Védekezzünk a kiégés ellen

ilikek

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyetértek m-o-n hozzászólásával!
Én is éreztem már ilyet, és rájöttem, hogy mindig kell valami ami lendületbe hozza az embert és mozgatja. Pl. a főzésben nagyon sok mindent tudok főzni, de ha mindig csak ugyanazokat főzöm, akkor egy idő után unalmassá válnak az ételek, de ha hallok egy új receptet, akkor tüstént kiakarom próbálni, meg van a célom és rögtön változatosabb.
 

hungika

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is úgy látom, hogy a kiégettség legjobb ellenszere a folyamatos újítás.
Akár munkáról, akár házimunkáról is van szó. Próbáljunk valami jót találni a munkánkban, csempésszünk bele egy kis játékot, vagy egy kis újító ötletet az egyhangúságba és máris jobban érezzük tőle magunkat. Szabadidőnkben próbáljunk meg igazán kikapcsolódni, ha erre csak egy fél órányi időnk is van, vagy sportoljunk valamit ez is nagyon jót tesz a lelkünknek, a közérzetünknek.
 

platon

Állandó Tag
Állandó Tag
A politikai és közéleti kiégés ellen?

Rab (azaz: nem szabad) László jegyzete
NOL • Rab László • 2007. október 26.
Mikor süt végre ki a nap? – kérdezte a rádiós műsorvezető a meteorológustól. Autóban ültem, néztem, csodáltam, milyen szépek a fák. Aranysárga és rozsdabarna színek keveredtek. Nagyon régen nem volt ilyen szép az ősz.




Az ilyen kérdések miatt fogok egyszer innen elmenekülni.

Mikor süt végre ki a nap? Amikor a természet úgy gondolja. Vagy amikor a kedve tartja. De: akkor mi van, ha kisüt? Ettől jobb kedvre derülne az ország? Mekkora marhaság ez, kisanyám!

Mumusunk a negativizmus. Megfojtja az embert. Mikor süt végre ki a nap? Azaz: pocsék napunk van. Másképp mondva: szarul érezzük magunkat.

Kérdezne ilyet egy norvég vagy egy skót rádiós? Elképzelem, ahogy Aberdeenben elhangzik: mikor áll el az a rohadt eső? Lehetséges volna, hogy a grönlandi közszolgálati rádió a jeget emlegeti a társadalmi depresszió okaként?

Miért vagyunk mi ennyire hülyék? Nem mindnyájan persze, mert nem minden magyar gondolja, hogy ha október 26-án kisütne a nap, akárcsak egy órácskára is, mindjárt jobb lenne a helyzet. És nyomban csökkenne tőle az áram ára, javulna a kórházi ellátás. A ’mi’ itt azt jelenti, hogy mindig mindenben a rosszat látjuk. Ha nem süt a nap, az a baj. Ha süt (mint nyáron), attól görcsölünk. Ha esik a hó, ráadásul télen, kész katasztrófa.

A beteges szemléletünk miatt nem tudunk ünnepelni sem. 1848 márciusa helyett Világost siratjuk. 1956 kapcsán azon van a hangsúly, november 4-én orosz tankok tiportak. Pedig előtte az ország pár nap alatt kivívta a függetlenségét. Ezt azért nyugodtan lehetne ünnepelni.

Először is betiltanám a nemzeti ünnepeken a koszorúzást. Nekem ne sírjon hivatalból, pénzért senki se’. Maradjon otthon a gyerekeivel. Ne okoskodjon a tévében, hagyjon békén, kíméljen meg a slampos szövegeitől. „Itt állunk kövülten, arcunk belefeszül a történelmi múlt izéjébe, lépéseinket ez meg az az utolérhetetlen, felülmúlhatatlan, űberolhatatlan Fedák Sári igazítja, hajtsunk fejet a dinoszauruszok előtt, lebegjen szemünk előtt a szürke hályog, barátim, fel, előre, győzzük le kishitűségünket!” Unom.

Bevezetném a sopánka-adót. Aki úgy gondolja, hogy egy még csak tervbe vett dologra csuklóból nemet mond, és van pofája a saját károgását igazolt tényként tálalni, fizessen be ennyi meg ennyi pénzt egy közös kasszába. Az így felgyülemlett összeget a jajgatók, a tagadók, az irigykedők és a tehetségtelen, ámde saját kudarcaik miatt örökké másokat okoló honfitársaink gyógyítására lehetne fordítani.

Negativizmusunk csúcsintézményéből, a Magyar Parlamentből múzeumot csinálnék. Most ugyanis az van, hogy a képviselő urak és hölgyek egyre gyakrabban fordulnak hozzám, azaz a néphez, szíveskednék helyettük dönteni a népszavazáson. Annyi a kérdés, mint égen a csillag. Ha ez folytatódik, és annak ellenére sem tudnak semmit megoldani, hogy én küldtem oda őket, alkotnának helyettem törvényeket (míg én, a nép, végzem a munkám, kirándulok, gyereket nevelek, sámlit faragok, fát ültetek stb.), kénytelen leszek mindenről magam dönteni. Szavazhatok napjában háromszor is, hiszen törvényeknek, szabályoknak lenniük kell. Ám ha egyre több kérdésről gondolják, hogy jobb, ha én döntöm el, saját magukat teszik fölöslegessé. A Nagyot- és a Nemet Mondás Múzeuma. Ez lenne a neve.

Mikor süt végre ki a nap? – hangzik a tipikus magyar kérdés a rádióban, én pedig várom, hogy a meteorológus azt feleli: soha. Itt csak mennydörgés lesz jégesővel, mely elveri az őszi vetést, éhínség köszönt ránk, azaz lisztáremelés, siralomház. A négyes metró soha nem készül el, a völgyhidak leomolnak, a megszorításokat jövőre kiterjesztik a levegőre is. A helyzet drámai: innen még a fecskék is elköltöztek délre.

A rokonszenves meteorológus szerencsére nem reagált az értelmetlen napsütéses kérdésre. Nincs minden veszve, mert szenvtelen hangon elmondta: 8-10 fok várható. Zene, szoruláscsökkentő gyógyszer-reklám, s megint zene. Kedvetlen hallgatóink, válogatást hallhatnak az operairodalom népszerű gyászindulóiból.

Ui.: A rokonok emileztek Connecticut-ből. Ilyentájt soha nem utaznak el, mert a látványt, az ősz pompás színkavalkádját sajnálnák elmulasztani. Visszaírtunk nekik: élnétek csak velünk. Régen elmentetek, s mára minden bizonnyal elfelejtettétek, milyen sivár tud lenni az élet.
 

hjozsef1

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem ha kicsit másképp tudjuk látni a világot, színt tudunk vinni a hétköznapokba. Nem úgy dolgozunk, mint a robotok, hanem belevisszük az egyéniségünket, mert nem vagyunk egyformák, akkor még egy monoton munkára is másképp nézünk. Leírni persze sokkal könnyebb, mint eszerint élni, de ha egyszer sikerül azt a sok értelmes gondolatot, ami a fejünkben kavarog, átültetni a gyakorlatba, akkor már nagyon sokat tettünk saját magunkért és a környezetünkért.;)
 

Forex

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem a kiégés nemcsak a munkahelyeken van jelen, hanem már az iskolapadokban elkezdődhet. Emlékszem a saját suli éveimre (még magyarországi középiskola), hát mondanom sem kell sok esetben jobban észnél kellett lennem mint a tanárnak . . . s nemcsak felelésnél. Szóval igencsak igénybe kellett venne a jogázási trükköket, hogy fiatalos és üde maradjak ;) Szerencsére munkával kapcsolatosan ilyen gondok már nincsenek, mert szeretem amit csinálok
és ha túlzásba viszem sem égek ki, max. kapok egy sallert a csajszimtól ;)
 

ilikek

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Platon!

Imádom az ősz - szavakkal ki nem mondható - színes pompáját! Úgy gondolom, hogy ha ennek a pompának örülni tudunk, akkor felül kerekedik ez a gyönyör azon a kérdésen, hogy "Mikor süt ki végre a nap?". Nem pazarolnék rá egy szót sem!
Minden ember más és más beállítottságu? Lehet, hogy R.L egy depresszios életű ember, akinek igenis fontos, hogy kisüssön a nap! Lehet, hogy neki szüksége van rá.
Ugyanakkor van némi igazság abban amit írtál! Bár én nem igazán szeretnék belefolyni a politikába, mert zavaros, mert nem is értem, nem is akarom érteni.Csak azt érzem, hogy nem jó ami most történik. Jelenleg még a remény is reménytelen a politikában, de mást nem tudunk csak reménykedni, hogy egyszer jobb lesz. Lehet, hogy naív vagyok.
Épp ezért próbáljunk meg a jó dolgokra koncentrálni napról napra egyre jobban!
Csak szerettem volna az érzéseiden változtatni, mint családanya.
Ezt teszem nap mint nap, amikor a 18 éves gyermekem hazajön csalódottan az iskolából, amikor a 20 éves fiam úgy jön haza, hogy anya nem sikerült a zh-m a főiskolán, mert talán ki sem javították a dolgozatomat, úgy írták rá az elégtelent, és napról napra bíztatom őket, hogy csak tanuljanak meg lesz az eredménye. Próbálom őket optimistábbá tenni. Még én is az vagyok, de tudom, nem mindig könnyü.
Nos, elkanyarodtam teljesen, már azt sem tudom hol járnak a gondolataim.
Szeretném, ha vidámabb lenne a hangulatod, sok szeretet küldök neked is, mert ezt teszem a férjemmel, a gyermekeimmel is, és én is jobban érzem így magam! Egyre jobban!
 

platon

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Ilikek!
Törekedni kell valóban az élet sokszínüségének megértésére, ellentmondásos voltának bemutatására. Optimistán, életet igenlően. A remény is megköveteli az árnyoldalak bemutatását. Ne legyünk naivak, önámítóak, ha az élet problémáinak megoldását is akarjuk. Igazad van abban, hogy a jó dolgokra próbáljunk koncentrálni. Ez viszont nem jelentheti, hogy életérzéseinktől idegenek legyenek a negatívumok észrevételei és ezekre kellene nem depressziósan reagálnunk. Látom te is cselekvésre és ezek hasznos metódusaire biztatod gyermekeidet. Legyünk hát optimisták ha cselekedni kell. Sajnos a depresszió növekvő tényét sem hallgathatjuk el.
 

fujimura

Állandó Tag
Állandó Tag
a kiégés ellen legjobb védekezés ha van az embernek valamilyen hobbija amelyben örömét leli

Véleményem szinte hasonló, de az a legjobb ha az a bizonyos hobby a munkája, mivel akkor teljes embernek érezheti magát. Nem értek egyet azzal, hogy kiégne az ember bármilyen szinten, hiszen ezért vagyunk homo-homo sepiens-ek .
 

Neduddghii

Kitiltott (BANned)
Aki az oszt kedveli, az vagy onkinzo, vagy imadja az elsargulas, elmulas, lehullas keszules a halalra, stb letargikus gondolatkort, amit az osz szinei szuggeralnak...
Ez nem tul pozitiv, nem is eletvidam, melegagya a depresszionak, kiegesnek.

Igenis a Nap fontos az egeszseges psziche fenntartasahoz. (Az eszaki orszagokban mint Kanada, relative 8-10%-kal tobben kapnak pszichiatriai megbetegedeseket mint a napfenyes Delen...)
At kellene az egesz M.o.-ot koltoztatni del-olaszba, vagy hasonlo helyekre nehany generacio erejeig, hogy megtanuljon lazitani, happy lenni...

A kieges ellen legjobb a siker es a kielegules...
 

Magorov

Új tag
Annyi a különbség, hogy délebbre több alkoholt isznak átlagban és fűszeresebben esznek..
Nézz meg egy mexikóit..olyan chilit eszik,hogy le se bírnám nyelni ő iszik rá egy tequilát és él 90 évet..
akkor mi is a hosszú boldog élet titka?
 

Kijuma

Állandó Tag
Állandó Tag
Aki az oszt kedveli, az vagy onkinzo, vagy imadja az elsargulas, elmulas, lehullas keszules a halalra, stb letargikus gondolatkort, amit az osz szinei szuggeralnak...
Ez nem tul pozitiv, nem is eletvidam, melegagya a depresszionak, kiegesnek.

Én imádom az őszt, de nem az elmúlás részét, hanem a meleg, napfényes napokat, amikor aranyba öltözik a táj, izzanak a fák, minden csupa tűz, az erdő tele termésekkel. Amikor halkan neszez a szél, hullanak a levelek, simogat az őszi szellő, jó belerohanni egy kupac falevélbe. A legszebb fények ősszel vannak, a legszebb színek is. A nyárnak is van árnyoldala, a kiégett fű is elég gyatra látvány. kiss
 

clarissa62

Állandó Tag
Állandó Tag
A pihenés nagyon jó dolog. Péntek-szombaton igyekszem kikapcsolni a munkahelyemet, és filmeket nézek, alszom, számítógépezek. Ezzel próbálok védekezni a kiégés ellen.
 
Oldal tetejére