Állást keresel és bírod a pingvineket? Postást keresnek a Déli-sarkra

A terület megóvásával foglalkozó Antarktisz Örökség Alap honlapjára került fel az álláshirdetés. Az alap évente négy embert alkalmaz, hogy a világ legdélibb pontján fekvő postahivatalában dolgozzanak.

Akadnak specifikus elvárások a jelentkezőkkel szemben, például jártasság a kéziszerszámok használatában, jól kell bírni a hideget és az alváshiányt, és kitérnek arra is, hogy munka közben bizony gyakran kell majd kerülgetni pingvineket.

Ugyanis a Port Lockroy-i bázis közelében, ahol a postahivatal is működik, több mint kétezer szamárpingvin él szabadon. Ez amúgy kedvelt turistacélpont, múzeum és ajándékbolt is működik itt, évente 18 ezer turista köt ki itt november és március között. És ők nagyon szeretnek képeslapokon eldicsekedni azzal, hogy meddig jutottak el, szezononként mintegy 70 ezer lapot adnak fel innen, ennek kezelésére keresnek most postásokat.

A munkához a leírás szerint is szükség van alkalmazkodási képességekre:

Boldog vagy, ha nem zuhanyozhatsz egy hónapig, és három ember valamint 2000 büdös pingvin közvetlen közelében kell élned öt hónapon át?

- kérdez rá elég direkt módon a hirdetés.

A jelentkezők közül kiválasztott szerencsések előbb Angliába mehetnek egy továbbképzésre, majd onnan utazhatnak el a sarkvidékre. Havi 1100 font, azaz kb. 450 ezer forintos fizetés jár mindezért, február 27-ig lehet jelentkezni.
(Quartz)444
000_Hkg2070371.jpg
 
Hát, hogy büdösek a pingvinek az már nem sokat változtat ezen a büdös életen. 4 személy egy szezonban túlzásnak tünik. Nem zuhanyozhatsz egy hónapig? Mi történik egy hónap után, hogy akkor lehet zuhanyozni? A hideg ellen lehet védekezni.
 
Kaland azoknak akik megakarják ismerni a Sarki világot, a pingvineket ...Biztos nem fog hiányozni a zuhanyzás, hiszen nem igazán izzadnak le a nagy "melegtől".Ha valaki kalandot akar ,egynek ez is megfelel. Biztos lesznek jelentkezők.!:D
 
Álljon meg a menet! Tényleg postásokat keresnek? Mert ugye a postás az aki kikézbesiti a leveleket de itt arról szó sincs. Az a négy büdös ember egyszerüen egy dobozba helyezi az összes ott feladott képeslapot mégpedig ugyanabban az épületben "feladottat" ahol ök vannak majd a dobozt az összegyült képeslapokkal felteszik az elsö induló repülöre ami természetesen egy komolyabb városban leszáll és az ottani postáról uticél szerint válogatva megy, vagy repül tovább a különbözö cimekre. Most kisilabizáltam, hogy egy büdös ember mit csinál? De mit csinál a többi? Szezononként 70 000 lap nem olyan észbontóan sok. Hát mit mondjak ha vennének egy villanybojlert akkor még jelentkeznék is oda.
 
Gondolom a posta ladakbol kell osszegyujteni a bedobalt leveleket es bevinni a postahivatalba. Ott nincs automata gepsor ami kivalogatja orszagonkent stb meyik hova megy.
A hideg az valami borzalmas aki nem szokott hoza.-30C felett + a szel , nem levetkozni ne lehet hanem meg a wc ajtot is magara tenne az ember ugy lehet fazni.
 
Hulye lennék kimenni a levelekért,ott a rengeteg pingvin, megtanitanám nekik ,hogy gyűjtsenek levelet... Vizuális ember lévén az a kép ugrott be amikor levelet kap a kiválasztott és álmodozó tekintettel megszagolja.
 
Hol van ez a hely ahol nem lakik senki de a postaládák sürün vannak? Mivel oda csak egyetlen repülö jár az ottani elosztásnak semmi értelme. Teljesen igaz, hogy -30 + szél kellemetlen. De ami a felöltözés után nem fedett a testböl az a két szem és semmi más. Amúgy egy ott nem ott élö embernek mi oka lenne, hogy többet legyen a szabadban mint szükséges? Ne felejtsük el Észak-Kanadában is Szibériában is élnek emberek. Irkutskban a -50 fok nem egy különlegesség.
 
"Angliába mehetnek egy továbbképzésre."
Havi 1100 font, azaz kb. 450 ezer forintos fizetés jár mindezért,
Letehetsz egy pingvin nyelvvizsgát, és még fizetnek is.
Nem rossz :)
 
Most olvastam valahol, hogy egy svájci takarítónő havi egymillió forintot keres. Ahhoz képest ez nem egy jól fizetett állás.
 
Ukrajnából jött ~2 busznyi magyar (igen, első sorban a mozgósítás elől jöttek el ide dolgozni), egyikük szibériában volt őr, ott -35 C alatt már nem kellett kivinni a kutyát sem őrjáratba ... majd megemlítem neki a lehetőséget, hátha érdekli
 
Saját tapasztalásból mondom, hogy nem lehet a szibériai -30 fokot a moszkvai -30 fokkal azonosítani. Nem tudom, hogy a levegő páratartalmán kívül mi játszik benne szerepet, de Moszkvában nekem -10 fokban olyan -1, -2 érzetem volt, miközben a szibériai úriember saját bevallása szerint jobban vacogott, mint otthon -20 fokban.
Ugyanígy nem mindegy, hogy Capri szigetén van +30 fok meleg, vagy a mocsaras dzsungelben.

Hogy ontopik is legyek, nem lehet az antarktiszi hőérzetet egyszerűen a hazai viszonyainkra értelmezni.
 
Torontoban mostanaban elofordul az ilyen -30C koruli hideg, es allithatom borzalmas ,szellel egyutt -34C erzete van az embernek. HA lehet mindenki otthon marad.
 
A videón látható kanadai fiatalember, Marcel Landry épp unatkozott, és úgy gondolta alagút ásással üti el az időt, de nem céltalanul. Hat és fél órán át dolgozott a hóban, mire eljutott az autójához. Óriási szerencse, hogy emlékezett hová parkolta le a verdát, különben még most is a havat túrná.

 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,681
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére