ÚJ TUDATRA és DIMENZIÓRA váltó ENRGIÁK.

Karsay István

Kitiltott (BANned)
2012<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
<o:p></o:p>​
Állandóan felreppenek időpontok, melyek a világvégét jósolják.<o:p></o:p>
Mindig mondtam a barátaimnak, hogy a világvége érdeklődés hiányában elmarad, ne aggódjanak. Korszakváltás lesz, és erre kell figyelnünk, mert ez fontos fejezet lesz az életünkben, erre kapunk rendszeresen segítséget a szellemvilág tanítóitól.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Egyik levelezőlistán egy kedves barátom gondolata jutatta eszembe a választ is a legújabb, 2012 decemberi világvége dátumra, a fontosságára, illetve a arra, hogy mennyire nincs is jelentősége. Én magam az elmúlt 15 évben legalább 10 világvége dátumot túléltem veletek együtt persze.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Akkor most nézzük meg a levélváltást, gondolatmenetet, ami ehhez a dátumhoz kötődik:<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
"Sziasztok! Most tudtam meg, hogy Jézus pár évvel hamarabb született, mint ahogyan mi számoljuk, így már régen (legalább egy évvel) átléptük a nevezetes 2012 decemberi dátumot! Csak azt nem értem, hogy akkor tényleg mire készülnek azok, akik a 2012-es dimenzióváltást várják?"<o:p></o:p>
<o:p></o:p>

Válaszom erre a logikus kérdésre a következő:<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Az emberek az egojuk és a természetük miatt nagyon szeretik kötni magukat valamilyen földi és - fizikai dologhoz, így ilyen az idő is.<o:p></o:p>
A változásokra azt hiszik, hogy egy pillanat alatt megtörténik, és ezért kitalálnak dátumokat évezredek óta, Jézusra hivatkozva, aki beszélt a változásokról, miközben nem figyeltek Jézus szavaira, aki hozzátette:<o:p></o:p>
"a pontos időt az Atya tudja egyedül".<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A Tamás Evangéliumban benne van, hogy amikor megkérdezték Jézust (2000 évvel ezelőtt!!), hogy mikor történnek meg a változások, azt mondta: "már régen benne vagytok, csak nem vettétek észre".<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Isten 6 nap alatt teremtette a Földet, de az igaziból 6 világkorszak volt milliárd évekkel számolva, a dimenzióváltás is lassan megy végbe, csak most léptünk abba a fázisába, amit utolsónak nevezünk, és ebben az évszázadban, és várhatóan az évszázad közepén lesznek a szemmel is látható komolyabb változások.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Az emberek ebből annyit vesznek észre, hogy felsokszorozódnak a katasztrófák, sokan meghalnak. Tömegesen.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
És ez eltart egy darabig…<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
És utána jön a meghalt emberek (szellemek) részére a változás, ugyanis a haláluk után osztályozásra kerülnek, sokak részére a kegyelem időszaka már lejárt.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Variációk:<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
1. visszaszületik a földre, mert<o:p></o:p>
a). Még belefér egy karmikus kis munka a komoly változások közepette.<o:p></o:p>
b) A szellemi vezetés úgy ítéli meg, hogy a következő időszakot a földön kell eltöltenie <o:p></o:p>
(" a szelídek örökségül bírják a Földet”. Máté Evangélium)<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
2. Magasabb dimenziókba (szférákba emelkedik), így nincs már miért visszajönnie <o:p></o:p>
(4. szférától kezdődik)<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
3. Lejjebb bukik, az a legrosszabb variáció.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Most folyik az "megpecsételés", a és közlések szerint az emberiség 2/3 el fog bukni lefelé, és megy a nagy harc, hogy minél többen megmeneküljenek.<o:p></o:p>
Ebben a pecsételésben nincs vallási különbség, nincsenek fajok, kiváltságosok, egyenrangú félként fog mindenki egyénileg felelni minden jó és rossz tettéért... :))<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A "lejjebb bukás" egy újabb napkör lesz (a hetedik, jelenleg a 6.-ban vagyunk), és onnan visszajutni majd ide annyi lesz munkában, mint amikor mi feljutunk a "paradicsomi síkokra"<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
MOST FIGYELJETEK IDE:<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
ÉS ITT egy érdekesség: <o:p></o:p>
A szerdai előadásomon megkeresett egy fiatalabb barátom , mert az anyja kitalálta, hogy már úgyse fog tudni tökéletes lenni 2012-ig, akkor meg minek hajtsa magát, és elkezdett az utolsó 4 évre egy másik, életet kitalálni, hogy legalább utoljára jól érezze magát, feladta a kitartását, és ezzel képes évezredekre visszavetni magát a fejlődésben. Reménytelennek találja az utolsó 4 évet magának! Közben már régen átlépte a misztikus Maya naptár dátum idejét!<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Remélem sikerül vele találkoznom, megpróbálok segíteni neki!<o:p></o:p>
Soha nem szabad semmit se feladnunk, az utolsó pillanatig a HITÜNK szerint kell élni.<o:p></o:p>
Ne felejtsük el:<o:p></o:p>
„az elsőkből lehetnek az utolsók, és az utolsókból az elsők”<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
szeretettel.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
István<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
És egy ide kapcsolódó írás:<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
ANNO DOMINI 2000<o:p></o:p>
<o:p></o:p>​
A világnaptárrá lett keresztény datálás Jézus születési évétől indult, a középkor évszázadaiban is oda írták az okmányokra: A.D…( anno Domini = az Úr …évében): De vajon csakugyan 2000 év telt el a híres betlehemi születés óta?
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Jézus születéséről az Újszövetség iratai közül kettő, Máté és Lukács evangéliuma tudósít, látszólag meglehetős lazasággal. Azonban – mint látni fogjuk – közléseikben számos szilárd támpont van. Mátés írásából (Mt 2.1 – 10.) tudjuk: hogy a születés idején Heródes uralkodott Jeruzsálemben; hogy keleti bölcsek (mágusok) jöttek az újszülöttet keresve; hogy égi jelenségre hivatkoztak, melynek segítségével meg is találták a csecsemő Jézust, de erről nem értesítették Heródest; és hogy a szülők Egyiptomba menekültek a kisdeddel.<o:p></o:p>
Lukácsnál egészen más tárul elénk. Ő tudatja (Lk 2.1 – 7.), hogy Augustus császár első teljes népszámlálása és Cirénius (Quirinius) szíriai helytartósága idején történt a születés, és a szülök pont a népszámlálás kapcsán tartózkodtak Betlehemben (amúgy nem ott éltek).<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A hagyomány<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A fenti szövegek jól érzékeltetik az ókori szokást, vagyis az események uralkodókhoz, nagy emberekhez kötésének gyakorlatát. Akkoriban még senkit nem zavart ennek a módszernek a későbbi nemzedékek életében előálló kisebb – nagyobb bizonytalansága. Róma sokáig a város alapításától (Kr. E. 753 tavaszától) számította az éveket, de használták a konzulok hivatalba lépéséhez igazodó megadást is, végül – nem sokkal Jézus élete előtt – áttértek az istenített császár hatalomra kerüléséhez kötött datálásra. A kereszténység első évszázadaiban Jézus követői is ezt – mai szemmel kissé slampos – az eredeti időszámítási rendet használták.<o:p></o:p>
A fordulat a VI. század vége felé következett be. A legnagyobb keresztény ünnep – a feltámadás, azaz húsvét – időzítése körül egyre több vita támadt, és ezért a püspökök egy tudós szerzetest bíztak meg az egységes ünnepkijelölő táblázat kidolgozásával. Dionysius Exiguus atya Kr. U. 525-ben el is végezte a munkát és ennek kapcsán ő javasolta, hogy a keresztények ne világi hatalmasok trónra lépéséhez, hanem „az Úr megtestesüléséhez” igazítva számlálják az éveket. Az egyház elfogadta a javaslatot, és a a VII. századtól elterjedt az A.D. típusú datálás.<o:p></o:p>
Dionysius atya azonban – bár kiváló húsvéttáblázatot készített! – éveket tévedett Jézus születését illetően! <o:p></o:p>
Ő döntően a Lukács evangéliumának azon közléseiből indult ki, hogy Jézus nyilvános működésének kezdete Tibérius császár uralmának 15. Évére esett (Lk 3.1.), amikor Jézus „mintegy harminc esztendős volt” (Lk.3.23,) A jó atya azonban egyfelől elvétette Tibérius nagyhírű elődjének – Augustusnak – hatalomba lépésének évét (ui. az Octavianus-ként 4 évig uralkodott a császári cím felvétele előtt), másrészt mereven 30 évesnek tekintette a nyilvánosan tanítani kezdő Jézust. Lukács azonban csak lazán utalt erre a korra, hogy jelezze: Jézus megfelel a zsidó törvényeknek, mely bizonyos tisztségek betöltését tapasztaltságbéli küszöbhöz kötötte. Ráadásként Dionysius úgy tekintette, hogy a születéskor betelt a Kr.u. 1.év – tehát nem iktatott nulladik évet a Kr. e. és a Kr. u. évsorok közé; ezt egyébként mindmáig követjük. Belátható tehát, hogy a VI. századi szerzetes javaslata nyomán elterjedt évszámozás legalább öt – esetleg több – évvel Jézus születése után indítja el az „Úr éveit”.<o:p></o:p>
Hogy a bonyodalom teljesebb legyen, a következő történt. <o:p></o:p>
Nem sokkal azután, hogy Nagy Konstantin alatt a kereszténység üldözöttből államvallássá lett a Római Birodalomban, az ősi napistenkultusz nagyon népszerű ünnepét, a téli napfordulót átkódolták; azaz úgy tartották meg (mert egy csapásra elfeledni nem lehetett!), hogy keresztény szimbolikával töltötték fel. Okos körültekintéssel Jézusnak, mint a „világ világosságának” születési emléknapjává nyilvánították az ősidők óta Fény győzelmének reményét hirdető ünnepet. Mégis, sokan Jézus „születésnapjának” gondolják, netán mondják is a karácsonyt.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Kételkedők és kutatók<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Johannes Kepler – a nagynevű csillagász és asztrológus – Prágában, 1603-ban megfigyelte a Jupiter és a Szaturnusz háromszoros együttállását, melynek helyéhez közel 1604-ben egy szupernóva is felragyogott. <o:p></o:p>
Kepler (aki még nem ismerhette a nóvák fénylésének fizikai hátterét) mélyen hívő, a Bibliában jártas ember volt, és arra gondolatra jutott, hogy Máté evangéliumában említett , a bölcseket vezérlő „csillag” is ilyen égi jelenség lehetett. Számolni kezdett: vajon volt-e Jézus születése idején háromszori Jupiter – Szaturnusz együttállás? <o:p></o:p>
A számítógépek korában nehéz elképzelnünk, mekkora munkát jelentett a másfél évezredre visszanyúló csillagászati számítás! De Kepler elvégezte, és arra jutott, hogy Kr. e. 7-ben csakugyan volt ilyen (u.n. legnagyobb) együttállása a két bolygónak, mégpedig a Halakban. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Asztrológusként felismerte, hogy a feltehetően babiloni asztrológus papok (a mágusok) a Jupiterben a nagyság, az uralkodói fenség szimbólumát látták, a Szaturnuszt pedig az ősi törvények fegyelmében élő, szigorú rendtartó zsidóság jelképeként értelmezhették…a Halak utal a személyi születésre is, de a Halak világhónap beköszöntére is (ebből a világhónapból most lépünk át a Vízöntőbe…).<o:p></o:p>
A nagy csillagász tehát (nyomtatásban is!( hangot adott a véleményének, hogy valami baj van a Dionysius Exiguus-féle datálással, de – nem lévén történész – nem bukkant rá a hiba létrejöttének mikéntjére.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Mai tudásunk<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A XX. Századi tudományos eredmények felhasználásával, a „gondos nyomozó” szerepét felvállalták a tudósok, csillagászok, történészek és a Biblia-szövegelemző szakemberek. Kétséget kizáróan kimutatták, hogy Jézus a mai naptár szerinti Kr. e. 7-ben (azon belül valószínűleg az első félévben, de mindenképp szept. 15.előtt) született, és hogy a mágusok a babiloni Marduk – templom csillagász papjai voltak, akik abban az évben, csaknem bizonyosan november 12-én estefelé leltek rá a keresett csecsemőre! Teres Ágoston Biblia és asztronómia című könyve (1994-ben jelent meg a Springer Hungarica, Bp. kiadásában) részletesen beszámol arról a tudományos nyomozásról, amely a fenti – egyszerűnek tűnő – megállapításokhoz elvezetett.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
1. Tisztázódott, hogy a híresen hatalomfélő Heródes Kr.e.5. vége felé (de legkésőbb Kr.e.4.tavaszán) halt meg. Hajtóvadászata a kétévesnél kisebb fiúgyermekek után arra utal, hogy a mágusoktól hallott születési időpont már elég túlhaladott volt. Így Jézus születése Kr.e.6-nál később aligha lehetett.<o:p></o:p>
2. A számítógépes pályaelemzések megerősítették Keplert: Kr.e.7-ben Jupiter – Szaturnusz együttállás volt a Halakban, melynek feltűnő láthatósága volt Jeruzsálem délkörén szemlélve.<o:p></o:p>
3. A legkorábbi (görög) Máté evangéliuma tanulmányozásakor fordítási hibára derült fény: nem „napkeleten” látták a különös csillagot (a mágusok), hanem „felkelőben” (azaz az esti égbolton), és így lehetséges, hogy Babilonból nyugatra az vezette őket.<o:p></o:p>
4. A babiloni Marduk – templom romjai közt sok ékírásos táblán csillagászati tartalmat leltek a megfejtők. Kiderült, hogy évtizedekkel korábban már várták a Királycsillag (Jupiter) és Izrael csillaga (Szaturnusz) esedékes háromszori együttállását.<o:p></o:p>
5. Az „égi küldött”, illetve a „megszabadító király” várása az Izraeltől keletre fekvő kultúrvidéken már hatszáz évvel Jézus előtt felbukkant, és szerepel a Babilonban magas tisztségre jutott Dániel próféta könyvében is (Dán.9.24-26.). A még korábbi, Bileámtól eredő jövendölést pedig Mózes 4. Könyve tartalmazza (Szám 24.7-17-). Így érthető Heródes megrettenése (és a hajtóvadászat) a babiloni mágusok megjelenése és gyermekkeresése nyomán.<o:p></o:p>
6. Nyelvészeti kutatások kizárták, hogy Máté szövegének csillagra utaló szavát üstökösre szabadna érteni. Mellesleg: a csóvás vándorokat mindig is kedvezőtlen előjelzőnek tekintették, tehát a „megszabadító király” születésével kapcsolhatták össze őket!<o:p></o:p>
7. Lukács evangélista hitele (ebben a kérdésben!) sokkal szerényebb Mátéénál: a görög orvos jóval Jézus feltámadása után érkezett az események helyszínére ( a gyógyító csodák híréra), míg Máté Jézus belső tanítványi köréhez tartozott, és személyesen ismerhette Máriát is (aki a születésről Jézusnál is hitelesebben beszámolhatott…).<o:p></o:p>
8. A Római Birodalom kutatói feltárták, hogy Quirinius (Cirénius) majd húsz éven át volt tisztségviselő Palesztina és Szíria területén, nagy közigazgatási karriert futott be. Midőn Augusztus Kr.e.8-ban elrendeli a leigázott népekre is kiterjedő összeírást, emberünk még csak Szíria provincia második császári méltósága, helytartóvá csak Kr.e.6.ban emeli a császár. Utóbb emlékoszlopot állítanak neki Antiochiába (ma: Antakya, Törökország), Lukács pedig pont ebből a városból származott. Nyilvánvaló, hogy ő gyermekkorában mindig helytartóként (és nem korábbi alacsonyabb méltóságai címén) hallhatta említeni Quiriniust.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A kör bezárult és teljes. Az idén tehát – ha Dionysius atya nem hibázott volna! – már a 2007. Újévet kezdenénk (2006. Karácsonyának megülése után)… már túllennénk az ezredváltás rumlijain, a számítógépek átállításának keservein, és ki tudja mi mindenen. Vagy talán mégsem?<o:p></o:p>
Hát persze, hogy nem! Hiszen a naptár csak egy megegyezésen alapuló kerete életünknek, és nem maga az élet, nem maga a történelem! És – bár Jézus születéstörténetének nyomozása hallatlanul érdekes munka – sokkalta fontosabb kérdés, hogy vajon az elmúlt majd’ kétezer év alatt megkapta-e maga a tanítás – melyre életét tette pecsétként – azt a hitelt és figyelmet, ami méltó a tanítóhoz és művéhez?! A többféle felekezeti rítust követő keresztények összlétszáma ma a föld legnagyobb vallásának mutatja a kereszténységet. De ha emberi világunk valóságát szemügyre vesszük, bizony kételyeink támadnak: csakugyan sok százmilliónyian követik-e Jézus által adott szereteti főparancsot? Bizony, ráébredhetünk, hogy 2000 év múlva az emberi fejlődésben csak egy kis mozzanat, hogy az út java még előttünk van!<o:p></o:p>
Forrás: Elixir. Újság. 131.szám. Szerző: Beöthy Mihály<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
 

mirjam77

Állandó Tag
Állandó Tag
már megint a büntetés, a válogatás, ki üdvözül, ki meg elbukik....
Úristen! ezért neurotikus a magyar!
miket nem találtok ki.....
én meg azt mondom, jól teszi az az asszony, ha végre éli az életét....azért születtünk, hogy éljünk, hogy boldogok legyünk...:)
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Áprilisi energiák – 2008<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>


A fényteli tudatosság gyengéd útján járva válasszátok az életet és a bőséget <o:p></o:p>


Mihály arkangyal Celia Fenn-en keresztül <o:p></o:p>

Szeretett fénymunkások, ezen új ciklus és Új Föld energiái valóban intenzívek és erőteljesek. Az elmúlt hónapban sokan mély változásokat éreztetek a lényetekben, amint a Grál kódok aktiválódtak, és ti befogadtátok fénytestetekbe a kozmikus tudatosság ajándékait. És most, áprilisban lehetőségetek nyílik rá, hogy belső egyensúlyba kerüljetek, és tovább folytassátok az élet és bőség választását ezen az Új Földön. <o:p></o:p>
Április energiái továbbra is hatalmasak és teremtőek lesznek, 6-án a Kos jegybe eső újholddal, mely a befelé fordulás, a belső spirituális harcosotokkal való kapcsolatfelvétel idejét hozza el, ami által rátalálhattok az erőre és hatalomra, amivel az Új Földön teremtő ajándékaitokat és tehetségeiteket kamatoztathatjátok. Az április 20-i telihold a Wesak teliholdja lesz, vagyis Buddha teliholdja, amikor a Föld megérezheti az Isteni Férfiú feltétel nélküli szeretetének jelenlétét, amelyet Buddha testesített meg itt a Földön. <o:p></o:p>
Valóban, erre az energiára szükség lesz, hogy támogasson és kiegyensúlyozza a Tűzistennő intenzív és kreatív energiáit, melyek áprilisban továbbra is érezhetők lesznek. A hónap első felében mind a Nap, mind a Vénusz a Kosban tartózkodik, ami az Istennő – Tűzistennőként való megjelenésében – és az Isteni Férfiú – mint Szoláris Tűz – közötti intenzív együttműködésre ad lehetőséget. A Mars azonban a Rákban lesz, így a Férfiisten gyengéd, szerető és bölcs energiája fényesítő és támogató jelenlétként fog beáradni, amit a Hold és a vízminőség szimbolizál. Mindez 20-a körül fog kulminálódni, amikor a Nap átlép a Bika jegyébe, a Buddha teliholdkor.<o:p></o:p>
A Skorpióba eső Buddha telihold a fizikai formában létező lélek és szellem világát fénnyel tölti fel. A Skorpió a 8. házhoz tartozik, ez vizes jegy, és a pszichikus hatalmat és bölcsességet reprezentálja. Ezt időnként a sas szimbólumával jelenítik meg, ami a lélek és szellem belső férfierejét testesíti meg, amely mindenek fölött száll, mindent lát és mindent a Forrás „szemével” ölel át.
A mostani időkben engedjétek meg magatoknak, hogy a belső, fénnyel telített férfiasság szerető és gyengéd támogatása átöleljen benneteket, és hogy ti is átöleljétek azt. Hiszen Buddha energiája a ti saját magasabb lényetek egyik aspektusa, melyre igényt tarthattok. Szeretteim, ébredjetek rá a fénnyel teli szeretetre, mely megjelent, hogy támogassa Új Földeteket. Ébredjetek rá erre a mély könyörületre és bölcsességre, mely Buddha ajándéka volt a bolygónak. Legyetek nyitottak e szeretet ajándékára, és engedjétek meg, hogy átáramoljon rajtatok, öleljétek magatokhoz ezt a gyönyörű Wesak teliholdat. Azonban emellett emlékezzetek Kwan Yin-re is, aki a bolygón női formában testesíti meg az isteni részvétet. Így most egyensúly jöhet létre, meghívhatjátok Kwan Yin-t és az ő kegyelmét, látva őt a Teremtés Lótuszán trónolni, a Buddhában megtestesülő isteni könyörületből kiáradó Új Földi energiákat pörgetve.<o:p></o:p>

A mindennapjaitokban, szeretteim, továbbra is úgy fogjátok találni, hogy kapcsolataitok a változás tűzpróbáján mennek keresztül. Továbbra is elöl fogtok járni abban, hogy elengedjetek minden köteléket és kölcsönös függőséget, míg el nem értek egy pontra, ahol belső erőtök és hatalmatok teljessé válik. Sokan úgy találjátok, hogy ez a folyamat nehéz, nehéz elengedni a külvilág külső támogató rendszereit, hogy teljes egészében a saját lelketekre és szellemetekre tudjatok hangolódni, és hogy az Én Vagyok lényetek vezethessen benneteket annak teljes megértésére, hogy az elkülönültség tudatossága valamennyi formájának elengedése által gyógyultok meg, ezáltal tértek vissza a Forrással való egységbe, és kapjátok meg ezen a Földön a nektek járó szeretetet és bőséget. Azonban mindez egyedül a Forráshoz és az Én Vagyok-hoz való saját kapcsolatotokból ered. Amikor készen álltok az életetek kontrollálására irányuló egókésztetésnek, illetve annak elengedésére, hogy nektek kell szervezni és meghatározni a saját életeteket, akkor fogjátok megtanulni, hogyan fogadjátok el önnön szellemetek vezettetését, mely az életetekben a szinkronicitáson és a csodákon keresztül nyilvánul meg.
Szeretteim, ti kozmikus létezők vagytok, ti vagytok az isteni forrás, mely emberi formát öltött. Ha képesek vagytok meghallani és megérezni a bennetek lévő isteni szikra teremtését és alkotását, akkor ez elvezet benneteket a bőségbe és a szeretetbe, ugyanis az isteni szikra maga a bőség és a szeretet, és csak a bőségből és szeretetből, a bőségért és szeretetért teremt. Szeretteim, ezek az új kozmikus szeretet- és bőségkódok 2008-ban most aktiválódnak. Amikor megengeditek magatoknak ezeket a változásokat és átalakulásokat, akkor tisztán látjátok majd, hogyan teremti meg most az isteni szeretet a bőséget, rajtatok keresztül. Csak az ellenállás és a félelem azt, amely arra késztet benneteket, hogy azt gondoljátok, azt érezzétek, hogy egy kaotikus ürességben vagytok, mivel a káosz nem más, mint a mozgásban lévő isteni kreativitás. Amikor a bizalom és elfogadás középpontjában vagytok, tudjátok, hogy a ti saját biztonságos, a káoszon átvezető ösvényetek biztosított. Mindig biztonságban vagytok, mindig védve vagytok.<o:p></o:p>

Szeretteim, most teszünk egy javaslatot, mely segít benneteket elnavigálni ezen az új ösvényen – válasszátok az életet! Valahányszor döntenetek vagy választanotok kell, válasszátok az életet! És legdrágábbak, ti minden egyes napon választotok, és újra elmondjuk, válasszátok az életet, válasszátok az örömet. Ne szokásból válasszatok, vagy mert feltételezitek, hogy mások ezt várják tőletek. Amellett döntsetek, amitől a szívetek a szeretet és öröm dalát énekli, és ne alkudjatok meg. Hiszen egyedül az öröm és a szeretet az, melyben megtapasztalhatjátok saját istenségeteket, túl a különválás illúzióján. Tudjatok róla, hogy a „szabályokat” azoknak alkották, akik elfeledték, kik is ők, hiszen, amikor magasabb énetekre vagytok hangolódva, akkor mindig a szeretet és a legmagasabb jó választásait hozzátok meg. Indigó- és kristálygyermekeitek világosan megmutatták nektek, hogy a régi energiás választások szabályokon és elvárásokon nyugszanak, megfojtják a szellemeteket. E gyermekek segédkeznek nektek abban, hogy új választásokat hozzatok, és megengedjétek a léleknek és a szellemnek, hogy harmóniában éljen a fizikai testtel és annak örömeivel. Ez lesz az Új Föld, és ez lesz a mennyország a Földön.<o:p></o:p>
A megnyilvánulás spiráljai az Új Földön<o:p></o:p>
Szeretett fénymunkások, erről a témáról már beszéltünk korábban, de újra elő fogjuk venni, mivel sokan sokkolva és rendellenesen érzitek magatokat attól, ahogy életetekben az események hirtelen jelennek meg, válnak nyilvánvalóvá.<o:p></o:p>
Szeretteim, ez egy Új Föld… a tudatosság magasabb szintje. Ez már nem az a világ, amibe annak idején beleszülettetek. Ez többé már nem az a 3D-s valóság, amit ismertetek. Ez egy 5D-s világ, mely a kvantum- illetve holografikus elveken épül fel. A legfontosabb változás az, hogy a lineáris időt és tapasztalatot felváltották a Megnyilvánulás Spiráljai. Ez azt jelenti, hogy az élet többé nem azon a tiszta és logikus módon nyilvánul meg, melyet racionális elmétek uralni és irányítani tudna. Az Én Vagyok lényetek teremt veletek együtt, a szellem és lélek együtt dolgozik az energia spiráljain.
Tehát, az elme gyakran megrémül és belebetegszik abba, ahogyan a jelenségek megnyilvánulnak, mivel úgy tűnik, ezek túlnőttek a saját kontrollján. Az életetekben hirtelen megnyilvánuló események szó szerint fellökhetnek benneteket. Valóban, úgy tűnik, hogy ezek az események a semmiből jönnek elő, mivel a teremtés, megnyilvánulás spirálján tűnnek elő az életetekben.
Most, ha egy spirált vizualizáltok, látni fogjátok, hogy az körökben terjed ki, mindig magasabb szintekre. Így, úgy tűnik, hogy amit most akartok, az eltávolodik tőletek, mint ahogy a spirál egy körvonalon indul el. Ha elkeseredtek és űzni kezditek ezt a dolgot, el fogjátok veszíteni középpontotokat, kiegyensúlyozatlanná, földeletlenné váltok, és a spirál összeomlik. Emlékezzetek, hogy a teremtés spirálja a magasabb szívetekből indul, ahol a lélek és a szellem egyesül a fizikaival, és itt is kell megtartani. Így, ha szándékotokkal elindítotok egy ilyen teremtési spirált, akkor az elindul, eltávolodik, a hátatok mögé kerül, és ti azt hihetitek, hogy eltűnt. De aztán, egy nap, mintha csak csoda történne, a spirál visszatér, és ha nem vagytok felkészülve, teljességgel meglepetésként fog érni benneteket.
Most, amikor még tanuljátok ezeket az új 5D-s képességeket, kiküldhettetek már több spirált, és aztán egy ideig úgy tűnhet számotokra, mintha életetek teljesen kiüresedett volna, majd hirtelen úgy látszik, hogy minden egyszerre nyilvánul meg, elárasztanak benneteket a lehetőségek és a teremtések, és ti nem tudjátok, merre forduljatok ebben a káoszban. És így kimerültök abban, hogy mindent elrendezzetek.
Szeretett fénymunkások, valóságotok megteremtése művészetének mestereivé fogtok válni. Megtanuljátok majd, hogyan kezeljétek az energiákat, hogyan bízzatok akkor is, amikor úgy tűnik, hogy nincs semmi, mivel biztosan tudjátok majd, hogy amit megteremtettetek, az meg is fog nyilvánulni. És amikor elérkezik, felkészülten várjátok, mert felismeritek bennük a ti saját teremtéseteket.
És aztán majd kifejezitek mélységes hálátokat, örömötöket, és ez a tapasztalat és szeretet magasabb szintjére energiával tölti fel a teremtő spirálotokat.<o:p></o:p>

Így, szeretteim, arra kérünk, hogy gondolkodjatok el azon, hogy elvárásaitokon, akaratotokon és racionális, mentális lényeteken keresztül hogyan veszthettek energiát. Az ötödik dimenzióban kreatív intelligenciátok központja a szívetek, és csak a szív vágyai hozzák mozgásba a teremtés spiráljait. Amikor az elme képes elfogadni ezt a folyamatot, megtanulja majd, hogy támogassa teremtőerőtöket, ahelyett, hogy a szükségletei és félelmei révén leblokkolná azt. Hiszen ha beleragadtok az elme félelmeibe, nem lesztek elég magas szinten ahhoz, hogy fogadjátok kreatív vágyaitok megnyilvánulásait. Akkor veszed észre és kapod meg a teremtő szeretet áramlását a teremtésen keresztül, amikor felemeled a szívbe és a magasabb tudatosságba.<o:p></o:p>
Áprilisi energiák<o:p></o:p>
Az újhold április 6-án a Kosban lesz. A Kos a tűzjegyek közé tartozik, a Gyermeket és a Harcost reprezentálja. Ez az asztrológiai kerék első háza. Az új kezdeteket, az elvetett magvakat jelképezi, ideális idő arra, hogy a teremtés egy új spiráljának szándékát megfogalmazzátok.
A Tűz-Holdak általában illékonyak, ezért szükséged lesz arra, hogy a szíved egyensúlyának megtartására koncentrálj.<o:p></o:p>

A 20-i telihold a Buddha vagy Wesak telihold. Ez annak ideje, hogy ünnepeljétek a fényteli férfiasság hatalmát, illetve a Föld új istenférfiúi energiáit. Emlékezzetek meg Kwan Yin-ről, a fényes könyörület istennői energiáinak archetípusáról is. A Hold a Skorpióban áll, mely vízjegy, és ez egy ideális időszak vízszertartásokra, melyek segítenek a bolygó vizeiben az isteni bőség kódjait aktiválni.

Fordította: Redáz<o:p></o:p>

<o:p></o:p>
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Solara Szörf Riportja a 2008-as évre



<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
Solara Szörf Riportja a 2008-as évre

Az Újba és az Igazba<o:p></o:p>



Fordította: Piroska Kalmar & Mónika Farkas

Üdvözöllek 2008-ban, Az Erőteljes Áttörés Évében!

2008 az az év, amelyre vártunk. Nagyon erőteljes és izgalmas év, amelyben minden dolog lehetséges.

Ez az év a mérhetetlenül mély monolitikus emelkedések éve, amelyben megtapasztaljuk az alapvető életátalakító belső és külső változásokat az egész év folyamán. Az év végére, nagyon különböző körülmények között találjuk magunkat ahhoz képest, ahol most vagyunk. Új emberekkel leszünk, új helyeken, új karrierutakon, amelyek magukban foglalják a kreativitásunkat. Legtöbbünk, egy nagyon kiterjesztett tudatossággal fog rendelkezni a prioritások egy teljesen új csoportjával.

2008 jelenti az illuziók végének a kezdetét, és számos változást fog elhozni. Ezek a változások szerfölött nagyobbak lesznek azok számára, akik még nem léptek be az új szintjükbe és még nem váltak Igaz Mag Lényekké.

Néhány változás személyes szintu, amelyekben bármely bennünk lévo elem, amely már lejárt, vagy visszatart minket attól, hogy igaz önmagunk legyünk, felszínre emelkedik, nagymértékben felnagyítódik azért, hogy egyszer és mindenkorra elengedjük. Ez azért van, mert képtelenek vagyunk tovább vinni bármit is, ami nem igaz bennünk. Az egész év folyamán, folyamatosan kihívásoknak leszünk kitéve azért, hogy életünket, mint Igaz Mag Lények éljük. Mivel ha így teszünk, akkor a Gyors Vonaton leszünk a Legvadabb Álmaink Beteljesülése felé.

2008-ban megtapasztaljuk a Lótusz Szeretet megemelt energiáinak beáramlását egy olyan frekvencián, amely soha ezelott nem volt megtapasztalható a Földön. Ez már megkezdodött. A Lótusz Szeretet a mélyebb Láthatalan birodalmából származik, a Lótusz Világból, és elhozza a tudatosság egy teljesen új szintjét, amit én csak Ultra Felsobb Valóságnak tudok hívni, valamint a Tiszta Igaz Szeretet egy magszintu rezonanciájának, amely abszolút hatással van mindenre. Alapveto, hogy teljesen összehangoljuk magunkat ezekkel az energiákkal, amint csak lehetséges.

A Lótusz Szeretet eroteljes beáramlásának az egyik mellékhatása, hogy ledönt minden illúziót. Emiatt, a külso világ idonként felfordulásokat fog megtapasztalni. Ezek lehetnek a külso káosz és a fokozott félelem idejei. A pénzügyek területe különösen érzékeny; lehetséges néhány világvaluta, a pénzügyi piacok és a monetáris rendszerek összeomlása. Mivel mi a Beteljesedés Idejében vagyunk, a réginek ez az összeomlása várható.

Ez még sokkal fontosabbá teszi számunkra, hogy a Lótusz Szív középpontjában maradjunk mindig és maradjunk Valóságosak és Igazak. Ha így teszünk, minden rendben lesz. Az Ultra Felsobb Valóságban leszünk, amelyben igazi boség van, és képesek leszünk bármit megtenni, amit meg kell tennünk, bármely jelentos pénzügyi kihívás nélkül. Teljesen támogatva leszünk minden szinten az Új Életünkben.

Az egész év folyamán, megtapasztaljuk a Zöld Lámpák, az Arany Lehetoségek, a Fo Útkeresztezodések, a Monolitikus Felemelkedések és a Kvantum Áttörések állandó folyamatát. Ezek olyan szinteken fognak megtörténni, amelyeket még nem tudunk elképzelni. És ezek után, semmi sem lesz már ugyanaz....


A 2007-es év áttekintése

A 2007 az Átmenet óriási Éve volt. Egy fo Forduló Pont volt, amelyben kivettük az ismert környezetünk földjébol a fát, amely hosszú ideje be volt ágyazódva, és a gyökereit gondosan becsomagoltuk egy zsákvászonba azért, hogy készen legyen elmozdulni egy új helyre, amint a megfelelo ido elérkezik.

Habár, gyakran az volt érezheto, hogy nem sok mindent valósítottunk meg, vagy hogy nem hajtottunk végre hatalmas belso változásokat, az év végére láthattuk, hogy sok mindent elértünk. Sokkal többet, mint ahogyan azt észrevettük.

Ez volt az az év, amelyben sokunk megszülte az Igaz Mag Lényét és elmozdította a külso életét egy teljesen új szintre. Tettük ezt azáltal, hogy kitisztítottuk az összes lejárt elemet magunkon belül, amelyeket meg tudtunk találni és azáltal, hogy megváltoztattuk a cselekedeteinket és a válaszainkat, úgy, hogy azok egy még tökéletesebb tükrévé váltak annak, akik valójában vagyunk.

Újramintáztuk a Múltat elhozva a mi új lényünket, vagy néha a mi jövobeli lényünket, a régi szituációkba, hogy teljesen megváltoztassuk a válaszainkat, ezáltal semlegesítve a régi indítóimpulzusokat és feloldva a korlátozó mintákat, amelyek régóta visszatartottak bennünket. A dolgokat a Ho’o Pono Pono által csináltuk jól, kijavítva a múlt kiegyensúlyozatlanságait azáltal, hogy mindent egy teljesen új szintre vittünk.

Ahogyan átfésültük a lényünket elengedtünk sok embert, lejárt kapcsolatokat, nem kielégítő munkákat, korlátozó koncepciókat, felszínes társadalmi tevékenységeket és lejárt spirituális gyakorlatokat. Ez a masszív elengedés folytatódni fog a 2008-as év folyamán, amikoris új rétegek tárulnak fel, ahogyan még inkább valóságosabbá és még inkább igazabbaká válunk. És egyre inkább könnyebbé válik megtenni ezt az elengedést.

Szintén sok oszlopát elengedtük a régi életünknek és elkezdtük gyűjteni az eszközöket és az ismérveket az Új Életünkre vonatkozólag. Ezek a dolgok valójában lehorgonyozták az Új Életünk rezonanciáit a régi életünkön belül, segítve minket saját magunk felszabadításában és az Új és az Igaz felé való elmozdulásban.

Valahányszor amikor tudtuk, akkor átadtuk a felelősségek jogarát, amelyeket kinőttünk, azoknak, akik készen álltak ezeket elvenni, ami által ők a következő szintjükre léptek. Sok befejezetlen projektet befejeztünk.

Az egész év folyamán kihívásoknak voltunk kitéve, hogy áttörjük a régi mintákat, előrelépjünk, mint Igaz Mag Lények úgy, mint soha azelőtt. Szükséges volt egész lényünkkkel evezni az Új Életünk felé, még akkor is, amikor nem tudtuk, hogy az hol helyezkedik el, vagy annak részleteit, hogy hogyan juthatnánk el oda. Ez nem kívánt hitet vagy bizalmat; ehelyett ez megtörtént azáltal, hogy összehangolódtunk a mély, belső tudásunkkal tudva, hogy az új, igaz irányokba vagyunk hívva. A hajlandóságunk által a fő prioritásunk az Igaz Mag Lénnyé válás lett és az, hogy teljes elkötelezettségünkkel az Új Életünk felé menjünk előre.

Mindezt merev struktúrával tettük a szívünkön át, amely teljesen újjá lett alakítva az Igaz Szeretet Új Mátrixába. Ez azt jelentette, hogy az év legnagyobb részében a szeretetünk nem volt könnyen hozzáférhető. Gyakran érzéketlenséget vagy közömbösséget éreztünk, sokkal inkább, mint a szeretet hullámaival való feltöltést. Ez az érzelmi közöny vagy semlegesség szükségszerű volt, annak érdekében, hogy kezeljük az esetenkénti keménységét azoknak a dolgoknak, amelyeket meg kellett tennünk, lehámozva mindent, ami nem igazi.

Habár, néha úgy tűnt, mintha a szeretetünk eltünt volna, ez nem így volt. Az érzelmi testünk teljesen át lett alakítva, hogy képes legyen kezelni a Lótusz Szeretet bőségét, amely 2008-ban bejön az életünkbe. 2007 végére az állványzatunk óriási nagy darabjai már elhagytak bennünket.

2007 hatalmas átmenetei sokunkat elmozdítottak a Jó Időben – Jó Helyen állapotába, amely a kinduló pont az Új Életünkbe.


Ahol most vagyunk

Amióta először elkezdtünk inkarnálódni a Földön, egy végtelen kiterjedésű homokos part mentén sétáltunk. Minden tapasztalatunk a lábnyomok hosszú vonalát hagyta a homokban magunk mögött. Ha megállunk és hátranézünk, akkor meglátjuk a teljes történetünket a homokba beágyazódva.

Voltak olyan idők, amikor vadul rohantunk előre, lelkesen táncoltunk. Vannak jelek a homokban, ahol feladtuk, és a földhöz csapkodtuk magunkat, hogy túlságosan kimerítő folytatni. A lábnyomok megteltek könnyeink tócsáival. Ott vannak a csúnya hegek, ahol mi mérgesen rugdostuk a homokot frusztráltan, türelmetlenül és elégedetlenül. Láthatjuk a helyeket, ahol megálltunk imátkozni vagy meditálni, átmeneti oltárokat építve a homokban bárminek, amiben akkor hittünk. Vannak még remek homok szobrok, amelyeket akkor készítettünk, amikor tele voltunk inspirációval. A bölcsesség szavai, amelyeket bevéstünk az út mentén. A hatalmas szívek, amelyeket akkor rajzoltunk, amikor szerelmesek voltunk. Az idők, amikor csak vonszoltuk magunkat nehézkes léptekkel. A számos lábnyom, amikor másokkal sétáltunk – néha szeretettel, nevetve és támogatva; néha verekedési nyomokat hagyva a homokban, amelyek a konfliktusokból származtak és vértócsákat a legkegyetlenebb csatáinkból.

Minden, amit valaha is megtapasztaltunk fel van jegyezve a homokban magunk mögött. Ez a mi történelmünk – a mi személyes történetünk. És ez mindenkinek ott van, hogy megnézze.

Ezután valami teljesen váratlan történik. A Szeretet egy gigantikus Tsunamija feltűnik és egy óriási XUA-val (zhwah) elmos mindent! Megállunk az utunkon, bizonytalanok vagyunk, hogy mit tegyünk. Történelmünk csak most törlődött. Hirtelen meztelenre vetkőztetve érezzük magunkat. Hogyan tudunk tovább haladni anélkül, hogy magunkkal vinnénk minden múltbéli tapasztalataink nyomait (és csomagjait)?

A válasz, hogy Nagyon Tudatosan. Nagyon Helyesen. Integritással. Elkötelezettséggel. Fókuszált Szándékkal. Legigazibb Szeretetünkkel.

Most mi realizáljuk, hogy egy Arany Lehetőség adatott nekünk. Egy lehetőség, hogy teljesen újraalkossuk magunkat és az életünket bármely módon, amit választunk. Egy lehetőség, hogy belenézzünk a Szíveink Szívébe és meglássuk, kik vagyunk igazából és kiderítsük, hogy mi az, amit a leginkább szeretnénk tenni az életünkkel. Most egy Új Kezdetet kaptunk.

Ezzel az üres vászonnal választhatjuk, hogy inspirálva vagyunk, vagy választhatjuk, hogy meg vagyunk félemlítve. Mit fogunk választani? Ha mi meg vagyunk félemlítve, akkor meggondolatlanul megragadunk olyan sok régi dolgot, amennyit csak lehetséges és odavetjük a vászonunkra, így az nem fog olyan tisztának és üresnek tünni. Nem fogjuk bánni, hogy szeretjük-e ezt a dolgot vagy sem, nem fogjuk bánni, hogy az lejárt-e vagy sem. Egyszerűen megragadunk bármit, ami a közelünkben van, és erősen belekapaszkodunk.

Ha nem váltunk tisztává annak tekintetében, hogy kik vagyunk igazából, ha mi még mindig ellenállunk annak, amiről tudjuk, hogy igaz, vagy ha mi nem kérdeztük meg önmagunkat, hogy mit akarunk igazából, akkor csak tétlenül el fogunk fogadni bármit, ami körülöttünk van. El fogjuk mulasztani a csodálatos Arany Lehetőségünket, hogy belépjünk a teljesen Új Életbe, amely magában foglalja Legvadabb Álmaink Beteljesülését.

Ha inspirálva vagyunk, akkor magunkhoz öleljük a tiszta vásznunk ürességét. Tudni fogjuk, hogy bármi odajöhet, de óvatosak leszünk, hogy csak azt tegyük oda, amit igazán akarunk, amit tökéletesen igaznak érzünk. És amikor folytatjuk az utunkat, ami már soha többé nincsen megterhelve elmúlt történelmünk nehéz súlyával, könnyedén és igazul fogunk lépni, olyan kevés új lábnyomot hagyva, amennyit csak lehetséges.

Ez az, ahogyan elérjük a part végét....

A régi út vége.

Amikor a part hirtelen véget ér, rendkívül meglepődünk, mivel ez az utolsó dolog, amit valaha is vártunk. Most merre menjünk?

Közvetlenül előttünk semmi sincsen. Nincsen föld. Nincsennek határkövek. Nincsennek fák. Nincsennek emberek. Nincsen térkép. Ez a Tiszta Ismeretlen. Mit csináljunk?

Tudjuk, hogy nem tudunk csak egyszerűen megállni és ottmaradni, ahol vagyunk. Tudjuk, hogy nem tudunk visszamenni, mivel már elértük a Nincs Visszatérés Pontját. Tudjuk, hogy előre kell mennünk az Új Életünkbe, még akkor is, ha még nincsen világos képünk arról, hogy hogyan is néz az ki. Ez csak az útirány, amerre igazán akarunk menni. Így az egyetlen lehetőség számunkra az, hogy felemeljük a jobb lábunkat és előremozdítjuk, lelépünk az Ismert Térképéről és az Ismeretlen feltérképezetlen birodalmaiba lépünk.

Nem látunk semmit, amire ráléphetünk, és mégis előremozdítjuk a lábunkat, bízva, tudva, hogy a lábunk találni fog valamit, ahol megállhat. És csodálatos módon… Talál.

Így, most egyik lábunk a parton van, és a másik lábunk az Ismeretlenben. Mit csináljunk? Egyszerűen emeljük fel a bal lábunkat és mozdítsuk előre. A lábunk találni fog valamit, ahol megállhat. És ez az, ahogyan átmegyünk a hídon az Ismertből az Ismeretlenbe, a régi életünkből az Új Életünkbe.

2008-ban meg fogjuk tenni az utazásunkat ezen a hídon keresztül az Itt és az Ott között és elérjük az Új Életünk partjait. A Legvadabb Álmaink Beteljesülésének a helyét. Ez lesz a kezdő pontja egy teljesen új korszaknak. Egy új ciklusnak, amely messze hatalmasabb, mint amit jelenleg realizálni tudunk.

folyt.köv..



 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
A pillérek összeomlanak

Mindegyikünk egy erős kőpillér. Mindvégig az elmúlt idők folyamán, a kőpillérünk fenntartott bennünket. Ez volt a mi fő támogatásunk és mi mindig tudtuk, hogy nélküle leesnénk. Egészen mostanáig....

2007-től kezdve, a kövek, amelyek a legyőzhetetlen pillérünket alkották, elkezdtek leesni, és velük együtt óriási, nagydarab malterek estek le. Ez felkavaró volt enyhén szólva. Néhány ember számára ez rémisztő, azt érezve, hogy elveszítik a fogodzójukat, és földeletlenné válnak.

Valahányszor, amikor a pilléreink darabjai leesnek, a szokásos válasz az, hogy gyorsan megpróbáljuk visszatenni őket a helyükre. Habár, ez nem működik egyáltalán. Nem számít, hogy milyen keményen próbáljuk ezt megtenni, nem tudjuk megjavítani azt, ami nem szándékozik rögzítődni.

A legjobb válasz az, hogy egyszerűen hagyjuk az oszlopunkat összeomlani. Sebezhetőnek érezzük magunkat. Nem érezzük magunkat támogatottnak a támogatás szokásos értelmében. És akkor, amikor idegesen várakozunk arra, hogy az egész világunk összeomoljon, fel fogjuk fedezni, hogy a mi lényünk nem omlik össze. Csak erősebbé és tisztábbá válik.

Ez azért van, mert a látszólag szilárd kőpillérek mind a dualitás illúziói. Ami igazán összetartott mindent, az a titánium rúd az oszlop közepén. Ahogyan az oszlopaink összeomlanak, ez lesz az egyetlen dolog, ami megmarad. És az egyetlen dolog, amire szükségünk van.

Ekkor fel fogjuk fedezni a létezés egy új könnyedségét. Egy új mozgékonyságot. Egy igazi szabadságérzést. A nehéz malter – és kőrétegek nélkül, teljesen ki tudunk terjeszkedni az Igazi Mag Lényünkbe, amely jóval túl van a mi személyes lényünk kerületein. Ki tudunk terjeszkedni végig az Új Mátrixba. Élő Szeretet Lótuszokká tudunk válni.

És most mi készen állunk a szent keresésre, hogy megtaláljuk az elrejtett kincseinket.


Elrejtett kincsek

Ez a mitikus összhangok egy misztikus éve. Ősi ösvényeket fogunk követni, amelyek teljesen új útirányok felé vezetnek bennünket. Néhányunk a Sárkány Útján vagy a Fehér Őz Útján fog sétálni; mások a Szárnyas Oroszlán útján lesznek. Sok ősi ösvény van, úgymint a Fehér Ló Útja, amely most fog megmutatkozni. És ha mi az igazi ösvényünkön sétálunk, bármi legyen is az, mi végül az Igaz Szeretet valódi Ösvényén leszünk.

Amikor megtaláljuk az igazi ösvényünket, elkezdjük szent keresésünket az elrejtett kincseink után. Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy vannak speciális helyek, amelyeket meg kell látogatnunk, speciális emberek, akikkel találkoznunk kell és speciális dolgok, amelyeket meg kell találnunk. És természetesen, a mi végső elrejtett kincsünk az Egy Igaz Szerelmünk.

Ami ezt a keresést egy kicsit kihívásossá teszi, az az, hogy nekünk nincsen megmondva előre, hogy hová kell mennünk vagy, hogy mit kell megtalálnunk. Nincsen lista a kezünkben. Helyette, fel kell ismernünk az elrejtett kincseinket, ahogyan azok feltűnnek.

Minden egyes alkalommal, amikor szembe találjuk magunkat az egyik elrejtett kincsünkkel, azt az érzést tapasztaljuk, mintha valami nagy dolog kattanna az igazi helyére. Egy régóta elveszített fonál lesz újraszőve lényünk szövetébe, és az egész mintázat megváltozik. Egy új, igazibb minta jelenik meg, amely hosszú ideje rejtve volt. Egy ékkő lesz elhelyezve a koronában.

Minden egyes elrejtett kincs, amelyet összeszedünk, újra összekapcsol bennünket a Lótusz Szív Magjával. Minden egyes kincs, amelyet megtalálunk, mélyebbre visz minket az Ultra Felsőbb Valóságba. És pontosan ez az, ahol igazán lenni szeretnénk.


A torzítások sávja

A Lótusz Világot körülveszi a Torzítások Sávja, amely mint egy szűrő- rendszerként szolgál a Lótusz Szív számára. Ezek a szűrők olyan finoman hangoltak és tökéletesen kalibráltak, hogy nem fogják engedni, hogy bármi is belépjen a Lótusz Világba, ami nem igazi.

Ha mi Igazi, Mag Lényekké váltunk, akkor könnyen keresztül tudunk lépni a Torzítások Sávján, és be tudunk lépni a Lótusz Világba. Azonban, ha bármiféle illúziókat hordozunk még, ha még az ego vagy az önzés motivál bennünket, ha még mindig megalkuvóak vagyunk azzal kapcsolatosan, amiről tudjuk, hogy igaz, ha még mindig ellenállunk annak, akik igazából vagyunk, ha a zsebeink tele vannak tömve lejárt elemekkel, akkor nem fogunk tiszta utat kapni a Lótusz Világba.

Helyette, minden, ami nem tud belépni a Lótusz Világba olyannyira fel lesz nagyítva, amikor elérjük a Torzítások Sávját, hogy lehetlen lesz figyelmen kívül hagyni. Nemcsak hogy fel lesz nagyítva, de nagyban el lesz torzítva úgy, hogy az illúziók, amelyeket még magunkkal viszünk, az illúziók illúzióivá válnak.

Ez tiszta és határozott cselekedetet kíván. Ha igazán be akarunk lépni a Lótusz Világba, nekünk gyorsan el kell engednünk mindent, ami visszatart minket, engednünk kell, hogy minden elmenjen, ami megakadályoz bennünket, hogy teljesen őszinték és integráltak legyünk magunkkal és másokkal. Ezt meg tudjuk tenni a XUA (zhwah) hang segítségével, mialatt mindkét karunkkal előremutató és felfelé irányuló mozdulatokat teszünk. XUA! Ez a Lótusz öntisztító mechanizmusa, ami elmos mindent, ami nem igazi és kitisztítja az utat előttünk.

A Torzítások Sávja nem egy olyan hely, ahol félnünk kellene. Egy nagyon is igazi célt szolgál. És mindig jó tudatában lenni, hogy hol vagyunk, és éppen mit tapasztalunk meg. De fontos, hogy ne ragadjunk bele.


Horizontális betegség

Ez egy nagyon furcsa jelenség, amely mostanában történik, és Horizontális Betegségnek hívják. Ez akkor fordul elő az emberekkel, amikor beleragadnak a Torzítások Sávjába. Főként azokra van hatással, akik többet tudnak, de nem hallgatnak magukra és nem igazak, ahhoz, akik ők valójában. Akik nem eveznek a teljes lényükkel annak ellenére sem, hogy ők tudják, hogy ez az, amit tenni szándékoznak. Akik még mindig megalkuvóak vagy eltompítják, hogy kik is ők valójában.

A Horizontális Betegség hatással van néhány igazán briliáns emberre, azokra, akik igazán tudják, hogy mi történik. Ez azért van, mert még mindig megpróbálnak kettős életet élni.

Belső vakfoltokkal kezdődik, amelyek tovább nagyítódnak. Ezután, mások hibáztatásának a végtelen folyamata kezdődik el a saját kudarcuk miatt, hogy nem lépnek be teljesen. Be vannak burkolva abba az illúzióba, hogy ők egy új helyen vannak, amikor nincsennek. Vagy beleragadnak szembetűnően nyilvánvaló régi mintákba és szituációkba, mondván, hogy ez az ő igazi céljuk, amikor pedig nem az.

Mielőtt valaki teljesen a Horizontális Betegség alá kerül, a tisztaság gyorsan elmúló pillanataiban van, megkérdőjelezi az útirányát, és hogy hová tegye az energiáját. Ezután, belecsúszik a saját tudása tudatalatti feladásába, elveszíti a döntési képességét és megadja magát a feledés és a tagadás mély álmának.

Ez a Horizontális Betegség. Nem azért került említésre, hogy félelmet negativitást vagy ítélkezést keltsen. Egyszerűen a jelen pillanat valóságának a része és nekünk a tudatában kell lennünk ennek. Ez néhány legnagyszerűbb, legtudatosabb emberrel is megtörténik. Egy tükürvilágba vannak belehúzva, egy párhuzamos valóságba, amelyben elveszítik a kapcsolatot azzal, ami valóságos.

A Horizontális Betegség nemcsak a dualitásba való beleragadás, ez a dualitáson túli dualitás. Amikor valaki elkapja, akkor egy erőtér jön létre, amely eltaszít és elutasít bármit, ami igaz. A Horizontális Betegség alatt, az összes rossz választást meghozzuk és visszautasítjuk az összes igaz embert. Ez sokkal inkább olyan, mint egy varázslat és egy olyan állapotba hozza az embert, amely a félbeszakított animációhoz hasonló, ahol folyamatosan köröz az ember a Lótusz Világ körül a Torzítások Sávjában, mint a Szaturnusz gyűrűi.

Ez megtörténik néhány legigazibb emberrel, a hozzánk legközelebb álló és legkedvesebbekkel, akik igazán különbséget tudnának tenni.

Néhány módszer, hogy megelőzzük a Horizontális Betegséget, hogy erős energetikai mezőt állítunk fel, amely a Felsőbb Valóságban van lehorgonyozva az otthoni környezetünkben. Összegyűjtünk olyan sok, az Új Élethez kapcsolódó eszközt, tárgyat és kézséget, amennyit csak lehetséges, mivel ezek az ismérvek a mi jövőnkre vonatkozólag. És csak folytassuk az evezést....

És amikor a felemelkedés az Ultra Felsőbb Valóságba megtörténik, ezek az igaz emberek, akik a Horizontális Betegség bűvölete alá estek, az elsők között lesznek, akik fel lesznek ébresztve.



folyt.köv..
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)

A tágabb Valóságon túl

Az Ultra Felsőbb Valóság olyan új, hogy nehéz leírni. Egypár hónappal ezelőttig, nem tudtam, hogy létezik. Gyakran egy Fő Útkereszteződéssel való találkozás váltja ki, amely egy erőteljes összehangolódás a JÓ IDŐBEN – JÓ HELYEN állapotával. Minden egyes Fő Útkereszteződés egy hatalmas robbanást teremt a lényünkön belül, amely fellő minket az Ultra Felsőbb Valóságba.

Minden, amit el tudok mondani ezzel kapcsolatosan az az, hogy az Ultra Felsőbb Valóság energiái igazán bámulatot keltőek és egészen mások, mint bármi, amit eddig tapasztaltam. Minden ultra felerősített és teljesen tiszta. Teljesen időtlen, az óriási nagyság és a messzi kiterjedés érzésével, messze túlmenően bármin, amit eddig ismertünk. Hihetetlen szabadsággal jár, hogy elmozduljunk mindenfelé az időben, térben és az időn, téren túl. Ezzel jár szintén egy szuper megnövelt mindent-látás / mindent-tudás, valamint egy mély jóllét érzése. Amikor benne vagyunk, ultra mezítelenül érezzük magunkat, majdnem áttetszőnek, mégis tisztán jelenlévőnek.

Az Ultra Felsőbb Valóságban való létezés elindítja a lényünket, hogy felfedezzen előzőleg elfelejtett vagy hosszú ideje elrejtett információkat. Olyan, mint a korábban nem látható dolgok egy teljes titokvilága, amely vár arra, hogy egyszer, amikor megérkezel oda, akkor megtaláld. Ez hozzáad egy teljesen új dimenziót a kincskeresésünkhöz.

Van egy olyan minősége az Ultra Felsőbb Valóságnak, amely nagyon olyan, mint az AN energia, egy erőteljes egyesülés a ’vissza az igazi kezdetek’ ősiségével, amely összeolvad egy teljesen alap-áttörő Újjal. Ez a MUA: a kezdetek előtt. Amikor belépünk ide, egy teljesen új kezdet helyén vagyunk, egy teljesen új korszak kezdődik, éppen úgy, ahogyan ez nagyon régen volt, még a spirál egy nagyon más szintjén.

Az Ultra Felsőbb Valóság olyan erős, hogy még egy rövid elmerülés is benne teljesen megsüti lényünket. Ez az egyik oka, hogy az elmúlt évet állványzat alatt töltöttük. Nem csak az érzelmi testünk kap átalakítást, de az idegrendszerünk is, így meg tudjuk tartani az Ultra Felsőbb Valóság intenzitását anélkül, hogy megsülnénk.

Ami igazán csodálatos, hogy amikor belépünk az Ultra Felsőbb Valóságba, minden felfordul. Az Ismert és az Ismeretlen teljes térképe a feje tetejére áll, hogy feltáruljon egy teljesen új és váratlan tájkép. Az új tájképen minden megváltozik. Néhány dolog mind az Ismertből, mind az Ismeretlenből elmegy. Minden ismert elem a régi tájképről át lett rendezve és új pozícióba kerül. És sok új elem mind az Ismertből, mind az Ismeretlenből most feltárul.

Ez emlékeztet engem „A Karib-tenger kalózai: A világ végén” című filmre, amikor Johnny Depp megfejti a forgó körtérképet, ami azt mondja: „A Fönn van Lenn. A Lenn van Fönn.”, és meg kell fordítania a hajóját fejjel lefelé, hogy kiszabaduljon. Ez pontosan az, amit nekünk is tennünk kell, amikor belépünk az Ultra Felsőbb Valóság fejjel lefelé fordított tájképébe, így a Legmerészebb Álmainkon Túl szféréjában vagyunk.

Igaz Szeretet a Magig

2008-ban, meg fogunk tapasztalni egy erőteljes alámerülést a Lótusz Szeretetbe. Az állványzat, amely hosszú ideig fedte érzelmi testünket véglegesen leesik, és képesek leszünk szeretni és szeretve lenni úgy, mint soha azelőtt. Ez messze van bármely szeretet mértékétől, amit eddig ismertünk.

Így az Igaz Mag Lények képesek lesznek megtapasztalni az Igaz Szeretetet a Magig. Ahogyan az év előrehalad, ez válik a földdé, amin állunk és a levegővé, amit belélegzünk. Mi leszünk az Igaz Szeretet a Magig megtestesítői. És ez meg fog történni akár az Egy Igaz Szerelmünkkel vagyunk, akár nem, mivel ez maga a rezonancia, amely el fog bennünket vezetni a Fő Útkereszteződéshez, ahol találkozunk egymással.

Az Egy Igaz Szerelem sokunk életébe ebben az évben fog eljönni. Néhányan az elmúlt évben megtalálták Egy Igaz Szerelmüket, de akik ebben az évben jönnek, azokra megéri várni.

És kérlek, ne vesztegesd az idődet a kereséssel, mivel akkor találjuk meg egymást, amikor a legkevésbé várjuk. Helyette, fordítsuk a figyelmünket saját magunkra, hogy Valóságossá és Igazzá váljunk, így mi teljesen készen állunk a találkozásra. Éljünk az Igaz Szeretet a Magig rezonanciájában. Amikor belépünk a következő szintünkre és igazi Királyok Királyává, és igazi Királynők Királynőjévé válunk, Egy Igaz Szerelmünk hamarosan feltűnik.

Ha az igazi pályánkon maradunk, akkor kétségtelenül találkozunk egymással. Csak tudjuk, hogy amikor találkozunk, akkor minden végérvényesen megváltozik. A kártyák teljesen új készlete lesz hozzáadva a mi kártypaklinkhoz, amely képessé tesz bennünket arra, hogy egy teljesen új játékot játszunk, amelyről soha nem tudtuk, hogy létezik.

Újrakapcsolódásunk Egy Igaz Szerelmünkkel szerves része utazásunknak 2008-ban. Ez olyan fontos, hogy erről sokkal nagyobb mélységben fogok írni a havi Szörf Riportokban, ebben az évben.


A 2008-as év áttekintése

2008 az az év, amelyre vártunk. Minden abszolút sínen van 2008-ban. Ez a ’Csináljuk vagy Elszalasztjuk’ kérdések nélkül. Ami leginkább segíteni fog nekünk, ha a Lótusz Szív középpontjába helyezzük a lényünket. Evezünk éjjel és nappal egész lényünkkel. Mesteriségünkben élünk minden egyes pillanatban. És kiterjesztjük a lényünket, azért hogy az Egység Mester Szolgálóivá váljunk.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy felületesek legyünk életünk bármely aspektusával kapcsolatosan. Bármiféle illúzió továbbcipelése magunkban különösképpen káros és visszatarthat bennünket. Ennél a pontnál a játékban, egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy bármit tegyünk, ami nem igazi. És kérlek, emlékezz: ne vondd kétségbe, amiről tudod, hogy igaz. És ne vondd kétségbe, aki igazán vagy.

2008 Monumentális Éve alatt életünk mélyreható változásokon fog keresztül menni. Sok ajtó be fog csukódni és sok ajtó kinyílik majd. Folyamatosan át leszünk irányítva, amíg összekapcsolódunk legigazibb ösvényünkkel.

Egész éven át, szembe találjuk magunkat a Fő Útkereszteződések sorozatának lehetőségével, és mindegyik teljesen életmegváltoztató lesz.

Egész évben szuper emberien elfoglaltak leszünk. És gyakran a Változó Irányú Szörfölés közepette kell majd megcsinálnunk a dolgokat a Nyugtalanság Tengerében. De sok energiánk és lelkesedésünk lesz, hogy elvégezzük az előttünk álló dolgokat, amíg a Szíveink Iránytűjét követjük, és mindent beleadunk, amink van.

Sokunk hívva lesz, hogy megváltoztassuk a lakóhelyünket és megtaláljuka a tökéletes helyet, ahol meg tudjuk kezdeni az Új Életünket. Ezek az új lakóhelyek nagyon is lehetnek teljesen váratlan területek, úgymint egy olyan ország, amire soha nem gondoltunk, hogy odaköltözünk.

Potenciális helyek egy sora van, ahová elköltözhetünk, valamint több potenciális Egy Igaz Szerelmünk van. Habár, egy hely erősebben fog bennünket odahívni, mint a többi. Nyitottnak kell maradnunk bármiféle jel és nyom iránt, hogy hová kellene mennünk, és el kell engednünk bármiféle előre kigondolt személyes preferenciát, tudva, hogy amikor összekapcsolódunk a tökéletes új helyünkkel, az egy nagyon specifikus összehangolódás lesz az Igaz Sorsunkkal és Célunkkal, ami megkérdőjelezhetetlen lesz. Amikor az idő megfelelő a költözésre, pontosan tudni fogjuk, hová szándékozunk menni.

Sok új ember fog belépni az életünkbe, akikkel egy mély rokonságot osztunk meg. Fel fogjuk fedezni, hogy a függetlenség és egyedüllét ideje lejár. Most együtt kell élnünk és dolgoznunk a többiekkel, akik osztják a célunkat, és akik ugyanazon a szent ösvényen sétálnak, mint mi. Emiatt, néhányunk el fogja kezdeni kis, rejtett közösségek kialakítását, ahol megemelt energetikai mezőket tudunk kialakítani, és a Lótusz Világba merülve tudunk élni, mialatt lehorgonyozzuk az Ultra Felsőbb Valóság rezonanciáját mindenki számára.

Munkánk szintén dramatikus emelkedésen fog keresztül menni. Úgy találhatjuk magunkat, hogy megváltozik a karrier irányunk és elfogadunk valami teljesen újat és váratlant. Erős kapcsolat van az új karrierünk és a kreativitásunk között, ami nagyon fontos. A kreativitásnak és a karriernek most teljesen egyesülnie és manifesztálódnia kell. Mindegyikünknek meg kell találnia az egyedi útját, amely az Egyet szolgálja a munkán belül, amit csinálunk, mivel a szolgálat komponense nélkül mi nem tudunk teljesek lenni. Ez szélesre fogja tárni az ajtót a bőség és a Legvadabb Álmaink beteljesülése felé.

Ha mi követjük a Szíveink Szívének a legmélyebb sugalmazását, és azt csináljuk, amit imádunk csinálni, minden jól fog menni. De ha megalkuvóak vagyunk önmagunkkal bármilyen módon, akkor mellékvágányra fogunk kerülni és elszalasztjuk ezeket a csodálatos, egy életre szóló, Arany Lehetőségeket.

Az év folyamán, lesz néhány sokkoló meglepetés. Ezek sokkolóak lesznek, mivel annyira váratlanok. És mivel ez a Beteljesülés Ideje, alkalmanként nyillalást érzünk, hogy elértük a világ végét. Ami így is van. Ez a dualitás régi világának a vége és egy teljesen új korszak kezdete. És mi kifejezetten azért jöttünk ide, hogy itt legyünk ebben az időben.

2008-ban el fogjuk érni Új Életünk ragyogó partjait. El fogjuk kezdeni új alapjaink létrehozását. Új barátságokat fogunk kovácsolni. Kreativitásunk kirobban az új karrierünkben. Az Igaz Szeretet Ösvényén fogunk legyalogolni karonfogva Egy Igaz Szerelmünkkel, mélyen hálásan a hosszú útért, amely idehozott bennünket.

És ezután, el fogjuk felejteni az utunkat, elengedve a kozmikus homokba, és egyszerűen az ITT és MOST-ban fogunk élni… Az ÚJban és az IGAZban.

2008 az az év, amelyre vártunk....
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
DNS változások, hogyan kezeljük őket
dna_spiral.gif

A cikkben Dr. Berrenda Fox bocsájt rendelkezésünkre bizonyítékokat DNS és sejt változásokra. Az interjút Patricia Resch készítette.
Dr. Fox, az Avalon Wellness Központ (Kalifornia) holisztikai szakembere. Az Avalon Klinika képviseli azt a gyógymódot, mely eredetileg az Avalon szigetről származik. Dr. Fox vérvizsgálat útján bizonyította, hogy vannak olyan emberek, akikben új DNS szálak fejlődtek ki. <?XML:NAMESPACE PREFIX = O /><O:p></O:p>
<O:p></O:p>
Patricia Resch:Kedves Berrenda, kérem meséljen nekünk valamit magáról.<O:p></O:p>
Berrenda Fox:Doktori fokozatot szereztem pszichológiából és különféle természetes gyógymódból. Európában folytatott tanulmányaim során a médiába is belefolytam, és ezt a mai napig csinálom film managment formájában. Mint tudja, a FOX Televízió Hálózatnak dolgozom. Munkánkkal szeretnénk, ha az emberek megértenék a földönkívüli lényeket és szerepüket mindabban, ami jelenleg az emberiséggel történik. Legismertebb sorozataink a “Sightings” és az “X-akták”. <O:p></O:p>
Patricia Resch:Miféle változások mennek végbe jelenleg a földön és ezek a változások milyen hatással vannak a testünkre? <O:p></O:p>
Berrenda Fox:Azóta, hogy kiemelkedtünk a vízi élőlények sorából történtek olyan nagyobb változások, mutációk, melyek a genetikus kutatók szerint még nem teljesedtek ki. Évekkel ezelőtt Mexikó Cityben tartottak egy világszínvonalú genetikai konferenciát, melynek fő témája a DNS változás volt. Evolúciós változáson megyünk keresztül és fogalmunk sincs arról, hogy mivé változunk.<O:p></O:p>
Patricia Resch:Miként változik a DNS-ünk?<O:p></O:p>
Berrenda Fox:Mindenki rendelkezik egy kettős-helix szerkezetű DNS-sel. Arra jöttünk rá, újabb helixek fejlődnek ki. A dupla helixben két DNS szál csavarodik spirál alakzatban. Azt gondolom,hogy idővel 12 helix fog kifejlődni. Az elmúlt időszakban, ez kb. 5-20 év, egy folyamatos mutáción mentünk keresztül. Ez a tudományos magyarázat. Saját fajunk mutációja jön létre, melynek végtermékét még nem ismerjük. <O:p></O:p>
A változásokat még nem hozták nyilvánosságra, mivel a tudósok úgy gondolják, ez riadalomra adna okot a társadalomban. Ennek ellenére az emberiség sejti szinten folyamatosan változik. Jelenleg 3 gyerekkel dolgozok együtt. Nekik 3 DNS helixük van. A legtöbb ember erről tud is, ezt érzi. Sok vallás, mely hirdeti a változást, tudja hogy maga a változás többféleképpen fog végbemenni. Tudjuk, hogy ez egy pozitív mutáció, ettől függetlenül pszichikailag, metálisan és érzelmileg ez lehet félreérthető vagy hangozhat rémisztően.<O:p></O:p>
Patricia Resch:Ezeknek a gyerekeknek vannak olyan tulajdonságaik, amik eltérnek a többi, átkagos gyermekétől? <O:p></O:p>
Berrenda Fox:Ezek a gyerekek képesek puszta koncentrációval tárgyakat megmozgatni, keresztülvinni a szobán, képesek puszta nézésükkel vizet tölteni a pohárba. Telepatikusan kommunikálnak.Ha ismerné ezeket a gyerekeket, azt gondolná félig angyali, félig emberfeletti lények, de nem azok. Szerintem olyan teremtések, amilyenekké az emberiség fog változni az elkövetkezendő évtizedekben. <O:p></O:p>
Patricia Resch:Ön szerint ez a változás mindannyiunkban végbe fog menni? <O:p></O:p>
Berrenda Fox:Úgy tűnik azok az emberek, akik 1940 előtt születtek nem képesek erre a változásra, de genetikailag hozzájárultak valamihez, ami a következő generációknak esélyt ad arra, hogy kifejlődjön bennük egy újabb DNS helix még éltükben. A legevidensebb példa a változásokra az immunrendszerünk és a belső elválasztású mirigyeink. Részben pont emiatt végzek kutató munkát immuntesztekkel és immunkezelésekkel. Vannak olyan felnőttek a tesztelt emberek között, akiknél valóban kialakult egy újabb DNS helix. Sőt olyan is van, akiknél kialakult egy harmadik is. Ezeknél az embereknél jelentős változások álltak be a tudatban és a fizikai testben. Szerintem növekszik mind a Föld, mind az emberiség rezgése. A mostanában született gyerekek közül soknak magnetikusan (?) könnyebb a teste. Azoknak, akik idősebbek, és szeretnének változni, sok fizikai változáson kell keresztül menniük.<O:p></O:p>
Patricia Resch:Mitől áll be változás a szervezetünkben ha normális, kétszálú DNS-el születünk?<O:p></O:p>
Berrenda Fox:Legkönnyebben egy virussal érhető el a DNS mutáció. Ebből következik, hogy a vírusok nem csak rosszak lehetnek. A vírusok csakis élő szöveteken élnek meg. DNS vírusok pl. az Epstein-Barr virus, vagy a Herpes X6. A retro HIV virus nem DNS virus. Ez a virus ahelyett hogy változtatná a testet, feléli. Azok az emberek, akik átmennek ezen a folyamaton, többnyire homlokegyenest megváltoznak. Hivatást változtanak, másként gondolkodnak, új életformával élnek tovább. Meglehet néha valóban rosszul érzik magukat, fáradtak vagy reménytelennek érzik az életet, mégis egy adományt kaptak. Lehetőségük van arra, hogy megváltozzon a DNS struktúrájuk, a testük; könnyebbekké, egészségesebbé válhatnak, amivel a következő generáció tagjai lehetnek. Az angyalok, melyek láthatóak a jelei annak, hogy fejlődünk. Szerintem 2012-ig van időnk, hogy befejeződjön ez a folyamat. <O:p></O:p>
Patricia Resch:Milyen más változásokra számíthatunk még?<O:p></O:p>
Berrenda Fox:Nem lesznek betegségek, nem kell szükségszerűen meghalnunk. Képesek leszünk életfeladatunkat szenvedés nélkül, vidáman, szeretettel megtanulni. A régi rendszernek meg kell szűnnie, ez viszont nem fog spontán végbemenni, harcolni kell érte. Ezért háborúzunk annyit; ezért nem hatékony annyi gyógyszeres kezelés, ezért nem működnek a kormányok. Egy csomó régi paradigma nem működik már, mégis küzdünk érte, hogy életben tartsuk őket. Semmi kétség, hogy változás van. <O:p></O:p>
Azok, akik azt választottuk, hogy most éljünk, mi vagyunk az új fajok előfutárai. Ez a faj is ember, de egyúttal megjelenítjük a Mennyországot is a Földön. Mi külön segítségben részesülünk mesterektől és földönkívüliektől, angyali lényektől hogy megtanuljunk befelé figyelni. Minél mélyebbre sikerül menni önmagunkban, hogy meghalljuk a belső hangot, annál jobban ráhangolódhatunk a végbemenő változásokra.<O:p></O:p>
Patricia Resch:Milyen mellékhatásai lehetnek ezeknek a változásoknak? <O:p></O:p>
Berrenda Fox:A sejtszintű változásokkal előfordulhat, hogy úgy érezzük nem is vagyunk itt. Érezhetjük magunkat kimerültnek, mivel a szó szoros értelmében megváltoznak a sejtjeink és megújulunk. Mint egy újszülöttnek, sok pihenésre lesz szükségünk. Előfordulhat az is, hogy összezavarodunk, nem leszünk képesek a mindennapi teendőinkre koncentrálni, mivel valami nagyobb dolog elvégzésére programozódunk át. <O:p></O:p>
Gyakoriak a fizikai fájdalmak, melyek a test bármely részén jelentkezhetnek, és ezeknek a fájdalmaknak nincs különleges oka. Sok ember érezheti úgy, hogy kezd megőrülni. Ha elmennek orvoshoz, az orvosok nem tudnak mit kezdeni vele, mert az orvostudomány nem foglakozik az energetikai testtel. <O:p></O:p>
Mivel a csakrák a belsőelválasztású mirigyekhez tartoznak, a nők hormonális változásokon fognak keresztül menni. Előfordulhat, hogy <?XML:NAMESPACE PREFIX = ST1 /><ST1:CITY w:st="on"><ST1:pLACE w:st="on">minden</ST1:pLACE></ST1:CITY> ok nélkül el kezdenek sírni, mivel a sírás növeli a hormonszintet. Sok nő hamarabb éri el a klimaxot, mivel felgyorsulunk. A férfiak frusztráltabbak lehetnek, mivel megszokták az akítvabb életformát. Érezhetik, hogy nőies oldaluk egyre többet megvillan, mivel az az intuitiv oldalunk. <O:p></O:p>
Az elmúlt 20-30 évben az érzelmek kezelésére terápiák jöttek létre és egyre több új technika születik azóta is. Felgyorsultunk és hihetetlen mértékű érzelmi munkát végzünk rövid időtartam alatt, olyan mennyiségűt, ami régebben évezredeket tett ki. <O:p></O:p>
Patricia Resch:Hogyan kezelhető egy olyan valaki, aki ilyen változásokon megy keresztül? <O:p></O:p>
Berrenda Fox:Egyénekkel foglalkozok és nem betegségeket kezelek. Az “orvos” szó a latinban nevelőt jelent. Csakis akkor lehet hatékonyan gyógyítani, mint igaz gyógyító, ha megfelelő segítséget nyújtunk az egyéneknek, ha biztosítjuk őket arról, hogy <ST1:CITY w:st="on"><ST1:pLACE w:st="on">minden</ST1:pLACE></ST1:CITY> ami velük történik valós, hogy meggyógyulhatnak, megszabadulhatnak a “negatív” tünetektől a kezelések során. <O:p></O:p>
Először elrendelek egy immun tesztet, ami máshol nem bevett szokás. Ez egy laboratóriumi vérvizsgálat, amit egy spesiális, jól felszerelt kutató laborban végeznek el. Aztán én magam mondom meg a páciensnek az eredményt. Ez úgy működik, mint egy térkép, amin követhetők a változások, így lesz erejük a gyógyuláshoz. Bár én vagyok a gyógyító, mégis csak egy eszköz vagyok a személyes gyógyulási folyamatukban. <O:p></O:p>
Erőt ad, ha személyesen látják a saját vérképüket, látják a térképet, hogy mi megy végbe a testükben, mi az ami hatással van a tudatalattijukra. A kulcs az, hogy az egyén felelősséget kap és önmaga dolgozik a gyógyulásért. Segédeszközként nem szokványos dolgokat használok. Organoterápiával (gyógykezelés állati nedvekből előállított szerekkel) dolgozok, ami Európai mirigyszerű kezelés, mely segítségével felépül a hormonrendszer, hogy képes legyen befogadni a DNS változásokat. <O:p></O:p>
Homeopátiás kezeléseket is végzek. Ezzel dolgozok az energetikai testen. Használok vitaminokat, gyógyfüveket, továbbá végzek hideg lézer terápiát. A terápia teljes mértékben az egyén szükségleteitől függ. <O:p></O:p>
Abból amit csinálok szinte már minden bejáratott módszer, ez előttünk járóknak köszönhetően. Ők, akik bejáratták ezeket a módszereket, más naprendszerekből valók, olyan rendszerekből, ahonnan mi is érkeztünk, hogy segítsünk ennek a bolygónak az átalakulásban. <O:p></O:p>
Patricia Resch:Ön szerint hogyan halad a munkájával? <O:p></O:p>
Berrenda Fox:Hídként, vagy átmenetként tekintek a munkámra. Tudományosnak és művészinek tartom. A gyógyítás egyszerre művészet, és tudomány. Ha csak tudományként működne, vagy csak művészetként, az nem lenne elegendő a teljes felépüléshez. Nem hiszem hogy egész életemben gyógyítani fogok, mert hiszek abban, hogy meg fognak szűnni a betegségek. Amint tudatos lényekké válunk, megszüntetjük a betegségeket és a szenvedést.
forrás<O:p></O:p> (fordította: will marquez)
lines_grey_003.gif

VÁLTOZÁSOK A DNS-BEN ÉS A FIZIKAI TESTBEN, ÉS KEZELÉSÜK
Részlet Susanna Thorpe-Clark cikkjéből, melynek címe 'The Bigger Picture'<O:p></O:p>
Folyamatos fizikai változáson megyünk keresztül és karbonalapú, 2 szálú DNS-el rendelkező élőlényekből kristály lényekké alakulunk, akiknek 1,024 szálú DNS-ük van, mivel csakis kristály szerkezetek tudnak létezni a magasabb szintű dimenziókban. <O:p></O:p>
Testünk Szíriuszi DNS szálakkal olvad össze, mivel ez a forma eléggé közel áll a miénkhez, így aránylag kevés mellékhatással sikerül az integrálódás. <O:p></O:p>
Nem csak mi, emberek változunk, de a Földön <ST1:CITY w:st="on"><ST1:pLACE w:st="on">minden</ST1:pLACE></ST1:CITY> élő forma kristályszerkezetté alakul. <ST1:CITY w:st="on">Minden</ST1:CITY> hal a tengerben, <ST1:CITY w:st="on"><ST1:pLACE w:st="on">minden</ST1:pLACE></ST1:CITY> virág és fa a kertben, a madarak és a háziállataink is. <O:p></O:p>
<ST1:CITY w:st="on"><ST1:pLACE w:st="on">Minden</ST1:pLACE></ST1:CITY> megváltozik. Semmi sem fog meghalni vagy elpusztulni, mivel mindannyian együtt változunk az új állapotba.<O:p></O:p>
Ez az új állapot azonban megkívánja, hogy mind a fizikai, mentális és érzelmi síkon megszabaduljunk a 3 dimenziós felfogástól. Mint a halálban, az elengedés fontos része a változási folyamatnak, mivel nem vihetjük magunkkal a régi értékeket és életmódot egy teljesen más, halálutáni állapotba. Így a változásokkal járó haladás megköveteli tőlünk, hogy elengedjük jelenlegi kapcsolatainkat, munkánkat, karrierünket, vagyonunkat, stb. ha azok már nem képesek támogatni az új életformánkat. <O:p></O:p>
Nem csoda hát,ha elhatalmasodott az aggodalom és félelem, hiszen ezek a változások már folyamatban vannak, még ha sok ember nem is kezeli őket tudatosan. Az érezelemvilágunkban is felgyorsultak ezek a változások és egyre több átmeneti fizikai tünet lép fel, hiszen az érzelmeink a változások következtében kihatással vannak a testünkre is.<O:p></O:p>
néhány ilyen tünet:<O:p></O:p>
  • Influenzaszerű tünetek:- láz, izzadás, izületi fájdalmak, stb., melyek nem javulnak antibiotikumos kezelés hatására sem<O:p></O:p>
  • Migrénes fejfájás: -komoly fájdalmak, amik fáldalomcsillapító bevételével sem enyhülnek<O:p></O:p>
  • Időnkénti hasmenés<O:p></O:p>
  • Időnkénti orrfolyás - tüsszögéssel, általában 24 órán át tart, de nem megfázás, és nem szénanátha<O:p></O:p>
  • Szédülés<O:p></O:p>
  • Fülzúgás<O:p></O:p>
  • Erős szívdobogás<O:p></O:p>
  • Érezhetjük, hogy remeg az egész testünk, főként éjjel, nyugalmi állapotban<O:p></O:p>
  • Erős izomfájdalmak, további fájdalmak a testben, gyakran a háton<O:p></O:p>
  • Zsibbadás a karokban, kezekben, lábakban<O:p></O:p>
  • Izomgyengeség főleg a kezekben, a vérkeringésben végbemenő változások miatt<O:p></O:p>
  • Időnkénti légzési nehézségek és/vagy hangos légzés, főleg nyugalmi állapotban<O:p></O:p>
  • Megváltozott immunrendszer<O:p></O:p>
  • Nyirokrendszerbeli változások<O:p></O:p>
  • Fáradság érzet, kimerültség kisebb erőkifejtéstől is<O:p></O:p>
  • A szokottnál nagyobb és gyakoribb alvásigény<O:p></O:p>
  • Körmök és haj szokottnál gyorsabb növekedése<O:p></O:p>
  • Indokolatlan depressziós állapotok<O:p></O:p>
  • Elrévedezés a múltban, kapcsolatok átértékelése, megvilágosodás személyes problémákban<O:p></O:p>
  • Hatalmas erkölcsi tisztaság érzete<O:p></O:p>
  • Feszültség, aggodalom és magas stressz szint – mivel érezzük hogy valami történik, de nem tudjuk mi az<O:p></O:p>
A tünetek közül néhány egész nagy számban fordul elő. Sokan ijedtükben orvoshoz, kiropraktőrhöz, gyógynövényekkel foglalkozó szakemberhez stb. szaladnak, akiktől rendszerint azt hallják, hogy nincs semmi bajuk. És ez meg is felel az igazságnak, mivel ezek a tünetek mind átmeneti jellegűek, a bennünk végbemenő lelki változást jelzik.<O:p></O:p>
[FONT=arial, helvetica, sans-serif]Néhány AJÁNLOTT KEZELÉSI MÓDSZER [FONT=arial, helvetica, sans-serif]a fentiekre:<O:p></O:p>
[/FONT]
  • Haladjunk az árral, ne szálljunk szembe.
  • Ha elfáradunk és kimerülünk, pihenjünk és aludjunk sokat.<O:p></O:p>
  • Igyunk sok vizet, mivel méregtelenítés megy végbe a szervezetünkben és a megszokottnál gyorsabban kiszáradhatunk<O:p></O:p>
  • Az érzelmi feszültség és stressz mérséklésére vegyünk be gyógynövénykivonatot, Macskagyökeret<O:p></O:p>
  • A Görögszéna csökkenti a stressz kihatását a nyirokrendszerre és segíti a méregtelenítés folyamatát<O:p></O:p>
  • Az izomgörcsök enyhítéséhez vegyünk Macsakagyökér kivonatot, próbáljuk ki az iszapfürdőket, vagy vegyünk forró fürdőt, amibe öntsünk bele egy kispohár epsomi sót (magnéziumszulfátot). Végezzük el naponta. <O:p></O:p>
  • Ne feledjük, hogy ha ránk is jön a szívdobogás, vagy nehezen kapunk levegőt, az a szív és torok csakra tisztulását jelzi, és a tünetek csak átmeneti jellegűek. Nem fogunk meghalni, csak változáson megyünk keresztül! Ettől függetlenül nem kell rám hallgatni, nyugodtan keressenek fel egy szakrovost, ha aggódnak. <O:p></O:p>
  • Ha nem tudják hol lehet beszerezni a Macskagyökeret (Valerian) vagy a Görögszénát (Fenugreek), próbálkozzanak valamelyik Herbáriában, vagy egyszerűen mondogasság magukban a nevüket, ha valamiben segítségük kellene. A gyógyító energiák a név hanggá alakítása által terjednek és ugyanolyan a hatékonyságuk akkor is, ha csak magunkban mondjuk ki a nevet, mintha fizikailag bevennénk. Ki kell próbálni!<O:p></O:p>
Kérjék angyali vezetőiket, hogy enyhítsék a fájdalmukat. Csak arra várnak, hogy megkérjük őket!<O:p></O:p>
A legtöbb tünet csak pár hétig tart, aztán elmúlik. Vannak olyan tünetek is, amik újból és újból előjönnek. <O:p></O:p>
A változásokat nem feltétlenül egyidejűleg érzi meg mindenki. A felnőtteknek csak igen kevés százalékánál fejeződött már be a kristályszerkezetté való átalakulás. Nekik 1,024 szálú DNS-ük van. Egy nőről jelentés készült, miszerint nőtt 1 láb 3 inchet (kb. 38cm). <O:p></O:p>
Az összes 7 év alatti gyermeknél befejeződött már a változás, vagy rövidesen be fog fejeződni. Az elmúlt 2 évben született gyermekek már mind teljes DNS szerkezettel születtek. Vannak, akik még csak most kezdtek el változni, és sokan mások még a változások előtt állnak. A változási folyamatot „Felébredésnek“ vagy Felemelkedési folyamatnak nevezzük.<O:p></O:p>
Túl kell lépni a félelmeinken, meg kell tanulnunk szeretni, és ezt önmagunkkal kell kezdeni. Amíg nem vagyunk képesek önmagunkat szeretni, amíg nem bízunk önmagunkban, addig mást sem tudunk igazán szeretni, másban sem tudunk igazán bízni.
[/FONT]
 

shakti69

Állandó Tag
Állandó Tag
Viszonylag rövid, de hasznos üzenet a Föld mágneses mezejében zajló változásokról és azok hatásáról. Az eredeti üzenet Tom Kenyon honlapján olvasható: http://tomkenyon.com/earths-magnetic-field/


A Föld mágneses mezeje

Engedjétek meg, hogy áttekintést adjunk nektek a a bolygó jelenlegi helyzetéről, arról, ahogyan mi látjuk.

A Föld mágneses mezeje meg van zavarodva, folyamatosan átalakulóban van. Mindez interdimenzionális szinten zajlik és a Föld amplitúdójában és a mágneses mező erejében egy emelkedő hullámhatást hoz létre. Ez egy olyan hullám, ami először nagyon gyorsan emelkedik, aztán nagyon gyorsan vissza is esik, s bár ezek az ingások parányiak, mégis megkülönböztethetők
Ennek nagyon furcsa hatása van az emberi tudatosságra, különösen a biológiátokat érintő tapasztalatokra.

Nagyon sokan érzékelitek mostanában a kimerültség és fáradtság növekedését. Korábban említettük, hogy ilyen tüneteket okozhatnak az űrből érkező energiahullámok is, amelyek keresztülhatolnak a galaxisotokon és naprendszereteken.
De ez a jelenlegi zavar egy másik kategóriába tartozik. Ezt most maga a mágneses mező okozza, amint reagál az űrből származó mély, erős energiákra. Ez magának a Föld olvadt magjának a válasza: a mi perspektívánkból nézve metaforikusan úgy mondhatjuk, hogy a mágneses mező a kozmosszal társalog, folyamatosan beszélget ezekkel az energiákkal, melyek a spirituális evolúció katalizátorai.

Egy másik tünet, ami a saját mágneses mezőtökben beálló zavarral van összefüggésben, a rövidtávú memóriátok működésének változása – hiszen emlékezőképességetek a saját idegrendszereteknek és a Földnek a mágnesességén alapul.
Az agyatok átküldi az információt saját szerkezetének parányi gravitációs és nem-gravitációs mezein, amikre viszont a Föld mágneses mezejének a változása, ingadozása közvetlen hatással bír. Ezért aztán egyre gyakrabban érzékeltek zavart a rövidtávú emlékezetetekben. Sokszor kerültök olyan helyzetbe, hogy éppen beszéltek, de hirtelen nem jutnak eszetekbe a szavak vagy máshogy használjátok őket, mint ahogy a mondattan szerint kellene. Néha az elme egyszerű zavaráról van szó, de ez egyre növekvő számban fog előfordulni a népesség nagy részénél.

A rövidtávú memória „működési hibái” egy igen újszerű helyzetbe hozzák az emberiséget, ami egyaránt lehet átok vagy új lehetőség attól függően, hogy hogyan bántok vele. Lehetőséget kaptok, hogy átlássatok saját teremtésetek szellemi mátrixán. Ez alatt azt értjük, hogy amikor az elmétek képtelen a megszokott módon folytatni a történetet, lehetőségetek adódik, hogy megpillantsátok az észlelésetek függönye mögötti valóságokat. Ezt a függönyt ti magatok hoztátok létre azért, hogy elkülönülhessetek olyan dolgoktól, amit vagy ti nem szeretnétek látni illetve megtapasztalni, vagy amit mások nem akarnak, hogy lássatok és megtapasztaljatok. Itt most kollektív valóságotok láthatatlan manipulátoraira gondolunk, akik a politikai és gazdasági gyeplőt a kezükben tartják.

Korábban is mondtuk már, hogy a bolygótokon vannak olyan erők, amelyek aktívan ellenállnak a spirituális fejlődés impulzusának. Ők abban érdekeltek, hogy az információk elhallgatása révén folytathassák hazugságaikat és továbbra is kontroll alatt tarthassanak benneteket. Most ez egyre nehezebb lesz számukra. Nehezebb lesz, mert a mágneses mező zavara miatt rések keletkeznek az emberi elme által előállított szellemi valóságok teremtésében. Nekik - ez alatt azokat értjük, akik kontrollálnak és manipulálnak benneteket - rengeteg eszköz és erőforrás áll a rendelkezésükre és használják is őket. De nem tudják kontroll alatt tartani a Föld elektromágneses mezejét! És ezért hálát kéne adnotok.
Az az impulzus, ami hatással van a mágneses mezőtökre, messze kívül esik az ő hatóerejükön.

Tapasztalataink szerint, amik a hiperdimenzionális fizika megértéséből fakadnak, a bolygó mágneses mezejének zavarai növekedni, fokozódni fognak az elkövetkező években. Közületek az energetikailag legérzékenyebbek ezt már most is érzékelik, s úgy gondoljuk, hogy a következő 2-3 évben egyre több emberre lesz hatással tudatszinten ez a folyamat, még ha nem is értik majd az okát.

Több javaslatunk is van arra vonatkozóan, hogy hogyan kezeljétek majd a helyzetet.

Az első javaslatunk lesz a legkönnyebb. Ez magába foglalja annak megértését, hogy kapcsolatban álltok magával a Föld magjával. Mint energetikai és mint hús-vér lények, tudatos energetikai kapcsolatot tudtok létre hozni vele. Körülvesz benneteket a mágneses mező, bele vagytok merülve, s ha a Föld magjával azonos szellemi rezonanciát hoztok létre, energetikailag stabillá váltok. A Föld tudatos lényként képes megnyilatkozni felétek olyan módokon, amit nehéz lenne elmagyarázni és leírni, mert kultúrátoknak nincs erre megfelelő nyelve. Ráadásul erősen manipulálva vagytok, hogy ennek biztosan ne legyetek tudatában, mert ez lehetne a legnagyobb erőtök.

Ha rezonáltok a föld magjával, sokkal tudatosabbá válik bennetek, hogy a Föld egy élő tudatos lény. Ezen a kapcsolaton keresztül energetikai biztonságot kaptok még a legnagyobb káosz közepén is. Más szóval, ha közvetlen és tudatos kapcsolatba kerültök a föld magjával, az lecsökkentheti az életerőt elszívó technológiák negatív hatásait.

Javasoljuk, hogy a megfelelő rezonancia kialakítása érdekében használjátok pránacsöveteket, azt a csatornát, mely a fejtetőkön keresztül végigfut a testetek közepén és lejut a földbe. Ez a csatorna, ez a cső mélyre hatol, le egészen a föd magjáig, a fejetek felett pedig a végtelen, mély űrbe. Ebben az esetben elég, ha a földbe hatoló csatornára koncentráltok.

De igazából nem is annyira a csatorna leküldése számít. A dolog lényege, esszenciája az, hogy legyetek tudatában, tudjátok, hogy a föld magjával rezonáltok. Ez még a legnagyobb káosz közepén is megadja nektek a stabilitás érzését. Még tudatosabb kapcsolatot épít ki köztetek és a Föld között. Ez – ha mondhatjuk így – dehiptonizálni fog titeket, kevésbé lesztek ellenőrizhetőek és világosabban fogjátok látni a hazugságokat, melyekkel körülvesznek benneteket.

A második javaslatunk, hogy alakítsatok ki tudatos kapcsolatot a galaxis központjával.

Értsétek meg, hogy képesek vagytok rezonálni a galaxis központjával is, ami egy fekete lyuk és ami hasonlóképpen kapcsolatban áll a Föld magjával, s ti erősíthetitek ezt a kapcsolatot. Ha fogékonyak vagytok erre, akkor már az, hogy hallotok erről, aktiválni fogja a tudást, hogy hogyan csináljátok. Nem nehéz. Nagyon egyszerű: csak annak a megértését követeli tőletek, hogy fizikai testetekkel ellentétben van egy olyan részetek, amit nem korlátoz sem tér, sem idő.
Tudatában kell lennetek, hogy ez a részetek képes azonnal bárhova kiterjedni és ha kiterjesztitek ezt a galaxis központjába, akkor stabilizáljátok a kapcsolatotokat a galaxissal.

A legideálisabb dolog egyszerre kapcsolatban állni a Föld és a galaxis magjával is.

Újra megerősítjük, hogy ez kevésbé ellenőrizhetővé tesz benneteket, nehezebb lesz titeket hipnotizálni, s különleges tapasztalatokat hozhat nektek az „ébredés”, amíg a többiek körülöttetek tovább alszanak.
Hogy mihez kezdtek ezzel a tudatossággal, az természetesen a ti választásotok és a ti felelősségetek.

A Hathorok, 2008. március 24



Néhány tisztázó gondolat Tomtól:

Azoknak, akik még nem ismerik a pránacsövet, íme a leírás:

A pránacső egy finom energetikai csatorna, egy csőhöz hasonlít és a korona csakrától ( a fejtetőn) halad keresztül a test közepén és a gátrészen elhelyezkedő gyökér csakrán kilépve elér a föld mélyébe.
Ha összeérintjük a hüvelykujjunkat a mutatóujjunkkal, láthatjuk, hogy milyen széles a pránacsövünk. Néhány ezoterikus írásban úgy említik, mint központi pillér vagy oszlop.

A tibeti buddhizmus egyes ágaiban a jógik vagy joginik egy nagyon vékony csatornával dolgoznak csak, ez kb. olyan vastag, mint egy emberi hajszál, ez a csatorna a pránacső közepén halad. Úgy ismerik ezt, mint a Titkos Csatornát, és egyes jógagyakorlatoknál ezt használják a finom energiák testbe juttatásához - elképzelésük szerint ez felgyorsítja a spirituális megvilágosodást és a felemelkedést..

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a pránacső csak néhány lábnyira jut le a földbe (kivéve ha valaki igazán földelt) és felfele is csak hasonló magasságba ér.
Mivel a pránacső nagyon finom energiákból áll, nem követi a newtoni fizika törvényeit, inkább a kvantum mechanika alapján működik. Ez teszi lehetővé, hogy nagyon nagy távolságokba elérhessünk vele: akár a föld magjáig ill. messze ki az űrbe.

Azoknak, akiknek ez a koncepció szokatlan és furcsa, azt ajánlom, olvassák el egy rövid cikkemet, amit „Gondolatok és megfigyelések a csatornáról” címmel írtam.
Ha ez segít, akkor gondoljanak úgy a pránacsőre, mint egy képzeletbeli eszközre. Nem kell eldönteni, hogy létezik-e vagy sem. Egyszerűen fedezzék fel a hatásait a saját módjukon.

A pránacsőre gondolatainkon és szándékunkon keresztül tudunk hatni. Egyszerűen a szándék által ki tudjuk terjeszteni a csatornánkat mind a földbe, mind a kozmoszba. Ha kezdők vagyunk, egyszerűen csak gondoljunk arra, hogy ez megtörténik. Ahogy egyre többet dolgozunk vele, egyre erősebbé, ösztönösebbé válik a benyomásunk a szándékunk által létrehozott hatásról.

A Hathorok által javasolt eljárás, azaz a pránacső használata azoknak szól, akik szeretnének tenni azért, hogy kapcsolatba lépjenek a Földdel. Néhány ember rezonátor, néhány pedig aktivátor. Néhány ember mindkettő. Rezonanciába kerülni valamivel, ráhangolódni valamire (esetünkben a föld magjára) lényegében passzív cselekedet. Néhányan ebben jók, mások viszont szeretnek tenni valamit. Azoknak, akik tenni szeretnének, a pránacső remek eszköz. Mindenki döntse el, neki melyik működik.

Bárhogy is tesszük, a fontos az, hogy szellemi rezonanciát hozzunk létre a föld magjával, és ha tehetjük, akkor a galaxis központjával is.

Tom Kenyon

Forrás:
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=3 width="95%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top bgColor=white>Messzi-messzi világok


ezopszicho11655720111165572019.jpg
Május hónapja a kapcsolódás-újrakapcsolódás témaköre lesz, néhol egy kis szétkapcsolódással.
Fontos új kapcsolatok alakulnak ki, és sok újrakapcsolódás lesz emberekkel és helyekkel a múltunkból. Bizonyos emberekkel, helyekkel, helyzetekkel, lehetőségekkel és munkákkal pedig megszakítjuk kapcsolatunkat, mert többé már nem rezegnek együtt velünk. Gyakran ez energetikai szinten jóval hamarabb megtörténik, mint hogy fizikailag is megjelenne. A kapcsolat ami eddig működött, hirtelen élettelenné válik és megszakad. Ez része a hatalmas helycseréknek ami most folyik körülöttünk.



A sejtszintű emlékezetünk jobban aktiválódik mint valaha, és így az álmaink és vízióink segítségével óriási felfedezéseket tehetünk. Bár még csak most kezdünk ébredezni, ez felemel minket hogy előmozdulhassunk mostani helyzetünkből, hatalmas ugrásokat megtéve, így segítve minket mindenben, amire most nagy szükségünk van. Ez kilő minket a térképről egy teljesen új, felfedezetlen területre a Leges Legnagyobb Valóságba, amit én csak Messzi Messzi Világnak hívok.



Május legfontosabb tanulsága, hogy integráljuk életünkbe mindazt amit kapunk, hogy tovább tudjunk lépni az Új Életünk felé. Nincs többet választási lehetőségünk hogy megtagadjuk-e vagy félrerakjuk, azt színlelve hogy ez nem valóság. Ezen új információk és új energiák özöne beépül mindennapi életünk minden egyes aspektusába, amit büszkén és nyitottan fogadjunk. Nagyon fontos, hogy építsünk be életünkbe minden új információt, új kapcsolatot, új energiákat és új lehetőségeket azon nyomban, amint eljutnak hozzánk.



Ezen hihetetlenül erőteljes és mély időkben sok minden előre mozdul egy teljesen új helyzetbe. Néha úgy tűnhet, mint egy tömeges kivándorlás, amint mindannyian változni kezdünk. Ez egyszerre történik mind a fizikai, mind a nem-fizikai síkon.



Május egy fogcsikorgatós hónap lehet, mikor sok történés eljut egy krízispontra. Sokan közülünk kimerülőben lévő energiával és anyagi természetű problémákkal küszködik a hónap elején. Egyre nehezebbé és nehezebbé válik az, amit csinálnunk kell nap mint nap, mintha minden széthullana körülöttünk. A huszonharmadik órában vagyunk, a legmélyebb sötétségben pont mielőtt eljönne az új hajnal. Minden dolog lecsupaszodik, teljesen a lényegéig.



Ez most pontosan az az idő, amikor nem szabad feladnunk, mert már nagyon közel vagyunk a kvantumugráshoz amire vártunk. Bármi történjék is biztosan evezzünk, tisztán navigáljunk, ügyesen manőverezzünk és megújult elkötelezettséggel nézzünk előre.



Kriszti



A cikk tulajdonosa: Az Új spirituális Energia osztályterme
http://shaumbra.wire.hu


A cikk webcíme:
http://shaumbra.wire.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=365



</TD></TD></TR></TBODY></TABLE>​
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
DNS változások, hogyan kezeljük őket<?xml:namespace prefix = v ns = "urn:schemas-microsoft-com:vml" /><v:shapetype id=_x0000_t75 stroked="f" filled="f" path="m@4@5l@4@11@9@11@9@5xe" o:preferrelative="t" o:spt="75" coordsize="21600,21600"><v:stroke joinstyle="miter"></v:stroke><v:formulas><v:f eqn="if lineDrawn pixelLineWidth 0"></v:f><v:f eqn="sum @0 1 0"></v:f><v:f eqn="sum 0 0 @1"></v:f><v:f eqn="prod @2 1 2"></v:f><v:f eqn="prod @3 21600 pixelWidth"></v:f><v:f eqn="prod @3 21600 pixelHeight"></v:f><v:f eqn="sum @0 0 1"></v:f><v:f eqn="prod @6 1 2"></v:f><v:f eqn="prod @7 21600 pixelWidth"></v:f><v:f eqn="sum @8 21600 0"></v:f><v:f eqn="prod @7 21600 pixelHeight"></v:f><v:f eqn="sum @10 21600 0"></v:f></v:formulas><v:path o:connecttype="rect" gradientshapeok="t" o:extrusionok="f"></v:path><?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:lock aspectratio="t" v:ext="edit"></o:lock></v:shapetype><v:shape id=_x0000_i1025 style="WIDTH: 33pt; HEIGHT: 84pt" alt="" type="#_x0000_t75"><v:imagedata o:href="http://www.luisprada.com/Protected/IMAGES/dna_spiral.gif" src="file:///F:\DOCUME~1\KARSAY~1\LOCALS~1\Temp\msohtml1\01\clip_image001.gif"></v:imagedata></v:shape><o:p></o:p>
A cikkben Dr. Berrenda Fox bocsájt rendelkezésünkre bizonyítékokat DNS és sejt változásokra. Az interjút Patricia Resch készítette. <o:p></o:p>
Dr. Fox, az Avalon Wellness Központ (Kalifornia) holisztikai szakembere. Az Avalon Klinika képviseli azt a gyógymódot, mely eredetileg az Avalon szigetről származik. Dr. Fox vérvizsgálat útján bizonyította, hogy vannak olyan emberek, akikben új DNS szálak fejlődtek ki.<o:p></o:p>
Patricia Resch:Kedves Berrenda, kérem meséljen nekünk valamit magáról.<o:p></o:p>
Berrenda Fox:Doktori fokozatot szereztem pszichológiából és különféle természetes gyógymódból. Európában folytatott tanulmányaim során a médiába is belefolytam, és ezt a mai napig csinálom film managment formájában. Mint tudja, a FOX Televízió Hálózatnak dolgozom. Munkánkkal szeretnénk, ha az emberek megértenék a földönkívüli lényeket és szerepüket mindabban, ami jelenleg az emberiséggel történik. Legismertebb sorozataink a “Sightings” és az “X-akták”. <o:p></o:p>
Patricia Resch:Miféle változások mennek végbe jelenleg a földön és ezek a változások milyen hatással vannak a testünkre? <o:p></o:p>
Berrenda Fox:Azóta, hogy kiemelkedtünk a vízi élőlények sorából történtek olyan nagyobb változások, mutációk, melyek a genetikus kutatók szerint még nem teljesedtek ki. Évekkel ezelőtt Mexikó Cityben tartottak egy világszínvonalú genetikai konferenciát, melynek fő témája a DNS változás volt. Evolúciós változáson megyünk keresztül és fogalmunk sincs arról, hogy mivé változunk.<o:p></o:p>
Patricia Resch:Miként változik a DNS-ünk?<o:p></o:p>
Berrenda Fox:Mindenki rendelkezik egy kettős-helix szerkezetű DNS-sel. Arra jöttünk rá, újabb helixek fejlődnek ki. A dupla helixben két DNS szál csavarodik spirál alakzatban. Azt gondolom,hogy idővel 12 helix fog kifejlődni. Az elmúlt időszakban, ez kb. 5-20 év, egy folyamatos mutáción mentünk keresztül. Ez a tudományos magyarázat. Saját fajunk mutációja jön létre, melynek végtermékét még nem ismerjük. <o:p></o:p>
A változásokat még nem hozták nyilvánosságra, mivel a tudósok úgy gondolják, ez riadalomra adna okot a társadalomban. Ennek ellenére az emberiség sejti szinten folyamatosan változik. Jelenleg 3 gyerekkel dolgozok együtt. Nekik 3 DNS helixük van. A legtöbb ember erről tud is, ezt érzi. Sok vallás, mely hirdeti a változást, tudja hogy maga a változás többféleképpen fog végbemenni. Tudjuk, hogy ez egy pozitív mutáció, ettől függetlenül pszichikailag, metálisan és érzelmileg ez lehet félreérthető vagy hangozhat rémisztően.<o:p></o:p>
Patricia Resch:Ezeknek a gyerekeknek vannak olyan tulajdonságaik, amik eltérnek a többi, átkagos gyermekétől?<o:p></o:p>
Berrenda Fox:Ezek a gyerekek képesek puszta koncentrációval tárgyakat megmozgatni, keresztülvinni a szobán, képesek puszta nézésükkel vizet tölteni a pohárba. Telepatikusan kommunikálnak.Ha ismerné ezeket a gyerekeket, azt gondolná félig angyali, félig emberfeletti lények, de nem azok. Szerintem olyan teremtések, amilyenekké az emberiség fog változni az elkövetkezendő évtizedekben. <o:p></o:p>
Patricia Resch:Ön szerint ez a változás mindannyiunkban végbe fog menni? <o:p></o:p>
Berrenda Fox:Úgy tűnik azok az emberek, akik 1940 előtt születtek nem képesek erre a változásra, de genetikailag hozzájárultak valamihez, ami a következő generációknak esélyt ad arra, hogy kifejlődjön bennük egy újabb DNS helix még éltükben. A legevidensebb példa a változásokra az immunrendszerünk és a belső elválasztású mirigyeink. Részben pont emiatt végzek kutató munkát immuntesztekkel és immunkezelésekkel. Vannak olyan felnőttek a tesztelt emberek között, akiknél valóban kialakult egy újabb DNS helix. Sőt olyan is van, akiknél kialakult egy harmadik is. Ezeknél az embereknél jelentős változások álltak be a tudatban és a fizikai testben. Szerintem növekszik mind a Föld, mind az emberiség rezgése. A mostanában született gyerekek közül soknak magnetikusan (?) könnyebb a teste. Azoknak, akik idősebbek, és szeretnének változni, sok fizikai változáson kell keresztül menniük.<o:p></o:p>
Patricia Resch:Mitől áll be változás a szervezetünkben ha normális, kétszálú DNS-el születünk?<o:p></o:p>
Berrenda Fox:Legkönnyebben egy virussal érhető el a DNS mutáció. Ebből következik, hogy a vírusok nem csak rosszak lehetnek. A vírusok csakis élő szöveteken élnek meg. DNS vírusok pl. az Epstein-Barr virus, vagy a Herpes X6. A retro HIV virus nem DNS virus. Ez a virus ahelyett hogy változtatná a testet, feléli. Azok az emberek, akik átmennek ezen a folyamaton, többnyire homlokegyenest megváltoznak. Hivatást változtanak, másként gondolkodnak, új életformával élnek tovább. Meglehet néha valóban rosszul érzik magukat, fáradtak vagy reménytelennek érzik az életet, mégis egy adományt kaptak. Lehetőségük van arra, hogy megváltozzon a DNS struktúrájuk, a testük; könnyebbekké, egészségesebbé válhatnak, amivel a következő generáció tagjai lehetnek. Az angyalok, melyek láthatóak a jelei annak, hogy fejlődünk. Szerintem 2012-ig van időnk, hogy befejeződjön ez a folyamat. <o:p></o:p>
Patricia Resch:Milyen más változásokra számíthatunk még?<o:p></o:p>
Berrenda Fox:Nem lesznek betegségek, nem kell szükségszerűen meghalnunk. Képesek leszünk életfeladatunkat szenvedés nélkül, vidáman, szeretettel megtanulni. A régi rendszernek meg kell szűnnie, ez viszont nem fog spontán végbemenni, harcolni kell érte. Ezért háborúzunk annyit; ezért nem hatékony annyi gyógyszeres kezelés, ezért nem működnek a kormányok. Egy csomó régi paradigma nem működik már, mégis küzdünk érte, hogy életben tartsuk őket. Semmi kétség, hogy változás van. <o:p></o:p>
Azok, akik azt választottuk, hogy most éljünk, mi vagyunk az új fajok előfutárai. Ez a faj is ember, de egyúttal megjelenítjük a Mennyországot is a Földön. <o:p></o:p>
Mi külön segítségben részesülünk mesterektől és földönkívüliektől, angyali lényektől hogy megtanuljunk befelé figyelni. Minél mélyebbre sikerül menni önmagunkban, hogy meghalljuk a belső hangot, annál jobban ráhangolódhatunk a végbemenő változásokra.<o:p></o:p>
Patricia Resch:Milyen mellékhatásai lehetnek ezeknek a változásoknak? <o:p></o:p>
Berrenda Fox:A sejtszintű változásokkal előfordulhat, hogy úgy érezzük nem is vagyunk itt. Érezhetjük magunkat kimerültnek, mivel a szó szoros értelmében megváltoznak a sejtjeink és megújulunk. Mint egy újszülöttnek, sok pihenésre lesz szükségünk. Előfordulhat az is, hogy összezavarodunk, nem leszünk képesek a mindennapi teendőinkre koncentrálni, mivel valami nagyobb dolog elvégzésére programozódunk át. <o:p></o:p>
Gyakoriak a fizikai fájdalmak, melyek a test bármely részén jelentkezhetnek, és ezeknek a fájdalmaknak nincs különleges oka. Sok ember érezheti úgy, hogy kezd megőrülni. Ha elmennek orvoshoz, az orvosok nem tudnak mit kezdeni vele, mert az orvostudomány nem foglakozik az energetikai testtel. <o:p></o:p>
Mivel a csakrák a belsőelválasztású mirigyekhez tartoznak, a nők hormonális változásokon fognak keresztül menni. Előfordulhat, hogy minden ok nélkül el kezdenek sírni, mivel a sírás növeli a hormonszintet. Sok nő hamarabb éri el a klimaxot, mivel felgyorsulunk. A férfiak frusztráltabbak lehetnek, mivel megszokták az akítvabb életformát. Érezhetik, hogy nőies oldaluk egyre többet megvillan, mivel az az intuitiv oldalunk. <o:p></o:p>
Az elmúlt 20-30 évben az érzelmek kezelésére terápiák jöttek létre és egyre több új technika születik azóta is. Felgyorsultunk és hihetetlen mértékű érzelmi munkát végzünk rövid időtartam alatt, olyan mennyiségűt, ami régebben évezredeket tett ki. <o:p></o:p>
Patricia Resch:Hogyan kezelhető egy olyan valaki, aki ilyen változásokon megy keresztül?<o:p></o:p>
Berrenda Fox:Egyénekkel foglalkozok és nem betegségeket kezelek. Az “orvos” szó a latinban nevelőt jelent. Csakis akkor lehet hatékonyan gyógyítani, mint igaz gyógyító, ha megfelelő segítséget nyújtunk az egyéneknek, ha biztosítjuk őket arról, hogy minden ami velük történik valós, hogy meggyógyulhatnak, megszabadulhatnak a “negatív” tünetektől a kezelések során. <o:p></o:p>
Először elrendelek egy immun tesztet, ami máshol nem bevett szokás. Ez egy laboratóriumi vérvizsgálat, amit egy spesiális, jól felszerelt kutató laborban végeznek el. Aztán én magam mondom meg a páciensnek az eredményt. Ez úgy működik, mint egy térkép, amin követhetők a változások, így lesz erejük a gyógyuláshoz. Bár én vagyok a gyógyító, mégis csak egy eszköz vagyok a személyes gyógyulási folyamatukban. <o:p></o:p>
Erőt ad, ha személyesen látják a saját vérképüket, látják a térképet, hogy mi megy végbe a testükben, mi az ami hatással van a tudatalattijukra. A kulcs az, hogy az egyén felelősséget kap és önmaga dolgozik a gyógyulásért. Segédeszközként nem szokványos dolgokat használok. Organoterápiával (gyógykezelés állati nedvekből előállított szerekkel) dolgozok, ami Európai mirigyszerű kezelés, mely segítségével felépül a hormonrendszer, hogy képes legyen befogadni a DNS változásokat. <o:p></o:p>
Homeopátiás kezeléseket is végzek. Ezzel dolgozok az energetikai testen. Használok vitaminokat, gyógyfüveket, továbbá végzek hideg lézer terápiát. A terápia teljes mértékben az egyén szükségleteitől függ. <o:p></o:p>
Abból amit csinálok szinte már minden bejáratott módszer, ez előttünk járóknak köszönhetően. Ők, akik bejáratták ezeket a módszereket, más naprendszerekből valók, olyan rendszerekből, ahonnan mi is érkeztünk, hogy segítsünk ennek a bolygónak az átalakulásban. <o:p></o:p>
Patricia Resch:Ön szerint hogyan halad a munkájával? <o:p></o:p>
Berrenda Fox:Hídként, vagy átmenetként tekintek a munkámra. Tudományosnak és művészinek tartom. A gyógyítás egyszerre művészet, és tudomány. Ha csak tudományként működne, vagy csak művészetként, az nem lenne elegendő a teljes felépüléshez. Nem hiszem hogy egész életemben gyógyítani fogok, mert hiszek abban, hogy meg fognak szűnni a betegségek. Amint tudatos lényekké válunk, megszüntetjük a betegségeket és a szenvedést. <o:p></o:p>
forrás (fordította: will marquez)<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
VÁLTOZÁSOKA DNS-BEN ÉS A FIZIKAI TESTBEN, ÉS KEZELÉSÜK<o:p></o:p>
Részlet Susanna Thorpe-Clark cikkjéből, melynek címe 'The Bigger Picture'<o:p></o:p>
Folyamatos fizikai változáson megyünk keresztül és karbonalapú, 2 szálú DNS-el rendelkező élőlényekből kristály lényekké alakulunk, akiknek 1,024 szálú DNS-ük van, mivel csakis kristály szerkezetek tudnak létezni a magasabb szintű dimenziókban. <o:p></o:p>
Testünk Szíriuszi DNS szálakkal olvad össze, mivel ez a forma eléggé közel áll a miénkhez, így aránylag kevés mellékhatással sikerül az integrálódás. <o:p></o:p>
Nem csak mi, emberek változunk, de a Földön minden élő forma kristályszerkezetté alakul. Minden hal a tengerben, minden virág és fa a kertben, a madarak és a háziállataink is. <o:p></o:p>
Minden megváltozik. Semmi sem fog meghalni vagy elpusztulni, mivel mindannyian együtt változunk az új állapotba.<o:p></o:p>
Ez az új állapot azonban megkívánja, hogy mind a fizikai, mentális és érzelmi síkon megszabaduljunk a 3 dimenziós felfogástól. Mint a halálban, az elengedés fontos része a változási folyamatnak, mivel nem vihetjük magunkkal a régi értékeket és életmódot egy teljesen más, halálutáni állapotba. Így a változásokkal járó haladás megköveteli tőlünk, hogy elengedjük jelenlegi kapcsolatainkat, munkánkat, karrierünket, vagyonunkat, stb. ha azok már nem képesek támogatni az új életformánkat. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Nem csoda hát,ha elhatalmasodott az aggodalom és félelem, hiszen ezek a változások már folyamatban vannak, még ha sok ember nem is kezeli őket tudatosan. Az érezelemvilágunkban is felgyorsultak ezek a változások és egyre több átmeneti fizikai tünet lép fel, hiszen az érzelmeink a változások következtében kihatással vannak a testünkre is.<o:p></o:p>
néhány ilyen tünet:<o:p></o:p>
  • Influenzaszerű tünetek:- láz, izzadás, izületi fájdalmak, stb., melyek nem javulnak antibiotikumos kezelés hatására sem<o:p></o:p>
  • Migrénes fejfájás: -komoly fájdalmak, amik fáldalomcsillapító bevételével sem enyhülnek<o:p></o:p>
  • Időnkénti hasmenés<o:p></o:p>
  • Időnkénti orrfolyás - tüsszögéssel, általában 24 órán át tart, de nem megfázás, és nem szénanátha<o:p></o:p>
  • Szédülés<o:p></o:p>
  • Fülzúgás<o:p></o:p>
  • Erős szívdobogás<o:p></o:p>
  • Érezhetjük, hogy remeg az egész testünk, főként éjjel, nyugalmi állapotban<o:p></o:p>
  • Erős izomfájdalmak, további fájdalmak a testben, gyakran a háton<o:p></o:p>
  • Zsibbadás a karokban, kezekben, lábakban<o:p></o:p>
  • Izomgyengeség főleg a kezekben, a vérkeringésben végbemenő változások miatt<o:p></o:p>
  • Időnkénti légzési nehézségek és/vagy hangos légzés, főleg nyugalmi állapotban<o:p></o:p>
  • Megváltozott immunrendszer<o:p></o:p>
  • Nyirokrendszerbeli változások<o:p></o:p>
  • Fáradság érzet, kimerültség kisebb erőkifejtéstől is<o:p></o:p>
  • A szokottnál nagyobb és gyakoribb alvásigény<o:p></o:p>
  • Körmök és haj szokottnál gyorsabb növekedése<o:p></o:p>
  • Indokolatlan depressziós állapotok<o:p></o:p>
  • Elrévedezés a múltban, kapcsolatok átértékelése, megvilágosodás személyes problémákban<o:p></o:p>
  • Hatalmas erkölcsi tisztaság érzete<o:p></o:p>
  • Feszültség, aggodalom és magas stressz szint – mivel érezzük hogy valami történik, de nem tudjuk mi az<o:p></o:p>
A tünetek közül néhány egész nagy számban fordul elő. Sokan ijedtükben orvoshoz, kiropraktőrhöz, gyógynövényekkel foglalkozó szakemberhez stb. szaladnak, akiktől rendszerint azt hallják, hogy nincs semmi bajuk. És ez meg is felel az igazságnak, mivel ezek a tünetek mind átmeneti jellegűek, a bennünk végbemenő lelki változást jelzik.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Néhány AJÁNLOTT KEZELÉSI MÓDSZER a fentiekre:<o:p></o:p>
  • Haladjunk az árral, ne szálljunk szembe.<o:p></o:p>
  • Ha elfáradunk és kimerülünk, pihenjünk és aludjunk sokat.<o:p></o:p>
  • Igyunk sok vizet, mivel méregtelenítés megy végbe a szervezetünkben és a megszokottnál gyorsabban kiszáradhatunk<o:p></o:p>
  • Az érzelmi feszültség és stressz mérséklésére vegyünk be gyógynövénykivonatot, Macskagyökeret<o:p></o:p>
  • A Görögszéna csökkenti a stressz kihatását a nyirokrendszerre és segíti a méregtelenítés folyamatát<o:p></o:p>
  • Az izomgörcsök enyhítéséhez vegyünk Macsakagyökér kivonatot, próbáljuk ki az iszapfürdőket, vagy vegyünk forró fürdőt, amibe öntsünk bele egy kispohár epsomi sót (magnéziumszulfátot). Végezzük el naponta. <o:p></o:p>
  • Ne feledjük, hogy ha ránk is jön a szívdobogás, vagy nehezen kapunk levegőt, az a szív és torok csakra tisztulását jelzi, és a tünetek csak átmeneti jellegűek. Nem fogunk meghalni, csak változáson megyünk keresztül! Ettől függetlenül nem kell rám hallgatni, nyugodtan keressenek fel egy szakrovost, ha aggódnak. <o:p></o:p>
  • Ha nem tudják hol lehet beszerezni a Macskagyökeret (Valerian) vagy a Görögszénát (Fenugreek), próbálkozzanak valamelyik Herbáriában, vagy egyszerűen mondogasság magukban a nevüket, ha valamiben segítségük kellene. A gyógyító energiák a név hanggá alakítása által terjednek és ugyanolyan a hatékonyságuk akkor is, ha csak magunkban mondjuk ki a nevet, mintha fizikailag bevennénk. Ki kell próbálni!<o:p></o:p>
Kérjék angyali vezetőiket, hogy enyhítsék a fájdalmukat. Csak arra várnak, hogy megkérjük őket!<o:p></o:p>
A legtöbb tünet csak pár hétig tart, aztán elmúlik. Vannak olyan tünetek is, amik újból és újból előjönnek. <o:p></o:p>
A változásokat nem feltétlenül egyidejűleg érzi meg mindenki. A felnőtteknek csak igen kevés százalékánál fejeződött már be a kristályszerkezetté való átalakulás. Nekik 1,024 szálú DNS-ük van. Egy nőről jelentés készült, miszerint nőtt 1 láb 3 inchet (kb. 38cm). <o:p></o:p>
Az összes 7 év alatti gyermeknél befejeződött már a változás, vagy rövidesen be fog fejeződni. Az elmúlt 2 évben született gyermekek már mind teljes DNS szerkezettel születtek. Vannak, akik még csak most kezdtek el változni, és sokan mások még a változások előtt állnak. A változási folyamatot „Felébredésnek“ vagy Felemelkedési folyamatnak nevezzük.<o:p></o:p>
Túl kell lépni a félelmeinken, meg kell tanulnunk szeretni, és ezt önmagunkkal kell kezdeni. Amíg nem vagyunk képesek önmagunkat szeretni, amíg nem bízunk önmagunkban, addig mást sem tudunk igazán szeretni, másban sem tudunk igazán bízni. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
A Hathorok segítenek

A Hatorok segítenek

Az Egyensúlyi Holon egy egyensúlyi állapotot közvetít, és az összerendezettséget a hála által teremtett eksztázis érzése teremti meg. Ha akkor, amikor eljön az ideje, nem tudsz eksztázist teremteni a hálából, akkor maradj a hála érzésében. Ha nem tudsz hálát és megbecsülést teremteni, amikor akarsz (ld az útmutatókat), akkor csak az történhet, hogy a lejövő spirituális energia nem tud lehorgonyozni a Földbe rajtad keresztül. Itt nem elég a jó szándék. Szükség van egy alapfokú képzettségre azoknak, akik szeretnének lélekben részt venni ebben velünk együtt. Tehát, ha hívást érzel, hogy hozzánk csatlakozz, akkor arra kérlek, gyakorold az itt leírt módszert. Én is ezt teszem, természetesen.
Ezt a meghívást a Hathorok kiterjesztették mindenkire, akik az élet szentségét fontosnak tartják, egyéni hittől, vallástól, életfilozófiától és életviteltől függetlenül.
Javasoljuk, hogy kísérletezzetek ezzel, és tökéletesítsétek ezt a nagyon egyszerű mértani alakzatot! Tartsátok mindig magatoknál a tudatotok éber részében, hogy amikor csak akarjátok, meg tudjátok teremteni szükség szerint, magatok és azok számára, akikkel kapcsolatban álltok.
”Holonnak nevezzük, és pedig az a holon, ami oktaéder, vagyis az egyensúly holonja. Képzeld el, amint körülvesz egy fénypiramis, ami kiterjed föléd, és egy ezzel megegyező piramis van alattad is. Ezek négyzet alapú piramisok, az egyik csúcsával felfelé, a másik csúcsával lefelé (és négyzet alakú alapjuknál egybeolvadnak; MI). Te ennek a közepében vagy. Ha fekszel, akkor a négyzeten vagy, ahol a két fél piramis összeér, és a feletted lévő piramis pontos mása az alattad lévő piramisnak. Akkorára készíted ezt, amekkorára akarod, csak legyél teljesen a belsejében.
”Ha állsz vagy ülsz, az oktaéder tengelye túlér a tested közepén, úgy, hogy, ha egy vonalat húznál a piramis csúcsán keresztül középen lefelé az ellentétes piramis csúcsáig, akkor ez a vonal a tested közepén haladna végig. Ez az oktaéder kiegyenlíti az energiát. Ez a férfi és a női aspektus tudatosságának kiegyensúlyozása. Ne tévesszen meg, hogy ez ilyen egyszerű! Ez egy erőteljes eszköz a finomenergiák kiegyensúlyozásához.”
Ebben a részben arról szeretnénk nektek beszélni, hogyan kell eksztázist teremteni a szívre összpontosítva a figyelmet. Jelen esetben nem a szívcsakráról van szó, inkább a fizikai szívről, magáról a szívizomról.
Ebben a technikában a figyelmeteket, figyelmetek összpontosítását használjátok tetszésetek szerint a hála vagy a megbecsülés érzésével összekapcsolva.
Abban a pillanatban, ahogy a figyelmeteket a szívetekre összpontosítjátok, észrevehettek egy finomenergia-áramlást.
Amikor a fizikai szívetekre összpontosítjátok a figyelmeteket, és létrehozzátok a megbecsülés vagy a hála érzését, egy energiahullám kezd áramlani szerte a testben, amit a szív mágneses mezői hordoznak, amik a fizikai szívből sugároznak szét, hogy az egész testet behálózzák. Ahogy az energiafolyam elkezdődik szerte a testben, az eksztázis sejtszinten spontán bekövetkezik.
Ebben a módszerben a figyelmetek tehát a szívre összpontosul, a hála és a megbecsülés érzéseit létrehozva. És amint érzékelitek, hogy az eksztázis kezd kialakulni a testetekben, a figyelmeteket áthelyezitek a test körüli mezőre (az aurára). Ez az energiamező nagyon hasonlít egy fénylő tojásra, ahogy azt a tisztánlátók érzékelik. Ennek a fénylő tojásformának a szélesebb része a vállak körül van fent, és a keskenyebb része a lábak körül. Van egy középvonal vagy tengely, ami átmegy ennek a mezőnek a közepén, és történetesen a fizikai testetek közepén is átmegy, a fejtetőn át le, a gáton keresztül. Ez a vonal annak a mágneses mezőnek a középső tengelye, ami a finomenergia-testet magában foglalja. Ez a test vagy mező kiterjed a fej fölé és néhány hüvelyknyire vagy több lábnyira, akár több yardnyira is a láb alá. Bizonyos magas töltésű enegiaállapotokban a tengely és a finomenergia-test ennél sokkal tovább is terjedhet.
Ha a figyelmeteket erre a középvonalra helyezitek át, és a testeteket körülvevő mezőre, lehetővé teszitek, hogy az eksztázis kijuthasson a testből a mezőbe. Ez nagyon pozitív és erőteljesen harmonikus mintákat hoz létre, ami összhangba hoz benneteket a felgyorsult fejlődés hullámformáinak rezgéseivel, amik most áramlanak át a csillagrendszereteken.
Ne becsüljétek alá ennek a technikának az erejét! Bár nagyon egyszerű, mégis mindent áthat és nagyon hatékony. Egy magasabb rezgés- és vibrációs szintre fog emelni benneteket. És ez szerintünk elengedhetetlen az energiaportálokon és az átalakító energiákon való átjutáshoz, amelyeket most és ez után a Földetek átél.
A hála/megbecsülés érzésének első módszerében a memóriádra van szükség. Emlékezz vissza valamire, valakire vagy egy helyzetre a múltadból, amiben megbecsülést éreztél. Nem kell valami nagydolognak lennie. Bármi működik, amitől megbecsülést éreztél. Amikor felidézed az emlék részleteit, a megbecsülés vagy a hála érzése elő fog jönni. Aztán hagyd, hogy az emlék eltűnjön, és ott marad neked az érzés. Összpontosíts az érzésre, és érezd meg, milyen. Ismételd meg ezt a folyamatot sokszor, hogy megismerd a titkát! Végül képes leszel felidézni a megbecsülés/hála érzését anélkül, hogy visszamennél egy emlékhez. Vannak néhányan, akiknek nincs a múltjukban olyan esemény, amikor megbecsülést vagy hálát éreztek. Akár hiszitek, akár nem, ez nem baj. Egyszerűen képzeljetek el valamit, amitől hálát vagy megbecsülést éreztek. A különös az, hogy az idegrendszeretek a képzelt és a valós esetekre hasonlóan fog reagálni. És itt nem az <?xml:namespace prefix = st1 ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:smarttags" /><st1:personName ProductID="a a">a a</st1:personName> cél, hogy legyen valami az életetekben, amiért megbecsülést éreztek, hanem inkább az, hogy egyszerűen csak képesek legyetek magát az érzést létrehozni (anélkül, hogy okotok lenne rá). Ha a megfelelő képzeletbeli képet kiválasztottátok, akkor a megbecsülés/hála érzése spontán elő fog jönni. Akkor, úgy, mint az emlékezéses módszernél, hagyjátok, hogy a képzeletbeli esemény eltűnjön, és az érzésre összpontosítsatok! Gyakoroljátok ezt többször naponta, és végül képesek lesztek magát az érzést felidézni a képzeletbeli esemény nélkül.


Forrás: www.shaumbra.wire.hu
 

annaörök

Állandó Tag
Állandó Tag
Helló Mindenkinek!

Nos,megpróbálok rövid lenni,bár azt sem tudom ,hol kezdjem.
Már gyereknek azt éreztem, hogy valami baj van velem, mert mindenhonnan kilógtam a"sorból".Felnőttem valahogy .A folytonos szabadságvágyam, a végtelen undorom az igazságtalanságtól és a hazugságtól,az örökös útkeresésem,az önmarcangolásom végül elszigetelt az emberektől.1éve kb.,mióta van internetümk a(lányommal),ha tehetem rajta lógok,és tanulok,olvasok.Már fiatal koromban is kerestem a miértekre a választ, de akkoriban még csak elvétve lehetett 1-1ezotériával kapcsolatos könyvet kapni.Azóta nagyon sok minden változott,így könyvéhségemnek,most már "csak"az idő,és a pénz hiánya szab határt.Én nem vagyok a szavak embere(grafikus vagyok),ígynem tudom kifejezni azt a sok -sok érzést,ami kóvályog bennem.Megpróbálom, mert kérdéseim vannak
1;Honnan tudjátok, hogy az amit kiollózva bemásoltok ide, az mind szórol-szóra igaz.?
Különösen István Tőled kérdezném, mert olyan mennyiségben tettél fel anyagot, hogy az már nekem, az "éhezőnek" is sok volt,átugrottam, mert mind olvastam már máshol.
2;Miután kiderült rólam, hogy indigó az aurám,szép lassan a helyükre kerültek a dolgok a felyemben,és még nagyobb intenzitással folytattam a tanulást.Pláne, mikor rájöttem,hogy azok a testi tünetek, amikről olvasok,szórol-szóra megegyeznek az én tüneteimmel.
-Vagy, hogy a munkám is úgy néz ki vége, mert nincs megbízásom, de a jövőhéten, már albérletem sem lesz, lányom sem lesz, mert kimegy külföldre, mert ő sem bírja már itt,és természetesen pénzem sem lesz, hiszen nem dolgozom.Egyszóval összedőlni látszik minden.
a kérdésem csak az:Erre mi a válasz?hol:roll: keressem?KI segít?Kryon majd segít,?erről mit mond?vagy a többi entitás?
Baromi könnyü bemásolni valamit ami tetszik Nektek,de éljétek csak meg, amit mondtok,írtok
Menjetek át azokon a dolgokon, amiken én .Érezzétek azt amit én érzek,pl;mikor valaki hazudik.-Fáj! -és szégyenlem magam.Sokáig nem tudtam mi ez.Mostmár tudom ,hogy azért szégyenlem magam, nehogy megtudja, hogy tudom, hogy hazudik.Szóval,nem könnyü, folyton a jövőre készülni, miközben egyszer csak elfogy a jelen.(Mert,hogy az üzenetek, mind arról szólnak, hogy milyen jó lesz!Nekünk)
Honnan tudjátok, hogy ami most történik velünk az minden a mi érdekünkben történik?
Én egyáltalán nem vagyok attól boldog, pláne nem tudok elszállni,hogy pl;állandóan fáj a fejem,vagy aludnék.Nem vagyok arról meggyőzödve, hogy ez nekünk jó.Mindenféle igéreteket olvastam a legkülönbözőbb közvetítők által, csupa kenetteljes édeskés stílusban, de ezekből, semmi kézzelfogható nem valósult meg.Ha visszaolvassa valaki az első közvetítésektől(én az összefoglalókat elovastam,a többi fárasztott)a jelentéseket,hát?!....
egy szó mint száz.Fenntartásaim vannak közvetítők által leírtakról, miközben a bőrömön érzem, hogy minden átalakul, változik.Különbséget kellene keresnünk,találnunk a "lejött"üzenetek és energiák között!
Én nem vagyok médium, de az igaz,és a hamis közötti különbséget érzékelem.Éppen ezért nem vagyok arról meggyőzödve, hogy amiket itt, vagy máshol üzenetként olvastam,azok mind igazak lennének.
De persze,lehet hogy tévedek?!
 

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Nos,megpróbálok rövid lenni,bár azt sem tudom ,hol kezdjem.
Már gyereknek azt éreztem, hogy valami baj van velem, mert mindenhonnan kilógtam a"sorból".Felnőttem valahogy .A folytonos szabadságvágyam, a végtelen undorom az igazságtalanságtól és a hazugságtól,az örökös útkeresésem,az önmarcangolásom végül elszigetelt az emberektől.1éve kb.,mióta van internetümk a(lányommal),ha tehetem rajta lógok,és tanulok,olvasok.Már fiatal koromban is kerestem a miértekre a választ, de akkoriban még csak elvétve lehetett 1-1ezotériával kapcsolatos könyvet kapni.Azóta nagyon sok minden változott,így könyvéhségemnek,most már "csak"az idő,és a pénz hiánya szab határt.Én nem vagyok a szavak embere(grafikus vagyok),ígynem tudom kifejezni azt a sok -sok érzést,ami kóvályog bennem.Megpróbálom, mert kérdéseim vannak
1;Honnan tudjátok, hogy az amit kiollózva bemásoltok ide, az mind szórol-szóra igaz.?
Különösen István Tőled kérdezném, mert olyan mennyiségben tettél fel anyagot, hogy az már nekem, az "éhezőnek" is sok volt,átugrottam, mert mind olvastam már máshol.
2;Miután kiderült rólam, hogy indigó az aurám,szép lassan a helyükre kerültek a dolgok a felyemben,és még nagyobb intenzitással folytattam a tanulást.Pláne, mikor rájöttem,hogy azok a testi tünetek, amikről olvasok,szórol-szóra megegyeznek az én tüneteimmel.
-Vagy, hogy a munkám is úgy néz ki vége, mert nincs megbízásom, de a jövőhéten, már albérletem sem lesz, lányom sem lesz, mert kimegy külföldre, mert ő sem bírja már itt,és természetesen pénzem sem lesz, hiszen nem dolgozom.Egyszóval összedőlni látszik minden.
a kérdésem csak az:Erre mi a válasz?hol:roll: keressem?KI segít?Kryon majd segít,?erről mit mond?vagy a többi entitás?
Baromi könnyü bemásolni valamit ami tetszik Nektek,de éljétek csak meg, amit mondtok,írtok
Menjetek át azokon a dolgokon, amiken én .Érezzétek azt amit én érzek,pl;mikor valaki hazudik.-Fáj! -és szégyenlem magam.Sokáig nem tudtam mi ez.Mostmár tudom ,hogy azért szégyenlem magam, nehogy megtudja, hogy tudom, hogy hazudik.Szóval,nem könnyü, folyton a jövőre készülni, miközben egyszer csak elfogy a jelen.(Mert,hogy az üzenetek, mind arról szólnak, hogy milyen jó lesz!Nekünk)
Honnan tudjátok, hogy ami most történik velünk az minden a mi érdekünkben történik?
Én egyáltalán nem vagyok attól boldog, pláne nem tudok elszállni,hogy pl;állandóan fáj a fejem,vagy aludnék.Nem vagyok arról meggyőzödve, hogy ez nekünk jó.Mindenféle igéreteket olvastam a legkülönbözőbb közvetítők által, csupa kenetteljes édeskés stílusban, de ezekből, semmi kézzelfogható nem valósult meg.Ha visszaolvassa valaki az első közvetítésektől(én az összefoglalókat elovastam,a többi fárasztott)a jelentéseket,hát?!....
egy szó mint száz.Fenntartásaim vannak közvetítők által leírtakról, miközben a bőrömön érzem, hogy minden átalakul, változik.Különbséget kellene keresnünk,találnunk a "lejött"üzenetek és energiák között!
Én nem vagyok médium, de az igaz,és a hamis közötti különbséget érzékelem.Éppen ezért nem vagyok arról meggyőzödve, hogy amiket itt, vagy máshol üzenetként olvastam,azok mind igazak lennének.
De persze,lehet hogy tévedek?!

Kedves Annaörök!

Te most el vagy keseredve, nem ok nélkül. Másokról, akiket itt olvastál nem nyilatkozhatom, de magamról igen. Én is átéltem azt amit most te. Hidd el minden rendbe fog jönni, szépen, lassan. Ne keseredj el, ne hagyd hogy legyűrjenek a körülmények. Tarts ki, "tégy úgy mintha" - ha olyan sokat olvastál akkor biztos tudod, hogy mi ez az idézet.

A gödör mélyén az a jó, hogy tudhatod: innen már csak felfelé lehet menni.kiss Ha feljutottál és lesz időd visszaolvasni, belátod, hogy vannak itt igazságok.:)
 

annaörök

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves SiriusB!

Kösz a megnyugtató szavaidat.Némileg lehüt az a tudat, hogy végre valakivel beszélek, aki nem csak "tudja",de át is éli, érzi, amit mond.
Igen, olvastam a tégy úgy, mintha "dologról",sőt alkalmazom is nap mint nap, de mivel az agyam ezt is hazugságként értékeli, komoly küzdelmet kell folytatnom önmagam meggyőzésében,tudnillik, hogy "ez"nem hazugság, hanem a valóság, csak nem látszik.Mivel erősen vizionális alkat vagyok,de,( és)az érzelmeim irányítanak,elég sokat tipródom emiatt.
Már túl vagyok a pánikbetegségemen is, már cak időnként jövöget elő, és azt is könnyen kezelem már.Inkább dühös vagyok .Hogy kire?Mindenkire, aki nem a lényeggel foglalkozik, hanem csak úgy tölti az időt,míg mások szevednek.De persze ilyenkor magamra vagyok a legdühösebb, hogy milyen béna is tudok lenni.
Szóval, ha tudod min megyek keresztül, akkor azt is tudod,hogy miért?:roll:
 

mirjam77

Állandó Tag
Állandó Tag
Nos,megpróbálok rövid lenni,bár azt sem tudom ,hol kezdjem.
Már gyereknek azt éreztem, hogy valami baj van velem, mert mindenhonnan kilógtam a"sorból".Felnőttem valahogy .A folytonos szabadságvágyam, a végtelen undorom az igazságtalanságtól és a hazugságtól,az örökös útkeresésem,az önmarcangolásom végül elszigetelt az emberektől.1éve kb.,mióta van internetümk a(lányommal),ha tehetem rajta lógok,és tanulok,olvasok.Már fiatal koromban is kerestem a miértekre a választ, de akkoriban még csak elvétve lehetett 1-1ezotériával kapcsolatos könyvet kapni.Azóta nagyon sok minden változott,így könyvéhségemnek,most már "csak"az idő,és a pénz hiánya szab határt.Én nem vagyok a szavak embere(grafikus vagyok),ígynem tudom kifejezni azt a sok -sok érzést,ami kóvályog bennem.Megpróbálom, mert kérdéseim vannak
1;Honnan tudjátok, hogy az amit kiollózva bemásoltok ide, az mind szórol-szóra igaz.?
Különösen István Tőled kérdezném, mert olyan mennyiségben tettél fel anyagot, hogy az már nekem, az "éhezőnek" is sok volt,átugrottam, mert mind olvastam már máshol.
2;Miután kiderült rólam, hogy indigó az aurám,szép lassan a helyükre kerültek a dolgok a felyemben,és még nagyobb intenzitással folytattam a tanulást.Pláne, mikor rájöttem,hogy azok a testi tünetek, amikről olvasok,szórol-szóra megegyeznek az én tüneteimmel.
-Vagy, hogy a munkám is úgy néz ki vége, mert nincs megbízásom, de a jövőhéten, már albérletem sem lesz, lányom sem lesz, mert kimegy külföldre, mert ő sem bírja már itt,és természetesen pénzem sem lesz, hiszen nem dolgozom.Egyszóval összedőlni látszik minden.
a kérdésem csak az:Erre mi a válasz?hol:roll: keressem?KI segít?Kryon majd segít,?erről mit mond?vagy a többi entitás?
Baromi könnyü bemásolni valamit ami tetszik Nektek,de éljétek csak meg, amit mondtok,írtok
Menjetek át azokon a dolgokon, amiken én .Érezzétek azt amit én érzek,pl;mikor valaki hazudik.-Fáj! -és szégyenlem magam.Sokáig nem tudtam mi ez.Mostmár tudom ,hogy azért szégyenlem magam, nehogy megtudja, hogy tudom, hogy hazudik.Szóval,nem könnyü, folyton a jövőre készülni, miközben egyszer csak elfogy a jelen.(Mert,hogy az üzenetek, mind arról szólnak, hogy milyen jó lesz!Nekünk)
Honnan tudjátok, hogy ami most történik velünk az minden a mi érdekünkben történik?
Én egyáltalán nem vagyok attól boldog, pláne nem tudok elszállni,hogy pl;állandóan fáj a fejem,vagy aludnék.Nem vagyok arról meggyőzödve, hogy ez nekünk jó.Mindenféle igéreteket olvastam a legkülönbözőbb közvetítők által, csupa kenetteljes édeskés stílusban, de ezekből, semmi kézzelfogható nem valósult meg.Ha visszaolvassa valaki az első közvetítésektől(én az összefoglalókat elovastam,a többi fárasztott)a jelentéseket,hát?!....
egy szó mint száz.Fenntartásaim vannak közvetítők által leírtakról, miközben a bőrömön érzem, hogy minden átalakul, változik.Különbséget kellene keresnünk,találnunk a "lejött"üzenetek és energiák között!
Én nem vagyok médium, de az igaz,és a hamis közötti különbséget érzékelem.Éppen ezért nem vagyok arról meggyőzödve, hogy amiket itt, vagy máshol üzenetként olvastam,azok mind igazak lennének.
De persze,lehet hogy tévedek?!
nagyon megfogott, amit írtál...
a szívemből szóltál, ezt a bejegyzésedet akár én is írhattam volna 4 éve...
a beírkálásokról nekem is ugyanez a véleményem, nemrég ezt szóvá is tettem, természetesen le lettem hurrogva...segítség nincs, csak maszlag...a tanítóktól....mert ugye elsősorban tőlük várná az ember a segítséget, ha már annyira nagyra tartják magukat...a médiumi tanításokról is van egyfajta véleményem különösen Lee Carrollról, akinek még (basszus) "megrendelésre" is üzennek...na jó...hülyék meg a túlsó parton....
szerintem a pénz mozgat már itt is mindent, nem a segíteni akarás...hogy az úgynevezett "kritikus tömeg" nem jön össze, hát ezt nem csodálom...
magukat ezósnak, spirituális emberkének tartó egyedek ugranak neki az embernek, ha csak rosszat szólsz...
hogy ne csak a rosszat írjam...én magam is 44 évesen kényszerültem bele egy ilyen tabula razaba, így hozta a sors, voltak hónapok, hogy a végére fillérem nem maradt, egyedül voltam és internet függő...de ha nem lett volna netem, lehet, hogy még most is a pszichiátrián lennék...keményen meg kellett küzdenem az életbenmaradásomért...
tiszta szívemből átérzem a helyzetedet...
ami nekem segített...a könyvtárban akadtam rá Oshora, aki teljesen átformálta a szemléletmódomat...írásaiból megértettem mire miért volt szükség és hogy ha egészen picire összehúzom magam, akkor is túl fogom élni ezt a megpróbáltatást...pénzzé tettem, amit csak lehetett és megpróbáltam a kiadásaimat a legkisebbre leredukálni...nehéz hónapok voltak az biztos, de megtanultam, hogy az ember nagyon kevéssel is beéri...sok fölösleges dolgot megveszünk, ami nélkül simán lehet élni...mindig azok az emberek lebegtek a szemeim előtt, akiknek még ennyiük sincs mint nekem...és ez erőt adott...
Oshot olvasva megpróbáltam én is mindennek a humoros oldalát nézni...sokszor sírva nevettem magamon, hogy milyen szerencsétlen vagyok...
hidd el ezek a próbák mind értünk vannak, ezáltal gyarapodunk lelkileg...tudom, hogy meg fogod oldani Te is!
ehhez kivánok Neked sok-sok energiát és optimizmust!
szeretettel: mirjam
 

annaörök

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Mirjam77!

Teljesen ledöbbentettél, mert, most meg én éreztem úgy, mintha én írtam volna azokat a sorokat, amiket Te írtál lSzinte beleborzongok,hogy Te ,(és talán mások is?!)ugyanazokon mennek át, amin én.De kérdezem én Mi végre?Kinek, és miért jó Neki,ha "mi" szenvedünk?Igen valóban sokat változtatott rajtam a mindennapok bizonytalansága, de egyáltalán nem biztos,hogy oda, ahova egyszer el kell jutnunk, hogy csak ez az út vezet ...
Én már takaréklángon vagyok közel 5 éve.Már mindenemet eladtam.És most valóban nem tudom, hogy mi következik.
És mi van a teremtéssel?Miért van az, hogy fantasztikus csodákat élek meg, de mindent, csak olyan mértékben, hogy éppen csak éhen ne haljak, azt is csak az legutólsó pillanatban, hogy átéljem a pánik minden kínját.De nagy dolgokban nem történik semmi.
Pont fordítva érzem;nem, hogy emelkednénk, pontosan ,hogy azt érzem a Világ zuhan valahova. Nem ájtatoskodásra, meg szóvirágokkal teletüzdelt üzenetekre van szükségünk, hanem egy hatalmas qvantumugrásra a fejünkbenItt kellene a segítség valahonnan .És tudod mit?TUDOM, hogy van ilyen irányu elmozdulás is.Csak, hogy ne menjek messzire;a magyar Csattos Ilona,aki a sejtszinten öröklődő szülői negatív minták, kódok törlésének lehetőségeit tanítja, vagy Masaru Emoto, aki a víz titkait kutatja,vagy-biztosan Te is láttad,v.olvastad,-a mi acsudát tudunk a világról c. müvet. ezek valahol, mind ugyanazt a határvonalat feszsegetik,ahova az emberiség véleményem szerint elérkezett.
ezen a linken egy két olyan dolgot is láthatsz, ami eléggé elképesztő.(türelmesen várd ki, amíg a vdeó elindul)
ezvankiado . hu

de van más is a tarsolyomban,de azokat még meg kell keresnem.Lehet, hogy nem is teszem fel, csak elküldöm emilben.Már,ha érdekel, amiről bezélek.:..:
.
 

mirjam77

Állandó Tag
Állandó Tag
Teljesen ledöbbentettél, mert, most meg én éreztem úgy, mintha én írtam volna azokat a sorokat, amiket Te írtál lSzinte beleborzongok,hogy Te ,(és talán mások is?!)ugyanazokon mennek át, amin én.De kérdezem én Mi végre?Kinek, és miért jó Neki,ha "mi" szenvedünk?Igen valóban sokat változtatott rajtam a mindennapok bizonytalansága, de egyáltalán nem biztos,hogy oda, ahova egyszer el kell jutnunk, hogy csak ez az út vezet ...
Én már takaréklángon vagyok közel 5 éve.Már mindenemet eladtam.És most valóban nem tudom, hogy mi következik.
És mi van a teremtéssel?Miért van az, hogy fantasztikus csodákat élek meg, de mindent, csak olyan mértékben, hogy éppen csak éhen ne haljak, azt is csak az legutólsó pillanatban, hogy átéljem a pánik minden kínját.De nagy dolgokban nem történik semmi.
Pont fordítva érzem;nem, hogy emelkednénk, pontosan ,hogy azt érzem a Világ zuhan valahova. Nem ájtatoskodásra, meg szóvirágokkal teletüzdelt üzenetekre van szükségünk, hanem egy hatalmas qvantumugrásra a fejünkbenItt kellene a segítség valahonnan .És tudod mit?TUDOM, hogy van ilyen irányu elmozdulás is.Csak, hogy ne menjek messzire;a magyar Csattos Ilona,aki a sejtszinten öröklődő szülői negatív minták, kódok törlésének lehetőségeit tanítja, vagy Masaru Emoto, aki a víz titkait kutatja,vagy-biztosan Te is láttad,v.olvastad,-a mi acsudát tudunk a világról c. müvet. ezek valahol, mind ugyanazt a határvonalat feszsegetik,ahova az emberiség véleményem szerint elérkezett.
ezen a linken egy két olyan dolgot is láthatsz, ami eléggé elképesztő.(türelmesen várd ki, amíg a vdeó elindul)
http://www.ezvankiado.hu/

de van más is a tarsolyomban,de azokat még meg kell keresnem.Lehet, hogy nem is teszem fel, csak elküldöm emilben.Már,ha érdekel, amiről bezélek.:..:
.
köszönöm kedves annaörök, persze, hogy érdekel...
sokan lehetnek, akik hasonló sorsot élünk, az ok mindig később mutatja meg magát...
talán halottál már olyanról, hogy "kihegyezett élet"...ez nem egy olyan tucat élet, hanem több életre való megtapasztalás...besűrítve...
valamiért ezt vállaltuk...és mivel vállaltuk, meg tudjuk csinálni...

nekem sokszor megfordult a fejemben ebben a nehéz időszakban Somogyvámos is, mint "menekülési" útvonal...de aztán másképp alakult és nem mentem...szerintem nem ott volt a megoldás, nem ott volt dolgom...legalábbis még nem...ki tudja mit hoz majd a jövő...
a pánikot, kínt a létbizonytalanság miatt talán azért kell megélnünk a segítségnyújtás előtt, hogy megtanuljunk bízni... hiszen segítenek minket égi segítőink....:)
amik előtt most az emberiség áll, abban a szituációban nagy szükség lesz majd a bizalomra, a bizonyosságra...én azt hiszem ezek a próbák...méregetnek bennünket, fel tudjuk-e adni világi életünket egy örök, magasztos eszme érdekében...itt tudunk-e hagyni mindent, ha majd menni kell...én ezt gondolom...:)

szeretettel: mirjam
 

Radványa

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Annaörök!

Te most el vagy keseredve, nem ok nélkül. Másokról, akiket itt olvastál nem nyilatkozhatom, de magamról igen. Én is átéltem azt amit most te. Hidd el minden rendbe fog jönni, szépen, lassan. Ne keseredj el, ne hagyd hogy legyűrjenek a körülmények. Tarts ki, "tégy úgy mintha" - ha olyan sokat olvastál akkor biztos tudod, hogy mi ez az idézet.

A gödör mélyén az a jó, hogy tudhatod: innen már csak felfelé lehet menni.kiss Ha feljutottál és lesz időd visszaolvasni, belátod, hogy vannak itt igazságok.:)
CSak tudod a gödörmélyén nem azt érzi az ember, hogy innen kifelé vezet az út, hanem azt hogy mi jöhet még amitől még mélyebbre kerül... Azt hiszem elég sokan vagyunk, voltunk már a gödör mélyén.. Én elég sokáig azt éreztem hogy mindent fel kell adnom.. ezt is.. azt..is.. nem kifejezetten anyagi dolgokra gondolok, bár abban se duskáltam sose, hanem szokásokra.. amit nem akartam magamtól megtenni rászoritott az élet.. életmódváltást a candida kúra kényszerű elvégzese által kellett megélnem.. magamtól biztos nem adom fel az előző étkezési szokásaimat. Utólag jöttem rá, hogy igen nyertem vele elég sok mindent de én nem igy éltem meg.. hanem kényszernek...
Elég sok mindennel vagyunk igy..
Én is mindig kétkedéssel olvasom a tanitókat,, lehet nem kéne.. fő a bizalom alapon kéne ,de nem érzem sokszor igaznak..
Sok kitartást neked Annaörök.. és bizz, hogy jobb lesz.. nekem akkor lett jobb amikor elvártam, hogy velem is megtörténjen a csoda..
 

annaörök

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm Radványa!

CSak tudod a gödörmélyén nem azt érzi az ember, hogy innen kifelé vezet az út, hanem azt hogy mi jöhet még amitől még mélyebbre kerül... Azt hiszem elég sokan vagyunk, voltunk már a gödör mélyén.. Én elég sokáig azt éreztem hogy mindent fel kell adnom.. ezt is.. azt..is.. nem kifejezetten anyagi dolgokra gondolok, bár abban se duskáltam sose, hanem szokásokra.. amit nem akartam magamtól megtenni rászoritott az élet.. életmódváltást a candida kúra kényszerű elvégzese által kellett megélnem.. magamtól biztos nem adom fel az előző étkezési szokásaimat. Utólag jöttem rá, hogy igen nyertem vele elég sok mindent de én nem igy éltem meg.. hanem kényszernek...
Elég sok mindennel vagyunk igy..
Én is mindig kétkedéssel olvasom a tanitókat,, lehet nem kéne.. fő a bizalom alapon kéne ,de nem érzem sokszor igaznak..
Sok kitartást neked Annaörök.. és bizz, hogy jobb lesz.. nekem akkor lett jobb amikor elvártam, hogy velem is megtörténjen a csoda..

Lassan majd csak észreveszem, hogy nem vagyok egyedül!Ez erőt ad!Köszönöm!
Most, hogy mondod,egy csoda bizony jól esne!
És csodák már pedig vannak!
üdv!kiss
 

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
CSak tudod a gödörmélyén nem azt érzi az ember, hogy innen kifelé vezet az út, hanem azt hogy mi jöhet még amitől még mélyebbre kerül... Azt hiszem elég sokan vagyunk, voltunk már a gödör mélyén.. Én elég sokáig azt éreztem hogy mindent fel kell adnom.. ezt is.. azt..is.. nem kifejezetten anyagi dolgokra gondolok, bár abban se duskáltam sose, hanem szokásokra.. amit nem akartam magamtól megtenni rászoritott az élet.. életmódváltást a candida kúra kényszerű elvégzese által kellett megélnem.. magamtól biztos nem adom fel az előző étkezési szokásaimat. Utólag jöttem rá, hogy igen nyertem vele elég sok mindent de én nem igy éltem meg.. hanem kényszernek...
Elég sok mindennel vagyunk igy..
Én is mindig kétkedéssel olvasom a tanitókat,, lehet nem kéne.. fő a bizalom alapon kéne ,de nem érzem sokszor igaznak..
Sok kitartást neked Annaörök.. és bizz, hogy jobb lesz.. nekem akkor lett jobb amikor elvártam, hogy velem is megtörténjen a csoda..

Igen, tudom ezt teljesen belátom, hogy a gödör mélyén az embernek hiába papolnak arról, hogy ezután jobb lesz, legfeljebb jól felbosszantják vele!

Pedig jobb lesz!!!!!! Ez biztos!!!! kiss Hidd el Annaörök!

....és amikor majd visszanézel azt mondod: igen, nagyon nehéz volt, de kimásztam a gödörből és önbizalmat adott, hogy képes voltam rá! :-D

Lesz majd még sokkal-sokkal jobb is az életed mint most és lehet, hogy ahhoz a sokkal-sokkal jobbhoz ez a mostani szenvedés juttat majd el! Remélem akkor is tudósítasz majd bennünket?:p

Tudom ilyenkor nagyon utálja az ember, ha jótanácsokkal látják el, én mégis megkockáztatom:656:. Vigyázz, energiádat ne pocsékold arra, hogy azt keresed ki a hibás azért hogy most itt vagy. kiss
 
Oldal tetejére