Legutóbbi tartalom: Jeje44

Kifosztottalak, lásd be végre, elloptam, íme, minden titkod. Tudom félő, lágy harapásod s bőröd alatt az eret, izmot. S mikor szeretsz: leheletednek gőzét. Síró, kis lihegésed. Megtanultalak én örökre, nem rólad tudok már, de téged. Én téged tudlak és úgy tudlak, mint az isten, aki teremtett...

S a guruló víz-gyöngyök útját has és comb közt, a test árkában, amikor nyújtózkodva, lassan felállsz fürdés után, a kádban.

Mit rejthetnél el már előlem? – Megtanulta szemem az ívet, amit karod hasít a légben, ha magadra húzod az inget.

Téged. S köréd a szobát, házat, az utcát is a béna fákkal. S a napszakot… Így kaplak vissza tested köré varázsolt tájjal.

Egy mozdulat, egy szó, tekintet… bennem, köröttem rezgő részek. De ha úgy akarom, belőlük. felépíthetem az Egészet.

S hogy még gonosznak sem kell lennem: ha futni vágysz, én futni hagylak. S milyen könnyű szívvel! hisz tudom már: emlékeimtől visszakaplak.

Zelk Zoltán: Én téged tudlak Nem rejtőzhetsz el már előlem, nem menekülhetsz. Fogva tartalak. Rab vagy. S megalvadt bánatomban már csak rabságod vigasztalhat.

Mert benne élsz te minden félrecsúszott Nyakkendőmben és elvétett szavamban És minden eltévesztett köszönésben És minden összetépett levelemben És egész elhibázott életemben Élsz és uralkodol örökkön, Amen.

Juhász Gyula: Anna örök Az évek jöttek, mentek, elmaradtál Emlékeimből lassan, elfakult Arcképed a szívemben, elmosódott A vállaidnak íve, elsuhant A hangod és én nem mentem utánad Az élet egyre mélyebb erdejében. Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, Ma már nem reszketek tekintetedre, Ma már...

Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, – mit mondjak még? a tárgyak összenéznek s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon és csöppje hull a méznek s mint színarany golyó ragyog a teritőn, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm...

S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett. Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom. És holnap az egészet ujra kezdem, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem s...

Radnóti Miklós: Tétova óda Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem...

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen, Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

Én nem tudom, mi ez, de érezem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven símogat, Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de édes ez, Egy pillantásod hogyha megkeres, Mint napsugár ha villan a tetőn, Holott borongón már az este jön.