Édes anyanyelvünk, azaz "Mely nyelv merne versenyezni véled."
- Téma inditó Ile57
- Kezdés dátuma
Boldog Karacsonyt
Faludy György
Faludy György
Óda a magyar nyelvhez
Kéri Pálnak
Most, hogy szobámban ér az est setétje,
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje,
s ajkad, melyről az esti fák alól
először szólt az ének magyarul.
Arcod tatár emléke már ködös,
de titkunk itt e földön még közös
s a te dalod zsong minden idegemben
itt, idegenben.
Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm,
sértett gőgömben értőm és kísértőm,
kínok közt, gondjaimtól részegen,
örökzöld földem és egész egem,
bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom
és soraimmal sorsom túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.
Magyar szó! Ajkamon s gégém lazán
vont hangszerén lázam, házam, hazám,
almom-álmom, lovacskám, csengős szánom,
és dal a számon, mit kérnek majd számon: –
nincs vasvértem, páncélom, mellvasom,
de Berzsenyivel zeng a mellkasom
s nem győz le ellenség, rangomra törvén,
sem haditörvény.
Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,
de én itt állok az ikes igékkel.
Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:
a hangutánzó szók utánam szállnak,
mint sustorgó füzesbe font utak
fölött alkonykor krúgató ludak,
s minden szavamban százszor látom orcád,
bús Magyarország.
Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek,
ahol a fák, mint holt igék, kiégtek.
Ős szók: a szemhatárról századok
ködéből még derengő nádasok,
gyepüs vápákon elhullt katonák,
s ti bíbicek, bölények, battonyák,
miket vadásztak vén csillyehajókról
lápos aszókon.
Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,
mély hangok: alkony violasötétje,
káromlások veszejtő vadona,
mondatszerkesztés pogány pagonya,
kötőszók: sok-sok illanó fodor,
s hangsúly, te vidám, hangsúly, te komor,
lelkünk dolmánya, szőtteses, világszép
s búzavirágkék.
Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,
karók, keresztek és bitófák árnya,
s melléknevek, gazdag virágbarázdák,
busák, buják, burjánzók és garázdák,
melyik vidám faeke nyomtatott?
S ti mellérendelt, kurta mondatok
mint paprika, ha füzére vereslőn
lóg az ereszről.
Ragok: szegények szurtos csecsemői,
kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni,
és E-betűk serege: fekete
mezőn zsellérek koldus menete,
s ti kongó-bongó helyhatározók,
kukoricásban jó irányt hozók,
ban-ben-bim-bam: toronyból messze hangzó
könnyű harangszó.
Jelentőmód. Az aszály mindörökre
ráült a szürke, megrepedt rögökre.
Magánhangzó-illeszkedés! Kaján
törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?
Mi vagy? Fülledt ötödfél százada
robotba tört paraszt alázata,
vagy összhang, mely jövendő, szebb utakra
messze mutatna?
És főnevek, ti szikárak és szépek,
ti birtokos ragokkal úri népek,
országvesztők, elmozdíthatlanok,
s ti elsikkadt, felőrölt alanyok,
megölt vagy messze bujdosó fiak,
Hajnóczyk, Dózsák meg Rákócziak –
ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal
és a hazánkkal?
Parasztok nyelve, nem urak latinja,
nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,
magyar nyelv! fergetegben álló fácska,
hajlongasz szélcibáltan, megalázva –
s ki fog-e törzsöd lombbal hajtani?
Te vagy jelenünk és a hajdani
arcunkat rejtő Veronika-kendő
és a jövendő.
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk
és forró, mint forrongó szellemünk.
Nem teljesült vágy, de égő ígéret,
közös jövő és felzengő ítélet,
nem hűs palackok tiszta óbora,
nem billentyűre járó zongora,
de erjedő must, könnyeinkben úszó
tárogatószó.
(Páris, 1940)
Kéri Pálnak
Most, hogy szobámban ér az est setétje,
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje,
s ajkad, melyről az esti fák alól
először szólt az ének magyarul.
Arcod tatár emléke már ködös,
de titkunk itt e földön még közös
s a te dalod zsong minden idegemben
itt, idegenben.
Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm,
sértett gőgömben értőm és kísértőm,
kínok közt, gondjaimtól részegen,
örökzöld földem és egész egem,
bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom
és soraimmal sorsom túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.
Magyar szó! Ajkamon s gégém lazán
vont hangszerén lázam, házam, hazám,
almom-álmom, lovacskám, csengős szánom,
és dal a számon, mit kérnek majd számon: –
nincs vasvértem, páncélom, mellvasom,
de Berzsenyivel zeng a mellkasom
s nem győz le ellenség, rangomra törvén,
sem haditörvény.
Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,
de én itt állok az ikes igékkel.
Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:
a hangutánzó szók utánam szállnak,
mint sustorgó füzesbe font utak
fölött alkonykor krúgató ludak,
s minden szavamban százszor látom orcád,
bús Magyarország.
Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek,
ahol a fák, mint holt igék, kiégtek.
Ős szók: a szemhatárról századok
ködéből még derengő nádasok,
gyepüs vápákon elhullt katonák,
s ti bíbicek, bölények, battonyák,
miket vadásztak vén csillyehajókról
lápos aszókon.
Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,
mély hangok: alkony violasötétje,
káromlások veszejtő vadona,
mondatszerkesztés pogány pagonya,
kötőszók: sok-sok illanó fodor,
s hangsúly, te vidám, hangsúly, te komor,
lelkünk dolmánya, szőtteses, világszép
s búzavirágkék.
Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,
karók, keresztek és bitófák árnya,
s melléknevek, gazdag virágbarázdák,
busák, buják, burjánzók és garázdák,
melyik vidám faeke nyomtatott?
S ti mellérendelt, kurta mondatok
mint paprika, ha füzére vereslőn
lóg az ereszről.
Ragok: szegények szurtos csecsemői,
kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni,
és E-betűk serege: fekete
mezőn zsellérek koldus menete,
s ti kongó-bongó helyhatározók,
kukoricásban jó irányt hozók,
ban-ben-bim-bam: toronyból messze hangzó
könnyű harangszó.
Jelentőmód. Az aszály mindörökre
ráült a szürke, megrepedt rögökre.
Magánhangzó-illeszkedés! Kaján
törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?
Mi vagy? Fülledt ötödfél százada
robotba tört paraszt alázata,
vagy összhang, mely jövendő, szebb utakra
messze mutatna?
És főnevek, ti szikárak és szépek,
ti birtokos ragokkal úri népek,
országvesztők, elmozdíthatlanok,
s ti elsikkadt, felőrölt alanyok,
megölt vagy messze bujdosó fiak,
Hajnóczyk, Dózsák meg Rákócziak –
ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal
és a hazánkkal?
Parasztok nyelve, nem urak latinja,
nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,
magyar nyelv! fergetegben álló fácska,
hajlongasz szélcibáltan, megalázva –
s ki fog-e törzsöd lombbal hajtani?
Te vagy jelenünk és a hajdani
arcunkat rejtő Veronika-kendő
és a jövendő.
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk
és forró, mint forrongó szellemünk.
Nem teljesült vágy, de égő ígéret,
közös jövő és felzengő ítélet,
nem hűs palackok tiszta óbora,
nem billentyűre járó zongora,
de erjedő must, könnyeinkben úszó
tárogatószó.
(Páris, 1940)
"Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog. Tiszteld s tanuld más mívelt népek nyelvét is, ...de soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség."
Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz
Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz
Andrásik Gyula (?-) Kanadában élő költő. Két verseskötetéről tudunk: Csak egy kiáltás (Vancouver, 1980), Örök hazánk az anyanyelv (1994). Az utóbbinak címadó versét adjuk közre./-írta Grétsy László : A mi nyelvünk című könyvében 2000-ben/
Örök hazánk az anyanyelv
Mikor elhagytad kicsinyke hazádat,
azt hitted, hogy minden mögötted maradt.
Nem hívott vissza bánat, se alázat
hitted: új élet vár, új egek alatt.
Ám elkísértek a rétek, az erdők,
álmodba is besusogtak a lombok,
még tán láttad a Balatont, a Fertőt,
még vártak rád a dunántúli dombok.
Majd évek nőttek közéd s bölcsőd közé
az elhagyottak lassan sápadoztak
köd ült a tájra s emlékeid köré
és álmaid is széjjelfoszladoztak.
De ím megmaradt egyetlen Hazának
vég-fellegvárnak az édes anyanyelv
s bármely vidékét járod a világnak,
mindig is veled lesz, nem hágy soha el.
Ő dalolt néked első emlékedként
vele tanultál, eszméltél, szerettél,
még érezni sem tudnál soha másként
csak magyarul, mert magyarnak születtél.
Vele száll el majd utolsó sóhajod
s amikor már többé semmid sem leend:
család, barát, hit, reménység elhagyott,
sírod felett is szent nyelvünk lelke leng.
Csak a te szíved borul béna gyászba
Mohács, Világos neve hallatára,
mert a töröknek Mohács az győzelem.
Mindenki másnak meg csak történelem.
Bartók, Kodály csak bennünket lelkesít,
másoknak csak szép, klasszikus muzsika.
Petőfi tebenned vívja egeit,
te zokogsz, ha fölzeng Erkel Himnusza.
De hogyha egyszer mégis elhagyod
az anyanyelved, már élve vagy halott
és unokáidban végleg elveszett,
mert nem adtad nekik tovább nemzeted
s kiégve hull le egünkről csillagod
(1986)
Amerikai és kanadai magyar költők hitvallása, 1998.
Örök hazánk az anyanyelv
Mikor elhagytad kicsinyke hazádat,
azt hitted, hogy minden mögötted maradt.
Nem hívott vissza bánat, se alázat
hitted: új élet vár, új egek alatt.
Ám elkísértek a rétek, az erdők,
álmodba is besusogtak a lombok,
még tán láttad a Balatont, a Fertőt,
még vártak rád a dunántúli dombok.
Majd évek nőttek közéd s bölcsőd közé
az elhagyottak lassan sápadoztak
köd ült a tájra s emlékeid köré
és álmaid is széjjelfoszladoztak.
De ím megmaradt egyetlen Hazának
vég-fellegvárnak az édes anyanyelv
s bármely vidékét járod a világnak,
mindig is veled lesz, nem hágy soha el.
Ő dalolt néked első emlékedként
vele tanultál, eszméltél, szerettél,
még érezni sem tudnál soha másként
csak magyarul, mert magyarnak születtél.
Vele száll el majd utolsó sóhajod
s amikor már többé semmid sem leend:
család, barát, hit, reménység elhagyott,
sírod felett is szent nyelvünk lelke leng.
Csak a te szíved borul béna gyászba
Mohács, Világos neve hallatára,
mert a töröknek Mohács az győzelem.
Mindenki másnak meg csak történelem.
Bartók, Kodály csak bennünket lelkesít,
másoknak csak szép, klasszikus muzsika.
Petőfi tebenned vívja egeit,
te zokogsz, ha fölzeng Erkel Himnusza.
De hogyha egyszer mégis elhagyod
az anyanyelved, már élve vagy halott
és unokáidban végleg elveszett,
mert nem adtad nekik tovább nemzeted
s kiégve hull le egünkről csillagod
(1986)
Amerikai és kanadai magyar költők hitvallása, 1998.
Kiss Dénes:
Teremtő anyanyelv
(részlet)
A nyelv haza is. Haza a hazán belül, még inkább haza annak földrajzi határain kívül. Sajátosan összekötő, testvéri szövetsége az azonos anyanyelvűeknek. Meghatároz múltat, emlékezetet. Nyelvédesanya; s egyszerre szülötte egész nemzet s annak minden gyermeke. Jellemetformáló és meghatározó a vállalása. Nemcsak elkülönít, össze is kapcsol. .....
Az anyanyelv, ahogy mi magyarok mondjuk: édes anyanyelv,
melengető közeg, érzelmi szülőföld, értelmi rendszer, gyönyörű eszköz képességeink sokszínű kimutatására......
Magyarságunk legnagyobb meghatározója is anyanyelvünk, mely bölcsőnket jelképezi a koporsóig, s emberi valónkról letéphetetlen hazánk; más tájakon, más nyelvek közepette is.. (...)
Teremtő anyanyelv
(részlet)
A nyelv haza is. Haza a hazán belül, még inkább haza annak földrajzi határain kívül. Sajátosan összekötő, testvéri szövetsége az azonos anyanyelvűeknek. Meghatároz múltat, emlékezetet. Nyelvédesanya; s egyszerre szülötte egész nemzet s annak minden gyermeke. Jellemetformáló és meghatározó a vállalása. Nemcsak elkülönít, össze is kapcsol. .....
Az anyanyelv, ahogy mi magyarok mondjuk: édes anyanyelv,
melengető közeg, érzelmi szülőföld, értelmi rendszer, gyönyörű eszköz képességeink sokszínű kimutatására......
Magyarságunk legnagyobb meghatározója is anyanyelvünk, mely bölcsőnket jelképezi a koporsóig, s emberi valónkról letéphetetlen hazánk; más tájakon, más nyelvek közepette is.. (...)
Déry Tibor.
Az írónak a nyelv a hazája- részlet
Az írónak a nyelv a hazája. Ovidius tomi száműzetésében latinul írt tovább, Victor Hugo angliai emigrációjában franciául, Thomas Mann Amerikába kényszerítve is németül. Nyelvéből kilépni az írónak legföljebb a nyelve tud, a tolla nem.....
Volt olyan idő, hogy rosszul éreztem magam idehaza, s meg voltam győződve, idegenben jobb sorsom és kedvem lenne. Kedvelem a franciákat, az olaszokat, készséges adófizetője vagyok a német kultúrának, jól megfértem volna velük. De hogy 1957-ben - amikor az itthon közelgő börtön elől, amely utol is ért - mégsem szöktem ki idegen vendégszeretetbe, bárhogy sürgettek is, annak a politikai hűségen felül nyilván első oka volt, hogy hazámban: nyelvemben akartam megmaradni.
Az írónak a nyelv a hazája- részlet
Az írónak a nyelv a hazája. Ovidius tomi száműzetésében latinul írt tovább, Victor Hugo angliai emigrációjában franciául, Thomas Mann Amerikába kényszerítve is németül. Nyelvéből kilépni az írónak legföljebb a nyelve tud, a tolla nem.....
Volt olyan idő, hogy rosszul éreztem magam idehaza, s meg voltam győződve, idegenben jobb sorsom és kedvem lenne. Kedvelem a franciákat, az olaszokat, készséges adófizetője vagyok a német kultúrának, jól megfértem volna velük. De hogy 1957-ben - amikor az itthon közelgő börtön elől, amely utol is ért - mégsem szöktem ki idegen vendégszeretetbe, bárhogy sürgettek is, annak a politikai hűségen felül nyilván első oka volt, hogy hazámban: nyelvemben akartam megmaradni.
Rab Zsuzsa:
Tartóztató kérelem
Maradjatok még, szavaim,
ne menjetek,
szél tömi be megint a szám,
nélkületek,
ne hagyjatok el még, igék,
ne hagyjatok,
némán-vakon most már hogyan
maradhatok?
Látom már úti szél motoz
tirajtatok,
látom, már szilaj lovatok
lobog-dobog.
Vaskapu csördít vasreteszt
utánatok.
Ne hagyjatok el még, szavak,
ne hagyjatok.
(1979)
Tartóztató kérelem
Maradjatok még, szavaim,
ne menjetek,
szél tömi be megint a szám,
nélkületek,
ne hagyjatok el még, igék,
ne hagyjatok,
némán-vakon most már hogyan
maradhatok?
Látom már úti szél motoz
tirajtatok,
látom, már szilaj lovatok
lobog-dobog.
Vaskapu csördít vasreteszt
utánatok.
Ne hagyjatok el még, szavak,
ne hagyjatok.
(1979)
Sajó Sándor:
A magyar nyelv- részlet
Köszönöm, édes anyanyelvem,
Te gyönyörű, egyetlenegy,
Hogy nekem adtad hangjaid zenéjét,
S megengedted, hogy szívem dobogását
Magyarul muzsikáljam;
Hogy hangszer lettél szent érzéseimben:
Áhitatomban búgó orgona,
Búbánatomban síró hegedű,
S hogy könnyebb kedvem halk fuvalmait
A te tilinkód zendítette dalba.
A magyar nyelv- részlet
Köszönöm, édes anyanyelvem,
Te gyönyörű, egyetlenegy,
Hogy nekem adtad hangjaid zenéjét,
S megengedted, hogy szívem dobogását
Magyarul muzsikáljam;
Hogy hangszer lettél szent érzéseimben:
Áhitatomban búgó orgona,
Búbánatomban síró hegedű,
S hogy könnyebb kedvem halk fuvalmait
A te tilinkód zendítette dalba.
Horváth István:
A nyelv csak élve tündököl
Úgy szabták rám ezt a nyelvet:
Lelkem csak ezzel felelhet.
Más nyelven is mutathatok
Önmagamra, hogy - ím itt vagyok!
De hogy milyen vagyok és ki,
Anyanyelvem mondhatja ki.
S ha teljes emberségemben
Akarsz megismerni engem,
A lélek mély rejtekéig
Ez a nyelv vezethet végig.
Másnyelvű, más embertársam,
Szeretni legigazábban
Azon tudunk mind, melyet ránk
Ő hagyott, az - Édesanyánk.
Nincs még olyan kincs, se műszer,
Melyet ember ennyi ezer
Esztendőn át használt volna:
Emberséget igazolva.
Igazolva anyanyelven.
Mellyel úgy kellett feleljen
Mások közt, hogy át az időn
Tudja, mi volt, mi van, mi jön.
Akadhat oly galád talán,
Ki ezt a szót: Édesanyám
Megfolytani volna képes.
De az emberként is kétes.
S ahol kivetkőztethető
A nyelv, helyében temető,
Sír marad, - vádló enyészet.
S lesz a világ szegényebb.
A nyelv csak élve tündököl,
Balga, ki gyilkosként rátör.
A kincs helyén hiány marad.
S nem lesz a rabló gazdagabb.
Ezzel a szép verssel válaszolok egy kedves fórumtársnak, aki azt kérdezte, használjuk e idegen országban élve az anyanyelvünket.
Én évek óta itt élek, és ez a megkapó vers kifejezi a válaszomat.
A nyelv csak élve tündököl
Úgy szabták rám ezt a nyelvet:
Lelkem csak ezzel felelhet.
Más nyelven is mutathatok
Önmagamra, hogy - ím itt vagyok!
De hogy milyen vagyok és ki,
Anyanyelvem mondhatja ki.
S ha teljes emberségemben
Akarsz megismerni engem,
A lélek mély rejtekéig
Ez a nyelv vezethet végig.
Másnyelvű, más embertársam,
Szeretni legigazábban
Azon tudunk mind, melyet ránk
Ő hagyott, az - Édesanyánk.
Nincs még olyan kincs, se műszer,
Melyet ember ennyi ezer
Esztendőn át használt volna:
Emberséget igazolva.
Igazolva anyanyelven.
Mellyel úgy kellett feleljen
Mások közt, hogy át az időn
Tudja, mi volt, mi van, mi jön.
Akadhat oly galád talán,
Ki ezt a szót: Édesanyám
Megfolytani volna képes.
De az emberként is kétes.
S ahol kivetkőztethető
A nyelv, helyében temető,
Sír marad, - vádló enyészet.
S lesz a világ szegényebb.
A nyelv csak élve tündököl,
Balga, ki gyilkosként rátör.
A kincs helyén hiány marad.
S nem lesz a rabló gazdagabb.
Ezzel a szép verssel válaszolok egy kedves fórumtársnak, aki azt kérdezte, használjuk e idegen országban élve az anyanyelvünket.
Én évek óta itt élek, és ez a megkapó vers kifejezi a válaszomat.
Horváth István:
Anyanyelvemben őrizlek téged
Anyám, a hangod nem hallom többet,
Anyanyelvemben őrizlek téged.
Szavaid szívem mélyén dübörögnek.
Úgy zengik vissza a mindenséget,
ahogy azt tőled szóval tanultam;
kis nép nyelvén, de Anyám, tiéden.
Anyám vagy, s én is fiad, ki voltam.
Ez nem szégyenem se büszkeségem.
Anyám vagy! Most már csak a szavakban!
S, hogy többé hangod, jaj, nem hallhatom,
drágább a szavad, mélyebben dobban.
Nincs a földön oly kincs, se hatalom,
mely megfojthatna fiad ajkán.
Dédunokád is őrzi "Vénnanyót".
Nem kell előtted pirulnunk, anyám.
Megőrizzük, mit ajkad ránk hagyott.
Anyanyelvemben őrizlek téged
Anyám, a hangod nem hallom többet,
Anyanyelvemben őrizlek téged.
Szavaid szívem mélyén dübörögnek.
Úgy zengik vissza a mindenséget,
ahogy azt tőled szóval tanultam;
kis nép nyelvén, de Anyám, tiéden.
Anyám vagy, s én is fiad, ki voltam.
Ez nem szégyenem se büszkeségem.
Anyám vagy! Most már csak a szavakban!
S, hogy többé hangod, jaj, nem hallhatom,
drágább a szavad, mélyebben dobban.
Nincs a földön oly kincs, se hatalom,
mely megfojthatna fiad ajkán.
Dédunokád is őrzi "Vénnanyót".
Nem kell előtted pirulnunk, anyám.
Megőrizzük, mit ajkad ránk hagyott.
Jézus megígérte
Ötven nap húsvéthoz,
mind együtt ülének.
Az összes apostol,
ki kedves szívének.
Jézus megígérte,
eljő a szentlélek.
Kitöltetik rájuk,
nagy csodák történnek...
Párthus, méd és zsidó,
római és görög.
Csoda történt vélük,
nyelvük másként pörög...
Angyaloknak nyelvén
van, ki megszólal ott,
Még az is beszédes,
ki eddig hallgatott!
De hol az igaz csoda,
ami a legnagyobb?
Mert hogy magyarul még
senki nem szólal ott!
Erre a csodára
tovább várni kellett,
Nem beszélték még ott
az igaz, magyar nyelvet!
Most van való-pünkösd,
legyünk büszkék rája,
Mert szent anyanyelvünk
e világ csodája!
Apostol még nem tud,
ily szentül szóló nyelvet,
Ez zeng lélek hangján
hitet és szerelmet!
Az igaz magyar nyelv,
léleknek harsona,
Benne van az ige,
benne Isten szava..!
Ige és ígéret,
élet, mely bennünk él,
mert az, aki magyar,
szeret, hisz és remél..!
Krisztus urunk vettünk,
hitet, engedelmet,
Megéltünk, magyarként
rengeteg keservet...
Szent lelked csodát tesz,
vígasztal bennünket!
Őrizi, megtartja,
mi árva népünket.
2007. 05. 27.
<!-- / message --><!-- sig -->
Magyar a mi lelkünk
Magyar a mi lelkünk,
mert magyar a nyelvünk.
S mennyi belső kérdés,
erre kell felelnünk...!
Mi végből vagyunk itt,
ez a kicsiny nemzet?
Mi teszi büszkévé
ma a magyar keblet?
Bizodalmunk vagyon,
vajon honnan, mégis?
Bár úgy érzünk néha,
ránk szakad az ég is!
Ősök nyelve mienk,
a Földnél öregebb.
Mégis él még bennünk,
csak erre törekedj!
Ez az Ige nyelve,
az isteni titok.
Bár irigyeinktől
áradt is ránk szitok.
Nem birtokolhatja
csak magyar az igét.
Isteni varázs ez,
elvarázsol, igéz!
Igéz, mégis igaz!
nincs benne hazugság.
Minden szava fénylő,
színtiszta igazság.
Benne a dicsőség,
benne a hatalom.
Benne van a vágy is;
óhajtom, akarom!
Ismerjük meg Istent,
ismerjük az Igét!
Mondjunk mindezekért,
ezerszámra misét!
Debrecen, 2007. 12. 15.
Magyar a mi lelkünk,
mert magyar a nyelvünk.
S mennyi belső kérdés,
erre kell felelnünk...!
Mi végből vagyunk itt,
ez a kicsiny nemzet?
Mi teszi büszkévé
ma a magyar keblet?
Bizodalmunk vagyon,
vajon honnan, mégis?
Bár úgy érzünk néha,
ránk szakad az ég is!
Ősök nyelve mienk,
a Földnél öregebb.
Mégis él még bennünk,
csak erre törekedj!
Ez az Ige nyelve,
az isteni titok.
Bár irigyeinktől
áradt is ránk szitok.
Nem birtokolhatja
csak magyar az igét.
Isteni varázs ez,
elvarázsol, igéz!
Igéz, mégis igaz!
nincs benne hazugság.
Minden szava fénylő,
színtiszta igazság.
Benne a dicsőség,
benne a hatalom.
Benne van a vágy is;
óhajtom, akarom!
Ismerjük meg Istent,
ismerjük az Igét!
Mondjunk mindezekért,
ezerszámra misét!
Debrecen, 2007. 12. 15.
Hasonló témák
