Legutóbbi tartalom: Gömöri Róza

Aranyosi Ervin – Öregapó karácsonya

Meglátva az idős embert, karjuk ölelésre tárták. Anyu arcán mosoly ragyog, örömkönny a két szemében. Visszakapta édesapját, ez az egy járt az eszében. Bevitték az öreg “vándort”, körülvették szeretettel, ez a legszentebb ajándék, amit kaphat élő ember. Mennyből földre szállt egy angyal, hegyről...

Ám az öreg tovább morgott, nem ivott és nem evett. Két szeme a tűzbe bámult, tán a múltban révedt el, fáradt szíve birkózott még a magányos élettel. Lángok színezték az arcát, figyelték a gyerekek. Marci szeme fel-felcsillant, tán ismerős lehetett? – Valakire emlékeztet, de kire is, nem tudom...

Kéményéből lenge füst száll, s ahol füst, ott tűz lobog! – Kopogjunk be, tán beenged, – s az ajtón tíz kéz kopog. – Mit akartok? – Szól az apó! nektek nincs itt helyetek! – Szeretnénk átmelegedni! – suttogják a gyerekek. Morgolódik a vénember, – nem tud nemet mondani. Elfordul a kulcs a zárban...

Elfáradtak, megéheztek, s ha ez így van, – enni kell! Csuda jó volt ez a játék, szívük vígan zakatol. De jó lenne most leülni, melegedni valahol. És ahogy így körülnéznek, meglátnak egy házikót, düledező, rogyadozó, kívül-belül csupa folt.

Minden egyes találatuk nevetésre ingerel. – Ha eltalálsz, jó ha tudod, szárazon nem viszed el! A víg kedvük szerte árad, mint nyáron a nagy folyó. Néha nyitott szájat talál az eltévedt hógolyó. Egyik csapat sem tud győzni, a másik sem adja fel.

Zsörtölődik, hogy a világ, mért nem hagyja élni őt, miért küldte ide ezt a tíz kis hangos lókötőt? Közben kint a játszótársak, készek már a csatára, jókedvüknek, örömüknek talán nincs is határa. Az egyik csapat máris támad, a másik meg fogadja, Célba talál pár hógolyó, de nincsen, aki feladja...

Hócsatához, hógolyókat gyúrni, – ez a feladat. Hósáncokat építeni, ami megvéd, s jó magas. Ha rád támad az ellenfél, ne te legyél majd havas. Erdőszélén, kicsi házban öregapó csak morog. Csoda csendjét megzavarta, az a vidám tíz torok.

Visszanéztek falujukra, s nem láttak már házakat. Hegy tetején, az út végén, havas tisztás terült el. Körülöttük már a világ szép karácsonyt ünnepel. Kezdődhetett hát a játék, ketté oszlott a csapat.

Néha láttak őzikéket, mókus szaladt fenn a fán. – Futás haza az odúdba, meg ne fázzál kiskomám! Nagy vidáman meneteltek, a délelőtt elszaladt.

Ahogy mentek, fel a hegyre, egész végig nóta szólt, Útjuk közben víg dalukra, varjú, szarka válaszolt.

Hívta őket a nagy kaland, – ki keresi, megleli.

Hátizsákjuk élelemmel, szívük jó kedvvel teli.

Úgy döntöttek, társaikkal megmásszák a nagy hegyet.

Egy kis csoport, egy fél osztály, kirándulást tervezett.