Élet a halál után

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
De jó, hogy szólsz, Kedves Svarc, ha nézni kell, hát én fegyelmezetten megnézem. Segíts légyszives, mikor és hol van a Győzike show?
Jajj, felületesen olvastam, most látom, ahhoz, hogy a Győzikét nézhessem hinni kell... Mi van, ha nem hiszem, hanem tudom? Mit kell néznem, mikor és melyik adón?:D:D:D

Véleményem szerint kár az ilyent válaszra méltatni.kiss
 
siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
II. János Pál a Vatikánban zarándokok előtt tartott útbaigazítást és az alábbiakat mondta:

"Nem kell azt hinni, hogy a halál utáni élet csak az ítélet napján kezdődik. A földi elmúlás és a feltámadás között sajátos körülmények és törvények uralkodnak. Ebben a szakaszban a test oszlásnak indul, és a tovább élés elemei kerülnek előtérbe. Az ember akarata és tudata, tovább él, így a személyiség nem szűnik meg, noha a test megsemmisül."

"A lélek elhagyja a testet, és megvilágosodnak előtte az időtlenség titkai. Ekkor, és így lép be az örökkévalóságba."

:o

Vajon ő is az a szinvonal, egyes pöffeszkedő nagytudásúaknak (nem Ernőre gondolok, hanem néhány szinttel lejjebb) ahol a Győzike show a mérvadó?

pitti

Állandó Tag
Állandó Tag
Nade holgyeim..ne engedjetek magatokat kijonni a sodorbol.:-D

Egyebkent miaza Gyozike so?
 
sirkan49

Kitiltott (BANned)
De jó, hogy szólsz, Kedves Svarc, ha nézni kell, hát én fegyelmezetten megnézem. Segíts légyszives, mikor és hol van a Győzike show?
Jajj, felületesen olvastam, most látom, ahhoz, hogy a Győzikét nézhessem hinni kell... Mi van, ha nem hiszem, hanem tudom? Mit kell néznem, mikor és melyik adón?:D:D:D

Te legalább,tudtál neki válaszolni.Az a szem van olyan jó,mint az Ernő kukaca. A kérdését pedíg egyszerűen nem értem.Lehet,hogy bennem van a hiba.:656:

kisssirkán
 
siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Nade holgyeim..ne engedjetek magatokat kijonni a sodorbol.:-D

Egyebkent miaza Gyozike so?

Végtelen egyszerű embereket tesznek nevetségessé a tévé nyilvánossága előtt, aminek következtében a szintén végtelenül egyszerű embereknek másnap az a legnagyobb gondja, hogy milyen hülye is a Győzike és a családja.

Egyszóval népbutítás.
 
sirkan49

Kitiltott (BANned)
II. János Pál a Vatikánban zarándokok előtt tartott útbaigazítást és az alábbiakat mondta:

"Nem kell azt hinni, hogy a halál utáni élet csak az ítélet napján kezdődik. A földi elmúlás és a feltámadás között sajátos körülmények és törvények uralkodnak. Ebben a szakaszban a test oszlásnak indul, és a tovább élés elemei kerülnek előtérbe. Az ember akarata és tudata, tovább él, így a személyiség nem szűnik meg, noha a test megsemmisül."

"A lélek elhagyja a testet, és megvilágosodnak előtte az időtlenség titkai. Ekkor, és így lép be az örökkévalóságba."

:o

Vajon ő is az a szinvonal, egyes pöffeszkedő nagytudásúaknak (nem Ernőre gondolok, hanem néhány szinttel lejjebb) ahol a Győzike show a mérvadó?

Szia!

Lehet,hogy nekem megártott ez a kétnapos meleg? Mert ma semmit sem értek! Ki az a néhány? hol van az egy szinttel lejjebb? Mi az a Győzike show?:confused:
 
sirkan49

Kitiltott (BANned)
Végtelen egyszerű embereket tesznek nevetségessé a tévé nyilvánossága előtt, aminek következtében a szintén végtelenül egyszerű embereknek másnap az a legnagyobb gondja, hogy milyen hülye is a Győzike és a családja.

Egyszóval népbutítás.

Na igy már értem,de azt még mindíg nem,hogy akkor hogyan passzol ide ez az okos cica?
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag

Sirkan49 / 557
Mindenki hisz valamiben,még egy eros embernek kis kell néha "mankó",amire támaszkodhat.Szóval nem lenne célszeru kiütni a hónuk alól,mert hasra esnének.Abban is igazad van,hogy a sok "ezós" könyv csak azt gazdagítja,aki írta,viszont jól "el van vele",aki olvassa.Régebben az unatkozó feleségek nagy híru,jó nevu fürdohelyekre jártak,ott "pihentek",és közben jókat pletykáltak (a többi tevékenységrol inkább nem beszélnék).Az egyszerubbjének maradt a vasárnapi mise,és volt aki valóban a lelke szükséglete miatt járt oda,de a többség csak azért mert azt látta,mindenki megy és o sem akart kimaradni.Ott bent mindenki a szép arcát mutatta,aztán ha kiment,nekiállt áskálódni,szomszédot üldözni,gyereket verni,stb.Vagyis a szeretetben,jóban való hite csak addíg tartott,amíg a feje fölött ott volt a templom.Mindegyik felekezethez tartózónak az o Istene a legigazabb,olyannyira,hogy képesek miatta egymást megölni is.S hogy mi köze ennek az ezotériához,reinkarnációhoz? Ma egy kicsit változtak a szokások: nem a templomba rohangálnak,hanem különbözo "ezós", "beavatós" tanfolyamokra.Aztán ha a "mester" (?!) beavatta oket a nagy-nagy tudásba,rögtön elhiszik magukról,hogy ok a kiválasztottak. Na szóval a lényeg:ma ez a divat. Szeretném kérdezni:aTe fiaid Veled ezekben a dolgokban egyetértenek?

Kedves Sirkán
Teljes mértékben egyetértek a véleményeddel. Remélem nem sokat haragitottál magadra.

A fiamrol nem irok szivesen nyilvánossan mert sokan elfogultnak tartanának. Inkább priviben ha valoban érdekel.

Sokan nem gondolták, hogy konfessiomentes neveléssel egy ilyen szupper karakter formálodhat.

SiriusB / 562
Lehet, hogy egyszer majd Erno is eljut egy olyan pontra, amikor már nem elégszik meg az életnek azokkal az örömeivel, amelyeket fizikai síkon szerezhet meg. Esetleg történik valami vele, amire nem ad magyarázatot az o hite! (mert neki is van! abban hisz, hogy minden tudományos tétel amit egykori és mai tudósok bizonyítottak vagy netán cáfoltak, az mind tökéletesen igaz)
Mi, de még maga a Dalai Láma sem gyozhetné ot meg. Még örülhetünk, hogy ilyen civilizált stílusban beszél hozzánk.
Engem csak az bosszant, hogy az ezotéria legalsó lépcsofokain toporzékol és mindenáron odarángat vissza titeket is.

Kedves SiriusB
Gondolod ha derékfájást kapok a szeretkezésnél akkor áttérek a cybersex-re és a feleségemnek virágcsokor helyett vibrátort ajándékozok? Látom egy "érzéki-embert" akarsz csinálni belöllem.

Félretéve a viccet, gondolog, hogy engem nem gyönyörködtet egy vers, zene, vagy hamonia?

Pitti / 564
Haat Ernoe nem igazan tudom, hogy mit mongyak erre. Ebben a topikban van tobb mint 50 oldal velemeny. Ha visszamesz ket evvel ezelottre akkor talalsz masik 100 oldal velemenyt.
A helyzet az, hogy te csak magadat hallod a masikat nem es nem is igazan vagy kivancsi a masik velemenyre mer te mar regen eldontotted az allaspontodat a temaban. Ugyanis ha a lelekvandorlas nem erdekel...akkor hogyan erdekelhetne valakinek a velemenye a temarol?

Kedves Pitti
Már két eve csak könyveket ajánlasz nekem és utalásokat csinálsz amiben az utalásaidra utalsz.
En társalgáson valami mást értek. Természetesen nem kötelezö válaszolnod.
Nincs szándékomban eröltetni. A hited az egy privát dolog, valami személyes, nem kell kiteregetned.

Pitti / 565
Szoval ezt ugy kell elkepzelni hogy mindenki egy tervezettel, vagy video kazettaval szuletik vissza amin le van fektetve hogy milyen leckeket kell megtanulni, milyen karmakat kell kiegyenliteni, stb. (tok igazad van itt minden az energiak kiegyenlitese erdekeben tortenik) milyen elettapasztalatokon kell atmenni ennek erdekeben.
Mint egy gatfuto akinek a gatak elore le vannak teve a futopalyan. A gatak es a felbukkanasuk predeterminalt (elore meghatarozott, meg van irva a sors konyveben, vagy ahogy akarod). Hogy a gatfuto atugorja, felrugja vagy megkeruli az a szabad akarat.
Ha a gatfuto felrugja vagy megkeruli akkor a gat valamikor, valamilyen formaban a jovoben is felbukkan es megadja a lehetoseget a gatfutonak, hogy most vegye az akadalyt. Megtanulja a lecket. A gat addig fog ismetlodni amig ez meg nem tortenik, es ha muszaly a kovetkezo eletbe lesz atteve.

Kedves Pitti te az ördögöt kiüzted a belzebubbal.

A mechanikus materializmusbol (amit rám akartál kenni, jo magad) egy mechanikus spiritualizmust csináltál amiben minden determinált.

Nekem van egy a VHS-Kasettánál jobb magyarázatom a sorscsapásokra ahol valakinek ujra és ujra ugyanazzal a katasztrofával kell megküzdenie.

A viselkedési psychologia (Verhaltenspsychologie) egyértelmü magyarázatot ad a dologra.

Az emberek a nehézségek leküzdésénél gyakran ugyanazt a rossz stratégiát választják (nem tanulnak hozzá) mert az ismert szorult helyzetben jol kiismerik magukat. (pl. Ezért válassztuk néha egymás után a rossz élettársat, kerülünk egy mártir szerepbe stb.)

sirkan49

Kitiltott (BANned)

Kedves Sirkán
Teljes mértékben egyetértek a véleményeddel. Remélem nem sokat haragitottál magadra.

A fiamrol nem irok szivesen nyilvánossan mert sokan elfogultnak tartanának. Inkább priviben ha valoban érdekel.

Sokan nem gondolták, hogy konfessiomentes neveléssel egy ilyen szupper karakter formálodhat.

Kedves SiriusB
Gondolod ha derékfájást kapok a szeretkezésnél akkor áttérek a cybersex-re és a feleségemnek virágcsokor helyett vibrátort ajándékozok? Látom egy "érzéki-embert" akarsz csinálni belöllem.

Félretéve a viccet, gondolog, hogy engem nem gyönyörködtet egy vers, zene, vagy hamonia?

Kedves Pitti
Már két eve csak könyveket ajánlasz nekem és utalásokat csinálsz amiben az utalásaidra utalsz.
En társalgáson valami mást értek. Természetesen nem kötelezö válaszolnod.
Nincs szándékomban eröltetni. A hited az egy privát dolog, valami személyes, nem kell kiteregetned.

Kedves Pitti te az ördögöt kiüzted a belzebubbal.

A mechanikus materializmusbol (amit rám akartál kenni, jo magad) egy mechanikus spiritualizmust csináltál amiben minden determinált.

Nekem van egy a VHS-Kasettánál jobb magyarázatom a sorscsapásokra ahol valakinek ujra és ujra ugyanazzal a katasztrofával kell megküzdenie.

A viselkedési psychologia (Verhaltenspsychologie) egyértelmü magyarázatot ad a dologra.

Az emberek a nehézségek leküzdésénél gyakran ugyanazt a rossz stratégiát választják (nem tanulnak hozzá) mert az ismert szorult helyzetben jol kiismerik magukat. (pl. Ezért válassztuk néha egymás után a rossz élettársat, kerülünk egy mártir szerepbe stb.)

Ernő köszi' a válaszodat.Nem gondolom,hogy haragosokat szereztem magamnak azzal,hogy Veled (is) egyetértek. Minden érdekel,mindenre kíváncsi vagyok,de az önjelölt tanítók kíméljenek.Itt most a "divatszakmákra" gondolok.Valóban érdekel a fiad.Tudod én és a férjem csak felneveltük a gyerekeinket,de ők tanítottak minket.igazából nemcsak a gyerekeink,hanem a barátaink is. Azért bátorkodtam megemlíteni a fiadat(a Pitti már kérdezte,hogy vannak e csemetéid,csak Te nem válaszoltál rá),mert úgy éreztem,hogy Te is szabadon nevelted őket,(mert ugye kettő van)miközben tőlük is tanultál.Egyszerűen nem értem,hogy a többiek,miért nem értenek Téged.Miért nem "látnak át" a falon?
 
Na Ernoe most tenyleg megfogtal..
Ezek utan be kell ismernem hogy nincs reinkarnacio mert a Verhaltenspsychologe-vel meg en sem tudok vitatkozni.
Igy termeszetesen mar minden mas megvilagitasba kerul es meg kell hajoljak az erveid elott.:cool:
 
estfen

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem Carl Gustav Jung elég reálisan szól a témáról az alábbi írásban. Ez idézet szerint Ernoenek is van valami igaza. Idézet:
Az, hogy ezeket a tapasztalatokat végül is hogyan kell értelmeznünk, olyan probléma, amely meghaladja az empirikus tudomány kompetenciáját és intellektuális lehetőségeinket, mivel a végső következtetéshez szükségképpen hozzátartozna még a halál tapasztalata is. Ez az esemény azonban a megfigyelőt sajnos olyan helyzetbe hozza, amely lehetetlenné teszi számára tapasztalatának és a belőle adódó következtetéseknek objektív közlését. Akiknek idáig élményeik voltak azok csak halálközeliek voltak,még nem közöltek olyat,hogy valaki egy hét után feltámadt és elmondta mit csinált amíg halott volt.Ezzel nem azt akartam mondani,hogy lehetetlennek tartom az életet a halál után,vagy a reinkarnációt.
 
siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Gondolod ha derékfájást kapok a szeretkezésnél akkor áttérek a cybersex-re és a feleségemnek virágcsokor helyett vibrátort ajándékozok? Látom egy "érzéki-embert" akarsz csinálni belöllem.

Félretéve a viccet, gondolog, hogy engem nem gyönyörködtet egy vers, zene, vagy hamonia?

Már két eve csak könyveket ajánlasz nekem és utalásokat csinálsz amiben az utalásaidra utalsz.

Már többedszer hivatkozol a szexre, mint ami neked megadatott és pótol mindent. Miből gondolod, hogy mi hiányt szenvedünk ebben, valamint a zene élvezetében?:-D Attól, hogy hiszünk abban, hogy a földi lét megszűnése után marad az emberből valami, ami tovább létezik még nem következik, hogy meg kell fosztani magunkat itt a földön a test örömeitől.:p

Nem kell csodálkoznod azon, hogy írásokat próbálunk ajánlani neked, mert mi tudjuk, hogy Te miről beszélsz, mert ismrejük azokat a természettudományos elméleteket, amelyek alapján felépítetted a magad életfilozófiáját: "Egyszer élünk aztán jönnek a kukacok és slussz!"
Neked viszont fogalmad sincs, hogy mi miről beszélünk, mert lépten-nyomon megragadsz az ezotéria látványos, üzleti és butácska szintjén. Erről pedig valóban nincs mit beszélni.

"Nekem van egy a VHS-Kasettánál jobb magyarázatom a sorscsapásokra ahol valakinek ujra és ujra ugyanazzal a katasztrofával kell megküzdenie.

A viselkedési psychologia (Verhaltenspsychologie) egyértelmü magyarázatot ad a dologra. "

...ÉS MI AD MAGYARÁZATOT A VISELKEDÉSPSZICHOLÓGIÁRA?

"Az emberek a nehézségek leküzdésénél gyakran ugyanazt a rossz stratégiát választják (nem tanulnak hozzá) mert az ismert szorult helyzetben jol kiismerik magukat. (pl. Ezért válassztuk néha egymás után a rossz élettársat, kerülünk egy mártir szerepbe stb.)"

....MI ENNEK AZ OKA HISZEN MINDEN EMBER UGYANZOKBÓL A MOLEKULÁKBÓL ÁLL!

:rolleyes:
 
mirjam77

Állandó Tag
Állandó Tag
Ernő köszi' a válaszodat.Nem gondolom,hogy haragosokat szereztem magamnak azzal,hogy Veled (is) egyetértek. Minden érdekel,mindenre kíváncsi vagyok,de az önjelölt tanítók kíméljenek.Itt most a "divatszakmákra" gondolok.Valóban érdekel a fiad.Tudod én és a férjem csak felneveltük a gyerekeinket,de ők tanítottak minket.igazából nemcsak a gyerekeink,hanem a barátaink is. Azért bátorkodtam megemlíteni a fiadat(a Pitti már kérdezte,hogy vannak e csemetéid,csak Te nem válaszoltál rá),mert úgy éreztem,hogy Te is szabadon nevelted őket,(mert ugye kettő van)miközben tőlük is tanultál.Egyszerűen nem értem,hogy a többiek,miért nem értenek Téged.Miért nem "látnak át" a falon?
valamiért ernoe szkepticizmusa bennem sem keltett soha ellenérzést, olyam kedvesen csinálja, hogy nem lehet rá haragudni...:p

csak egy dologra kell vigyázni, ne nézd meg a bejegyzéseit ebéd vagy vacsi előtt!:p:p:p

ellenben vannak "ezósok", akik kiakasztanak a galádságaikkal (itt a fórumon is van 1-2 önjelölt tanító néni és bácsi, aki meg szeretné mondani, mi a tuti...:) csak kár, hogy ezt már pár ezer évvel ezelőtt frankón leírták és én inkább hajlamos vagyok nekik hinni, mert életszerűbb (lásd Tao)
továbbá cinikusan szurkálódnak, piszkálódnak, ha nem nekik hódol az ember...vagy neadjisten többet érzékelne a világból, mint ők....

én is folyton tanulok a gyerekeimtől, sőt a gyerekeim párjaitól is...ők már nem a könyvekből tudják azt, amit tudnak, hanem így születtek...
elvégezhet valaki százmillió tanfolyamot, meg kikiálthatja magát tanítónak, ha nem "éli" azt, amit mond...sok ilyen önjelölt tanítónál nincs összhangban az, amiről papol, meg amit csinál, ahogy az emberekkel bánik, kommunikál...
szerintem sokan ezért kételkednek az ezóban, köztük ernoe is, mert valahol valóban sok a hamisság!
sok a kókler, nagyon nehéz elválasztani a búzát az ocsutól...
szerintem az igazi tanítók nem hangoztatják, hogy ők azok, mégis lehet róluk tudni...:p
nem adnak a kezedbe "anyagokat", hogy ezt olvasd el, nem tömik a fejed a "tudással", de emberségesen közelítenek feléd, segítenek, ha megérzik, hogy szükséged van rájuk...
számomra Ők a tanítók!
kiss mirjam
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Sirkan49 és Pitti
A gyerekeim után kérdeztek. Nem tudom mit érdekel benneteket felöllük.

Igen nekem két fiam van. Az egyiket magam nemzettem a másikat készhez kaptam megkeresztelve.

Az utobbit nem gyötrik filozofikus gondolatok. Erös a gyanum, hogy ö távirányitott valamelyik bolygorol mert amiota walkman és MP3-as lejátszo létezik két drot áll ki a füléböl és mindent háromszor kell neki mondjak amire megmozdul. Egyébbként rendes tiszteséges gyerek minden féle ambitio nélkül (kivéve gyors autok és disko.)

A kisebbik, idöközben cipöméret 43, egy intellektuális typ, maximális technikai képesség, IKEA-szekrény egy fiokkal, ami nem sok.
Másfé évesen odajött az iroasztalhoz, azt monta "Moment mal" és félretolt a számitogéptöl, azota ott üll.
Mielött felvették volna az oviba már irt és olvasott. Öt évesen átutalták az iskolába.
Ebben az idöben mondta: "Tudod papa ha egyedül repülök ugy érzem magam mindha én lennék a James Bond"
Hogy ez a reinkarnátionak az elsö jele volt nem tudom?

grusskarte_geburt.jpg

A születése számomra egy csodával volt azonos.
A feleségem felfulyodott 50 kg-rol 72-kilora, az indiai bábaaszony megnyugtatott engem a szülöszobában és egy pohár vizet hozott.
Egyetlen orvos sem volt a közelben. Az apro nö a feleségem lábaközé nyult és azt mondta "minden rendben már 8 centiméter."
Mondanom sem kell, hogy én több vizet fogyasztottam mint amenyit a feleségem utána otthagyott.
Pegig a szülés nem tartott sokáig. A feleségem ránézett az orára, a két mutato fennt keresztezte egymást, elmult ejjfél, leellette a picit.
Talán két fogás volt, egy hubs, egy rupsz és ott ovákolt a kis poronyty. Késöbb korrigálták a mérési eredményt, levonták a törülközö sulyát.
Ennek ellenére 4,5 kg-on felül volt.

20070311_ghostclock.jpg

Az ora állása fontos mert ahogy a feleségem késöbb elmesélte ö nem akarta semmi esetre sem, hogy a fiunk ugyanazon a napon jöjjön a világra mint a nemsokkal korábban elhunyt bátyám. Hogy most ezzel a fél orás eltolodással sikerült megakadályoznunk egy ujjászületést?

Lehetséges mert a gyerek nem hasonlit senkire. Nem ellemzem, hogy elkerüljem az elfogultság vádját.

Vele sokat diskurálok elvont dolgokrolrol. Misztikus, fantasztikus, psychologiailag komplikált történetek vonzzák az érdeklödését.
Sokat olvas, ir, zenél és komolyan foglalkozik filmekkel mint kritikus és rendezö. Per pillanat gimnazista.

Mindig nevet ha ebbe a forumba irok.

Eddig egy liberális országban éltünk, ott evangelikus hittanra járt mert az ethika moslemok számára volt fenttartva.
Ennek ellenére nem volt probléma, hogy megnézzék Monty Python'-tol a Life of Brian cimü filmet a hittantanitás keretén belül.

Most egy konservativ országban lakukunk. Itt automatikusan áttették az ethikásokhoz, azzal a megjegyzéssel, hogy "az itteni embereknek egy egészen más felfogásuk van a vallásrol."

Most kiváncsi vagyok, hogy elfogadják e a fiam ajánlatát a "The Meaning of Life" cimü filmet közös megtekintésére.

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
A hétvégén nem leszek mert az elsö házasági evfordulonkat ünnepeljük.

Hochzeitstag.jpg

("Ma van a házasági évfordulok!" "Hee, melyik programmon?")

Végigolvastam egy csomo beirást a Pitti álltal emlitett tényeket, bizonyitékokat keresve.

Hát megkellett állapitsam, hogy az "élményeitek" amit ti a bizonyoság forrásainak tekintetek egy teljesen hétköznapi jelenség és semmi köze sincs a természetfölöttihez.

Ez egyszerüen egy Déjà-vu. Meglep, hogy eddig még nem fedeztétek fel.

A neurologusok szemében ez a számotokra misztikus jelenség nem más mint egy egyszerü téves kapcsolás az agyban.

Az elmélet szerint a két agyterület, a parahippocampale Cortex és a Hippocampus nem dolgoznak rendesen együtt.

Ez utobbi az élményszerü emlékezésnek az archivuma mint pl. gyermekkori emlékek.
A parahippocampale Cortex ezzel szemben a pillanatnyi benyomásokat ragadja meg és keres az archivumban azonos vagy ehez hasonlo emlék után.
Ha talál valami hasonlot akkor ezt ismertnek nyilvánitja és kivált egy tipikus bizalom-érzést, (ezt ismerem, nem idegen a számomra)

Néha beugrik egy hiba. A benyomás kivált tévesen egy bizalmi (ismerem-) érzést holott nem rendelkezünk egy odaillö emlékkel.

Es máris ott van a furcsa érzés, az ismerösnek (megszokottnak) és az idegenkedésnek az érzése ami a Déjà-vu-élményre jellemzö.

Hát ez az érzés kedveseim amit Ti az elözö életböl vett emléknek, jazznyelven mondva, reinkarnátionak neveztek.

A megkérdezett emberek 90 százalékának volt már hasonlo élménye.

Ne aggodjatok, nem kell a halálbol visszatérnetek! kiss

Roth-Bild1.jpg
 
Spanky

Állandó Tag
Állandó Tag
Ebben az idöben mondta: "Tudod papa ha egyedül repülök ugy érzem magam mindha én lennék a James Bond"
Hogy ez a reinkarnátionak az elsö jele volt nem tudom?

:mrgreen::mrgreen::mrgreen::``::``::``::mrgreen:
 
Oldal tetejére