Áder aláírta a CEU ellenes törvényt

Áder aláírta a CEU ellenes törvényt – S lehetséges, hogy a lánya mégis soros bérenc lett? Hogy is van ez, kérem szépen?

A hatalom gyermekeinek persze jó a “Nyugat” – miért nem küldik őket inkább Moszkvába, a “keleti nyitást” erősíteni!?

Áder János 24 éves lánya, Orsolya 2009 és 2012 között Brüsszelben végezte a középiskolát itt végezte el. Orsolya azonban nem tért haza, hanem az Egyesült Államokban alapított Richmond Egyetem Nagy-Britanniába kihelyezett képzését választotta. Az államfő lánya 2013-ban kezdte el az alapképzést divat, marketing, művészet és média területen. A képzés idén ér véget.

Az intézmény honlapja szerint európai uniós állampolgárok számára az alapképzést jelenleg évi 9250 fontért, azaz mintegy 3 millió 357 ezer forintért lehet elkezdeni.


A Richmond Egyetem olyan rendszerben működik, mint az Orbán-kormány által törvénytelen működéssel vádolt Közép-európai Egyetem (CEU), az iskola ugyanis az USA-ban is elfogadott diplomát ad ki.

CEU_logo_color-taurillon.org_.jpg

CEU – Fotó: taurillon.org
Borzalmas ez a rohadó nyugat, ahol alig lehet emberi módon megélni. „Nagy örömmel utazunk Kazahsztánba. Az Európai Unióban politikai értelemben egyenrangú partnerként kezelnek minket, de az eredetünk szerint ott mi idegenek vagyunk. Amikor Brüsszelbe utazunk, nincsenek ott rokonaink. Viszont amikor Kazahsztánba jövünk, itt rokonokat találunk. Eléggé furcsa érzés, hogy az embernek keletre kell utaznia, hogy otthon érezze magát. Ezért mindig nagy örömmel utazik Önökhöz a magyar delegáció.”- mondta Orbán Viktor 2015-ben.

Ennek ellenére érdekes módon az összes kormányzati potentát gyereke ott tanul a csúnya Nyugaton, és a rokonok is oda menekültek – Semjén testvére Svédországba. Nem tudok róla, hogy lenne egyetlen magyar vezető, akinek a gyereke Astanában, Moszkvában, Bakuban vagy Ankarában tanul?

Értsük ezt úgy, hogy a magyar emberek gyermekei számára, lehetőleg ne legyen elérhető a felső oktatás, mert ugyebár nem ők az oligarchák. Maradjanak, csak szerelők, vagy közmunkások, akik úgysem értik majd a magas politikát. Természetesen, mint olvashatjuk a tisztelt kormánytagok csemetéi,szinte kivétel nélkül külföldön tanulnak.

Továbbá amikor ők tanultak, nem voltak olyan finnyásak a Soros pénzére, de az uborkafáról már minden másképp látszik.

Igaz Soros papa már akkor is belebeszélt az ország belügyeibe! Létrehozta az S.O.S. gyermekfalut, ahol nevelőszülők felügyelete alatt nőhettek fel állami gondozott gyermekek, családban. Soros papa már akkor is sok milliót áldozott ebbe a népbe.

Persze Áder ennek ellenére aláírta a CEU ellenes törvényt. Azt hittem még van benne emberség és nem tiporja sárba azoknak a kérését akik kiálltak az egyetem mellett. Na de egy pártkatonától ne várjunk többet. Mert hát ugye ilyenek ezek a jó pártkatonák…, ők kihasználják az unió adta minden előnyt a maguk és csemetéik részére, miközben ádáz harcot folytatnak a NYILVÁNOSSÁG előtt ellene. Mi ez kérem, ha nem hazug kétkulacsosság?!

Népszava
 
Szónoklat helyett járj elő "jó" példával! Gyere, szervezz felkelést! Nézd meg, mire jutsz, de ne mással verd a csalánt. Az ellenzéki szavazók legalább kimennek tüntetni. Íme egy demokratikus lehetőség, amely köszöni jól van. Rohadtul fáraszt ez az ostoba monománia, két akasztás között legalább egy jó viccet írj néha!

Két akasztás közt te lehet hogy csak egy viccet tudsz írni, mert más nem telik tőled. Én inkább megírok közben egy új regényt, meg egy új programnyelvet is ráadásnak. (komolyan!)

Hogy téged rohadtul fáraszt amit írok? Tegyél tiltólistára vazze, akkor nem látod amit írok! Amúgy kvittek vagyunk, mert engem meg te fárasztasz meg a hozzád hasonlók. Hogy lehetsz ilyen retardált hogy neked az úgy jól van hogy NEM LÉTEZŐ emberek szavazataival szerez a párt kétharmadot... El tudnám én azt fogadnio hogy a fidesz nyert és többsége van. Még a kétharmadot is, de csak akkor, ha azht TISZTESSÉGES ÚTON szerezte meg!

DE NEM ÚGY SZEREZTE, mi a búbánatos francot nem értesz ezen, eladtad a logikai érzéked maradékát egy pofa pálinkáért vagy mi?!

És nyugodt lehetsz ha ott élnék, kimentem volna a tüntetésre. De sokkal előbb betelt a pohát nálam tudod, évekkel ezelőtt, ezért is van hogy nem ott élek és magyarnak se tartom már magamat.

Ha erre megkérded hogy akkor mi a francot keresek itt, ezekben a témákban, minek foglalkozom egyáltalán a magyarországi hírekkel, folyamatokkal, stb, akkor azt mondom hogy ezt én se tudom az igaz, de legalábbn azt se tudom, TE MIT KERESEL egy olyan oldalon ami teljesen nyilvánvalóan a KÜLFÖLDIEKNEK van dedikálva, és az is messzire ordít hogy nem a ti nézeteteket osztja?!

Én legalább elmondhatom hogy az itt némi nagyvonalúsággal „hivatalosnak” nevezhető álláspont legalább 80 százalékával egyetértek. Te azt hiszem talán 20 százalékával se. Szóval a kérdés nem az hogy ÉN mit keresek itt hanem hogy TE!
 
Tudja Ön, hogy:
- A pletyka még a fénysebességnél is gyorsabban terjed? :D
És a történet dinamikát kap.
Én kalados körülmènyek között hajón szöktem át jugóbol olaszba. Nagybátyám elvitt az ötvenhatosok közé elmesélni történetemet.
Két hét mulva, akik nem voltak ott, már mesélték hogy valaki úszva érkezett. :D
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,865
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére