Árban szinte páratlan lesz az új Puskás stadion

Alig telt egy nap azóta, hogy a háttérből Orbán Viktor lefújta az olimpia pályázatot az ellenzéket árulózva, máris kiderült, hogyan is nézett volna ki nálunk az olimpiai építkezés.

Lázár János pókerarccal mondta be a kormányinfón, hogy az új Puskás Stadion bruttó 190 milliárd forintba kerül majd.

Ez az az új nemzeti stadion, amit egy 2011-es kormányhatározat alapozott meg. Eleinte 70-90 milliárdot emlegetettek költségként. Aztán a 2014-es, hivatalosan bejelentett tervek már 90-100 milliárdról szóltak. Az Új Puskás több lett volna egyszerű labdarúgó arénánál, egy sportparadicsom, több mint 20 sportágat szolgált volna ki, a tetején futópályával, lett volna 180 szobás szálloda, konferenciaközpont, irodaház, sportmúzeum, üzletek, éttermek, rendőrőrs is.

2015-ben kezdték volna építeni, 2018-ra készre ígérték. A cél az volt, hogy ezzel pályázzunk a 2020-es Európa-bajnokságra, amit több ország közösen rendez, addig is egy Európa-liga vagy Bajnokok Ligája-döntőt rendeztek volna benne.

Csak a tervek 2,65 milliárdba kerültek.

Aztán nem ez lett, átszabták a terveket, a 20 sportágat kipaterolták a tervezett stadionból, csak a focinak terveztették át 2015-ben. Fürjes Balázs, minden nagy budapesti beruházás kormánybiztosa ezt azzal indokolta, hogy túlzásba estek a tervezők. 2015 tavaszán vette át a projektet. Azt mondta, „Méretében, tömegében, műszaki megoldásaiban és funkcióiban egyaránt nehezen megvalósítható épülettervvel találkozott, amelynél rendkívül kockázatosnak tűnt az átadási határidő és a költségkeret betartása, ezért az épület ésszerűsítése mellett döntöttek”.

A 100 milliárd a kormánybiztos szerint legfeljebb a létesítmény kétharmadára lett volna elég.

„A legfontosabb a költségvetés betartása”

- mondta Fürjes 2015-ben, ezért lenyesegette a terveket, lehámoztak róla mindent, ami nem foci.

Az építkezés azonban így sem indult el 2015-ben, sőt 2016-ban sem, csak elbontották a régit, 4 milliárdért. Közben az Európa-bajnokság társrendezői lettünk, a papíron létező, de már leegyszerűsített stadionnal.

Hivatalosan nem mondtak semmit, ezért is volt meglepő, hogy tavaly decemberben egyszercsak megjelent az építésre kiírt közbeszerzés pályázat módosítása, amiben a még ki sem választott kivitelezőnek 32 hónap helyett 35 hónap alatt kell majd befejeznie az építkezést. Úgy, hogy eleve késésben van a projekt.

Csányi Sándor MLSZ-elnök aztán elismerte, hogy késésben van az építkezés, 2019 tavasza helyett talán novemberben lesz az első meccs a Puskásba. Vagyis BL- és El-döntő sem lesz ott az Európa-bajnokság előtt.

Aztán jött Lázár, és bejelentette, hogy 190 milliárd lesz a stadion. Innentől pedig - akárcsak a vizes vébé uszodájánál - az lesz a hivatkozási alap, hogy benne maradtak a keretben, nem lesz több 190 milliárdnál. Ott az uszodát először 8 milliárdra ígérték, több mint 40 milliárd lett. Itt 70-90-ről indultak, 190-nál álltak meg. Hogy mi indokolja a brutális áremelkedést, arról senki nem mondott semmit.

A 190 milliárd az 618 millió euró vagyis 654 millió dollár.

Nem épült mostanában sok ilyen méretű stadion a világban.

Releváns összehasonlítási alap lehet az Arsenal pályája, a 2006-ban épült londoni Emirates stadion. Ez ugyanis közmegegyezés szerint a világ egyik legkorszerűbb focipályája, méretileg bő hatvanezres, vagyis csak tizedével kisebb a 67 ezresre tervezett ÚPS-nál, viszont egy összehasonlíthatalanul drágább városban, magasabb telekárak mellett, sokkal drágább munkaerő felhsználásával épült. A teljes költsége így is csak 390 millió font, vagyis 461 millió euró volt.

Európa egyik legismertebb focipályája a látványos dizájnjáról is híres lisszaboni Luz stadion, a Benfica otthona, ami a 65 ezres befogadóképességével majdnem pontosan akkora, mint a tervezett ÚPS. Bár 2003-ban, vagyis 14 éve készült el, az infláció nem lehetett akkora, hogy ne tűnjön fel az árkülönbség, a Luz ugyanis 118,7 millió euróba került, szemben az ÚPS most elfogadott 618 millió eurós költségvetésével.
Sok magyar szurkoló ismerhette meg a foci-EB-n a legendás marseille-i Vélodrome stadiont. Ez pont akkora befogadóképességű - 67371 néző - mint a tervezett Puskás. Itt gyakorlatilag vadonatúj fedett stadion épült a régi nyitott helyére, annak fokozatos átépítésével, 3 év alatt, 150 millió euróból.

Egyetlen stadiont találtunk, ami hasonló méretű és hasonló összegbe került. A 68 ezres bakui Olimpiai Stadiont az elképesztő költekezése miatt hirhedtté vált 2015-ös Európa Játékokra építették, nagyjából 600 millió eurós költséggel. A Nemzetközi Olimpiai bizottság által kitalált Európa Játékok a dermesztő azeri példa miatt majdnem meg is szűnt az első esemény után. A bevételre hajtó NOB végül azt találta ki, hogy 500 millió dollárban maximálta a Játékok lehetséges költségvetését. De ezek után is csak egyetlen jelentkező akadt a 2019-es eseményre, az Azerbajdzsánhoz hasonlóan diktatórikus Fehéroroszország.

Kijózanító adat, hogy miközben a NOB az egész, gyakorlatilag egy teljes olimpiai programot lefuttató megaesemény költségvetését tokkal-vonóval 500 millió dollárban maximálta, az Új Puskás Stadion legújabb költsége, a 190 milliárd forint 654 millió dollárnak felel meg.

Úgy tűnik, az ekkora stadionok ára csak a híresen korrupt keleti országokban tud Puskás-közeli szintre nőni. A kijevi olimpiai stadion helyére felújítás címén gyakorlatilag teljesen új pályát építettek, teljesen új alsó karéjjal, egy teljes új lelátóval és nagy tetőszerkezettel a 2012-es foci Eb-re, 548 millió euróért. Ez azonban egy a budapestinél nagyobb, atlétikai pályát is magába foglaló stadion.

Érdemes körülnézni a környéken. A románok már megépítették az új stadionjukat, 2011-ben adták át. Kisebb, mint az új Puskás, 55 634 fős, de a még nálunk is nagyobb korrupciósszorzó ellenére is arányaiban sokkal olcsóbb volt, 234,5 millió euró (70 milliárd forint). Itt is lesz Európa-bajnoki meccs 2020-ban, de rendeztek már Európa-liga döntőt is, 2012-ben.

A román nemzeti stadion Fotó: AFP
Pozsonyban most épül az új nemzeti stadion, de sokkal kisebb. Az építkezést tavaly szeptemberben kezdték. Robert Fico kormányfő azt mondta: „Nem kezdünk megalomán építkezésbe, a korábban emlegetett 40 vagy 50 ezer nézős befogadóképesség túlzás volt. Elég nekünk egy 20 ezer fős stadion, amelyik minőségi és biztonságos lesz.” Ráadásul ez sem tisztán állami pénzből épül, hanem csak kiegészítő támogatást ad a kormány a Slovan Bratislava tulajdonosának. Az új nemzeti stadion ugyanis a Slovan stadionja lesz. A Strabag bruttó 59,77 millió euróért építi fel másfél év alatt építi fel a stadiont. Az állam a projekt sportrészének kiépítésére 27,2 millió euró támogatást ad.

Horvátországban Eszéken tervez új nemzeti stadiont a klub egyik tulajdonosa, Ivan Mestrovic. A Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő klub elnöke azt nyilatkozta, hogy ők maguknak 12 ezer fős stadiont terveznek, amit felépítenek Mészárosék (szemben a magyarországi stadionépítésekkel, amik állami támogatásból mennek), de ha létrejön a megállapodás a futballszövetséggel és a kormánnyal, hogy itt legyen az új nemzeti stadion, akkor 25-30 ezres stadiont építenek. Az eszéki klub a költségek felét, sőt, esetleg kétharmadát is állná, ha létrejön az egyezség. Annak ugyan kicsi a valószínűsége, hogy Zágráb helyett Eszéken legyen a horvát nemzeti stadion, de éredekes, hogy a határon kívül Mészáros Lőrinc a zsebébe nyúlna, ha stadiont kell építeni.

Talán még plasztikusabban rajzolódik ki a Puskás elképesztő túlárazása, ha a költségeit néhány amerikaifoci-stadion árával hasonlítjuk össze. Ennek annyi értelme van, hogy miközben maga a játéktér hasonló méretű, az amerikai stadionok köztudottan a világ legluxusabb, a nézőknek elképesztő, semmilyen futballstadionban nem létező szolgáltatásokat nyújtanak.

Az Indianapolis Colts pályája, a 2008-ban átadott Lucas Oil Stadium pont 67 ezres, mint a Puskás lesz, de ez teljesen fedett, ugyanakkor elhúzható tetőszerkezettel ellátott létesítmény. Olyan, focipályákon nem létező kényelmi szolgáltatásokkal, mint 25 lift, 2 mozgójárda, a 2 óriáskivetítőn és a teljes stadionon végighúzódó 360 fokos szalagkijelzőn kívől több, mint ezer óriási monitor. Ez került 720 millió dollárba.

stadion.jpeg
 
HOPPÁ!
Nem hiszek a szememnek!
"Mások bűnei és sikkasztásai..." GyuFa és Demszky? Eddig én csak ezen urak dicséreteit láttam itt... Nem lesz ebből bajod?

Amúgy mások bűnei nem mentenek fel senkit. De pl. a múzeum nem a kormány ötlete volt, hanem a falu pályázott rá, és nyert pénzt valami elkülönített alapból. Szóval, a két dolognak nem sok köze van egymáshoz.
Kezdjük azzal nem mondtam hogy ezek az illetők okvetlenül bűnösek. Általában fejeztem ki magamat hogy mások bűnei nem mentesítik a jelenlegi kormányt. Nyilván ha nem is voltak ezeknek bűnei, pláne nincs ami a jelenlegi kormányt mentesítse!

De megnyugtatlak: nem kívánom védeni őket se! Nem vagyok egyiknek se szimpatizánsa, és nem is szavazok egyik pártra se. Nyilván a fideszre se, gondolom ez nem lep meg téged, de az MSZP-re se, másra se. Ezt is sokszor leírtam ide. Én már nem ott élek, én az USA-t tartom a hazámnak, ráadásul mint ezt is leírtam többször, MAGYARNAK SE TARTOM MAGAMAT. Csak magyar anyanyelvűnek, ami a szememben óriási és horribilis különbség!

Ezek után miféle jogom is lehetne szavazni bárkire is ott?! Törvényadta jogom lehet rá, persze, de nem érzem úgy, hogy lenne rá ERKÖLCSI alapom! Vagy ha lenne is netán, még ebben az esetben is illetlenségnek tartanám finoman szólva is!

A véleményem elmondására jogom van, emiatt jogosnak érzem hogy ugathassak e fórumon is minden ellen ami nekem nem tetszik. Mérgelődhetek, tanácsokat osztogathatok, akármi. A szavazás azonban már nagyon más dolog a szememben.

És hogy így vélekedem, tudja ezt errefelé mindenki rólam, de te nagyon új vagy erre mint azt már mondtam is... És nem, nem lesz ebből bajom! De ha lenne azt is leszarnám.

És mégvalami: azt is kifejtettem többször, nem tartom sokkal jobbnak a többi pártot se mint a te kedvenc fideszedet! Picit talán udvariasabban loptak, kevesebb gőggel, s nem olyan látványosan, és kész, ennyi, de ez nem annyira lényeges különbség hogy emiatt ne kívánjam őket is mind a börtönbe! Csak épp a fidesznek nincs joga őket elítélni mert maga is bűnös!
 
Te állítólag leszarod ezt az országot. Akkor szard is le, ne foglalkozz vele, légy szíves. Ez legyen azoknak a gondja, akik nem szarják le. Ha úgy tetszik, azzal, hogy leszarod az országot, elvesztetted a jogod, hogy véleményt mondj, és másokat hergelj. Ha mégis megteszed, akkor kérlek, rögtön azzal kezdjed, hogy leszarod az országot, hogy mindenki tisztában legyen azzal, mennyit is számít neked amit mondasz, és hogy mennyit is számítson a te "véleményed" másoknak.
Mond véleményt bármiről, könyvekről, virágokról, bármiről, ami nem Magyarországgal kapcsolatos. Gyakorold a nyelvet ha akarod, de nem tudom miért, de nem is érdekel, mert ez a te dolgod. Magányügy.
 
Ismétlem ez hogy ez a véleményem kizárólag neked volt meglepetés, RÉGES-RÉG tudja ezt rólam itt mindenki! És nem te fogod eldönteni, jogom van-e itt véleményt mondani bármiről is. Örülj neki hogy nem fogok szavazni a gazdáid ellen, véleményt m,ondanom SZABAD, mert a CH szerverei nem Orbanisztánban vannak hostolva, ahol pedig vannak, ott még demokrácia van, ami a véleménynyilvánítás szabadságával kezdődik! Ha nem volna demokrácia, te lennél az első aki innen ki lenne tiltva rég.
 
Nem én döntöm el, te fosztod meg magad a jogtól azzal, hogy leszarod az országot.
 
Nem én döntöm el, te fosztod meg magad a jogtól azzal, hogy leszarod az országot.
Tisztázzunk valamit: Nem fosztottam meg magam semmitől, ami A VÉLEMÉLNYNYILVÁNÍTÁST ILLETI! Ehhez jogom van, mert jogom van véleményt mondani bármiről is. Ez a demokrácia!

Abban egyetértek veled hogy e véleményemmel megfosztottam magamat attól a jogomtól hogy SZAVAZZAK. Hogy is szavazhatnék, ha lélekben már nbem tartom magamat magyarnak, állampolgárnak?! Teljes képtelenség az én szememben is, megnyugodhatsz! Tehát nem fogok szavazni. Soha többé. Már a legutóbbi választásnál se szavaztam amúgy.

Aki nem tartja magát magyarnak, NYILVÁNVALÓAN nincs joga szavazni, ebben semmi vita köztünk! Ne keverd ezt azonban össze a véleménynyilvánítással!
 
HOPPÁ!
Nem hiszek a szememnek!
"Mások bűnei és sikkasztásai..." GyuFa és Demszky? Eddig én csak ezen urak dicséreteit láttam itt... Nem lesz ebből bajod?

Amúgy mások bűnei nem mentenek fel senkit. De pl. a múzeum nem a kormány ötlete volt, hanem a falu pályázott rá, és nyert pénzt valami elkülönített alapból. Szóval, a két dolognak nem sok köze van egymáshoz.
Csak annyi, hogy az aláírások beadása után hangzott pont el, hogyha nem kell Budapestnek olimpia, akkor a pénz se kelljen, és majd vidéket fejlesztjük. és másnap került elő az űrközpont meg az üveghíd meg a kisvasút Székesfehérvárig. Nyilván a körülmények véletlen egybeesése.
 
Valószínűleg igen, mégha nem is hiszed. Egy pályázat átfutási ideje legalább 6 hónap. Képtelenség ennyi idő alatt lezavarni. Érdemes lenne utána nézni, mikor írták ki a pályázatot, mikor adták be és mikor bírálták el, és az olimpia lefújása után megemelték-e a pályázati keretet. Ha összefüggéseket akarsz keresni, itt lehet, hátha találsz valamit.
De még valószínűbb, hogy nem "előkerült", hanem előhúzták valakik a kalapból, és megpróbálják összekötni a két eseményt.
 
Formálisan van hozzá jogod, de erkölcsileg nincs.
Formálisan a szavazáshoz is van.

Erkölcsileg szerintem van a véleménynyilvánításhoz, mert az nem az érzelmeimtől függ, ugyanis véleményt akármelyik ország polgára nyilváníthat akármelyik másik országról is. Ez a demokráciából adódik tudod, és az USA-ban demokrácia van! Persze tudom, nektek Orbanisztánban fogalmatok sincs a demokráciáról, s ez nem lep meg engem!

Erkölcsi jogom a szavazáshoz nincs. Ez igaz, de ezt mindigis készségesen elismertem!
 
Remélem hogy ha megrendezi ezt az ország, arra egyetlen zsidó se megy el, mert:

1. Ezzel, a távolmaradásukkal protestálnának a kormány által titokban forszírozott, támogatott, vagy legalábbis hallgatólagosan eltűrt antiszemitizmus ellen
2. Ha elmennének rá, azzal eszközként szolgálnának a magyar kormány számára hogy bizonygassa, nem is antiszemita, holott nyilvánvalóan az! Márpedig remélem a zsidóknak van annyi eszük hogy átlássanak e cselvetésen, és nem hagyják kihasználni önmagukat, lealacsonyodva egy efféle kormány eszközévé válni!
Izraelben nem férnek el? ha olimpiát akarnak tartani?
 
Stadion.....Puskás....foci, ehhez rendkívüli nagykövetre van szükség!!!
Meg is van!
˝
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki Szöllősi Györgyöt Szijjártó Péter külügyminiszter javaslatára Áder János köztársasági elnök. A Nemzeti Sport főszerkesztője

a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete lett
Szöllősi György Magyarország hivatalos diplomatájaként folytathatja azt a munkát, amelynek lényege a magyar futball hagyományának és Puskás Ferenc örökségének nemzetközi képviselete. A Külgazdasági és Külügyminisztérium azt kéri a Nemzeti Sport főszerkesztőjétől, hogy koordinálja, segítse mindazokat a kezdeményezéseket, amelyek a gazdag magyar futballkultúrának állítanak emléket bárhol a világon.˝
 
Foci, nagy pénz ... személyes Orbán felügyeli!

A Kormány 1219/2017. (IV. 20.) Korm. határozata
a Puskás Ferenc Stadion Időarányos Kivitelezését Nyomon Követő Bizottságról
1. A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 30. § (1) bekezdése alapján – a Kormány javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységet végző testületeként – létrehozza a Puskás Ferenc Stadion Időarányos Kivitelezését Nyomon Követő Bizottságot (a továbbiakban: Bizottság).
2. A Bizottság a) figyelemmel követi a Puskás Ferenc Stadion beruházás előrehaladását, b) javaslatot tesz a Kormány részére a Puskás Ferenc Stadion beruházás 2019. október 31. napjáig történő megvalósításához szükséges halaszthatatlan intézkedésekre.
3. A Bizottság
a) elnöke a miniszterelnök;

b) tagja
ba) az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter,
bb) az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos és
bc) a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke.
4. A Bizottság legalább havonta egyszer ülésezik.
5. A Bizottság elnöke és tagja – akadályoztatása esetén – helyettesíthető.
6. A Bizottság üléseire az elnök a tárgyalt kérdés kapcsán feladatkörében érintett minisztert vagy az általa kijelölt személyt eseti jelleggel meghívhatja.
7. A Bizottság elnöke és tagjai a Bizottságban végzett munkájukért díjazásban, költségtérítésben nem részesülnek.
8. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,238
Tagok
615,595
Legújabb tagunk
OwenDay
Oldal tetejére