Átírják az országgyűlési törvénynek azt a pontját, amelyet megszegett Orbán

A miniszterelnök az Európai Tanács ülését követően, az ülés kimeneteléről szóban tájékoztatja az Országgyűlés ülését

– így szól az országgyűlési törvény egyik pontja, amely hatályát veszti egy kormánypárti törvénymódosítás nyomán. Ezzel a kormány rendszeres beszámolási kötelezettsége az uniós ügyekről bizottsági szintre kerül.

Azért érdekes, hogy kikerül az ogy-törvényből ez a rész, mert Orbán Viktor nem tartotta be ezt pontot. Ugyanis a miniszterelnök nem számolt be az Európai Tanács június 20-21-i üléséről, amikor megvétózta a 2050-es uniós klímacélt.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő akkor levelet küldött Kövér László házelnöknek, amelyben így fogalmazott:

A miniszterelnök – törvényi kötelezettsége ellenére – az Európai Tanács ülését követően sem tájékoztatta az Országgyűlést az ülés kimeneteléről és a döntés indokairól, így egy ilyen horderejű kérdésben nem valósulhatott meg a Kormány európai uniós tevékenységének ellenőrzése az Országgyűlés által.

Kövér pár héttel később elismerte, hogy Orbán törvényt szegett, de megmagyarázta, hogy ez nem komoly baj szerinte. Azt is írta válaszában a házelnök, hogy „figyelemmel ugyanakkor arra, hogy a ciklusokon átívelő, korábban nem kifogásolt gyakorlat – immár 2004 óta – valóban nincs összhangban a hatályos szabályozással, levélben fordultam a miniszterelnök úrhoz, kérve a gyakorlat és a szabályozás felülvizsgálatát és azok egymáshoz igazítását”.

Orbán Viktor pedig a fenti módosító szerint úgy reagált Kövér levelére, hogy megszüntetik a miniszterelnök ET-ülések utáni beszámolási kötelezettségét.

Tipikus fideszes megoldás: törvényesítették a törvénytelenséget. Miközben a kormány az emberektől elvárná, hogy tiszteljék a törvényt, ha a miniszterelnök nem tartja be a jogszabályt, akkor módosítják azt. Ez egy nagyon tisztességtelen játék az állampolgárokkal

– reagált a módosításra Szél Bernadett, aki elindította az egész ügyet azzal, hogy azt szerette volna, ha a miniszterelnök megmagyarázz a parlamentben a klímavétót a törvénynek megfelelően.

A képviselő szerint „a miniszterelnök magánügykent kezeli brüsszeli működését, nem akarja, hogy az ország lássa, mit művel az uniós fórumokon”.

upload_2019-11-22_22-1-56.jpeg
 
értem én nem akarod tudni, de megpróbálom elmagyarázni ... a többi EU tagállamban nem finnyáskodnak, egyszerüen szétverik a tüntizőket és az EU azt mondja így kell ezt csinálni (röhögnek az általad felhozott véleménnyilvánítási szabadságon), mint a múlt hónapban a spanyolok
109232510-mediaitem109232509.jpg


tehát kell egy etalon, döntsük már el mik azok a jogok ... mifelénk az NGO -k még jogi tanácsokkal, útmutatással szolgálnak a plakátrongálóknak, hol van akkor a demokrácia és hol a diktatúra?
Haszáljuk már ugyanazokat a mértékegységeket, a képet elnézve szerinted hány spanyol állampolgár pereskedik a véleménynyilvánítási szabadsághoz és személyes szabadságához fűződő személyiségi jogaiért és nyerik a pereket?
Ez most bejelentett és engedélyezett tüntetésen történt?
 
Ez most bejelentett és engedélyezett tüntetésen történt?
nem tudom hány fok volt odakinn és azt sem, hogy hétköznap vagy munkaszüneti nap volt...lehet flashmob volt. A falshmobokat szét lehet verni Magyaroszágon, helyeslik a brüsszeliek?
 
Utoljára módosítva:
nem tudom hány fok volt odakinn és hétköznap vagy munkaszüneti nap volt.
Tudod mert ha bejelntett és engedélyezett tüntetés volt akkor azt nem verik szét.
Akkor szoktak beavatkozni ha a tüntetés zavargásba megy át.
Vagy ha felszólításra sem akarnak hazamenni...
nos mi is van akkor az orbán által nem betartott törvénynyel?
 
nem tudom hány fok volt odakinn és azt sem, hogy hétköznap vagy munkaszüneti nap volt...lehet flashmob volt. A falshmobokat szét lehet verni Magyaroszágon, helyeslik a brüsszeliek?
Mindjárt kezdődik itthon is egy tüntetés ....
436c2f7426a287739c36908267244cc73f0699aab5ae2d44344d3e32308b435b.jpg

Állítólag lesznek ellen kínai tüntetők is a rendőrség készül...
Ezek is idetévedhetnek..
get

Szolidaritási tüntetést tartanak a hetek óta demonstráló hongkongi demokratákkal rokonszenvezők csütörtökön este fél hétkor Budapesten, a kínai nagykövetség előtt.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,627
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére