Átúszta egy kanadai kamaszlány az Ontario-tavat

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
ontario to.jpg Átúszta az Ontario-tavat egy 14 éves kanadai lány; az 52 kilométeres távot körülbelül 27 óra alatt tette meg, így ő lett a legfiatalabb úszónő, akinek ez a kísérlet sikerült.


Annaleise Carrt, aki Niagara-on-the-Lake-ből indult, ahol a Niagara folyó az Ontario-tóba ömlik, családja és több száz szimpatizáns fogadta vasárnap, amikor Torontóban partot ért.


Tettével mintegy 90 ezer dollárnyi adományt sikerült összegyűjtenie, amelyet a rákos gyermekek megsegítésével foglalkozó Camp Trillium intézetnek szánt.


"Adományt akartam tenni, de ahhoz 18 évesnek kell lenni. Ezért kitaláltam, hogyan lehet másképp segíteni" - mondta indulása előtt a Radio-Canada rádióállomásnak.


Az Ontario partján fekvő Simcoe-ban élő lány tapasztalt úszó, tíz éve indul úszóversenyeken. Az átúszás közben időnként egy méternél magasabb hullámokkal is meg kellett küzdenie.


Az első Ontario-átúszó az akkor 16 éves torontói Marilyn Bell volt; a park, ahol Annaleise Carr vasárnap este partot ért, ma az ő nevét viseli.
 

Fantagra

Állandó Tag
Állandó Tag
Gratulálok neki! Mind a teljesítményéhez, mint az adomány gyűjtéséhez. A családja büszke lehet rá.
A canadahunnak pedig ahhoz, hogy pozitív híreket is lehet olvasni nálatok - köszönöm.
 

Qeem an

Állandó Tag
Állandó Tag
Csodálatra méltó a kitartása,és a segítőkészsége a kislánynak.Lehet hogy ilyenek lesznek a jövő emberei.Milyen szép és jó világot tudnának építeni,ha addig nem rontjuk el őket.
 
Oldal tetejére