad még sokáig. Az ország egy jó időre kuka. Emiatt pedig sokan lelépnek majd innen.
Óvodára már most nagy igény lenne. Sok gyereknek veszélyben az iskolakezdése, mert hiába kötelező az óvoda, ha férőhely hiányában sehová nem tudják felvenni.
 
Friss hír a Mennyi magyar élhet külföldön? témához, forrás: Magyarország Bécsi Nagykövetsége

Bécsben gimnáziumi magyar anyanyelvi
1f1ed_1f1fa.png
oktatás indul 2023 őszétől, magyar anyanyelvi órákkal, érettségi lehetőséggel.
1f4cd.png
Helyszín: Bécs, 18. kerület Klostergasse
✍️
A jelentkezés már megindult!
A bayorországi Kastl-ban volt régen magyar iskola. 1958-ban nyitották. Több 56-os zürichi magyar is járatta oda gyerekét.

Itt lehet pontosabban a bécsi iskoláról olvasni:

Itt lehet pontosabban a bécsi iskoláról olvasni:

Én nagyon jó ötletnek tartom a magyar nyelvű gimit, saját tapasztalatból kiindulva. Nekem anno esélyem nem volt a lányomat kimozdítani az otthoni gimnáziumból anélkül, hogy a tanulmányi eredménye jelentősen vissza ne esett volna. Bármilyen jó eszű és szorgalmas is, nem tudott volna németül olyan szinten egy tanéven belül megtanulni, hogy év végére tudta volna hozni az otthoni szintet.

A bayorországi Kastl-ban volt régen magyar iskola. 1958-ban nyitották. Több 56-os zürichi magyar is járatta oda gyerekét.

Ez nagyon jó, kár hogy megszűnt. Még a tengeren túl is elfogadott bizonyítványt adott (a magyar érettségit udvariasan megmosolyogják, de el nem fogadják)
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,636
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére