Hírek Tovább gyűrűzik a Rogán-botrány: Gyurcsány Ferenc üzent az Indiában lábat lógató Orbán Viktornak

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor helye nem India területén van, hanem Magyarországon, miután az első számú emberét kitiltották az Egyesült Államokból.

Gyurcsány kemény üzenetet küldött az India vidékén telelő Orbán Viktornak
Szerda reggel a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc a Facebookon üzent az Indiában nyaraló Orbán Viktornak.


„Amikor a miniszterelnök első számú, bizalmi embere korrupciós botrányba keveredik, akkor a miniszterelnöknek itthon és nem Indiában van a helye.

Orbán még ma jöjjön haza!!”

– írta a volt miniszterelnök.

Megírtuk, hogy az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) frissítette a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek Listáját (SDN-lista), amelyen Rogán Antal is szerepel.


Arról is beszámoltunk, hogy Rogán Antal a Magnyickij-törvény által meghatározott szankciók értelmében szerepel a listán, amely azokra vonatkozik, akik

súlyos emberi jogi visszaélésekben vagy korrupcióban érintettek.
A tiltás értelmében Rogán nem léphet be az Egyesült Államok területére, az ott tárolt vagyonát pedig pedig befagyasztják.

Mindeközben Orbán Viktor a családjával több hetes nyaralását tölti Indiában.

(Gyurcsány Ferenc/

1736337992392.jpeg


 
Mit gondolsz egy olyan szervezetről, ami azért befogad embereket, hogy igen komoly okok miatt mentelmi jogot biztosítson a számára?"
Ezt már én is megválaszoltam.
De, nem reagáltál rá.
Te mit gondolsz egy olyan szervezetről ami befogad és mentelmi jogokat ad azoknak akiket a saját hazájukban köröznek?
Gyilkost ad ki pénzért cserébe?
Ja ez a jelenlegi kormány.
 
Az eu-ban és a magyarországon illegális bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma, és súlyossága.
A Magyarországon az illegális bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma és súlyossága sehol sincs a fideszes kormány 15 éves bűneihez képest.
Emlékszel még, hogyan utaztatták hipersebességgel a határ túl oldalára a menekülteket?
A legminimálisabb szűrés és ellenőrzés nélkül.
Nagy részüket Magyarország szabadította a már egyébként is halódó nyugatra.
A néhány ütődött itt ragadót bezárták, éheztették, még a gyerekeket is.
Tanulják meg a migránsok, ide jönni az életük legnagyobb tévedése volt.

Azóta jött sok tízezer jó migráns, akik nagyon kedvesen ránk erőltetik a kultúrájukat és elveszik a munkát a magyar emberektől, megerőszakolják . . .
A többi marhasággal nem untatlak.
 
Utoljára módosítva:
Újabb kilenc országgyűlési képviselőjelöltet mutatott be a DK. „A jelöltek között vannak a Fideszt helyben már legyőző, sikeres és népszerű képviselők, valamint a helyi közéletben aktív és elismert, helyi kötődésű jelöltek, akik most lépnek be az országos politikába” – írta a saját jelöltjeiről a párt. A DK azt is hozzátette, hogy „csak a baloldal jelöltjeivel győzhető le 2026-ban a Fidesz”,
(hűha akkor lehet hogy már nem is a fidesz kormányoz?? )
A kilenc jelölt között van Arató Gergely jelenlegi egyéni képviselő, a Párbeszédből átigazolt egykori pártigazgató, Kocsis-Cake Olivió és Vadai Ágnes DK-alelnök és frakcióvezető-helyettes testvére, Vadai Attila is.
( az ellenzék ismét önmagát szalámizza csak akkor ne legyen sírás rívás...képtelenek be látni hogy ha van egy erős ellenzéki párt ha nincs akkor csináljanak és abba lépjen be aki kormányváltást akar. de, így hogy sok kis apróság van ...nem fog menni)
 
Ezt már én is megválaszoltam.
De, nem reagáltál rá.
Te mit gondolsz egy olyan szervezetről ami befogad és mentelmi jogokat ad azoknak akiket a saját hazájukban köröznek?
Gyilkost ad ki pénzért cserébe?
Ja ez a jelenlegi kormány.
Az éremnek, mint mindig, jelen esetben is két oldala van. Mindkettőt csak az képes látni, aki nem fordít hátat egyik oldalnak sem.
 
A Magyarországon az illegális bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma és súlyossága sehol sincs a fideszes kormány 15 éves bűneihez képest.
Emlékszel még, hogyan utaztatták hipersebességgel a határ túl oldalára a menekülteket?
A legminimálisabb szűrés és ellenőrzés nélkül.
Nagy részüket Magyarország szabadította a már egyébként is halódó nyugatra.
A néhány ütődött itt ragadót bezárták, éheztették, még a gyerekeket is.
Tanulják meg a migránsok, ide jönni az életük legnagyobb tévedése volt.

Azóta jött sok tízezer jó migráns, akik nagyon kedvesen ránk erőltetik a kultúrájukat és elveszik a munkát a magyar emberektől, megerőszakolják . . . , a többi marhasággal nem untatlak.
Magyarország az, aki a saját állampolgárait hátrányos helyzetbe hozta (lásd: USA), csak hogy a cukorka-állampolgárok szabadon utazhassanak a nagyvilágba uniós útlevéllel.
 
Újabb kilenc országgyűlési képviselőjelöltet mutatott be a DK. „A jelöltek között vannak a Fideszt helyben már legyőző, sikeres és népszerű képviselők, valamint a helyi közéletben aktív és elismert, helyi kötődésű jelöltek, akik most lépnek be az országos politikába” – írta a saját jelöltjeiről a párt. A DK azt is hozzátette, hogy „csak a baloldal jelöltjeivel győzhető le 2026-ban a Fidesz”,
(hűha akkor lehet hogy már nem is a fidesz kormányoz?? )
A kilenc jelölt között van Arató Gergely jelenlegi egyéni képviselő, a Párbeszédből átigazolt egykori pártigazgató, Kocsis-Cake Olivió és Vadai Ágnes DK-alelnök és frakcióvezető-helyettes testvére, Vadai Attila is.
( az ellenzék ismét önmagát szalámizza csak akkor ne legyen sírás rívás...képtelenek be látni hogy ha van egy erős ellenzéki párt ha nincs akkor csináljanak és abba lépjen be aki kormányváltást akar. de, így hogy sok kis apróság van ...nem fog menni)
Nem vitatkozva azzal, amit írsz ... másik lehetőségük mi lenne?
Fejet le, szemeket a földre, s balra el?

Komolyan kérdezem!
 
Hát itt, a Nyugati Fényen, vagy a 444-en biztos nem sokat.
De sokkal tájékozottabb vagy te annál, hogy komolyan vehessem a kérdést.
Terelsz.

Statisztika?
Például statisztika az adott ország bűnüldözési szervének kimutatása a bíróság által elítéltek származása, lakcíme, tartózkodási helye, stb. alapján.

Ez is komoly - korrekt számadat, amivel a kételkedő meggyőzhető.
Mert addig csak Orbán-duma.
 
Nem vitatkozva azzal, amit írsz ... másik lehetőségük mi lenne?
Fejet le, szemeket a földre, s balra el?

Komolyan kérdezem!
Ez az egy lehetőségük van amit írtam. (ha kormányozni szeretnének persze ha megélhetésük függ a politikától akkor csináljanak pártocskákat)
Egy párt ellen egy pártot.
 
Ja az más
Agyba fobe vert valakit a társaival, de valoban nincs itélet(nem is lehet, mert mentelmi jogot kapott, és mint ilyen máris mélto a tiszteletunkre)
Ez bizonyított?
Mert ha nem akkor csak vádaskodás, persze sokat segítene ha feladná a mentelmi jogát de ez nem teszi hisz nem bízik az ország jogorvoslási gyakorlatában.
Vagy tanuvallomást tenne és elküldené.
 
Ez az egy lehetőségük van amit írtam. (ha kormányozni szeretnének persze ha megélhetésük függ a politikától akkor csináljanak pártocskákat)
Egy párt ellen egy pártot.
Nem, ez nem a kormányzatról szól, mindenki tudja. Ahhoz visszaesett a támogatottságuk. Ők is tudják - nem hülyék gyülekezete.

Ez arról szól, hogy kényszerpályán vannak. Nem tud mást tenni, mint indulni - ezt kellene megérteni, nem a parlamenti fizut méricskélni.
Orbánék szétlopják az országot.

Mi az ellenzéki képviselőkre kiadott pénz egy évben ahhoz képest, amennyit ellopnak az emberektől pl. Mészáros cégei RENDSZERHASZNÁLATI DÍJ címen? Energia díj 3000, rendszerhasználati díj 7000, energia díj 5000, rendszerhasználati díj 9000. Az energia díja csökkenhet a piac miatt, a rendszerhasználati díj nő Mészárosékat gazdagítva.

Szóval, tényleg a DK indulása, nem indulása lenne a lényeg?
 
Ez bizonyított?
Mert ha nem akkor csak vádaskodás, persze sokat segítene ha feladná a mentelmi jogát de ez nem teszi hisz nem bízik az ország jogorvoslási gyakorlatában.
Vagy tanuvallomást tenne és elküldené.
Ne haragudj, de én ezt veled ellentétben nem tudom elfogadni!
Számodra esetleg természetes az, hogy olaszorszagbol, nemetorszagbol idejonnek veled egy ideologiat vallo emberek, és agyba fobe verik azokat a fovarosiakat aki a megitelesuk szerint ezt megérdemlik!
HAt igen!
Magyaroprszag on diktatura van!
Szukseg van ezekre a rendszabalyokra amiket a nyugati demokraciak gyakorolnak a renitens magyarokkal szemben!
Mig ilyen gazember kormany van uralmon, addig meg is érdemlik a magyar birkak, hogy ussek-verjek oket!
Fura demokraciafelfogas, de tény, nem idegen a mai gyakorlattol!
 
Ezt már én is megválaszoltam.
De, nem reagáltál rá.
Te mit gondolsz egy olyan szervezetről ami befogad és mentelmi jogokat ad azoknak akiket a saját hazájukban köröznek?
Gyilkost ad ki pénzért cserébe?
Ja ez a jelenlegi kormány.

Ezt már én is megválaszoltam.
De, nem reagáltál rá.
Te mit gondolsz egy olyan szervezetről ami befogad és mentelmi jogokat ad azoknak akiket a saját hazájukban köröznek?
Gyilkost ad ki pénzért cserébe?
Ja ez a jelenlegi kormány.
Elnézést, a 451 felett átsiklottam.
Talán azért mert nem válasz a kérdésemre, nem tudni meg belőle a véleményed Ilaria Salisról, és vele kapcsolatban az EU-ról.
Romanowski és Gruevszki nem erőszakos, életellenes bűneit nem tudom megítélni, de ha minden úgy van, ahogy te mondod, bizonyára hiba volt menedékjogot adni nekik.
Nekem érdekesebb Safarov ügye, de annak sem jártam úgy utána, mint te. Ezért is vicces az 501-es válaszod.
Szóval, ha az akkori felállásban a kormány szerint keményebb büntetés járt volna Safarovnak odahaza, helyesen döntöttek.
Ha tudni lehetett, hogy szabadon fogják engedni, akkor nagyobb hibát követtek el, mint a fentebb említett két esetben.
 
Nem vitatkozva azzal, amit írsz ... másik lehetőségük mi lenne?
Fejet le, szemeket a földre, s balra el?

Komolyan kérdezem!
Én is válaszolhatok?
Hasznossá tehetik magukat, részei lehetnek a rendszerváltásnak, ha.....
- nem ugyanazt a bázist célozzák meg, mint mondjuk a Tisza
- ahol amazoknak biztos befutójuk van, ne indítsanak ellene másik, esélyesnek látszó jelöltet
- ne mocskolják a többi ellenzéki párrtot/jelöltet
- ésígytovább. Ha ilyen "konstruktív ellenfél" szerepben is bejutnak, akkor onnantól akár koalíciós partnerek is lehetnek. Ha nem ezt az utat követik, végképp kukába kerülnek.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Szívesen támogatnám a Canadahun-t, de nincs Paypal számlám. Esetleg, ha küldenétek bankszámlaszámot tudnék utalni. Köszönöm
cillancs wrote on vnmaria's profile.
Kedvesv nmaria! Én most kezdtem el ismerkedni a csipkeveréssel, és megörültem, hogy rátaláltam erre a fórumre. Sajnos, a feltett datás link (Mátray Magdolna könyvével) már nem él, pedig nagyon szívesen megnéztem/tanulmányoztam volna. Esetleg fel lehet tenni újra? üdvözlettel: Márti Budapestről
Csilinkóné Lulács Éva wrote on bsilvi's profile.
Szia! Köszönöm az eddigi fordításaidat. Nagyon élveztem őket. Szeretném megkérdezni, hogy tervezed-e Anna Hackett Norcross Security folytatását? Köszi: Éva
Csilinkóné Lulács Éva wrote on Ajuda67's profile.
Szia! Köszönöm az Ősi fajok fordításokat. Nagyon nagy örömöt szereztél vele. Alig várom a végét. Köszi: Éva
Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.

Statisztikák

Témák
39,206
Üzenet
5,053,875
Tagok
630,670
Legújabb tagunk
Levente794
Oldal tetejére